129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet

a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 297/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. §

(1) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) az e rendelet mellékletében meghatározott közigazgatási eljárásaiért és egyes igazgatási jellegű szolgáltatásainak igénybevételéért az ugyanott meghatározott díjakat számítja fel.

(2) A rendeletben meghatározott díjak tekintetében

a) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakat,

b) a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-ának (2) és (7) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon e rendelet tekintetében díjat kell érteni.

(3) Az ügyfél a díjat a rendelkezésére bocsátott készpénzátutalási megbízáson vagy banki átutalással a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlára fizeti be.

2. §

Az engedélyt kérőt, illetőleg az eljárás alá vont berendezés tulajdonosát terhelik azoknak a szakértői vizsgálatoknak (pl. roncsolásos vagy roncsolás mentes anyag-, vízkémiai-, tüzeléstechnikai-, villamos-biztonságtechnikai hatósági vizsgálat) a költségei is, amelyek a jogszabályokban előírt hatósági eljárás lefolytatásához szükségesek, a vizsgálat eredményétől függetlenül.

3. §

(1) Az ügyfél (kérelmező, építő, engedélyes) az általa kezdeményezett közigazgatási eljárás, illetőleg az igazgatási jellegű szolgáltatás díját előre köteles megfizetni, ennek elmulasztása esetén a Hivatal az eljárást megszünteti. Egy kérelemben előterjesztett különböző eljárások esetén az egyes díjakat külön tételként kell számlázni.

(2) A fellebbezés díja az elsőfokú eljárásra megállapított díj 50%-a. Amennyiben e rendelet melléklete az elsőfokú eljárásra nem állapít meg díjat, a díj mértékét az Itv. 29. §-ának (2) bekezdése szerint kell megállapítani.

(3) A fellebbezés díját az 1. § (3) bekezdésében megjelölt számlára kell befizetni, és a befizetést a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg igazolni kell.

4. §

Az e rendelet mellékletében felsorolt eljárásokról kiállított teljesítésigazolási okmányok és az ezekről kiállított számlák alapján a Hivatal elkülönített nyilvántartást vezet.

5. §

Az ügyfél az államigazgatási eljárásokról és az igazgatási jellegű szolgáltatásokról az igazolt díjbefizetéssel egyidejűleg teljesítésigazolási okmányt kap. Ennek alapján az ügyfél:

a) a befizetett díjról - a teljesítésigazolási okmány alapján - számlát kap,

b) a Hivatal intézkedése alapján a díjat visszakapja, ha az elsőfokú határozattal az eljárás megszüntetésére került sor,

c) a fellebbezési díjat visszakapja, ha az elsőfokú határozat jogszabálysértő volt,

d) új számlát kap, ha - az elsőfokú határozat szerint -az eredeti kérelemben megjelölt eljárás helyett más eljárás lefolytatására került sor.

6. §

Az e rendeletben meghatározott díj tekintetében

a) a díjmentességre az Itv. 5. és 6. §-ában,

b) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. §-ának (2)-(3) bekezdésében,

c) a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-a (1) bekezdésének első mondatában, valamint a (2)-(7) bekezdésében,

d) a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában,

e) a díj biztosítására, behajtására és a fizetési kedvezményekre az Itv. 88. §-ában foglaltakat értelemszerűen kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon díjat, ahol leletet említ, azon jegyzőkönyvet kell érteni.

7. §

Ez a rendelet 2006. január 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Műszaki Biztonsági Felügyelőség egyes államigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól szóló 140/2004. (XII. 17.) GKM rendelet.

Dr. Szanyi Tibor s. k.,

gazdasági és közlekedési minisztériumi politikai államtitkár

Melléklet a 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelethez

I. Fűtött és nem fűtött nyomástartó rendszer létesítésének és használatba vételének engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

A) Létesítési engedélyezéssel kapcsolatos eljárási díjak

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés létesítésének engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként

1.1.1,4 MW (2 t/h) teljesítményig41 000 Ft
1.2.1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig47 000 Ft
1.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig52 500 Ft
1.4.21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig70 200 Ft
1.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett116 600 Ft
2. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentáció alkalmasságának ellenőrzése
2.1.1,4 MW (2 t/h) teljesítményig24 300 Ft
2.2.1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig30 300 Ft
2.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig36 500 Ft
2.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett45 500 Ft
3. Vegyi kezeléssel kapcsolatos eljárások
3.1.vegyi kezelés jogosultságának megújítása45 200 Ft
3.2.vegyi kezelés engedélyezési eljárás szakáganként (tisztítás, passziválás, pácolás,50 000 Ft
konzerválás)
3.3.vegyi kezelést végző gazdálkodó szervezet alkalmasságának időszakos ellenőrzése52 400 Ft
4. Kazánt, illetve fűtött nyomástartó edényt magába foglaló rendszer próbaüzemének engedélyezése (összeépítési engedély MSZ EN 676 szabvány szerinti vizsgálat hiányában)38 000 Ft
5. Összeépítési engedély a minősítő vizsgálat (lásd 4. pont) alapján
5.1.1,4 MW (2 t/h) teljesítményig,52 400 Ft
5.2.1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig57 100 Ft
5.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig67 800 Ft
5.4.21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig73 800 Ft
5.5.42 MW (60t/h) felett78 000 Ft
6. Időszakos kezelésűre történő átalakítás engedélyezési eljárása, kazánonként
6.1.12 órás31000 Ft
6.2.24 órás44 000 Ft
6.3.72 órás57 000 Ft
7. Nem fűtött nyomástartó berendezés létesítési engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként
7.1.5 m3 össztérfogatig
7.1.1.1 db esetén19 000 Ft
7.1.2.2 db-tól 5 db-ig darabonként+14 300 Ft/db
7.1.3.5 db felett darabonként+10 500 Ft/db
7.2.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig33 300 Ft
7.3.50 m3 össztérfogat felett47 600 Ft
8. Nem fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentáció alkalmasságának ellenőrzése
8.1.5 m3 össztérfogatig20 200 Ft
8.2.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig23 800 Ft
8.3.50 m3 össztérfogattól 100 m3-ig32 100 Ft
8.4.100 m3 össztérfogat felett minden megkezdett 100 m3 esetén+29 000 Ft
9. Kézi tűzoltó, búvár- és lélegeztető készülékek palackjainak időszakos ellenőrzése
9.1.50 db-ig19 000 Ft
9.2.50 db felett+200 Ft/db

B) Nyomástartó rendszer/létesítmény használatba vételének engedélyezése

1. Kazán, illetve fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni szemle alapján
1.1.1,4 MW (2 t/h) teljesítményig22 100 Ft
1.2.1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig29 300 Ft
1.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (20 t/h) teljesítményig42 800 Ft
1.4.21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig47 600 Ft
1.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett61 000 Ft
2. Nem fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni szemle alapján
2.1.5 m3 össztérfogatig
2.1.1.1 db esetén19 000 Ft
2.1.2.2 db-tól 5 db-ig darabonként+14 300 Ft/db
2.1.3.5 db felett darabonként+10 500 Ft/db
2.2.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig33 300 Ft
2.3.50 m3 össztérfogat felett47 600 Ft
3. Biztonsági szelep vizsgálata, hitelesítése darabonként
3.1.2 db-ig9 700 Ft/db
3.2.2 db felett+2 400 Ft/db
4. Átalakítást, javítást megelőző hatósági szemle (0.7 × mérnöknapidíj)38 000 Ft/db
5. Elveszett gépkönyv pótlása9 300 Ft

C) Az időszakos ellenőrzések díja berendezésenként és a csővezetékek

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés csővezetékeivel együtt, darabonként
1.1.Szerkezeti ellenőrzés
1.1.1.1,4 MW (2 t/h) teljesítményig21 400 Ft
1.1.2.1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig28 600 Ft
1.1.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig35 700 Ft
1.1.4.21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig45 200 Ft
1.1.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett60 000 Ft
1.2.Nyomás- vagy tömörségi próba
1.2.1.1,4 MW (2 t/h) teljesítményig17 800 Ft
1.2.2.1,4 MW (2 t/h) teljesítménytől 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig22 600 Ft
1.2.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítménytől 21 MW (30 t/h) teljesítményig28 500 Ft
1.2.4.21 MW (30 t/h) teljesítménytől 42 MW (60 t/h) teljesítményig34 500 Ft
1.2.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett44 500 Ft
1.3.Az időszakos ellenőrzésre kötelezett gáztüzelő berendezés ellenőrzésének a díját
a IV. fejezet szerint kell felszámítani.
2. Nem fűtött nyomástartó berendezés, csővezetékeivel együtt, darabonként
2.1.Szerkezeti ellenőrzés
2.1.1.0,5 m3 össztérfogatig13 600 Ft
2.1.2.0,5 m3 össztérfogattól 5 m3 össztérfogatig23 800 Ft
2.1.3.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig32 800 Ft
2.1.4.50 m3 össztérfogattól 100 m3-ig50 000 Ft
2.1.5.100 m3 össztérfogat felett64 000 Ft
2.2.Nyomás- vagy tömörségi próba (nyomásterenként)
2.2.1.0,5 m3 össztérfogatig12 100 Ft
2.2.2.0,5 m3 össztérfogattól 5 m3 össztérfogatig20 200 Ft
2.2.3.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig25 200 Ft
2.2.4.50 m3 össztérfogattól 100 m3-ig34 500 Ft
2.2.5.100 m3 össztérfogat felett44 500 Ft
3. Csővezetékekellenőrzése
3.1.Szerkezeti ellenőrzés VT, MT, PT, ÚT, filmértékelő RT alkalmazásával, valamint falvastagság mérést LFET műszerrel
3.1.1.Az 1. és 2. pont szerinti alapdíjat kell alkalmazni, ha a nyomástartó rendszer teljes csővezeték hossza, átmérőtől függetlenül nem haladja meg a 20 m-t, továbbá nem kell alkalmazni a 3.1.3. pontban meghatározott szorzókat sem.*
3.1.2.Az alapdíjban figyelembe vett vezetékhossz meghaladása esetén a felszámított
díj többlete
NA 100 átmérőig560 Ft/fm
NA100-NA2001 120 Ft/fm
NA 200-NA 4001 400 Ft/fm
NA 400-NA 6001 680 Ft/fm
NA 600-tól1 960 Ft/fm
3.1.3.Az alapdíj költség szorzói az előző pont szerinti esetben
a) Hegesztési varratszám szerint: ha az 1 fm-re jutó varratszám
kisebb, mint 0,30 dba szorzó: 1,0
0,30-0,50 daraba szorzó: 1,5
nagyobb, mint 0,50 dba szorzó: 1,8
b) Magassági elhelyezkedés szerint: ha a csővezeték ellenőrzése talajról,
pódiumról, vagy max. 2 m-es magasításról elvégezhetőa szorzó: 1,0
csőhídon, állványról, emelő kosárból stb. elvégezhető
ellenőrzés eseténa szorzó: 1,3
c) A beépített szerelvények száma szerint: ha az 1 fm-re jutó számuk
kisebb, mint 0,10 dba szorzó: 1,0
0,1-0,2 dba szorzó: 1,3
nagyobb, mint 0,2 dba szorzó: 1,8
3.2.Csővezeték és szerelvények videoendoszkópos belső felület, RFET szondás128 E Ft/nap
belső felület, valamint a csőszakaszok akusztikus emissziós vizsgálata esetén64 E Ft/fél nap
(két fő mérnöknap + műszerhasználati költség) díj számítható fel. Legkisebb számlázási egység:
A fenti díjtételek nem tartalmazzák az ellenőrzés lefolytatásához esetleg szükséges előkészítő munkák (pl. hőszigetelés eltávolítása, felület letisztítása, állványozás stb.) költségeit, amiről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.
Amennyiben az üzemeltető az ellenőrzési időráfordítást csökkentő segítőt biztosít, a díj az időmegtakarítás arányában csökkenthető.
4. Csak külső ellenőrzés esetén az 1.1, 2.1, 3.1.2. és 3.1.3. pontok szerint számított díj 0,5-szerese számítható fel.

D) Egyéb a nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos eljárási díjak

1. Nyomástartó berendezések hatósági besorolásának és ciklusidejének meghatározása
1.1.A besorolás elvégzése és a ciklusidők megállapítása edényenként szerelvényeivel és csővezetékeivel együtt1 800 Ft/berend.
1.2.Az üzemben tartó által készített besorolási javaslat felülvizsgálata900 Ft/berend.
1.3.A normatívtól eltérő ciklusidőket tartalmazó ellenőrzési terv jóváhagyása75 000 Ft/egység
2. A jóváhagyott üzemi ellenőrző szervezet működésének egyszeri jóváhagyása
2.1.100 db berendezésig357 000 Ft
2.2.101 db berendezéstől 200-ig+238 000 Ft
2.3.201 db-tól 500 db-ig minden megkezdett 100 db esetén+178 000 Ft
2.4.501 db-tól 1000 db-ig minden megkezdett 100 db esetén+119 000 Ft
2.5.1000 db felett minden megkezdett 100 db esetén+29 700 Ft
2.6.a vizsgáló szervezet működésének ellenőrzése (évente max. egy alkalommal)2 mérnöknap
3. Az üzembentartó által kért rendkívüli ellenőrzés díja, berendezésenként Amennyiben az ellenőrzés tartalma az előzőekben ismertetett díjtételekhez tartozó eljárásokkal nem fedhető le, a XI. fejezet szerint kell a díjat megállapítani.
4. Nyomástartó létesítmény végleges használaton kívül helyezésének engedélyezése A számított (becsült) rendszertérfogata alapján5 000 Ft/m3

II. Szállítható nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos díjak

1. Veszélyes anyag szállítójárműre szerelhető tartányok (ADR) engedélyezési, időszakos ellenőrzési eljárásai
1.1.A szállítható veszélyes anyag(ok) jóváhagyása a dokumentáció alapján
1.1.1.5 m3 össztérfogatig66 000 Ft
1.1.2.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig110 000 Ft
1.1.3.50 m3 össztérfogattól220 000 Ft
1.2.Szerkezeti vizsgálat berendezésenként
1.2.1.5 m3 össztérfogatig23 800 Ft
1.2.2.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig32 800 Ft
1.2.3.50 m3 össztérfogat felett50 000 Ft
1.3.Nyomás- vagy tömörségi próba berendezésenként és nyomásterenként
1.3.1.5 m3 össztérfogatig20 200 Ft
1.3.2.5 m3 össztérfogattól 50 m3 össztérfogatig25 200 Ft
1.3.3.50 m3 össztérfogat felett34 500 Ft
1.4.Veszélyes anyag szállító gépkocsi tartányok kiegészítő berendezései (pl. töl-
tő-ürítő rendszerek)
1.4.1.Engedélyezési eljárások44 000 Ft
1.4.2.Szerkezet és működéspróba28 000 Ft
1.4.3.Nyomáspróba és tömörségvizsgálat (rendszeregységenként)24 000 Ft
2. Egyéb szállítható nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos díjak
2.1.Gázpalackhoz csatlakoztatható nyomáscsökkentő típusengedélyezése45 800 Ft
2.2.Gáztöltet megváltoztatásának engedélyezése, típusonként19 600 Ft
2.3.Javítási, átalakítási, üzemmód megváltoztatási engedélyezési eljárás39 200 Ft
3. Szállítható nyomástartó berendezés töltéssel kapcsolatos díjak
3.1.Saját használatban lévő búvár- vagy légzőkészülék palacktöltési tevékenység45 800 Ft
engedélyezése
3.2.Palackból átfejtéssel történő töltés engedélyezése130 000 Ft
3.3.Töltési tevékenység engedélyezése gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet218 000 Ft
részére
3.4.A töltési tevékenység engedélyezési feltételei fennállásának évenkénti ellenőr-25%-a
zése az engedélyezési díj
4. Tartályok időszakos ellenőrzése (ADR) az I. C) 2. pont díjtételei alkalmazandók
5. Veszélyes anyagok csomagoló eszközei (ADR)
5.1.Csomagoló eszközök engedélyezésével kapcsolatos eljárások36 000 Ft/típuson-
ként
5.2.Összetett (konténeres) csomagoló eszközök vizsgálataival kapcsolatos eljárások50 500 Ft
6. Robbanó anyagot szállító gépkocsi felépítmény (ADR) engedélyezési eljárása36 000 Ft
7. Gázhordó (tartály 150-1000 literig) (ADR)
7.1.Gyártóművi és időszakos szerkezeti vizsgálata, nyomáspróbája, vizsgálatonként és darabonként5 200 Ft
7.2.Jóváhagyási eljárás104 600 Ft
8. Palackköteg gyártóművi és időszakos ellenőrzése (ADR) darabonként és vizsgálatonként (szerkezeti vizsgálat, gyűjtőcső nyomáspróba, tömörségi próba)20 000 Ft
9. IBC-k időszakos vizsgálata, darabonként2 600 Ft

III. Acetilén-gázfejlesztő készülékekkel kapcsolatos eljárási díjak

1.Átalakítási, engedélyezési eljárás18 500 Ft
2.Javítási engedélyezési eljárás19 600 Ft
3.Helyhez kötött készülék vizsgálata
3.1. Időszakos szerkezeti vizsgálat, darabonként19 600 Ft
3.2. Időszakos nyomáspróba/tömörségi próba, darabonként és eljárásonként17 400 Ft

IV. Gázfogyasztó berendezésekkel és gáz/alternatív (folyékony) energiahordozót felhasználó technológiákkal kapcsolatos eljárások díjai

