12/2000. (IV. 13.) EüM rendelet

a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközök rendelésének, forgalmazásának, javításának és kölcsönzésének szakmai követelményeiről

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 51. §-a (5) bekezdésének a)-c) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján - a 10. § (5) bekezdése tekintetében a gazdasági miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközökről és a támogatás összegéről szóló Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) mellékletében meghatározott azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszköz csoportba tartozó eszközök közül a kihordási időn belül - a (2) bekezdésben meghatározott kivételektől eltekintve - társadalombiztosítási támogatással csak egyféle gyógyászati segédeszköz rendelhető.

(2) Az egyes gyógyászati segédeszközök kihordási idejének letelte előtt társadalombiztosítási támogatással akkor rendelhető ismét azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszköz csoportba tartozó gyógyászati segédeszköz, ha

a) a biztosított egészségi állapotában és testi állapotában bekövetkezett változás ezt szükségessé teszi, vagy

b) a gyógyászati segédeszköz rendeltetésszerű használat közben, de a szavatossági időn túl hibásodott meg oly mértékben, hogy nem javítható, vagy az egyszeri javítási költség meghaladja az új gyógyászati segédeszköz árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás - a javítás időpontjában érvényes - összegének 60%-át.

(3) Ha a biztosított egészségi állapota miatt a társadalombiztosítási támogatással rendelhető, egy vényre felírható gyógyászati segédeszköz-mennyiség a biztosított ellátásához nem elegendő, a szakmailag indokolt eltérésre - a rendelésre jogosult orvos javaslata alapján - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) ad engedélyt.

2. § (1) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatással történő rendelésére és kiadására a gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó szabályokat az e rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Társadalombiztosítási támogatással gyógyászati segédeszköz a gyógyszerek rendelésére használatos 1. számú melléklet szerinti vonalkódos vényen, szemüveglencse és szemüvegkeret, kontaktlencse és kontaktlencse tartozék a 2. számú mellékletben meghatározott nyomtatványon rendelhető. Fogtechnikai eszköz rendelése esetén az 1. számú melléklet szerinti vényhez csatolni kell a 3. számú mellékletben meghatározott "Munkalap a rögzített fogpótláshoz", illetve a "Munkalap a lemezes fogpótláshoz" elnevezésű nyomtatványt. A vényen fel kell tüntetni a fogpótlás és fogszabályozás segédeszközének megnevezését.

(3) Egy vényen csak egyféle rendeltetésű gyógyászati segédeszköz és tartozékai rendelhetők. A vényen fel kell tüntetni a biztosított nevét, lakcímét, születési idejét, társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ számát), a rendelés időpontját, a társadalombiztosítási támogatás jogcímét, valamint az egészségügyi szolgáltató - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) által külön jogszabály szerint meghatározott - 9 jegyű azonosítóját.

(4) A rendelt eszközre vonatkozóan javítást a vényen kizárólag az azt kiállító orvos végezhet. A gyógyászati segédeszközt kiadó forgalmazó a fejlécen lévő, a biztosítottra vonatkozó téves vagy hiányzó adatot javíthatja, illetőleg pótolhatja, ha az adat a biztosított hivatalos okmánya alapján egyértelműen kiigazítható, pótolható. A javítást aláírással és bélyegzőlenyomattal hitelesíteni kell.

(5) A vény a kiállítástól számított 90 napig érvényes.

(6) A vényt a rendelt gyógyászati segédeszköz kiadása után érvényteleníteni kell, valamint az OEP kérelmére az OEP-hez továbbítani.

3. §[1] A külön rendelet szerinti rendelési jogosultság és rendelhetőségi feltételek figyelembevételével a fekvőbeteg-ellátó intézményben (a továbbiakban: intézmény) kezelt biztosított részére a szükséges ideiglenes gyógyászati segédeszközt az intézmény orvosa rendeli, az elbocsátott biztosított részére a gyógyászati segédeszközt az intézmény orvosa is rendelheti. A rendelt gyógyászati segédeszközt a biztosított kórlapján, valamint zárójelentésén fel kell tüntetni.

4. § A társadalombiztosítási támogatással rendelt gyógyászati segédeszköz javítását a javítandó gyógyászati segédeszköz felírására egyébként jogosult orvos vényen rendelheti.

5. § (1) A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközök közül kölcsönbe vehető gyógyászati segédeszközök felsorolását a 4. számú melléklet tartalmazza.

(2) A kölcsönbe adás az OEP-pel ezen szolgáltatásra szerződéses jogviszonyban álló gazdálkodó szervezetnél történik. A gazdálkodó szervezet garanciát vállal arra, hogy a kölcsönbe adott gyógyászati segédeszköz használati értéke megegyezik az azonos új gyógyászati segédeszköz használati értékével.

(3) A kölcsönbe vehető gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatással történő rendelésére a 2. §-ban foglaltakat értelemszerűen alkalmazni kell.

6. § (1) A gyógyászati segédeszköz rendelésekor a biztosítottat tájékoztatni kell az eszköz kihordási idejéről, valamint a társadalombiztosítási támogatás mértékéről, illetve összegéről.

(2) A gyógyászati segédeszközt kiadó személy köteles tájékoztatni az átvevőt az eszköz használatának módjáról.

(3) A biztosított, illetőleg a gyógyászati segédeszközt átvevő személy az átvételt a vényen aláírásával igazolja.

(4)[2] A rendeléssel egyidejűleg - az 1. § (2) bekezdésében foglalt eset kivételével - a biztosított írásban nyilatkozik arról, hogy az eszköz kihordási idején belül azonos típusú és rendeltetésű gyógyászati segédeszközt társadalombiztosítási támogatással nem váltott ki.

7. § (1) Gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatással történő forgalmazására, kiszolgálására csak az a forgalmazó (gyártó) jogosult, akivel az OEP erre szerződést kötött.

(2)[3] Rendelésre készített (egyedi) gyógyászati segédeszközt társadalombiztosítási támogatással az a forgalmazó (gyártó) szolgálhat ki, akinek az orvostechnikai eszközökről szóló 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet 8. számú mellékletében meghatározottak szerint tett nyilatkozatában foglaltakat, valamint az 5. számú mellékletben meghatározott követelmények teljesítését az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala ellenőrzi, és a megfelelőségről hatósági bizonyítványt ad ki. A hatósági bizonyítvány 5 évig érvényes.

(3)[4] Steril kötözőszerek, illetve steril varróanyagok forgalmazása kizárólag ott folytatható, ahol a termékek szakszerű tárolására vonatkozó feltételek biztosítottak.

8. § Az elkészült társadalombiztosítási támogatással rendelt, rendelésre készített (egyedi) gyógyászati segédeszköz alkalmasságát a biztosított véleményezteti az azt rendelő orvossal. Amennyiben az orvos a gyógyászati segédeszközt nem tartja megfelelőnek, erről értesíti a gyártót és az OEP-et.

9. § A társadalombiztosítási támogatással rendelt gyógyászati segédeszközök forgalmazásával (gyártásával), kiszolgálásával és rendelésével kapcsolatos ellenőrzéseket a rendelő orvosoknál, forgalmazóknál (gyártóknál), biztosítottaknál valamint a kiszolgáló helyeken a külön jogszabályban foglaltak szerint az OEP, illetőleg az ÁNTSZ - ellenőrzésre jogosult munkatársai útján - végzi.

10. § (1) Ez a rendelet 2000. április 16-án lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a) az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézetről szóló 13/1990. (IV. 17.) SZEM rendelet,

b) a gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 3/1995. (II. 8.) NM rendelet 2. §-ában a "sebészeti kötözőszereket, rugalmas kötözőanyagokat" szövegrész, 3. §-a (1) bekezdésének af) pontja, 7. §-a (5) bekezdésében a "sebészeti kötözőszerből és rugalmas kötözőanyagból egységnyi csomagolást" szövegrész, 1. számú melléklete I. Csoportjának 6. pontja, továbbá

c) a gyógyászati segédeszközök rendeléséről, társadalombiztosítási támogatásának összegéről szóló 30/1995. (IX. 12.) NM rendelet, valamint a módosításáról rendelkező 11/1996. (IV. 24.) NM rendelet, 17/1996. (VI. 28.) NM rendelet, 1/1998. (I. 28.) NM rendelet, 6/1998. (XII. 2.) EüM rendelet, 14/1999. (VI. 9.) EüM rendelet és 39/1999. (VIII. 27.) EüM rendelet.

(3) Az egyedileg, méretre készített gyógyászati segédeszközt forgalmazóra (gyártóra, gyártásra) vonatkozó, a gyógyászati segédeszközök rendeléséről, társadalombiztosítási támogatásának összegéről szóló 30/1995. (IX. 12.) NM rendelet alapján kiadott tanúsítvány a benne foglalt határidőig, ennek hiányában e rendelet hatálybalépésétől számított 5 évig - az évenkénti felügyeleti ellenőrzés hiányában is - érvényes. A tanúsítvánnyal rendelkező forgalmazónak (gyártónak) a 7. § (2) bekezdésében foglalt hatósági bizonyítványt a tanúsítvány érvényességének fennállásáig nem kell beszereznie.

(4) E rendelet hatálybalépése előtt kiállított és e rendelet hatálybalépésekor érvényes vények e rendelet hatálybalépésétől számított 90 napig érvényesek.

(5) A Korm. rendelet 5. §-ában meghatározott EAN kód tekintetében az EAN Magyarország Kht. jár el.

Dr. Gógl Árpád s. k.,

egészségügyi miniszter

1. számú melléklet a 12/2000. (IV. 13.) EüM rendelethez

2. számú melléklet a 12/2000. (IV. 13.) EüM rendelethez

3. számú melléklet a 12/2000. (IV. 13.) EüM rendelethez

4. számú melléklet a 12/2000. (IV. 13.) EüM rendelethez

Gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatással történő kölcsönzése

