10/2010. (V. 11.) HM-IRM együttes rendelet

a Magyar Honvédség katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról szóló 19/2003. (V. 8.) HM-IM együttes rendelet módosításáról

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. § (1) bekezdésében, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § h) pontjában meghatározott feladatkörünkben eljárva a következőket rendeljük el:

1. § A Magyar Honvédség katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról szóló 19/2003. (V. 8.) HM-IM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 29. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"29. § A nyomozási szakban keletkezett minősített adatot tartalmazó irat minősítéséről a parancsnok gondoskodik."

2. § Az R.

a) 4. § (5) bekezdésében a "nyomozati cselekményt" szövegrész helyébe a "nyomozási cselekményt" szöveg,

b) 9. §-ában a "nyomozati cselekményeket" szövegrész helyébe a "nyomozási cselekményeket" szöveg,

c) 28. §-át megelőző alcímben a "Titokvédelmi" szövegrész helyébe az "A minősített adat védelmére vonatkozó" szöveg,

d) mellékletének

da) 2. pontjában az "a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli Szabályzat (a továbbiakban: TÜSZ) 309. pontja" szövegrész helyébe az "a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzat (a továbbiakban: ISZ) 100-124. pontja" szöveg,

db) 2. pontjában az "a honvédelmi vonatkozású szolgálati titokkörről szóló 11/1995. (XI.14.) HM rendelet szerint kell végrehajtani, hitelesítésre a TÜSZ 246. pontjának rendelkezései" szövegrész helyébe az "a minősített adat védelméről szóló törvény előí rásai szerint kell végrehajtani, hitelesítésére a Magyar Honvédség Titokvédelmi Szabályzat (a továbbiakban: TSZ) 246. pontjának rendelkezései" szöveg,

dc) 3. pontjában a "TÜSZ 249. pontja" szövegrész helyébe a "TSZ 249. pontja" szöveg,

dd) 4. pontjában a "TÜSZ 185. pontját és a TÜSZ 2. számú mellékletét" szövegrész helyébe a "TSZ 185. pontját és a TSZ 2. számú mellékletét" szöveg,

de) 11. pontjában az "a TÜSZ 527-528. pontjának" szövegrész helyébe a " az ISZ 217-218. pontjának" szöveg

lép.

3. § Hatályát veszti az R.

a) 16. (3) bekezdés a) pontja,

b) 20. § (2) bekezdése,

c) 28. §-a.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon a hatályát veszti.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

Dr. Forgács Imre s. k.,

igazságügyi és rendészeti miniszter