1. Gáz vagy alternatív energiahordozót fogyasztó ipari, illetve mezőgazdasági tüzelő berendezések jóváhagyása
1.1.140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél19 600 Ft
1.2.140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig21 800 Ft
1.3.351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig43 600 Ft
1.4.1001 kW hőteljesítmény feletti berendezéseknél80 700 Ft
1.5.Jóváhagyási díj helyszíni biztonságtechnikai ellenőrzés nélkül az 1.1-1.4. tételek50%-a
1.6.Hőteljesítménnyel nem jellemezhető berendezések, technológiák esetén40 000 Ft
1.7.Az 1. pont szerinti berendezés önállóan forgalomba hozható részegységének32 000 Ft
jóváhagyási eljárása
2. Ipari és mezőgazdasági gáz/alternatív fogyasztói berendezések próbaüzemének elrendelése26 100 Ft
3. Csatlakozó vezeték és fogyasztói berendezés terv felülvizsgálata
3.1.50-200 m3/ó teljesítményig54 800 Ft
3.2.201-1000 m3/ó teljesítményig109 600 Ft
3.3.1001-3000 m3/ó teljesítményig164 400 Ft
3.4.3001 m3/ó felett219 200 Ft
4. Az 1. pont szerinti berendezések időszakos ellenőrzésének díja
4.1.140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél20 000 Ft
4.2.140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig30 000 Ft
4.3.351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig40 000 Ft
4.4.1001 kW hőteljesítmény feletti berendezéseknél60 000 Ft
5. Gázmotor, gázturbina és erőmű vezérlő rendszerek gázbiztonságtechnikai szempontból történő jóváhagyási eljárása
5.1.1 MW-ig100 000 Ft
5.2.1-20 MW-ig150 000 Ft
5.3.20 MW felett200 000 Ft
6. Gáz vagy alternatív energiahordozót felhasználó berendezések telepítésének - ügyfél kérelmére történő - jogszabályok szerinti biztonságtechnikai felülvizsgálata57 000 Ft

V. Veszélyes (éghető, gyújtóhatású, maró- és mérgező) folyadékok és olvadékok tárolótartályaival kapcsolatos eljárási díjak

A) Biztonságtechnikai jóváhagyással és engedélyezéssel kapcsolatos eljárások

1. Tartály alkalmasságát megállapító biztonságtechnikai jóváhagyásEgyediSorozat
1.1.5 m3 össztérfogatig27 700 Ft55 400 Ft
1.2.5 m3-től 50 m3 térfogatig55 400 Ft111 200 Ft
1.3.50 m3-től 500 m3 térfogatig111200 Ft221300 Ft
1.4.500 m3 felett174 400 Ft272 500 Ft
2. Tároló tartályokhoz kapcsolódó szerelvények, tartozékok (pl. kimérő szerkezet, szintmérő, szivattyú stb.) biztonságtechnikai engedélyezése39 200 Ft87 200 Ft
3. Konténeres üzemanyagtöltő állomás biztonságtechnikai típus engedélyezése100 300 Ft

B) Létesítési, használatbavételi, megszüntetési és tanúsítási eljárások

1. Egy darab tartály létesítésének, átalakításának, javításának engedélyezése
1.1. 50 m3 térfogatig64 300 Ft
1.2. 50 m3-től 500 m3 térfogatig91 500 Ft
1.3. 500 m3-től 5000 m3 térfogatig130 800 Ft
1.4. 5000 m3 felett174 400 Ft
2. Egy darab tartály használatbavételének engedélyezése
2.1. 50 m3 térfogatig41 400 Ft
2.2. 50 m3-től 500 m3 térfogatig49 000 Ft
2.3. 500 m3-től 5000 m3 térfogatig87 200 Ft
2.4. 5000 m3 felett130 800 Ft
3. Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló tartály létesítmény létesítésének, átalakításának, javításának engedélyezése
3.1. 500 m3 össztérfogatig100 300 Ft
3.2. 500 m3 össztérfogat felett130 800 Ft
4. Több mint 5 tartályból álló tároló létesítmény létesítésének, átalakításának, javításának engedélyezése150 000 Ft
5. Tárolólétesítmény használatbavételének engedélyezése, tartályonként70 200 Ft
6. Tárolótartály, vagy tároló létesítmény megszüntetésének, vagy az üzemeltetés szüneteltetésének engedélyezése
6.1. Egy db tárolótartály esetén32 700 Ft
6.2. Több tárolótartály esetén21 800 Ft/db
7. Típusengedéllyel rendelkező üzemanyagtöltő állomás
7.1. Létesítési engedélyezési eljárása konténerenként65 400 Ft
7.2. Használatbavételi engedélyezési eljárása konténerenként48 000 Ft
7.3. Átalakítási engedélyezési eljárás konténerenként38 000 Ft
8. A helyhez kötött tárolótartályok, a szállító tartálykocsik pisztolygáz visszavezető rendszereinél
8.1. Gőzvisszavezető rendszer (gázinga), töltő-átfejtő rendszerenkénti tanúsítása13 700 Ft
8.2. Pisztolygáz visszavezető rendszer kútoszloponkénti tanúsítása10 900 Ft
8.3. Véggázkezelővel ellátott rendszerek, berendezésenként kibocsátási határértéké-68 700 Ft
nek tanúsítása
8.4. Úszótető gáztömörség megfelelőségének tanúsítása18 000 Ft
EgyediSorozat
9. Üzemanyagtöltő állomás szerkezeti egységének (kimérő szerkezet, szi- (3 db-ig)
vattyú, kompresszor stb.) biztonságtechnikai típus engedélyezése 30 500 Ft92 400 Ft

VI. Gázüzemű járművek üzemanyag-ellátó berendezéseivel kapcsolatos eljárási díjak

1. Autógáz üzemanyag-ellátó berendezések E-jeles jóváhagyása vizsgálati dokumentumok alapján150 000 Ft
2. Tartályok jóváhagyása, dokumentáció felülvizsgálata alapján65 400 Ft
3. A járművekbe építhető komplex üzemanyag-ellátó berendezés jóváhagyása69 700 Ft
4. Autógáz töltőállomás tervdokumentációjának felülvizsgálata és jóváhagyása114 500 Ft
5. Autógáz tartályok időszakos ellenőrzése
5.1.1 db-ig8 000 Ft
5.2.2-10 db-ig23 000 Ft
5.3.11-30 db-ig48 000 Ft
5.4.30 db felett+1 500 Ft/db
6. "E" jeles autógáz tartályok szemléje, megfelelőségi tanúsítvány kiadása
6.1.200 db-ig összesen27 700 Ft
6.2.200 db felett darabonként+ 65 Ft/db
6.3.elveszett megfelelőségi tanúsítvány pótlása44 000 Ft
7. Autógáz töltőállomás létesítésének engedélyezési eljárása
7.1.5 m3 össztérfogatig54 500 Ft
7.2.5 m3 össztérfogat felett89 400 Ft
8. Autógáz töltőállomás átalakításának engedélyezési eljárása54 500 Ft
9. Autógáz töltőállomás használatbavételének engedélyezési eljárása (műszaki-biztonsági vizsgálat a felállítás helyén: szerkezeti vizsgálat, víznyomáspróba, tömörségi próba, biztonsági szelep hitelesítés) vizsgálatonként és próbánként
9.1.5 m3 össztérfogatig45 000 Ft
9.2.5 m3 össztérfogat felett55 000 Ft
9.3.Kapcsolódó gázrendszer ellenőrzése12 000 Ft
10. Időszakos vizsgálatra előkészítő szakműhely kijelölése50 000 Ft
11. Gázüzemű berendezést szerelő szakműhely gázbiztonsági szakvéleményének kiadása helyszíni bejárás alapján80 000 Ft
12. A gázüzemű berendezést szerelő szakműhely évenkénti ellenőrzése20 000 Ft

VII. Villamos-biztonságtechnikával kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

1. A komplex villamos berendezés alkalmazásának engedélyezése darabonként58 800 Ft
2. Villamosmű biztonságtechnikai jogszabályoknak (műszaki-biztonsági szabályzatok) megfelelő, az ügyfél kérelmére végzett vizsgálat (tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés, üzemeltetés, bontás)
2.1.Villamos erőműben182 000 Ft
2.2.Alállomásban163 500 Ft
2.3.Áramszolgáltató központban121 300 Ft
2.4.Áramszolgáltató (illetőleg megbízottja) területi egységénél60 600 Ft
2.5.Áramszolgáltató (illetőleg megbízottja) munkaterületén30 500 Ft
3. Erőmű létesítés engedélyezéséhez a műszaki-biztonság vizsgálata
3.1.50 MW-ig87 200 Ft/MW
3.2.50 MW-tól 100 MW-ig140 000 Ft/MW
3.3.100 MW felett140 000 Ft
+100 MW feletti
teljesítmény
×87 200 Ft/MW
4. Villamos biztonsági hatósági felülvizsgálat a létesítmény beépített (lekötött) teljesítménye szerint
4.1.0,1 MW-ig174 400 Ft
4.2.0,1 MW-tól 0,5 MW-ig436 000 Ft
4.3.0,5 MW-tól 1,0 MW-ig1 300 000 Ft
4.4.1,0 MW-tól 2,0 MW-ig2 600 000 Ft
4.5.2,0 MW-tól 4,0 MW-ig4 360 000 Ft
4.6.4,0 MW felett7 800 000 Ft

VIII. Vezetékjog engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

A) Előmunkálati engedély

Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani. A sugaras elágazó, valamint közös tartószerkezetre, párhuzamos nyomvonalra helyezett vezetékek, csövek önállónak tekintendők. A szabadvezeték kábellel folytatása esetén a sugaras vezeték szerint kell eljárni.

1. Villamos szabadvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint alatt 1 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz4 000 Ft
2. Villamos szabadvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett, de 220 kV-os névleges feszültségszint alatt 1 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz8 100 Ft
3. Villamos szabadvezeték 220 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett 1 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz15 300 Ft
4. Villamos kábelvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint alatt, valamint legalább 5 MW-os hőtermelő, illetőleg geotermikus létesítmény, illetve távhővezeték 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz7 600 Ft
5. Villamos kábelvezeték 35 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett, de 120 kV-os névleges feszültségszint alatt 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz15 300 Ft
6. Villamos kábelvezeték 120 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz22 900 Ft

B) Vezetékjogi engedély

A bel- és külterületet egyaránt érintő nyomvonalak esetén a teljes hosszra a hosszabb nyomvonalrész szerinti díjat kell alkalmazni. Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani. A sugaras elágazó, valamint közös tartószerkezetre, párhuzamos nyomvonalra helyezett vezetékek, csövek önállónak tekintendők. A szabadvezeték kábellel folytatása esetén a sugaras vezeték szerint kell eljárni.

1. Villamos szabadvezeték 35 kV-os feszültségszint alatt 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
1.1. belterületen41 600 Ft
1.2. külterületen34 700 Ft
2. Villamos szabadvezeték 35 kV-os feszültségszint esetén vagy afelett, de 220 kV-os feszültségszintig 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
2.1. belterületen58 900 Ft
2.2. külterületen49 500 Ft
3. Villamos szabadvezeték 220 kV-os feszültségszint esetén vagy afelett, 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
3.1. belterületen78 500 Ft
3.2. külterületen65 400 Ft
4. Villamos kábelvezeték 35 kV-os feszültségszint alatt, valamint föld feletti vagy vegyes távhővezeték, 0,5 km-es egységhosszanként, de legalább egy egységhossz terv címenként (lé-, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
4.1. belterületen45 800 Ft
4.2. külterületen34 900 Ft
5. Villamos kábelvezeték 35 kV-os feszültségszint esetén és afelett, 120 kV-ig, valamint föld távhővezeték, 0,5 km-es egységhosszanként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási és rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
5.1. belterületen58 900 Ft
5.2. külterületen49 000 Ft
6. Villamos kábelvezeték 120 kV-os névleges feszültségszint esetén vagy afelett, 0,5 km-es egységhosszanként, de legalább egy egységhossz terv címenként (létesítési, üzemelési, bontási rekultivációs terv engedélyezése az eredeti engedély törlésével)
6.1. belterületen85 000 Ft
6.2. külterületen78 500 Ft
7. Oszlopokon tartószerkezetre rögzített transzformátor-állomások (pl. puttony, átmenő és hasonló stb.) 10 kV-35 kV névleges feszültség esetén, teljesítménytől függetlenül30 000 Ft
8. Távhővezetéken védőmegoldás létesítésének engedélyezése, műszaki terv alapján darabonként (pl. védőhidak, védő műtárgy jelzőberendezés stb.)34 900 Ft
9. Engedély másolat hitelesítése, tartalmi és formai átvizsgálással, kézi aláírással és bélyegzéssel34 900 Ft
10. Vezetékjogi engedély másolatának kiadmányozása64 000 Ft

IX. Sajátos energiaellátási építmények létesítési, használatbavételi, átépítési, bontási engedélyezése

1. Szabadtéren telepített tokozott kompakt transzformátor-állomások (pl. VHTR, AHTR, BHTR, KTW stb.) 10 kV-35 kV névleges feszültség esetén, 1000 kVA transzformátor névleges teljesítményig54 500 Ft
2. Szabadtéri, körülkerített transzformátor-állomások, 10 kV-35 kV névleges feszültség esetén, darabonként 1600 kVA transzformátor névleges teljesítményig81 800 Ft
3. Különálló építettházas transzformátor-állomások 10 kV-35 kV névleges feszültség esetén, darabonként 1600 kVA transzformátor névleges teljesítményig81 700 Ft
4. Épületbe telepített transzformátor-állomások 10 kV-35 kV névleges feszültség esetén, darabonként 1600 kVA transzformátor névleges teljesítményig54 500 Ft
5. Épített vagy szabadtéri elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások névleges feszültség: 10 kV-220 kV-ig490 500 Ft
6. Épített vagy szabadtéri, elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások névleges feszültség: 220 kV-400 kV-ig708 500 Ft
7. Épített vagy szabadtéri, elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások névleges feszültség: 400 kV vagy felette1 090 000 Ft
8. Távhőellátáshoz kapcsolódó hőtermelő, illetve geotermikus létesítmény (berendezés) 5 MW-tól 20 MW-ig96 000 Ft
9. Távhőellátáshoz kapcsolódó hőtermelő, illetve geotermikus létesítmény (berendezés) 20 MW-tól 150 MW-ig192 000 Ft
10. Távhőellátáshoz kapcsolódó hőtermelő, illetve geotermikus létesítmény (berendezés) 150 MW felett288 000 Ft
11. Távhő hőközpont egységenként (építmény, létesítmény, berendezés stb.)81 800 Ft
12. Távhő hőfogadó állomás egységenként (építmény, létesítmény, berendezés stb.)54 500 Ft
13. Távhőellátáshoz kapcsolódó közbeiktatott műtárgy egységenként (nem tartószerkezeti célú aknák, kompenzátor műtárgyak stb.)9 000 Ft
14. Egyéb sajátos energiaellátási építményfajták48 000 Ft

X. Az I-IX. fejezetben nem szereplő eljárási díjak

1. Engedély módosítási vagy kiegészítési eljárás az eredeti engedélyezési díj50%-a
2. Normatív előírástól való eltérés engedélyezése52 300 Ft
3. Engedély hatályának kiterjesztése, határidő hosszabbítása iránti eljárás26 800 Ft
4. Az ügyfél hibájából meghiúsult vizsgálat, illetőleg eljárás esetén a díj az alapdíj70%-a
5. Szakmai konzultáció: minden megkezdett óra5700 Ft
6. A jogszabályban meghatározott sajátos építményfajtára vonatkozó, felelős műszaki vezetői, illetőleg építési - műszaki ellenőri névjegyzékbe való felvétel
6.1. I. fokú eljárás esetén8 700 Ft
6.2. Megújításra irányuló eljárás3 300 Ft
7. Az ügyfél által kért, az előző eljárásokhoz nem tartozó hatósági szemle, illetőleg jogszabályban előírt helyszíni ellenőrzéslegalább 1/2 mérnöknap

XI. Az alaptevékenységhez kapcsolódó egyes igazgatási jellegű szolgáltatások átalánydíja

A Hivatal műszaki biztonsági felügyelőségének az I-IX. fejezetekben nem említett egyes igazgatási jellegű szolgáltatásainak igénybevételéért - amelyekre más jogszabály díjat nem állapít meg - naponta 45 600 Ft, illetőleg óránként 5700 Ft díjat kell megállapítani.[1]

XII. Az ügyfél kérelmére indult soron kívüli hatósági eljárások díja

1. Ha az ügyfél kérelmére a mellékletben foglalt hatósági eljárást

a) munkaszüneti napon kell lefolytatni: az alapdíj 200%-át,

b) gyorsított ügyintézési eljárásként kell lefolytatni

ba) 10 napon belüli ügyintézés esetén: az alapdíj 130%-át,

bb) 2 napon belül ügyintézés esetén: az alapdíj 200%-át kell felszámítani.

2. Idegen nyelvű dokumentáció alapján lefolytatott engedélyezési eljárás díja: az alapdíj 200%-a.

3. A robbanások, káresetek, személyi sérüléssel járó balesetek és a veszélyeztetésre utaló bejelentések kivizsgálásának hatósági eljárásai - a hatósági intézkedést megalapozó vizsgálat, szakvélemény elkészítésének költségeit kivéve -díjmentesek.

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdése 17. pontja. Hatályos 2009.03.01.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére