5/2009. (I. 16.) Korm. rendelet

a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával összefüggő adatszolgáltatásról

A Kormány a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 21. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §

(1) A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkvtv.) 13. §-a szerinti adatszolgáltatást - az adatszolgáltatás évét megelőző év (a továbbiakban: tárgyidőszak) adatai alapján

a)[1] a központi költségvetés kis- és középvállalkozásoknak támogatást nyújtó fejezetének irányítója programonként, pályázati felhívásonként az 1. mellékletben meghatározott adatok, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások érdekében és javára váló intézkedéseket tartalmazó rövid, szöveges beszámoló;

b) a Magyar Nemzeti Bank a hitelintézeti adatokból összesített, a 2. mellékletben meghatározott adatok;

c) a Közbeszerzések Tanácsa a 3. mellékletben meghatározott adatok

közlésével teljesíti minden év június 30-ig.

(2)[2]

2. §[3]

(1) A Központi Statisztikai Hivatal a 4. melléklet 1. és 2. pontjában részletezett előzetes adatokat a tárgyidőszakra, a végleges adatokat visszamenőlegesen a tárgyidőszakot megelőző évre vonatkozóan teljesíti minden év szeptember 30-ig.

(2) A Központi Statisztikai Hivatal a 4. melléklet 3. pontjában részletezett előzetes adatokat a tárgyidőszakra, a végleges adatokat visszamenőlegesen a tárgyidőszakot megelőző évre vonatkozóan teljesíti minden év november 30-ig.

(3) A Központi Statisztikai Hivatal a 4. melléklet 4. pontjában részletezett adatokat a tárgyidőszakot követő év szeptember 30-ig adja át.

3. §

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a vállalkozások helyzetének elemzéséhez az 5. mellékletben meghatározott adatokat átadja minden év szeptember 30-ig.

4. §[4]

Az adatszolgáltatást elektronikus úton kell teljesíteni a vállalkozásfejlesztésért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére.

5. §

(1)[5] Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2)[6]

Gyurcsány Ferenc s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet az 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelethez

A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott központi támogatások alakulása

Az adatszolgáltatás a következő információkat tartalmazza:

1. központi költségvetésben meghatározott előirányzat neve;[7]

2. program/pályázat/támogatási jogcím neve, célja, forrásai;

3. a Kkvtv.-ben meghatározott méretkategória szerinti bontásban - a kedvezményezettek száma, támogatás összege, arány megadásával - a tárgyidőszakban vállalt kötelezettségekről, valamint a tárgyidőszaki kifizetésekről tájékoztatást.

2. melléklet az 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelethez[8]

A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelállománya és részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből

Az adatszolgáltatás a következő információkat tartalmazza a Kkvtv.-ben meghatározott méretkategória szerinti bontásban (darabszám és összeg megadásával):

1. hitelintézetek esetén az adatátadásra vonatkozó külön megállapodásban foglalt adatokat;

2. pénzügyi vállalkozások esetén a tárgyidőszak végén fennálló hitelállományi adatokról: összes hitelállomány, ebből beruházási hitel külön részletezve, valamint késedelmesség szerinti bontásban részletezett adatszolgáltatás, továbbá a pénzügyi vállalkozások által tárgyidőszakban nyújtott hitel-, lízing és faktoring adatai: éves szinten, ebből éven túli hitelek összesen, ebből külön részletezve a forinthitelek és a devizahitelek; éven belüli hitelek összesen, ebből külön részletezve a forint- és devizahitelek; külön aggregált táblázatban részletezett adatszolgáltatás;

3. melléklet az 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelethez[9]

A mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény szerinti közbeszerzési eljárásokból

Az adatszolgáltatás a következő információkat tartalmazza:

a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény szerinti közbeszerzési eljárások nyertes ajánlattevőinek adatait, a Kkvtv.-ben meghatározott méretkategória szerinti bontásban (darabszám, összeg, arány megadásával).

4. melléklet az 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelethez[10]

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetéről[11]

Az adatszolgáltatás a következő információkat tartalmazza:

1. Szervezetek száma

1.1. Regisztrált mikro-, kis- és középvállalkozások:

a) regisztrált vállalkozások száma létszám-kategóriák és gazdálkodási formák szerint;

b) regisztrált vállalkozások alakulása és megszűnése létszám-kategóriánként nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az 1.2. pont a) alpontja szerinti területi megoszlás szerint.

1.2. Működő mikro-, kis- és középvállalkozások (vállalkozás demográfia szerint):

a) működő vállalkozások száma létszám-kategóriák és területi egységek szerint; a területi ismérv a KKV székhely szerinti vármegyéjére vonatkozik, jelölése: KKV(20) vármegyék szerint, KKV(7) a tervezési, statisztikai régiók szerint;[12]

b) működő vállalkozások száma létszám-kategóriák és nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak szerint (a KKV főtevékenysége szerinti ágak, statisztikai TEÁOR alapján);

c) működő vállalkozások száma létszám-kategóriánként nemzetgazdasági ágak és területi egységek szerint;

d) működő vállalkozások száma létszám-kategóriák és gazdálkodási formák szerint;

e) működő vállalkozások száma létszám-kategóriák és árbevétel-kategóriák szerint;

f) működő vállalkozások száma árbevétel-kategóriák és területi egységek szerint;

g) működő vállalkozások száma létszám-kategóriák és a székhely szerinti település nagyságcsoportja szerint, ideértve a "Budapest", "megyei jogú város", "egyéb város", "község" szerinti besorolást;

h) működő vállalkozások száma, sűrűsége, megoszlása régiónként;

i) működő vállalkozások száma régió és létszám-kategória szerint;

j) működő vállalkozások alakulása és megszűnése létszám-kategóriánként nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az a) pont szerinti területi megoszlás szerint;

k) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, működő vállalkozások 3, 4, 5 éves túlélési rátája nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az a) pont szerinti területi megoszlás szerint.[13]

1.3 Az innovációs és digitalizációs tevékenységet végző mikro-, kis- és középvállalkozások adatai:[14]

a) innovációs és digitalizációs tevékenységet végző vállalkozások száma;

b) létszám-kategória szerinti megoszlásuk;

c) területi megoszlásuk;

d) ágazati megoszlásuk.

2. Összevont teljesítmény és foglalkoztatotti mutatók

a) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek összes tevékenységére vonatkozó foglalkoztatottak száma (fő) létszámkategória szerinti bontásban;[15]

b) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek összes tevékenységére vonatkozó egy foglalkoztatottra jutó árbevétel (ezer Ft) létszámkategória szerinti bontásban;[16]

c) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek összes tevékenységére vonatkozó árbevétel értéke és megoszlása létszámkategória szerinti bontásban;[17]

d) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek összes tevékenységének bruttó hozzáadott értéke és megoszlása létszámkategória szerinti bontásban;[18]

e) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek összes tevékenységére vonatkozó foglalkoztatottak számának megoszlása, az árbevétel megoszlása, illetve a hozzáadott érték megoszlása (%) az 1. pont 1.2. alpont a) pontja szerinti tervezési, statisztikai régiós bontásban.[19]

3. Részletes teljesítmény és foglalkoztatotti mutatók

a) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek száma, illetve foglalkoztatottjainak száma nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az 1. pont 1.2. alpont a) pontja szerinti területi megoszlás szerint;[20]

b) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek száma, illetve a gazdasági szervezetek összes tevékenységének árbevétele, bruttó hozzáadott értéke, valamint a teljesítmény-statisztika oldaláról számított exportárbevétele;[21]

c) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek száma, illetve a gazdasági szervezetek árbevétele nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az 1. pont 1.2. alpont a) pontja szerinti területi megoszlás szerint;[22]

d) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek száma, illetve a gazdasági szervezetek bruttó hozzáadott értéke nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az 1. pont 1.2. alpont a) pontja szerinti területi megoszlás szerint;[23]

e) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek száma, illetve a gazdasági szervezetek teljesítmény-statisztikai oldalról számított exportárbevétele nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az 1. pont 1.2. alpont a) pontja szerinti területi megoszlás szerint;[24]

f) a teljesítmény-statisztikai szempontból számított exportárbevétellel rendelkező, a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több fő foglalkoztató gazdasági szervezetek száma nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint az 1. pont 1.2. alpont a) pontja szerinti területi megoszlás szerint.[25]

4. Külkereskedelmi mutatók

A Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több főt foglalkoztató gazdasági szervezetek külkereskedelmi termékforgalmi export és import értéke (ezer Ft) nemzetgazdasági ágak szerint.[26]

5. melléklet az 5/2009. (I. 16.) Korm. rendelethez[27]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetéről

Az adatszolgáltatás a következő információkat tartalmazza:

1. a (az)

a) társasági adó és osztalékadó bevallások,

b) egyéni vállalkozói bevallásoknak a vállalkozás gazdálkodásának minősítését lehetővé tevő (bevételek, költségek, jövedelem),

c) a Kisvállalati Adó (a továbbiakban: KIVA) szerint adózó vállalkozások tekintetében a KIVA kötelezettséget tartalmazó bevallások egyedi (vállalatsoros) - a vállalkozások egyedi azonosítását lehetővé tevő elemeket nem tartalmazó -, tárgyidőszakra vonatkozó adatokat tartalmazó teljes adatbázisa, azzal, hogy ez az adatszolgáltatás független a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által a Központi Statisztikai Hivatal részére történő adatszolgáltatástól;[28]

2. az 1. pontban meghatározott adatbázis adatai alapján, aggregáltan[29]

a) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több fő foglalkoztatottal működő gazdasági szervezetek száma, üzemi (üzleti) tevékenység eredménye, szokásos vállalkozási eredménye, adózás előtti eredménye, adózott eredménye, mérleg szerinti eredménye nemzetgazdasági ágak, feldolgozóipari alágak, valamint székhely szerinti területi megoszlás szerint,

b) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő gazdasági szervezetek száma, bevétele, adóalapot képező jövedelmének összege, megfizetett adójának összege,

c) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, KIVA szerint adózó gazdasági szervezetek száma, adóalapot képező jövedelmének összege, megfizetett adójának összege,

d) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, valamint a 250 vagy annál több fő foglalkoztatottal működő egyéni vállalkozók száma, bevétele, jövedelme, megfizetett adójának összege,

e) a Kkvtv. 3. §-a alapján középvállalkozásnak, kisvállalkozásnak, vagy mikrovállalkozásnak minősülő, mezőgazdasági őstermelésből származó jövedelemmel rendelkező egyéni vállalkozók száma, bevétele, jövedelme, megfizetett adójának összege.

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 2023.12.29.

[2] Hatályon kívül helyezte a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. §-a. Hatálytalan 2023.12.29.

[3] Megállapította a 92/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatályos 2015.04.10.

[4] Módosította a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 88. §-a. Hatályos 2022.07.01.

[5] Módosította a 92/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 3. § a) pontja. Hatályos 2015.04.10.

[6] Hatályon kívül helyezte a 92/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 3. § b) pontja. Hatálytalan 2015.04.10.

[7] Megállapította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. §-a (lásd 1. melléklet). Hatályos 2023.12.29.

[8] Megállapította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése (lásd 2. melléklet). Hatályos 2023.12.29.

[9] Megállapította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése (lásd 3. melléklet). Hatályos 2023.12.29.

[10] Megállapította a 92/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos 2015.04.10.

[11] A melléklet címét módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 4. pont). Hatályos 2023.12.29.

[12] Megállapította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 1. pont). Hatályos 2023.12.29.

[13] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[14] Beiktatta a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 3. pont). Hatályos 2023.12.29.

[15] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[16] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[17] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[18] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[19] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[20] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[21] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[22] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[23] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[24] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[25] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[26] Módosította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése (lásd 4. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

[27] Megállapította a 92/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése. Hatályos 2015.04.10.

[28] Megállapította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (4) bekezdése (lásd 5. melléklet 1. pont). Hatályos 2023.12.29.

[29] Megállapította a 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (4) bekezdése (lásd 5. melléklet 2. pont). Hatályos 2023.12.29.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére