11/1992. (II. 28.) KHVM rendelet

a hajózási hatósági eljárásokkal kapcsolatos díjakról

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében a hajózásról szóló 1973. évi 6. törvényerejű rendelet 31. §-ának (1) bekezdésében, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 44/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet 2 §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:

1. §

(1) A hajózási hatósági eljárásokért a melléklet szerinti díjakat kell megfizetni.

(2) A díjakat az eljáró közlekedési hatóság költségvetési számlájára kell befizetni.

2. §

(1) Ez a rendelet 1992. március 1. napán lép hatályba, egyidejűleg a hajózási hatósági eljárásokkal kapcsolatos díjakról szóló 20/1987. (XII. 30.) KM rendelet, valamint a hajós- és tengerész szolgálati könyvről szóló 5/1983. (X. 6.) KM rendelet 5. § (1) bekezdésének második fordulata hatályát veszti.

(2) A rendelet hatályba lépésekor már folyamatban lévő eljárásoknál a korábban megállapított díjakat kell alkalmazni.

Siklós Csaba s. k.,

közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Melléklet a 11/1992. (II. 28.) KHVM rendelethez

(SZTJ 405-73)

A hajózási hatósági eljárások díjai

1. A hajók építési (átépítési) tervének felülvizsgálata és
jóváhagyása
a) tengeri nagyhajónál, személy- vagy
áruszállító gépi üzemű belvízi nagy- és
kishajónál, valamint vitorlás belvízi
nagyhajónál és gépi üzemű kompnál,
ha a vízkiszorítás
aa) nem haladia meg a 100 tonnát10 000 Ft,
ab) 100-500 tonnáig15 000 Ft,
ac) 500 tonna felett30 000 Ft;
b) gép nélküli belvízi nagyhajónál, gép
nélküli (köteles) kompnál, valamint
úszóműnél, ha a vízkiszorítás
ba) nem haladja meg a 100 tonnát6 000 Ft,
bb) 100-700 tonnáig9 000 Ft,
bc) 700 tonna felett12 000 Ft.
c) az a) pontban nem említett kisgépha-
jónál2 000 Ft,
d) vitorlás kishajónál2 000 Ft,
e) gép nélküli kishajónál, illetőleg moto-
ros, vitorlás vagy evezős csónaknál1500 Ft.
2. A hajó egyes részeire vonatkozó tervek felülvizsgá-
lata és jóváhagyása esetén az 1. pontban meghatározottak
alapján
a) hajótestnél35%,
b) gépi berendezésnél30%,
c) villamos berendezésnél25%,
d) felszerelésnél10%
3. A jóváhagyott hajóépítési tervek újabb felülvizsgá-
latáért az 1. pontban, az átépítési tervek újabb felülvizsgá-
latáért a 3. pontban megállapított összeg 50%-a.
4. A hajók üzembe helyezés előtti vizsgálata
a) személy-, vagy áruszállító gépi üzemű
belvízi nagy- és kishajónál, valamint
vitorlás belvízi nagyhajónál és gépi
üzemű kompnál, ha a vízkiszorítás
aa) nem haladja meg a 15 tonnát10 000 Ft,
ab) 15-50 tonnáig12 000 Ft,
ac) 51-300 tonnáig17 000 Ft,
ad) 301-500 tonnáig20 000 Ft,
ae) 501-700 tonnáig26 000 Ft,
af) 700 tonna felett30 000 Ft;
b) az a) pontban nem említett gépi üze-
mű belvízi nagyhajónál, valamint úszó-
munkagépnél, ha a vízkiszorítás
ba) nem haladja meg a 15 tonnát8000 Ft,
bb) 15-50 tonnáig10 000 Ft,
bc) 51-200 tonnáig16 000 Ft,
bd) 201-400 tonnáig20 000 Ft,
be) 400 tonna felett24 000 Ft;
c) gép nélküli belvízi nagyhajónál, gép
nélküli (köteles) kompnál, valamint
úszóműnél, ha a vízkiszorítás
ca) nem haladja meg a 15 tonnát5 000 Ft,
cb) 15-100 tonnáig7 000 Ft,
cc) 101-300 tonnáig9000 Ft,
cd) 301-700-tonnáig12 000 Ft,
ce) 701-1000 tonnáig16 000 Ft,
cf) 1001-1500 tonnáig20 000 Ft,
cg) 1500 tonna felett24 000 Ft;
d) az a) pontban nem említett kisgépha-
jónál
3 000 Ft,
e) vitorlás kishajónál3 000 Ft,
f) gép nélküli kishajónál, illetőleg moto-
ros, vitorlás vagy evezős csónaknál
3 000 Ft.
5. A hajók időszakos üzemképességi vizsgálata
a) a személy- vagy áruszállító gépi üzemű
belvízi nagy- és kishajónál, valamint
vitorlás belvízi nagyhajónál és gépi
üzemű kompnál, ha a vízkiszorítás
aa) nem haladja meg a 15 tonnát
ab) 15-50 tonnáig
ac) 51-300 tonnáig
ad) 301-500 tonnáig
ae) 501-700 tonnáig
af) 700 tonna felett
7 000 Ft,
9 000 Ft,
12 000 Ft,
16 000 Ft,
20 000 Ft,
25 000 Ft;
b) az a) pontban nem említett gépi üze-
mű belvízi nagyhajónál, valamint úszó-
munkagépnél, ha a vízkiszorítás
ba) nem haladja meg a 15 tonnát
bb) 15-50 tonnáig
bc) 51-200 tonnáig
bd) 201-400 tonnáig
be) 400 tonna felett
5 000 Ft,
6 000 Ft,
7 000 Ft,
9 000 Ft,
12 000 Ft;
c) gép nélküli belvízi nagyhajónál, gép
nélküli (köteles) kompnál, valamint
úszóműnél, ha a vízkiszorítás
ca) nem haladja meg a 15 tonnát
cb) 15-100 tonnáig
cc) 101-300 tonnáig
cd) 301-700 tonnáig
ce) 701-1000 tonnáig
cf) 1001-1500 tonnáig
cg) 1500 tonna felett
2 400 Ft,
3 000 Ft,
4 000 Ft,
5 000 Ft,
6 500 Ft,
8 000 Ft,
10 000 Ft;
d) az a) pontban nem említett kisgépha-
jónál
2 000 Ft;
e) vitorlás kishajónál2 000 Ft;
f) gép nélküli kishajónál, illetőleg moto-
ros, vitorlás vagy evezős csónaknál
1500 Ft.
6. A hajónak a vízből kiemelt, illetőleg partravont álla-
potát igénylő időszakos üzemképességi vizsgálat esetén az
5. pontban megállapítottak 20%-kal növelt összege.
7. Tengeri hajó köbözéséért
a) a vegyes tonnatartalom minden regisz-
tertonnája után
aa) belső felmérés esetén 30 Ft, de
legalább
6 000 Ft,
ab) külső felmérés esetén 20 Ft, de
legalább
4 500 Ft;
b) a felső fedélzet felett zárt helyiségek és
a hajószemélyzet számára szolgáló he-
lyiségek, valamint a géphelyiség felmé-
réséét minden felmért regisztertonna
után 10 Ft, de legalább2 200 Ft;
c) a Szuezi-, a Sulina- és a Panama-csatorna
használatához szükséges köbözésért az
a), illetőleg a b) pontokban megállapí-
tottak 50%-kal növelt összege.
8. Belvízi hajó köbözése, ha a vízkiszorítás
a) nem haladja meg a 15 tonnát10 000 Ft,
b) 15-50 tonnáig12 000 Ft,
c) 51-200 tonnáig14 000 Ft,
d) 201-400 tonnáig16 000 Ft,
e) 401-700 tonnáig19 000 Ft,
f) 701-1000 tonnáig22 000 Ft,
g) 1001-1500 tonnáig25 000 Ft,
h) 1500 tonna felett30 000 Ft.
9. A belvízi hajónál a centiméterenkénti terhelhetőség
megállapítása, ha a hasznos merüléskülönbség
a) nem haladja meg a 100 centimétert2 000 Ft,
b) 101-140 centiméterig3 500 Ft,
c) 141-180 centiméterig5 000 Ft,
d) 181-220 centiméterig6 500 Ft,
e) 220 centiméter felett8 000 Ft.
10. A hajókazán
a) üzembe helyezés előtti vizsgálata, ha a
fűtőfelület
aa) nem haladja meg az 50 m2-t8 000 Ft,
ab) 51-150 m-ig12 000 Ft,
ac) 150 m2 felett15 000 Ft;
b) időszakos vizsgálata, ha a fűtőfelület
ba) nem haladja meg az 50 m2-t3 000 Ft,
bb) 50 m2 felett5 000 Ft.
11. A hajóradar berendezések
a) üzembe helyezés előtti vizsgálata7 200 Ft,
b) időszakos vizsgálata2 400 Ft.
12. A tájoló
a) kompenzálása felszereléskor3 500 Ft,
b) újrakompenzálása3 000 Ft,
c) ellenőrzése2 000 Ft.
[1]
13. A kikötőlétesítési (bővítési, fejlesztési) tervek felül-
vizsgálatáért és engedélyezési eljárásáért a tervezett költ-
ségek 5 ezreléke, de legalább
a) folyami medencés kikötők függőleges
vagy rézsűs kikötőfal, beépített kikötő-
bakok, telepített rakodóberendezések,
közúti, vasúti átrakási kapcsolat ese-
tén, ha
aa) egy nagyhajó ki- vagy berakására
alkalmas
6 000 Ft,
ab) több nagyhajó egyidejű ki- vagy
berakására alkalmas
12 000 Ft;
b) folyami medencés (várakozó vagy téli)
kikötő rézsűs kikötőpartfal, beépített
kikötőbakok esetén
3 000 Ft;
c) folyami nyíltvízi kikötő függőleges
vagy rézsűs kikötőpartfal, beépített ki-
kötőbakok telepített rakodóberende-
zések esetén, ha
ca) egy nagyhajó ki- vagy berakására
alkalmas
6 000 Ft,
cb) több nagyhajó egyidejű ki- vagy
berakására alkalmas
12 000 Ft;
d) folyami nyíltvízi kikötő (hajóállo-
más) függőleges vagy rézsűs partfal
vagy móló, kikötőponton, beépített
kikötőbakok, utasforgalomra szolgá-
ló létesítmények (váróterem, pénz-
tár) esetén
8 000 Ft;
e) folyami nyíltvízi kikötő rézsűs partfal,
beépített kikötőbakok, egy vagy több
kikötőponton, bejáróhíd, mobil hajó-
rakodó berendezések esetén
6 000 Ft;
f) tavi medencés kikötő függőleges kikö-
tőpartfal, beépített kikötőbakok ese-
tén, ha a kikötő partfal
fa) nem haladja meg a 100 métert4 000 Ft,
fb) 100 méter felett8 000 Ft;
tavi nyíltvízi kikötő kikötőmóló, füg-
gőleges kikötőparttal esetén, ha
ga) egy hajó kikötésére alkalmas2 500 Ft,
gb) több hajó kikötésére alkalmas5 000 Ft;
h) tavi cölopmólós kikötő beépített ki-
kötőberendezések, utasok ki vagy
behajózására szolgáló létesítmények
esetén
5 000 Ft;
i) csatornakikötő függőleges vagy rézsűs
kikötőpartfal, beépített kikötőbakok
esetén, ha
ia) egy hajó kikötésére alkalmas2 500 Ft,
ib) több hajó kikötésére alkalmas5 000 Ft.
13/A. Komp- és révátkelőhely létesítése:
a) kompátkelőhely létesítési engedélyezési eljárása6 000 F,
b) révátkelőhely létesítési engedélyezési eljárása3 000 Ft
c)csak csónak fogadására alkalmas révátkelőhely létesítési engedélyezési eljárása2 000 Ft
[2]
14. A kikötök üzembe helyezés előtti vizsgálata
a) folyami medencés kikötő függőleges
vagy rézsűs kikötőpartfal, beépített ki-
kötőbakok, telepített rakodóberende-
zések, közúti vasúti átrakási kapcsola-
tok esetén, ha
aa) egy nagyhajó ki- vagy berakására
alkalmas5 000 Ft,
ab) több nagyhajó egyidejű ki- vagy
berakására alkalmas10 000 Ft;
b) folyami medencés (várakozó vagy téli
kikötő rézsűs kikötőpartfal, beépített
kikötőbakok esetén2 500 Ft;
c) folyami nyíltvízi kikötő függőleges
vagy rézsűs kikötőpartfal, beépített ki-
kötőbakok, telepített rakodóberende-
zések esetén, ha
ca) egy nagyhajó ki- vagy berakására
alkalmas5 000 Ft,
cb) több nagyhajó egyidejű ki- vagy
berakására alkalmas7 500 Ft;
d) folyami nyíltvízi kikötő (hajóállo-
más) függőleges vagy rézsűs partfal
vagy móló, kikötőponton, beépített
kikötőbakok utasforgalomra szolgá-
ló létesítmények (váróterem, pénz-
tár) esetén5 000 Ft;
e) folyami nyíltvízi kikötő rézsűs partfal,
beépített kikötőbakok vagy több kikö-
tőponton, bejáróhid, mobil hajórako-
dó berendezések esetén5 000 Ft;
f) tavi medencés kikötő függőleges kikö-
tőpartfal, beépített kikötőbakok ese-
tén, ha a kikötőpartfal
fa) nem haladja meg a 100 métert3 000 Ft,
fb) 100 méter felett5 000 Ft,
g) tavi nyíltvízi kikötőmóló, függőleges
kikötőpartfal esetén, ha
ga) egy hajó kikötésére alkalmas2 500 Ft,
gb) több hajó kikötésére alkalmas5 000 Ft,
h) tavi cölöpmólós kikötő, beépített ki-
kötőberendezések, utasok ki- vagy be-
hajózására szolgáló létesítmények ese-
tén5 000 Ft,
i) csatornakikötő függőleges vagy rézsűs
partfal, beépített kikötőbakok esetén,
ha
ia) egy hajó kikötésére alkalmas2 500 Ft,
ib) több hajó egyidejű kikötésére al-
kalmas5 000 Ft
14/A. Komp- és révátkelőhely üzembe helyezés előtti vizsgálata:
a) kompátkelőhely5 000 Ft
b) révátkelőhely2 000 Ft
[3]
15. Kikötők üzemeltetésének időszakos vizsgálata
a) folyami medencés kikötő függőleges
vagy rézsüs kikötőpartfal, beépített ki-
kötőbakok, telepített rakodóberende-
zések, közúti, vasúti átrakási kapcsolat
esetén, ha
aa) egy nagyhajó ki- vagy berakására
alkalmas3 500 Ft,
ab) több nagyhajó egyidejű ki- vagy
berakására alkalmas7 000 Ft;
b) folyami medencés (várakozó vagy téli)
kikötő rézsüs kikötőpartfal, beépített
kikötőbakok esetén2 000 Ft;
c) folyami nyíltvízi kikötő függőleges
vagy részűs kikötőpartfal beépített ki-
kötőbakok, telepített rakodóberende-
zések esetén, ha
ca) egy nagyhajó ki- vagy berakására
alkalmas3 500 Ft,
cb) több nagyhajó egyidejű ki- vagy
berakására alkalmas5 000 Ft;
d) folyami nyíltvízi kikötő (hajóállomás)
függőleges vagy részűs partfal, móló,
kikötőponton, beépített kikötőbakok,
utasforgalomra szolgáló létesítmények
(váróterem, pénztár) esetén3 500 Ft;
e) folyami nyíltvízi kikötő rézsűs partfal,
beépített kikötőbakok, egy vagy több
kikötőponton, bejáróhíd, mobil hajó-
rakodó berendezés esetén3 000 Ft;
f) tavi medencés kikötő függőleges kikö-
tőpartfal, beépített kikötőbakok ese-
tén, ha a kikötőpartfal
fa) nem haladja meg a 100 métert2 000 Ft,
fb) 100 méter felett3 500 Ft;
g) tavi nyíltvízi kikötő, móló, függőleges
kikötőpartfal esetén, ha
ga) egy hajó kikötésére alkalmas2 000 Ft,
gb) több hajó kikötésére alkalmas3 500 Ft;
h) tavi cölöpmóló kikötő beépített ki-
kötőberendezések, utasok ki- vagy
behajózására szolgáló létesítmények
esetén3 500 Ft;
i) csatornakikötő függőleges vagy rézsűs
kikötőpartfal, beépített kikötőbakok
esetén, ha
ia) egy hajó kikötésére alkalmas2 000 Ft,
ib) több hajó kikötésére alkalmas3 500 Ft;
j) szükségkikötők kijelölésével kapcsola-
tos eljárás esetén2 500 Ft.
15/A. Komp-és révátkelőhely üzemeltetésének időszakos vizsgálata:
a) kompátkelőhely4 000 Ft
b) révátkelőhely1 000 Ft
[4]
16. A hajózási engedély:
a) alapdíja7 000 Ft,
aa) ezen kívül belvízi hajó esetén víz-
kiszorítási tonnánként1 Ft/t,
ab) tengeri hajónál bruttó regiszter-
tonnánként (a továbbikaban:
BRT)1 Ft/BRT,
b) meghosszabbítása esetén az a) pont-
ban meghatározottak 50%-a,
c) módosítás esetén az a) pontban meg-
határozottak 50%-a, de legkevesebb2 000 Ft,
d) ideiglenes engedély kiállítása3 000 Ft.
e) elvi hajózási engedély kiállítása 3 000 Ft,
f) különleges szállítás engedélyezése a 27/1993. (IX. 23.) KHVM rendelet mellékletének 1.21 cikke alapján3 000 Ft,
g) különleges szállítás engedélyezése a 27/1993. (IX. 23.) KHVM rendelet mellékletének 9.11 cikke alapján10 000 Ft,
h) radioaktív anyag belvízi szállításának engedélyezése5 000 Ft,
17. A vízi közlekedés irányítására szolgáló jelzések
esetén
a) az elhelyezési tervek jóváhagyása és
engedélyezése5 000 Ft,
b) az üzembe helyezése eljárás5 000 Ft.
18. A hajóutat és a hajók (nagyhajók, kishajók, csóna-
kok) forgalmát érintő munkáknál a jelzőállomás
a) tervei és engedélyezési eljárása10 000 Ft,
b) üzembe helyezési eljárása8 000 Ft.
19. A vízi sportpályák és vízi repülőterek terveinek
felülvizsgálata és engedélyezése5 000 Ft.
20. Okmánypótlás:
a) köbözési bizonyítvány1 500 Ft,
b) hajóbizonyítvány és egyéb okmány1000 Ft.
21. A nemzetközi hajóokmányok
a) kiadása és kiegészítése tengeri nagyha-
jók 1600 BRT-ig25 000 Ft,
b) érvényesítése tengeri nagyhajók 1600
BRT-ig15 000 Ft,
c) az 1600 BRT feletti hajók alapdíjának
szorzótényezői:
1 601- 3 000 1,05
3 001- 6 000 1,10
6001-10 000 1,15
10 001- 1,20,
d) személyzeti jegyzék kiadása1000 Ft,
e) hajónapló kiadása1000 Ft,
f) okmánymásolat kiadása300 Ft,
g) szolgálati és sporthajóskönyv kiadása600 Ft,
h) olajnapló kiadása500 Ft,
i) anyagnapló kiadása300 Ft,
j) szennyvíz- és hulladéknapló kiadása500 Ft.
22. Hajósoknak, illetve tengerészeknek szóló hirdetmény, tájékoztató megjelentetése2 000 Ft,
23. Az 1-22. pontokban nem említett hajózási hatósági eljárások díja, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik1 000 Ft.
[5]
24. Rendkívüli (munkaszüneti napokon, illetve mun-
kaidőn túli) vizsgálat esetén az alapdíj 20%-kal növelt
összegét kell felszámítani.
25. A hajózási hatóság által kitűzött időpontban vagy
helyen a kérelmező hibájából meghiúsult eljárás esetén az
adott díjtételnél meghatározott összeg 50%-át kell felszá-
mítani.

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 8/1994. (II. 11.) KHVM rendelet 7. § (1) bekezdése. Hatályos 1994.02.19.

[2] Módosította a 8/1994. (II. 11.) KHVM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 1994.02.19.

[3] Módosította a 8/1994. (II. 11.) KHVM rendelet 7. § (3) bekezdése. Hatályos 1994.02.19.

[4] Módosította a 8/1994. (II. 11.) KHVM rendelet 7. § (4)(5) bekezdése. Hatályos 1994.02.19.

[5] Számozását módosította a 8/1994. (II. 11.) KHVM rendelet 7. § (6) bekezdése. Hatályos 1994.02.19.

Tartalomjegyzék