Kölcsönzési faktor:0,13699
Oszlopok magyarázata
Eszköz funkcionális megnevezése =1. Az a legalacsonyabb funkcionális kategória, amelyen belül a különböző gyártók eszközei egymással egyenértékűen helyettesíthetők.
2. Egyedi típusnév: amennyiben az eszköz más funkcionálisan egyenértékű eszközzel nem helyettesíthető, vagy amennyiben az azonos funkciójú eszközök listaár különbözete a 10%-ot meghaladja.
Gyári típusok =A jelenleg érvényes listán szereplő eszközök gyártóinak megnevezése, típusjelzéssel, illetve a jelenleg listán nem szereplő kizárólag kölcsönzés formájában kiadható, ORKI engedéllyel rendelkező eszközök gyártóinak, típusjelzésének megnevezése.
ORKI =A megnevezett gyári típusok ORKI és/vagy CE minősítés száma.
Listaár =1. A tényleges tb-ár (tb-támogatás alapját képező áfa nélküli ár Ft/mennyiségi egység).
2. Az azonos funkcionális csoportba tartozó eszközök átlagára, amennyiben a tb-árak eltérése nem haladja meg a 10%-ot.
Havi kölcsönzési díj =Listaár szorozva kölcsönzési faktorral.
Tb-támogatás mértéke =Az érvényes jogszabály által meghatározott támogatás mértéke, de legalább 50%.
Tb által fizetett =A havi kölcsönzési díj tb-támogatás mértékének megfelelő hányadából kiszámított áfa nélküli ár.
Beteg által fizetett =A havi kölcsönzési díj és a tb által fizetett összeg különbözete, áfa nélkül.
K =Közgyógyigazolvánnyal rendelkező beteg részére 100%-os támogatással.
E =Egyedi engedély, egyedi indikáció alapján 85%-os támogatással.
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
03 03A légzésgyógyászat eszközei
03 03 06Inhalátorok
03 03 06 03Ultrahangos inhalátorok24 6801 690851 436254120
03 03 06 03 03 001Coud up-0224 6801 690851 436254120
03 03 06 03 03 002Coud up-02C29 6002 027711 439588K120
03 03 06 03 03 003Cloud up-0345 5003 116501 5581 558120
03 03 06 03 03 004Omron NE-U0729 6002 027711 439588K120
03 03 06 03 03 006Omron NE-U139 0002 671541 4421 228120
Omron NE-U 1281 0005 548502 7742 774120
03 03 06 06Kompresszoros inhalátorok21 1502 897852 463434
03 03 06 06 03 001Omron NE-C0821 1502 897852 463434K72
03 03 06 06 03 002Aerosoan 321 1502 897852 463434K72
03 03 06 06 03 003MEDIC-AID porta Neb23 5002 897732 35086972
03 03 21Szívókészülékek
03 03 21 0342 0002 877852 445431
03 03 21 03 03 001M20 típusú váladékszívó42 0002 877852 445431K120
03 03 21 03 03 002AMBU -TWIN pumpa50 8003 480702 4361 044120
03 27Ingerlők
03 27 09Nem ortézisként használt izomingerlők
03 27 09 03 03 001AT1 Tens készülékek8 0001 09650548548K60
03 27 09 03 03 003AT2 Tens készülékek10 0001 37050685685K60
03 27 09 03 03 004AT2 TF Tens készülékek10 0001 37050685685K60
03 27 09 03 03 002Acutens HS-92218 3542 514501 2571 25760
03 27 09 03 03 006Omron E1 Tens18 3542 514501 2571 25760
03 27 09 03 03 007Omron 3 Tens31 0004 247502 1232 12360
03 27 09 03 03 005Medime SE-33 stimulátor44 0006 028503014301460
03 27 09 03 06 001Corposano34 0002 329851 980349K120
03 27 09 03 06 002Nervostim KLM 200844 8993 0756419681106120
03 27 09 03 06 003Ministim44 8993 075641 9681 106120
03 33Eszközök a felfekvési sérülések megelőzésére (antidecubitus eszközök)
03 33 03Ülőpárnák felfekvési sérülések megelőzésére
03 33 03 03 03Egy légkamrás antidecubitus ülőpárna
03 33 03 03 03 001ROHO High Profile egy légkamrás antidecubitus ülőpárna82 46022 5928519 2033 388K24
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
03 33 03 03 03 002ROHO Low Profile egy légkamrás antidecubitus ülőpárna82 46022 5928519 2033 388K24
03 33 03 03 06Két légkamrás antidecubitus ülőpárna
03 33 03 03 06 001ROHO High Profile két légkamrás antidecubitus ülőpárna82 46022 5928519 2033 388K24
03 33 03 03 06 002ROHO Low Profile két légkamrás antidecubitus ülőpárna82 46022 5928519 2033 388K24
03 33 03 03 06 003ROHO Enhancer két légkamrás pozicionáló antidecubitus ülőpárna90 53012 402779 5502 85224
03 33 03 03 09Négy légkamrás antidecubitus ülőpárna
03 33 03 03 09 001ROHO Quadtro High Profile négy légkamrás pozicionáló antidecubitus ülőpárna90 53024 8047719 0995 70524
03 33 03 03 09 002ROHO Quadtro Low Profile négy légkamrás pozicionáló antidecubitus ülőpárna90 53024 8047719 0995 70524
03 33 06Matracok és takarók a felfekvési sérülések megelőzésére
03 33 06 03 06Matracok kézipumpával
03 33 06 03 06 001ARDO Polysoft antidecubitus légmatrac kézipumpával49 56213 578506 7896 78924
03 33 06 03 07 001ARDO Twincare motoros antidecubitor362 88049 7118542 2547 457E72
03 33 06 03 08 001Antidecubitus rendszer kompresszorral85 98811 7798510 0291 750E
03 33 06 03 09 001Antidecubitus betegalátét kompresszorral
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
03 33 06 03 10 001ARDOCORE könyökvédő térdvédő9 8492 698852 293405E24
03 33 06 03 11 001ARDOCORE sarokvédő11 5603 168852 693475E24
03 33 06 03 21 001ROHO Heal pad könyöksarokvédő
03 33 06 03 03 001ARDO Softurn, motoros betegforgató461 37663 2048553 7239 481E72
03 45Gerincnyújtás eszközei
03 45 03Fekvő helyzetű húzásra alkalmas eszköz
03 45 03 03 03E 40/A nyújtó készülék fekvő helyzetben történő húzásra, támla nélkül8 9911 232851 047185K36
03 45 03 03 06E 40/B nyújtó készülék fekvő helyzetben történő húzásra, támlás8 9911 232851 047185K36
03 45 06Álló helyzetű húzásra alkalmas eszköz
03 45 06 03 03E44 ajtóra akasztható nyújtó készülék2 1012888524543K36
03 45 06 03 06E51 Gilsson-féle függesztő készülék7 9801 09385929164K36
03 45 06 03 09E52 Glisson-féle függesztő készülék kartartóval7 9801 09385929164K36
03 45 06 03 12E54 Gerinchúzó készülék (Czagány szerint)7 9801 09385929164K36
03 48Berendezés a mozgás, erő és egyensúly gyakorlásához
Betegállító
Betegállító készülék RehaMed580 00046 5778539 5906 987E120
Betegállító készülék, Bolyki-Med210 60028 8508524 5224 328E72
Felsőtest rögzítő RehaMed betegállítóhoz81 0005 548854 716832E120
Felsőtest rögzítő Bolyki-Med betegállítóhoz81 00010 959859 3151 644E72
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
Thera Live alsó és felső végtag tornáztató automata368 01050 4138542 8517 561E60
Thera Fit alsó és felső végtag tornáztató automata270 00036 9878531 4395 547E60
09 12Higiénés eszközök
09 12 03Szobai WC
09 12 03 03 03Fix
09 12 03 03 03 001RS-3013 8701 900851 615285K60
09 12 03 03 03 002EKG13 8701 900851 615285K60
09 12 03 03 03 003Rix13 8701 900851 615285K60
09 12 03 03 03 004Promobil (PM 226)13 8701 900851 615285K60
10 12 03 03 03 005Harsányi-féle13 8701 900851 615285K60
11 12 03 03 03 006B 4021/F13 8701 900851 615285K60
12 12 03 03 03 007B 4322 (összecsukható)13 8701 900851 615285K60
12 12 03 03 03 008B 4323 (állítható magasságú)13 8701 900851 615285K60
12 12 03 03 03 009PP/502113 8701 900851 615285K60
12 12 03 03 03 010M 4021 R/A13 8701 900851 615285K60
12 12 03 03 03 011HW-48113 8701 900851 615285K60
12 12 03 03 03 012Mecc San16 3202 236721 61062660
09 12 03 06Gördíthető WC
09 12 03 06 03Gördíthető WC fékkel18 3002 507852 131376K60
09 12 03 06 03 001PM 22418 3002 507852 131376K60
09 12 03 06 03 002M 4021 R/B18 3002 507852 131376K60
09 12 03 06 03 003RS 3218 3002 507852 131376K60
09 12 03 03 06 004B 402118 3002 507852 131376K60
09 12 03 06 03 005B 4021/M18 3002 507852 131376K60
10 12 03 06 03 006PP/502218 3002 507852 131376K60
11 12 03 06 03 007Mecc San21 6002 959722 13082960
09 12 09WC-ülőkék
09 12 09 03WC magasítók
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
09 12 09 03 03 001D 0971826 50089085757133K60
09 12 09 03 03 002Soft10 8151 4815175572660
09 33Mosdás, fürdés, zuhanyozás eszközei
09 33 03Fürdőkád ülőkék
09 33 03 03Fix fürdőkád ülőkék
09 33 03 03 03 001B 43204 1705718548586K60
09 33 03 03 03 002Kókai4 1705718548586K60
09 33 03 03 03 003PM 2104 1705718548586K60
09 33 03 03 03 004PP/55204 1705718548586K60
09 33 03 03 03 005Rehamed (támlás) RS 414 1705718548586K60
09 33 03 03 03 006RS 414 1705718548586K60
09 33 03 03 03 007KÜ 5014 170571854858660
09 33 03 03 03 008M 4320/01 R4 170571854858660
09 33 03 03 03 009RIX4 1705718548586K60
09 33 03 06Kifordítható fürdőkád ülőkék
09 33 03 06 03 001B 429511 7001 602851 362240K60
09 33 03 06 03 002R S4211 7001 602851 362240K60
09 33 03 06 03 003B 4311 (falra szerelhető felhajtható)14 2001 945701 36258360
12SZEMÉLYES MOZGÁS SEGÉDESZKÖZEI
12 03Egy karral működtetett járóeszközök
12 03 03Járóbotok
12 03 03 03Fix járóbotok
12 03 03 03 03Funkcionális T-markolattal
12 03 03 03 03 001FIV362100858515K12
12 03 03 03 03 002Gradus-28932445012212212
12 03 03 03 03 003OP 068932445012212212
12 03 03 06Állítható
12 03 03 06 03Funkcionális T-markolattal1 4251958516827K36
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 03 03 06 03 001B 4341 RehaMed1 4251958516827K36
12 03 03 06 03 002B 4341/Gy1 4251958516827K36
12 03 03 06 03 003M 4341/01 R felnőtt1 4251958516827K36
12 03 03 06 03 004M 4341/02 R gyerek1 4251958516827K36
12 03 03 06 03 005OP 011 4251958516827K36
12 03 03 06 03 006D 43411 4251958516827K36
12 03 03 06 03 007PP 53411 4251958516827K36
12 03 03 06 03 008RS 111 4251958516827K36
12 03 03 09 03Anatómiai fogantyús adapterrel
12 03 03 09 03 001GS 82 4503368528650K36
12 03 03 09 03 002GS 92 4503368528650K36
12 03 03 09 03 003GS 102 4503368528650K36
12 03 03 09 03 004GS 52 650363782838036
12 03 03 09 03 005GS 62 650363782838036
13 03 03 09 03 006GS 72 650363782838036
14 03 03 09 03 007Syncro Actív 12 650363782838036
15 03 03 09 03 008Syncro Actív 24 9006715033633536
16 03 03 09 03 009Syncro Actív 34 9006715033633536
12 03 06Könyökmankó
12 03 06 06Fémből
12 03 06 06 03Állítható
12 03 06 06 03 001Rebotek1 6302238519033K36
12 03 06 06 03 002RS 201 7002338118944K36
12 03 06 06 03 003B 43721 7002338118944K36
12 03 06 06 03 004B 4372/GY1 7002338118944K36
12 03 06 06 03 005OP 021 7002338118944K36
12 03 06 06 03 006PP/53721 7002338118944K36
12 03 06 06 03 007M 4372 R1 7002338118944K36
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 03 12Hónaljmankók
12 03 12 06Fémből
12 03 12 06 03Állítható
12 03 12 06 03 001M 4394/01 R gyerek2 8003848532658K36
13 03 12 06 03 002M 4394/01 R felnőtt2 8003848532658K36
14 03 12 06 03 003RS 083 0504187832692K36
15 03 12 06 03 004B 43943 0504187832692K36
16 03 12 06 03 005D 43943 0504187832692K36
17 03 12 06 03 006PP 53943 0504187832692K36
18 03 12 06 03 007M 4394/01 R (Orto- Top)3 0504187832692K36
12 03 15Háromlábú botok
12 03 15 03 03 001RS 131 8202498521237K36
12 03 15 03 03 002M 4350/01 R felnőtt1 8202498521237K36
12 03 15 03 03 003M 4350/02 R gyerek1 8202498521237K36
12 03 15 03 03 004D 43501 8202498521237K36
12 03 15 03 03 005B 4350 REHAMED1 8202498521237K36
12 03 15 03 03 006B 4350/GY1 8202498521237K36
12 03 18Négylábú botok
12 03 18 03 03 001RS 142 26831168211100K36
12 03 18 03 03 002B 43602 26831168211100K36
12 06Mindkét karral működtetett járóeszközök
12 06 03Járókeretek
12 06 03 03 06Állítható
12 06 03 03 06 001OP 035 11070085595105K36
12 06 03 03 06 002RS 025 30072681588138K36
12 06 03 03 06 003M 4262/01 R felnőtt5 30072681588138K36
12 06 03 03 06 004M 4262/02 R gyerek5 30072681588138K36
12 06 03 03 06 005M 42625 30072681588138K36
12 06 03 03 06 006PP/52625 30072681588138K36
12 06 03 03 06 007BF 18525 30072681588138K36
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 06 03 03 06 008JK 4915 30072681588138K36
12 06 03 03 06 009B 42625 30072681588138K36
12 06 03 06Összecsukható
12 06 03 06 03Natúr
12 06 03 06 03 001D 42636 30086385734129K36
12 06 03 06 03 002B 42636 50089082730160K36
12 06 03 06 03 003G 10413 5001 8565092892836
12 06 03 06 03 004M 4263/01 R felnőtt6 50089082730160K36
12 06 03 06 03 005M 4263/02 R gyerek6 50089082730160K36
12 06 03 06 03 006RS 036 50089082730160K36
12 06 03 06 06Lépegető
12 06 03 06 06 001B 42648 5901 177851 000177K36
12 06 03 06 06 002G 20113 5501 8565398387336
12 06 03 06 09Lépcsőnjáró
12 06 03 06 09 001RS 200012 4401 704851 448256K36
12 06 06Guruló járókák
12 06 06 03Guruló járókeretek
12 06 06 03 03Guruló járókeret fékkel
12 06 06 03 03 001RS 0412 4401 704851 448256K36
12 06 06 03 03 002D 426712 4401 704851 448256K36
12 06 06 03 03 003B 426113 0001 780811 44233836
12 06 06 03 03 004PP/526513 0001 780811 44233836
12 06 06Rollátorok30 8004 219853 586633E36
12 15Mopedek
12 15 06Háromkerekű
12 15 06 03Robbanómotoros
12 15 06 03 03 001RM-006 Rahab moped206 00014 1108511 9942 116K120
12 15 06 06ElektromosBerko JO 20
12 15 06 06 03 001EL-GO421 51728 8725014 43614 436120
12 15 06 06 03 002421 51728 8725014 43614 436120
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 21Kerekesszékek
12 21 03Kísérő által kézzel irányított kerekesszékek
12 21 03 03Gyermekkocsi
12 21 03 03 03 001B 4294 tartozékokkal105 00014 3848512 2262 158K36
12 21 03 03 03 002Horacek tartozékokkal Meyra136 00018 6316512 1106 521K36
12 21 03 03 03 003A 21 Aulki 60 kg-ig136 00018 6316512 1106 52136
12 21 03 03 03 004A 23 Aulki 60 kg-tól136 00018 6316512 1106 52136
12 21 06Kétkezes, hátsókerék működtetésű kerekesszékek
12 21 06 03Fix
12 21 06 03 03Nem összecsukható
12 21 06 03 03 03 001M I0743 3505 939855 048891K60
12 21 06 06Összecsukható
12 21 06 06 03Szétszedhető
21 21 06 06 03 001Everest-Jennings Meyra59 0008 082856 8701 212K60
22 21 06 06 03 002B 420062 0008 493806 7941 699K60
23 21 06 06 03 003B 4200gy62 0008 493806 7941 699K60
24 21 06 06 03 004B 4200P62 0008 493806 7941 699K60
25 21 06 06 03 005B 420162 0008 493806 7941 699K60
26 21 06 06 03 006B 420562 0008 493806 7941 699K60
27 21 06 06 03 007Domino 1,350 Meyra341 91646 8395023 42023 41960
12 21 06 06 03 008Format Standard 1,900 Meyra143 93519 718509 8599 85960
12 21 06 06 03 009Invacare Action 2000 Lt143 93519 718509 8599 85960
12 21 06 06 03 010Invacare Atlas Lite 162 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 011Invacare Atlas Lite 262 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 012MC-M-X62 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 013MC-X-A62 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 014Micado Adaptive 3,800 Meyra233 17831 9435015 97215 97160
12 21 06 06 03 015PP 520062 0008 493806 7941 699K60
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 21 06 06 03 016PP 620062 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 017Primat Adaptive 4,400 Meyra242 65633 2415016 62116 62060
12 21 06 06 03 018Primat Adaptive 2,310 Meyra319 14643 7205021 86021 86060
12 21 06 06 03 019Rix K162 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 020RS5062 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 021Service Standard 3,600 Meyra62 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 022ST62 0008 493806 7941 699K60
12 21 06 06 03 023WU HO62 0008 493806 7941 699K60
12 21 15Egy oldalon működtetett kerekesszék
12 21 15 03Egykezes
12 21 15 03 03Hajtókarikával
12 21 15 03 03 001B 4210-jobbkezes71 1009 740858 2791 461K60
12 21 15 03 03 002B 4211-balkezes71 1009 740858 2791 461K60
12 21 15 03 06 003Hajtókaros
12 21 15 03 06 001B 4230-jobbkezes107 10014 6718512 4702 201K60
12 21 15 03 06 002B 4231-balkezes107 10014 6718512 4702 201K60
12 21 15 03 06 003B 4233-háromkerekű fogantyús utcai107 10014 6718512 4702 201K60
12 21 15 03 09Lengőkaros utcai
12 21 15 03 09 001KKSZ 195 00013 0148511 0621 952K60
12 21 15 03 09 002KKSZ 295 00013 0148511 0621 952K60
12 21 24Villamos működtetésű kerekesszékek
12 21 24 03Szobai
12 21 24 03 03Joystick irányítású
12 21 24 03 03 001Berko JO 30561 00038 4268532 6625 764K120
12 21 24 03 03 002B 4200 N590 00040 4128032 3308 082K120
12 21 24 03 03 003B 4220590 00040 4128032 3308 082K120
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 21 24 03 03 004Derbí 1,443 Meyra590 00040 4128032 3308 082K120
12 21 24 03 03 005Invacare Phoeix590 00040 4128032 3308 082K120
12 21 24 03 03 006Power Pico 1,431 Meyra590 00040 4128032 3308 082K120
12 21 24 03 03 007Power Primus Kompakt 1,432 Meyra590 00040 4128032 3308 082K120
12 21 24 03 03 008Powertee F-50590 00040 4128032 3308 082K120
13 21 24 03 03 009Rix E-1590 00040 4128032 3308 082K120
14 21 24 03 03 010Servomat 3,422 Meyra669 00045 8237132 53413 285120
15 21 24 03 03 011WU HO PW 1000590 00040 4128032 3308 082K120
12 21 24 06 03Utcai
12 21 24 06 03 001Elektromos utcai kerekesszék669 10045 8308538 9556 875K120
12 21 24 06 03 002Invacare Action G 401 150 00078 7705039 38539 385120
12 21 24 06 03 003Invacare Storm Euro795 00054 4547138 66215 793K120
12 24Kerekesszék tartozékok
12 24 06 06Háttámaszok
12 24 06 06 03Módosított alkatrészek ára21 4202 934852 494440K60
12 24 06 06 06Módosított alkatrészek felára9 9101 358851 154204K60
12 24 06 09Kartámaszok
12 24 06 09 03Módosított alkatrészek ára10 3001 411851 199212K60
12 24 06 09 05Módosított alkatrészek felára9301278510819K60
12 24 06 12Lábtartók
12 24 06 12 03Módosított alkatrészek ára14 1801 943851 652291K60
12 24 06 12 06Módosított alkatrészek felára6 90094585803142K60
12 24 21Gumiabroncsok, kerekek
12 24 21 03 03 001Kerék hátrahelyező adapter4 5006168552492K60
12 24 24Akkumulátorok, akkutöltők
12 24 24 03 03 001Meghajtó akkumulátor20 0005 480502 7402 740K24
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
12 36Emelőeszközök
12 36 15 03 03 001Kádba helyezhető betegemelő lift (hidraulikus)
Aquatec146 30020 0428517 0363 006E
Aqualift120 10016 4528513 9852 467E
12 39Tájékozódási eszköz
12 39 03Tapintó (fehér botok)
12 39 03 03Fehér támbot
12 39 03 03 03Fehér fa támbot
12 39 03 03 001Gradus alba55276856511K36
12 39 03 03 06Fehérbot, összecsukható
12 39 03 03 06 001RS 15 (4 részes fém)1 0801488512622K36
12 39 03 03 06 002RS 16 (5 részes fém)1 0801488512622K36
13 39 03 03 06 003HB 1 (kampós műanyag)1 500205611258036
14 39 03 03 06 004HB 2 (gombos műanyag)1 500205611258036
18BÚTORZATOK ÉS ADAPTÁCIÓK OTTHONOKBA ÉS MÁS CÉLOKRA
18 12Ágyak
18 12 06Ágyak és ágydeszkák kézzel állítható testhelyzettel
Mátra Alfa funkcionális betegágy, mechanikus39 6005 425854 611813E60
AS 3000 M mechanikus gondozóágy138 05018 9118516 0752 836E
Mátra Modul funkcionális betegágy, elektromos187 00025 6178521 7753 842E60
AS 3000 E elektromos gondozóágy187 00025 6178521 7753 842E
18 18Támasztóeszközök
18 18 03Járókorlátok és támasztókorlátok
18 18 03 03WC-kapaszkodókeret
18 18 03 03 03 001B 43004 5806278553394K60
ISO-kódEszköz (funkcionális megnevezés)Gyári típusokListaár Ft nettóHavi kölcs. díj Ft nettóTb-tám. mértéke (%)Tb által fizetettA beteg által fizetettKözgyógy.Kihordási idő (hó)
18 18 06 09Fürdőkád kapaszkodók
18 18 06 09 03 001B 43102 6503638530954K60
18 18 06 09 03 002RIX2 6503638530954K60
18 18 06 09 03 003M 4310/01 R2 6503638530954K60
18 18 06 09 03 004PM 2152 6503638530954K60
18 18 06 09 03 005PP 55102 6503638530954K60
18 18 06 09 03 006RehaMed (BF-52-10)2 6503638530954K60
18 18 06 09 03 007RS 402 6503638530954K60
18 18 06 09 03 008KK-503 4104676630815960
15HÁZTARTÁSI SEGÉDESZKÖZÖK
15 09Eszközök az evéshez és iváshoz
15 09 12Önálló táplálkozást segítő eszközök (evőeszközök)
Kanál3 3244558538768E
Kés, egyenes3 3244558537868E
Kés, hajlított4 6086318553695E
Kés, univerzális4 6086318553695E
Villa3 3244558538768E
15 09 15Kancsók, poharak, csészék fogóeszközök és rögzítések
Pohár2 3073168526947E
Ivópohár készlet, Standard788108859117E
Ivópohár készlet, Compact1 0121398511821E
Ivópohár készlet, Komfort1 1911638513924E
Ivópohár, Ergonom1 1911638513924E
Ivópohár, Thermo2 1522958525144E
Ivópohár, Vario2 7973838532557E
15 09 18Tányérok
Tányér3 5954928541874E
Ételt melegen tartó tányér2 1312928524844E
Porcelán tányér, 21 cm-es4 7156468554997E
15 09 21Ételgátak és tányérütközők
Tányérrögzítő tábla6 83093685796140E

1. A lista a mai napon érvényes jogszabályban foglalt kölcsönzésre alkalmas eszközöket, valamint az analóg módon besorolt jelenleg kizárólag a kölcsönzési modellben kísérleti jelleggel támogatandó eszközöket tartalmazza.

2. A kizárólag kölcsönzésre, a modellkísérlet céljából felvett eszközök listaára a gyártól, illetve forgalmazók által megadott és részben az 1999. novemberi ártárgyalásokon a TÁTB felé benyújtott árakkal. Itt szintén érvényesítettük a 10

%-ot meg nem haladó, árkülönbözetek esetén az azonos funkcionális csoportok átlagárát.

3. Az eszközök csoportosításánál a funkcionális felírásra való törekvés érdekében önálló oszlopban tüntettük fel a recepten szereplő megnevezést, a gyártói típusok a szolgáltatók és a beteg számára nyújtott információt a pontos költség elszámolására. Lehetővé teszi a betegek önálló választási jogát az azonos funkciójú eszközök közül, valamint a helyettesíthetőséggel a raktárkészlet szerint.

5. számú melléklet a 12/2000. (IV. 13.) EüM rendelethez

Követelmények a rendelésre készült (egyedi) gyógyászati segédeszközök gyártására és kiszolgálására

1. Személyi feltételek

A gyártó gondoskodik arról, hogy a gyártás érdekében a rendelésre, egyedi méret után készítendő gyógyászati segédeszköz (a továbbiakban: vállalt eszköz) jellegének és mennyiségének megfelelő számú és szakképzettségű, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy álljon rendelkezésre.

A gyártó kijelöli a minőségbiztosításért felelős, megfelelő szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező személyt.

2. Szolgáltatási és gyártási körülmények

a) A gyártónak - a vállalt eszköz jellegétől függően - jól megközelíthető, megfelelő kialakítású, méretű és felszereltségű, a betegek fogadására alkalmas helyiségekkel kell rendelkeznie.

b) A gyártóüzem alapterületének, beosztásának és felszereltségének meg kell felelnie a vállalt eszközök mennyiségének, az alkalmazott technológiáknak, a munkavédelmi és az általános szakmai követelményeknek.

c) A gyártó gondoskodik a külön jogszabályban előírt szakhatósági engedélyek beszerzéséről (pl. építési, használatbavételi, iparűzési, munkavédelmi, villamos biztonsági, ÁNTSZ stb.).

d) A vállalt eszköz jellegének megfelelően a gyártó gondoskodik a higiéniai szakmai követelmények betartásáról.

3. Az alaptípusok dokumentációja (eszköztörzskönyv)

a) A gyártó gondoskodik arról, hogy valamennyi - általa vállalt eszköz - alaptípusának dokumentációja rendelkezésre álljon annak érdekében, hogy lehetővé váljon az eszköz - gyógyászati célnak való - megfelelőségének, biztonságosságának és hatásosságának értékelése.

b) Az alaptípus dokumentációknak (külön-külön nyilvántartva) legalább - az adott eszközre vonatkozó - alábbi adatokat kell tartalmazniuk:

1. Az eszköztípus műszaki és funkcionális leírása, az eszközre vonatkozó követelmények.

2. A típusváltozatok - ha van ilyen, pl. a külön rendelhető tartozékok - leírása, kiemelve a közöttük lévő különbségeket.

3. Az eszköz vázlatos összeállítási rajza, amelyen valamennyi alkatrész, egység, összetevő, réteg stb. fel van tüntetve, és tételszámmal rendelkezik, továbbá - ha szükséges - a típusváltozatonkénti külön-külön rajza.

4. A rajzon tételszámmal szereplő valamennyi alkatrészt és anyagot tartalmazó jegyzék, ha szükséges, típusváltozatonként külön-külön jegyzék: az alapanyagok és a vásárolt alkatrészek, részegységek stb. specifikációjával (rendelési adataival) és mennyiségével.

5. Az egyedi tervezést, méretezést stb. igénylő egységek tervezéséhez szükséges adatok.

6. Az eszköz gyártása/készítése során használt segédanyagok jegyzéke és azok mennyisége.

7. A gyártási műveletek - beleértve a méret- és mintavételt, a tervezést és az alvállalkozók által végzett műveleteket is - leírása a szükséges próbákkal, minőség-ellenőrzésekkel, átadással, betanítással és az esetleges korrekciókkal együtt.

8. A gyártó és az eszköz azonosítására használt jelölések, ezek tartalma, elhelyezési helye és módja, a használati, kezelési, tisztítási útmutató, amennyiben ez szükséges.

4. Az egyedi eszközre vonatkozó feljegyzések (eszközanyakönyv)

Minden egyedileg elkészített eszközre vonatkozóan olyan dokumentációval kell rendelkezni, amely tartalmazza:

a) az eszköz azonosítását lehetővé tévő adatokat, annak a személynek a nevét, akinek a kizárólagos használatára készült az eszköz, a felíró orvos, illetve az egészségügyi intézmény nevét,

b) azokat a gyártási és vizsgálati feljegyzéseket, amelyek bizonyítják az 1.3. pont szerinti dokumentációnak való megfelelést. Ilyen dokumentáció hiányában vagy attól való eltérés esetén olyan dokumentációt, amely lehetővé teszi az eszköz terveinek, gyártásának, tervezett jellemzőinek és szolgáltatásának megismerését és az általános biztonsági és hatásossági követelmények alapján való minősítését.

5. Azonosítási és nyilvántartási rendszer

a) Olyan nyilvántartási rendszert kell vezetni, amely az anyagbeszerzéstől kezdve a gyártáson keresztül az elkészült eszköz átadásáig biztosítja az eszköz azonosíthatóságát és a nyomon követhetőséget, továbbá elősegíti a helyesbítő tevékenységet.

b) Olyan eljárást kell létrehozni és alkalmazni, amely lehetővé teszi az eszközről az átadása után szerzett tapasztalatok felülvizsgálatát és annak alapján a szükséges helyesbítő tevékenységet.

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította a 42/2001. (XII. 18.) EüM rendelet 1. § -a. Hatályos 2001.12.26.

[2] Megállapította a 42/2001. (XII. 18.) EüM rendelet 2. § -a. Hatályos 2001.12.26.

[3] Megállapította a 12/2003. (III. 28.) ESZCSM rendelet 2. §-a. Hatályos 2003.03.03.

[4] Beiktatta a(z) 15/2001. (IV. 27.) EüM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontja. Hatályos 2001.05.12.

Tartalomjegyzék