2015. évi LX. törvény
a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény módosításáról
1. § (1) A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény (a továbbiakban: Illetékességi tv.) a következő 7. §-sal egészül ki:
"7. § A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló 2015. évi LX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított 1. mellékletet a 2015. július 1-jét követően indult ügyekben kell alkalmazni."
(2)
2. § (1) Az Illetékességi tv. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2)
3. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2015. július 1-jén lép hatályba.
(2) Az 1. § (2) bekezdése, a 2. § (2) bekezdése és a 2. melléklet 2018. január 1-jén lép hatályba.
Áder János s. k.,
köztársasági elnök
Lezsák Sándor s. k.,
az Országgyűlés alelnöke
1. melléklet a 2015. évi LX. törvényhez
"1. melléklet a 2010. évi CLXXXIV. törvényhez
A törvényszékek, a járásbíróságok, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok illetékességi területe
| 1. FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Budapest) | ||
| 1/1. Pesti Központi Kerületi Bíróság | ||
| Budapest V. kerület | Budapest VI. kerület | Budapest VII. kerület |
| Budapest VIII. kerület | Budapest IX. kerület | Budapest X. kerület |
| Budapest XIII. kerület | Budapest XIV. kerület | Budapest XVI. kerület |
| Budapest XVII. kerület | Margitsziget | |
| 1/2. Budai Központi Kerületi Bíróság | ||
| Budapest I. kerület | Budapest XI. kerület | Budapest XII. kerület |
| Budapest XXII. kerület | ||
| 1/3. Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság | ||
| Budapest II. kerület | Budapest III. kerület | |
| 1/4. Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság | ||
| Budapest IV. kerület | Budapest XV. kerület | |
| 1/5. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság | ||
| Budapest XVIII. kerület | Budapest XIX. kerület | |
| 1/6. Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság | ||
| Budapest XX. kerület | Budapest XXI. kerület | Budapest XXIII. kerület |
| 1/7. Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Főváros területe | ||
| 2. PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Pécs) | ||
| 2/1. Pécsi Járásbíróság | ||
| Abaliget | Aranyosgadány | Áta |
| Bakonya | Berkesd | Birján |
| Bogád | Bosta | Cserkút |
| Egerág | Ellend | Görcsöny |
| Gyód | Hosszúhetény | Husztót |
| Keszü | Kisherend | Kovácsszénája |
| Kozármisleny | Kökény | Kővágószőlős |
| Kővágótöttös | Lothárd | Magyarsarlós |
| Nagykozár | Orfű | Ócsárd |
| Pellérd | Pereked | Pécs |
| Pécsudvard | Pogány | Regenye |
| Romonya | Szalánta | Szemely |
| Szilágy | Szilvás | Szőke |
| Szőkéd | ||
| 2/2. Komlói Járásbíróság | ||
| Alsómocsolád | Apátvarasd | Ág |
| Bakóca | Baranyajenő | Baranyaszentgyörgy |
| Bikal | Bodolyabér | Egyházaskozár |
| Erdősmecske | Erzsébet | Fazekasboda |
| Felsőegerszeg | Geresdlak | Gerényes |
| Gödre | Hegyhátmaróc | Hidas |
| Kárász | Kátoly | Kékesd |
| Kisbeszterce | Kishajmás | Kisvaszar |
| Komló | Köblény | Liget |
| Lovászhetény | Magyaregregy | Magyarhertelend |
| Magyarszék | Martonfa | Mágocs |
| Mánfa | Máza | Mecseknádasd |
| Mecsekpölöske | Mekényes | Meződ |
| Mindszentgodisa | Nagyhajmás | Nagypall |
| Óbánya | Ófalu | Oroszló |
| Palé | Pécsvárad | Sásd |
| Szalatnak | Szágy | Szárász |
| Szászvár | Szellő | Tarrós |
| Tékes | Tormás | Tófű |
| Varga | Vásárosdombó | Vázsnok |
| Vékény | Zengővárkony | |
| 2/3. Mohácsi Járásbíróság | ||
| Babarc | Bár | Belvárdgyula |
| Bezedek | Borjád | Bóly |
| Dunaszekcső | Erdősmárok | Feked |
| Görcsönydoboka | Hásságy | Himesháza |
| Homorúd | Ivándárda | Kisbudmér |
| Kisnyárád | Kölked | Lánycsók |
| Lippó | Liptód | Majs |
| Maráza | Máriakéménd | Mohács |
| Monyoród | Nagybudmér | Nagynyárád |
| Olasz | Palotabozsok | Pócsa |
| Sárok | Sátorhely | Somberek |
| Szajk | Szebény | Szederkény |
| Székelyszabar | Szűr | Töttös |
| Udvar | Versend | Véménd |
| 2/4. Siklósi Járásbíróság | ||
| Adorjás | Alsószentmárton | Babarcszőlős |
| Baksa | Baranyahidvég | Beremend |
| Besence | Bisse | Bogádmindszent |
| Bogdása | Csarnóta | Csányoszró |
| Cún | Diósviszló | Drávacsehi |
| Drávacsepely | Drávafok | Drávaiványi |
| Drávakeresztúr | Drávapalkonya | Drávapiski |
| Drávaszabolcs | Drávaszerdahely | Drávasztára |
| Egyházasharaszti | Felsőszentmárton | Garé |
| Gilvánfa | Gordisa | Harkány |
| Hegyszentmárton | Hirics | Ilocska |
| Ipacsfa | Ivánbattyán | Kákics |
| Kásád | Kemse | Kémes |
| Kisasszonyfa | Kisdér | Kisharsány |
| Kisjakabfalva | Kiskassa | Kislippó |
| Kisszentmárton | Kistapolca | Kistótfalu |
| Kovácshida | Kórós | Lapáncsa |
| Lúzsok | Magyarbóly | Magyarmecske |
| Magyartelek | Markóc | Marócsa |
| Matty | Márfa | Márok |
| Nagycsány | Nagyharsány | Nagytótfalu |
| Okorág | Old | Ózdfalu |
| Palkonya | Páprád | Peterd |
| Pécsdevecser | Piskó | Rádfalva |
| Sámod | Sellye | Siklós |
| Siklósbodony | Siklósnagyfalu | Sósvertike |
| Szaporca | Szava | Tengeri |
| Tésenfa | Téseny | Túrony |
| Újpetre | Vajszló | Vejti |
| Villány | Villánykövesd | Vokány |
| Zaláta | ||
| 2/5. Szigetvári Járásbíróság | ||
| Almamellék | Almáskeresztúr | Basal |
| Bánfa | Bicsérd | Boda |
| Boldogasszonyfa | Botykapeterd | Bükkösd |
| Bürüs | Csebény | Cserdi |
| Csertő | Csonkamindszent | Dencsháza |
| Dinnyeberki | Endrőc | Gerde |
| Gyöngyfa | Gyöngyösmellék | Helesfa |
| Hetvehely | Hobol | Horváthertelend |
| Ibafa | Kacsóta | Katádfa |
| Kétújfalu | Királyegyháza | Kisdobsza |
| Kistamási | Magyarlukafa | Merenye |
| Molvány | Mozsgó | Nagydobsza |
| Nagypeterd | Nagyváty | Nemeske |
| Nyugotszenterzsébet | Okorvölgy | Patapoklosi |
| Pettend | Pécsbagota | Rózsafa |
| Somogyapáti | Somogyhatvan | Somogyhárságy |
| Somogyviszló | Sumony | Szabadszentkirály |
| Szentdénes | Szentegát | Szentkatalin |
| Szentlászló | Szentlőrinc | Szigetvár |
| Szörény | Szulimán | Teklafalu |
| Tótszentgyörgy | Várad | Vásárosbéc |
| Velény | Zádor | Zók |
| 2/6. Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Baranya megye | ||
| 3. KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Kecskemét) | ||
| 3/1. Kecskeméti Járásbíróság | ||
| Ágasegyháza | Ballószög | Felsőlajos |
| Fülöpháza | Fülöpjakab | Helvécia |
| Jakabszállás | Kecskemét | Kerekegyháza |
| Kunbaracs | Kunszállás | Ladánybene |
| Lajosmizse | Lakitelek | Nyárlőrinc |
| Orgovány | Szentkirály | Tiszaalpár |
| Tiszakécske | Tiszaug | Városföld |
| 3/2. Bajai Járásbíróság | ||
| Baja | Bácsalmás | Bácsbokod |
| Bácsborsód | Bácsszentgyörgy | Bácsszőlős |
| Bátmonostor | Csátalja | Csávoly |
| Csikéria | Dávod | Dunafalva |
| Érsekcsanád | Érsekhalma | Felsőszentiván |
| Gara | Hercegszántó | Katymár |
| Kunbaja | Madaras | Mátételke |
| Nagybaracska | Nemesnádudvar | Sükösd |
| Szeremle | Tataháza | Vaskút |
| 3/3. Kalocsai Járásbíróság | ||
| Bátya Dunaszentbenedek Fajsz Hajós Kalocsa Öregcsertő Újsolt | Drágszél Dunatetétlen Foktő Harta Miske Solt Újtelek | Dunapataj Dusnok Géderlak Homokmégy Ordas Szakmár Uszód |
| 3/4. Kiskőrösi Járásbíróság | ||
| Akasztó Csengőd Izsák Kiskőrös Soltvadkert | Bócsa Fülöpszállás Kaskantyú Páhi Tabdi | Császártöltés Imrehegy Kecel Soltszentimre Tázlár |
| 3/5. Kiskunfélegyházi Járásbíróság | ||
| Bugac Kiskunfélegyháza | Bugacpusztaháza Pálmonostora | Gátér Petőfiszállás |
| 3/6. Kiskunhalasi Járásbíróság | ||
| Balotaszállás Harkakötöny Kelebia Kiskunmajsa Kunfehértó Pirtó Tompa | Borota Jánoshalma Kéleshalom Kisszállás Mélykút Rém Zsana | Csólyospálos Jászszentlászló Kiskunhalas Kömpöc Móricgát Szank |
| 3/7. Kunszentmiklósi Járásbíróság | ||
| Apostag Kunadacs Szabadszállás | Dunaegyháza Kunpeszér Szalkszentmárton | Dunavecse Kunszentmiklós Tass |
| 3/8. Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Bács-Kiskun megye | ||
| 4. GYULAI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Gyula) | ||
| 4/1. Gyulai Járásbíróság | ||
| Biharugra Gyula Kötegyán Méhkerék Sarkadkeresztúr | Elek Kétegyháza Lőkösháza Okány Újszalonta | Geszt Körösnagyharsány Mezőgyán Sarkad Zsadány |
| 4/2. Battonyai Járásbíróság | ||
| Almáskamarás Dombiratos Kisdombegyház Magyardombegyház Medgyesegyháza-Bánkút | Battonya Kaszaper Kunágota Medgyesbodzás Mezőhegyes | Dombegyház Kevermes Magyarbánhegyes Medgyesegyháza Mezőkovácsháza |
| Nagybánhegyes | Nagykamarás | Pusztaottlaka |
| Pusztaszőlős | Végegyháza | |
| 4/3. Békési Járásbíróság | ||
| Békés | Bélmegyer | Kamut |
| Köröstarcsa | Mezőberény | Murony |
| Tarhos | ||
| 4/4. Békéscsabai Járásbíróság | ||
| Békéscsaba | Csabaszabadi | Csorvás |
| Doboz | Gerendás | Kétsoprony |
| Szabadkígyós | Telekgerendás | Újkígyós |
| 4/5. Orosházi Járásbíróság | ||
| Békéssámson | Csanádapáca | Gádoros |
| Kardoskút | Nagyszénás | Orosháza |
| Pusztaföldvár | Tótkomlós | |
| 4/6. Szarvasi Járásbíróság | ||
| Békésszentandrás | Csabacsüd | Csárdaszállás |
| Dévaványa | Ecsegfalva | Gyomaendrőd |
| Hunya | Kardos | Kondoros |
| Örménykút | Szarvas | |
| 4/7. Szeghalmi Járásbíróság | ||
| Bucsa | Füzesgyarmat | Kertészsziget |
| Körösladány | Körösújfalu | Szeghalom |
| Vésztő | ||
| 4/8. Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Békés megye | ||
| 5. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Miskolc) | ||
| 5/1. Miskolci Járásbíróság | ||
| Alsózsolca | Arnót | Berzék |
| Bőcs | Bükkaranyos | Bükkszentkereszt |
| Emőd | Felsőzsolca | Gesztely |
| Harsány | Hernádkak | Hernádnémeti |
| Kisgyőr | Kistokaj | Kondó |
| Köröm | Mályi | Miskolc |
| Nyékládháza | Onga | Ónod |
| Parasznya | Radostyán | Répáshuta |
| Sajóbábony | Sajóecseg | Sajóhidvég |
| Sajókápolna | Sajókeresztúr | Sajólád |
| Sajólászlófalva | Sajópálfala | Sajópetri |
| Sajósenye | Sajóvámos | Sóstófalva |
| Szirmabesenyő | Újcsanálos | Varbó |
| 5/2. Encsi Járásbíróság | ||
| Abaújalpár | Abaújkér | Abaújszántó |
| Abaújvár | Alsógagy | Arka |
| Baktakék | Baskó | Beret |
| Boldogkőújfalu | Boldogkőváralja | Büttös |
| Encs | Csenyéte | Csobád |
| Detek | Fancsal | Fáj |
| Felsődobsza | Felsőgagy | Fony |
| Forró | Fulókércs | Gagyapáti |
| Garadna | Gibárt | Golop |
| Gönc | Göncruszka | Hejce |
| Hernádbűd | Hernádcéce | Hernádpetri |
| Hernádszentandrás | Hernádszurdok | Hernádvécse |
| Hidasnémeti | Ináncs | Kány |
| Kéked | Keresztéte | Korlát |
| Krasznokvajda | Litka | Méra |
| Mogyoróska | Novajidrány | Pányok |
| Pere | Perecse | Pusztaradvány |
| Regéc | Sima | Szalaszend |
| Szemere | Tállya | Telkibánya |
| Tornyosnémeti | Vilmány | Vizsoly |
| Zsujta | ||
| 5/3. Kazincbarcikai Járásbíróság | ||
| Abod | Alacska | Alsótelekes |
| Balajt | Bánhorváti | Becskeháza |
| Berente | Boldva | Borsodszirák |
| Bódvalenke | Bódvarákó | Bódvaszilas |
| Damak | Debréte | Dédestapolcsány |
| Edelény | Égerszög | Felsőtelekes |
| Galvács | Hangács | Hegymeg |
| Hidvégardó | Irota | Izsófalva |
| Kazincbarcika | Komjáti | Kurityán |
| Lak | Ládbesenyő | Martonyi |
| Mályinka | Meszes | Múcsony |
| Nagybarca | Nyomár | Ormosbánya |
| Perkupa | Rakaca | Rakacaszend |
| Rudabánya | Rudolftelep | Sajógalgóc |
| Sajóivánka | Sajókaza | Sajószentpéter |
| Szakácsi | Szalonna | Szendrő |
| Szendrőlád | Szin | Szinpetri |
| Szögliget | Szőlősardó | Szuhakálló |
| Szuhogy | Tardona | Teresztenye |
| Tomor | Tornabarakony | Tornakápolna |
| Tornanádaska | Tornaszentandrás | Tornaszentjakab |
| Vadna | Varbóc | Viszló |
| Ziliz | ||
| 5/4. Mezőkövesdi Járásbíróság | ||
| Bogács | Borsodgeszt | Borsodivánka |
| Bükkábrány | Bükkzsérc | Cserépfalu |
| Cserépváralja | Csincse | Egerlövő |
| Kács | Mezőkeresztes | Mezőkövesd |
| Mezőnagymihály | Mezőnyárád | Négyes |
| Sály | Szentistván | Szomolya |
| Tard | Tibolddaróc | Tiszabábolna |
| Tiszavalk | Vatta |
| 5/5. Ózdi Járásbíróság | ||
| Aggtelek | Alsószuha | Arló |
| Bánréve | Borsodbóta | Borsodnádasd |
| Borsodszentgyörgy | Bükkmogyorósd | Csernely |
| Csokvaomány | Domaháza | Dövény |
| Dubicsány | Farkaslyuk | Felsőkelecsény |
| Felsőnyárád | Gömörszőlős | Hangony |
| Hét | Imola | Jákfalva |
| Járdánháza | Jósvafő | Kánó |
| Kelemér | Királd | Kissikátor |
| Lénárddaróc | Nekézseny | Ózd |
| Putnok | Ragály | Sajómercse |
| Sajónémeti | Sajópüspöki | Sajóvelezd |
| Sáta | Serényfalva | Szuhafő |
| Trizs | Uppony | Zádorfalva |
| Zubogy | ||
| 5/6. Sátoraljaújhelyi Járásbíróság | ||
| Alsóberecki | Alsóregmec | Bodroghalom |
| Bodrogolaszi | Bózsva | Cigánd |
| Dámóc | Erdőhorváti | Felsőberecki |
| Felsőregmec | Filkeháza | Füzér |
| Füzérkajata | Füzérkomlós | Füzérradvány |
| Györgytarló | Háromhuta | Hercegkút |
| Hollóháza | Karcsa | Karos |
| Kenézlő | Kishuta | Kisrozvágy |
| Komlóska | Kovácsvágás | Lácacséke |
| Makkoshotyka | Mikóháza | Nagyhuta |
| Nagyrozvágy | Nyíri | Olaszliszka |
| Pácin | Pálháza | Pusztafalu |
| Révleányvár | Ricse | Sárazsadány |
| Sárospatak | Sátoraljaújhely | Semjén |
| Tiszacsermely | Tiszakarád | Tolcsva |
| Vajdácska | Vágáshuta | Vámosújfalu |
| Vilyvitány | Viss | Zalkod |
| Zemplénagárd | ||
| 5/7. Szerencsi Járásbíróság | ||
| Alsódobsza | Bekecs | Bodrogkeresztúr |
| Bodrogkisfalud | Csobaj | Erdőbénye |
| Legyesbénye | Mád | Megyaszó |
| Mezőzombor | Monok | Prügy |
| Rátka | Szegi | Szegilong |
| Szerencs | Taktabáj | Taktaharkány |
| Taktakenéz | Taktaszada | Tarcal |
| Tiszaladány | Tiszalúc | Tiszatardos |
| Tokaj | ||
| 5/8. Szikszói Járásbíróság | ||
| Abaújlak | Abaújszolnok | Alsóvadász |
| Aszaló | Felsővadász | Gadna |
| Gagybátor | Gagyvendégi | Halmaj |
| Hernádkércs | Homrogd | Kázsmárk |
| Kiskinizs | Kupa | Léh |
| Monaj | Nagykinizs | Nyésta |
| Pamlény | Rásonysápberencs | Selyeb |
| Szászfa | Szentistvánbaksa | Szikszó |
| 5/9. Tiszaújvárosi Járásbíróság | ||
| Ároktő | Gelej | Girincs |
| Hejőbába | Hejőkeresztúr | Hejőkürt |
| Hejőpapi | Hejőszalonta | Igrici |
| Kesznyéten | Kiscsécs | Mezőcsát |
| Muhi | Nagycsécs | Nemesbikk |
| Oszlár | Sajóörös | Sajószöged |
| Szakáld | Tiszadorogma | Tiszakeszi |
| Tiszapalkonya | Tiszatarján | Tiszaújváros |
| 5/10. Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Borsod-Abaúj-Zemplén megye | ||
| 6. SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Szeged) | ||
| 6/1. Szegedi Járásbíróság | ||
| Algyő | Ásotthalom | Baks |
| Balástya | Bordány | Csengele |
| Deszk | Domaszék | Dóc |
| Ferencszállás | Forráskút | Kistelek |
| Klárafalva | Kübekháza | Mórahalom |
| Ópusztaszer | Öttömös | Pusztamérges |
| Pusztaszer | Röszke | Ruzsa |
| Sándorfalva | Szatymaz | Szeged |
| Tiszasziget | Újszentiván | Üllés |
| Zákányszék | Zsombó | |
| 6/2. Csongrádi Járásbíróság | ||
| Csanytelek | Csongrád | Felgyő |
| Tömörkény | ||
| 6/3. Hódmezővásárhelyi Járásbíróság | ||
| Hódmezővásárhely | Mártély | Mindszent |
| Székkutas | ||
| 6/4. Makói Járásbíróság | ||
| Ambrózfalva | Apátfalva | Csanádalberti |
| Csanádpalota | Földeák | Királyhegyes |
| Kiszombor | Kövegy | Magyarcsanád |
| Makó | Maroslele | Nagyér |
| Nagylak | Óföldeák | Pitvaros |
| 6/5. Szentesi Járásbíróság | ||
| Árpádhalom | Derekegyház | Eperjes |
| Fábiánsebestyén | Nagymágocs | Nagytőke |
| Szegvár | Szentes | |
| 6/6. Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Csongrád megye | ||
| 7. SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Székesfehérvár) | ||
| 7/1. Székesfehérvári Járásbíróság | ||
| Aba | Bakonycsernye | Bakonykúti |
| Balinka | Baracska | Bodajk |
| Csákberény | Csókakő | Csór |
| Csősz | Dég | Enying |
| Ercsi | Fehérvárcsurgó | Füle |
| Gárdony | Gyúró | Igar |
| Iszkaszentgyörgy | Isztimér | Jenő |
| Kajászó | Káloz | Kápolnásnyék |
| Kincsesbánya | Kisláng | Kőszárhegy |
| Lajoskomárom | Lepsény | Magyaralmás |
| Martonvásár | Mátyásdomb | Mezőkomárom |
| Mezőszentgyörgy | Mezőszilas | Moha |
| Mór | Nadap | Nagyveleg |
| Nádasdladány | Pákozd | Pátka |
| Pázmánd | Polgárdi | Pusztavám |
| Ráckeresztúr | Sárkeresztes | Sárkeszi |
| Sárosd | Sárszentmihály | Seregélyes |
| Soponya | Söréd | Sukoró |
| Szabadbattyán | Szabadegyháza | Szabadhídvég |
| Székesfehérvár | Tác | Tordas |
| Úrhida | Vál | Velence |
| Vereb | Zámoly | Zichyújfalu |
| 7/2. Bicskei Járásbíróság | ||
| Alcsútdoboz | Bicske | Bodmér |
| Csabdi | Csákvár | Etyek |
| Felcsút | Gánt | Lovasberény |
| Mány | Óbarok | Szár |
| Tabajd | Újbarok | Vértesacsa |
| Vértesboglár | ||
| 7/3. Dunaújvárosi Járásbíróság | ||
| Adony | Baracs | Beloiannisz |
| Besnyő | Daruszentmiklós | Dunaújváros |
| Előszállás | Iváncsa | Kisapostag |
| Kulcs | Mezőfalva | Nagykarácsony |
| Nagyvenyim | Perkáta | Pusztaszabolcs |
| Rácalmás | ||
| 7/4. Sárbogárdi Járásbíróság | ||
| Alap | Alsószentiván | Cece |
| Hantos | Nagylók | Sárbogárd |
| Sáregres | Sárkeresztúr | Sárszentágota |
| Vajta | ||
| 7/5. Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Fejér megye | ||
| 8. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Győr) | ||
| 8/1. Győri Járásbíróság | ||
| Abda | Acsalag | Árpás |
| Bakonygyirót | Bakonypéterd | Bakonyszentlászló |
| Barbacs | Bágyogszovát | Bezi |
| Bodonhely | Bogyoszló | Bőny |
| Börcs | Bősárkány | Cakóháza |
| Csikvánd | Csorna | Dör |
| Dunaszeg | Dunaszentpál | Egyed |
| Enese | Écs | Farád |
| Fehértó | Felpéc | Fenyőfő |
| Gönyű | Gyarmat | Gyömöre |
| Győr | Győrasszonyfa | Győrladamér |
| Győrság | Győrsövényház | Győrszemere |
| Győrújbarát | Győrújfalu | Győrzámoly |
| Ikrény | Jobaháza | Kajárpéc |
| Kisbabot | Kisbajcs | Koroncó |
| Kóny | Kunsziget | Lázi |
| Maglóca | Magyarkeresztúr | Markotabödöge |
| Mezőörs | Mérges | Mórichida |
| Mosonszentmiklós | Nagybajcs | Nagyszentjános |
| Nyalka | Nyúl | Öttevény |
| Pannonhalma | Páli | Pásztori |
| Pázmándfalu | Pér | Potyond |
| Ravazd | Rábacsanak | Rábacsécsény |
| Rábapatona | Rábapordány | Rábasebes |
| Rábaszentandrás | Rábaszentmihály | Rábaszentmiklós |
| Rábatamási | Rábcakapi | Rétalap |
| Románd | Sikátor | Sobor |
| Sokorópátka | Sopronnémeti | Szany |
| Szerecseny | Szil | Szilsárkány |
| Tarjánpuszta | Táp | Tápszentmiklós |
| Tárnokréti | Tényő | Tét |
| Töltéstava | Vág | Vámosszabadi |
| Veszprémvarsány | Vének | Zsebeháza |
| 8/2. Mosonmagyaróvári Járásbíróság | ||
| Ásványráró | Bezenye | Darnózseli |
| Dunakiliti | Dunaremete | Dunasziget |
| Feketeerdő | Halászi | Hegyeshalom |
| Hédervár | Jánossomorja | Károlyháza |
| Kimle | Kisbodak | Levél |
| Lébény | Lipót | Máriakálnok |
| Mecsér | Mosonmagyaróvár | Mosonszolnok |
| Mosonudvar | Püski | Rajka |
| Újrónafő | Várbalog | |
| 8/3. Soproni Járásbíróság | ||
| Agyagosszergény | Ágfalva | Babót |
| Beled | Cirák | Csapod |
| Csáfordjánosfa | Csér | Dénesfa |
| Ebergőc | Edve | Egyházasfalu |
| Fertőboz | Fertőd | Fertőendréd |
| Fertőhomok | Fertőrákos | Fertőszentmiklós |
| Fertőszéplak | Gyalóka | Gyóró |
| Harka | Hegykő | Hidegség |
| Himod | Hövej | Iván |
| Kapuvár | Kisfalud | Kópháza |
| Lövő | Mihályi | Nagycenk |
| Nagylózs | Nemeskér | Osli |
| Pereszteg | Petőháza | Pinnye |
| Pusztacsalád | Rábakecöl | Répceszemere |
| Répcevis | Röjtökmuzsaj | Sarród |
| Sopron | Sopronhorpács | Sopronkövesd |
| Szakony | Szárföld | Újkér |
| Und | Vadosfa | Vásárosfalu |
| Veszkény | Vitnyéd | Völcsej |
| Zsira | ||
| 8/4. Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Győr-Moson-Sopron megye | ||
| 9. DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Debrecen) | ||
| 9/1. Debreceni Járásbíróság | ||
| Álmosd | Bagamér | Balmazújváros |
| Bocskaikert | Debrecen | Egyek |
| Fülöp | Hajdúbagos | Hajdúhadház |
| Hajdúsámson | Hortobágy | Hosszúpályi |
| Kokad | Létavértes | Mikepércs |
| Monostorpályi | Nyíracsád | Nyíradony |
| Nyírábrány | Nyírmártonfalva | Sáránd |
| Téglás | Tiszacsege | Újléta |
| Újszentmargita | Vámospércs | |
| 9/2. Berettyóújfalui Járásbíróság | ||
| Ártánd | Bakonszeg | Bedő |
| Berekböszörmény | Berettyóújfalu | Biharkeresztes |
| Bojt | Csökmő | Darvas |
| Derecske | Esztár | Furta |
| Gáborján | Hencida | Kismarja |
| Komádi | Konyár | Körösszakál |
| Körösszegapáti | Magyarhomorog | Mezőpeterd |
| Mező sas | Nagykereki | Pocsaj |
| Szentpéterszeg | Tépe | Told |
| Újiráz | Váncsod | Vekerd |
| Zsáka | ||
| 9/3. Hajdúböszörményi Járásbíróság | ||
| Folyás | Görbeháza | Hajdúböszörmény |
| Hajdúdorog | Hajdúnánás | Polgár |
| Tiszagyulaháza | Újtikos | |
| 9/4. Hajdúszoboszlói Járásbíróság | ||
| Ebes | Hajdúszoboszló | Hajdúszovát |
| Nagyhegyes | Nádudvar | |
| 9/5. Püspökladányi Járásbíróság | ||
| Báránd | Bihardancsháza | Biharnagybajom |
| Bihartorda | Földes | Kaba |
| Nagyrábé | Püspökladány | Sáp |
| Sárrétudvari | Szerep | Tetétlen |
| 9/6. Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Hajdú-Bihar megye | ||
| 10. EGRI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Eger) | ||
| 10/1. Egri Járásbíróság | ||
| Andornaktálya | Balaton | Bátor |
| Bekölce | Bélapátfalva | Bodony |
| Bükkszenterzsébet | Bükkszentmárton | Bükkszék |
| Demjén | Eger | Egerbakta |
| Egerbocs | Egercsehi | Egerszalók |
| Egerszólát | Erdőkövesd | Fedémes |
| Feldebrő | Felsőtárkány | Hevesaranyos |
| Istenmezeje | Ivád | Kerecsend |
| Kisfüzes | Maklár | Mátraballa |
| Mátraderecske | Mikófalva | Mónosbél |
| Nagytálya | Nagyvisnyó | Noszvaj |
| Novaj | Ostoros | Parád |
| Parádsasvár | Pétervására | Recsk |
| Sirok | Szajla | Szarvaskő |
| Szentdomonkos | Szilvásvárad | Szúcs |
| Tarnalelesz | Tarnaszentmária | Terpes |
| Váraszó | Verpelét | |
| 10/2. Füzesabonyi Járásbíróság | ||
| Aldebrő | Besenyőtelek | Dormánd |
| Egerfarmos | Füzesabony | Kál |
| Kápolna | Kompolt | Mezőszemere |
| Mezőtárkány | Nagyút | Poroszló |
| Sarud | Szihalom | Tófalu |
| Újlőrincfalva | ||
| 10/3. Gyöngyösi Járásbíróság | ||
| Abasár | Adács | Atkár |
| Detk | Domoszló | Gyöngyös |
| Gyöngyöshalász | Gyöngyösoroszi | Gyöngyöspata |
| Gyöngyössolymos | Gyöngyöstarján | Halmajugra |
| Karácsond | Kisnána | Ludas |
| Markaz | Mátraszentimre | Nagyfüged |
| Nagyréde | Pálosvörösmart | Szücsi |
| Vámosgyörk | Vécs | Visonta |
| Visznek | ||
| 10/4. Hatvani Járásbíróság | ||
| Apc | Boldog | Csány |
| Ecséd | Hatvan | Heréd |
| Hort | Kerekharaszt | Lőrinci |
| Nagykökényes | Petőfibánya | Rózsaszentmárton |
| Zagyvaszántó | ||
| 10/5. Hevesi Járásbíróság | ||
| Átány | Boconád | Erdőtelek |
| Erk | Heves | Hevesvezekény |
| Kisköre | Kömlő | Pély |
| Tarnabod | Tarnaméra | Tarnaörs |
| Tarnaszentmiklós | Tarnazsadány | Tenk |
| Tiszanána | Zaránk | |
| 10/6. Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Heves megye |
| 11. SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Szolnok) | ||
| 11/1. Szolnoki Járásbíróság | ||
| Besenyszög Hunyadfalva Kuncsorba Örményes Szajol Tiszabő Tiszapüspöki Tiszatenyő Törökszentmiklós Zagyvarékas | Csataszög Kengyel Martfű Rákóczifalva Szászberek Tiszagyenda Tiszaroff Tiszavárkony Újszász | Fegyvernek Kőtelek Nagykörű Rákócziújfalu Szolnok Tiszajenő Tiszasüly Tószeg Vezseny |
| 11/2. Jászberényi Járásbíróság | ||
| Alattyán Jászapáti Jászberény Jászfelsőszentgyörgy Jászjákóhalma Jászszentandrás | Jánoshida Jászágó Jászboldogháza Jászfényszaru Jászkisér Jásztelek | Jászalsószentgyörgy Jászárokszállás Jászdózsa Jászivány Jászladány Pusztamonostor |
| 11/3. Karcagi Járásbíróság | ||
| Berekfürdő Kisújszállás | Karcag Kunhegyes | Kenderes Kunmadaras |
| 11/4. Kunszentmártoni Járásbíróság | ||
| Cibakháza Kunszentmárton Szelevény Tiszakürt | Cserkeszőlő Nagyrév Tiszaföldvár Tiszasas | Csépa Öcsöd Tiszainoka |
| 11/5. Mezőtúri Járásbíróság | ||
| Kétpó Mezőtúr | Mesterszállás Túrkeve | Mezőhék |
| 11/6. Tiszafüredi Járásbíróság | ||
| Abádszalók Tiszaderzs Tiszaörs Tomajmonostora | Nagyiván Tiszafüred Tiszaszentimre | Tiszabura Tiszaigar Tiszaszőlős |
| 11/7. Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Jász-Nagykun-Szolnok megye | ||
| 12. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Tatabánya) | ||
| 12/1. Tatabányai Járásbíróság | ||
| Bokod Héreg Környe Szárliget Tatabánya Vértesszőlős | Dad Kecskéd Oroszlány Szomor Várgesztes | Gyermely Kömlőd Szákszend Tarján Vértessomló |
| 12/2. Esztergomi Járásbíróság | ||
| Annavölgy | Bajna | Bajót |
| Csolnok | Dág | Dorog |
| Dömös | Epöl | Esztergom |
| Kesztölc | Lábatlan | Leányvár |
| Máriahalom | Mogyorósbánya | Nagysáp |
| Nyergesújfalu | Piliscsév | Pilismarót |
| Sárisáp | Süttő | Tát |
| Tokod | Tokodaltáró | Úny |
| 12/3. Komáromi Járásbíróság | ||
| Aka | Almásfüzitő | Ács |
| Ácsteszér | Ászár | Bakonybánk |
| Bakonysárkány | Bakonyszombathely | Bana |
| Bábolna | Bársonyos | Csatka |
| Császár | Csém | Csép |
| Ete | Kerékteleki | Kisbér |
| Kisigmánd | Komárom | Mocsa |
| Nagyigmánd | Réde | Súr |
| Tárkány | Vérteskethely | |
| 12/4. Tatai Járásbíróság | ||
| Baj | Dunaalmás | Dunaszentmikló |
| Kocs | Naszály | Neszmély |
| Szomód | Tardos | Tata |
| Vértestolna | ||
| 12/5. Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Komárom-Esztergom megye | ||
| 13. BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Balassagyarmat) | ||
| 13/1. Balassagyarmati Járásbíróság | ||
| Alsópetény | Balassagyarmat | Bánk |
| Becske | Bercel | Berkenye |
| Borsosberény | Cserháthaláp | Cserhátsurány |
| Csesztve | Csitár | Debercsény |
| Dejtár | Diósjen ő | Drégelypalánk |
| Endrefalva | Érsekvadkert | Felsőpetény |
| Galgaguta | Herencsény | Hollókő |
| Hont | Horpács | Hugyag |
| Iliny | Ipolyszög | Ipolyvece |
| Keszeg | Kétbodony | Kisecset |
| Legénd | Ludányhalászi | Magyargéc |
| Magyarnándor | Mohora | Nagylóc |
| Nagyoroszi | Nézsa | Nógrád |
| Nógrádkövesd | Nógrádmarcal | Nógrádmegyer |
| Nógrádsáp | Nógrádsipek | Nógrádszakál |
| Nőtincs | Őrhalom | Ősagárd |
| Patak | Patvarc | Piliny |
| Pusztaberki | Rétság | Rimóc |
| Romhány | Szalmatercs | Szanda |
| Szátok | Szendehely | Szente |
| Szécsénke | Szécsény | Szécsényfelfalu |
| Szügy | Tereske | Terény |
| Tolmács | Varsány | |
| 13/2. Pásztói Járásbíróság | ||
| Alsótold | Bér | Bokor |
| Buják | Cserhátszentiván | Csécse |
| Ecseg | Egyházasdengeleg | Erdőkürt |
| Erdőtarcsa | Felsőtold | Garáb |
| Héhalom | Jobbágyi | Kálló |
| Kisbágyon | Kozárd | Kutasó |
| Mátraszőlős | Palotás | Pásztó |
| Szarvasgede | Szirák | Szurdokpüspöki |
| Tar | Vanyarc | |
| 13/3. Salgótarjáni Járásbíróság | ||
| Bárna | Bátonyterenye | Cered |
| Dorogháza | Egyházasgerge | Etes |
| Ipolytarnóc | Karancsalja | Karancsberény |
| Karancskeszi | Karancslapujtő | Karancsság |
| Kazár | Kisbárkány | Kishartyán |
| Litke | Lucfalva | Márkháza |
| Mátramindszent | Mátranovák | Mátraszele |
| Mátraterenye | Mátraverebély | Mihálygerge |
| Nagybárkány | Nagykeresztúr | Nemti |
| Rákóczibánya | Ságújfalu | Salgótarján |
| Sámsonháza | Somoskőújfalu | Sóshartyán |
| Szilaspogony | Szuha | Vizslás |
| Zabar | ||
| 13/4. Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Nógrád megye | ||
| 14. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Budapest) | ||
| 14/1. Budakörnyéki Járásbíróság (székhelye: Budapest) | ||
| Budajenő | Budakeszi | Nagykovácsi |
| Páty | Perbál | Pilisborosjenő |
| Piliscsaba | Pilisjászfalu | Pilisszentiván |
| Pilisvörösvár | Remeteszőlős | Solymár |
| Telki | Tinnye | Tök |
| Üröm | Zsámbék | |
| 14/2. Ceglédi Járásbíróság | ||
| Abony | Albertirsa | Cegléd |
| Ceglédbercel | Csemő | Dánszentmiklós |
| Jászkarajenő | Kőröstetétlen | Mikebuda |
| Tápiószőlős | Törtel | Újszilvás |
| 14/3. Dabasi Járásbíróság | ||
| Alsónémedi | Bugyi | Dabas |
| Felsőpakony | Gyál | Hernád |
| Inárcs | Kakucs | Ócsa |
| Örkény | Pusztavacs | Tatárszentgyörgy |
| Táborfalva | Újhartyán | Újlengyel |
| 14/4. Dunakeszi Járásbíróság | ||
| Csomád | Dunakeszi | Fót |
| Göd | ||
| 14/5. Gödöllői Járásbíróság | ||
| Aszód | Bag | Csömör |
| Dány | Domony | Erdőkertes |
| Galgahévíz | Galgamácsa | Gödöllő |
| Hévízgyörk | Iklad | Isaszeg |
| Kartal | Kerepes | Kistarcsa |
| Mogyoród | Nagytarcsa | Pécel |
| Szada | Tura | Valkó |
| Vácegres | Vácszentlászló | Veresegyháza |
| Verseg | Zsámbok | |
| 14/6. Monori Járásbíróság | ||
| Bénye | Csévharaszt | Ecser |
| Gomba | Gyömrő | Káva |
| Maglód | Mende | Monor |
| Monorierdő | Nyáregyháza | Péteri |
| Pilis | Sülysáp | Úri |
| Üllő | Vasad | Vecsés |
| 14/7. Nagykátai Járásbíróság | ||
| Farmos | Kóka | Nagykáta |
| Pánd | Szentlőrinckáta | Szentmártonkáta |
| Tápióbicske | Tápiógyörgye | Tápióság |
| Tápiószecső | Tápiószele | Tápiószentmárton |
| Tóalmás | ||
| 14/8. Nagykőrösi Járásbíróság | ||
| Kocsér | Nagykőrös | Nyársapát |
| 14/9. Ráckevei Járásbíróság | ||
| Apaj | Áporka | Délegyháza |
| Dömsöd | Dunaharaszti | Dunavarsány |
| Halásztelek | Kiskunlacháza | Lórév |
| Majosháza | Makád | Ráckeve |
| Szigetbecse | Szigetcsép | Szigethalom |
| Szigetszentmárton | Szigetszentmiklós | Szigetújfalu |
| Taksony | Tököl | |
| 14/10. Szentendrei Járásbíróság | ||
| Budakalász | Csobánka | Dunabogdány |
| Kisoroszi | Leányfalu | Pilisszántó |
| Pilisszentkereszt | Pilisszentlászló | Pomáz |
| Pócsmegyer | Szentendre | Szigetmonostor |
| Tahitótfalu | Visegrád | |
| 14/11. Váci Járásbíróság | ||
| Acsa | Bernecebaráti | Csörög |
| Cső vár | Galgagyörk | Ipolydamásd |
| Ipolytölgyes | Kemence | Kismaros |
| Kisnémedi | Kosd | Kóspallag |
| Letkés | Márianosztra | Nagybörzsöny |
| Nagymaros | Őrbottyán | Penc |
| Perőcsény | Püspökhatvan | Püspökszilágy |
| Rád | Szob | Szokolya |
| Sződ | Sződliget | Tésa |
| Vác | Vácduka | Váchartyán |
| Váckisújfalu | Vácrátót | Vámosmikola |
| Verőce | Zebegény | |
| 14/12. Budaörsi Járásbíróság | ||
| Biatorbágy | Budaörs | Diósd |
| Érd | Herceghalom | Pusztazámor |
| Sóskút | Százhalombatta | Tárnok |
| Törökbálint | ||
| 14/13. Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Pest megye | ||
| 15. KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Kaposvár) | ||
| 15/1. Kaposvári Járásbíróság | ||
| Alsóbogát | Baté | Bárdudvarnok |
| Bodrog | Bőszénfa | Büssü |
| Cserénfa | Csoma | Csombárd |
| Csököly | Ecseny | Edde |
| Felsőmocsolád | Fonó | Gadács |
| Gálosfa | Gige | Gölle |
| Hajmás | Hedrehely | Hencse |
| Hetes | Igal | Jákó |
| Juta | Kadarkút | Kaposfő |
| Kaposgyarmat | Kaposhomok | Kaposkeresztúr |
| Kaposmérő | Kaposszerdahely | Kaposújlak |
| Kaposvár | Kazsok | Kercseliget |
| Kisasszond | Kisgyalán | Kiskorpád |
| Kőkút | Magyaratád | Magyaregres |
| Mernye | Mezőcsokonya | Mike |
| Mosdós | Nagybajom | Nagyberki |
| Orci | Osztopán | Patalom |
| Patca | Pálmajor | Polány |
| Ráksi | Rinyakovácsi | Sántos |
| Simonfa | Somodor | Somogyaszaló |
| Somogyfajsz | Somogygeszti | Somogyjád |
| Somogysárd | Somogyszil | Szabadi |
| Szenna | Szentbalázs | Szentgáloskér |
| Szilvásszentmárton | Taszár | Újvárfalva |
| Várda | Visnye | Zimány |
| Zselickisfalud | Zselickislak | Zselicszentpál |
| 15/2. Barcsi Járásbíróság | ||
| Babócsa | Barcs | Bélavár |
| Bolhó | Csokonyavisonta | Darány |
| Drávagárdony | Drávatamási | Heresznye |
| Homokszentgyörgy | Istvándi | Kastélyosdomb |
| Kálmáncsa | Komlósd | Lad |
| Lakócsa | Patosfa | Péterhida |
| Potony | Rinyaújlak | Rinyaújnép |
| Somogyaracs | Szentborbás | Szulok |
| Tótújfalu | Vízvár | |
| 15/3. Fonyódi Járásbíróság | ||
| Balatonboglár | Balatonfenyves | Balatonlelle |
| Buzsák | Fonyód | Gamás |
| Gyugy | Hács | Karád |
| Kisberény | Látrány | Lengyeltóti |
| Ordacsehi | Öreglak | Pamuk |
| Somogybabod | Somogytúr | Somogyvámos |
| Somogyvár | Szőlősgyörök | Visz |
| 15/4. Marcali Járásbíróság | ||
| Balatonberény | Balatonkeresztúr | Balatonmáriafürdő |
| Balatonszentgyörgy | Balatonújlak | Böhönye |
| Csákány | Csömend | Főnyed |
| Gadány | Hollád | Hosszúvíz |
| Keleviz | Kéthely | Libickozma |
| Marcali | Mesztegnyő | Nagyszakácsi |
| Nemesdéd | Nemeskisfalud | Nemesvid |
| Nikla | Pusztakovácsi | Sávoly |
| Somogysámson | Somogysimonyi | Somogyszentpál |
| Somogyzsitfa | Szegerdő | Szenyér |
| Szőkedencs | Tapsony | Táska |
| Tikos | Varázsló | Vése |
| Vörs | ||
| 15/5. Nagyatádi Járásbíróság | ||
| Bakháza | Beleg | Berzence |
| Bolhás | Csurgó | Csurgónagymarton |
| Görgeteg | Gyékényes | Háromfa |
| Iharos | Iharosberény | Inke |
| Kaszó | Kisbajom | Kutas |
| Lábod | Nagyatád | Nagykorpád |
| Őrtilos | Ötvöskónyi | Pogányszentpéter |
| Porrog | Porrogszentkirály | Porrogszentpál |
| Rinyabesenyő | Rinyaszentkirály | Segesd |
| Somogybükkösd | Somogycsicsó | Somogyszob |
| Somogyudvarhely | Szabás | Szenta |
| Tarany | Zákány | Zsákányfalu |
| 15/6. Siófoki Járásbíróság | ||
| Andocs | Ádánd | Balatonendréd |
| Balatonföldvár | Balatonőszöd | Balatonszabadi |
| Balatonszárszó | Balatonszemes | Balatonvilágos |
| Bábonymegyer | Bálványos | Bedegkér |
| Bonnya | Fiad | Kapoly |
| Kánya | Kára | Kereki |
| Kisbárapáti | Kőröshegy | Kötcse |
| Lulla | Miklósi | Nagyberény |
| Nagycsepely | Nágocs | Nyim |
| Pusztaszemes | Ságvár | Sérsekszőlős |
| Siófok | Siójut | Som |
| Somogyacsa | Somogydöröcske | Somogyegres |
| Somogymeggyes | Szántód | Szorosad |
| Szólád | Tab | Teleki |
| Tengőd | Torvaj | Törökkoppány |
| Zala | Zamárdi | Zics |
| 15/7. Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Somogy megye | ||
| 16. NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Nyíregyháza) | ||
| 16/1. Nyíregyházi Járásbíróság | ||
| Apagy | Baktalórántháza | Balkány |
| Balsa | Berkesz | Besenyőd |
| Beszterec | Biri | Bököny |
| Buj | Demecser | Érpatak |
| Gávavencsellő | Gégény | Geszteréd |
| Ibrány | Kállósemjén | Kálmánháza |
| Kemecse | Kék | Kótaj |
| Laskod | Levelek | Magy |
| Nagycserkesz | Nagyhalász | Nagykálló |
| Napkor | Nyírbogdány | Nyíregyháza |
| Nyíribrony | Nyírjákó | Nyírkércs |
| Nyírpazony | Nyírtelek | Nyírtét |
| Nyírtura | Ófehértó | Paszab |
| Petneháza | Rakamaz | Ramocsaháza |
| Rohod | Sényő | Szabolcs |
| Szakoly | Székely | Szorgalmatos |
| Timár | Tiszabercel | Tiszadada |
| Tiszadob | Tiszaeszlár | Tiszalök |
| Tiszanagyfalu | Tiszarád | Tiszatelek |
| Tiszavasvári | Újfehértó | Vasmegyer |
| 16/2. Fehérgyarmati Járásbíróság | ||
| Botpalád | Cégénydányád | Csaholc |
| Császló | Csegöld | Darnó |
| Fehérgyarmat | Fülesd | Gacsály |
| Garbolc | Gyügye | Hermánszeg |
| Jánkmajtis | Kérsemjén | Kisar |
| Kishódos | Kisnamény | Kispalád |
| Kisszekeres | Kölcse | Kömörő |
| Magosliget | Mánd | Méhtelek |
| Milota | Nagyar | Nagyhódos |
| Nagyszekeres | Nábrád | Nemesborzova |
| Olcsvaapáti | Panyola | Penyige |
| Rozsály | Sonkád | Szamossályi |
| Szamosújlak | Szatmárcseke | Tiszabecs |
| Tiszacsécse | Tiszakóród | Tisztaberek |
| Tivadar | Tunyogmatolcs | Túristvándi |
| Túrricse | Uszka | Vámosoroszi |
| Zajta | Zsarolyán | |
| 16/3. Kisvárdai Járásbíróság | ||
| Ajak | Anarcs | Benk |
| Dombrád | Döge | Eperjeske |
| Fényeslitke | Győröcske | Gyulaháza |
| Jéke | Kékcse | Kisvárda |
| Komoró | Lövőpetri | Mándok |
| Mezőladány | Nyírkarász | Nyírlövő |
| Nyírtass | Pap | Pátroha |
| Rétközberencs | Szabolcsbáka | Szabolcsveresmart |
| Tiszabezdéd | Tiszakanyár | Tiszamogyorós |
| Tiszaszentmárton | Tornyospálca | Tuzsér |
| Újdombrád | Újkenéz | Záhony |
| Zsurk | ||
| 16/4. Mátészalkai Járásbíróság | ||
| Csenger | Csengersima | Csengerújfalu |
| Fábiánháza | Fülpösdaróc | Géberjén |
| Győrtelek | Hodász | Jármi |
| Kántorjánosi | Kocsord | Komlódtótfalu |
| Mátészalka | Mérk | Nagydobos |
| Nagyecsed | Nyírcsaholy | Nyírkáta |
| Nyírmeggyes | Nyírparasznya | Ópályi |
| Ököritófülpös | Őr | Papos |
| Pátyod | Porcsalma | Rápolt |
| Szamosangyalos | Szamosbecs | Szamoskér |
| Szamosszeg | Szamostatárfalva | Tiborszállás |
| Tyukod | Ura | Vaja |
| Vállaj | ||
| 16/5. Nyírbátori Járásbíróság | ||
| Bátorliget | Encsencs | Kisléta |
| Máriapócs | Nyírbátor | Nyírbéltek |
| Nyírbogát | Nyírcsászári | Nyírderzs |
| Nyírgelse | Nyírgyulaj | Nyírlugos |
| Nyírmihálydi | Nyírpilis | Nyírvasvári |
| Ömböly | Penészlek | Piricse |
| Pócspetri | Terem | |
| 16/6. Vásárosnaményi Járásbíróság | ||
| Aranyosapáti | Barabás | Beregdaróc |
| Beregsurány | Csaroda | Gelénes |
| Gemzse | Gulács | Gyüre |
| Hetefejércse | Ilk | Jánd |
| Kisvarsány | Lónya | Márokpapi |
| Mátyus | Nagyvarsány | Nyírmada |
| Olcsva | Pusztadobos | Tarpa |
| Tákos | Tiszaadony | Tiszakerecseny |
| Tiszaszalka | Tiszavid | Vámosatya |
| Vásárosnamény | ||
| 16/7. Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | ||
| 17. SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Szekszárd) | ||
| 17/1. Szekszárdi Járásbíróság | ||
| Alsónána | Alsónyék | Báta |
| Bátaszék | Bogyiszló | Decs |
| Fadd | Fácánkert | Harc |
| Kistormás | Kölesd | Medina |
| Őcsény | Pörböly | Sárpilis |
| Sióagárd | Szálka | Szedres |
| Szekszárd | Tolna | Várdomb |
| 17/2. Bonyhádi Járásbíróság | ||
| Aparhant | Bátaapáti | Bonyhád |
| Bonyhádvarasd | Cikó | Felsőnána |
| Grábóc | Györe | Izmény |
| Kakasd | Kéty | Kisdorog |
| Kismányok | Kisvejke | Lengyel |
| Mórágy | Mőcsény | Mucsfa |
| Murga | Nagymányok | Nagyvejke |
| Tevel | Váralja | Závod |
| Zomba | ||
| 17/3. Dombóvári Járásbíróság | ||
| Attala | Csibrák | Csikóstőttős |
| Dalmand | Dombóvár | Döbrököz |
| Gyulaj | Jágónak | Kapospula |
| Kaposszekcső | Kocsola | Kurd |
| Lápafő | Nak | Szakcs |
| Várong | ||
| 17/4. Paksi Járásbíróság | ||
| Bikács | Bölcske | Dunaföldvár |
| Dunaszentgyörgy | Gerjen | Györköny |
| Kajdacs | Madocsa | Nagydorog |
| Németkér | Paks | Pálfa |
| Pusztahencse | Sárszentlőrinc | Tengelic |
| 17/5. Tamási Járásbíróság | ||
| Belecska | Diósberény | Dúzs |
| Értény | Felsőnyék | Fürged |
| Gyönk | Hőgyész | Iregszemcse |
| Kalaznó | Keszőhidegkút | Kisszékely |
| Koppányszántó | Magyarkeszi | Miszla |
| Mucsi | Nagykónyi | Nagyszékely |
| Nagyszokoly | Ozora | Pári |
| Pincehely | Regöly | Simontornya |
| Szakadát | Szakály | Szárazd |
| Tamási | Tolnanémedi | Udvari |
| Újireg | Varsád | |
| 17/6. Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Tolna megye | ||
| 18. SZOMBATHELYI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Szombathely) | ||
| 18/1. Szombathelyi Járásbíróság | ||
| Acsád | Alsóújlak | Andrásfa |
| Balogunyom | Bérbaltavár | Bozzai |
| Bucsu | Csehi | Csehimindszent |
| Csempeszkopács | Csipkerek | Dozmat |
| Egervölgy | Felsőcsatár | Gencsapáti |
| Gersekarát | Gyanógeregye | Győrvár |
| Hegyhátszentpéter | Horvátlövő | Ják |
| Kám | Kisunyom | Meszlen |
| Mikosszéplak | Nagytilaj | Narda |
| Nárai | Nemesbőd | Nemeskolta |
| Olaszfa | Oszkó | Pácsony |
| Perenye | Petőmihályfa | Pornóapáti |
| Püspökmolnári | Rábahidvég | Rábatöttös |
| Rum | Salköveskút | Sárfimizdó |
| Sé | Sorkifalud | Sorkikápolna |
| Sorokpolány | Söpte | Szemenye |
| Szentpéterfa | Szombathely | Tanakajd |
| Táplánszentkereszt | Telekes | Torony |
| Vasasszonyfa | Vaskeresztes | Vassurány |
| Vasszécseny | Vasszilvágy | Vasvár |
| Vát | Vép | Zsennye |
| 18/2. Körmendi Járásbíróság | ||
| Alsószölnök | Apátistvánfalva | Bajánsenye |
| Csákánydoroszló | Csörötnek | Daraboshegy |
| Döbörhegy | Döröske | Egyházashollós |
| Egyházasrádóc | Felsőjánosfa | Felsőmarác |
| Felsőszölnök | Gasztony | Halastó |
| Halogy | Harasztifalu | Hegyháthodász |
| Hegyhátsál | Hegyhátszentjakab | Hegyhátszentmárton |
| Ispánk | Ivánc | Katafa |
| Kemestaródfa | Kercaszomor | Kerkáskápolna |
| Kétvölgy | Kisrákos | Kondorfa |
| Körmend | Magyarlak | Magyarnádalja |
| Magyarszecsőd | Magyarszombatfa | Molnaszecsőd |
| Nádasd | Nagykölked | Nagymizdó |
| Nagyrákos | Nemesmedves | Nemesrempehollós |
| Orfalu | Őrimagyarósd | Őriszentpéter |
| Pankasz | Pinkamindszent | Rábagyarmat |
| Rádóckölked | Rátót | Rönök |
| Szaknyér | Szakonyfalu | Szalafő |
| Szarvaskend | Szatta | Szentgotthárd |
| Sző ce | Vasalja | Vasszentmihály |
| Velemér | Viszák | |
| 18/3. Kőszegi Járásbíróság | ||
| Bozsok | Bük | Cák |
| Csepreg | Gyöngyösfalu | Horvátzsidány |
| Iklanberény | Kiszsidány | Kőszeg |
| Kőszegdoroszló | Kőszegpaty | Kőszegszerdahely |
| Lukácsháza | Lócs | Nemescsó |
| Ólmod | Peresznye | Pusztacsó |
| Tormásliget | Tömörd | Velem |
| 18/4. Sárvári Járásbíróság | ||
| Bejcgyertyános | Boba | Borgáta |
| Bő | Bögöt | Bögöte |
| Celldömölk | Chernelházadamonya | Csánig |
| Csénye | Csönge | Duka |
| Egyházashetye | Gérce | Gór |
| Hegyfalu | Hosszúpereszteg | Ikervár |
| Jákfa | Jánosháza | Karakó |
| Káld | Keléd | Kemeneskápolna |
| Kemenesmagasi | Kemenesmihályfa | Kemenespálfa |
| Kemenessömjén | Kemenesszentmárton | Kenéz |
| Kenyeri | Kissomlyó | Köcsk |
| Meggyeskovácsi | Megyehid | Mersevát |
| Mesterháza | Mesteri | Nagygeresd |
| Nagysimonyi | Nemeskeresztúr | Nemeskocs |
| Nemesládony | Nick | Nyőgér |
| Ostffyasszonyfa | Ölbő | Pápoc |
| Pecöl | Porpác | Pósfa |
| Rábapaty | Répcelak | Répceszentgyörgy |
| Sajtoskál | Sárvár | Simaság |
| Sitke | Sótony | Szeleste |
| Szergény | Tokorcs | Tompaládony |
| Uraiújfalu | Vasegerszeg | Vashosszúfalu |
| Vámoscsalád | Vásárosmiske | Vönöck |
| Zsédeny | ||
| 18/5. Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Vas megye | ||
| 19. VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Veszprém) | ||
| 19/1. Veszprém i Járásbíróság | ||
| Alsóörs | Aszófő | Balatonakali |
| Balatonalmádi | Balatoncsicsó | Balatonfőkajár |
| Balatonfüred | Balatonfűzfő | Balatonkenese |
| Balatonszepezd | Balatonszőlős | Balatonudvari |
| Barnag | Bánd | Berhida |
| Csajág | Csopak | Dörgicse |
| Eplény | Felsőörs | Hajmáskér |
| Hárskút | Herend | Hidegkút |
| Jásd | Királyszentistván | Küngös |
| Litér | Lovas | Márkó |
| Mencshely | Monoszló | Nagyvázsony |
| Nemesvámos | Óbudavár | Örvényes |
| Ősi | Öskü | Paloznak |
| Papkeszi | Pécsely | Pétfürdő |
| Pula | Sóly | Szentantalfa |
| Szentgál | Szentjakabfa | Szentkirályszabadja |
| Tagyon | Tés | Tihany |
| Tótvázsony | Várpalota | Vászoly |
| Veszprém | Veszprémfajsz | Vilonya |
| Vöröstó | Zánka | |
| 19/2. Ajkai Járásbíróság | ||
| Adorjánháza | Ajka | Apácatorna |
| Borszörcsök | Csehbánya | Csögle |
| Dabrony | Devecser | Doba |
| Egeralja | Farkasgyepű | Halimba |
| Iszkáz | Kamond | Karakószörcsök |
| Kerta | Kisberzseny | Kiscsősz |
| Kislőd | Kispirit | Kisszőlős |
| Kolontár | Magyarpolány | Nagyalásony |
| Nagypirit | Noszlop | Nyirád |
| Oroszi | Öcs | Pusztamiske |
| Somlójen ő | Somlósző l ő s | Somlóvásárhely |
| Somlóvecse | Szőc | Tüskevár |
| Úrkút | Városlőd | Vid |
| 19/3. Pápai Járásbíróság | ||
| Adásztevel | Bakonyjákó | Bakonykoppány |
| Bakonypölöske | Bakonyság | Bakonyszentiván |
| Bakonyszücs | Bakonytamási | Béb |
| Békás | Csót | Dáka |
| Döbrönte | Egyházaskesző | Ganna |
| Gecse | Gic | Homokbödöge |
| Kemeneshőgyész | Kemenesszentpéter | Kup |
| Külsővat | Lovászpatona | Magyargencs |
| Malomsok | Marcalgergelyi | Marcaltő |
| Mezőlak | Mihályháza | Nagyacsád |
| Nagydém | Nagygyimót | Nagytevel |
| Nemesgörzsöny | Nemesszalók | Németbánya |
| Nóráp | Nyárád | Pápa |
| Pápadereske | Pápakovácsi | Pápasalamon |
| Pápateszér | Takácsi | Ugod |
| Vanyola | Vaszar | Várkesző |
| Vinár | ||
| 19/4. Tapolcai Járásbíróság | ||
| Ábrahámhegy | Badacsonytomaj | Badacsonytördemic |
| Balatonederics | Balatonhenye | Balatonrendes |
| Bazsi | Bodorfa | Csabrendek |
| Dabronc | Gógánfa | Gyepükaján |
| Gyulakeszi | Hegyesd | Hegymagas |
| Hetyefő | Hosztót | Kapolcs |
| Káptalanfa | Káptalantóti | Kékkút |
| Kisapáti | Kővágóörs | Köveskál |
| Lesencefalu | Lesenceistvánd | Lesencetomaj |
| Megyer | Mindszentkálla | Monostorapáti |
| Nemesgulács | Nemeshany | Nemesvita |
| Raposka | Révfülöp | Rigács |
| Salföld | Sáska | Sümeg |
| Sümegprága | Szentbékkálla | Szentimrefalva |
| Szigliget | Taliándörögd | Tapolca |
| Ukk | Uzsa | Veszprémgalsa |
| Vigántpetend | Zalaerdőd | Zalagyömörő |
| Zalahaláp | Zalameggyes | Zalaszegvár |
| 19/5. Zirci Járásbíróság | ||
| Bakonybél | Bakonynána | Bakonyoszlop |
| Bakonyszentkirály | Borzavár | Csesznek |
| Csetény | Dudar | Lókút |
| Nagyesztergár | Olaszfalu | Pénzesgyőr |
| Porva | Szápár | Zirc |
| 19/6. Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Veszprém megye | ||
| 20. ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK (székhelye: Zalaegerszeg) | ||
| 20/1. Zalaegerszegi Járásbíróság | ||
| Alibánfa | Almásháza | Alsónemesapáti |
| Babosdöbréte | Bagod | Bak |
| Baktüttös | Becsvölgye | Bezeréd |
| Bocfölde | Boncodfölde | Böde |
| Bucsuszentlászló | Csatár | Csertalakos |
| Csonkahegyhát | Csöde | Dobronhegy |
| Egervár | Gellénháza | Gombosszeg |
| Gősfa | Gutorfölde | Gyűrűs |
| Hagyárosbörönd | Hottó | Iborfia |
| Kávás | Kemendollár | Keménfa |
| Kisbucsa | Kiskutas | Kispáli |
| Kustánszeg | Lakhegy | Lickóvadamos |
| Milejszeg | Misefa | Nagykapornak |
| Nagykutas | Nagylengyel | Nagypáli |
| Nemesapáti | Nemeshetés | Nemesrádó |
| Nemessándorháza | Nemesszentandrás | Németfalu |
| Orbányosfa | Ormándlak | Ozmánbük |
| Pacsa | Padár | Pálfiszeg |
| Pethőhenye | Petrikeresztúr | Pókaszepetk |
| Pölöske | Pusztaederics | Pusztaszentlászló |
| Salomvár | Sárhida | Söjtör |
| Szentkozmadombja | Szentpéterfölde | Szentpéterúr |
| Teskánd | Tilaj | Tófej |
| Vasboldogasszony | Vaspör | Vöckönd |
| Zalaboldogfa | Zalacséb | Zalaegerszeg |
| Zalaháshágy | Zalaigrice | Zalaistvánd |
| Zalalövő | Zalaszentgyörgy | Zalaszentiván |
| Zalaszentlőrinc | Zalaszentmihály | Zalatárnok |
| 20/2. Keszthelyi Járásbíróság | ||
| Alsópáhok | Balatongyörök | Batyk |
| Bókaháza | Cserszegtomaj | Dióskál |
| Döbröce | Dötk | Egeraracsa |
| Esztergályhorváti | Felsőpáhok | Gétye |
| Gyenesdiás | Hévíz | Kallósd |
| Karmacs | Kehidakustány | Keszthely |
| Kisgörbő | Kisvásárhely | Ligetfalva |
| Mihályfa | Nagygörbő | Nemesbük |
| Óhid | Pakod | Rezi |
| Sármellék | Sénye | Sümegcsehi |
| Szalapa | Szentgyörgyvár | Tekenye |
| Türje | Vállus | Várvölgy |
| Vindornyafok | Vindornyalak | Vindornyaszőlős |
| Vonyarcvashegy | Zalaapáti | Zalabér |
| Zalacsány | Zalaköveskút | Zalaszántó |
| Zalaszentgrót | Zalaszentlászló | Zalaszentmárton |
| Zalavár | Zalavég | |
| 20/3. Lenti Járásbíróság | ||
| Alsószenterzsébet | Baglad | Barlahida |
| Belsősárd | Bödeháza | Csesztreg |
| Csömödér | Dobri | Felsőszenterzsébet |
| Gáborjánháza | Gosztola | Hernyék |
| Iklódbördőce | Kálócfa | Kányavár |
| Kerkabarabás | Kerkafalva | Kerkakutas |
| Kerkateskánd | Kissziget | Kozmadombja |
| Külsősárd | Lendvadedes | Lendvajakabfa |
| Lenti | Lovászi | Magyarföld |
| Márokföld | Mikekarácsonyfa | Nemesnép |
| Nova | Ortaháza | Páka |
| Pórszombat | Pördefölde | Pusztaapáti |
| Ramocsa | Resznek | Rédics |
| Szentgyörgyvölgy | Szécsisziget | Szijártóháza |
| Szilvágy | Tormafölde | Tornyiszentmiklós |
| Zalabaksa | Zalaszombatfa | Zebecke |
| 20/4. Nagykanizsai Járásbíróság | ||
| Alsórajk | Balatonmagyaród | Bánokszentgyörgy |
| Bázakerettye | Becsehely | Belezna |
| Bocska | Borsfa | Börzönce |
| Bucsuta | Csapi | Csörnyeföld |
| Eszteregnye | Felsőrajk | Fityeház |
| Füzvölgy | Galambok | Garabonc |
| Gelse | Gelsesziget | Hahót |
| Homokkomárom | Hosszúvölgy | Kacorlak |
| Kerecseny | Kerkaszentkirály | Kilimán |
| Kiscsehi | Kisrécse | Kistolmács |
| Lasztonya | Letenye | Lispeszentadorján |
| Liszó | Magyarszentmiklós | Magyarszerdahely |
| Maróc | Miháld | Molnári |
| Murakeresztúr | Murarátka | Muraszemenye |
| Nagybakónak | Nagykanizsa | Nagyrada |
| Nagyrécse | Nemespátró | Oltárc |
| Orosztony | Pat | Petrivente |
| Pölöskefő | Pötréte | Pusztamagyaród |
| Rigyác | Sand | Semjénháza |
| Sormás | Surd | Szentliszló |
| Szentmargitfalva | Szepetnek | Tótszentmárton |
| Tótszerdahely | Újudvar | Valkonya |
| Várfölde | Zajk | Zalakaros |
| Zalakomár | Zalamerenye | Zalasárszeg |
| Zalaszabar | Zalaszentbalázs | Zalaszentjakab |
| Zalaújlak | ||
| 20/5. Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság | ||
| Zala megye" | ||
"