48/1984. (XI. 21.) MT rendelet

a rendőrségről szóló 39/1974. (XI. 1.) MT számú rendelet módosításáról

Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. számú törvényerejű rendelet 12. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a Minisztertanács a rendőrségről szóló 39/1974. (XI. 1.) MT rendeletet (a továbbiakban: R.) a következők szerint módosítja:

1. §

(1) A R. 7. §-ának d) és e) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek, és e § a következő f) és g) ponttal egészül ki:

(A rendőrség a bűnözés elleni harcban)

"d) felkutatja az eltűnt személyeket; rendkívüli halál esetén lefolytatja a hatáskörébe utalt eljárást,

e) ellenőrzi a veszélyes bűnözőket, valamint a Btk. 38. §-a (2) bekezdésének 1-4. pontjában felsorolt közügyektől eltiltást, foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást, kitiltás végrehajtását és e mellékbüntetések végrehajtása érdekében intézkedéseket tehet,

f) külön jogszabály rendelkezései szerint közreműködik a pártfogó felügyelet végrehajtásában,

g) ellátja a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség tagságából adódó feladatait."

2. §

(1) A R. 13. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A rendőr jogosult és köteles igazoltatni azt a személyt, akinek igazoltatása - személyazonosságának megállapítása érdekében - szükséges. Bűncselekmény és szabálysértés elkövetésének gyanúja esetén járművet, csomagot átvizsgálhat. A közrend és a közbiztonság megsértése vagy veszélyeztetése esetén a rendőr adatokról, tényekről az állampolgároktól felvilágosítást kérhet. A fegyveres erők és a fegyveres testületek tagjaival szembeni rendőri intézkedés szabályait a belügyminiszter az illetékes miniszterekkel és a Munkásőrség országos parancsnokával egyetértésben állapítja meg.

(3) A rendőr a belügyminiszter által meghatározott esetekben jogosult személyt előállítani. Az előállítás foganatosítása előtt megvizsgálhatja, hogy az előállítandó személynél van-e támadásra alkalmas eszköz. Az előállított ügyében a rendőrhatóságnak azonnal, legkésőbb négy órán belül kivételesen indokolt esetben pedig nyolc órán belül döntést kell hozni és intézkedni kell a szabadonbocsátásról vagy őrizetbevételéről."

(2) A R. 13. §-ának (4) bekezdésében "a feltételes szabadság szabályait megszegő" szövegrész hatályát veszti.

(3) A R. 13. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) A rendőrség őrizetbevételre a következők szerint jogosult:

a) Az előállított személyt 24 órai időtartamra jogosult őrizetbe venni, ha az őrizetbevételt a személyazonosság megállapítása, vagy az őrizetbe vett személy érdeke (túlittas, ön- vagy közveszélyes állapot) szükségessé teszi.

b) A bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével alaposan gyanúsítható személy őrizetbevételének a büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvény, illetve a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény rendelkezései alapján van helye.

c) A rendőr azt a feltételes szabadságra bocsátott vagy szigorított őrizetből ideiglenesen elbocsátott elítéltet, illetve a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátottat, akit pártfogó felügyelet alá helyeztek a magatartási szabályok megszegése esetén előállíthatja. Ha a pártfogolt a hatóság elől elrejtőzött, vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell, a rendőrség 72 órai időtartamra őrizetbe veheti."

3. §

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.

Lázár György s. k.,

a Minisztertanács elnöke