1959. évi 8. törvényerejű rendelet

az orvosi rendtartásról

Társadalmi és gazdasági életünkben a felszabadulás óta végbement alapvető változások mélyrehatóan megváltoztatták az orvosoknak a társadalomban betöltött szerepét. Ezzel együtt megváltozott az orvosi tevékenység jellege is. A dolgozók egészségügyi ellátása az állam feladatává vált. Ez a körülmény nagy mértékben megnöveli az orvosi hivatás jelentőségét és ugyanakkor fokozza az orvosok felelősségét is.

Orvosaink túlnyomó többsége a szocialista erkölcsi felfogásnak megfelelő tevékenységével a közérdeket szolgálja. A dolgozók teljes bizalommal fordulnak hozzájuk és nagyrabecsüléssel viseltetnek irántuk; egyes orvosoknak ezekkel az elvekkel és célokkal ellentétes magatartása viszont a dolgozók jogos bírálatát és elégedetlenségét váltotta ki. Az orvosok zöme egyetért a szocialista egészségügynek azzal az alapvető elvével, hogy a dolgozókat magas színvonalú, díjtalan egészségügyi ellátás illeti meg. Ez is biztosítéka annak, hogy a szocialista egészségügy összes célkitűzéseit rövidesen teljes egészében megvalósítsuk. Átalakulóban levő gazdasági és társadalmi viszonyaink ezeknek a célkitűzéseknek maradéktalan megvalósulását azonban ma még nem teszik lehetővé. Mégis időszerű, hogy az orvosi tevékenység alapvető elveit egységes jogszabályba foglaljuk össze, hogy a szocialista egészségügy követelményeinek megvalósulását ezzel is előmozdítsuk és az egészségügy területén a kapitalista erkölcsi felfogás maradványai ellen eredményesen harcolhassunk. Ennek érdekében a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alábbiakat rendeli:

I. Az orvosi tevékenység általános szabályai

1. § A jelen törvényerejű rendelet hatálya kiterjed minden orvosi oklevéllel rendelkező személyre, aki a Magyar Népköztársaság területén orvosi tevékenységet fejt ki vagy munkaviszony keretében egyéb, orvosi oklevélhez kötött munkát végez.

2. § (1) A jelen törvényerejű rendelet alkalmazása szempontjából orvosi tevékenység az orvosnak gyógyító-megelőző ténykedése, valamint a közegészségügyi-járványügyi feladatok megvalósítása érdekében kifejtett munkája.

(2) Az orvosnak elő kell segítenie a szocialista egészségügy követelményeinek megvalósítását és a dolgozók magas színvonalú egészségügyi ellátásának biztosítását.

3. § (1) Gyógyító-megelőző tevékenysége körében az orvos a beteget az adott lehetőségek között az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő gyógykezelésben részesíti és egyben minden lehetőt megtesz a betegségek megelőzésére. Szükség esetén gondoskodik a betegnek gyógyintézetben történő elhelyezéséről. A legnagyobb gondossággal és körültekintéssel megteszi mindazokat az intézkedéseket, amelyek a beteg életének megmentéséhez, gyógyulásához és munkaképességének helyreállításához szükségesek.

(2) A közegészségügyi-járványügyi feladatokkal kapcsolatos tevékenysége körében az orvos végrehajtja a fertőző betegségek elleni védekezés célját szolgáló rendelkezéseket. Előmozdítja a közegészségügyi hiányosságok megszüntetését; tevékenyen részt vesz a közegészségügy fejlesztésében.

(3) Egészségügyi felvilágosító munkájával az orvos közreműködik a dolgozók egészségügyi kultúrájának emelésében.

(4) Az orvos annak érdekében, hogy tevékenysége megfeleljen a szocialista egészségügy követelményeinek, önképzéssel és a továbbképzési lehetőségek igénybevételével magát rendszeresen továbbképezi.

4. § (1) Az orvosi vizsgálatnak a beteg minden panaszára ki kell terjednie; az orvosnak az eredményes gyógykezelést biztosító, célravezető vizsgálati módszereket és gyógymódokat kell alkalmaznia; a gyógykezeléssel kapcsolatos utasításokat részletesen és körültekintően kell megadnia és ilyen módon arra kell törekednie, hogy a beteg és hozzátartozói bizalmát megnyerje és azt a gyógykezelés során megtartsa.

(2) A beteget, illetőleg hozzátartozóit a betegségről és a beteg állapotáról megfelelő módon tájékoztatni kell. Indokolt esetben az orvos ettől eltekinthet.

5. § Az orvost gyógyító-megelőző tevékenységében, a gyógymódok meghatározásában és a gyógyító eszközök alkalmazásában a fennálló jogszabályok korlátai között teljes szabadság illeti meg. Nem alkalmazhat azonban olyan gyógymódot vagy gyógyító eszközt, amely az orvostudomány állásának nyilvánvalóan nem felel meg és nem fejthet ki olyan orvosi tevékenységet, amelyhez megfelelő képzettséggel vagy gyakorlati készséggel nem rendelkezik, kivéve, ha a közvetlen életveszély más módon nem hárítható el.

6. § (1) Kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézetben elvégezhető műtétet az orvos csak a beteg írásbeli hozzájárulásával hajthat végre. Ha a beteg írásbeli hozzájárulás megadására képtelen vagy kiskorú, a műtét elvégzéséhez a beteg hozzátartozójának írásbeli hozzájárulása szükséges.

(2) A közvetlen életveszély elhárításához szükséges orvosi műtétet az orvos abban az esetben is elvégezheti, ha ahhoz a hozzájárulást nem szerezte be.

(3) Ha műtét közben annak kiterjesztése mutatkozik szükségesnek, a további műtéti beavatkozás a betegnek (hozzátartozójának) erre vonatkozó külön hozzájárulása nélkül is elvégezhető.

7. § (1) Az orvos köteles az orvosi ellátás végett rendelési idejében nála jelentkező beteget fogadni és amennyiben a beteg azonnal orvosi segítségre szorul, őt a szükséges orvosi ellátásban részesíteni,

(2) Az orvos az egészségügyi szervek által meghatározott körben köteles hívás esetében a betegnél megjelenni és őt a szükséges orvosi ellátásban részesíteni.

(3) Sürgős szükség (életveszély, elsősegély) esetében az orvosnak a rendelési idején és helyén kívül is kellő orvosi ellátásban kell részesítenie a beteget.

8. § (1) Az orvosnak az orvosi tevékenységet meg kell tagadnia, ha azt törvénybe vagy a szocialista erkölcsbe ütköző cselekményhez kívánják igénybe venni.

(2) Az orvos felettes szervének előzetes hozzájárulásával a beteg gyógykezelését megtagadhatja, ha a gyógykezelésre vonatkozó utasításait huzamosabb időn át szándékosan nem tartja meg és az által a gyógykezelés eredményességét meghiúsítja vagy késlelteti, továbbá, ha a beteg vagy gondozója az orvost tettleg vagy szóval súlyosan megsérti. Ha életveszély áll fenn, az orvosnak az említett esetekben is meg kell tennie mindazokat az intézkedéseket, amelyek a beteg életének megmentéséhez és gyógyulásához szükségesek.

9. § (1) A hatóság tagjára vonatkozó büntetőjogi védelem megilleti azt az orvost is, aki sürgős szükség (életveszély, elsősegély) esetében nem hivatalos munkakörben végez orvosi tevékenységet.

(2) Az orvost annak érdekében, hogy orvosi tevékenységét kifejthesse, minden hatóság támogatni köteles.

10. § (1) Az orvos a vizsgált vagy kezelt személy egészségi állapotára vonatkozó tényt vagy olyan egyéb adatot, amelyet hivatásának gyakorlása körében tudott meg és amelynek felfedésé* ből bárkire kár vagy hátrány háramolhatik, más* sal nem közölhet. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha a tény, illetőleg az adat közlésére az orvost jogszabály kötelezi vagy erre az érdekelt személy felhatalmazza.

(2) Hatósági megbízásból végzett vizsgálat eredményét az orvos a megbízó hatósággal közölni köteles.

(3) Tudományos célt szolgáló közlésre a titoktartási kötelezettség nem terjed ki, feltéve, hogy a közlés a beteg nevének megjelölése nélkül és egyébként is olyan módon történik, hogy a közlés alapján a beteg személyét nem lehet felismerni.

11. § Az orvos a bíróság vagy a nyomozó hatóság által történő orvosszakértői kirendelésének köteles eleget tenni. Ez alól csak indokolt esetben kérhet felmentést.

12. § Az orvosnak olyan magatartást kell tanúsítania, amely az orvosi hivatásba vetett bizalmat, az orvosi hivatás erkölcsi tekintélyét biztosítja és amely őt az orvosi gyakorlat folytatásához megkívánt megbecsülésre és bizalomra méltóvá teszi.

13. § (1) A díjtalan orvosi ellátásra jogosult betegeket a jelen törvényerejű rendelet szerinti magas színvonalú gyógykezelésben (ellátásban) kell részesíteni. Az orvosnak magatartásával meg kell erősítenie a díjtalan orvosi ellátásra jogosult betegekben azt a tudatot, hogy nincs szükség külön személyes vagy vagyoni előny kilátásba helyezésére és juttatására ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalú gyógykezelésben (ellátásban) részesüljenek.

(2) Az orvos egyes betegeket nem részesíthet jogosulatlanul előnyben a többi beteggel szemben.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezések értelmében a gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvosnak tilos a betegtől vagy hozzátartozójától személyes vagy vagyoni előnyt kérni abban az esetben, ha a beteg díjtalan gyógykezelésére (ellátására) kötelezett. Továbbá tilos az orvosnak személyes vagy vagyoni előnyt elfogadni azért, hogy a beteg részére a jelen törvényerejű rendelet szerinti legmagasabb színvonalú gyógykezelést (ellátást) biztosítsa vagy a beteget megkülönböztetett elbánásban, illetőleg előnyben részesítse.

(4) Az előző bekezdésekben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni a fekvőbeteg-gyógyintézetben ápolt vagy ott járóbetegként gyógykezelt díjtalan ellátásra nem jogosult (a továbbiakban: fizetőköteles) személyek tekintetében is.

14. § (1) Az orvos orvosi tevékenysége mellett nem folytathat iparjogosítványhoz vagy hatósági engedélyhez kötött keresőfoglalkozást vagy más olyan foglalkozást, amely az orvosi hivatás erkölcsi tekintélyét sérti,

(2) Az orvos orvosi tevékenysége körében sem orvossal, sem más személlyel nem létesíthet olyan érdekközösséget, amely számukra jogosulatlan előnyt biztosit.

II. Az orvosi oklevélhez kötött tevékenység folytatására való jogosultság feltételei

15. § (1) Orvosi oklevélhez kötött tevékenységet csak az az orvos fejthet ki, akit az orvosok nyilvántartásába felvettek.

(2) Az orvosok nyilvántartásába - kérelmére - fel kell venni azt a magyar állampolgárt, akinek hazai egyetemen szerzett vagy külföldi egyetemen szerzett és honosított orvosi oklevele van,

16. § Orvosi oklevéllel rendelkező külföldi állampolgárnak az orvosok nyilvántartásába való felvételéhez az egészségügyi miniszter előzetes hozzájárulása szükséges.

17. § Az orvosok nyilvántartásából törölni kell azt az orvost,

a) aki a magyar állampolgárságát elvesztette,

b) aki az orvosi hivatás gyakorlásáról lemondott,

c) akit a büntető bíróság jogerős ítéletével az orvosi foglalkozás gyakorlásától eltiltott,

d) akit elmebetegség miatt gondnokság alá helyeztek.

18. § Szakorvosi cím használatára az az orvos jogosult, aki a szakorvosi képesítést megszerezte vagy aki a korábbi jogszabályok alapján a szakorvosi cím használatára jogosultságot szerzett.

19. § Az orvosi tevékenység körébe tartozó egyes ténykedéseket orvosi oklevéllel nem rendelkező személyek is végezhetnek. Ezeknek a személyeknek a körét, valamint az általuk kifejthető ténykedéseket az egészségügyi miniszter rendelettel állapítja meg.

III. Az orvosi magángyakorlat

20. § Orvosi magángyakorlatnak kell tekinteni:

a) az állami vagy társadalmi szervnél alkalmazásban nem álló orvosnak díjazás ellenében, a beteg vagy hozzátartozója felkérésére folytatott orvosi tevékenységét,

b) az állami vagy társadalmi szervnél alkalmazásban álló orvosnak hivatalos munkakörén kívül, díjazás ellenében, a beteg vagy hozzátartozója felkérésére folytatott orvosi tevékenységét.

21. § (1) Az egészségügyi miniszter elrendelheti, hogy orvosi magángyakorlatot csak olyan orvos folytathat, aki állami vagy társadalmi szervnél orvosi oklevélhez kötött főfoglalkozású (teljes munkaidejű) állást tölt be.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható azokra az orvosokra, akik a nyugellátás szempontjából irányadó korhatárt betöltötték vagy akiknél a munkaképességcsökkenés mérve a 67%-ot eléri.

22. § (1) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvos magángyakorlatában magánbetegként nem kezelheti azt, akit hivatalos munkakörében díjtalanul köteles ellátni. E rendelkezés alól az egészségügyi miniszter vagy az általa kijelölt egészségügyi szerv - a jelen törvényerejű rendelet alapelveinek figyelembevételével - felmentést adhat.

(2) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott, de magángyakorlatot is folytató orvosnak elsődleges feladata azoknak a betegeknek magas színvonalú gyógykezelése, akiknek díjtalan ellátására kötelezett.

23. § A közület által fenntartott körzeti orvosi rendelőben, valamint a szakorvosi rendelőintézetben (gondozóintézetben) magángyakorlatot folytatni nem szabad. E rendelkezés alól az egészségügyi miniszter kivételt engedélyezhet.

24. § (1) Fekvőbeteg-gyógyintézetben az ott ápolt beteget magángyakorlat keretében ellátni nem szabad.

(2) Az egészségügyi miniszter a fekvőbeteggyógyintézetben ápolt fizetőköteles személyeket az általános ápolási költségen felül külön orvosi díj megfizetésére kötelezheti. Ennek mértékét és felhasználását, valamint az orvosi díj fizetése alóli mentesítést a pénzügyminiszterrel egyetértésben az egészségügyi miniszter rendelettel szabályozza.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezések irányadók a fekvőbeteg-gyógyintézetben - a fekvőbeteg-gyógyintézet orvosa vagy más orvos javaslata alapján - járóbetegként ellátott fizetőköteles személyek tekintetében is.

25. § (1) A munkaviszonyban nem álló orvos kizárólag abban a községben (városban) folytathat magángyakorlatot, ahol állandó lakóhelye van. A munkaviszonyban álló orvos - választása szerint - vagy abban a községben (városban) folytathat magángyakorlatot, ahol állandó lakóhelye van vagy ahol munkahelye van. Több községet ellátó körzeti orvos a körzetéhez tartozó valamennyi községben folytathat magángyakorlatot.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha az orvost a beteg vagy hozzátartozója, illetőleg hozzájárulásukkal a kezelőorvos hívja meg tanácskozás vagy gyógykezelés céljából.

26. § (1) A magángyakorlatot folytató orvos csak egy helyen tarthat fenn magánorvosi rendelőt. Ez a korlátozás nem terjed ki arra a körzeti orvosra, akinek körzetéhez több község tartozik.

(2) Két vagy több orvos közös magánorvosi rendelőt tarthat fenn.

(3) Az orvos fekvőbetegek ápolására (kezelésére) szolgáló helyiséget nem tarthat fenn.

27. § Az orvos magánorvosi rendelőjében (a beteg lakásán) csak az egészségügyi miniszter által meghatározott orvosi beavatkozásokat végezheti el.

28. § (1) A magángyakorlat körében kifejtett orvosi tevékenység díjazása mértékének megállapításánál figyelemmel kell lenni az orvos szakképzettségére, a vizsgálat vagy az orvosi beavatkozás jellegére, valamint a beteg (hozzátartozói) személyi és anyagi körülményeire.

(2) A körzeti orvos által a körzetében lakó fizetőköteles személyek gyógykezeléséért felszámítható díjazás mértékét az egészségügyi miniszter rendelettel állapítja meg.

29. § A magángyakorlat feletti felügyeletet és szakmai ellenőrzést az egészségügyi miniszter, illetőleg az általa kijelölt egészségügyi szerv gyakorolja.

IV. Az orvosetikai bizottságok

30. § Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének irányítása alatt működő orvosetikai bizottságok állandó nevelőmunkával és ellenőrzéssel elősegítik, hogy az orvosok magatartása megfeleljen a jelen törvényerejű rendelet és az annak végrehajtására vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek. Szükség esetében az orvosoknak erkölcsi védelmet is nyújtanak.

V. Az orvosok fegyelmi felelőssége

31. § Fegyelmi vétséget követ el az az orvos, aki a jelen törvényerejű rendelet és az annak végrehajtására vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit megszegi.

32. § (1) Az orvosi rendtartásba ütköző magatartás (cselekmény vagy mulasztás) miatt az eljárást elsőfokon három tagból álló, másodfokon öt tagból álló fegyelmi tanács folytatja le,

(2) Az első- és a másodfokú fegyelmi tanácsok összetételét, valamint a fegyelmi eljárás szabályait a Minisztertanács állapítja meg.

33. § (1) A fegyelmi eljárás során be kell szerezni az orvosetikai bizottság véleményét.

(2) A fegyelmi tárgyalás határnapjáról az orvosetikai bizottságot értesíteni kell. Az orvosetikai bizottság képviselője a fegyelmi tárgyaláson észrevételét megteheti.

34. § (1) A fegyelmi eljárás alá vont orvossal 6zemben fegyelmi büntetésként az alábbi büntetések szabhatók ki:

a) szóbeli feddés,

b) írásbeli megrovás,

c) 10.000 Ft-ig terjedhető pénzbírság,

d) felfüggesztés az orvosi magángyakorlattól három hónaptól egy évig terjedhető időre.

(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontjában említett fegyelmi büntetések együttesen is kiszabhatók.

35. § Ha az orvos olyan kisebb szabálytalanságot követett el, amely miatt fegyelmi büntetés kiszabása nem látszik indokoltnak, a fegyelmi tanács az eljárást megszüntetheti és az iratokat megküldheti az orvosetikai bizottságnak, amely az orvost szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetésben részesítheti.

36. § A másodfokú fegyelmi tanács határozata végérvényes.

37. § Az egészségügyi miniszter a jogerős fegyelmi határozatot felülvizsgálhatja és ha úgy találja, hogy a határozat törvénysértő vagy azt a tényállás nem kellő ismeretében hozták, a határozatot megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti és új eljárást rendelhet el.

38. § (1) Ha az orvosi rendtartásba ütköző cselekményt (mulasztást) munkaviszonyban álló orvos követte el és cselekménye (mulasztása) a munkaviszonyával kapcsolatban is fegyelmi vétség, a Munka Törvénykönyve, illetőleg a MÁV dolgozóira vonatkozó fegyelmi szabályzat szerinti fegyelmi hatóság helyett a jelen törvényerejű rendelet alapján szervezett elsőfokú fegyelmi tanács jár el.

(2) Az (1) bekezdésben említett esetben a fegyelmi tanács mind a Munka Törvénykönyvében, illetőleg a MÁV dolgozóira vonatkozó fegyelmi szabályzatban, mind a jelen törvényerejű rendeletben megállapított fegyelmi büntetéseket kiszabhatja. A fegyelmi büntetések közül - azok természetének megfelelően - együttesen kettőt is ki lehet szabni.

(3) Az elsőfokú fegyelmi tanács határozata ellen az (1) bekezdésben meghatározott esetekben is a másodfokú fegyelmi tanácshoz van helye fellebbezésnek.

(4) A munkaviszonyban álló orvos a másodfokú fegyelmi tanács határozata ellen keresettel fordulhat a bírósághoz azokban az esetekben, amikor a vele szemben hozott fegyelmi határozat ellen a Munka Törvénykönyve alapján a bírósághoz keresetnek van helye.

VI. Vegyes rendelkezések

39. §[1]

40. §[2]

41. §[3]

42. § (1) A jelen törvényerejű rendelet rendelkezései a fegyveres testületek állományában tényleges szolgálatot teljesítő orvosokra csak a fegyveres testületen kívül betöltött állásukkal, valamint a magángyakorlatukkal kapcsolatban terjednek ki.

(2) Az (1) bekezdésben említett orvosokkal szemben a fegyveres testületen kívül betöltött állásukkal, valamint a magángyakorlatukkal kapcsolatban is a fegyveres testületek tagjaira vonatkozó fegyelmi szabályok szerint kell a fegyelmi eljárást lefolytatni.

(3) A fegyveres testületek által teljes munkaidővel alkalmazott polgári orvosokkal szemben az itt betöltött állásukkal kapcsolatban a fegyveres testületek polgári dolgozóira vonatkozó fegyelmi szabályok szerint, az egyéb alkalmazásukkal, valamint az esetleges magángyakorlatukkal kapcsolatban, úgyszintén a nem teljes munkaidővel alkalmazott polgári orvosokkal szemben pedig a jelen törvényerejű rendelet rendelkezései alapján kell a fegyelmi eljárást lefolytatni.

43. § Felhatalmazást kap a közlekedés- és postaügyi miniszter, hogy a felügyelete alá tartozó intézményekben alkalmazott orvosoknak szolgálatukkal kapcsolatos tevékenységét a végrehajtás során az egészségügyi miniszterrel egyetértésben a jelen törvényerejű rendelettől eltérően is szabályozhassa.

44. § (1) A jelen törvényerejű rendelet hatálybalépésének napját a Minisztertanács állapítja meg.

(2) A jelen törvényerejű rendelet végrehajtásáról a Minisztertanács gondoskodik. A Minisztertanács a jelen törvényerejű rendeletben foglalt felhatalmazásokon túlmenően egyes kérdések szabályozására az egészségügyi minisztert felhatalmazhatja.

(3) A 2.550 1945. (VI. 3.) ME, a 25/1952. (III. 30.) M. T. és a 47/1958. (VIII. 17.) Korm. számú rendelet a jelen törvényerejű rendelet hatálybalépésével hatályát veszti.

Dobi István s. k.,

a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke

Kristóf István s. k.,

a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára