2004. évi CVIII. törvény

a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban, 1994. június 14-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről[1]

1. § Az Országgyűlés a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban, 1994. június 14-én elfogadott Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti.

(A megerősítő okirat letétbe helyezése 2001. december 11-én megtörtént.)

2. § A Jegyzőkönyv angol nyelvű szövege és annak hiteles magyar nyelvű fordítása a következő:

"Protocol to the 1979 Convention on Long-range Transboundary Air Pollution on further reduction of sulphur emissions

The Parties, Determined to implement the Convention on Long-range Transboundary Air Pollution,

Concerned that emissions of sulphur and other air pollutants continue to be transported across international boundaries and, in exposed parts of Europe and North America, are causing widespread damage to natural resources of vital environmental and economic importance, such as forests, soils and waters, and to materials, including historic monuments, and, under certain circumstances, have harmful effects on human health,

Resolved to take precautionary measures to anticipate, prevent or minimize emissions of air pollutants and mitigate their adverse effects,

Convinced that where there are threats of serious or irreversible damage, lack of full scientific certainty should not be used as a reason for postponing such measures, taking into account that such precautionary measures to deal with emissions of air pollutants should be cost-effective,

Mindful that measures to control emissions of sulphur and other air pollutants would also contribute to the protection of the sensitive Arctic environment,

Considering that the predominant sources of air pollution contributing to the acidification of the environment are the combustion of fossil fuels for energy production, and the main technological processes in various industrial sectors, as well as transport, which lead to emissions of sulphur, nitrogen oxides, and other pollutants,

Conscious of the need for a cost-effective regional approach to combating air pollution that takes account of the variations in effects and abatement costs between countries,

Desiring to take further and more effective action to control and reduce sulphur emissions,

Cognizant that any sulphur control policy, however cost-effective it may be at the regional level, will result in a relatively heavy economic burden on countries with economies that are in transition to a market economy,

Bearing in mind that measures taken to reduce sulphur emissions should not constitute a means of arbitrary or unjustifiable discrimination or a disguised restriction on international competition and trade,

Taking into consideration existing scientific and technical data on emissions, atmospheric processes and effects on the environment of sulphur oxides, as well as on abatement costs,

Aware that, in addition to emissions of sulphur, emissions of nitrogen oxides and of ammonia are also causing acidification of the environment,

Noting that under the United Nations Framework Convention on Climate Change, adopted in New York on 9 May 1992, there is agreement to establish national policies and take corresponding measures to combat climate change, which can be expected to lead to reductions of sulphur emissions,

Affirming the need to ensure environmentally sound and sustainable development,

Recognizing the need to continue scientific and technical cooperation to elaborate further the approach based on critical loads and critical levels, including efforts to assess several air pollutants and various effects on the environment, materials and human health,

Underlining that scientific and technical knowledge is developing and that it will be necessary to take such developments into account when reviewing the adequacy of the obligations entered into under the present Protocol and deciding on further action,

Acknowledging the Protocol on the Reduction of Sulphur Emissions or Their Transboundary Fluxes by at least 30 per cent, adopted in Helsinki on 8 July 1985, and the measures already taken by many countries which have had the effect of reducing sulphur emissions,

Have agreed as follows:

Article 1

Definitions

For the purposes of the present Protocol,

1. "Convention" means the Convention on Long-range Transboundary Air Pollution, adopted in Geneva on 13 November 1979;

2. "EMEP" means the Cooperative Programme for Monitoring and Evaluation of the Long-range Transmission of Air Pollutants in Europe;

3. "Executive Body" means the Executive Body for the Convention constituted under article 10, paragraph 1, of the Convention;

4. "Commission" means the United Nations Economic Commission for Europe;

5. "Parties" means, unless the context otherwise requires, the Parties to the present Protocol;

6. "Geographical scope of EMEP" means the area defined in article 1, paragraph 4, of the Protocol to the 1979 Convention on Long-range Transboundary Air Pollution on Long-term Financing of the Cooperative Programme for Monitoring and Evaluation of the Long-range Transmission of Air Pollutants in Europe (EMEP), adopted in Geneva on 28 September 1984;

7. "SOMA" means a sulphur oxides management area designated in annex III under the conditions laid down in article 2, paragraph 3;

8. "Critical load" means a quantitative estimate of an exposure to one or more pollutants below which significant harmful effects on specified sensitive elements of the environment do not occur, according to present knowledge;

9. "Critical levels" means the concentration of pollutants in the atmosphere above which direct adverse effects on receptors, such as human beings, plants, ecosystems or materials, may occur, according to present knowledge;

10. "Critical sulphur deposition" means a quantitative estimate of the exposure to oxidized sulphur compounds, taking into account the effects of base cation uptake and base cation deposition, below which significant harmful effects on specified sensitive elements of the environment do not occur, according to present knowledge;

11. "Emission" means the discharge of substances into the atmosphere;

12. "Sulphur emissions" means all emissions of sulphur compounds expressed as kilotonnes of sulphur dioxide (kt SO2) to the atmosphere originating from anthropogenic sources excluding from ships in international traffic outside territorial waters;

13. "Fuel" means any solid, liquid or gaseous combustible material with the exception of domestic refuse and toxic or dangerous waste;

14. "Stationary combustion source" means any technical apparatus or group of technical apparatus that is co-located on a common site and is or could be discharging waste gases through a common stack, in which fuels are oxidized in order to use the heat generated;

15. "Major new stationary combustion source" means any stationary combustion source the construction or substantial modification of which is authorized after 31 December 1995 and the thermal input of which, when operating at rated capacity, is at least 50 MWth. It is a matter for the competent national authorities to decide whether a modification is substantial or not, taking into account such factors as the environmental benefits of the modification;

16. "Major existing stationary combustion source" means any existing stationary combustion source the thermal input of which, when operating at rated capacity, is at least 50 MWth;

17. "Gas oil" means any petroleum product within HS 2710, or any petroleum product which, by reason of its distillation limits, falls within the category of middle distillates intended for use as fuel and of which at least 85 per cent by volume, including distillation losses, distils at 350 °C;

18. "Emission limit value" means the permissible concentration of sulphur compounds expressed as sulphur dioxide in the waste gases from a stationary combustion source expressed in terms of mass per volume of the waste gases expressed in mg SO2/Nm3, assuming an oxygen content by volume in the waste gas of 3 per cent in the case of liquid and gaseous fuels and 6 per cent in the case of solid fuels;

19. "Emission limitation" means the permissible total quantity of sulphur compounds expressed as sulphur dioxide discharged from a combustion source or group of combustion sources located either on a common site or within a defined geographical area, expressed in kilotonnes per year;

20. "Desulphurization rate" means the ratio of the quantity of sulphur which is separated at the combustion source site over a given period to the quantity of sulphur contained in the fuel which is introduced into the combustion source facilities and which is used over the same period;

21. "Sulphur budget" means a matrix of calculated contributions to the deposition of oxidized sulphur compounds in receiving areas, originating from the emissions from specified areas.

Article 2

Basic obligations

1. The Parties shall control and reduce their sulphur emissions in order to protect human health and the environment from adverse effects, in particular acidifying effects, and to ensure, as far as possible, without entailing excessive costs, that depositions of oxidized sulphur

compounds in the long term do not exceed critical loads for sulphur given, in annex I, as critical sulphur depositions, in accordance with present scientific knowledge.

2. As a first step, the Parties shall, as a minimum, reduce and maintain their annual sulphur emissions in accordance with the timing and levels specified in annex II.

3. In addition, any Party:

(a) Whose total land area is greater than 2 million square kilometres;

(b) Which has committed itself under paragraph 2 above to a national sulphur emission ceiling no greater than the lesser of its 1990 emissions or its obligation in the 1985 Helsinki Protocol on the Reduction of Sulphur Emissions or Their Transboundary Fluxes by at least 30 per cent, as indicated in annex II;

(c) Whose annual sulphur emissions that contribute to acidification in areas under the jurisdiction of one or more other Parties originate only from within areas under its jurisdiction that are listed as SOMAs in annex III, and has presented documentation to this effect; and

(d) Which has specified upon signature of, or accession to, the present Protocol its intention to act in accordance with this paragraph,

shall, as a minimum, reduce and maintain its annual sulphur emissions in the area so listed in accordance with the timing and levels specified in annex II.

4. Furthermore, the Parties shall make use of the most effective measures for the reduction of sulphur emissions, appropriate in their particular circumstances, for new and existing sources, which include, inter alia:

- Measures to increase energy efficiency;

- Measures to increase the use of renewable energy;

- Measures to reduce the sulphur content of particular fuels and to encourage the use of fuel with a low sulphur content, including the combined use of high-sulphur with low-sulphur or sulphur-free fuel;

- Measures to apply best available control technologies not entailing excessive cost, using the guidance in annex IV.

5. Each Party, except those Parties subject to the United States/Canada Air Quality Agreement of 1991, shall as a minimum:

(a) Apply emission limit values at least as stringent as those specified in annex V to all major new stationary combustion sources;

(b) No later than 1 July 2004 apply, as far as possible without entailing excessive costs, emission limit values at least as stringent as those specified in annex V to those major existing stationary combustion sources the thermal input of which is above 500 MWth taking into account the remaining lifetime of a plant, calculated from the date of entry into force of the present Protocol, or apply equivalent emission limitations or other appropriate provisions, provided that these achieve the sulphur emission ceilings specified in annex II and, subsequently, further approach the critical loads as given in annex I; and no later than 1 July 2004 apply emission limit values or emission limitations to those major existing stationary combustion sources the thermal input of which is between 50 and 500 MWth using annex V as guidance;

(c) No later than two years after the date of entry into force of the present Protocol apply national standards for the sulphur content of gas oil at least as stringent as those specified in annex V. In cases where the supply of gas oil cannot otherwise be ensured, a State may extend the time period given in this subparagraph to a period of to ten years. In this case it shall specify, in a declaration to be deposited together with the instrument of ratification, acceptance, approval or accession, its intention to extend the time period.

6. The Parties may, in addition, apply economic instruments to encourage the adoption of cost-effective approaches to the reduction of sulphur emissions.

7. The Parties to this Protocol may, at a session of the Executive Body, in accordance with rules and conditions which the Executive Body shall elaborate and adopt, decide whether two or more Parties may jointly implement the obligations set out in annex II. These rules and conditions shall ensure the fulfilment of the obligations set out in paragraph 2 above and also promote the achievement of the environmental objectives set out in paragraph 1 above.

8. The Parties shall, subject to the outcome of the first review provided for under article 8 and no later than one year after the completion of that review, commence negotiations on further obligations to reduce emissions.

Article 3

Exchange of technology

1. The Parties shall, consistent with their national laws, regulations and practices, facilitate the exchange of technologies and techniques, including those that increase energy efficiency, the use of renewable energy and the processing of low-sulphur fuels, to reduce sulphur emissions, particularly through the promotion of:

(a) The commercial exchange of available technology;

(b) Direct industrial contacts and cooperation, including joint ventures;

(c) The exchange of information and experience;

(d) The provision of technical assistance.

2. In promoting the activities specified in paragraph 1 above, the Parties shall create favourable conditions by facilitating contacts and cooperation among appropriate organizations and individuals in the private and public sectors that are capable of providing technology, design and engineering services, equipment or finance.

3. The Parties shall, no later than six months after the date of entry into force of the present Protocol, commence consideration of procedures to create more favourable conditions for the exchange of technology to reduce sulphur emissions.

Article 4

National strategies, policies, programmes, measures and information

1. Each Party shall, in order to implement its obligations under article 2:

(a) Adopt national strategies, policies and programmes, no later than six months after the present Protocol enters into force for it; and

(b) Take and apply national measures to control and reduce its sulphur emissions.

2. Each Party shall collect and maintain information on:

(a) Actual levels of sulphur emissions, and of ambient concentrations and depositions of oxidized sulphur and other acidifying compounds, taking into account, for those Parties within the geographical scope of EMEP, the work plan of EMEP; and

(b) The effects of depositions of oxidized sulphur and other acidifying compounds.

Article 5

Reporting

1. Each Party shall report, through the Executive Secretary of the Commission, to the Executive Body, on a periodic basis as determined by the Executive Body, information on:

(a) The implementation of national strategies, policies, programmes and measures referred to in article 4, paragraph 1;

(b) The levels of national annual sulphur emissions, in accordance with guidelines adopted by the Executive Body, containing emission data for all relevant source categories; and

(c) The implementation of other obligations that it has entered into under the present Protocol,

in conformity with a decision regarding format and content to be adopted by the Parties at a session of the Executive Body. The terms of this decision shall be reviewed as necessary to identify any additional elements regarding the format and/or content of the information that are to be included in the reports.

2. Each Party within the geographical scope of EMEP shall report, through the Executive Secretary of the

Commission, to EMEP, on a periodic basis to be determined by the Steering Body of EMEP and approved by the Parties at a session of the Executive Body, information on the levels of sulphur emissions with temporal and spatial resolution as specified by the Steering Body of EMEP.

3. In good time before each annual session of the Executive Body, EMEP shall provide information on:

(a) Ambient concentrations and deposition of oxidized sulphur compounds; and

(b) Calculations of sulphur budgets.

Parties in areas outside the geographical scope of EMEP shall make available similar information if requested to do so by the Executive Body.

4. The Executive Body shall, in accordance with article 10, paragraph 2 (b), of the Convention, arrange for the preparation of information on the effects of depositions of oxidized sulphur and other acidifying compounds.

5. The Parties shall, at sessions of the Executive Body, arrange for the preparation, at regular intervals, of revised information on calculated and internationally optimized allocations of emission reductions for the States within the geographical scope of EMEP, with integrated assessment models, with a view to reducing further, for the purposes of article 2, paragraph 1, of the present Protocol, the difference between actual depositions of oxidized sulphur compounds and critical load values.

Article 6

Research, development and monitoring

The Parties shall encourage research, development, monitoring and cooperation related to:

(a) The international harmonization of methods for the establishment of critical loads and critical levels and the elaboration of procedures for such harmonization;

(b) The improvement of monitoring techniques and systems and of the modelling of transport, concentrations and deposition of sulphur compounds;

(c) Strategies for the further reduction of sulphur emissions based on critical loads and critical levels as well as on technical developments, and the improvement of integrated assessment modelling to calculate internationally optimized allocations of emission reductions taking into account an equitable distribution of abatement costs;

(d) The understanding of the wider effects of sulphur emissions on human health, the environment, in particular acidification, and materials, including historic and cultural monuments, taking into account the relationship between sulphur oxides, nitrogen oxides, ammonia, volatile organic compounds and tropospheric ozone;

(e) Emission abatement technologies, and technologies and techniques to enhance energy efficiency, energy conservation and the use of renewable energy;

(f) The economic evaluation of benefits for the environment and human health resulting from the reduction of sulphur emissions.

Article 7

Compliance

1. An Implementation Committee is hereby established to review the implementation of the present Protocol and compliance by the Parties with their obligations. It shall report to the Parties at sessions of the Executive Body and may make such recommendations to them as it considers appropriate.

2. Upon consideration of a report, and any recommendations, of the Implementation Committee, the Parties, taking into account the circumstances of a matter and in accordance with Convention practice, may decide upon and call for action to bring about full compliance with the present Protocol, including measures to assist a Party's compliance with the Protocol, and to further the objectives of the Protocol.

3. The Parties shall, at the first session of the Executive Body after the entry into force of the present Protocol, adopt a decision that sets out the structure and functions of the Implementation Committee as well as procedures for its review of compliance.

4. The application of the compliance procedure shall be without prejudice to the provisions of article 9 of the present Protocol.

Article 8

Reviews by the Parties at sessions ofthe Executive Body

1. The Parties shall, at sessions ofthe Executive Body, pursuant to article 10, paragraph 2 (a), ofthe Convention, review the information supplied by the Parties and EMEP, the data on the effects of depositions of sulphur and other acidifying compounds and the reports of the Implementation Committee referred to in article 7, paragraph 1, ofthe present Protocol.

2. (a) The Parties shall, at sessions of the Executive Body, keep under review the obligations set out in the present Protocol, including:

(i) Their obligations in relation to their calculated and internationally optimized allocations of emission reductions referred to in article 5, paragraph 5, and

(ii) The adequacy of the obligations and the progress made towards the achievement of the objectives of the present Protocol;

(b) Reviews shall take into account the best available scientific information on acidification, including assessments of critical loads, technological developments, changing economic conditions and the fulfilment of the obligations on emission levels;

(c) In the context of such reviews, any Party whose obligations on sulphur emission ceilings under annex II hereto do not conform to the calculated and internationally optimized allocations of emission reductions for that Party, required to reduce the difference between depositions of sulphur in 1990 and critical sulphur depositions within the geographical scope of EMEP by at least 60 per cent, shall make every effort to undertake revised obligations;

(d) The procedures, methods and timing for such reviews shall be specified by the Parties at a session ofthe Executive Body. The first such review shall be completed in 1997.

Article 9

Settlement of disputes

1. In the event of a dispute between any two or more Parties concerning the interpretation or application of the present Protocol, the Parties concerned shall seek a settlement ofthe dispute through negotiation or any other peaceful means of their own choice. The Parties to the dispute shall inform the Executive Body of their dispute.

2. When ratifying, accepting, approving or acceding to the present Protocol, or at any time thereafter, a Party which is not a regional economic integration organization may declare in a written instrument submitted to the Depositary that, in respect of any dispute concerning the interpretation or application ofthe Protocol, it recognizes one or both ofthe following means of dispute settlement as compulsory ipso facto and without agreement, in relation to any Party accepting the same obligation:

(a) Submission ofthe dispute to the International Court of Justice;

(b) Arbitration in accordance with procedures to be adopted by the Parties at a session of the Executive Body as soon as practicable, in an annex on arbitration.

A Party which is a regional economic integration organization may make a declaration with like effect in relation to arbitration in accordance with the procedures referred to in subparagraph (b) above.

3. A declaration made under paragraph 2 above shall remain in force until it expires in accordance with its terms or until three months after written notice of its revocation has been deposited with the Depositary.

4. A new declaration, a notice of revocation or the expiry of a declaration shall not in any way affect proceedings pending before the International Court of Justice or the arbitral tribunal, unless the Parties to the dispute agree otherwise.

5. Except in a case where the Parties to a dispute have accepted the same means of dispute settlement under paragraph 2, if after twelve months following notification by one Party to another that a dispute exists between them, the Parties concerned have not been able to settle their dispute through the means mentioned in paragraph 1 above, the dispute shall be submitted, at the request of any of the Parties to the dispute, to conciliation.

6. For the purpose of paragraph 5, a conciliation commission shall be created. The commission shall be composed of an equal number of members appointed by each Party concerned or, where Parties in conciliation share the same interest, by the group sharing that interest, and a chairman chosen jointly by the members so appointed. The commission shall render a recommendatory award, which the Parties shall consider in good faith.

Article 10

Annexes

The annexes to the present Protocol shall form an integral part of the Protocol. Annexes I and IV are recommendatory in character.

Article 11

Amendments and adjustments

1. Any Party may propose amendments to the present Protocol. Any Party to the Convention may propose an adjustment to annex II to the present Protocol to add to it its name, together with emission levels, sulphur emission ceilings and percentage emission reductions.

2. Such proposed amendments and adjustments shall be submitted in writing to the Executive Secretary of the Commission, who shall communicate them to all Parties. The Parties shall discuss the proposed amendments and adjustments at the next session of the Executive Body, provided that those proposals have been circulated by the Executive Secretary to the Parties at least ninety days in advance.

3. Amendments to the present Protocol and to its annexes II, III and V shall be adopted by consensus of the Parties present at a session of the Executive Body, and shall enter into force for the Parties which have accepted them on the ninetieth day after the date on which two thirds of the Parties have deposited with the Depositary their instruments of acceptance thereof. Amendments shall enter into force for any other Party on the ninetieth day after the date on which that Party has deposited its instrument of acceptance thereof.

4. Amendments to the annexes to the present Protocol, other than to the annexes referred to in paragraph 3 above, shall be adopted by consensus of the Parties present at a session of the Executive Body. On the expiry of ninety days from the date of its communication by the Executive Secretary of the Commission, an amendment to any such annex shall become effective for those Parties which have not submitted to the Depositary a notification in accordance with the provisions of paragraph 5 below, provided that at least sixteen Parties have not submitted such a notification.

5. Any Party that is unable to approve an amendment to an annex, other than to an annex referred to in paragraph 3 above, shall so notify the Depositary in writing within ninety days from the date of the communication of its adoption. The Depositary shall without delay notify all Parties of any such notification received. A Party may at any time substitute an acceptance for its previous notification and, upon deposit of an instrument of acceptance with the Depositary, the amendment to such an annex shall become effective for that Party.

6. Adjustments to annex II shall be adopted by consensus of the Parties present at a session of the Executive Body and shall become effective for all Parties to the present Protocol on the ninetieth day following the date on which the Executive Secretary of the Commission notifies those Parties in writing of the adoption of the adjustment.

Article 12

Signature

1. The present Protocol shall be open for signature at Oslo on 14 June 1994, then at United Nations Headquarters in New York until 12 December 1994 by States members of the Commission as well as States having consultative status with the Commission, pursuant to paragraph 8 of Economic and Social Council resolution 36 (IV) of 28 March 1947, and by regional economic integration organizations, constituted by sovereign States members of the Commission, which have competence in respect of the negotiation, conclusion and application of international agreements in matters covered by the Protocol, provided that the States and organizations concerned are Parties to the Convention and are listed in annex II.

2. In matters within their competence, such regional economic integration organizations shall, on their own

behalf, exercise the rights and fulfil the responsibilities which the present Protocol attributes to their member States. In such cases, the member States of these organizations shall not be entitled to exercise such rights individually.

Article 13

Ratification, acceptance, approval and accession

1. The present Protocol shall be subject to ratification, acceptance or approval by Signatories.

2. The present Protocol shall be open for accession as from 12 December 1994 by the States and organizations that meet the requirements of article 12, paragraph 1.

Article 14

Depositary

The instruments of ratification, acceptance, approval or accession shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations, who will perform the functions of Depositary.

Article 15

Entry into force

1. The present Protocol shall enter into force on the ninetieth day following the date on which the sixteenth instrument of ratification, acceptance, approval or accession has been deposited with the Depositary.

2. For each State and organization referred to in article 12, paragraph 1, which ratifies, accepts or approves the present

Protocol or accedes thereto after the deposit of the sixteenth instrument of ratification, acceptance, approval or accession, the Protocol shall enter into force on the ninetieth day following the date of deposit by such Party of its instrument of ratification, acceptance, approval or accession.

Article 16

Withdrawal

At any time after five years from the date on which the present Protocol has come into force with respect to a Party, that Party may withdraw from it by giving written notification to the Depositary. Any such withdrawal shall take effect on the ninetieth day following the date of its receipt by the Depositary, or on such later date as may be specified in the notification of the withdrawal.

Article 17

Authentic texts

The original of the present Protocol, of which the English, French and Russian texts are equally authentic, shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

In witness whereof the undersigned, being duly authorized thereto, have signed the present Protocol.

Done at Oslo, this fourteenth day of June one thousand nine hundred and ninety-four.

ANNEX I

Critical sulphur deposition

(5-percentile in centigrams of sulphur per square metre per year)

ANNEX II

Sulphur emission ceilings and percentage emission reductions

The sulphur emission ceilings listed in the table below give the obligations referred to in paragraphs 2 and 3 of article 2 of the present Protocol. The 1980 and 1990 emission levels and the percentage emission reductions listed are given for information purposes only.

ANNEX III

Designation of sulphur oxides management areas (SOMAs)

The following SOMA is listed for the purposes of the present Protocol:

South-east Canada SOMA

This is an area of 1 million km2 which includes all the territory of the provinces of Prince Edward Island, Nova Scotia and New Brunswick, all the territory of the province of Quebec south of a straight line between Havre-St. Pierre on the north coast of the Gulf of Saint Lawrence and the point where the Quebec-Ontario boundary intersects the James Bay coastline, and all the territory of the province of Ontario south of a straight line between the point where the Ontario-Quebec boundary intersects the James Bay coastline and Nipigon River near the north shore of Lake Superior.

ANNEX IV

Control technologies for sulphur emissions from stationary sources

I. Introduction

1. The aim of this annex is to provide guidance for identifying sulphur control options and technologies for giving effect to the obligations of the present Protocol.

2. The annex is based on information on general options for the reduction of sulphur emissions and in particular on emission control technology performance and costs contained in official documentation of the Executive Body and its subsidiary bodies.

3. Unless otherwise indicated, the reduction measures listed are considered, on the basis of operational experience of several years in most cases, to be the most well-established and economically feasible best available technologies. However, the continuously expanding experience of low-emission measures and technologies at new plants as well as of the retrofitting of existing plants will necessitate regular review of this annex.

4. Although the annex lists a number of measures and technologies spanning a wide range of costs and efficiencies, it cannot be considered as an exhaustive statement of control options. Moreover, the choice of control measures and technologies for any particular case will depend on a number of factors, including current legislation and regulatory provisions and, in particular, control technology requirements, primary energy patterns, industrial infrastructure, economic circumstances and specific in-plant conditions.

5. The annex mainly addresses the control of oxidized sulphur emissions considered as the sum of sulphur dioxide (SO2) and sulphur trioxide (SO3), expressed as SO2. The share of sulphur emitted as either sulphur oxides or other sulphur compounds from non-combustion processes and other sources is small compared to sulphur emissions from combustion.

6. When measures or technologies are planned for sulphur sources emitting other components, in particular nitrogen oxides (NOx), particulates, heavy metals and volatile organic compounds (VOCs), it is worthwhile to consider them in conjunction with pollutant-specific control options in order to maximize the overall abatement effect and minimize the impact on the environment and, especially, to avoid the transfer of air pollution problems to other media (such as waste water and solid waste) .

II. Major stationary sources for sulphur emissions

7. Fossil fuel combustion processes are the main source of anthropogenic sulphur emissions from stationary sources. In addition, some non-combustion processes may contribute considerably to the emissions. The major stationary source categories, based on EMEP/ CORINAIR 90, include:

(i) Public power, cogeneration and district heating plants:

(a) Boilers,

(b) Stationary combustion turbines and internal combustion engines.

(ii) Commercial, institutional and residential combustion plants:

(a) Commercial boilers,

(b) Domestic heaters.

(iii) Industrial combustion plants and processes with combustion:

(a) Boilers and process heaters,

(b) Processes, e.g. metallurgical operations such as roasting and sintering, coke oven plants, processing of titanium dioxide (TiO2), etc.,

(c) Pulp production.

(iv) Non-combustion processes, e.g. sulphuric acid production, specific organic synthesis processes, treatment of metallic surfaces.

(v) Extraction, processing and distribution of fossil fuels.

(vi) Waste treatment and disposal, e.g. thermal treatment of municipal and industrial waste.

8. Overall data (1990) for the ECE region indicate that about 88 per cent of total sulphur emissions originate from all combustion processes (20 per cent from industrial combustion), 5 per cent from production processes and 7 per cent from oil refineries. The power plant sector in many countries is the major single contributor to sulphur emissions.

In some countries, the industrial sector (including refineries) is also an important SO2 emitter. Although emissions from refineries in the ECE region are relatively small, their impact on sulphur emissions from other sources is large due to the sulphur in the oil products. Typically 60 per cent of the sulphur intake present in the crudes remains in the products, 30 per cent is recovered as elemental sulphur and 10 per cent is emitted from refinery stacks.

III. General options for reduction of sulphur emissions from combustion

9. General options for reduction of sulphur emissions are:

(i) Energy managementmeasures:[2]

(a) Energy saving

The rational use of energy (improved energy efficiency/process operation, cogeneration and/or demand-side management) usually results in a reduction in sulphur emissions.

(b) Energy mix

In general, sulphur emissions can be reduced by increasing the proportion of non-combustion energy sources (i.e. hydro, nuclear, wind, etc.) to the energy mix. However, further environmental impacts have to be considered.

(ii) Technological options:

(a) Fuel switching

The SO2 emissions during combustion are directly related to the sulphur content of the fuel used.

Fuel switching (e.g. from high- to low-sulphur coals and/or liquid fuels, or from coal to gas) leads to lower sulphur emissions, but there may be certain restrictions, such as the availability of low-sulphur fuels and the adaptability of existing combustion systems to different fuels. In many ECE countries, some coal or oil combustion plants are being replaced by gas-fired combustion plants. Dual-fuel plants may facilitate fuel switching.

(b) Fuel cleaning

Cleaning of natural gas is state-of-the-art technology and widely applied for operational reasons.

Cleaning of process gas (acid refinery gas, coke oven gas, biogas, etc.) is also state-of-the-art technology.

Desulphurization of liquid fuels (light and middle fractions) is state-of-the-art technology.

Desulphurization of heavy fractions is technically feasible; nevertheless, the crude properties should be kept in mind. Desulphurization of atmospheric residue (bottom products from atmospheric crude distillation units) for the production of low-sulphur fuel oil is not, however,

commonly practised; processing low-sulphur crude is usually preferable. Hydro-cracking and full conversion technology have matured and combine high sulphur retention with improved yield of light products. The number of full conversion refineries is as yet limited. Such refineries typically recover 80 per cent to 90 per cent of the sulphur intake and convert all residues into light products or other marketable products. For this type of refinery, energy consumption and investment costs are increased. Typical sulphur content for refinery products is given in table 1.

TABLE 1

Sulphur content from refinery products [S content (per cent) ]

Current technologies to clean hard coal can remove approximately 50 per cent of the inorganic sulphur (depending on coal properties) but none of the organic sulphur. More effective technologies are being developed which, however, involve higher specific investment and costs. Thus the efficiency of sulphur removal by coal cleaning is limited compared to flue gas desulphurization. There may be a country-specific optimization potential for the best combination of fuel cleaning and flue gas cleaning.

(c) Advanced combustion technologies

These combustion technologies with improved thermal efficiency and reduced sulphur emissions include: fluidized-bed combustion (FBC): bubbling (BFBC), circulating (CFBC) and pressurized (PFBC); integrated gasification combined-cycle (IGCC); and combined-cycle gas turbines (CCGT) .

Stationary combustion turbines can be integrated into combustion systems in existing conventional power plants which can increase overall efficiency by 5 per cent to 7 per cent, leading, for example, to a significant reduction in SO2 emissions. However, major alterations to the existing furnace system become necessary.

Fluidized-bed combustion is a combustion technology for burning hard coal and brown coal, but it can also bur other solid fuels such as petroleum coke and low-grade fuels such as waste, peat and wood. Emissions can additionally be reduced by integrated combustion control in the system due to the addition of lime/limestone to the bed material. The total installed capacity of FBC has reached approximately 30,000 MWth (250 to 350 plants), including 8,000 MWth in the capacity range of greater than 50 MWth. By-products from this process may cause problems with respect to use and/or disposal, and further development is required.

The IGCC process includes coal gasification and combined-cycle power generation in a gas and steam turbine. The gasified coal is burnt in the combustion chamber of the gas turbine. Sulphur emission control is achieved by the use of state-of-the-art technology for raw gas cleaning facilities upstream of the gas turbine. The technology also exists for heavy oil residues and bitumen emulsions. The installed capacity is presently about 1,000 MWel (5 plants) .

Combined-cycle gas-turbine power stations using natural gas as fuel with an energy efficiency of approximately 48 per cent to 52 per cent are currently being planned.

(d) Process and combustion modifications Combustion modifications comparable to the measures used for NOx emission control do not exist, as during combustion the organically and/or inorganically bound sulphur is almost completely oxidized (a certain percentage depending on the fuel properties and combustion technology is retained in the ash) .

In this annex dry additive processes for conventional boilers are considered as process modifications due to the injection of an agent into the combustion unit. However, experience has shown that, when applying these processes, thermal capacity is lowered, the Ca/S ratio is high and sulphur removal low. Problems with the further utilization of the by-product have to be considered, so that this solution should usually be applied as an intermediate measure and for smaller units (table 2) .

(e) Flue gas desulphurization (FGD) processes These processes aim at removing already formed sulphur oxides, and are also referred to as secondary measures. The state-of-the-art technologies for flue gas treatment processes are all based on the removal of sulphur by wet, dry or semi-dry and catalytic chemical processes.

To achieve the most efficient programme for sulphur emission reductions beyond the energy management measures listed in (i) above a combination of technological options identified in (ii) above should be considered.

In some cases options for reducing sulphur emissions may also result in the reduction of emissions of CO2, NOx and other pollutants.

In public power, cogeneration and district heating plants, flue gas treatment processes used include: lime/limestone wet scrubbing (LWS); spray dry absorption (SDA); Wellman Lord process (WL); ammonia scrubbing (AS); and combined NOx/SOx removal processes (activated carbon process (AC) and combined catalytic NOx/SOx removal) .

In the power generation sector, LWS and SDA cover 85 per cent and 10 per cent, respectively, of the installed FGD capacity.

Several new flue gas desulphurization processes, such as electron beam dry scrubbing (EBDS) and Mark 13A, have not yet passed the pilot stage.

Table 2 shows the efficiency of the above-mentioned secondary measures based on the practical experience gathered from a large number of implemented plants. The implemented capacity as well as the capacity range are also mentioned. Despite comparable characteristics for several sulphur abatement technologies, local or plant-specific influences may lead to the exclusion of a given technology.

Table 2 also includes the usual investment cost ranges for the sulphur abatement technologies listed in sections (ii) (c), (d) and (e) . However, when applying these technologies to individual cases it should be noted that investment costs of emission reduction measures will depend amongst other things on the particular technologies used, the required control systems, the plant size, the extent of the required reduction and the time-scale of planned maintenance cycles. The table thus gives only a broad range of investment costs. Investment costs for retrofit generally exceed those for new plants.

TABLE 2

Emissions of sulphur oxides obtained from the application of technological options to fossil-fuelled boilers

IV. Control techniques for other sectors

10. The control techniques listed in section 9 (ii) (a) to (e) are valid not only in the power plant sector but also in various other sectors of industry. Several years of operational experience have been acquired, in most cases in the power plant sector.

11. The application of sulphur abatement technologies in the industrial sector merely depends on the process's specific limitations in the relevant sectors. Important contributors to sulphur emissions and corresponding reduction measures are presented in table 3 below.

12. In the sectors listed in table 3, process-integrated measures, including raw material changes (if necessary combined with sector-specific flue gas treatment), can be used to achieve the most effective reduction of sulphur emissions.

TABLE 3

13. Reported examples are the following:

(a) In new kraft pulp mills, sulphur emission of less than 1 kg of sulphur per tonne of pulp AD (air dried) can be achieved;[3]

(b) In sulphite pulp mills, 1 to 1.5 kg of sulphur per tonne of pulp AD can be achieved;

(c) In the case of roasting of sulphides, removal efficiencies of 80 to 99% for 10,000 to 200,000 m3/h units have been reported (depending on the process);

(d) For one iron ore sintering plant, an FGD unit of 320,000 m3/h capacity achieves a clean gas value below 100 mg SOx /Nm3 at 6 per cent O2;

(e) Coke ovens are achieving less than 400 mg SOx/Nm3 at 6 per cent O2;

(f) Sulphuric acid plants achieve a conversion rate larger than 99 per cent;

(g) Advanced Claus plant achieves sulphur recovery of more than 99 per cent.

V. By-products and side-effects

14. As efforts to reduce sulphur emissions from stationary sources are increased in the countries of the ECE region, the quantities of by-products will also increase.

15. Options which would lead to usable by-products should be selected. Furthermore, options that lead to increased thermal efficiency and minimize the waste disposal issue whenever possible should be selected. Although most by-products are usable or recyclable products such as gypsum, ammonia salts, sulphuric acid or sulphur, factors such as market conditions and quality standards need to be taken into account. Further utilization of FBC and SDA by-products have to be improved and investigated, as disposal sites and disposal criteria limit disposal in several countries.

16. The following side-effects will not prevent the implementation of any technology or method but should be considered when several sulphur abatement options are possible:

(a) Energy requirements of the gas treatment processes;

(b) Corrosion attack due to the formation of sulphuric acid by the reaction of sulphur oxides with water vapour;

(c) Increased use of water and waste water treatment;

(d) Reagent requirements;

(e) Solid waste disposal.

VI. Monitoring and reporting

17. The measures taken to carry out national strategies and policies for the abatement of air pollution include: legislation and regulatory provisions, economic incentives and disincentives; as well as technological requirements (best available technology) .

18. In general, standards are set, per emission source, according to plant size, operating mode, combustion technology, fuel type and whether it is a new or existing plant. An alternative approach also used is to set a target for the reduction of total sulphur emissions from a group of sources and to allow a choice of where to take action to reach this target (the bubble concept) .

19. Efforts to limit the sulphur emissions to the levels set out in the national framework legislation have to be controlled by a permanent monitoring and reporting system and reported to the supervising authorities.

20. Several monitoring systems, using both continuous and discontinuous measurement methods, are available. However, quality requirements vary. Measurements are to be carried out by qualified institutes using measuring and monitoring systems. To this end, a certification system can provide the best assurance.

21. In the framework of modern automated monitoring systems and process control equipment, reporting does not create a problem. The collection of data for further use is a state-of-the-art technique; however, data to be reported to competent authorities differ from case to case. To obtain better comparability, data sets and prescribing regulations should be harmonized. Harmonization is also desirable for quality assurance of measuring and monitoring systems. This should be taken into account when comparing data.

22. To avoid discrepancies and inconsistencies, key issues and parameters, including the following, must be well defined:

(a) Definition of standards expressed as ppmv, mg/Nm3, g/GJ, kg/h or kg/tonne of product. Most of these units need to be calculated and need specification in terms of gas temperature, humidity, pressure, oxygen content or heat input value;

(b) Definition of the period over which standards are to be averaged, expressed as hours, months or a year;

(c) Definition of failure times and corresponding emergency regulations regarding bypass of monitoring systems or shut-down of the installation;

(d) Definition of methods for back-filling of data missed or lost as a result of equipment failure;

(e) Definition of the parameter set to be measured. Depending on the type of industrial process, the necessary information may differ. This also involves the location of the measurement point within the system.

23. Quality control of measurements has to be ensured.

ANNEX V

Emission and sulphur content limit values

"

"Jegyzőkönyv a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez a kénkibocsátások további csökkentéséről

A Felek

azzal a szándékkal, hogy megvalósítják a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő légszennyezésről szóló Egyezményt, aggódva, hogy a kén és más légszennyező anyagok emissziói a nemzetközi határokon átterjednek, és Európa és Észak-Amerika exponált részein kiterjedt károkat okoznak alapvető környezeti és gazdasági jelentőségű természeti erőforrásokban, úgymint erdőkben, talajokban és vizekben, valamint anyagokban, beleértve a történelmi emlékműveket, és bizonyos feltételek mellett károsan hatnak az emberi egészségre,

azzal az elhatározással, hogy megelőző intézkedéseket tesznek arra, hogy megakadályozzák, megelőzzék vagy minimalizálják a légszennyező anyagok emisszióit és mérsékeljék azok kedvezőtlen hatásait,

meggyőződve arról, hogy amennyiben súlyos vagy visszafordíthatatlan károk fenyegetnek, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem lehet oka ezen intézkedések elhalasztásának, figyelembe véve, hogy a légszennyező anyagok emisszióira vonatkozó elővigyázatossági intézkedéseknek költséghatékonyaknak kell lenniük,

figyelembe véve, hogy a kén és más légszennyező anyagok kibocsátásának csökkentésére hozott intézkedések hozzájárulnak az érzékeny sarkvidéki környezet védelméhez is,

figyelembe véve, hogy a környezet savasodásához hozzájáruló, légszennyezést okozó domináns források a fosszilis tüzelőanyagoknak az energianyerés érdekében történő elégetése, és a különböző iparágak fő technológiai folyamatai, valamint a közlekedés, amelyek a kén, nitrogénoxidok és más szennyező anyagok emissziójához vezetnek,

tudatában annak, hogy szükség van egy olyan költséghatékony regionális szemléletre a légszennyezés csökkentése érdekében, amely figyelembe veszi a hatásoknak és a csökkentési költségeknek az egyes országok közötti különbségeit,

azzal az óhajjal, hogy további és hatékonyabb intézkedés történjen a kénkibocsátások ellenőrzésére és csökkentésére,

tudomásul véve azt, hogy bármely kéncsökkentési politika, még ha költséghatékony is lehet regionális szinten, viszonylag súlyos gazdasági terhet ró azoknak az országoknak a gazdaságára, amelyek a piacgazdaságba való átmenet állapotában vannak,

szem előtt tartva, hogy a kénkibocsátás csökkentésére tett intézkedések nem okozhatnak önkényes vagy igazságtalan megkülönböztetést, vagy bújtatott korlátozást a nemzetközi versenyben és kereskedelemben,

tekintetbe véve az emissziókra vonatkozó meglévő tudományos és műszaki adatokat, a légköri folyamatokat, a kén-oxidok környezetre való hatását, valamint a csökkentés költségeit,

tudatában annak, hogy a kénkibocsátások mellett a nitrogén-oxidok és az ammónia is környezeti savasodást okoznak,

megállapítva, hogy az Egyesült Nemzetek 1992. május 9-én, New Yorkban elfogadott Éghajlatváltozási Keretegyezményében megállapodtak, hogy létre kell hozni a nemzeti szabályozásokat és megfelelő intézkedéseket kell tenni az éghajlatváltozás megfékezésére, ami várhatóan a kénkibocsátások csökkenéséhez is vezet,

megerősítve a környezetileg megfelelő és fenntartható fejlődés fontosságát,

felismerve a tudományos és műszaki együttműködés folytatásának szükségességét a további, a kritikus terheléseken és kritikus koncentrációkon alapuló megközelítés kidolgozására, beleértve számos légszennyező anyag és a környezetre, anyagokra és az emberi egészségre gyakorolt különböző hatások értékelését,

aláhúzva, hogy a tudományos és műszaki ismeretek fejlődnek, ezeket a fejlődéseket figyelembe kell venni, amikor felülvizsgálják a jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségeket és újabb intézkedésekről döntenek,

elismerve az 1985. július 8-án, Helsinkiben elfogadott, A kénkibocsátások és azok határokon átterjedő mennyiségének legalább 30 százalékos csökkentéséről szóló jegyzőkönyvet, valamint azokat az intézkedéseket, amelyeket számos ország hozott a kénkibocsátások csökkentése érdekében,

a következőkben állapodtak meg:

1. cikk

Meghatározások

A jegyzőkönyv alkalmazásában,

1. "Egyezmény" az 1979. november 13-án, Genfben elfogadott a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló egyezményt jelenti;

2. "EMEP" a nagy távolságra jutó légszennyező anyagok megfigyelésére és értékelésére létrehozott Európai Együttműködési Programot jelenti;

3. "Végrehajtó Testület" az Egyezmény Végrehajtó Testületét jelenti, amelyet az Egyezmény 10. cikkének 1. bekezdésében rögzített módon alapítottak;

4. "Bizottság" az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságát jelenti;

5. "Felek" a jegyzőkönyv részes feleit jelentik, hacsak a szöveg másként nem rendelkezik;

6. "Az EMEP földrajzi kiterjedése" az 1979. évi, a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló Egyezmény a nagy távolságra jutó, légszennyező anyagok megfigyelésére és értékelésére létrehozott Európai Együttműködési Program hosszú távú finanszírozására vonatkozó jegyzőkönyvének 1. cikk 4. paragrafusában meghatározott területet jelenti, melyet 1984. szeptember 28-án fogadtak el Genfben;

7. "SOMA" a kén-oxidok olyan kezelési területét jelenti, melyet a III. mellékletben a 2. cikk 3. paragrafusa szerint rögzített feltételeknek megfelelően jelöltek ki;

8. "Kritikus terhelés" egy mennyiségi becslést jelent egy vagy több olyan szennyező anyagnak való kitettség vonatkozásában, amely érték alatt ezeknek, a jelenlegi tudásunk szerint nincs lényeges káros hatásuk a környezet különösen érzékeny elemeire;

9. "Kritikus koncentrációk" a légszennyezők olyan légköri koncentrációit jelentik, amelyek meghaladása esetén, jelenlegi tudásunk szerint előfordulhat, hogy közvetlenül káros hatásúak a befogadókra, úgymint az emberekre, a növényekre, az ökoszisztémákra vagy az anyagokra;

10. "Kritikus kénülepedés" egy, az oxidált kénkomponenseknek való kitettségre vonatkozó mennyiségi becslést jelent, mely figyelembe veszi a bázis kationok felvételének és ülepedésének hatásait, amely alatt jelenlegi tudásunk szerint nem fordulnak elő a környezet meghatározott érzékeny elemeire kifejezetten káros hatások;

11. "Kibocsátás" anyagoknak a légkörbe jutását jelenti;

12. "Kénkibocsátások" az összes kénkomponens kilo-tonna kén-dioxidban kifejezett (kt SO2) légkörbe bocsátásátjelenti, melyek antropogén forrásokból származnak, kivéve a nemzetközi közlekedésben a felségvizeken kívül üzemelő hajókat;

13. "Tüzelőanyag" a háztartási és mérgező vagy veszélyes hulladék kivételével bármely szilárd, folyékony vagy gáznemű éghető anyagot jelent;

14. "Helyhez kötött tüzelőberendezés" olyan, egy telepítési helyen lévő, a füstgázokat egy közös kürtőn keresztül kibocsátó, vagy kibocsátani képes műszaki berendezést vagy berendezéscsoportot jelent, amelyben hőelőállítás céljából tüzelőanyagokat égetnek el;

15. "Nagy új helyhez kötött tüzelőberendezés" olyan helyhez kötött tüzelőberendezést jelent, amelyet 1995. december 31. után helyeztek üzembe, vagy amelyen ezután végeztek jelentős átalakítást, és amelynek a bemenő hőtel-jesítménye névleges kapacitással üzemelve legalább 50 MWth. Az erre jogosult nemzeti hatóságok az átalakítás környezeti előnyeinek figyelembevételével döntik el, hogy az átalakítás mely esetekben tekinthető jelentősnek;

16. "Nagy meglévő helyhez kötött tüzelőberendezés" olyan meglévő helyhez kötött tüzelőberendezést jelent, amelynek a bemenő hőteljesítménye névleges kapacitással üzemelve legalább 50 MWth;

17. "Gázolaj" a HS 2710 előírás szerint bármely kőolajtermék, vagy bármely olyan kőolajtermék, amely desztillációs jellemzőit tekintve a tüzelőanyagként felhasználható középpárlatok kategóriájába esik, és amely térfogatának legalább 85%-a, a desztillációs veszteséget is figyelembe véve 350 °C-on desztillálódik;

18. "Kibocsátási határérték" azt a megengedett, kén-dioxidban kifejezett kénvegyület koncentrációt jelenti, amelyet a helyhez kötött tüzelőberendezések füstgázai tartalmaznak tömeg/térfogat [mg SO2/Nm3] egységben kifejezve, feltéve, hogy a füstgáz térfogatában folyékony és gáznemű tüzelőanyagok esetén az oxigéntartalom 3%, szilárd tüzelőanyagok esetén 6%;

19. "Kibocsátás korlátozás" azt a megengedett, kéndioxidban kifejezett kénvegyületek összmennyiségét jelenti, amelyet egy közös telephelyen, vagy meghatározott földrajzi térségben lévő tüzelőberendezések, vagy berendezéscsoportok kibocsáthatnak kilotonna/év egységben kifejezve;

20. "Kéntelenítési arány" azt az arányt jelenti, amelyet úgy kapunk, hogy a tüzelőberendezésnél a leválasztott kénmennyiséget elosztjuk a berendezésbe ugyanazon időszak alatt bejuttatott tüzelőanyag kéntartalmával;

21. "Kénmérleg" egy mátrixot jelent, mely a meghatározott területekről származó kén-oxidoknak a befogadó területeken történő ülepedéséhez való hozzájárulás számított összetevőiből áll.

2. cikk

Alapvető kötelezettségek

1. A Felek kötelesek ellenőrizni és csökkenteni kénkibocsátásaikat, hogy megóvják az emberi egészséget és a

környezetet a kedvezőtlen hatásoktól, különösen a savaso-dástól, és amennyire csak lehetséges, túlzott költségek nélkül biztosítani, hogy az oxidált kénvegyületek ülepedése hosszú távon ne haladja meg a jelenlegi tudományos ismeretek szerint az I. mellékletben kritikus kénterhelésként megadott kritikus kénülepedést.

2. Első lépésként a Felek kötelesek évi kénkibocsátásukat legalább a II. mellékletben rögzített ütemezés és szintek szerint csökkenteni és a továbbiakban az adott szintet nem lépheti túl.

3. Továbbá, bármely Fél:

a) amelynek teljes területe nagyobb 2 millió km2-nél;

b) amely a 2. bekezdésnek megfelelően kötelezettséget vállalt arra, hogy a nemzeti kibocsátásának felső határa nem nagyobb, mint az 1990. évi emissziója, vagy az 1985. évi, a kénkibocsátások vagy azok határokon átterjedő fluxusainak legalább 30%-kal való csökkentéséről szóló Helsinki Jegyzőkönyvben foglalt kötelezettségek, ahogyan utal erre a II. melléklet;

c) amelynek egy vagy több más Fél területének savaso-dásához hozzájáruló évi kénkibocsátása csak a saját hatásterületén belülről származik és SOMA-ként van felsorolva a III. mellékletben; és bemutatta az erre vonatkozó a dokumentációját; és

d) amely aláíróként vagy csatlakozóként kinyilvánította, hogy részt vesz a jegyzőkönyv törekvéseiben, és ennek a bekezdésnek megfelelően cselekszik, köteles évi kénkibocsátását legalább csökkenteni, és ezt az értéket a továbbiakban sem túllépni az így felsorolt területeken a II. mellékletben rögzített ütemezésnek és megadott szinteknek megfelelően.

4. Továbbá a Felek kötelesek meghozni a saját viszonyaiknak megfelelő leghatékonyabb kénkibocsátás csökkentő intézkedéseket az új és már meglévő forrásaikra vonatkozóan, melyek, többek között, tartalmazzák a következőket:

- intézkedések az energiahatékonyság növelésére;

- intézkedések a megújuló energiaforrások használatának növelésére;

- intézkedések az egyes tüzelőanyagok kéntartalmának csökkentésére és a kis kéntartalmú tüzelőanyagok használatának támogatására, beleértve a nagy kéntartalmú tüzelőanyag kis kéntartalmú, vagy kénmentes tüzelőanyaggal történő együttes felhasználását;

- intézkedések a nem túlzottan magas költségekkel járó, elérhető legjobb csökkentési technológiák alkalmazására,

felhasználva a IV. mellékletben lévő iránymutatást.

5. Minden Fél, kivéve az Amerikai Egyesült Államok és Kanada között megkötött 1991. évi Levegőminőségi Egyezményhez csatlakozott Feleket, köteles:

a) legalább olyan szigorú kibocsátási határértékeket alkalmazni, mint ahogyan azt az V. melléklet rögzíti az összes nagy új helyhez kötött tüzelőberendezésre;

b) legkésőbb 2004. június 1. után túlzott költségek nélkül, legalább olyan szigorú kibocsátási határértékeket alkalmazni, mint ahogyan azt az V. melléklet rögzíti, azokra a meglévő 500 MWth-nál nagyobb bemenő hőteljesítmé-nyű helyhez kötött tüzelőberendezésekre, figyelembe véve az erőműnek a jegyzőkönyv hatálybalépésétől számított hátralévő működési idejét, vagy egyenértékű kibocsátás korlátozásokat, vagy más megfelelő rendelkezéseket alkalmazni, melyek biztosítják, hogy elérjék a II. mellékletben részletezett, nemzeti maximumként kitűzött kibocsátási szinteket, és később, az I. mellékletben megadottak szerint tovább közelítsék a kritikus terhelést; és legkésőbb 2004. június 1. után az V. mellékletet iránymutatásként használva alkalmazni a kibocsátási határértékeket, vagy emisszió korlátozásokat azokra a meglévő helyhez kötött nagy tüzelőberendezésekre, amelyek bemenő hőteljesít-ménye 50 és 500 MWth között van;

c) legkésőbb két évvel a jegyzőkönyv hatálybalépését követően alkalmazni a gázolaj kéntartalmára vonatkozó legalább olyan szigorú nemzeti határértékeket, mint ahogy azt az V. melléklet rögzíti. Azokban az esetekben, ahol a gázolaj használata nem biztosítható másként, egy Állam a jelen bekezdésben megadott időtartamot kiterjesztheti egy 10 évig tartó időtávra. Ebben az esetben nyilatkozatban kell meghatározni az időtáv kiterjesztését, amely nyilatkozatot a ratifikációs, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okmánnyal együtt kell letétbe helyezni.

6. A Felek ezen túlmenően gazdasági eszközöket is alkalmazhatnak a költségkímélő kénkibocsátás-csökkentési technológiák meghonosításának ösztönzésére.

7. A jegyzőkönyv részes Felei a Végrehajtó Testület ülésén, a Végrehajtó Testület által kidolgozandó és elfogadandó szabályok és feltételek szerint úgy határozhatnak, hogy két vagy több Fél együttesen is teljesítheti a II. mel-lékletbeli kötelezettségét. Ezeknek a szabályoknak és feltételeknek biztosítaniuk kell, hogy az e cikk 2. paragrafusában rögzített kötelezettségek teljesíthetők legyenek, és azt is elő kell segíteniük, hogy elérhetők legyenek az e cikk 1. paragrafusában rögzített környezeti célok.

8. A 8. cikk szerinti első felülvizsgálat eredményétől függően, legkésőbb a felülvizsgálat befejezését követő egy év múlva a Felek kötelesek tárgyalásokat kezdeni a kibocsátások csökkentésére irányuló újabb kötelezettségekre vonatkozóan.

3. cikk

Technológiacsere

1. A Felek kötelesek a saját nemzeti törvényeiknek, szabályozásuknak és gyakorlatuknak megfelelően elősegíteni a technológiák és technikák cseréjét, beleértve azokat is, amelyek növelik az energiahatékonyságot, a megújuló energia használatát és a kis kéntartalmú tüzelőanyagok alkalmazását a kénkibocsátás csökkentése érdekében, különösen a következők támogatásával:

a) a rendelkezésre álló technológiák kereskedelmi cseréje;

b) közvetlen ipari kapcsolatok és együttműködés, beleértve a közös vállalkozásokat;

c) információ- és tapasztalatcsere;

d) gondoskodás technikai segítségről.

2. Az 1. paragrafusban részletezett tevékenységek támogatásában a Felek kötelesek előnyös feltételeket teremteni azon alkalmas szervezetek és egyének közötti kapcsolatok és együttműködések előmozdításával a magán és az állami szektorokban, amelyek képesek technológiát, tervezést és mérnöki szolgáltatást, felszerelést vagy a finanszírozást biztosítani.

3. A Felek kötelesek legkésőbb a jegyzőkönyv hatálybalépését követő 6 hónapon belül elkezdeni azokat az eljárási lépéseket, amelyek még kedvezőbb feltételeket teremtenek a kénkibocsátás csökkentésének érdekében történő technológiacseréhez.

4. cikk

Nemzeti stratégiák, politikák, programok, intézkedések és információk

1. Abból a célból, hogy teljesítse a 2. cikkbeli kötelezettségeit, minden Fél köteles:

a) legkésőbb hat hónappal a jegyzőkönyv hatálybalépését követően elfogadni a nemzeti stratégiákat, politikákat és programokat; és

b) elfogadni és alkalmazni a nemzeti intézkedéseket annak érdekében, hogy ellenőrizzék és csökkentsék kénkibocsátásukat.

2. Minden Fél köteles gyűjteni és karbantartani az alábbi információkat:

a) az EMEP munkatervének megfelelően a tényleges kénkibocsátás-szinteket, és az oxidált kén és más, savaso-dást okozó vegyületek környezeti koncentrációit és ülepedését azon Felek számára, amelyek az EMEP földrajzi területén belül vannak; és

b) az oxidált kén és más savasodást előidéző vegyületek ülepedésének hatásait.

5. cikk

Beszámolás

1. Minden Fél köteles a Végrehajtó Testület által meghatározott időközönként a titkárságon keresztül jelentést tenni a Végrehajtó Testületnek a következő információkról:

a) a 4. cikk 1. paragrafusa szerinti nemzeti stratégiák, politikák, programok és intézkedések megvalósítása;

b) a Végrehajtó Testület által elfogadott útmutatónak megfelelően a kén évi nemzeti kibocsátási szintjei, tartalmazva az összes lényeges forráskategóriára vonatkozó kibocsátási adatokat; és

c) más, a jegyzőkönyvből eredő kötelezettségek megvalósítása, összhangban a megfelelő formára és tartalomra vonatkozó döntéssel, melyet a Végrehajtó Testület egy ülésén a Feleknek el kell fogadniuk. Ennek a döntésnek a feltételeit szükség szerint felül kell vizsgálni, hogy azonosítható legyen bármely pótlólagos elem vonatkozásában az információk formája és/vagy tartalma, melyeket a jelentésnek tartalmaznia kell.

2. Az EMEP földrajzi területén belül található összes Fél köteles a Bizottság Végrehajtó Titkárságán keresztül az EMEP Irányító Testülete által meghatározott és a Végrehajtó Testület ülésén a Felek által jóváhagyott módon rendszeresen jelentést tenni az EMEP-nek a kénvegyületeknek az EMEP Irányító Testülete által meghatározott idő- és térbeli kibocsátás megoszlására vonatkozó információkról.

3. Elegendő idővel a Végrehajtó Testület évi ülése előtt az EMEP-nek a következő információkat kell szolgáltatnia:

a) az oxidált kénvegyületek környezeti koncentrációja és ülepedése; és

b) a kénmérlegek számításai.

Azok a Felek, melyek az EMEP földrajzi hatókörén kívüli területeken vannak, a Végrehajtó Testület kérésére kötelesek megadni a rendelkezésre álló hasonló információkat.

4. A Végrehajtó Testület az Egyezmény 10. cikk 2. b) paragrafusával összhangban köteles elkészíteni az oxidált kén és más savasodást okozó vegyületek ülepedésének hatásairól szóló információkat.

5. A Felek kötelesek, a Végrehajtó Testület ülésén rendszeres időközönként átdolgozni az EMEP földrajzi területén belüli Államokra vonatkozó integrált becslési modellekkel számított, és nemzetközileg optimalizált kibocsátás csökkentési kvótákat, hogy a jegyzőkönyv 2. cikk 1. paragrafusának céljai szerint tovább csökkentsék az oxidált kénvegyületekre vonatkozó jelenlegi és kritikus terhelési értékek közötti különbséget.

6. cikk

Kutatás, fejlesztés és monitoring

A Felek kötelesek elősegíteni a következőkkel kapcsolatos kutatást, fejlesztést, monitoringot és együttműködést:

a) a kritikus terhelések és kritikus koncentrációk megállapítására kidolgozott módszerek nemzetközi összehangolása, és olyan eljárásoknak a kidolgozása, melyek megteremtik ezt az összhangot;

b) a monitoring technikák és rendszerek fejlesztése, valamint a kénvegyületek terjedésének, a koncentrációknak és az ülepedésnek a modellezése;

c) a kénkibocsátás további csökkentési stratégiái, amelyek egyaránt alapulnak a kritikus terheléseken és kritikus koncentrációkon éppúgy, mint a műszaki fejlődésen, és az integrált értékelési modellezés fejlesztésén a célból, hogy figyelembe véve a csökkentési költségek méltányos megosztását, kiszámítsák a nemzetközileg optimalizált kibocsátás-csökkentési kötelezettségeket;

d) az olyan szélesebb körű problémák megértése, mint a kénkibocsátások hatása az emberi egészségre, a környezetre, főleg a savasodásra és anyagokra, beleértve a történelmi és kulturális emlékműveket, figyelembe véve a kén-oxidok, nitrogén-oxidok, ammónia, illékony szerves komponensek és a talaj közeli ózon közötti kapcsolatot;

e) kibocsátás-csökkentő technológiák, és az energiahatékonyság növelésére, energiatakarékosságra és a megújuló energia felhasználására vonatkozó technikák és technológiák;

f) a kénkibocsátások csökkentésének eredményeként a környezetet és emberi egészséget befolyásoló kedvező hatások gazdasági értékelése.

7. cikk

Teljesítés

1. Megalakult a Végrehajtó Bizottság, hogy felülvizsgálja a jegyzőkönyv megvalósítását és a Felek kötelezettségeinek teljesítését. A Bizottság a Végrehajtó Testület ülésén számol be a Feleknek, és tehet nekik megfelelő javaslatokat.

2. A Végrehajtó Bizottság jelentésének figyelembevételével, és bármely javaslatára a Felek az ügy körülményeinek figyelembevételével az Egyezmény gyakorlatának megfelelően döntést hozhatnak, és felszólíthatnak a jegyzőkönyv céljainak előmozdítására, beleértve az illető Fél részére nyújtandó, a jegyzőkönyv teljesítésére irányuló segítséget jelentő intézkedéseket.

3. A Felek kötelesek a jegyzőkönyv hatálybalépését követő első Végrehajtó Testületi ülésen elfogadni egy döntést, mely kijelöli a Végrehajtó Bizottság szerkezetét és funkcióit, valamint a teljesítés felülvizsgálatának folyamatát.

4. A teljesítési folyamat vizsgálatának a jegyzőkönyv 9. cikke szerinti előírásoktól függetlenül kell működnie.

8. cikk

A Felek általi felülvizsgálatok a Végrehajtó Testület ülésein

1. A Végrehajtó Testület ülésén a Felek kötelesek az Egyezmény 10. cikkének 2. a) paragrafusa értelmében felülvizsgálni a Felek és az EMEP által szolgáltatott információkat, a kén és más savasodást okozó vegyületek ülepedésének hatásáról szóló adatokat és a jegyzőkönyv 7. cikkének 1. paragrafusában hivatkozott Végrehajtást Ellenőrző Bizottság jelentéseit.

2. a) A Végrehajtó Testület ülésein a Felek kötelesek átvizsgálni a jegyzőkönyvbeli kötelezettségeket, beleértve:

(i) az 5. cikk 5. paragrafusbeli kötelezettségeiket, melyek kapcsolódnak a számított és nemzetközileg optimalizált kibocsátás csökkentésekhez, és

(ii) a követelményeknek való megfelelést és fejlődést a jegyzőkönyv céljainak elérésében;

b) a felülvizsgálatoknak figyelembe kell venniük a sava-sodással kapcsolatos elérhető legjobb tudományos ismereteket, beleértve a kritikus terhelések becsléseit, a technológiai fejlődést, a gazdasági viszonyok változását és a kibocsátási szintek terén vállalt kötelezettségek teljesítését;

c) az ilyen felülvizsgálatok keretében bármely Fél, amelynek a II. mellékletben felsorolt kénkibocsátási maximumokra és csökkentési százalékokra vonatkozó kötelezettségei nem felelnek meg a rá vonatkozó számított és nemzetközileg optimalizált kibocsátás csökkentésnek, amely szerint köteles csökkenteni az 1990-ben mért kénülepedés és az EMEP földrajzi hatókörébe tartozó kritikus kénülepedés közötti különbséget legalább 60%-kal, köteles minden erőfeszítést megtenni a módosított kötelezettségek teljesítésére;

d) az eljárásokat, módszereket és ezeknek a felülvizsgálatoknak az időzítését a Felek a Végrehajtó Testület ülésén határozzák meg. Az első ilyen felülvizsgálat 1997-ben lesz.

9. cikk

Vitás kérdések megoldása

1. Abban az esetben, ha bármely két vagy több Fél között vita van a jegyzőkönyv magyarázatát vagy alkalmazását illetően, az érintett Feleknek a vitás kérdés tárgyalásos, vagy bármilyen más, saját maguk választotta békés úton való megoldására kell törekedniük. A vitában résztvevő Feleknek értesíteniük kell vitájukról a Végrehajtó Testületet.

2. A jegyzőkönyv ratifikálásakor, elfogadásakor, jóváhagyásakor vagy csatlakozás esetén, vagy bármilyen későbbi időpontban egy Fél, amely nem egy egyesült regionális gazdasági szervezet, írott formában letétbe helyezheti bármely, a jegyzőkönyv magyarázatával vagy alkalmazásával kapcsolatos vitára vonatkozó nyilatkozatát, mely szerint köteles tényként elismerni és megegyezés nélkül, bármely Félre vonatkozóan elfogadni ugyanazt a kötelezettséget a viták rendezésére a következő módok egyikén:

a) a vita beterjesztése Nemzetközi Bírósághoz;

b) döntőbíráskodás (egyeztető eljárás) a Végrehajtó Testület ülésén a lehető legrövidebb időn belül a Felek által elfogadott módon, a döntőbíráskodásra (egyeztető eljárásra) vonatkozó melléklet szerint.

Egy Fél, amely egy egyesült regionális gazdasági szervezet, egy olyan nyilatkozatot tehet az egyeztető eljárással kapcsolatban, amely összhangban van a fenti b) bekezdés-beli eljárással.

3. A 2. paragrafus szerinti nyilatkozatnak addig kell hatályban maradnia, amíg letelik a határideje, vagy a visszavonásáról szóló írott feljegyzésnek Letéteményesnél történő letétbe helyezését követő három hónapig.

4. Egy új nyilatkozat, visszavonásra vonatkozó értesítés, vagy egy nyilatkozat letelte semmiképpen sem befolyásolhatja a Nemzetközi Bíróság vagy döntőbíróság előtt folyamatban lévő eljárásokat, hacsak a vitában résztvevő Felek másként nem egyeznek meg.

5. Azt az esetet kivéve, amikor az egymással vitában álló Felek a vita elrendezésének ugyanazt a 2. paragrafus szerinti módját elfogadták, amennyiben 12 hónappal azután, hogy az egyik Fél jegyzéket adott át a másiknak, hogy vitában állnak, az érintett Felek nem tudták rendezni vitájukat az 1. paragrafusban említettek szerint, a vitát bármely, a vitában érintett Fél kérésére fel kell terjeszteni kiegyezésre.

6. Az 5. paragrafus értelmében a vitában résztvevő bármely Fél kérésére egyeztető bizottságot kell létrehozni. A bizottságnak úgy kell megalakulnia, hogy tagjai közt egyenlő számban legyenek az érintett Felek jelöltjei, vagy a bizottságban azonos érdekeket képviselő Felek, és az elnököt az így kijelölt tagok közös megegyezéssel választják. A bizottságnak javaslatot kell tennie a döntésre, melyet a Feleknek jóhiszeműen figyelembe kell venniük.

10. cikk

Mellékletek

A jegyzőkönyv mellékletei szerves részei a jegyzőkönyvnek. Az I. és IV. mellékletek ajánlás jellegűek.

11. cikk

A jegyzőkönyv módosítása és kiegészítése

1. Bármely Fél kérheti a jegyzőkönyv módosítását. Az Egyezményben résztvevő bármely Fél kérheti a jegyzőkönyv II. mellékletének kiegészítését a nevével, a kibocsátási szintekkel, a maximálisan megengedett kénkibocsátásokkal és csökkentési százalékokkal együtt.

2. Az ilyen javasolt módosításokat és kiegészítéseket írásban kell benyújtani a Bizottság Végrehajtó Titkárságának, amely köteles tájékoztatni azokról az összes Felet. A Feleknek a Végrehajtó Testület következő évi ülésén meg kell vitatniuk a javasolt módosításokat és kiegészítéseket, feltéve, hogy a Végrehajtó Titkárság legalább 90 nappal előtte tájékoztatta azokról a Feleket.

3. A jegyzőkönyv és II., III. és V. mellékletei módosításainak egyaránt a Végrehajtó Testület ülésén jelen lévő Felek konszenzusán kell alapulniuk, és azokra a Felekre, amelyek elfogadták azokat, kötelező hatályúak lesznek 90 nappal azt követően, hogy a Felek 2/3-a letétbe helyezte az elfogadási okiratát a Letéteményesnél. A módosítások 90 nappal azt követően lépnek hatályba bármely Félre vonatkozóan, hogy az adott fél letétbe helyezte az elfogadási okiratát.

4. A jegyzőkönyv mellékleteinek a módosításához, a 3. paragrafusban hivatkozott mellékletek kivételével a Végrehajtó Testület ülésén jelen lévő Felek konszenzusa szükséges. A Bizottság Végrehajtó Titkársága által bejelentett bármely mellékletének módosítása a közlését követő 90 nappal azt követően lép hatályba bármely Felekre vonatkozóan is, amelyek nem helyeztek letétbe véleményeltérést az 5. paragrafus előírásai szerint, kivéve, ha legalább 16 Fél nem helyezett el ilyen értesítést.

5. Bármelyik Félnek, amelynek nem áll módjában elfogadni egy melléklet módosítását, a 3. paragrafusban említett mellékletek kivételével, írásban értesítenie kell a Letéteményest az elfogadás kihirdetését követő 90 napon belül. A Letéteményesnek haladéktalanul tudatnia kell az összes Féllel bármilyen hasonló értesítés beérkezését. Bármely Fél előzetes értesítéssel bármikor helyettesítheti az elfogadást, és az elfogadási okirat letétbe helyezésével a melléklet módosítása erre a Félre vonatkozóan hatályba lép.

6. A II. melléklet módosításai a Végrehajtó Testület ülésén résztvevő Felek konszenzusával fogadhatók el, és 90 nappal azután a nap után lépnek hatályba a jegyzőkönyv valamennyi Felére vonatkozóan, amelyen a Bizottság Végrehajtó Titkársága írásban értesítette a Feleket a módosítás elfogadásáról.

12. cikk

Aláírás

1. A jegyzőkönyv 1994. június 13-tól 1994. június 14-ig lesz aláírható Oslóban, utána New Yorkban az ENSZ Központban 1994. december 12-ig a Bizottság állandó tagjainak, valamint a Bizottság tanácskozási joggal rendelkező tagjainak, a Gazdasági és Szociális Tanács 36(IV.) 1947. március 28-i határozatának 8. paragrafusa értelmében, és a Bizottság szuverén országaiból álló regionális gazdasági integrációs szervezeteknek, melyeknek tanácskozási, szerződéskötési és alkalmazási joguk van a Jegyzőkönyv által szabályozott nemzetközi megállapodások tekintetében, feltéve, hogy az országok és szervezetek egyaránt az Egyezmény Felei, és a II. mellékletben fel vannak sorolva.

2. A regionális gazdasági integrációs szervezetek a hatáskörükbe tartozó kérdésekben kötelesek a saját nevükben gyakorolni a jogaikat és teljesíteni kötelezettségeiket, melyeket a jegyzőkönyv a tagországaiknak tulajdonít. Ilyen esetekben ezeknek a szervezeteknek a tagországai egyedül nem gyakorolhatnak ilyen jogokat.

13. cikk

Ratifikálás, elfogadás, jóváhagyás és csatlakozás

1. Az aláíró Feleknek a jegyzőkönyvet ratifikálni, elfogadni vagy jóváhagyni kell.

2. A 12. cikkely 1. paragrafusa szerinti követelményeknek megfelelő országok és szervezetek 1994. december 12-től csatlakozhatnak a jegyzőkönyvhöz.

14. cikk

Letéteményes

Az Egyesült Nemzetek Főtitkára fogja gyakorolni a le-téteményesi funkciót, aki a ratifikálás, elfogadás, jóváhagyás vagy csatlakozás okiratainak letéteményese.

15. cikk

Hatálybalépés

1. A jegyzőkönyv azután a nap után 90 nappal fog hatályba lépni, amely napon a ratifikálás, elfogadás, jóváhagyás vagy csatlakozás tizenhatodik okiratát letétbe helyezték a Letéteményesnél.

2. A 12. cikk 1. paragrafusában említett összes olyan országra és szervezetre, amely ratifikálja, elfogadja vagy jóváhagyja a jegyzőkönyvet, vagy a tizenhatodik ratifikációs, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okirat letétbe helyezése után csatlakozik hozzá, 90 nappal azután a nap után lép hatályba a jegyzőkönyv, amely napon az ilyen Fél letétbe helyezi a ratifikálás, elfogadás, jóváhagyás vagy csatlakozás okiratát.

16. cikk

Visszavonás

Öt évvel azután, hogy a jegyzőkönyv rá vonatkozóan hatályba lépett, bármely Fél elállhat tőle oly módon, hogy írásbeli bejelentést tesz a Letéteményesnek. Bármely ilyen visszavonás a Letéteményeshez való megérkezést követő 90. napon, vagy a visszavonás bejelentésében megadható későbbi időpontban lép hatályba.

17. cikk

Hiteles szövegek

A jegyzőkönyv eredeti példányát, amelynek angol, francia és orosz nyelvű szövege egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál kell letétbe helyezni.

Ennek hiteléül az alulírottak, miután erre megfelelő felhatalmazással rendelkeznek, a jegyzőkönyvet aláírták.

Készült Oslóban, ezerkilencszázkilencvennégy júniusának tizennegyedik napján.

I. melléklet

Kritikus kénülepedés

(5 percentiles térkép centigramm S/m2/év mértékegységben)

II. melléklet

Kénkibocsátási korlátok és százalékos kibocsátás csökkentések

Az alábbi táblázatban felsorolt kénkibocsátási korlátok a jegyzőkönyv 2. cikkének 2. és 3. paragrafusában említett kötelezettségek. A felsorolt 1980. és 1990. évi kibocsátási szintek, valamint a felsorolt százalékos emisszió csökkentések csak tájékoztatási célokat szolgálnak.

III. melléklet

Kén-oxidok szabályozási területek (SOMA) kijelölése

A jegyzőkönyv céljára a következő SOMA van bejegyezve:

Dél-kelet kanadai SOMA

Ez egy 1 000 000 km2-es terület, amely tartalmazza a Prince Edward-szigetet, Új-Skócia és New Brunswick tartományok teljes területét, Quebec tartománynak a Szent Lőrinc öböl északi partján lévő Havre-St. Pierre és ama pont között húzódó egyenes vonaltól délre eső teljes területét, ahol a Quebec-Ontario határ metszi a James Bay tengerpartot, és Ontario tartománynak az Ontario-Quebec határ James Bay tengerpartot metsző pontját és a Felső-tó északi partján lévő Nipigon folyó melletti pontját összekötő vonaltól délre eső teljes területét.

IV. melléklet

A helyhez kötött források kénkibocsátásának csökkentési technológiái

I. Bevezetés

1. A melléklet célja, hogy útmutatást adjon a kénkibocsátás-csökkentési lehetőségek és technológiák megválasztására, amelyek alkalmasak a jegyzőkönyv által megszabott kötelezettségek végrehajtására.

2. A melléklet a kénkibocsátás csökkentésére irányuló általános lehetőségekre és különösen a kibocsátás csökkentését szolgáló technológiákra és azok költségeire vonatkozó információkon alapul, amelyeket a Végrehajtó Testület és az annak alárendelt szervezetek hivatalos dokumentációi tartalmaznak.

3. Hacsak másként nem jelölik meg, a csökkentésre vonatkozó felsorolt intézkedések a legtöbb esetben több éves üzemelési tapasztalat alapján, a lehető legjobban megalapozott és gazdaságilag megvalósítható, leginkább hozzáférhető technológiát veszik figyelembe. Azonban mind az új létesítményeknél, mind a meglevők rekonstrukciójakor nyert, a kis kibocsátással járó megoldások és technológiák terén folyamatosan növekvő tapasztalat miatt szükséges e melléklet rendszeres felülvizsgálata.

4. Habár a melléklet felsorol számos intézkedést és technológiát, amelyek a költségek és hatékonyság széles skáláját képviselik, ezek nem merítik ki az összes csökkentésre irányuló lehetőséget. Továbbá, a csökkentésre vonatkozó intézkedések és technológiák kiválasztása minden egyes esetben számos tényező függvénye, köztük az adott jogi szabályozás és egyéb előírások, valamint különösen a csökkentési technológiára vonatkozó követelmények a primer energiahordozók összetétele, az ipari infrastruktúra, a gazdasági körülmények és a sajátos üzemen belüli adottságok.

5. A melléklet főként a kén-oxidok, mint kén-dioxidban kifejezett összes kén-dioxid (SO2) és kén-trioxid (SO3) kibocsátást korlátozó intézkedésekkel foglalkozik. A nem égési folyamatokból és más eljárásokból származó kén-oxidok vagy más kénvegyületek formájában kibocsátott kén aránya kicsi az égetésből származó kénkibocsátáshoz viszonyítva.

6. Ha olyan kénkibocsátó forrásra tervezik az intézkedést vagy technológiát, amely más szennyező anyagokat, elsősorban nitrogén-oxidokat (NOx), port, nehézfémeket és illékony szerves vegyületeket (VOC) is kibocsát, akkor érdemes ezeket a szennyező anyagra specifikus csökkentési lehetőségekkel összefüggésben tekintetbe venni, annak érdekében, hogy maximális legyen a teljes csökkentési hatásfok és minimálissá váljon a környezeti hatás, valamint hogy különösen a levegőt szennyező anyagok más közegbe (pl. szennyvíz és szilárdhulladék) való átkerülése elkerülhető legyen.

II. A kénkibocsátás legfőbb helyhez kötött forrásai

7. A fosszilis tüzelőanyag égetésével járó eljárások a főbb forrásai a helyhez kötött forrásokból származó, antro-pogén eredetű kénkibocsátásnak. Továbbá néhány nem égetéssel járó folyamat is jelentősen hozzájárulhat az emisszióhoz. A legfőbb helyhez kötött kategóriák az EMEP/CORINAIR'90 szerint a következők:

(i) Közüzemi erőművek, villamos energia termelő és távfűtő művek:

a) kazánok,

b) helyhez kötött turbinák és belső égésű motorok.

(ii) Kereskedelmi, intézményi és lakossági tüzelőberendezések:

a) kereskedelmi (szolgáltatásban alkalmazott) kazánok,

b) háztartási fűtőberendezések.

(iii) Ipari tüzelőberendezések és égetési eljárások:

a) kazánok és technológiai folyamatokban alkalmazott hevítő berendezések,

b) ipari eljárások, pl. kohászati tevékenységek, mint pörkölés, zsugorítás, kokszolók, titánium-dioxid (TiO2) gyártási eljárása stb.,

c) cellulóz gyártás.

(iv) Nem tüzelési folyamatok, pl. kénsav-gyártás, speciális szerves szintézis eljárások, fémek felületkezelése.

(v) Kinyerés, fosszilis tüzelőanyagok feldolgozása és elosztása.

(vi) Hulladék kezelés és ártalmatlanítás, pl. települési és ipari hulladék hővel történő kezelése.

8. Az EGB térségére vonatkozó összesített adatok (1990) szerint a teljes kénkibocsátás kb. 88%-a a tüzelési eljárásokból származik (20%-a ipari tüzelésből), 5%-a termelési folyamatokból és 7%-a az olajfinomítókból. Az erőművi ágazat számos országban az egyedüli nagyobb kénkibocsátási forrás. Néhány országban az ipari ágazat (beleértve a finomítókat) ugyancsak jelentős kénkibocsátó. Habár a finomítók kibocsátása az EGB térségében viszonylag kicsi, hatásuk a más forrásokból származó kénkibocsátásra számottevő az olajipari termékek kéntartalma miatt. A nyersolajban található kéntartalom 60%-a általában megmarad a termékben, 30%-át elemi kénként visszanyerik és 10%-ot a finomítók kéményen át bocsátanak ki.

III. Általános lehetőségek a tüzelésből származó kénkibocsátás csökkentésére

9. A kénkibocsátás csökkentésének általános lehetőségei:

(i) Energiapolitikai intézkedések:[4]

a) Energiatakarékosság

A racionális energiafelhasználás (jobb hatásfokú energia kihasználással/eljárással folyó tevékenység, közös villamos áram és hőtermelés és/vagy az igényekhez mért gazdálkodás) rendszerint kénkibocsátás csökkenést eredményez.

b) Energiahordozók cseréje

A kénkibocsátás általában csökkenthető a nem égetéssel működő energiaforrások részarányának növelésével (pl. víz-, atom-, szélenergia stb.) az energiaellátásban. Azonban a további környezeti hatásokkal számolni kell.

(ii) Technológiai választási lehetőségek:

a) Tüzelőanyag változtatás

A tüzelés folyamán keletkező SO2 kibocsátás közvetlen összefüggésben van a használt tüzelőanyag kéntartalmával.

A tüzelőanyag változtatása (pl. a nagyobbról kisebb kéntartalmú szénre és/vagy folyékony tüzelőanyagra, vagy szénről gázra) kisebb kénkibocsátáshoz vezet, de lehetnek bizonyos korlátok, pl. az alacsony kéntartalmú tüzelőanyagok hozzáférhetősége, és a meglevő tüzelési rendszerek átállíthatósága más tüzelőanyagra. Sok EGB országban váltottak ki szén, illetve olajtüzelés erőművet gáztüzelésű erőművel. A kettős tüzelőanyaggal működő erőművek megkönnyíthetik a tüzelőanyag váltást.

b) A tüzelőanyag tisztítása

A földgáz tisztítására rendelkezésre áll korszerű technológia és széles körben alkalmazzák üzemelési okokból.

Az egyes eljárásokban keletkező gázok (savas finomítás gázai, kokszgáz, biogáz stb.) tisztítására ugyancsak rendelkezésre áll korszerű technológia.

A folyékony tüzelőanyagok (könnyű és közepes frakciók) kéntelenítésére rendelkezésre áll korszerű technológia.

A nehéz frakciók kéntelenítése műszakilag megoldható, azonban a nyers termék tulajdonságait tekintetbe kell venni. Az atmoszférikus maradék kéntelenítése (fenékmaradék az atmoszférikus nyers desztillációs egységekből) nem általánosan alkalmazott gyakorlat kis kéntartalmú tüzelőolaj előállítására, a kis kéntartalmú nyersolaj felhasználása előnyösebb. Hidrokrakkolást és teljes konverzióval járó technológiákat fejlesztettek ki és egyesítik a nagy kénvisszatartást a könnyű termékek arányának növelésével. A teljes konverzióval működő finomítók száma még kicsi. Az ilyen finomítók általában visszanyerik a kénbevitel 80-90%-át és átalakítják az összes maradékot könnyű vagy más, piacon eladható termékké. Az ilyen finomítónál az energiafogyasztás és a beruházási költségek nagyobbak. A finomítási termékek jellemző kéntartalmát az 1. táblázat mutatja be.

1. táblázat

Finomított termékek kéntartalma (kéntartalom%-ban)

A kőszén tisztítására alkalmazott jelenleg ismert technológiákkal a szervetlen kén kb. 50%-át lehet eltávolítani (a szén tulajdonságaitól függően), de a szerves ként nem lehet eltávolítani. Hatékonyabb technológiákat is kifejlesztenek, amelyek azonban nagyobb beruházási és üzemelési költséggel járnak. A kén eltávolításának hatásfoka szénmosás útján így korlátozott a füstgáz kéntelenítéséhez viszonyítva. Lehetnek egyes országokra jellemző optimális lehetőségek a tüzelőanyag és a füstgáz tisztítás legjobb kombinációjára.

c) Korszerű tüzelési technológiák

A növelt termikus hatásfokkal és csökkentett kénkibocsátással járó égetési technológiák a következők: fluid-ágyas égetés (FBC), buborékoltató (BFBC), keringetéses (CFBC) és nyomás alatti (PFBC) fluidágyas égetés; integrált gázosítással kombinált égetés (IGCC) és kombinált ciklusú gázturbinák (CCGT) .

A helyhez kötött gázturbinák integrálhatók a meglevő, hagyományos erőművek tüzeléstechnikai rendszerébe, ez 5-7%-kal növelheti az általános hatékonyságot és eredményeként pl. jelentős csökkenéshez vezethet a kénkibocsátásban. Nagyobb átalakítás válik azonban szükségessé a meglevő kazán rendszerben.

A fluidágyas égetés olyan égetési technológia, amelynél kőszenet és barnaszenet égetnek, de ugyancsak égethetők más szilárd tüzelőanyagok is, pl. olajpogácsa, vagy rossz minőségű tüzelőanyagok, pl. hulladék, tőzeg és fa. A kibocsátások csökkenthetők továbbá az égetés integrált szabályozásával a rendszeren belül: mész/mészkő kiegészítő adagolásával az ágy anyagában. Az FBC teljes beépített kapacitása eléri a kb. 30 000 MWth teljesítményt (250-350 tüzelőberendezés), ebből 8000 MWth az 50 MWth-nál nagyobb teljesítményű tartományban van. Az eljárásból származó melléktermékek problémát okozhatnak a felhasználás és/vagy ártalmatlanítás tekintetében és e téren további fejlesztés szükséges.

Az IGCC eljárás szén elgázosítás és kombinált ciklusú energiatermelés a gáz- és gőzturbinákban. Az elgázosított szenet a gázturbina égéskamrájában égetik el. A kénkibocsátás csökkentése korszerű technológia alkalmazásával érhető el a nyersgáz-tisztító berendezésekben a gázturbina előtt. A technológia alkalmazható a nehézolaj maradékokra és a bitumen emulziókra is. A beépített kapacitás jelenleg kb. 1000 MWel (5 tüzelőberendezés) .

Jelenleg tervezés alatt állnak a kombinált ciklusú gázturbinával működő erőművek, amelyek tüzelőanyagként földgázt használnak és energia hatásfokuk kb. 48-52%.

d) Az eljárás és az égetés módosítása

Nem állnak rendelkezésre az NOx kibocsátás csökkentésére alkalmazott intézkedésekhez hasonló tüzeléstechnikai módosítások, mivel a tüzelés folyamán a szervesen és/vagy szervetlenül kötött kén csaknem teljesen oxidálódik (bizonyos mennyiség a tüzelőanyag tulajdonságaitól és az égetési technológiától függően visszamarad a hamuban) .

Ebben a mellékletben a száraz additív eljárások a hagyományos kazánok esetében technológiai módosításoknak számítanak, mivel a hatóanyagot az égető egységbe fecskendezés útján juttatják be. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ha ezeket az eljárásokat alkalmazzák, a hő-teljesítmény csökken, a Ca/S arány nagy és a kéneltávolítás kis mértékű. Figyelembe kell venni a melléktermékek további felhasználásának problémáját, így ez a megoldás rendszerint csak átmeneti intézkedésként alkalmazható és csak kisebb létesítmények esetében (2. táblázat) .

2. táblázat

Kén-dioxid emissziók a fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő kazánoknál a technológiai lehetőségek alkalmazásával

e) Füstgáz kéntelenítési eljárások (FGD)

Ezek az eljárások a már kialakult kén-oxidok eltávolítását célozzák és másodlagos eljárásként is tekinthetők. A füstgáz kezelésére használt korszerű eljárások mindegyike a kén nedves, száraz vagy félszáraz és katalitikus kémiai kivonási technológiáján alapszik.

A leghatékonyabb kénkibocsátás csökkentési programok elérése érdekében ennek a paragrafusnak az (i) pontjában felsorolt intézkedéseken túl figyelembe kell venni az (ii) pontban meghatározott technológiai lehetőségek kombinációit.

Néhány esetben a kénkibocsátások csökkentési megoldásai egyúttal eredményezhetik a CO2, az NOx és más szennyező anyagok kibocsátásának csökkentését is.

A közüzemű erőművekben és a villamosenergiát termelő és egyúttal távfűtést szolgáló erőműveknél a használt füstgáz-tisztítási eljárások, többek között a következők: meszes/mészköves nedves mosó (LWS); permetezés száraz abszorpcióval (SDA); Wellman Lord eljárás (WL); ammónia mosó (AS) és kombinált NOx/SO2 eltávolítási eljárások [aktívszenes eljárás (AC) és kombinált katalitikus NOx/SOx eltávolítási eljárás].

Az erőművi ágazatban az LWS és SDA teszi ki a 85%-át, illetve a 10%-át a működő FGD kapacitásnak.

Több új füstgáz kéntelenítési eljárás, pl. az elektron sugaras száraz mosó (EBDS) és a Mark 13A még nem jutott túl a kipróbálási szakaszon.

A 2. táblázat mutatja be a fent említett másodlagos módszerek hatékonyságát a gyakorlati tapasztalat alapján, amelyeket nagyszámú működő üzemből gyűjtöttek. A működő kapacitás és a kapacitás nagyságrendek is fel vannak tüntetve. A hasonló jellemzők ellenére több kéncsökkentési technológia esetében a helyi vagy üzemi sajátos befolyások bizonyos adott technológia kizárásához vezethetnek.

A 2. táblázat ugyancsak bemutatja a szokott beruházási költségek nagyságrendjét ennek a paragrafusnak az (ii) c), d) és e) pontjaiban felsorolt kéncsökkentési technológiák alkalmazása esetében. E technológiák egyedi esetekben való alkalmazásakor azonban meg kell jegyezni, hogy a kibocsátás csökkentési intézkedések beruházási költsége többek között függ a használt technológiától, a szükséges csökkentési eljárásoktól, az erőmű méretétől, a kívánt csökkentés nagyságától és a tervezett karbantartási ciklustól. Így a táblázat csak a beruházási költségek szélesebb nagyságrendjét határozza meg. A korszerűsítés beruházási költsége általában meghaladja az új üzemek esetén szükséges mértéket.

IV. Más ágazatok csökkentési technológiái

10. A 9. paragrafus (ii) a)-e) pontjaiban tárgyalt csökkentési technológiák nemcsak az erőművi ágazatra érvényesek, hanem az ipar különféle más ágazataira is. Több éves üzemeltetési tapasztalat van már, legtöbb esetben az erőművi ágazatból.

11. A kéncsökkentési technológiák alkalmazása az iparban csupán az adott eljárások sajátos korlátjaitól függ az adott ágazatban. A jelentősebb kénkibocsátókat és az ezeknek megfelelő csökkentési intézkedéseket a 3. táblázat mutatja be.

3. táblázat

12. A 3. táblázatban felsorolt ágazatokban az eljárásba beépített csökkentési intézkedések, köztük a nyersanyag változtatása (ha szükséges, ágazat specifikus füstgáz kezeléssel kombinálva) alkalmazhatók a leghatékonyabb kénkibocsátás csökkentés elérésére.

13. A közölt példák a következők:

a) Új kraftcellulóz gyárban 1 kg kénkibocsátásnál kisebb emisszió érhető el az AD (légszáraz) cellulóz tonnájára vonatkoztatva.[5]

b) Szulfitos cellulóz gyárban 1-1,5 kg S/t AD cellulóz érhető el.

c) Szulfidok pörkölése esetén 80-99%-os hatásfokról adtak tájékoztatást 10 000-200 000 m3/óra kapacitású létesítményeknél.

d) Vasérc zsugorító üzemnél egy 320 000 m3/óra kapacitású FGD egység tisztított gázában 100 mg SOx/Nm3 alatti kibocsátást értek el 6%-os O2 mellett.

e) Kokszolóknál kevesebb, mint 400 mg SOx/Nm3-t értek el 6%-os O2 mellett.

f) Kénsav üzemek 99%-nál nagyobb konverziós arányt érnek el.

g) Korszerű Claus üzemnél 99%-nál magasabb kénvisszanyerést érnek el.

V. Melléktermékek és mellékhatások

14. Mivel a helyhez kötött forrásokból származó kénkibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítések fokozódtak az EGB térségének országaiban, a melléktermékek mennyisége ugyancsak megnő.

15. Olyan megoldásokat kell választani, amelyek felhasználható melléktermékek keletkezéséhez vezetnek. Továbbá olyan megoldást kell választani, amely növeli a termikus hatásfokot és csökkenti a hulladék mennyiségét minden lehetséges esetben. Habár a legtöbb melléktermék felhasználható vagy visszaforgatható, pl. a gipsz, ammónia sók, kénsav vagy kén; olyan tényezőket, mint a piaci feltételek és a minőségi szabványok, figyelembe kell venni. Az FBC és az SDA melléktermékeinek további felhasználását kell fejleszteni és vizsgálni, mivel a lerakóhelyek és a lerakás feltételrendszere korlátozza ezek elhelyezését a legtöbb országban.

16. A következő mellékhatások nem akadályozzák meg egyik technológia vagy módszer alkalmazását sem, de számításba kell ezeket venni, amikor többféle kéncsökkentési lehetőség is fennáll:

a) a gázkezelési eljárások energiaigénye;

b) korrózió kénsav keletkezése miatt a kén-oxidok vízgőzzel való reakciója következtében;

c) fokozott vízhasználat és szennyvízkezelés;

d) reagens iránti igény;

e) szilárd hulladék ártalmatlanítása (lerakása) .

VI. Monitorozás és jelentés

17. Az országos levegőszennyezés csökkentési stratégia és politika végrehajtására tett intézkedések a következők: jogi szabályozás és más szabályozási előírások, gazdasági ösztönzés és szankcionálás, valamint technológiai követelmények (elérhető legjobb technológia) .

18. Általában szabványos értékeket adnak meg az egyes kibocsátó forrásokra, az üzem mérete, a működés formája, a tüzelési technológia, a tüzelőanyag fajtája szerint, valamint figyelemmel arra, hogy új vagy már működő létesítményről van szó. Alternatív megközelítésként adott forráscsoportból történő teljes kénkibocsátás csökkentésének célként való kitűzése is használatos, ez lehetővé teszi, hogy megválaszthassák, mit tesznek a kitűzött cél elérése érdekében (buborék elv) .

19. A kénkibocsátásnak az országos keretrendelkezésekben meghatározott szintre való csökkenését állandó monitorozással és jelentési rendszerrel, valamint a felügyeletet gyakorló hatóságoknak történő jelentéstétellel kell ellenőrizni.

20. Többféle monitor rendszer létezik, amelyek folyamatos és szakaszos mérési módszereket alkalmaznak. A minőségi követelmények azonban eltérőek. A méréseket minősített intézményekkel kell végeztetni, amelyek mérési és monitorozási rendszereket alkalmaznak. Ebben a tekintetben a minősítési rendszer jelentheti a legjobb biztosítékot.

21. A korszerű, automatikus monitor rendszerek és folyamat-ellenőrző berendezések esetében a jelentési kötelezettség nem okoz gondot. A további felhasználásra történő adatgyűjtés korszerű eljárás, azonban az illetékes hatóságoknak jelentett adatok eltérőek az egyes esetekben. A jobb összehasonlíthatóság elérése érdekében össze kell hangolni az adatkészleteket és a szabályokat. Kívánatos az összehangolás a mérési és monitorozási rendszerek minőségbiztosítása terén is. Ezt számításba kell venni, amikor az adatokat összehasonlítják.

22. Az eltérések és egyenlőtlenségek elkerülése érdekében a következőkre kiterjedő kulcskérdéseket és paramétereket kell meghatározni:

a) Szabványok meghatározása, kifejezve mint ppmv, mg/Nm3, g/GJ, kg/h vagy kg/t termék. Ezen egységek legtöbbjét számítani kell és meg kell határozni a gáz hőmérsékletének, páratartalmának, nyomásának, oxigéntartalmának vagy a bevitt hőértékének figyelembevételével.

b) Az időtartam meghatározása, amelyre a szabványos értékeket átlagolják órában, hónapban vagy évben kifejezve.

c) A meghibásodási idő és az ennek megfelelő szükség intézkedések meghatározása a monitor rendszer kikerülésére vagy a berendezés lezárására vonatkozóan.

d) Módszerek meghatározása a mérőberendezés hibája miatti hiányos vagy elveszett adatok visszatöltésére.

e) A mérendő paraméterek meghatározása. Az ipari technológiáktól függően eltérhetnek a szükséges információk. Ez a mérőpont rendszeren belüli elhelyezésére is kiterjed.

23. Biztosítani kell a mérések minőségének ellenőrzését.

V. melléklet

Kibocsátási és kéntartalom határértékek

"

3. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, a Jegyzőkönyvben foglaltakat azonban 2002. március 11-től kell alkalmazni.

(2)[6] A törvény végrehajtásáról a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

Mádl Ferenc s. k.,

a Köztársaság elnöke

Dr. Szili Katalin s. k.,

az Országgyűlés elnöke