4/2006. (II. 2.) KvVM rendelet
a szakmai vizsgák szervezésére feljogosított intézményekről
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - az oktatási miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. §[1]
(1) A környezetvédelmi és vízügyi miniszter felelősségi körébe tartozó iskolarendszeren kívül oktatható államilag elismert szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére e rendelet mellékletében felsorolt intézményeket jogosítom fel.
(2)[2] Az e rendelet mellékletében feltüntetett vizsgaszervezési jogosultságok a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 12/2008. (IV. 30.) KvVM rendelet 4. számú melléklete szerint megfeleltetett szakképesítések tekintetében is fennállnak.
(3)[3] Az e rendelet mellékletében megjelölt szakképesítéseken kívül a "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. valamennyi, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítés tekintetében jogosult szakmai vizsga megszervezésére.
2. §
(1) E rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. A vizsgaszervezési jogosultság 2009. december 31-ig érvényes.
(2)[4]
Dr. Persányi Miklós s. k.,
környezetvédelmi és vízügyi miniszter
Melléklet a 4/2006. (II. 2.) KvVM rendelethez
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter felelősségi körébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére feljogosított intézmények a szakképesítések megjelölésével
| Szakképesítés OKJ azonosító száma | Szakképesítés megnevezése | Intézmény neve | Régió |
| 52 7872 01 | Barlangi idegenvezető | "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| 33 5842 01 | Csatornaműkezelő | Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Petőfi S. út 1. | Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| TRÍVIUM Alapítványi Szakközépiskola és Szakiskola 3200 Gyöngyös, Körösi Csoma Sándor u. 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország | ||
| Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 16. | Észak-Alföld |
| Szakképesítés OKJ azonosító száma | Szakképesítés megnevezése | Intézmény neve | Régió |
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| 54 5470 01 | Környezet- és hidrotechnológus | Gépipari Tudományos Egyesület 1027 Budapest, Fő u. 68. | Közép-Magyarország Dél-Alföld |
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| OKTÁV Továbbképző Központ Rt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39. | Közép-Magyarország | ||
| Veszprémi Egyetem 8201 Veszprém, Egyetem u. 10. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| 33 7898 02 | Környezetvédelmi laboráns | Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola 4024 Debrecen, Csapó u. 29-35. | Észak-Alföld |
| Kecskeméti Regionális Képző Központ 6000 Kecskemét, Szolnoki út 20. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| 53 5470 03 | Környezetvédelmi szakelőadó | Békéscsabai Regionális Képző Központ 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 1. | Dél-Alföld |
| Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Petőfi S. út 1. | Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola 4024 Debrecen, Csapó u. 29-35. | Észak-Alföld |
| Szakképesítés OKJ azonosító száma | Szakképesítés megnevezése | Intézmény neve | Régió |
| Gépipari Tudományos Egyesület 1027 Budapest, Fő u. 68. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kecskeméti Regionális Képző Központ 6000 Kecskemét, Szolnoki út 20. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft. 3000 Hatvan, Tanács út 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld | ||
| OKTÁV Továbbképző Központ Rt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39. | Közép-Magyarország | ||
| Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. | Dél-Alföld | ||
| Székesfehérvári Regionális Képző Központ 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. | Közép-Dunántúl | ||
| Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 16. | Észak-Alföld | ||
| Veszprémi Egyetem 8201 Veszprém, Egyetem u. 10. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| 33 7898 01 | Környezetvédelmi szakmunkás | Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Petőfi S. út 1. | Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Kecskeméti Regionális Képző Központ 6000 Kecskemét, Szolnoki út 20. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Szakképesítés OKJ azonosító száma | Szakképesítés megnevezése | Intézmény neve | Régió |
| 21 7898 01 | Települési hulladékgyűjtő és -szállító | Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Petőfi S. út 1. | Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Gépipari Tudományos Egyesület 1027 Budapest, Fő u. 68. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kecskeméti Regionális Képző Központ 6000 Kecskemét, Szolnoki út 20. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft. 3000 Hatvan, Tanács út 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld | ||
| OKTÁV Továbbképző Központ Rt. 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39. | Közép-Magyarország | ||
| TRÍVIUM Alapítványi Szakközépiskola és Szakiskola 3200 Gyöngyös, Körösi Csoma Sándor u. 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| 33 7898 03 | Települési hulladékkezelő | Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Petőfi S. út 1. | Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola 4024 Debrecen, Csapó u. 29-35. | Észak-Alföld | ||
| Kecskeméti Regionális Képző Központ 6000 Kecskemét, Szolnoki út 20. | Közép-Magyarország Dél-Alföld | ||
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft. 3000 Hatvan, Tanács út 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld | ||
| Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 16. | Észak-Alföld | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Szakképesítés OKJ azonosító száma | Szakképesítés megnevezése | Intézmény neve | Régió |
| 33 5842 04 | Vízkútfúró | OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft. 3000 Hatvan, Tanács út 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld |
| Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 16. | Észak-Alföld | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld | ||
| 33 5842 05 | Vízműkezelő | Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Petőfi S. út 1. | Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
| Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 3527 Miskolc, Latabár Endre u. 1. | Észak-Magyarország | ||
| OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Kft. 3000 Hatvan, Tanács út 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld | ||
| TRÍVIUM Alapítványi Szakközépiskola és Szakiskola 3200 Gyöngyös, Körösi Csoma Sándor u. 9. | Közép-Magyarország Észak-Magyarország | ||
| Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 16. | Észak-Alföld | ||
| "VITUKI" Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. | Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Magyarország Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld |
Lábjegyzetek:
[1] Szerkezetét módosította a 23/2008. (IX. 23.) KvVM rendelet 1. § - a. Hatályos 2008.09.24.
[2] Beiktatta a 23/2008. (IX. 23.) KvVM rendelet 1. § - a. Hatályos 2008.09.24.
[3] Beiktatta a 23/2008. (IX. 23.) KvVM rendelet 1. § - a. Hatályos 2008.09.24.
[4] Hatályon kívül helyezte a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 31. § 38. pontja. Hatálytalan 2008.05.16.