4/1971. (II. 8.) Korm. rendelet

a lakbérhozzájárulásról

Általános rendelkezés

1. §

Az 1971. július hó 1. napjával életbelépő lakbéremelés ellensúlyozásaként az arra jogosult részére egyszeri megállapítás alapján lakbérhozzájárulást kell folyósítani.

A lakbérhozzájárulásra jogosult személyek köre

2. §

(1) Lakbérhozzájárulásra jogosult - a (2) bekezdésben említettek kivételével - a 3/1971. (II. 8.) Korm. rendelet alapján lakbéremeléssel érintett lakás - az állampolgár tulajdonában álló lakások közül a kötöttbérű lakás -

a) bérből, fizetésből élő kereső,

b) szövetkezeteknél rendszeres munkát végző tagként kereső,

c) nyugdíjas, illetőleg rendszeres ellátásban részesülő csökkent munkaképességű (a továbbiakban együtt: nyugdíjas), továbbá

d) keresőképtelen

bérlője (bérlőtársa, társbérlője, a továbbiakban együtt: bérlő), illetőleg a bérlő jogán a második kereső.

(2) Lakbérhozzájárulásra nem jogosult

a) a szabadfoglalkozású, az önálló és a magánmunkáltatónál foglalkoztatott személy,

b) a szabadságvesztés büntetését töltő személy, c) az olyan lakás bérlője - a nyugdíjas és keresőképtelen bérlő kivételével - amelynél a lakbéremelés összege a havi 20,- Ft-ot nem haladja meg.

(3) Ha a nyugdíjas nyugdíjának, járadékának; segélyének stb. (a továbbiakban együtt: nyugdíj) folyósítása a lakbérhozzájárulásra való jogosultsága megnyílásának időpontjában bármilyen keresőtevékenység miatt szünetel, őt nem nyugdíjasként kell elbírálni.

3. §

A lakbérhozzájárulásra jogosultság megállapítása során az 1971. július hé 1. napján fennálló állapotot kell alapul venni.

A lakásra megállapítható lakbérhozzájárulás mértéke

4. §

(1) A lakbérhozzájárulás megállapítása során a lakásra az 1971. június hó 30. napján fennálló lakbér havi összege és az 1971. július hó 1. napjától megállapított lakbér havi összege közötti különbözetet kell alapul venni.

(2) A lakbérhozzájárulás megállapítása során a lakásra 1971. június hó 30. napján fennálló lakbér havi összegébe a lakbérpótlékot is be kell számítani.

(3) Az 1971. június hó 30. napján fennálló, valamint az 1971. július hó 1. napjától megállapított lakbér havi összege a bérbeszámítási jog alapján visszatartható összeggel nem csökkenthető

5. §

(1) Nyugdíjas, továbbá keresőképtelen bérlő részére a lakbérhozzájárulást a méltányos lakásjogosultságának mértékéig lehet megállapítani. Ennek során a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló jogszabályoknak a lakásigény mértékére vonatkozó rendelkezéseit azzal kell alkalmazni, hogy

a) minden esetben a lakásigény mértékének felső határát kell figyelembe venni;

b) a bérlővel együttlakó személyek között az albérlőt nem lehet figyelembe venni.

(2) A méltányos lakásjogosultság szempontjából figyelembe vehető lakószobát (lakószobákat) a nyugdíjas (keresőképtelen) bérlő választhatja meg.

(3) Az (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit csak akkor kell alkalmazni, ha a házastársak vagy más bérlőtársak mindegyike nyugdíjas (keresőképtelen), ide értve azt az esetet is, ha a feleség háztartásbeli.

6. §

(1) A 4-5. §-ok alapján meghatározott összeget elsősorban a bérlő házastársak, illetőleg más bérlőtársak között fel kell osztani és a felosztott összegeket az arra jogosultak részére lakbérhozzájárulásként kell megállapítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megosztásnál és a lakbérhozzájárulás megállapításánál - jogszabályban meghatározott esetben - a második keresőt is figyelembe kell venni.

A lakbérhozzájárulás megállapítása, változása, szünetelése, megszűnése

7. §

A lakbérhozzájárulást személyre szólóan és egyszeri alkalommal kell megállapítani.

8. §

(1) A kereső részére megállapított lakbérhozzájárulás összegét minden év január hó 1. napjától kezdődően

a) a naptári évenként számított évi kereset, illetőleg

b) az időbéreseknél és a havi díjasoknál (a továbbiakban együtt: időbéresek) a december havi besorolási bér és az egyéb kereset évi összegének figyelembevételével számított havi keresetnövekedés 25%-ával csökkenteni kell.

(2) A lakbérhozzájárulás csökkentése szempontjából figyelembe vehető keresetként - a keletkezés jogcímétől függetlenül - a levonás nélküli (bruttó) díjazást kell számításba venni.

9. §

(1) A nyugdíjas (keresőképtelen) bérlőt a lakbérhozzájárulás változatlan összegben élete végéig illeti meg.

(2) Ha a kereső bérlő, vagy a második kereső 1971. július hó 1. napját követően nyugdíjassá (keresőképtelenné) válik, őt a lakbérhozzájárulás ez utóbbi időpontban folyósított összegben ugyancsak élete végéig illeti meg.

(3) Ha a nyugdíjas - a nyugdíjra való jogosultságának megszűnése esetén -, illetőleg a keresőképtelen keresővé válik, a lakbérhozzájárulás összegét a 8. § alapján csökkenteni kell

10. §

(1) A keresőt megillető lakbérhozzájárulás folyósítása szünetel arra a hónapra, amelynek egész időtartama alatt nem állt munka-, szolgálati, szövetkezeti tagsági viszonyban (a továbbiakban: munkaviszony).

(2) Szabadságvesztés büntetésre ítélt személy részére a lakbérhozzájárulás folyósítása - a 11. § (2) bekezdésében említett eset kivételével - a szabadságvesztés büntetés letöltésének időtartama alatt szünetel.

11. §

(1) Megszűnik a lakbérhozzájárulás, ha az a személy, akinek a részére a lakbérhozzájárulást megállapították,

a) a munkaviszonyát jogszabály rendelkezéseinek megszegésével felmondás nélkül, vagy a munkaviszony megszűnésére meghatározott időpont előtt megszüntette,

b) állandó jelleggel külföldre költözött,

c) meghalt és a 12. §-ban foglalt feltételek nem állanak fenn.

(2) A lakbérhozzájárulás akkor is megszűnik, ha a jogosultat szándékos bűntett miatt két évet meghaladó, vagy a lakás felhasználásával elkövetett bűntett miatt ennél rövidebb időtartamú végrehajtható szabadságvesztésre jogerősen elítélték, és emiatt a lakást igénybe vették, illetőleg a lakásbérleti jogviszonyt megszüntették. Az erről szóló határozatot a lakbérhozzájárulást folyósító szerv részére meg kell küldeni.

(3) A 10. § (1) bekezdésében említett keresőt megillető lakbérhozzájárulás megszűnik, ha az a lakbérhozzájárulás szünetelésének kezdő időpontjától számított egy éven belül nem létesít újabb munkaviszonyt. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha az említett személy időközben nyugdíjassá (keresőképtelenné) válik.

(4) Amennyiben a lakbérhozzájárulást nem osztották meg és a megállapított összeg a csökkentés következtében havi 20 forintnál, ha pedig megosztották havi 10 forintnál kisebb összegre mérséklődik, azt meg kell szüntetni.

12. §

(1) A bérlő halála esetén nyugdíjas (keresőképtelen) házastársát, illetőleg a lakásbérleti jogviszonyt folytató kiskorú gyermekét az elhaltnak folyósított lakbérhozzájárulás egy év tartamára teljes összegben megilleti.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell az elhalt bérlő háztartásbeli feleségére is azzal az eltéréssel, hogy őt az egy év leteltekor az elhaltnak folyósított lakbérhozzájárulás összegének fele mindaddig megilleti, amíg keresőképtelen, vagy állandó özvegyi nyugdíjra jogosult.

A lakbérhozzájárulás összegének közlése és jóváhagyása

13. §

(1) Az állami tulajdonban és a nem állami szervek tulajdonában álló lakások esetében a bérbeadó a lakbérközléssel egyidejűleg minden egyes lakbérhozzájárulásra jogosult személy részére egy példányban igazolólapot köteles adni a lakbérhozzájárulásként igényelhető összegről.

(2) Ha a kötelezett a lakbérközléssel egyidejűleg lakbérhozzájárulást igazoló lapot nem adott ki, a jogosult a lakbérközlés átvételétől számított tizenöt napon belül kérheti annak kiadását. Ha ezt elmulasztja, lakbérhozzájárulásra nem tarthat igényt

14. §

Ha a jogosult a lakbérközlést kifogásolja, annak felülvizsgálatát a 3/1971. (II. 8.) Korm. rendeletben szabályozott módon kérheti. A jogosult a lakbérhozzájárulást igazoló lap adataira akkor tehet észrevételt, ha a lakbérközlés felülvizsgálatát nem kérte, illetőleg kérelmét már elbírálták.

15. §

(1) Az állami lakások és a nem állami szervek tulajdonában álló lakások esetében a jogosult a lakbérhozzájárulást igazoló lap adataira a kézhezvételtől számított nyolc napon belül a bérbeadónál tehet észrevételt. Észrevételéhez csatolnia kell a lakbérhozzájárulást igazoló lapot. Ha ezt nem csatolta, észrevételét érdemi elbírálás nélkül el kell utasítani. A jogosult ezt a mulasztását nem mentheti ki.

(2) A bérbeadó az igazoló lappal együtt beérkezett észrevételt tizenöt napon belül köteles felülvizsgálni. Az észrevétel elfogadása esetén a jogosult részére új igazoló lapot kell kiadni.

(3) Ha a bérbeadó a jogosult észrevételét nem fogadja el, köteles az észrevételt és a lakbérhozzájárulást igazoló lapot döntés végett tizenöt napon belül a lakás fekvése szerint illetékes községi (városi, fővárosi kerületi) tanács végrehajtó bizottsága pénzügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: pénzügyi szerv) megküldeni.

(4) A pénzügyi szerv az észrevételt harminc napon belül köteles elbírálni és határozatot hozni. A jogosultság elismerése esetében a határozattal egyidejűleg az igazolólapot is ki kell adni a jogosultaknak. A határozatot a bérbeadónak is meg kell küldeni. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

16. §

Ha az állampolgár tulajdonában álló kötöttbérű lakás esetében a tulajdonos megbízása alapján a lakbér kiszámítását a tanácsi házkezelési szerv végzi, e szerv köteles a lakbérközléssel egyidejűleg minden egyes lakbérhozzájárulásra jogosult személy részére egy példányban igazolólapot is kiadni a lakbérhozzájárulásként igényelhető összegről. A további eljárásra a 13. § (2) bekezdésében és a 14-15. §-okban foglaltak az irányadók, azzal, hogy az igazolólap adatainak kifogásolása esetében a tanácsi házkezelési szervet bérbeadónak kell tekinteni.

17. §

(1) Ha a 16. §-ban említett esetben a lakbér kiszámítását a tulajdonos végzi és a lakbér tekintetében vita nem áll fenn, a bérlő a lakbérközléstől, vita esetén pedig annak eldöntésétől számított nyolc napon belül - a lakbérközlési lap egyidejű csatolása mellett - a pénzügyi szervtől kérheti a lakbérhozzájárulást igazoló lap kiadását.

(2) A pénzügyi szerv a kérelem tárgyában harminc napon belül határozatot hoz. A jogosultság elismerése esetében a határozattal egyidejűleg minden egyes lakbérhozzájárulásra jogosult személy részére egy példányban igazoló lapot ad ki. A határozatot közölni kell a bérbeadóval is A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

A lakbérhozzájárulás igénylése és folyósítása

18. §

(1) A lakbérhozzájárulást igazoló lapot a kézhezvételtől számított, a 10. § (1) bekezdésében említett esetben pedig a létesülő munkaviszony kezdetétől számított tizenöt napon belül kell a folyósító szervhez benyújtani.

(2) A lakbérhozzájárulást az igazolólap alapján

a) a keresők részére a munkáltató szerv,

b) a nyugdíjasok részére a nyugdíjat folyósító szerv,

c) a keresőképtelenek részére a szociális ellátás megállapítására jogosult tanácsi szakigazgatási szerv

folyósítja.

(3) Ha a keresőnek több munkaviszonya áll fenn, a lakbérhozzájárulást az a munkáltató szerv folyósítja, amely a munkavállaló munkakönyvét kezeli, illetőleg ahol a tagsági viszony korábban keletkezett.

(4) Ha a nyugdíjas a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságán kívül más folyósító szervtől is kap nyugdíjat, a lakbérhozzájárulást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja.

19. §

(1) Az 1971. július-szeptember hónapokra járó lakbérhozzájárulást az igazolólap alapján legkésőbb 1971. szeptember hó 10. napjáig kell folyósítani.

(2) Az 1971. október hóra és az ezt követő hónapokra járó lakbérhozzájárulást

a) keresők esetében az előző hónapra fizetett munkabérrel,

b) nyugdíjasok esetében az előző hónapra járó nyugdíjjal,

c) egyéb esetben a tárgyhó 10. napjáig

kell havonta folyósítani.

A lakbérhozzájárulás pénzügyi fedezete

20. §[1]

(1) A kifizetett lakbérhozzájárulást a nyugdíjfolyósító szervek részére az állami költségvetésbol meg kell téríteni.

(2) A lakbérhozzájárulást

- a vállalati gazdálkodó szervezetek az egyéb ráfordítások,

- a költségvetési szervezetek eloirányzat nélküli kiadásként, költségvetésük

terhére számolják el.

Átmeneti rendelkezés

21. §

(1) 1971. évre vonatkozóan a 8. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az 1971. év második félévében elért átlagos havi keresetet az 1971. év első félévében elért átlagos havi keresethez kell viszonyítani. Időbéreseknél az 1971. december havi besorolási bér és az 1971. év második félévében elért egyéb kereset havi átlagának együttes összegét kell az 1971. június havi besorolási bér és az 1971. év első félévében elért egyéb kereset havi átlagának együttes összegéhez viszonyítani. A kereső részére megállapított lakbérhozzájárulás összegét a havi keresetnövekedés 25%-ával 1972. január hó 1. napjától kezdődő hatállyal csökkenteni kell.

(2) A mezőgazdasági és a halászati termelőszövetkezet, továbbá a mezőgazdasági szakszövetkezet tagja esetében első ízben az 1971. évi tényleges keresetet kell az 1970. évihez viszonyítani.

Vegyes rendelkezések

22. §

(1) A lakbérhozzájárulás a keresetbe nem számít be, adó-, járulék-, nyugdíj-, táppénz-, terhességi-gyermekágyi segély- és tagdíjalapot nem képez, nem vehető számításba a munkaviszony alapján járó juttatásoknál, és mentes a munkabért terhelő levonások alól.

(2) Az évi kereset és a havi keresetnövekedés megállapításával, a lakbérhozzájárulás fokozatos csökkentésével és szüneteltetésével kapcsolatos vita esetében a munkaügyi (tagsági) viták eldöntésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) Ha a lakbérhozzájárulás összegének csökkentése tévesen történt, a kedvezményezett az előírtnál

a) alacsonyabb összegű levonás esetében a különbözetet köteles megfizetni;

b) magasabb összegű levonás esetében pedig a különbözet megtérítésére tarthat igényt. Az elévülésre a Munka Törvénykönyvének a rendelkezései az irányadók.

(4) A jogosulatlanul felvett lakbérhozzájárulást a munkabérre, nyugdíjas esetében a nyugdíjra vonatkozó rendelkezések szerint vissza kell fizetni.

23. §

A fegyveres testületek tagjainál a lakbérhozzájárulás csökkentése szempontjából keresetként számításba vehető díjazások (juttatások) körét, továbbá a lakbérhozzájárulás megállapításával, igénylésével, a jogorvoslattal és a folyósítással kapcsolatos szabályokat a fegyveres testület szerint illetékes miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben határozza meg.

24. §

E rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni a lakás jóhiszemű jogcím nélküli használójára is azzal, hogy lakbéremelésnek az 1971. június hó 30. napján fennálló használati díj és az 1971. július hó 1. napjától megállapított használati díj különbözetét kell tekinteni.

25. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, a lakbérhozzájárulás folyósítására vonatkozó rendelkezéseit azonban csak 1971. július hó 1. napjától kezdődően lehet alkalmazni.

(2) E rendelet végrehajtásáról a pénzügyminiszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter együttesen, a munkaügyi miniszterrel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben gondoskodik.

(3) A lakbérhozzájárulás nyilvántartásának, könyvviteli elszámolásának és a folyósító szerv részére történő megtérítésének részletes szabályait a pénzügyminiszter állapítja meg.

Fock Jenő s. k.,

a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította az 58/1980. (XII. 27.) MT rendelet 1. §-a. Hatályos 1981.01.01.

Tartalomjegyzék