BH 2002.8.312 I. Az egyik házastárs részére leszármazói jogon juttatott vagyoni kárpótlás nem tartozik a közös vagyonba [Csjt. 27-28. §].

II. Tartási szerződés alapján a szerződéskötésben részt nem vett házastárs csak akkor szerez tulajdonjogot, ha tartási szolgáltatásra az életközösség alatt sor került [Ptk. 589. §, 1990. évi XXV. tv 2. §].

A bíróság jogerős ítéletével a felek 1969. november 5. napján megkötött házasságát felbontotta. A volt közös lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, és a felperest a lakás elhagyására kötelezte. Az ingatlannak a felperes nevén nyilvántartott 1/2 részilletőségét, továbbá a garázsingatlan 1/2 felperesi illetőségét - közös tulajdon megszüntetése címén - az alperes tulajdonába adta. Az alperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott, de a felek közös tulajdonában álló ingatlanon a közös tulajdont akként szüntette meg, hogy az ingatlant a felperes tulajdonába adta, és kötelezte az alperest, hogy az ingatlant bocsássa a felperes birtokába.

Az ingóságokat természetben osztotta meg, és ezek között az alperes tulajdonába adta a Dunabanknál és a Reálbanknál vásárolt értékjegyeket 177 139 forint, míg a Kereskedelmi és Hitelbanknál vásárolt letéti jegyeket 1 333 014 forint értékben. Az alperes birtokában maradt 16 228 ATS és 277 838 DM devizát a napi árfolyamon számítva 536 528 forint értékben bocsátotta az alperes tulajdonába.

Az ingatlanok, az ingóságok és az értékpapírok elszámolásának eredményeként kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 290 265,50 forint értékkülönbözetet, ezen felül pedig 134 898 forintot az alperes részéről térítendő rezsiköltség címén.

A megállapított tényállás szerint a felek életközössége 1993. július 1. napján szűnt meg.

Az utolsó közös lakást képező ingatlant korábban az alperes részére utalták ki szolgálati lakásként, amelynek megvásárlására a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet és az annak végrehajtása tárgyában kiadott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM rendelet szabályai szerint az 1992. október 31-én megkötött adásvételi szerződéssel került sor. A szerződés szerint az ingatlan tulajdonjogát a felek egyenlő arányban szerezték meg, a lakás vételára 226 875 forint volt, melyből az alperes 144 960 forintot a szülei után járó, de saját jogán kapott kárpótlási jeggyel egyenlített ki. A fenti összegű teljesítésre figyelemmel a felek 40 % vételárkedvezményben részesültek, a kárpótlási jegyeken túl fizetési kötelezettségük nem maradt. Az ingatlanforgalmi szakértői vélemény szerint a lakás forgalmi értéke a közös tulajdon megszüntetésének időpontjában 3 100 000 forint volt.

Az 1/2-1/2 illetőségben közös tulajdonú garázs 350 000 forint forgalmi értéket képviselt.

A cs.-i ingatlant a felek 1997-ben vették. Az ingatlan-nyilvántartás szerint az ingatlan az alperes nevén szerepelt, de a szerzés időpontjában fennállott közös vagyoni vélelemmel szemben annak különvagyoni jellegét a Pp. 164. §-a szerint az alperes nem tudta bizonyítani. Az ingatlan szakértői vélemény által meghatározott forgalmi értéke a közös tulajdon megszüntetésekor 3 000 000 forint volt.

A felperes 1992. január 6-án gondozási szerződést kötött a szüleivel, melynek alapján haszonélvezeti joggal terhelt tulajdonjogot szerzett a T.-n Deák utca 13. szám alatt fekvő ingatlanon. Az alperes a gondozási szerződés megkötéséről csak 1997-ben szerzett tudomást. A felperes szerződésből eredő kötelezettségeinek teljesítésére a felek életközösségének megszűnéséig nem volt szükség, és nem is került sor. A felperes édesanyja 1994. április 16-án elhunyt, eddig az időpontig a szülők támogatásra nem szorultak, a felperes tevékenysége csupán abban merült ki, hogy hétvégén meglátogatta a szüleit, ilyenkor a gyermektől általában elvárható figyelmességet tanúsította irántuk.

A felek az életközösség fennállása alatt is részben elkülönülten gazdálkodtak, saját keresményüket külön kezelték, a háztartás vezetésével kapcsolatos kiadásokat nagyrészt a felperes viselte, a közös életvitelhez, tartós fogyasztási cikkekre eszközölt beruházásokhoz az alperes hozzájárult.

Az ING Bank átirata szerint az alperes a bank budapesti fiókjánál 1993. október 21-én 1 300 000 forintot helyezett el a nevére nyitott számlán, melyről 1996. október 25-én 1 338 014 forintot vett fel. Ugyanitt az alperes 1993. november 18-án váltott betétjegyet, melyet 1996. november 21-én kamatokkal 177 139 forint értékben vett fel. Arra hivatkozott, hogy ezeket a pénzügyleteket megbízás alapján teljesítette, a megbízó személyével kapcsolatban azonban közelebbi adatokat nem szolgáltatott. Az értékpapírok beváltását követően az alperes jelentősebb értékű Opel személygépkocsit vásárolt.

Az alperes nevén vezetett devizaszámlákon 1994. április 7-én 21 148 DM, 1995. március 1-jén 16 228 ATS összegű deviza szerepelt, ezeket a számlákat az életközösség fennállása alatt nyitotta, a számlák a jelzett napokon megszűntek.

A felperes 1994. szeptember 26-án az OTP Keszthelyi Fiókjánál helyezett el devizát (DM), a devizaszámla-forgalomból megállapíthatóan a számlán 1996. május 2-ig különböző pénzmozgások követhetőek nyomon. Az általa nyitott további devizaszámlákon 1995. február 7-től kezdődően FRF, ATS és USD devizákat helyezett el.

A felek elszámolásához tartozott ezenfelül a vagyonmérlegben felsorolt ingókon kívül az életközösség megszűnésétől kezdődően a felperes által az alperes helyett kiegyenlített rezsiköltség is.

A jogerős ítélet indokolása szerint azzal, hogy a lakásingatlan megvásárlásához az alperes "öröklés" címén kapott 144 960 forint értékű kárpótlási jegyet használt fel, az ingatlan 63,91%-án különvagyont szerzett, így közös vagyon csupán a forgalmi érték 36,09%-a: 1 118 800 forint. Tekintettel arra, hogy a lakás eredetileg az alperes szolgálati lakása volt, továbbá annak értékében a különvagyonát beszámítva nagyobb tulajdoni hányada van, a másodfokú bíróság a lakás kizárólagos használatára és a közös tulajdon megszüntetése során a magához váltásra is az alperest jogosította fel. A lakáshoz tartozó és az alperes által huzamosabb ideje birtokolt garázsingatlan kizárólagos tulajdonát szintén az alperes részére biztosította.

A cs.-i ingatlan vonatkozásában elfogadta azt a következetes felperesi állítást, hogy az ottani felépítmény lakhatásra alkalmas, ezért ezt az ingatlant a felperes tulajdonába adta, és ennek megfelelően kötelezte az alperest az ingatlan felperesi birtokba adására.

Megállapította, hogy az életközösség megszűnésekor a felek megtakarított pénzeszközökkel rendelkeztek. Az alperes nem bizonyította azt az öröklött különvagyonát, melyet - állítása szerint - forgatva és tőkésítve végül a perbeli letéti és értékjegyek formájában kötött le, de azt sem igazolta, hogy az értékpapírokról való rendelkezésére más személy megbízásából került sor. Az életközösség megszűnését követő három hónapon belül - különvagyonának bizonyítottsága hiányában - a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a közös vagyonból vett értékjegyeket és letéti jegyeket, ezért azokat a hozamukkal együtt a kiváltáskori értékben a közös vagyon körében számolta el. Az életközösség megszűnésekor már megvolt és az alperes rendelkezése alatt álló valutát a közös vagyon megszüntetésekor irányadó napi árfolyamon szintén az alperes tulajdonába adta.