377/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet

a Területi Közigazgatási Ösztöndíjról és egyes kormányrendeletek módosításáról

A Kormány a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (1) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A Területi Közigazgatási Ösztöndíj (a továbbiakban: Ösztöndíjprogram), a Kormány által alapított közigazgatási ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a területi közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása.

2. § (1) Az Ösztöndíjprogram működtetéséért a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) felel, akinek tevékenységében Program Irányító Bizottság (a továbbiakban: PIB) működik közre.

(2) A PIB tagjai

a) a PIB elnöke,

b) a fővárosi és megyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatal) által delegált egy-egy fő, valamint

c) a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) által delegált egy fő.

(3) Az Ösztöndíjprogram pénzügyi-ügyviteli feladatait a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) látja el. Az Ösztöndíjprogram működtetésének pénzügyi fedezetét a Hivatal költségvetésében kell tervezni.

3. § A miniszter

a) nyílt pályázatot hirdet meg az ösztöndíjra, melyet a Hivatalos Értesítőben és az Ösztöndíjprogram honlapján közzé kell tenni,

b) kijelöli a PIB elnökét a minisztérium vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselői közül,

c) jóváhagyja

ca) a pályázati felhívást,

cb) az Ösztöndíjprogram működési szabályzatát (a továbbiakban: Programszabályzat),

cc) az Ösztöndíjprogram végrehajtásával kapcsolatos beszámolót,

d) megállapítja az Ösztöndíjprogramba felvehető ösztöndíjasok számát,

e) megállapítja az ösztöndíj havi összegét, amelyet a Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni,

f) dönt az ösztöndíj odaítéléséhez szükséges pályázat (a továbbiakban: pályázat) eredményéről.

4. § A minisztérium

a) formailag és tartalmilag ellenőrzi a határidőben beérkezett pályázatokat,

b) lefolytatja a kompetencia-vizsgálatokat, feldolgozza a kompetencia-vizsgálatok eredményét és továbbítja az érintett kormányhivatalok részére,

c) módszertani ajánlást és egységes értékelési szempontrendszert ad ki a kormányhivatalok kiválasztási bizottságai számára,

d) előkészíti

da) a pályázati felhívást,

db) a Programszabályzatot,

dc) az Ösztöndíjprogram végrehajtásával kapcsolatos beszámolót,

e) az írásbeli záróteszt meghirdetett időpontja előtt legalább harminc nappal az Ösztöndíjprogram honlapján közzéteszi a záróteszt követelményrendszerét és tananyagát, valamint a vizsgaszabályzatot,

f) igazolást állít ki az írásbeli záróteszt eredményes teljesítéséről,

g) gondoskodik az elveszett vagy megsemmisült igazolások pótlásáról,

h) ha az ösztöndíjas mentesül az írásbeli záróteszt teljesítése alól, a mentesülés tényéről és okáról igazolást állít ki,

i) ellátja a mentori pályázatok előkészítésével, közzétételével és értékelésével kapcsolatos feladatokat, javaslatot tesz a PIB számára a mentorok személyére.

5. § (1) A PIB

a) javaslatot tesz a miniszternek az ösztöndíjak odaítélésére vonatkozóan,

b) meghatározza az egyes ösztöndíjasok esetében a szakmai gyakorlattal kapcsolatban az ösztöndíjast fogadó kormányhivatalt,

c) a minisztérium javaslatának figyelembevételével kijelöli a kormányhivatalok mentorait,

d) gyakorolja az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés megszüntetésével és az állásfelajánlással kapcsolatosan e rendeletben meghatározott jogköreit,

e) elfogadja az ösztöndíjprogramra vonatkozó képzési- és vizsgaszabályzatot,

f) megállapítja az ügyrendjét.

(2) A PIB tagjai - az elnök kivételével - feladataikat a miniszter által a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 154. § (3) bekezdése alapján megállapított rendkívüli, célhoz köthető feladatként láthatják el.

6. § Az Ösztöndíjprogram működési szabályzata tartalmazza különösen

a) a pályázati felhívás kötelező tartalmi elemeit,

b) az Ösztöndíjprogram minőségbiztosítási rendjét,

c) a mentori pályázati felhívást,

d) a mentorálás módszertanát,

e) az ösztöndíjasok teljesítményének értékelési rendszerét,

f) az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés megkötéséhez felhasználható szerződésmintát.

7. § Pályázat benyújtására az a cselekvőképes, büntetlen előéletű magyar állampolgár jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában

a) harmincötödik életévét még nem töltötte be,

b) felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,

c) kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyban nem áll,

d) az ösztöndíjprogramban történő sikeres részvétel esetén vállalja a területi közigazgatásban történő munkavégzést és

e) megfelel a pályázati felhívásban foglalt egyéb feltételeknek.

8. § (1) A pályázati feltételeknek megfelelő pályázók kétfordulós kiválasztási eljáráson vesznek részt, melynek során a minisztérium kompetencia-vizsgálatot végez, a kormányhivatalok kiválasztási bizottságai pedig személyes interjúkat bonyolítanak le. A kompetencia-vizsgálat elektronikus formában is elvégezhető.

(2) A kompetencia-vizsgálaton megfelelő pályázókat a kormányhivatal legalább öt munkanappal korábban elektronikus úton értesíti a személyes interjú helyéről és időpontjáról.

(3) A kéttagú kiválasztási bizottság tagjait a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott jelöli ki a kormányhivatal felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselői közül, úgy, hogy az egyik tagnak a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 2. melléklet II. pont 1. alpontjában meghatározott felsőfokú iskolai végzettségek valamelyikével kell rendelkeznie. A kiválasztási bizottság munkájában tanácskozási joggal a minisztérium megbízottja is részt vehet.

(4) A kiválasztási bizottság tagja, illetve a minisztérium megbízottja nem lehet

a) a pályázó közeli hozzátartozója,

b) olyan személy, aki a pályázóval közvetlen irányítási, felügyeleti, ellenőrzési, vagy elszámolási kapcsolatban áll, továbbá

c) olyan személy, akitől egyébként az elfogulatlan eljárás nem várható el.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott összeférhetetlenség fennállását az arról történő tudomásszerzést követően haladéktalanul be kell jelenteni a kormányhivatalt vezető kormánymegbízottnak. Ha az összeférhetetlenség fennállását a kiválasztási bizottság tagja bejelentette, vagy a bizottsági tag az összeférhetetlenség fennállására figyelemmel egyébként kizárásra került, a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott haladéktalanul új tagot jelöl ki a kiválasztási bizottságba.

(6) A kiválasztási bizottság

a) a személyes interjún és a kompetencia-vizsgálaton elért eredmény alapján dönt arról, hogy megfelelt-e a pályázó a kiválasztási eljáráson,

b) rangsorolt listát készít a kiválasztási eljáráson megfelelt pályázókról.

(7) A kormányhivatal a kiválasztási eljárás eredménye alapján javaslatot küld a minisztérium részére a felvételre javasolt pályázókról.

9. § (1) A pályázó, a kormányhivatal és a Hivatal az ösztöndíj odaítéléséről szóló értesítésben megjelölt határidőn belül ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződést kötnek.

(2) Ha a pályázó az ösztöndíj odaítéléséről szóló értesítésben megjelölt határidőn belül nem köti meg az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződést, a listán következő eredményt elért pályázó lép a helyébe.

(3) Ha a pályázó önhibáján kívül eső okból nem tudta az értesítésben megjelölt határidőn belül megkötni az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződését, akkor arra pótlólagosan az Ösztöndíjprogram indulását megelőző tíz munkanapig van lehetősége.

(4) Az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződésnek tartalmaznia kell legalább:

a) a felek nevét, illetve megnevezését és az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés megkötése szempontjából szükséges adatait,

b) az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés keletkezésének és megszűnésének időpontját,

c) az ösztöndíj havi összegét és annak kifizetése időpontját, módját,

d) a szakmai gyakorlat helyét, feltételeit, a szakmai gyakorlattal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket,

e) a szakmai tapasztalatszerzést segítő, a kormányhivatal felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselői közül kijelölt mentor nevét és beosztását,

f) az adatkezelésre vonatkozó felhatalmazást,

g) azt, hogy az ösztöndíjas vállalja, hogy a kormányhivatal által tett kormánytisztviselői állásajánlat elfogadását követően a kormánytisztviselői kinevezésétől számított egy éven keresztül a munkáltató közigazgatási szervvel kormányzati szolgálati jogviszonyát fenntartja,

h) arra vonatkozó rendelkezést, hogy az ösztöndíjas köteles a részére kifizetett ösztöndíj teljes összegét a Hivatal részére kilencven napon belül visszafizetni, ha az ösztöndíjas a kormányhivatal által részére tett állásajánlatot nem fogadja el,

i) a g) pontban foglaltak megsértése vagy elmulasztása esetén a jogkövetkezményeket.

10. § (1) Az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés alapján az ösztöndíjas köteles

a) a kormányhivatal által kiadott feladatokat a vonatkozó jogszabályok, a kormányhivatal belső szabályzatai, utasításai, valamint a szakmai gyakorlati programterv alapján ellátni,

b) a kormányhivatal által előírt megbeszéléseken, egyéb programokon, valamint a minisztérium által előírt képzéseken, és egyéb, az ösztöndíjasok részére szervezett programokon részt venni,

c) tevékenységéről havonta, valamint a minisztérium által előírt képzés végén - a mentor által végzett értékelés keretében - az Ösztöndíjprogram működési szabályzatában meghatározottak szerint beszámolót készíteni.

(2) Az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés időtartama alatt munkaviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, ügyészi szolgálati, valamint hivatásos szolgálati jogviszonyban nem állhat.

(3) A PIB elnöke - különösen indokolt esetben, méltányosságból - mentesítést adhat az ösztöndíjas részére az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződésből származó egyes kötelezettségeinek teljesítése alól.

11. § Az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződést a Hivatal - a PIB-nek az ösztöndíjas értékelésén alapuló, indokolással ellátott döntése alapján, a kormányhivatal egyetértésével - azonnali hatállyal felmondja, ha az ösztöndíjas

a) önhibájából nem teljesíti az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződésben foglalt feltételeket, vagy

b) teljesítménye nem éri el az Ösztöndíjprogram értékelési rendszerében meghatározott szintet.

12. § (1) Az ösztöndíjas az Ösztöndíjprogram keretében 12 hónapos szakmai gyakorlaton vesz részt a kormányhivatalnál.

(2) Az ösztöndíjas az ösztöndíj időtartama alatt a minisztérium által meghatározott, a Programszabályzatban szereplő képzéseken vesz részt, melyek sikeres elvégzéséről tanúsítványt kap.

(3) A (2) bekezdés szerinti képzéseket sikeresen teljesítő ösztöndíjas az Ösztöndíjprogram végén - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - a közigazgatási alapvizsga követelményrendszerével megegyező követelményrendszerű írásbeli zárótesztet tesz.

(4) Nem kell írásbeli zárótesztet tennie annak, aki kormányzati szolgálati jogviszony létesítése esetén a közigazgatási alapvizsga-kötelezettség teljesítése alól jogszabály alapján mentesülne.

(5) Az eredménytelen írásbeli záróteszt egy alkalommal ismételhető.

(6) Nem kell a közigazgatási és az ügykezelői alapvizsgáról szóló 174/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közigazgatási alapvizsgát tennie annak, aki az Ösztöndíjprogram keretében az írásbeli zárótesztet sikeresen teljesíti.

13. § (1) Az ösztöndíjas a Ktv. alapján megállapított távollétre jogosult.

(2) A szabadság időpontját - a mentor jóváhagyásával - az ösztöndíjas határozza meg. A távollét időpontját - rendkívüli, előre nem látható eseteket kivéve - az ösztöndíjas legalább három munkanappal a távollét tervezett időpontja előtt köteles a kormányhivatalnak és a mentornak bejelenteni.

14. § (1) Mentorrá a kormányhivatal olyan kormánytisztviselője nevezhető ki, aki a mentori pályázaton eredményesen részt vett, valamint felsőfokú iskolai végzettséggel és legalább két éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezik.

(2) A mentor mentori felkészítésen köteles részt venni, kivéve, ha korábban már részt vett Kormány által alapított közigazgatási ösztöndíjprogram mentori felkészítésén.

(3) A mentort tevékenységéért a munkáltatói jogkör gyakorlója külön juttatásban részesítheti.

(4) A mentor köteles

a) az ösztöndíjas munkatapasztalat-szerzésének részletes programtervét elkészíteni,

b) az ösztöndíjas feladatainak teljesítéséhez szükséges szakmai segítséget és támogatást megadni,

c) az ösztöndíjast utasításokkal ellátni,

d) az ösztöndíjas tevékenységét szakmailag felügyelni,

e) az ösztöndíjas program közbeni és programvégi értékelését a programszabályzatban foglaltak szerint elvégezni.

15. § (1) A kormányhivatal az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződésben meghatározottak alapján

a) az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződésben foglalt valamennyi feltétel, valamint

b) az ösztöndíjas részére meghatározott képzések teljesítése, vagy az ösztöndíjas képzésteljesítési kötelezettség alóli mentesülése esetén

- a 16. §-ban meghatározott esetek kivételével - az ösztöndíjas részére az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés lejártának napjától számított huszonöt napon belül képzettségének megfelelő kormánytisztviselői állásajánlatot tesz.

(2) Az ösztöndíjas az állásajánlat kézhezvételétől számított öt munkanapon belül írásban nyilatkozik annak elfogadásáról, vagy elutasításáról.

16. § (1) A kormányhivatal nem ajánl fel kormányzati szolgálati jogviszonyt az ösztöndíjasnak, ha

a) az ösztöndíjas képzettségének megfelelő üres álláshellyel nem rendelkezik,

b) az ösztöndíjas teljesítménye a mentor által készített záró értékelés alapján nem éri el az Ösztöndíjprogram értékelési rendszerében meghatározott szintet, vagy eléri az Ösztöndíjprogram értékelési rendszerében meghatározott szintet, de az ösztöndíjas nem teljesítette a számára előírt képzési kötelezettségét és az alól nem mentesült.

(2) A kormányhivatal az (1) bekezdés szerinti döntését indokolni köteles. A kormányhivatal az (1) bekezdés b) pontja szerinti döntés meghozatala előtt a PIB véleményét kikérheti.

17. § (1) Az ösztöndíjas köteles a részére kifizetett ösztöndíj teljes összegét a Hivatal részére kilencven napon belül visszafizetni, ha

a) a kormányhivatal az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződést a 11. § a) pontjában meghatározott okból azonnali hatállyal felmondja,

b) az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződést azonnali hatállyal felmondja, és a felmondás oka nem a kormányhivatal vagy a Hivatal szerződésszegése,

c) az ösztöndíjas a kormányhivatal által részére tett állásajánlatot nem fogadja el,

d) az ösztöndíjas a kormányhivatal által részére tett állásajánlat elfogadását követően a kormányhivatallal fennálló kormányzati szolgálati jogviszonyát annak keletkezésétől számított egy éven belül lemondással, kérelemre történő felmentéssel, vagy általa kezdeményezett közös megegyezéssel megszünteti.

(2) A PIB elnöke

a) az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetekben az ösztöndíjas kérelmére méltányosságból,

b) az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti esetekben az ösztöndíjas kérelmére rendkívüli méltánylást érdemlő ok igazolása esetén

a visszafizetendő összeget mérsékelheti, halasztást vagy részletfizetést biztosíthat vagy az ösztöndíjast a visszafizetési kötelezettség teljesítése alól mentesítheti.

(3) Az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződés 11. § b) pontja szerinti okból történő felmondása esetén az ösztöndíjast visszafizetési kötelezettség nem terheli.

(4) Ha az ösztöndíjas a kormányhivatal vagy a Hivatal szerződésszegésére hivatkozva az ösztöndíjas jogviszonyt létrehozó szerződést azonnali hatállyal felmondja, az ösztöndíjas indokolását a PIB megvizsgálja. Ha a szerződés felmondásának oka a kormányhivatal vagy a Hivatal szerződésszegése, az ösztöndíjast a részére kifizetett ösztöndíj visszafizetésére vonatkozó kötelezettség nem terheli.

(5) Ha az ösztöndíjas nem ért egyet a PIB (4) bekezdésen alapuló eljárása során hozott döntésével, a döntés kézhezvételétől számított öt munkanapon belül a miniszterhez fordulhat, kérve a PIB által meghozott döntés felülvizsgálatát.

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

19. § (1) A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A minisztérium

a) kidolgozza és a miniszter jóváhagyását követően közzéteszi a pályázati felhívást és az ösztöndíjprogram működési szabályzatát,

b) lefolytatja a pályázati eljárást,

c) módszertani irányítást végez

ca) az ösztöndíjasok közigazgatási szakmai gyakorlati képzésével (a továbbiakban: szakmai gyakorlat), és

cb) a mentorok tevékenységével kapcsolatban,

d) működteti az ösztöndíj program értékelési rendszerét,

e) gondoskodik az ösztöndíj program részét képező képzések megszervezéséről,

f) szervezi a PIB működését,

g) beszámolót készít a miniszter számára az ösztöndíj program végrehajtásáról,

h) monitoring tevékenységet végez a program során a képzés, a gyakorlat és a mentori tevékenység területén,

i) ellátja a záróvizsga szervezésével, lebonyolításával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat."

(2) Az R1. 4. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

"(3) A Hivatal

a) ellátja az ösztöndíjas szerződés megkötésével, módosításával, megszüntetésével kapcsolatos feladatokat,

b) ellátja az ösztöndíj program teljes körű pénzügyi-ügyviteli feladatait,

c) gondoskodik az ösztöndíj program részét képező programok megszervezéséről és lebonyolításáról,

d) gondoskodik az ösztöndíj program részét képező a minisztérium által szervezett képzések lebonyolításáról,

e) az ösztöndíjas szerződés megszűnésekor, valamint az ösztöndíjas kérelmére igazolást állít ki az ösztöndíjas jogviszonyról,

f) szervezi az ösztöndíjasok külföldi gyakorlatra való elhelyezését, nemzetközi befogadó intézményi partnerkapcsolatokat épít és koordinál."

(3) Az R1. 5. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A PIB)

"c) a beérkezett mentori pályázatok minisztériumi elbírálását követően, a minisztérium javaslata alapján, jóváhagyja a mentorok személyét az egyes befogadó intézményeknél."

(4) Az R1. 5. §-a a következő (6) és (7) bekezdésekkel egészül ki:

"(6) A PIB tagjainak egyidejű akadályoztatása esetén a PIB elnöke elektronikus úton történő levélszavazást is elrendelhet.

(7) A PIB titkársági feladatait, a levélszavazások lebonyolítását a minisztérium látja el."

(5) Az R1. 6. §-a a következő g) ponttal egészül ki:

(Az ösztöndíj program működési szabályzata magában foglalja)

"g) az ösztöndíj programmal kapcsolatos feladok megosztását a minisztérium és a Hivatal között."

(6) Az R1. 8. § (5) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

(Az ösztöndíjas szerződésnek tartalmaznia kell:)

"h) a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségét."

(7) Az R1. 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A mentor a mentori pályázati eljárás minisztérium általi lefolytatását követően a PIB által kijelölt, a befogadó intézménynél foglalkoztatott kormánytisztviselő. A mentor feladata különösen az ösztöndíjas szakmai gyakorlati programtervének elkészítése, és az ösztöndíjas rendszeres értékelése az ösztöndíj program működési szabályzatában foglaltak szerint."

(8) Az R1. 10. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) A PIB által kijelölt mentor köteles részt venni a mentori felkészítésen. A mentori felkészítés alól abban az esetben adható mentesség, ha a kijelölt mentor az ösztöndíj program korábbi részében már részt vett mentori felkészítésen."

(9) Az R1. a következő 23. §-sal egészül ki:

"23. § E rendeletnek a Területi Közigazgatási Ösztöndíjról és egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 377/2014. (XII. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) módosított szabályait első alkalommal a 2015. évben induló ösztöndíj programokkal összefüggésben kell alkalmazni. A 2015. évet megelőzően indult ösztöndíj programokra e rendeletnek a Módr. hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályait kell alkalmazni."

20. § (1) A fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjának létrehozásáról szóló 555/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 2. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A miniszter (1) bekezdés szerinti tevékenységében közreműködik]

"b) a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal)."

(2) Az R2. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A minisztérium

a) kidolgozza és a miniszter jóváhagyását követően közzéteszi a pályázati felhívást és az Ösztöndíjprogram működési szabályzatát a Hivatalos Értesítőben,

b) lefolytatja a pályázati eljárást,

c) módszertani irányítást végez,

ca) az Ösztöndíjprogram hallgatók általi teljesítésével, és

cb) a mentorok tevékenységével

kapcsolatban,

d) működteti az Ösztöndíjprogram értékelési rendszerét,

e) megszervezi a mentorok felkészítését,

f) kapcsolatot tart az Ösztöndíjprogramban résztvevő befogadó intézményekkel,

g) évente beszámolót készít a miniszter számára az Ösztöndíjprogram végrehajtásáról,

h) a hallgató részére az ösztöndíjas szerződés megszűnésekor, valamint a hallgató kérelmére igazolást állít ki az Ösztöndíjprogram teljesítéséről,

i) monitoring tevékenységet végez az Ösztöndíjprogram hallgató általi teljesítése és a mentori tevékenység területén,

j) gondoskodik az Ösztöndíjprogram részét képező képzések megszervezéséről."

(3) Az R2. 3. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

"(3) A Hivatal

a) ellátja a hallgatók ösztöndíjas szerződésének megkötésével, módosításával, megszüntetésével kapcsolatos feladatokat,

b) ellátja az Ösztöndíjprogrammal kapcsolatos pénzügyi-ügyviteli feladatokat,

c) ellátja az Ösztöndíjprogram megvalósítása kapcsán felmerülő rendezvényszervezési feladatokat."

(4) Az R2. 4. §-a a következő (13) és (14) bekezdésekkel egészül ki:

"(13) A Testület tagjainak egyidejű akadályoztatása esetén a Testület elnöke elektronikus úton történő levélszavazást is elrendelhet.

(14) A Testület titkársági feladatait, a levélszavazások lebonyolítását a minisztérium látja el."

(5) Az R2. 8. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A befogadó intézménynél a mentori feladatok ellátására pályázat útján lehet jelentkezni. A pályázat közzétételével, annak folyamatával és a beérkezett pályázatok értékelésével kapcsolatos feladatokat a minisztérium látja el."

(6) Az R2. 8. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) A Testület által kijelölt mentor köteles részt venni a mentori felkészítésen. A mentori felkészítés alól abban az esetben adható mentesség, ha a kijelölt mentor az ösztöndíjprogram korábbi részében már részt vett a mentori felkészítésen."

21. § (1) Az R1.

a) 3. § b) pont bc) alpontjában a "Hivatalnak" szövegrész helyébe a "miniszter által vezetett minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium)" szöveg,

b) 5. § (1) bekezdésében az "elnöke a Hivatal vezetője" szövegrész helyébe az "elnökét a miniszter jelöli ki a minisztérium vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselői közül" szöveg,

c) 7. § (4) bekezdésében, 9. § (1) bekezdés b) és c) pontjában, 9/A. § (4) bekezdésében a "Hivatal" szövegrész helyébe a "minisztérium" szöveg,

d) 8. § (1) bekezdésében az "intézmény a" szövegrész helyébe az "intézmény - a fővárosi és megyei kormányhivatal kivételével - a" szöveg,

e) 9/A. § (1) bekezdésében a "tehet" szövegrész helyébe a "tesz" szöveg,

f) 9/A. § (2) bekezdésében a "Hivatal vezetője" szövegrész helyébe a "PIB elnöke" szöveg,

g) 9/A. § (3) és (6) bekezdésében a "Hivatal" szövegrészek helyébe a "minisztérium" szöveg

lép.

(2) Az R2.

a) 2. § (4) bekezdés b) pontjában a "Központnak" szövegrész helyébe a "miniszter által vezetett minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium)" szöveg,

b) 4. § (1) bekezdés a) pontjában, 5. § (1) bekezdésében, 5. § (3) bekezdés c) pontjában, 5. § (4) bekezdésében és 10. § (1) bekezdés c) pontjában a "Központ" szövegrész helyébe a "minisztérium" szöveg,

c) 3. § (2) bekezdésében a "kapcsolatos (1) bekezdés b), d) és f) pontokban foglalt feladatokban a Központ" szövegrész helyébe a "kapcsolatos, az (1) bekezdés b), c) és e) pontjaiban foglalt feladatokban a minisztérium" szöveg,

d) 4. § (2) bekezdésében az "elnöke a Központ vezetője" szövegrész helyébe az "elnökét a miniszter jelöli ki a minisztérium vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselői közül" szöveg,

e) 4. § (11) bekezdésében az "a Központ vezetői megbízása" szövegrész helyébe az "az elnök minisztériummal fennálló kormányzati szolgálati jogviszonya" szöveg,

f) 7. § d) pontjában a "Központtal" szövegrész helyébe a "minisztériummal" szöveg,

g) 7. § e) pontjában és 10. § (3) bekezdésében a "Központtal" szövegrész helyébe a "Hivatallal" szöveg,

h) a 8. § (2) bekezdésében az "A befogadó intézmény által javasolt személyt" szövegrész helyébe az "A beérkezett pályázatok elbírálását követően, a minisztérium javaslata alapján, a befogadó intézmény tisztviselőjét" szöveg

lép.

22. § Hatályát veszti

a) az R1. 16/A-16/E. §-a.

b) az R2. 5. § (3) bekezdés b) pontjában a "3 hónapnál nem régebbi" szövegrész.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök