108/2005. (VI. 23.) Korm. rendelet

a 2005. évi ISPA projektek pénzügyi megállapodásainak módosításairól szóló levélváltás kihirdetéséről

1. §

A Kormány az Európai Bizottság és a Magyar Köztársaság Kormánya között létrejött, a 2000. évi ISPA közlekedési projektek pénzügyi megállapodásainak levélváltás útján létrejött módosításait e rendelettel kihirdeti.

2. §

A levélváltások magyar nyelvű hiteles szövegét e rendelet 1-4. számú mellékletei tartalmazzák.

3. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) A rendelet végrehajtásáról az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter- a gazdasági és közlekedési miniszterrel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel egyetértésben - gondoskodik.

4. §

A rendelet hatálybalépésével a Nemzeti Alapnak az ISPA keretében történő igénybevételéről szóló Együttműködési Megállapodás, valamint a 2000. évi ISPA projektek pénzügyi megállapodásainak kihirdetéséről szóló 89/2002. (IV. 20.) Korm. rendelet, továbbá a 2000. évi ISPA projektek pénzügyi megállapodásainak módosításáról szóló nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló 202/2004. (VI. 25.) Korm. rendelet megfelelő rendelkezéseit a jelen rendelettel kihirdetett módosításokkal összhangban kell alkalmazni.

5. §[1]

Gyurcsány Ferenc s. k.,

miniszterelnök

1. számú melléklet a 108/2005. (VI. 23.) Korm. rendelethez

A 2000/HU/16/P/PT/001. számú ISPA projektre vonatkozó, 2001-ben lezajlott levélváltás

LEVÉLVÁLTÁS MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖZÖTT A 2000/HU/16/P/PT/001. SZÁMÚ ISPA PROJEKTEKRE VONATKOZÓAN

MAGYARORSZÁG LEVELE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

TÁRCA NÉLKÜLI MINISZTER

Budapest, 2001. július 20.

Tisztelt Seyler úr,

Tárgy: az ISPA 2000/HU/16/P/PT/001; ISPA 2000/HU/16/P/PT/002; ISPA 2000/HU/16/P/PT/003 projektek

Hivatkozás: 2001. július 11-én kelt levelem

Hivatkozva az e tárgyban írott előző levelemre, ezennel mellékelem a fent említett Pénzügyi Megállapodásokra vonatkozó Módosítási Kérelmeket és a kért javított Ellenőrzési Lapokat.

Az érdekelt intézményekkel folytatott számos tanácskozás során nyilvánvalóvá vált, hogy a feltételek enyhítése szükséges, ha a MÁV Rt. folytatni kívánja a projekt megvalósítását. A folyamatos pénzügyi háttér biztosítása érdekében - ha az Európai Bizottság engedélyezi a könnyítést - a NAO kérelmezni fogja az ISPA alapok második részének folyósítását, amint az első jelentős munkálatok szerződéseit aláírják.

Kérem, vegye figyelembe, hogy a mellékelt Módosítási Lapok különbséget tesznek a befejezések határideje és a Pénzügyi Megállapodások befejezési időpontja között.

Tekintettel a 2001. július 6-án kelt leveleire, melyek a Technikai Segítségnyújtások Pénzügyi Megállapodásaira (Szolnok-Lökösháza; útjavítás) vonatkozó Módosítási Kérelmeket tárgyalták és észrevételezték, egy három hónapos időszakot tűztünk ki a szükséges felújítási munkálatokra.

Természetesen, az Ön fenti tényekre vonatkozó szíves észrevételei következtében készek vagyunk minden ellenvetés nélkül tudomásul venni a PM határidejének bármilyen meghosszabbítását, ugyanakkor egy hathónapos időszakot tartanánk ésszerűnek. A MÁV Rt. szakértői véleménye szerint a kivitelezés határidejét műszaki okok miatt nem lehet jelentősen lerövidíteni.

Tudatában vagyunk, hogy az ISPA 2000 projektek pályázati dossziéinak elindítása és a kivitelezés folytatása (ezért kérjük az ISPA támogatás második részének folyósítását), akárcsak a fenti Módosítási Kérelmek jóváhagyása, az Ön kedvező döntésétől függ. Úgy gondoljuk, a javasolt módosítások nem változtatják meg a befejezendő munkák körét és mennyiségét, hanem elsősorban a vonatkozó magyar jogi rendelkezéseknek való megfelelést és a Bizottság által szabott feltételek teljesítését biztosítják.

Előre is köszönjük együttműködését.

Tisztelettel,

Dr. Boros Imre

Mellékletek

Cc: Noora Hayrinnen asszony, Axel Badrichani úr, EUB Delegáció

ISPA MÓDOSÍTÁSI JAVASLAT
A megvalósításért felelős testület:
Végrehajtó Szervezet
Név:Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztáy
Cím:Budapest, Dob utca 75-81.
Irányítószám:1077 Város: Budapest
Kapcsolattartó személy:dr. Kenéz Győző főigazgató
Telefonszám:00 361352 8863
E-mail:gyozo.kenez@kovim.hu
Végső kedvezményezett
Név:Magyar Állami Vasutak (MÁV) Részvénytársaság
Fejlesztési és Beruházási Főosztály
Cím:Budapest, Andrássy út 73-75
Irányítószám:1062  Város: Budapest
Kapcsolattartó személy:Mangel János igazgató
Telefonszám:00 3613515194
E-mail:mangelj@mav.hu
1. A PROJEKT MEGNEVEZÉSE
Projekt megnevezése:A Budapest-Cegléd-Szolnok-Lökösháza vasútvonal átépítése I. ütem: Vecsés-Szolnok vonalszakasz
A megvalósításért felelős szervezet:a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztálya mint Végrehajtó Szervezet a MÁV Rt. Fejlesztési és Beruházási Főosztály vezetője mint Végső kedvezményezett
ISPA projektkód:2000/HU/P/PT/001
Pénzügyi Megállapodás száma:2000/HU/P/PT/001
Időpont: 2000. december 21 (Brüsszelben)
2001. március 14 (Magyarországon)
ISPA támogatási hányad:50%
2. BEFEJEZÉS HATÁRIDEJÉNEK VÁLTOZÁSA
Befejezés jelenlegi határideje: 2006. szeptember 30. PM lezárásának jelenlegi határideje: 2006. december 31.Befejezés javasolt határideje: 2007. szeptember 30. PM lezárásának javasolt határideje: 2007. december 31.
3. A PÉNZÜGYI TERV JAVASOLT MÓDOSÍTÁSAI (*)Egység: euró
Összes elszámolható költség az érvényes PM szerintFelhasznált elszámolható vagy várható Összköltség
200029 800 00029 800 000
200122 800 00022 800 000
200212 200 00012 200 000
200310 000 00010 000 000
200410 000 00010 000 000
200516 000 00016 000 000
200625 200 00025 200 000
Összesen126 000 000126 000 000
Kérelem a támogatás növelésére.Igen               NemX
A kért emelés összege (ahol értelmezhető) euró.
(*) Mellékelni a módosított pénzügyi tervet.

* Szükség lehet további, szerződésenkénti lebontásra is.

4. A PROJEKT ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEINEK VÁLTOZÁSAIEgység: euró
KöltségnemJelenlegi összes elszámolható költségKért változásJavasolt összes elszámolható költség
Tervezési költségek
Terület-előkészítés
Fő kivitelezési munkálatok120 000 000120 000 000
Berendezések és gépek
Műszaki segítségnyújtás
Ellenőrzés
Tartalék6 000 0006 000 000
Egyéb (részletezve)
Összesen126 000 000126 000 000
5. A FIZIKAI MUTATOK VÁLTOZÁSAI
Munka típusaEgységA jelenlegi előirányzat a befejezésigJavasolt

Nem javasoljuk a műszaki mutatók változtatását. Az EU-tól kapott vasúti projektekre vonatkozó jelző mutatók szerint csoportosítottuk a mutatókat.

6. A PROJEKT JELLEMZŐINEK VÁLTOZÁSAI
Nincs változás
7. A JAVASOLT VÁLTOZTATÁSOK INDOKLÁSA
A Pénzügyi Megállapodás egyeztetési szakaszában a projekt tervezett határideje 2007. december 31-e volt. Az aláírt megállapodásban  (az EU Bizottság) ezt az időpontot 2006. december 31 -re módosította. A PM módosításában az eredeti időpont visszaállítását kérjük, mivel a munkálatokat aszerint ütemeztük be.
Nem javasoljuk a műszaki mutatók lényeges megváltoztatását. Az EU-tól kapott a vasúti projektekre vonatkozó indikatív mutatók szerint csoportosítottuk a műszaki mutatókat.
Amikor 1999-ben előkészítettük a Támogatási Kérelmet, nyolc alprojektre osztottuk a projektet. A műszaki tervezéskor nyilvánvalóvá vált, hogy a vasútvonal rehabilitációját több mint nyolc szerződéssel lehet elvégezni. Ezért az alprojekteket felosztottuk tizenhárom részre, de számukat lecsökkentettük nyolcról hatra. A pályaudvari jelzőrendszerek a pályaudvarok átépítésekor lesznek kicserélve. A Pénzügyi Megállapodás tartalmazza az alprojekt nevét és elszámolható összköltségét, az alábbi lista szerint kérjük a Pénzügyi Megállapodás vonatkozó szakaszainak módosítását:
I.       Az Albertirsa-Cegléd vonalszakasz átépítése, a biztosítóberendezési     és a felsővezeték-rendszerének rehabilitációja ezen a szakaszon; a Ceglédbercel-Cserő állomás átépítése Elszámolható összköltség: 21 900 000 EUR
II.      Cegléd állomás  vágányhálózatának,  peronjainak,  és biztosítóberendezésének átépítése;     felsővezetékrendszer felújítása Elszámolható összköltség: 22 100 000 EUR
III.     Vecsés, Üllő és Pilis állomások vágányainak és peronjainak átépítése Elszámolható összköltség: 22 600 000 EUR
IV.     A monori pályaudvar vágányainak és peronjainak átépítése, beleértve a biztosítóberendezés és felsővezetékrendszer rehabilitációját Elszámolható összköltség: 9 400 000 EUR
V.      Pályafelújítás  a Vecsés-Albertirsa közötti  nyíltvonali  szakaszon,  beleértve  a biztosítóberendezési  és felsővezeték-rendszer rehabilitációját Elszámolható összköltség: 12 500 000 EUR
VI.     Cegléd-Szolnok közötti nyíltvonali szakasz átépítése, beleértve a biztosítóberendezési- és felsővezetékirendszerek rehabilitációját Elszámolható összköltség: 37 500 000 EUR
A 2001-ben megpályázandó projektekre a MÁV Rt. megkapta a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség engedélyét a környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken megvalósítandó mindegyik alprojekt hatásáról. Nagyon értékelnénk ebben a tekintetben a feltételek enyhítését a vonatkozó magyarországi jogi háttér fenti sajátos jellemzői miatt.
A kapcsolódó feltételek teljesítése és ugyanakkor a vonatkozó magyarországi jogi rendelkezéseknek való megfelelés érdekében kérjük a Pénzügyi Megállapodás vonatkozó részeinek módosítását.
I. Melléklet: A módosított ISPA Ellenőrzési Lap

Módosítási javaslat:

A módosítási javaslat benyújtásának időpontja:

Nemzeti ISPA koordinátor aláírása:

A BIZOTTSÁG LEVELE

EURÓPAI BIZOTTSÁG 112455

Főigazgatóság Brüsszel, 2001.12.13

Regionális Politika D(2001)

Főigazgató

Tisztelt Boros úr,

Tárgy: az ISPA 2000/HU/16/P/PT/001 projekt Pénzügyi Megállapodásának első Módosítása: A Budapest-Cegléd-Szolnok-Lökösháza vasútvonal felújítása (első fázis: Vecsés-Szolnok szakasz)

Hivatkozás: az Ön 2001. július 24-i, 2001. november 22-i és 29-i levelei

108644-es számú 2001. szeptember 21-én kelt levelem

Hivatkozva a fenti levelekre, melyekben a 2000/HU/16/P/PT/001 számú: Budapest-Cegléd-Szolnok-Lökösháza vasútvonal felújítása (első fázis: Vecsés-Szolnok szakasz) ISPA projekt Pénzügyi Megállapodásának módosítását javasolja,

a következőket szeretném megjegyezni:

A 2000. december 21-i PH (2000) 5984 számú döntéssel a Bizottság a Tanács 1999. június 21-i 1267/1999/EK rendelete alapján engedélyezte a fenti projekthez a támogatást. A Pénzügyi Megállapodást a Bizottság részéről 2000. december 21-én Barnier biztos úr, a magyar illetékesek részéről 2001. március 14-én dr. Naszvadi György aláírta.

Örömmel tájékoztatom Önt arról, hogy a Bizottság az indítványozott módosítással egyetértett az aktualizált beszerzési terv és a fent említett Pénzügyi Megállapodás 8. cikkében található feltétel kérelmezett módosításával, amely a 2000/IIU/P/PT/001-es számú vasúti projekt környezeti hatástanulmányának elkészítésére vonatkozik.

Ennek következtében a Pénzügyi Megállapodás a következők szerint módosul:

Dr. Boros Imre

Tárca Nélküli Miniszter

Nemzeti ISPA Koordinátor

Pozsonyi út 56.

H-1133 Budapest

8. cikk

A projektre vonatkozó különleges feltételek

(3)

A teljes bekezdés a következőképpen szól:

(3)

Az előleg második részletének fizetési feltételei

Az előleg második felének utalása a beszerzési terv I. a mellékletében feltüntetett I. alprojekt ("Az Albertirsa-Cegléd vonalszakasz felújítása, beleértve a Ceglédbercel-Cserő pályaudvar peronjait; a vasúti jelzőrendszer és a felsővezeték-rendszer rehabilitációját e vonalszakaszon" a kedvezményezett által) következő feltételeinek teljesítéséhez lesz kötve:

- a hatóságok kötelezettségvállalása (pontosan meghatározandó) a korrekciós intézkedések elvégzésére a projekt környezeti hatásának csökkentése érdekében,

- a projektre vonatkozó teljes környezeti hatástanulmány (EIA) benyújtása, beleértve a lakossági fórumot, amennyiben szükséges. Amennyiben nem, úgy az igazoló dokumentum benyújtása, hogy nem szükséges a teljes körű környezeti hatástanulmány elvégzése,

- a Környezetvédelmi Felügyelőség által a fent említett környezeti hatástanulmány alapján kibocsátott engedély benyújtása és közreadása.

A köztes kifizetések feltétele

Az I. a melléklet alatti beszerzésben feltüntetett II, III, IV., V. és VI. alprojektek nem lesznek kifizetve, ha a 85/337/EEC és a 97/11/EC direktíváknak megfelelő környezeti hatástanulmányt nem készítik el a szerződések aláírása előtt.

I. a Melléklet

Az ideiglenes beszerzési terv az I. a Mellékletben foglaltak szerint értelmezendő.

A Pénzügyi Megállapodás III.1 Mellékletének VI(3) (b) szakasza szerint a módosítás elfogadása a levél kézhezvételével történik. Az Ön indítványa és jelen levél a Pénzügyi Megállapodáshoz csatolandó és annak részét képezi.

Üdvözlettel,

Guy Crauser

Kapják: Köppen úr, EU Delegáció, Budapest

Kenez úr, Közlekedési és Vízügyi Minisztérium

Mangel úr, MÁV

Gray úr, DG Regio

Delsing úr, Nordin úr, EIB

I. a Melléklet

Aktualizált beszerzési terv

típusa és leírásaA kitűzött tender típusa Jelölje megFelhívás megjelentetéseKözzététel várható időpontjaA szerződés becsült költsége
NyíltElőminősítéssel (*)IdőpontA HL-banMillió Eurófinanszírozás típusKözös/ párhuzamosa ISPA visszatérítés hányada (**)
I. Az Albertirsa-Cegléd vonalszakasz átépítése, vasúti jelző- és felsővezeték-rendszerének rehabilitációja; a Ceglédbercel-Cserő pályaudvar átépítése
I.1 Az Albertirsa-Cegléd vonalszakasz rehabilitációja (pályamunkálatok)Nyílt nemzetközi
FIDIC régi piros könyv
18,4 2001. július 5.Közös50%
I.2 Az Albertirsa-Cegléd vonalszakasz rehabilitációja (jelzőrendszer felújítása)Nyílt helyi
FIDIC régi sárga könyv
3,5 2001. július 5.Közös50%
II. A ceglédi pályaudvar vágányainak, peronjainak, vasúti jelző-és felsővezeték-rendszerének felújítása
II.1 A ceglédi pályaudvar felújítása (pályamunkálatok)Nyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
10,1 2003közös50%
II.2 A ceglédi pályaudvar felújítása (jelzőrendszer felújítása)Nyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
12,00 2003közös50%
III. Vecsés, Üllő és Pilis pályaudvarok vágányainak és peronjainak felújítása
III.1 Vecsés és Üllő pályaudvarok felújítása (pályamunkálatok)Nyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
8,1 2001. októberközös50%
III.2 Vecsés és Üllő pályaudvarok felújítása (jelzőrendszerek felújításNyílt nemzetközi a) FIDIC új sárga könyv9 2001. decemberközös50%
III.3 Pilis pályaudvar felújításaNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
5,5 2005közös50%
IV. A monori pályaudvar vágányainak és peronjainak felújítása, beleértve a vasúti jelző-és felsővezeték-rendszerek rehabilitációját
IV.1 A monori pályaudvar felújítása (pályamunkálatok)Nyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
---7,4 2002közös50%
IV.2 A monori pályaudvar felújításaNyílt helyi tender---2,0közös50%
(jelzőrendszer felújítási munkálatai)FIDIC új sárga könyv2002
V. Pályafelújítás a Vecsés-Albertirsa nyílt pályán, beleértve a vasúti jelző-és felsővezeték-rendszerek rehabilitációját
V.1 Pályafelújítás a Vecsés és Albertirsa közötti nyílt pályánNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
---9,5 2004közös50%
V.2 A vasúti jelzőrendszer rehabilitációja a Vecsés és Albertirsa közötti nyílt pályánNyílt helyi tender
FIDIC új sárga könyv
3,0 2004közös50%
VI. Pályafelújítás a Cegléd-Szolnok nyílt pályán, beleértve a vasúti jelző-és felsővezeték-rendszerek rehabilitációját
VI. Pályafelújítás a Cegléd-SzolnokNyílt nemzetközi---37,5közös50%
nyílt pályánFIDIC új piros könyv2005

2. számú melléklet a 108/2005. (VI. 23.) Korm. rendelethez

A 2000/HU/16/P/PT/002. számú ISPA projektre vonatkozó, 2001-ben lezajlott levélváltás

LEVÉLVÁLTÁS MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖZÖTT A 2000/HU/16/P/PT/002. SZÁMÚ ISPA PROJEKTEKRE VONATKOZÓAN

MAGYARORSZÁG LEVELE

ISPA MÓDOSÍTÁSIJAVASLAT
A megvalósításért felelős testület:
Végrehajtó Szervezet:
Név:
Közlekedési és Vízügyi Minisztérium
Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály
Cím:Budapest, Dob utca 75-81.
Irányítószám:1077                              Város: Budapest
Kapcsolattartó személy:dr. Kenéz Győző főosztályvezető
Telefonszám:00 361352 8863
E-mail: Végső kedvezményezettpvozo.kenez@kovim.hu
Név: Cím:Magyar Állami Vasutak (MÁV) Részvénytársaság Fejlesztési és Beruházási Főosztály Budapest, Andrássy út 73-75
Irányítószám:1062                              Város: Budapest
Kapcsolattartó személy:Mangel János igazgató
Telefonszám:00 36 13515194
E-mail:mangeli@mav.hu
1. A PROJEKT MEGNEVEZÉSE
Projekt megnevezése:                           A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal felújítása
A megvalósításért felelős szervezet:         a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Segélykoordinációs és
                                                        Finanszírozási Főosztálya mint Végrehajtó Szervezet
a MÁV Rt. Fejlesztési és Beruházási Főosztályának vezetője, mint Végső kedvezményezett
ISPA projektkód:                                 2000/HU/P/PT/002
Pénzügyi Megállapodás száma:               2000/HU/P/PT/002
Időpont:                                             2000. december 21 (Brüsszelben)
                                                        2001. március 14 (Magyarországon)
ISPA támogatási hányad:                      50%
2. BEFEJEZÉS HATÁRIDEJÉNEK VÁLTOZÁSA
Befejezés jelenlegi határideje: 2006. december 31.
Befejezés javasolt határideje: 2006. december 31.
3. A PÉNZÜGYI TERV JAVASOLT MÓDOSÍTÁSAI (*)Egység: euró
Összes elszámolható költség az érvényes PM szerintFelhasznált elszámolható vagy várható összköltség
200033 188 00033 188 000
200112 000 00012 000 000
20029 000 0009 000 000
20038 000 0008 000 000
20046 602 4006 602 400
2005-
200617 197 60017 197 600
Összesen85 988 00085 988 000
A támogatás növelésének kérelmezése.                                  Igen □                  Nem X
A kért emelés összege (ahol értelmezhető) euró.

(*) Mellékelni a módosított pénzügyi tervet
4. A PROJEKT ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEINEK VÁLTOZÁSAIEgység: euró
KöltségnemJelenlegi elszámolható összköltségKért változásJavasolt elszámolható összköltség
Tervezési költségek4 846 000-4 846 0000
Terület-előkészítés
Fő kivitelezési munkálatok76 851 000+4 846 00081697 000
Berendezések és gépészet
Műszaki segítségnyújtás
Ellenőrzés
Tartalék4 291 0004 291 000
Egyéb (részletezve)
Összesen85 988 000085 988 000

* Szükség lehet további, szerződésenkénti lebontásra is.

5. A FIZIKAI MUTATÓK VÁLTOZÁSAI
Munka típusaEgységA jelenlegi előirányzat a befejezésigJavasolt

Nem javasoljuk a fizikai mutatók változtatását. Az EU-tól kapott vasúti projektekre vonatkozó indikatív mutatók szerint csoportosítottuk a mutatókat.

6. A PROJEKT JELLEMZŐINEK VÁLTOZÁSAI
Nincs változás
7. A JAVASOLT VÁLTOZTATÁSOK INDOKLÁSA
Nem javasoljuk a műszaki mutatók változtatását. Az EU-tól kapott vasúti projektekre vonatkozó indikatív mutatók szerint csoportosítottuk a fizikai mutatókat.
Amikor 1999-ben előkészítettük a Jelentkezési Űrlapot, hét alprojektre osztottuk a projektet. A műszaki tervezéskor nyilvánvalóvá vált, hogy hogy a vasútvonal felújítását nyolc szerződéssel el lehet végeztetni. Ezért az alprojekteket nyolc részre osztottuk fel. Az ISPA Irányító Bizottság jóváhagyta ezt a felosztást. (Az alprojektek neve és elszámolható költsége nem változott meg.)
Az aláírt PM tartalmazza a tervezési és műszaki tervek adatait. A PM-t módosító kérelmünkben ezen összeg fő munkálatokhoz való átcsoportosítását kérjük. A részletes tervezési és műszaki terveket a MÁV saját forrásaiból finanszírozta és fogja finanszírozni a továbbiakban is.
A 2001-ben megpályázandó projektekre a MÁV Rt. megkapta a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség engedélyét a környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken megvalósítandó mindegyik alprojekt hatásáról. Nagyon értékelnénk a feltételeknek ebben a tekintetben történő enyhítését a vonatkozó magyar jogi háttér fenti sajátos jellemzői miatt.
A kapcsolódó feltételek teljesítése és ugyanakkor a vonatkozó magyarországi jogi rendelkezéseknek való megfelelés érdekében kérjük a Pénzügyi Megállapodás vonatkozó részeinek módosítását.
I. Melléklet: A módosított ISPA Ellenőrzési Lap

Módosítási javaslat:

A módosítási javaslat benyújtásának időpontja:

Nemzeti ISPA koordinátor aláírása:

A BIZOTTSÁG LEVELE

EURÓPAI BIZOTTSÁG 100523

Főigazgatóság Brüsszel, 2001.12.20.

Regionális Politika D(2001)

Főigazgató

Tisztelt Boros úr,

Tárgy: az ISPA 2000/HU/16/P/PT/002 projekt Pénzügyi Megállapodásának első Módosítása: A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal felújítása (második szakasz)

Hivatkozás: az Ön 2001. július 24-én, 2001. november 22-én és 29-én kelt levelei az 108644-es számú 2001. szeptember 21-én kelt levelem A 2. ISPA Irányító Bizottság 2001. október 8-i ülésének jegyzőkönyve

Hivatkozva a fenti levelekre, melyekben a 2000/HU/16/P/PT/002 számú: Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal felújítása (második szakasz) ISPA projekt Pénzügyi Megállapodásának módosítását javasolja,

a következőket szeretném megjegyezni:

A 2000. december 21-i PH (2000) 5984 számú döntéssel a Bizottság a Tanács 1999. június 21-i 1267/1999/EK rendelete alapján engedélyezte a fenti projekthez a támogatást. A Pénzügyi Megállapodást a Bizottság részéről 2000. december 21-én Barnier biztos úr, a magyar illetékesek részéről 2001. március 14-én dr. Naszvadi György aláírta.

Örömmel tájékoztatom Önt arról, hogy a Bizottság egyetértett a költséglebontás, a aktualizált beszerzési terv, a második előleg kifizetéséhez kapcsolódó szerződés, és a fent említett Pénzügyi Megállapodás 8. cikkében található feltétel indítványozott módosításával, mely a 2000/IIU/P/PT/002-es számú vasúti projekt környezeti hatástanulmányának elkészítésére vonatkozik.

Ennek következtében a Pénzügyi Megállapodás a következők szerint módosul:

Dr. Boros Imre

Tárca Nélküli Miniszter

Nemzeti ISPA Koordinátor

Pozsonyi út 56.

H-1133 Budapest

4. cikk

Kifizetések

(4)

A bekezdés a következőképpen szól:

Az előleget 8 598 800 Euróban állapították meg, ami a következőképpen kerül átutalásra:

- 4 299 400 Eurót utalnak a kedvezményezettnek ezen megállapodásnak, a kedvezményezett általi aláírását követően;

- A fennmaradó összeget a beszerzési terv I. a mellékletben feltüntetett szerződés ("III. A Komárom-Ács szakasz felújítása ") a kedvezményezett általi aláírását követően utalják.

8. cikk

A projektre vonatkozó különleges feltételek

(3)

A teljes bekezdés a következőképpen szól:

(3)

Az előleg második részletének fizetési feltételei

Az előleg második felének utalása a beszerzési terv I.a mellékletében feltüntetett alprojektre vonatkozó ("Új

terelővágány építése Zalaegerszegnél) következő feltételeinek a kedvezményezett által teljesítéséhez lesz kötve:

- a hatóságok kötelezettségvállalása (pontosan meghatározandó) a projekt környezeti hatásának csökkentése érdekében történő korrekciós intézkedések elvégzésére,

- a projektre vonatkozó teljes környezeti hatástanulmány (EIA) benyújtása, beleértve a lakossági fórumot, amennyiben szükséges. Amennyiben nem, úgy az igazoló dokumentum benyújtása, hogy nem szükséges a teljes körű környezeti hatástanulmány elvégzése,

- a Környezetvédelmi Felügyelőség által kibocsátott, a fent említett környezeti hatástanulmány alapján készült engedély benyújtása és közreadása.

A köztes fizetések feltétele

Az La melléklet alatti beszerzésben feltüntetett I., II., IV., V. és VI. alprojektek nem lesznek kifizetve, ha a 85/337/EEC és a 97/11/EC direktíváknak megfelelő környezeti hatástanulmányt nem készítik el a szerződések aláírása előtt.

I. Melléklet

12. Költség és támogatás (EURÓ-ban)

Az összefoglaló táblázat a következő:

KöltségnemElszámolható összes költségNem elszámolható felmerült költségek
Tervezési költségek6 520 000
Telekvásárlás*
Terület-előkészítés
Fő kivitelezési munkálatok81 697 000
Berendezések és gépészet
Műszaki segítségnyújtás
Ellenőrzés
Tartalék(5%)4 291 000
Adók/közadó
Egyéb (részletezve)
ÖSSZESEN85 998 0006 520 000

Az alprojektek táblázatait ennek megfelelően alkalmazni.

Az ideiglenes beszerzési terv az I.a Mellékletben foglaltak szerinti.

A Pénzügyi Megállapodás III.1 Mellékletének VI(3) (b) szakasza szerint a módosítás elfogadása a levél kézhezvételével történik. Az Ön indítványa és jelen levél a Pénzügyi Megállapodáshoz csatolandó és annak részét képezi.

Üdvözlettel,

Guy Crauser

Kapják: Köppen úr, EU Delegáció, Budapest

Kenez úr, Közlekedési és Vízügyi Minisztérium

Mangel úr, MÁV

Gray úr, DG Regio

Delsing úr, Nordin úr, EIB

I.a Melléklet

Aktualizált beszerzési terv

Szerződés száma, típusa és leírásaA kitűzött tender formájaFelhívás megjelentetéseKözzététel várható időpontjaA szerződés becsült költsége
Jelölje meg
NyíltElőminősítéssel (*)IdőpontA HL-banMillió EuróA finanszírozás típusa
Közös/ Párhuzamos
ISPA visszatérítés hányada (**)
I. A Budaörs és Biatorbágy közötti vonalszakasz felújítása
I. A Budaörs-Biatorbágy vonalszakasz felújításaNyílt nemzetközi
FIDIC régi piros könyv
14,4
2002.
Közös50%
II. Az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) felszerelése a Budapest-Kelenföld vonalszakaszon
II. Az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) felszerelése a Budapest-Kelenföld vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC régi sárga könyv
15,3 2002közös50%
III. A Komárom-Ács vonalszakasz felújítása
III. A Komárom-Ács vonalszakasz felújításaNyílt nemzetközi FIDIC régi piros könyv8,2
2001. június 20.
közös50%
IV. Komárom pályaudvar vasúti jelzőrendszerének felújítása
IV. A vasúti jelzőrendszer felújítása a komáromi pályaudvaronNyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
13,4 2002közös50%
V. Az Ács-Győrszentiván vonalszakasz felújítása
V. Az Ács- Győrszentiván vonalszakasz rehabilitációjaNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
10,2 2002közös50%
VI. A győri pályaudvar felújítása
VI.1 A győri pályaudvar felújítása (pályamunkálatok)Nyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
11,9 2003Közös50%
VI.2 A győri pályaudvar felújítása (jelzőrendszer felújítása)Nyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
12,588 2003Közös50%

3. számú melléklet a 108/2005. (VI. 23.) Korm. rendelethez

A 2000/HU/16/P/PT/003. számú ISPA projektre vonatkozó, 2001-ben lezajlott levélváltás

LEVÉLVÁLTÁS MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖZÖTT A 2000/HU/16/P/PT/003. SZÁMÚ ISPA PROJEKTEKRE VONATKOZÓAN

MAGYARORSZÁG LEVELE

ISPA MÓDOSÍTÁSI JAVASLAT
A megvalósításért felelős szervezet:
Végrehajtó Szervezet:
Név: Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály
Postai cím: Budapest, Dob utca 75-81.
Irányítószám: 1077 Budapest
Kapcsolattartó személy: dr. Kenéz Győző, főosztályvezető
Telefon: 00 36 1 352 8863
E-mail: gvozo.kenez@kovim.hu
Végső kedvezményezett:
Név: MÁV Rt., Fejlesztési és Beruházási Főosztály
Postai cím: Budapest, Andrássy út 73-75.
Irányítószám: 1062 Budapest
Kapcsolattartó személy: Mangel János, igazgató
Telefon: 00 36 1 351 5194
E-mail: mangelj@mav.hu
1. A PROJEKT MEGHATÁROZÁSA
Projekt megnevezése:
A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja A megvalósításért felelős szervezet:
Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály (mint Végrehajtó Szervezet), Projektvégrehajtó Egység: Fejlesztési és Beruházási Főosztály, MÁV (mint Végső kedvezményezett) ISPA Projekt Kódja: 2000/HU/16/P/PT/003 PénzüPénzügyi
Megállapodás száma:                              Időpont: 2000. 12. 21. (Brüsszelben)
2000/HU/16/P/PT/003                           Időpont: 2001. 03. 14 (Magyarországon)




ISPA támogatási hányad: 50%
2. Befejezés időpontjának változása
Befejezés jelenlegi határideje: 2006. szeptember 30.
Pénzügyi Megállapodás jelenlegi befejezési időpontja: 2006. december 31.
Befejezés javasolt határideje: 2007. szeptember 30.
Pénzügyi Megállapodás befejezésének javasolt időpontja: 2007. december 31.
3. A PÉNZÜGYI TERV JAVASOLT MÓDOSÍTÁSAIEGYSÉG: EURÓ
A jelenlegi PM szerint elszámolható összkiadásFelhasznált elszámolható vagy tervezett összköltség
200024 662 00024 662 000
200127 060 00027 060 000
200219 400 00019 400 000
200321 60000021 600 000
200421 400 00021 400 000
200519 790 00019 790 000
200633 478 00033 478 000
Összesen167 390 000167 390 000
A támogatás növelésének kérelmezése.              Igen □
A kért emelés összege (ha kérelmezi) euró.
Nem X
4. A PROJEKT ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEINEK VÁLTOZÁSAI                                      EGYSÉG: EURÓ
Kiadás kategóriájaJelenlegi elszámolható összköltségKért módosításJavasolt elszámolható összköltség
Tervezési díjak4 777 272-4 777 2720
Földvásárlás
Fő kivitelezési munkálatok150 680 207+4 777 272155 457 479
Berendezések és gépek4 323 8854 323 885
Műszaki támogatás
Ellenőrzés
Tartalék7 608 6367 608 636
Egyéb
Összesen167 390 0000167 390 000
5. A FIZIKAI MUTATÓK VÁLTOZÁSAI
Munka típusaEgységA jelenlegi becslés a befejezésigJavasolt

Nem javasoljuk a fizikai mutatók változtatását. Az EU-tól kapott vasúti projektekre vonatkozó indikatív mutatók szerint csoportosítottuk a mutatókat.

6. A PROJEKT JELLEMZŐINEK VÁLTOZÁSAI
Nincsen változtatás
7. A JAVASOLT VÁLTOZTATÁSOK OKAI
A Pénzügyi Megállapodás egyeztetési szakaszában e projekt befejezésének tervezett dátuma 2007 dec. 31. volt. Az aláírt Megállapodásban azonban már egy - az EU Bizottsága által - módosított dátum, 2006. dec. 31. szerepelt. A dokumentum módosításának keretében most a befejezési határidőnek az eredeti dátumra való visszaállítását kérjük, mivel a szükséges munkák az eredeti időtartamra lettek tervezve.
Az aláírt FM a pénzügyi/időbeli és kivitelezési tervezés adatait is tartalmazza. Módosítási kérelmünkben azt kérjük, hogy ezen előirányzott összeget a fő munkálatokra csoportosítsák át. A részletes pénzügyi/időbeli és kivitelezési tervezést eddig is és ezután is a MÁV saját forrásaiból fogják finanszírozni.
A fizikai mutatókkal kapcsolatban semmi lényegi változtatást nem javasolunk. Már kaptunk az EU-tól a vasúti projektjeire vonatkozó indikatív mutatókat. A mutatókat ezen indikatív mutatók alapján csoportosítottuk.
Amikor a Támogatási Kérelmet készítettük 1999-ben, a szóban forgó projektet hat alprojektre bontottuk. A műszaki tervezés során világossá vált, hogy ennek a vasútvonalnak a rehabilitációja valószínűleg több mint hat szerződés keretében kivitelezhető csak; a következő lépésben az alintézkedéseket 16 komponensre bontottuk. Ezzel az ISPA Monitoring Bizottság nem értett egyet, és azt kérte, hogy ennél kevesebb komponensből álljon a projekt. A vasútvonal lehető leghatékonyabb és legtakarékosabb rehabilitációja érdekében az alprojektek számát hatról hétre emeltük: ugyanis a távközlési munkálatokat a pályaépítésre vonatkozó munkálatoktól elkülönítve szeretnénk lebonyolítani. Ezt a feladatot az egész projekt végrehajtási időszakának végén, egyetlen külön tenderben is le lehet bonyolítani; és így maguk a pályaépítésre vonatkozó projekt-komponensek egyszerűbben és könnyebben kivitelezhetők. Ugyanakkor az összes komponens számát 16-ról 12-re csökkentettük. A Pénzügyi Megállapodás tartalmazza az egyes alprojektek nevét, és az elszámolható költségüket. Kérjük, hogy az alábbi projektlista alapján módosítsák a Pénzügyi Megállapodás érintett bekezdéseit:
I.    Új deltavágány építése Zalaegerszegnél Összes elszámolható költség: 9.100.000 Euró
II.   A Zalalövő-Zalaegerszeg vonalszakasz átépítése és rehabilitációja Összes elszámolható költség: 61.000.000 Euró
III. A Zalaegerszeg-Boba vasútvonal átépítése és rehabilitációja Összes elszámolható költség: 33.200.000 Euró
IV. Új deltavágány építése Bobánál Összes elszámolható költség: 3.990.000 Euró
V.   Az államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vonalszakasz villamosítása Összes elszámolható költség: 17.600.000 Euró
VI. Biztosítóberendezési munkák az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) telepítése a Zalalövő-Boba deltavágányon
Összes elszámolható költség: 35.200.000 Euró
VII. Távközlési munkák a Zalalövő (kiz.)-Boba deltavágány (bez.) vonalszakaszon. Összes elszámolható költség: 7.300.000 Euró
Kérjük a Pénzügyi Megállapodás környezeti feltételeinek módosítását az alábbiak szerint
Az előleg második részletének kifizetésére vonatkozó feltételek
Az előleg második felének fizetése az alábbi feltételekhez kötött:
-    a hatóságok (amelyeknek körét pontosan meg kell határozni) kötelezettséget vállalnak a projekt környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásának mérsékléséhez szükséges intézkedések megtételére,
-    jelen projekt I. alprojektjére vonatkozó teljes körű környezeti hatástanulmány (EIA) benyújtása, szükség esetén lakossági konzultációval együtt. Ha ez utóbbit jogszabály nem írja elő, megfelelő dokumentumok előterjesztése, amelyek igazolják, hogy nem szükséges a teljes körű EIA elvégzése,
-    jelen projekt II. III. és IV. alprojektjeire vonatkozó teljes körű EIA benyújtása, szükség esetén lakossági konzultációval együtt. Ha ez utóbbit jogszabály nem írja elő, megfelelő dokumentumok előterjesztése, amelyek igazolják, hogy nem szükséges a teljes körű EIA elvégzése,
-    a Környezetvédelmi Felügyelőség által a jelen projektre vonatkozó, fent körülírt környezeti hatástanulmány (EIA) alapján kiadott engedély benyújtása és közzététele.
A   MÁV   Rt.   már   megkapta   a   Környezetvédelmi   Főfelügyelőség   (jóváhagyó)   igazolását   az   egyes, környezetvédelmileg érzékeny területeken végrehajtandó al-projektek környezetre gyakorolt hatásáról - feltéve, hogy ezeket még 2001-ben megpályáztatják. Nagy segítségünkre lenne, ha felmentést kapnánk e tekintetben figyelemmel a magyar jogi háttér fent említett sajátosságaira.
Kérjük  a  Pénzügyi  Megállapodás  érintett  részeinek  módosítását  annak  érdekében,  hogy  a  vonatkozó feltételeknek, de egyben az érvényes magyar jogszabályi előírásoknak is meg tudjunk felelni.
AnnexI. melléklet: A módosított ISPA Monitoring Sheet/Ellenőrzési lap

Módosítási javaslatok:

A módosítási javaslat benyújtásának időpontja:

NIC aláírása:

A BIZOTTSÁG LEVELE

EURÓPAI BIZOTTSÁG 100524

Főigazgatóság Brüsszel, 2001.12.20.

Regionális Politika D(2001)

Főigazgató

Tisztelt Boros úr,

Tárgy: az ISPA 2000/HU/16/P/PT/2003 projekt Pénzügyi Megállapodásának első módosítása: A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása

Hivatkozás: az Ön 2001. július 24-i, 2001. november 22-i és 29-i levelei az 108644-es számú 2001. szeptember 21-én kelt levelem

Hivatkozva a fenti levelekre, melyekben a 2000/HU/16/P/PT/003 számú: Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása ISPA projekt Pénzügyi Megállapodásának módosítását javasolja,

a következőket szeretném megjegyezni:

A 2000. december 21-i PH (2000) 5985 számú döntéssel a Bizottság a Tanács 1999. június 21-i 1267/1999/EK rendelete alapján engedélyezte a fenti projekthez a támogatást. A Pénzügyi Megállapodást a Bizottság részéről 2000. december 21-én Barnier biztos úr, a magyar illetékesek részéről dr. Naszvadi György 2001. március 14-én aláírta.

Örömmel tájékoztatom Önt arról, hogy a Bizottság egyetértett a költséglebontás, az aktualizált beszerzési terv, és a fent említett Pénzügyi Megállapodás 8. cikkében található feltétel indítványozott módosításával, amely a 2000/HU/P/PT/003-as számú vasúti projekt környezeti hatástanulmányának elkészítésére vonatkozik.

Ennek következtében a Pénzügyi Megállapodás a következők szerint módosul:

Dr. Boros Imre

Tárca Nélküli Miniszter

Nemzeti ISPA Koordinátor

Pozsonyi út 56.

H-1133 Budapest

8. cikk

A projektre vonatkozó különleges feltételek

(3) A teljes bekezdés a következőképpen értelmezendő: (3) Az előleg második részletének fizetési feltételei

Az előleg második felének utalása a beszerzési terv I. a mellékletében feltüntetett I. alprojekt ("Új deltavágány építése Zalaegerszegnél") következő feltételeinek a kedvezményezett általi teljesítéséhez lesz kötve:

- a hatóságok (amelyeknek körét pontosan meg kell határozni) kötelezettséget vállalnak a projekt környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásának mérsékléséhez szükséges intézkedések megtételére.

- jelen projektre vonatkozó teljes körű környezeti hatástanulmány (EIA) benyújtása, szükség esetén lakossági konzultációval együtt. Ha ez utóbbit jogszabály nem írja elő, megfelelő dokumentumok előterjesztése, amelyek igazolják, hogy nem szükséges a teljes körű EIA elvégzése.

- a Környezetvédelmi Felügyelőség által a jelen projektre vonatkozó, fent körülírt környezeti hatástanulmány (EIA) alapján kiadott engedély benyújtása és közzététele.

A köztes fizetésekre vonatkozó feltétel

Az I. a melléklet alatti beszerzésben feltüntetett II., III., IV., V. és VI. alprojektek nem lesznek kifizetve, ha a 85/337/EEC és a 97/11/EC direktíváknak megfelelő környezeti hatástanulmányt nem készítik el a szerződések aláírása előtt.

I. Melléklet

13. Költség és támogatás (EURÓ-ban)

A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal összefoglaló táblázata a következő:

KöltségnemElszámolhatóösszesköltségNemelszámolhatófelmerültköltségek
Tervezésidíjak6786573
Földvásárlás*
Helyszínelőkészítés
Főkivitelezésimunkálatok155457479
Berendezésekésgépek4323885
Műszakitámogatás
Ellenőrzésakivitelezéssorán
Tartalék(5%)7608636
Adók/közterhek
Egyéb(részletezve)
ÖSSZESEN1673900006786573

Az alprojektek táblázatait ennek megfelelően alkalmazni.

Az ideiglenes beszerzési terv az I.a Mellékletben foglaltak szerinti.

A Pénzügyi Megállapodás III.1 Mellékletének VI(3) (b) szakasza szerint a módosítás elfogadása a levél kézhezvételével történik. Az Ön indítványa és jelen levél a Pénzügyi Megállapodáshoz csatolandó és annak részét képezi.

Üdvözlettel,

Guy Crauser

Kapják: Köppen úr, EU Delegáció, Budapest

Kenéz úr, Közlekedési és Vízügyi Minisztérium

Mangel úr, MÁV

Gray úr, DG Regio

Delsing úr, Nordin úr, EIB

I.a Melléklet

Aktualizált beszerzési terv

Szerződés száma, típusa és leírásaA kitűzött tender formájaFelhívás megjelentetéseKözzététel várható időpontjaA szerződés becsült költsége
Jelölje meg
NyíltElő-minősí-tett (*)IdőpontA HL-banmillió EuróA finanszírozás típusa
Közös/ Párhuzamos
ISPA visszatérítés hányada (**)
I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél
I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél (alépítményi és felépítményi munkák)Nyílt nemzetközi
FIDIC régi piros könyv
9,1
2001. augusztus
23.
közös50%
II. A Zalalövő-Zalaegerszeg vonalszakasz átépítése és rehabilitációja
II. 1. Alépítményi munkák a Zalalövő (kiz.)-Zalacséb-Salomvár (bez.) vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
15,00
2001. december
közös50%
II.2. Alépítményi munkák a Zalacséb-Salomvár (kiz.)— Bagod (bez.) vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
27,00 2002közös50%
II.3. Alépítményi és felépítményi munkák a Bagod (kiz.)-Andráshida-Zalaegerszeg deltavágány (kiz.) vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
19,00 2002közös50%
III. A Zalaegerszeg-Boba vasútvonal átépítése és rehabilitációja
III.1. A Zalaegerszeg deltavágány (kiz.)— Ukk (bez.) vonalszakasz rehabilitációjaNyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
22,1 2003közös50%
III.2. Az Ukk (kiz.)-Boba deltavágány (bez.) vonalszakasz rehabilitációja (beleértve Jánosháza állomást) és egy új deltavágány építése Bobánál (alépítményi és felépítményi munkák)Nyílt nemzetközi
FIDIC új piros könyv
15,09 2004közös50%
IV. Biztosítóberendezési és távközlési munkák a Zalalövő (kiz.)-Boba deltavágány (bez.) vonalszakaszon
IV.1. Biztosítóberendezési és távközlési munkák a Zalalövő (kiz.)-Andráshida— Zalaegerszeg deltavágány (bez.) vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
10,45 2002közös50%
IV.2. Biztosítóberendezési és távközlési munkák a Zalaegerszeg deltavágány (kiz.)-Boba deltavágány (bez.) vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
24,05 2003közös50%
V. Az "államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba" vonalszakasz villamosítása
V. Az Államhatár-Boba vonalszakasz villamosításaNyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
17,6 2005közös50%
VI. Az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) telepítése a Zalalövő-Boba deltavágányon
VI. Az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) telepítése a Zalalövő—Boba deltavágány vonalszakaszonNyílt nemzetközi
FIDIC új sárga könyv
8 2003közös50%

4. számú melléklet a 108/2005. (VI. 23.) Korm. rendelethez

A 2000/HU/16/P/PT/003. számú ISPA projektre vonatkozó, 2004-ben lezajlott levélváltás

LEVÉLVÁLTÁS MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖZÖTT A 2000/HU/16/P/PT/003. SZÁMÚ ISPA PROJEKTEKRE VONATKOZÓAN

MAGYARORSZÁG LEVELE

Miniszterelnöki Hivatal

Kormánybiztos

Politikai Államtitkár

Budapest, 2004. április 9.

Tisztelt Riera Úr!

Tárgy: A 2000/HU/P/PT/003 ISPA projekt - a Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja - a Pénzügyi Megállapodásának módosítási indítványa.

A 6. ISPA Monitoring Bizottságon tájékoztattuk az Európai Bizottságot az andráshidai vasútállomásnál épülő kitérő pályamódosítási terveiről.

A Bizottságnak bemutatottak szerint, a vonalvezetés átalakítása a helybeli lakosság aggályainak következtében vált szükségessé. A vonalvezetési átalakítást célzó javaslat eredményeképpen a Pénzügyi Megállapodás műszaki tartalmán változtatni kell. A felelős környezetvédelmi hatóság kibocsátotta a környezetvédelmi engedélyt. A pénzügyi többletkiadások fedezetét magyarországi források képezik.

Ezúton küldöm a változtatási indítványt. Kedvező válaszát várva,

Tisztelettel,

Dr. Baráth Etele

Mellékletek

Lluis Riera Úr

Igazgató

ISPA és Csatlakozás Előkészítés

DG Regio

Európai Bizottság

Brüsszel

ISPA MÓDOSÍTÁSI JAVASLAT
A megvalósításért felelős szervezet:
Végrehajtó Szervezet:
Név: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály
Postai cím: Budapest, Kálmán Imre utca 2.
Irányítószám: 1055 Budapest
Kapcsolattartó személy: dr. Kenéz Győző, főosztályvezető
Telefon: 00 36 1 472 8770
E-mail: kenez@gkm.hu
Végső kedvezményezett:
Név: Magyar Államvasutak Rt. (MÁV Rt.) EU Program Igazgatóság
Postai cím: Budapest, Andrássy út 73-75.
Irányítószám: 1062 Budapest
Kapcsolattartó személy: Mangel János, igazgató
Telefon: 00 36 1 3515194
E-mail: mangelj@mav.hu
1. A PROJEKT MEGHATÁROZÁSA
Projekt megnevezése:
A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja
A megvalósításért felelős szervezet:
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály (mint Végrehajtó Szervezet),
EU Programigazgatóság, MÁV (mint Végső kedvezményezett)
ISPA Projekt Kódja:
2000/HU/16/P/PT/003
Pénzügyi Megállapodás száma: 2000/HU/16/P/PT/003
1. Módosítás:


ISPA támogatási hányad: 50%
Időpont: 2000. 12.21. (Brüsszelben)
Időpont: 2001. 03. 14 (Magyarországon)
Időpont: 2001. 12. 13. (Brüsszelben)
Időpont: 2001. 07. 24 (Magyarországon)
2. Befejezés időpontjának változása
Befejezés jelenlegi határideje: 2006. december 31.         Befejezés javasolt határideje: 2007. december 31.
Pénzügyi Megállapodás jelenlegi befejezési                    Pénzügyi Megállapodás befejezésének javasolt időpontja: 2006. december 31.                                      időpontja: 2008. június 30.
3. A PÉNZÜGYI TERV JAVASOLT MÓDOSÍTÁSAIEGYSÉG: EURÓ
Összes elszámolható költség az érvényes PM szerintElköltött elszámolható költség vagy várható összköltség
200024 662 000
200127 060 000
200219 400 000
200321 600 000
200421 400 000
200519 790 000
200633 478 000
2007
Összesen167 390 000
A támogatás növelésének kérelmezése.                Igen 

A kért emelés összese (ha kérelmezi) euró.
Nem X

4. A PROJEKT ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEINEK VÁLTOZÁSAI EGYSÉG: EURÓ

Kiadás kategóriájaJelenlegi elszámolható összköltségKért módosításJavasolt elszámolható
összköltség
Tervezési díjak
Terület előkészítés
Fő kivitelezési munkálatok155 457 479
Berendezések és gépek4 323 885
Műszaki támogatás
Ellenőrzés
Tartalék7 608 636
Egyéb
Összesen167 390 000
5. A FIZIKAI MUTATOK VÁLTOZÁSAI
Munka típusaEgységA jelenlegi becslés a befejezésigJavasolt

Lásd 2. melléklet

6. A PROJEKT JELLEMZŐINEK VÁLTOZÁSAI
Nincsen változtatás
7. A JAVASOLT VÁLTOZTATÁSOK OKAI
A befejezés jelenlegi határidejének és a PM befejezési időpontjának módosítására tett javaslat
A projekt tervezett befejezési időpontja a Pénzügyi Megállapodás (PM) tárgyalási fázisában 2007. december 31. volt. A végleges (aláírt) Pénzügyi Megállapodásban az időpontot az EK Bizottsága 2006. december 31-re módosította. Ezúton kérelmezzük a tervezett befejezési időpont visszamódosítását az eredetire, mivel a munkálatokat addig az időpontig terveztük.
A Pénzügyi Megállapodást a Bizottság 2000. december 21-én írta alá, a magyar fél azonban azt csak 2001. március 14-én kötötte meg. Az aláírt Pénzügyi Megállapodás szerint a Bizottság által a projekt számára engedélyezett támogatási hányad 50%. A projekt másik részét hazai forrásokból kell fedezni, annak ellenére, hogy a 2001. évi magyarországi költségvetési tervben ez nem szerepelt. A 2034/2001. (II. 23) Korm. rendelet szerint:
-    egyrészt a MÁV Rt. arra kényszerült, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen hitelfelvételről annak érdekében, hogy beszerezhesse a magyarországi források jelentős részét
-    másfelől, a források kisebb hányadának biztosítása érdekében a Közlekedési Minisztérium átcsoportosított bizonyos összegeket saját költségvetéséből.
Az Európai Befektetési Bankkal (EIB) folytatott hitelfelvételi tárgyalások 2001. szeptember 3-án szerződés aláírásával zárultak. A projekt előkészületeit, a tervek megvalósítását csak a hitelszerződés aláírása után lehetett elindítani, miután minden forrás rendelkezésre állt a megvalósításhoz. A projekt megvalósításának folyamatában ez hozzávetőlegesen egy év késedelmet jelentett.
További késedelmet jelentett a projekt megvalósításának folyamatában, hogy a szabályozás több ízben is változott (a DIS-t felváltotta a Gyakorlati Útmutató, a régi Gyakorlati Útmutatót az új Gyakorlati Útmutató), és ennek megfelelően újra elő kellett készítenünk számos tender dokumentáció anyagát. 2004. május 1-jétől ugyanezen helyzettel állunk szemben, mivel a csatlakozás dátumától kezdődően az új közbeszerzési törvényt kell alkalmaznunk Magyarországon.
A műszaki tartalom módosítására vonatkozó javaslat (1., 2. mellékletek)
Az Andráshida és Zalaegerszeg közötti deltavágány vasúti részének jelenlegi nyomvonala (II. 3. alprojekt) Zalaegerszeg város sűrűn lakott területén halad át. A szóban forgó vasútvonal fontossága és a forgalom megnövekedett, mióta a Szlovéniát és Magyarországot összekötő vasútvonalat felújították. Az érintett városrészek lakosságának (a zaj és rezgésártalom miatt tett) panaszai miatt, Zalaegerszeg önkormányzata kezdeményezte az eredeti (EB Bizottság által jóváhagyott és az ISPA projekt keretében aláírt) nyomvonal áthelyezését egy kevésbé sűrűn lakott, elsősorban mezőgazdasági területre, közel a Zala folyóhoz.
A lakossági panaszokra és a zalaegerszegi önkormányzat kezdeményezésére a MÁV mérlegelte a lehetséges megoldásokat, és tervezőivel meghatározta a zalaegerszegi deltavágány nyomvonalát. 2003 végén lakossági fórumot tartottak ebben a kérdésben; a lakosság és a hatóságok kedvezően fogadták a javaslatot.
Az új vasútvonal nyomvonalának kijelölésével a felszabaduló városrészben a zalaegerszegi önkormányzat új fejlesztési célokat valósíthat meg. A régi vasúti töltés jelentős részén bicikliút épül. A jelenlegi vasúti szakasz rövidebb része ipari vonalként működhet a jövőben.
A ISPA Monitoring Bizottság 16. ülésén (2003. október 16-17) az EK Bizottságot tájékoztatták a vasúti szakasz új nyomvonalának kijelöléséről.
A Bizottság jóváhagyta a javaslatot, és a projekt megvalósítását végrehajthatónak találta az ISPA projekt keretében a következő megjegyzésekkel:
-    a vágány vonalvezetésének módosítását a Pénzügyi Megállapodás módosításának lehet tekinteni,
-    az új vonalvezetésnek fenntarthatónak kell lennie, és a vonatkozó EIA eljárásmódot alkalmazni kell mindenféle fizikai végrehajtást megelőzően,
-    jelen projekt Pénzügyi Megállapodását 2004. májusa előtt módosítani kell,
-    a módosítás finanszírozását a projektre vonatkozó, kiemelkedő, le nem kötött ISPA támogatásból, illetve megtakarításból kell fedezni, amennyiben abból nem lehetséges, úgy hazai forrásokból.
Az engedélyezési terv elkészült. A környezetvédelmi engedélyt az új nyomvonalra 2003. augusztus 27-én bocsátották ki (3. melléklet).
Pénzügyi javaslat a zalaegerszegi új nyomvonal megépítésére:
Finanszírozó testületÖsszeg milliárd forintbanÖsszeg millió EUR-ban
ISPA megtakarítások + társfinanszírozás (olyan munkálatok költségei, amelyekkel már számoltak, pl. villamosítás)1,03,8
ISPA átcsoportosítás + társfinanszírozás (befejezett projekt elemek megtakarításai)1,03,8
Zalaegerszegi Önkormányzat0,51,9
más források (GKM vasúti hálózat fejlesztés, MÁV RT saját forrásai)2,810,9
Új vasútvonal építésének összköltségei5,320,4
Ebből a (magyar fél által finanszírozott) többletmunkák értéke3,312,8
Megjegyzések:
-    1 EUR = 260 HUF
-   Az ISPA átcsoportosítás a más tenderkiírásokra elköltött EU támogatások mértékétől függ.
-   Az ISPA 2000/HU/16/P/PT/003 projekt keretében két szerződés került aláírásra. A földmunkák kedvező ára révén mintegy 7,6 millió EUR összegű megtakarítás keletkezett az aláírt szerződések alapján.
-   Regionális és környezetvédelmi alapokból származó támogatásokra számítani lehet.
A kiszámított többletköltségek kifizetése nem a 2000/HU/16/P/PT/003. sz. Pénzügyi Megállapodás keretei között történik, ily módon nincs javaslat az elszámolható költségek (167.390.000 EUR) növelésére vonatkozóan.
Mellékletek:
1.   melléklet: Az Andráshida-Zalaegerszeg deltavágány új nyomvonala kijelölésének megvalósíthatósági tanulmánya
2.   melléklet: A fizikai mutatók és mennyiségek táblázatainak módosulása
3.   melléklet: Az Andráshida-Zalaegerszeg deltavágány környezetvédelmi csomagja
4.   melléklet: Zalaegerszeg város polgármesterének támogató levelei

Módosítási javaslatok:

1. A PM befejezési dátumának módosítása 2008. június 30-ra

2. A műszaki tartalom módosítása

3. A fizikai mutatók módosítása

A módosítási javaslat benyújtásának időpontja:

NIC aláírása:

A BIZOTTSÁG LEVELE

EURÓPAI BIZOTTSÁG

Főigazgatóság

Regionális Politika

Főigazgató REGIO(2004) D/2139

Brüsszel, 2004. április 30.

Tisztelt Dr. Baráth úr!

Tárgy: ISPA Pénzügyi Megállapodás második módosítása

2000 HU 16 P PT 003 - A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása

Hivatkozás: A projekt módosítására tett 2004. április 13-i indítvány

Hivatkozva a fent említett indítványra, melyben a 2000 HU 16 P PE 003 számú "Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja" ISPA projekt Pénzügyi Megállapodásának módosítását javasolja, a következőket szeretném megjegyezni:

a 2000. december 21-i PH (2000) 5987 számú döntéssel a Bizottság a Tanács 1999. június 21-i 1267/1999/EK rendelete alapján engedélyezte a fenti projekthez a támogatást. A Pénzügyi Megállapodást a Bizottság részéről 2000. december 21-én Michel Barnier biztos úr, a magyar illetékesek részéről dr. Naszvadi György 2001. március 14-én aláírta.

Örömmel tájékoztatom Önt arról, hogy a Bizottság az indítványozott módosítással egyetértett. Ennek következtében a Pénzügyi Megállapodás a következők szerint módosul:

2. Cikk

A projekt megnevezése

Időtartam: A befejezés időpontja: 2008. június 30.

Dr. Baráth Etele

Kormánybiztos

Nemzeti ISPA Koordinátor,

Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala

1133 Budapest, Pozsonyi út 56.

Magyarország

4. Cikk

A 3. pont a következőképpen változik:

(3) Az I. Mellékletben leírt projektnek és az annak végrehajtásáért felelős szerv kifizetéseinek legkésőbb 2008. június 30-ig le kell zárulniuk. "

Az utolsó részlet kifizetéséhez szükséges jelentést legkésőbb 6 hónappal a jelzett dátum után kell benyújtani.

A Pénzügyi Megállapodás I. sz. melléklete

Az I. sz. melléklet 6, 7, 8. és a 12. pontja a csatolt I. sz. mellékletben foglaltak szerint módosul.

A III. 1 Melléklet VI. szakasz (3) bekezdés (b) pontjának megfelelően, a módosítás elfogadása a levél kézhezvételével történik. Az Ön indítványa és jelen levél a Pénzügyi Megállapodáshoz csatolandó és annak részét képezi.

Üdvözlettel:

Graham Meadows

Melléklet: I. sz. melléklet

Másolatot kap: Kazatsay úr, Kenéz úr, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

Murphy úr, Martin úr, Európai Befektetési Bank (EIB)

Köppen úr, Wiley úr, EU Delegáció, Magyarország

I. sz. melléklet

A projekt leírása

(összefoglalás)

Projekt száma a Bizottságnál: 2000/HU/16/P/PT/003

1. A projekt megnevezése

A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációja

2. A pályázatot benyújtó hatóság (Nemzeti ISPA koordinátor)

2.1.Név: . PHARE Programokat Koordináló Iroda

2.2.Cím: Pozsonyi út 56 - H-1133 Budapest

2.3.Kapcsolattartó személy: BOROS Imre, tárcanélküli miniszter

2.4.Telefonszám: (36)-1-329-3445

2.5.Telex/Fax: (36)-1-320-4473

3. Végrehajtó Szervezet (a III.2.melléklet II(2) szakasza szerint)

3.1.Név: Közlekedési és Vízügyi Minisztérium,

Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály

3.2.Cím: 1077, Budapest, Dob utca 75-81.

3.3.Kapcsolattartó személy: Dr. Kenéz Győző, főosztályvezető

3.4.Telefonszám: (36)-1-352-8863

3.5.Telex/Fax: (36)-1 -352-8862

3.6.E-mail: gyozo.kenez@kovim.hu

A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium átruházza a kivitelezéssel járó teendőket a MÁV-ra, a Bizottsággal kötött Együttműködési Megállapodás értelmében.

4. Végső kedvezményezett (amennyiben eltér a 3. pontnál említett hatóságtól)

4.1.Név: MÁV Rt, Fejlesztési és Beruházási Főosztály

4.2. Cím: 1062, Budapest, Andrássy út 73-75.

4.3.Kapcsolattartó személy: Mangel János, főosztályvezető

4.4.Telefonszám: (36)-1-432-3890

4.5. Telex/Fax: (36)-1-354-9475

4.6.E-mail: mangelj@imav.hu

5. Helyszín

5.1. Kedvezményezett ország: Magyarország

5.2. Régió: Zala megye

6. Leírás

A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal (83 km) rehabilitációja. A vasútvonal az V. Páneurópai vasúti folyosó főágának (a Velence-Trieszt/Koper-Ljubljana-Budapest-Ungvár-Lvov vonal) részét képezi, ugyanakkor közvetlen csatlakozó vonal Magyarország és Szlovénia között.

A projekt a Zalalövőtől Zalaegerszegen keresztül Bobáig húzódó vasútvonal átépítését és felújítását foglalja magában. Szintén a projekthez tartozik a vasútvonal villamosítása és az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS) telepítése, ideértve a szlovén határ, Bajánsenye-Zalalövő közötti, jelenleg építés alatti szakasz villamosítását is. A villamosítás és az ETCS telepítése ezután kiterjed a szlovén határtól Bobáig.

A projekt összesen 101 km hosszúságú vasútvonalra vonatkozik, melyből egy 57,6 km-es szakaszt fel kell újítani, egy 22 km-es távot pedig át kell építeni új nyomvonalon, és egy teljesen új vasútvonal építése egy további 3,4 km-es szakaszon, Zalaegerszeg, és Boba közelében, mint deltavágányok a vonalkeresztezések elkerülése érdekében.

A projekthez tartozik a vasúti hidak rehabilitációja/átépítése. A projekt keretében öt új híd épül, egy a Zalaegerszeg deltavágányon a Zala folyón keresztül, három a Boba deltavágányon, egy pedig a Zalaegerszeget elkerülő vonalszakaszon.

A projekt befejezi a Magyarországot Szlovéniával összekötő közvetlen vasútvonal kiépítésének folyamatát, melyet részben Phare támogatással finanszíroztak.

A projekt öt földrajzi szakaszra és hat csoportra oszlik, az alábbiakban részletezett módon

I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél

II. Új nyomvonal építése Zalalövő és Zalaegerszeg között

III. A Zalaegerszeg-Boba közötti vasúti szakasz átépítése és felújítása

IV. Új deltavágány építése Bobánál

V. A Hodos-szlovén határ-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba szakasz villamosítása

VI. ETCS telepítése az államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vonalon.

I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél
1.    Bevezetés Pálya: A Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasúti nyomvonal mentén Zalaegerszeg állomásnál a vonatoknak meg kell állniuk, hogy a mozdonyt a szerelvény másik végéhez lehessen csatlakoztatni. Ez az eljárás minimum tíz percet vesz igénybe. A zalaegerszegi állomás fő vágányai nem érik el az 500 méteres hosszúságot, ami nem elegendő   a   normál   teher-   és   személyszállító   vonatok   esetében.   A   zalaegerszegi   vasútállomás biztosítóberendezése régi és idejétmúlt, a pálya rossz állapotban van. A deltavágány megépítése révén áthidalhatóvá válnak ezek a problémák.
2.    Új vasútvonal Pálya: A deltavágány Zalaegerszeg városközpontjától keletre épül meg. Az ívsugár R=600 m sugarú. Ez a sugár optimális,  tekintettel  a közelben található  lakott területek szempontjából.  Mind az új  vasúti vonal megépítéséhez, mind pedig a helyi közutak áthelyezéséhez új földterület megvásárlására van szükség. A földterület megvásárlásáról a tárgyalások és a tényleges adásvételi folyamat 2000. szeptemberében befejeződik. Minthogy a maximális ívsugár 600 m, a tervezési sebesség nem lehet 80-100 km/h-nál nagyobb. A felépítmény betonaljakra helyezett hézagnélküli 54-es rendszerű lesz. A maximális tengelyterhelés 225 KN lesz. Részletes talajmechanikai tanulmány készült. Műtárgyak: Ezen a szakaszon a projekt egy új acélhidat is tartalmaz, ahol a deltavágány a Zala folyót keresztezi. A tervek szerint a kereszteződés egy három hídnyílásos acél felépítményű híd lesz, cölöpalapra helyezett
betonpillérekkel. A hídnyílás 29,2, 35,6 és 25,2 méter, vagyis összesen 90,7 méter lesz. A hidat EDILON típusú, 54-es rendszerű vágánnyal építik a zajszint és a híd szerkezeti magasságának csökkentésére. A híd szélessége 6,6 méter, beleértve az egyik oldalon lévő gyalogjárdát is. A híd alatti távolság a Zala folyó átlagos vízszintje fölött kb. 6 méter, az eddig tapasztalt legmagasabb vízszint fölött kb. 2 m. Az árvízvédelmet a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Hatóság javaslatainak megfelelően alakítják ki.
II. Zalalövőtől Zalaegerszegig
1.    Bevezetés Zalalövőtől Andráshida állomásig a vasútvonal fejlesztése a meglévő vonal mentén egy új nyomvonal kialakításával történik. A meglévő pálya elbontásra kerül. Az Andráshida állomástól Zalaegerszeg állomásig vezető vonalszakasz fejlesztését a pálya, az ágyazat és az alépítmény felújításával, valamint néhány ívsugár nagyobb tervezési sebességre történő alkalmassá tételével biztosítják. Andráshida állomástól Zalaegerszegig a vonalszakasz rehabilitációja jelenleg folyik és ez a munka 2000. augusztusra készül el.
2.    Meglévő vasútvonal Pálya: A meglévő pálya 30-31 éves, 48-as rendszerű vágány, amit 210 KN maximális tengelyterhelésre terveztek. A pályát 60 km/h sebességre tervezték, de a Zalalövő és Andráshida közötti vonalszakaszon a sebességet 40 km/h-ra korlátozták. 35 szintbeli kereszteződés (útátjáró) található a szakaszon, amelyek közül 24 biztosítás nélküli és 11 fénysorompóval van ellátva. Három állomás és 7 megállóhely található a vasútvonal mentén. Ezek a következők: 1.    Zalalövő (állomás) 2.    Zalapatakalja (megállóhely) 3.    Budafa (megállóhely) 4.    Zalacséb-Salomvár (megállóhely) 5.    Zalaszentgyörgy (megállóhely) 6.    Csurgaszi csárda (megállóhely) 7.    Bagod (megállóhely) 8.   Andráshida (állomás) 9.    Zalaegerszeg-Ola (megállóhely) 10. Zalaegerszeg (állomás)
3.    Új vasútvonal A Zalalövő és Andráshida állomás közötti új nyomvonal a jelenlegi pálya közelében halad a Zala folyó völgyében. A meglévő pályát működésben lehet tartani az új vonal építése alatt. A minimális ívsugár R=1400 m, ami 160 km/h tervezési sebességet tesz lehetővé. Az új vasúti nyomvonal Zalalövő és Andráshida közötti szakaszához földterület megvásárlására van szükség. Ez folyamatban van, és nem képezi részét a pályázatnak. A tárgyalások és a tényleges vásárlás 2001 májusáig befejeződik. Pálya: A pályát a 40-60 km/h sebességről 160 km/h tervezési sebességre fejlesztik fel, a felépítmény hézagnélküli, 54-es rendszerű lesz, LM-54 típusú betonaljakkal, amelyeket 60 cm távolságban helyeznek majd el az 50 cm vastag zúzottkő-ágyazatban. A legnagyobb tengelyterhelés 225 kN lesz. Összehasonlító geotechnikai tanulmány szakértői véleménnyel készült 1999. márciusában. A tanulmány kimutatta, hogy az új nyomvonal a Zala folyó régi völgyében helyezkedik el, amely gyenge, agyagos, lerakódásos, makacs talajvízszintű terület. Itt előzetes konszolidációs módszereket kell alkalmazni a Hodos-Zalalövő vonal esetében alkalmazottakhoz hasonlóan, amíg a végleges geotechnikai elemzések eredményei hozzáférhetővé válnak. A költségbecslések a Zala régi völgyében a talaj felső két méterének kicserélésével kalkulálnak. Tekintettel a viszonylag magas talajvízszintre a töltést 3-4 m magasra tervezzük 1:2-s lejtéssel. A projekt keretében helyi közutak áthelyezésére is sor fog kerülni, és a szintbeli kereszteződéseket (útátjárókat) is át kell helyezni az utak áthelyezése során. A szintbeli kereszteződésekre (útátjárókra) vonatkozó szabvány változni fog. Mind a 34 szintbeli kereszteződést (útátjárót) fénysorompóval kell felszerelni.
A meglévő állomásokat és megállóhelyeket át kell helyezni az új  nyomvonalra, a bekötőutak áthelyezésével együttesen. Az állomásokon állomásépületek nem épülnek, csak esőbeállókat biztosítanak. Andráshidától az új Zalaegerszeg deltavágányig egy másik új vonalszakasz épül a Zala folyó völgyében. Az újonnan épülő vonalszakasz hossza 6,5 km. A munkálatok új alépítmény építését jelentik, továbbá a felépítmény cseréjét új, hézagnélküli 54-es rendszerű síneket is, amit betonaljakra és zúzottkő ágyazatra fektetnek. A tervezési sebesség ezen a szakaszon 120 km/h lesz. A Zalaegerszeg-Ola megállóhely megszűnik az új vonalszakaszon. Műtárgyak és épületek: Ez a szakasz 39 kisebb új szerkezetet tartalmaz, mely a vízelvezetést és más vízgazdálkodási feladatokat teljesít a Zala folyó ágyában. Ezek a műtárgyak főként 2 méternél kisebb nyílású csőátereszek. A műtárgyak tervezése és építése során figyelembe kell venni a Nyugat-Dunántúli régió vízügyi hatóságai által megfogalmazott ajánlásokat. Egy új híd épül 16 m-nél kisebb nyílással. Az Andráshida és Zalacséb állomásoknál, továbbá a Zalaegerszeg-Ola megállóhelynél új állomásépületeket kell létrehozni. Az állomások peronjain esőbeállókat kell építeni. Biztosítóberendezés: Az új nyomvonal kiépítése után a meglévő rendszert el kell bontani Zalalövőtől Zalaegerszegig.
III. A Zalaegerszeg-Boba vasúti szakasz átépítése és felújítása
1.   Bevezetés Zalaegerszeg állomástól Boba állomásig a vonalat a pálya és az ágyazat felújításával fejlesztik, és egyes íveket úgy módosítanak, hogy a megnövelt tervezési sebességhez megfeleljenek
2.    A meglévő vasútvonal Pálya:   A  meglévő   felépítményt   1972-74-ben  építették  48-as  rendszerrel,   főként  hegesztett  sínek alkalmazásával (2 km-es szakaszokban, hevederes illesztéssel). A legkisebb ívsugarak 300 m-esek és a pályát 210 kN legnagyobb tengelyterhelésre tervezték. A meglévő pálya tervezési sebessége 80/100 km/h volt, de egyes szakaszoknál az megengedett sebességet 60/80 km/h értékre korlátozták. 64 szintbeli kereszteződés van ezen a szakaszon, ezek közül 34 fénysorompóval felszerelt, 20 félsorompós, és a maradék 10 nincs biztonsági rendszerrel biztosítva. A vasútszakaszon 7 állomás és 6 megállóhely található. Ezek a következők: 1.    Boba (állomás) 2.   Kemenespálfa (megállóhely) 3.    Jánosháza (megállóhely) 4.    Ukk (állomás) 5.    Dabronc (megállóhely) 6.    Ötvös (állomás) 7.    Türje (megállóhely) 8.    Zalabér-Batyk (állomás) 9.    Pakod (megállóhely) 10. Pókaszepetk (állomás) 11. Kemendollár (megállóhely) 12. Zalaszentiván (állomás) 13. Zalaegerszeg (állomás) Műtárgyak: A hídválasztékot nagyszámú kis hídnyílású vasbeton szerkezet és kisszámú acélhíd jellemzi a folyók felett (Marcali híd Rigácsnál és a Zala-hidak Zalaegerszegnél). Zalaegerszegtől Ukk állomásig 46 híd és csőáteresz található, az Ukktól Bobáig terjedő szakaszon 20. Biztosítóberendezés: A meglévő biztosítóberendezést 10-15 év elteltével cserélni kell, és teljesen fel kell váltani elektronikus biztosítóberendezéssel, aminek a várható élettartama 20-25 év lesz. Jánosháza állomáson a biztosítóberendezés alkalmatlan a nagy teherforgalom kezelésére. A biztosítóberendezést ki fogják cserélni.
3. Új vasútvonal Pálya: Az új állandó pálya kialakításához az új szakaszokon földterület megvásárlása szükséges. A geotechnikai talajvizsgálatokat még nem végezték el - talajvizsgálatokra lesz szükség minden áthelyezett szakaszon. A pálya a jelenlegi 60-80 km/h-s tervezési sebesség helyett 100-120 km/h-s tervezési sebességet kell, hogy lehetővé tegyen. Tekintettel a hegyes terepviszonyokra - és így a meglévő pálya ív-viszonyaira -megegyezés született a Közlekedési Minisztériummal, hogy hogy a meglévő kis sugarat csak R = 609-650 m maximális sugárra változtassák. A   felépítmény   hézagnélküli,   54-es   rendszerű,   betonaljakra  telepített  rendszer  lesz.   A  maximális tengelyterhelés 225 KN lesz 64 szintbeli kereszteződés (útátjáró) található ezen a szakaszon: 34-et fénysorompóval fognak felszerelni, 20-at fél sorompóval látnak el, és 10 nem kap védelmet. Az állomások peronjainak egy részét át kell építeni. Az állomásokhoz nem tartozik majd állomásépület, csak esőbeállók. Részletes leírás található a 17-20 mellékletben. Műtárgyak: A meglévő műtárgyakat fel kell újítani és meg kell erősíteni, hogy megfeleljenek az érvényes normáknak és szabványoknak. 4 új híd, 3 csőáteresz és 1 kereszthíd épül az új nyomvonalon. 22 általában 2m-nél kisebb nyílású híd kerül felújításra (megerősítésre). Biztosítóberendezés: A meglévő D55 típusú biztosítóberendezést 5 állomásnál le kell kicserélni a Zalaszentiván, Pókaszepetk, Zalabér-Batyk, Ötvös, Jánosháza vonalon. A fénysorompók korszerűsítése is meg kell hogy történjen bizonyos mértékig.
IV. Deltavágány építése Bobánál
1.    Bevezetés A projekt egy új deltavágány megépítését jelenti, amely letér a Zalaegerszeg vonalról Székesfehérvár irányába Boba állomás előtt. A Marcal patak és a veszprémi csatorna keresztezi az új deltavágányt. Az új építkezéshez földterület megvásárlására van szükség. A részletes geotechnikai vizsgálatokat még nem végezték el, azonban készült egy szakértői felmérés helyszíni szemle alapján. Talajcserére lesz szükség különböző mélységben a pálya alatt tekintettel az altalaj szerves összetételére. Vízalatti kotrással történő talajcserét kell végezni. A talajcsere felső szinten a talajszintnél fél méterrel magasabb emelést jelent, a felhasznált tömörítőanyagot mélytömörítéses módszerrel kell tömöríteni. Egyes szakaszokon a talajt mintegy 4 és fél méter vastagságban kell kicserélni.
2.    Új vasútvonal Pálya: A Zalaegerszeg-Boba vonalon a pálya 100-120 km/h tervezett sebességet tesz lehetővé. Az R=600 m ívsugár megfelel a zalaegerszegi vonalnak. A felépítmény hézagnélküli, 54-es rendszerű lesz, betonaljakon, 60 cm-es aljtávolsággal. A maximális tengelyterhelés 225 KN lesz.
Műtárgyak: Az új pálya átszeli a kamondi kerülőárkot, ahol vasbeton műtárgyat építenek, 6 méter fesztávval. A Marcal folyón történő áthaladáshoz 27,7 m egynyílású acélhíd építése szükséges. A deltavágány elhelyezkedése miatt át kell helyezni a karmondi bekötőútnak a Marcal folyón átkelő szakaszát. Ehhez egy megerősített 22 méteres nyílású, egynyílásos vasbeton hidat kell építeni. Továbbá szükséges a Szabadbattyán-Szombathely vonalat átszelő csőáteresz bővítése.
V. A Hódos-államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vonalszakasz villamosítása
A projekt 25 kV villamosítást tartalmaz, mely Bobától indul és szisztematikusan folytatódik egészen a szlovén határig. A magyar oldalon a villamosítás 25 kV, 50 Hz rendszerben történik. A közös szlovénmagyar határállomáson a szlovén 3000 V egyenáramú rendszert lehet csatlakoztatni, mikor a szlovén oldalt is villamosítják. Modern, többáramnemű villamos mozdonyokra lesz szükség, amelyek a különböző feszültségű  rendszerekben  egyaránt  alkalmazhatók.  A  Boba-Budapest vonal  villamosított.  További villamosítást lehet kiépíteni szakaszonként a Boba-Zalaegerszeg és a Zalaegerszeg Hódos vonalon. A villamosítás és a deltavágány megépítése után már nem lesz szükség mozdonycserére Boba állomáson.
VI. Az ETCS rendszer telepítése az államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalegerszeg-Boba vonalon
A különböző vasúti hálózatok összehangolásának szükségességét a transzeurópai vasúti hálózat (TEN) követeli meg. Ezt a célt nemcsak a tagállamoknak, hanem az Európai Unió partnereinek is meg kell valósítaniuk. Ebből kifolyólag szükséges az európai vasúti hálózatok egymással összefüggő működtetése egy kidolgozott közös stratégia alapján, amely megállapítja a szabványokat. A projekthez tartozik a teljes ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) telepítése, azaz egy, az EU rendszerével összhangban levő vonatbefolyásoló rendszer, és egy UIC-kompatibilis rádiórendszer telepítése a szlovén határ és Boba közötti szakaszon. Az európai rendszert három különböző szinten kell telepíteni. Az előzetes statisztikák alapján kiszámított teherforgalom és utasszám, valamint a vonatirányítók száma szerint az első szintű rendszer kiválasztása úgy történik, hogy lehetséges legyen az úgynevezett kitöltési információk megadása. Ez szabványosított, GSM alapú vasúti rádióhálózatot, a GSM R-t használja, amikor lehetséges. Az 1. szintű kiépítettséggel rendelkező rendszer esetén balizokat kell alkalmazni (nem vezérelhetőket és a biztosítóberendezés vagy más pálya menti alrendszerek által vezérelt balizokat). A közeljövőben a nemzetközi mozdonyokat fel kell szerelni a rendszer fedélzeti részével. Hasonló szándék vezérli a szlovén vasúttársaságot is.

Végrehajtó Szervezet: a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium a MÁV-ra delegálja a feladatot egy, a Bizottság által jóváhagyandó Együttműködési Megállapodás alapján

A Magyar Kormány 2373/1999. (XII. 27.) Korm. határozata elrendeli a MÁV átfogó reformját. A határozat legfontosabb elemei:

- 2001 januárjáig független pályavasút társaságot hoznak létre,

- a kereskedelmi vasutak és a pályavasút társaság önálló fenntartásának és üzemeltetésének feltételeiről a 2001. évi költségvetés keretében gondoskodnak,

- 2000. december 31-ig a Kormány és a MÁV között új megállapodást kell aláírni,

- a Kormány fontolóra vette, hogy 2003-tól folytatódjék a kereskedelmi vasút felosztása személyszállító és teherforgalmi vasúti társaságokra.

A vasúthálózat legjövedelmezőbb részeinek folyamatos javítása által a Magyar Kormánynak lehetősége lesz életképesen szétválasztani az infrastruktúrát és a működtetést.

A Közlekedési és Vízügyi Minisztériumon belül a Segélykoordinációs és Finanszírozási Főosztály felel a nemzetközi szervezetek által támogatott projektek irányításáért. Ide tartoznak a a közlekedési és vízkezelési infrastruktúrát fejlesztő, EU támogatásból, valamint a más külföldi vagy IFI kölcsönökből finanszírozott projektek.

Emellett 1998-ban egy tapasztalt projekt megvalósító és koordinációs egység jött létre a MÁV keretei között, amely a PHARE program keretében támogatott, EIB és EBRD által finanszírozott szerződéseket irányítja.

7. Célkitűzések

A vasútvonal az V. Páneurópai vasúti folyosó főágának (a Velence-Trieszt/Koper-Ljubljana-Budapest-Ungvár-Lvov vonal) részét képezi, ugyanakkor csatlakozó vonal Magyarország és Szlovénia közötti újonnan kiépített vasútvonalhoz.

A projekt a Zalalövőtől Zalaegerszegen keresztül Bobáig húzódó vasútvonal átépítését és felújítását foglalja magába. Szintén a projekthez tartozik a vasútvonal villamosítása és az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) telepítése, ideértve a szlovén határ, Bajánsenye-Zalalövő közötti, jelenleg építés alatti szakasz villamosítását is. A villamosítás és az ETCS telepítése ezután kiterjed a szlovén határtól Bobáig.

A projekt fő célkitűzése a regionális és nemzetközi teher- és személyforgalom sebességének és kapacitásának javítása. A vasúti szakasznak nagy a jelentősége, mivel segítségével jobban kihasználhatók a 2000 decemberében átadott Bajánsenye-Zalalövő közötti új vonal előnyei.

A vasútvonal egyik fő célja a nemzetközi teherforgalom felgyorsítása, ideértve az export-, import és tranzitszállítmányokat. A projekt révén javulni fog a vasúti szolgáltatások minősége az V. Páneurópai vasúti folyosó egyik vonalán.

A program általában teljesíti az AGC fő nemzetközi vasútvonalakról szóló megállapodásának célkitűzéseit, a helyi szabványoknak, követelményeknek és gazdasági megoldásoknak megfelelő módosításokkal.

Hozzájárulás a Csatlakozási Partnerség, valamint a jogharmonizációt célzó nemzeti program célkitűzéseinek megvalósulásához.

A projekt hozzájárul a csatlakozási megállapodás célkitűzéseinek megvalósulásához oly módon, hogy elősegíti a magyarországi közlekedési infrastruktúra integrációját az európai közlekedési hálózatba.

A projekt az V. Nemzetközi Vasúti Folyósó magyarországi része rehabilitációjának és korszerűsítésének általános - keretébe illeszthető, és része Magyarország Nemzeti ISPA stratégiája közlekedési szektorral foglalkozó fejezetének.

Hozzájárulás az ország közlekedéspolitikájához

Négy, egyformán fontos Stratégiai Irányelv érvényesül a magyar közlekedési politikában:

• hozzájárulás az Európai Uniós integrációhoz,

• támogatás a szomszédos országokkal való együttműködés fejlesztése és az ország gördülékenyebb regionális fejlesztése terén,

• az emberi élet és a környezet védelme,

• hatékony, piackonform közlekedési szabályozás.

A vasúti hálózat tekintetében a következő prioritásoknak kell érvényesülniük:

1. a vasúti közlekedés sebességének növelése, a nagy forgalmú fővonalak elsődleges hálózatának rekonstrukciója,

2. egyes vasútvonalak villamosítása,

3. a vasúti kereszteződések biztonságának növelése,

4. a minőségszint növekedése,

5. a kombinált fuvarozás fejlesztése.

A projekt a 19 km hosszú egyvágányú, Szlovéniát Magyarországgal összekötő vasútvonal folyamatban levő építkezésének folytatása, beleértve a szlovéniai Hodos határállomást.

Ezidáig Magyarország volt Szlovénia egyetlen olyan szomszédja, amellyel nem volt közvetlen vasúti kapcsolata. Ezen túlmenően valamennyi közvetlen vasútvonal Olaszország, Ausztria és Horvátország irányában (Dobován keresztül) egy vagy két vágányú villamosított vonal, míg a Magyarországra Ormozon keresztül vezető pálya nem villamosított és egyvágányú. Ebből kifolyólag, stratégiai szempontból a Magyarországgal való közvetlen kapcsolat Szlovénia számára nem csak Magyarországgal jelent akadálytalan vasúti összeköttetést, hanem Komáromon és Győrön keresztül Szlovákiával, Budapesten keresztül pedig Dél-Lengyelországgal is. Ez a vasúti összeköttetés lehetővé teszi Szlovénia számára, hogy földrajzi helyzetét jobban ki tudja használni. Közvetlenebb kapcsolatot lehet ezáltal létesíteni Észak-Olaszország és Észak-Adria, illetve az észak-adriai kikötők, Triest és Koper, valamint a fejlődésben levő kelet-európai piacok, Magyarország, a Szlovák Köztársaság és Lengyelország között.

A projekt támogatja a Szlovénia és Magyarország közötti határon átnyúló fejlesztéseket más regionális fejlesztési projektekkel együtt, például az idegenforgalom területén is.

A Hodos és Zalalövő közötti vasútvonal jelenleg építés alatt áll, 2000. végén kerül átadásra és a 2001. év utolsó negyedében készül el teljesen. A projekt részben PHARE támogatással valósul meg. A Zalalövő és Zalaegerszeg közötti új szakasz jelen projekt keretei közötti építésének befejezéséig a Zalalövő és Zalaegerszeg közötti vasútvonal közlekedési sebességét ideiglenesen 40 km/h-ról 60 km/h-ra javítják, és kihasználják a Hodos és Zalalövő közötti új vasútvonal kapacitását. Ezt a projektet a magyar Közlekedési Minisztérium finanszírozza.

A projekt fő mutatói a következők:

- pálya rehabilitáció/átépítés/építés: elbontott/kicserélt pálya km; elbontott/elszállított anyag köbmétere

- felsővezeték építés: kicserélt vezeték km, telepített oszlopok száma

- biztosítóberendezés/irányítási rendszerek/elektromos hálózat: elvégzett munka becsült százalékaránya

- állomások átépítése: m vagy km elbontott/lefektetett pálya, nm. épített peron, kicserélt kitérők száma, stb.

A részletes táblázat még nem készült el. A becsült értékeket a következő táblázat tartalmazza:

TételEgységMennyiség
Töltésm31 609,600
Vágásm3
SíncsereM
SíncsiszolásM
VágánybontásM76 778
Kitérő bontásegység41
Kitérőépítésegység46
Váltófűtésegység
Új 60 kg sínM
Új 54 kg sínM156 436
Újrahasznált 54 kg sínM
Újrahasznált 48 kg sínM7 850
Alj (LX)egység
Alj csere (LM)egység136 870
VíztelenítésM
Út rekonstructióM2
Zajvédő falM1 800

8. A munkálatok ütemterve

MunkálatKezdési időpontBefejezés időpontja
Megvalósíthatósági tanulmány2000. június
Költség/haszonelemzés2000. május2000. augusztus
Pénzügyi elemzés2000. május2000. augusztus
Környezetvédelmi hatástanulmányváltozó (lásd E. melléklet)
Tervezési tanulmányokváltozó
I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél (ISPA 2000)
Tender dokumentáció2000. június2000. szeptember vége
Földvásárlás2000. június2000. szeptember vége
Kivitelezés2001. május2002 vége
Üzemeltetési szakasz2002 vége
II. Zalalövő-Zalaegerszeg közötti szakasz újjáépítése
Tender dokumentáció2000. szeptember2004 vége
Földvásárlás2000. július2004 vége
Kivitelezés2001. szeptember2007 vége
Üzemeltetési szakasz2007 vége

9. Gazdasági és társadalmi költség-haszon elemzés

Belső megtérülési rátaIRR6%
Nettó jelen értékNPV129,7
Haszon/költség arányB/C1,01

A haszon fő eleme az utazási időmegtakarításból, valamint az úthálózat és a működtetési, valamint a karbantartási kiadások csökkenéséből adódik. Emellett, a haszon egy másik összetevője az újbóli befektetési költségek megtakarítása a Budapest-Gyékényes vonalon.

Ezen gazdasági hasznokat a vasútvonal stratégiai fontosságával egyidőben kell vizsgálni. A beruházás megteremti a vasútvonal folytonosságát az adott szakaszon, különösen a szlovén határ és Zalalövő közötti új és korszerű vonal megnyitása után. Ráadásul a beruházás kedvezően befolyásolhatja a délnyugat európai és az északkelet európai régiók közötti kereskedelem fejlődését. A gyorsabb és pontosabb fuvarozás mind a vasúti, mind pedig a közúti forgalom hasznára válik, mivel több választási lehetőség lesz, és csökken az utak zsúfoltsága is.

Az elemzés által azonosított főbb hasznokat, a hozzájuk tartozó értékekkel együtt a következő táblázat tartalmazza:

Haszon (pl. időmegtakarítás)Jelenérték (PV, 6% diszkontráta)% a teljes haszonhoz képest
Infrastruktúra karbantartási költségeinek csökkenéséből származó haszon7,3 M EURÓ6%
Üzemeltetési költségek csökkenéséből származó haszon1,7 M EURÓ1%
Magánidő megtakarítás26 M EURÓ20%
Közutak működtetési és karbantartási költségeinek megtakarításából származó haszon26,6 M EURÓ20%
Beruházási költségek megtakarításából származó haszon60 M EURÓ46%
Összesen60,9 M EURÓ100%

10.A pénzügyi elemzés fő elemei

A projekt a vasútvonal felhasználói által fizetett díjakból származó bevételeket teremt. Általában az áruszállításból származó bevételek fedezik a ráfordításokat, míg a személyszállításból származó bevételek nem elégségesek a költségek fedezésére. Ebből kifolyólag a személyforgalmat a magyar állam támogatja.

A pénzügyi megtérülési ráta az ISPA támogatás nélkül negatív, amennyiben 6%-os diszkonttal számolunk. A jelenlegi nettó érték -29,6 M EURÓ.

A pénzügyi megtérülési ráta kiszámítása a másik beruházási alternatíva figyelembevételével történt. Tekintettel a teljes beruházás 50%-os ISPA támogatására (ÁFA nélkül), jelen projekt pénzügyi megtérülési rátája 7%-os.

11.Környezetvédelmi hatástanulmány

Az I. és IV. projektek: - I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél és IV. Új deltavágány építése Bobánál - teljes körű környezetvédelmi hatástanulmányt (EIA) kell készíteni az EIA irányelv I. melléklete szerint.

Az I. projekt esetében az EIA folyamat lezárult, és a legtöbb szükséges dokumentum elkészült. A közvélemény meghallgatásának eredményeire vonatkozó információk hiányoznak.

A IV. projekt esetében hiányoznak a szükséges dokumentumok és a végső környezetvédelmi engedély. Amennyiben az eljárás később zárul le, a feltételes mód a javasolt PM-ben is tükröződik majd.

A II. és III. projekt: a vonal átépítésére és rehabilitációjára vonatkozik. Ezen esetekben az illetékes nemzeti környezetvédelmi hatóságnak vizsgálat alapján kell eldöntenie, hogy szükség van-e a környezetvédelmi hatástanulmányra vagy sem.

A jelentésekből kitűnik, hogy a III. projekt esetében (Zalaegerszeg-Boba) megtörtént a vizsgálat. Hiányoznak azonban az eljárás eredményei és a környezetvédelmi hatóság hivatalos állásfoglalása a környezetvédelmi hatástanulmány szükségességéről.

A II. projekt esetében nincs információ a vizsgálat eredményéről. Ugyanazon dokumentumokra van szükség itt is, mint a III. projekt esetében.

Az V. és VI. projekt: a villamosításra és az ETCS rendszerre vonatkozik. A környezetvédelmi hatóság, a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség véleményt nyilvánított, kijelentve, hogy a projektek nem veszélyeztetnek környezetvédelmi szempontból érzékeny területeket.

A környezetvédelmi tanulmányok és engedélyek jelenlegi állapotát a következő táblázat foglalja össze:

Szerződés száma, típusa és leírásaMegjegyzések
I.Új deltavágány építése ZalaegerszegnélElőzetes EIA elkészült ESA Nyilatkozat
II.Új vonalszakasz építése Zalalövő és Zalaegerszeg közöttKörnyezeti hatásvizsgálat elkészült Környezeti engedély megvan
III.A Zalaegerszeg-Boba közötti vasúti szakasz átépítése és felújításaKörnyezeti vizsgálati tanulmány elkészült ESA Nyilatkozat
IV.Új deltavágány építése BobánálElőzetes EIA folyamatban ESA Nyilatkozat
V.A Hodos-szlovén határ-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba szakasz villamosításaNincs tervben környezeti vizsgálat ESA Nyilatkozat
VI.ETCS rendszer telepítése az államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vonalon.Nincs tervben környezeti vizsgálat ESA Nyilatkozat

Az enyhítő intézkedések költségei: 8 980 000 EUR, a teljes költségek 5%-a.

12. Költségek és támogatás (euróban)

Összefoglaló táblázat a Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonalra

TételElszámolható költségekA kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak6786 573
Földvásárlás
Helyszín előkészítés
Fő kivitelezési munkálatok155 457 479
Berendezések, felszerelések4 323 885
Műszaki támogatás
Ellenőrzés a kivitelezés során
Tartalék (5%)7 608 636
Adók/közterhek
Egyéb (részletezve)
ÖSSZESEN167 390 0006 786 573

Az egyes alprojektekhez kapcsolódó jellemző költségvetéseket az alábbi táblázatok tartalmazzák. Az egyes alprojektek közötti költségátcsoportosítások abban az esetben lehetségesek, amennyiben a költségek elszámolhatók.

I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél (EUR)

TételElszámolható költségekA kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak620 155
Fő kivitelezési munkálatok7 686 674
Berendezések és gépek
Tartalék
ÖSSZESEN7 686 674620 155

II. Új vonalszakasz építése Zalalövő és Zalaegerszeg között (EUR)

TételElszámolható költségekA kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak581 395
Fő kivitelezési munkálatok59 292 659,7
Berendezések és gépek
Tartalék3 120 666,3
ÖSSZESEN62 413 326581 395

III. A Zalaegerszeg-Boba közötti vasúti szakasz átépítése és felújítása (EUR)

TételElszámolható költségekA kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak3 232 798
Fő kivitelezési munkálatok35 330 500
Tartalék1 859 500
ÖSSZESEN37 190 0003 232 788

IV. Új deltavágány építése Bobánál (EUR)

TételElszámolható költségekA kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak477 064
Fő kivitelezési munkálatok32 775 000
Tartalék1 725 000
ÖSSZESEN34 500 000477 064

V. A Hodos-szlovén határ-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba szakasz villamosítása (EUR)

TételElszámolható költségeka kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak1316 363
Fő kivitelezési munkálatok16 720 000
Tartalék880 000
ÖSSZESEN17 600 0001 316 363

VI. ETCS rendszer telepítése az államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vonalon (EUR)

TételElszámolható költségeka kérvényezés előtt felmerült kiadások
Tervezési díjak558 798
Fő kivitelezési munkálatok7 600 000
Tartalék400 000
ÖSSZESEN8 000 000558 798
Teljes költségMagánszektor közreműködésNem elszámolható költségekElszámolható költségekISPA
támogatás
Támogatási arány
%
174 176 573-6 786 573167 390 00083 695 00050

13.Nemzetközi pénzintézetek hozzájárulása

A projekt társfinanszírozása az Európai Befektetési Bank (EIB) által

Előzetes megállapodás született az EIB-vel arra vonatkozóan, hogy a projekt költségeinek az ISPA által nem finanszírozott 50%-os részt az EIB és a magyar költségvetés forrásaiból fedezik, a teljes projektköltség 40%-át az EIB, 10%-át a Magyar Kormány finanszírozza. Az EIB már megfogalmazta a vonatkozó szándéknyilatkozatot, elkezdte a projekt értékelését, és jelenleg tárgyalásokat folytat a hitel feltételeiről a magyar hatóságokkal.

A folyosó párhuzamos társfinanszírozása

A Szlovénia és Zalalövő közötti vasútvonal átépítését (első fázis) a Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW) kölcsönéből (61 355 026 EUR) és Phare támogatásból (10 000 000 EUR) finanszírozták. Ez a szakasz 2000 decemberében kerül átadásra.

14.A projekthez kapcsolódó különleges feltételek

Lásd a Pénzügyi Megállapodás 8. cikkét

15.Beszerzési terv

A munkálatok megvalósítása az I. sz. mellékletben található Beszerzési Tervnek megfelelően történik.

I.a. melléklet

Előzetes Beszerzési Terv

Tender sz.A Pályáztatandó munkák megnevezéseSzerződés típusa (kivitelezés, szállítás, szolgáltatás)A tenderkiírás tervezett időpontja (hónap)Az adott szerződéssel kapcsolatos számlák térítésének aránya
I. Új deltavágány építése Zalaegerszegnél2000. december
II. Új vonalszakasz építése Zalalövő és Zalaegerszeg között2001. április
III. A Zalaegerszeg-Boba közötti vasúti szakasz átépítése és felújítása2004. szeptember
IV. Új deltavágány építése Bobánál2001. szeptember
V. A Hodos-szlovén határ-Bajánsenye- Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba szakasz villamosítása2004. szeptember
VI. ETCS rendszer telepítése az államhatár-Bajánsenye-Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vonalon.2004. szeptember

A szerződések odaítéléséhez kapcsolódó konkrét feltételeket közzéteszik az Európai Közösségek Hivatalos Közlönyében és/vagy az Interneten.

Lábjegyzetek:

[1] Hatályon kívül helyezte a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 519. pontja. Hatálytalan 2008.05.16.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére