105/2001. (VI. 21.) Korm. rendelet

a közszolgálati nyilvántartásról szóló 68/1993. (V. 5.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 80. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/Z. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a közszolgálati nyilvántartásról szóló 68/1993. (V. 5.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: R.) a következők szerint módosítja:

1. §

Az R.1. §-ának (1) bekezdése a következők szerint módosul:

"(1) E rendelet hatálya a Ktv. 1. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott szervekre (a továbbiakban: közigazgatási szerv) és az e szervekkel közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre terjed ki."

2. §

Az R. 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"20. § (1) A közigazgatási szerv a kinevezés időpontjában a köztisztviselő számára technikai azonosító kódot állapít meg. A technikai azonosító kód 11 számjegyből álló számsor, amelynek első hat száma az a szervazonosító kód, amelyet a Belügyminisztérium határoz meg és küld meg az adatszolgáltató közigazgatási szerv számára a központi közszolgálati nyilvántartásban történő azonosítása céljából; az utolsó öt száma pedig az érintett köztisztviselő részére a közigazgatási szervnél kialakított, folyamatos és egyszer használható egyéni sorszám.

(2) A technikai azonosító kódot az adatszolgáltató és a Belügyminisztérium a köztisztviselőn, a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalon és az adatvédelmi biztoson kívül más szervnek vagy személynek nem adhatja ki.

(3) A köztisztviselő a KÖZIGTAD-ban kezelt adatait a technikai azonosító kód segítségével ismerheti meg."

Vegyes rendelkezések

3. §

(1) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. tömény 107. §-a (1) bekezdésének hatálya alá tartozók (a továbbiakban: átalakulással érintett munkavállalók) személyi anyagát 2001. július 1-jét követően 2001. december 31-ig az R. szabályai szerint kell kezelni.

(2) A közszolgálati jogviszony munkaviszonnyá alakulásakor az átalakulással érintett munkavállalók részére kiadott, az e rendelet mellékletében meghatározott intézkedés egy példányát a személyi anyagban kell elhelyezni, másodpéldányát a munkavállaló részére kell átadni.

(3) Az átalakulással érintett munkavállalók közszolgálati jogviszonyának munkaviszonnyá történő átalakulását a közszolgálati alapnyilvántartásban a JV adatkör adatlap-oldalán az 5. adatcsoportban a 301-es kóddal, "a közszolgálati jogviszony megszűnése törvény erejénél fogva a 2001. évi XXXVI. törvény 107. §-a alapján" szöveggel, 2001. július 1-jei hatállyal kell dokumentálni. Ezt a JV adatkörről szóló adatszolgáltatást a 2001. július 15-i adatjelentéssel kell továbbítani a központi közszolgálati nyilvántartás számára.

(4) Az átalakulással érintett munkavállalók személyi, munkaügyi iratainak, illetve adatainak kezelése során érvényesíteni kell az általános adatvédelmi és felelősségi szabályokat.

4. §

Az átalakulással érintett munkavállalók adatairól a központi közszolgálati nyilvántartás számára - a 3. § (3) bekezdésben foglaltak kivételével - adatszolgáltatást 2001. július 1-jétől nem kell teljesíteni.

5. §

(1) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény hatálybalépését követően a közigazgatási szerv közszolgálati alapnyilvántartásában a köztisztviselők adatainak a regisztrációját 2001. december 31-ig el kell halasztani. A köztisztviselők adatairól a (2) bekezdésben foglaltak kivételével 2001. július 15-től 2001. december 31-ig adatszolgáltatást a központi közszolgálati nyilvántartás számára nem kell teljesíteni.

(2) A közigazgatási szerv 2001: szeptember 1-jei állapot szerint egyszeri adatszolgáltatást teljesít a központi közszolgálati nyilvántartás számára 2001. november 15-i határidőre az adatgyűjtők útján a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény 4. számú melléklete alapján a köztisztviselők következő adatairól: technikai azonosító kód, besorolási osztály, besorolási és fizetési fokozat, vezetői megbízás, illetve beosztás.

(3) A (2) bekezdésben szereplő adatszolgáltatásra vonatkozó részletes tájékoztatást (állományformátum, illetve formanyomtatvány és kitöltési utasítás) a Belügyminisztériumtól az adatszolgáltató szervek közvetlenül kapják meg az adatgyűjtők útján 2001. augusztus 31-ig.

(4) Az e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 2. §-a; 3. §-ának (2) és (3) bekezdése; 24. §-ának (3) és (6) bekezdése; valamint 2. számú mellékletének 5. pontjában szereplő "vagy ügykezelő vezetői" szövegrész a hatályát veszti.

6. §

Ez a rendelet 2001. július 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Melléklet a 105/2001. (VI. 21.) Korm. rendelethez

"7. számú melléklet a 68/1993. (V. 5.) Korm. rendelethez

Intézkedés a közszolgálati jogviszony munkajogviszonnyá történő átalakulásának megállapításáról"

Az irat fejrészében:
1. Az alkalmazó közigazgatási szerv neve, az irat iktatószáma.
2. A munkavállaló neve, anyja neve, szül. helye, ideje.
3. A közigazgatási szerv székhelye.
Az irat rendelkező részében:
(köztisztviselő neve): ..................................................................................................................................................
a kinevezés időtartama: ...............................................................................................................................................
besorolási osztálya: .....................................................................................................................................................
fizetési fokozata: .........................................................................................................................................................
ügykezelői alapvizsga időpontja: ................................................................................................................................
illetménye (illetményalap, alapilletmény forintösszege, illetménykiegészítés mértéke és forintösszege, pótlékok tételes megnevezése, mértéke és forintösszege, az illetmény valamennyi elemének együttes forintösszege): .......... ......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
végkielégítésre jogosító idő kezdete: ..........................................................................................................................
végkielégítés mértéke az 1992. évi XXIII. törvény 2001. június 30-án hatályos 19. §-a szerint ...............................
jubileumi jutalomra jogosító idő kezdete: ...................................................................................................................
külön juttatásra vonatkozó adatok: .............................................................................................................................
közszolgálati jogviszony megszűnésekor illetményét az alábbi tartozások terhelik (tartozás jogcíme jogszabályi előírás vagy jogerős határozat számának megjelölésével, hátralékos összeg, egyhavi részlet, kedvezményezett neve, címe, számlaszáma): .......................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
gyermektartásdíj rendezésére vonatkozó adatok: .......................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
bevonulási segélyre vonatkozó adatok: .......................................................................................................................
betegszabadság igénybe vett időtartama: ....................................................................................................................
50%-os utazási kedvezményre jogosító — arcképes igazolvány további használatára vonatkozó rendelkezés: .......
munkába járási utazási költségtérítés adatai: ..............................................................................................................
2001. június 30-ig megállapított egyéb juttatások: .....................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
......................................................................................................................................................................................
munkaköre: ..................................................................................................................................................................
feladatköre: ..................................................................................................................................................................
munkavégzés helye: ....................................................................................................................................................
közszolgálati jogviszonya a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény 107. § (1) bekezdése alapján 2001. július 1-jei hatállyal munkajogviszonnyá alakul át az alábbiak szerint:
(munkavállaló neve): ...................................................................................................................................................
foglalkoztatási jogviszony jellege: ..............................................................................................................................
foglalkoztatási jogviszony időtartama: .......................................................................................................................
ügykezelői alapvizsga időpontja: ................................................................................................................................
munkáltatói jogkör gyakorlója; ...................................................................................................................................
munkahely megnevezése: ...........................................................................................................................................
munkavégzés helye: ....................................................................................................................................................
munkakör megnevezése: .............................................................................................................................................
havi személyi alapbérre vonatkozó adatok: ................................................................................................................
pótlékok megnevezése: ...............................................................................................................................................
külön juttatásra vonatkozó adatok: .............................................................................................................................
egyéb juttatásra vonatkozó adatok: .............................................................................................................................
egyéb jogosultságra vonatkozó adatok: ......................................................................................................................
jubileumi jutalomra jogosító idő kezdete: ...................................................................................................................
felmondási idő: ............................................................................................................................................................
végkielégítésre jogosító idő kezdete: ..........................................................................................................................
Az irat zárórészében:
1. Keltezés és hitelesítés
2. Rendelkezés arról, hogy kik kapnak az iratból hiteles másolatot."

Tartalomjegyzék