62002CJ0104[1]

A Bíróság (második tanács) 2005. április 14-i ítélete. Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Németországi Szövetségi Köztársaság. Tagállami kötelezettségszegés - A 2913/92/EGK és a 2454/93/EGK rendelet - Közösségi külső árutovábbítás - Vámhatóságok - Behozatali vám kivetésére irányuló eljárás - Határidők - Elmulasztás - A Közösségek saját forrásai - Rendelkezésre bocsátás - Határidő - Elmulasztás - Késedelmi kamat - Érintett tagállam - Fizetés elmulasztása. C-104/02. sz. ügy.

C-104/02. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Németországi Szövetségi Köztársaság

"Tagállami kötelezettségszegés - 2913/92/EGK és 2454/93/EGK rendelet - Közösségi külső árutovábbítás - Vámhatóságok - Behozatali vám beszedésére irányuló eljárás - Határidők - Elmulasztás - A Közösségek saját forrásai - Rendelkezésre bocsátás - Határidő - Elmulasztás - Késedelmi kamatok - Érintett tagállam - Fizetés elmulasztása"

C. Stix-Hackl főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2004. július 13.

A Bíróság ítélete (második tanács), 2005. április 14.

Az ítélet összefoglalása

1. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset - Tárgy - Valamely tagállam meghatározott intézkedések megtételére való kötelezése iránti kérelem - Elfogadhatatlanság

(EK 226. cikk)

2. Áruk szabad mozgása - Közösségi árutovábbítás - Közösségi külső árutovábbítás - Jogsértések, illetve szabálytalanságok - A tagállamok kötelezettségei - A behozatali vám beszedésére irányuló eljárásokra megállapított határidők be nem tartása - A saját források késedelmes megállapítása és rendelkezésre bocsátása - Kötelezettségszegés

(1552/89 tanácsi rendelet, 2. cikk és 2913/92 tanácsi rendelet, 218. cikk, (3) bekezdés és 221. cikk, (1) bekezdés)

1. Az EK 226. cikk alapján benyújtott kereset célja annak megállapítása, hogy valamely tagállam megszegte-e közösségi kötelezettségeit. Az ilyen kötelezettségszegés megállapítása az EK 228. cikke szövege szerint arra kötelezi az adott államot, hogy tegye meg a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. A Bíróság azonban e tagállam részére nem írhatja elő, hogy meghatározott intézkedéseket tegyen meg.

Következésképpen a tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bíróság nem dönthet az olyan kereseti kérelmekkel kapcsolatos kifogásokról, amelyek arra irányulnak, hogy a Bíróság valamely tagállamot késedelmi kamat megfizetésére kötelezzen. Az ilyen kereseti kérelmeket elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

(vö. 49-51. pont)

2. A közösségi külső árutovábbítási eljárás keretében elkövetett szabálytalanságok következtében keletkezett vámtartozás esetében magából a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92 rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93 rendelet 379. cikke (2) bekezdésének harmadik mondatában foglaltakból következik, hogy a tagállamok a három hónapos határidő lejártát követően e rendelkezés értelmében kötelesek megindítani az eljárást a beszedés iránt az indító vámhivatal által átadott hivatalos értesítést követően, amely szerint a szállítmányt nem mutatták be időben a rendeltetési vámhivatalnál. Ezen értelmezés szintén szükségszerű annak biztosításához, hogy a vámtartozás beszedésére vonatkozó rendelkezéseket e hatóságok gondosan és egységesen alkalmazzák a Közösség saját forrásainak hatékony és késedelem nélküli rendelkezésre bocsátása érdekében.

A tagállamot terhelő adósság tőkeösszegének a 2913/92 rendelet 221. cikke (1) bekezdése és 218. cikke (3) bekezdése figyelmen kívül hagyásával történő késedelmes közlése a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 88/376 határozat alkalmazása során szükségszerűen feltételezi a Közösség saját forrásaihoz fűződő jogosultságainak az 1552/89 rendelet 2. cikke szerinti megállapításában bekövetkező késedelmet.

(vö. 78., 89., 91. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2005. április 14.(*)

"Tagállami kötelezettségszegés - 2913/92/EGK és 2454/93/EGK rendelet - Közösségi külső árutovábbítás - Vámhatóságok - Behozatali vám beszedésére irányuló eljárás - Határidők - Elmulasztás - A Közösségek saját forrásai - Rendelkezésre bocsátás - Határidő - Elmulasztás - Késedelmi kamatok - Érintett tagállam - Fizetés elmulasztása"

A C-104/02. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2002. március 20-án

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: G. Wilms, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: W.-D. Plessing és R. Stüwe, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: D. Sellner Rechtsanwalt)

alperes ellen,

támogatja:

a Belga Királyság (képviseli: A. Snoecx, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

beavatkozó,

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, R. Schintgen és J. N. Cunha Rodrigues (előadó) bírák,

főtanácsnok: C. Stix-Hackl,

hivatalvezető: M.-F. Contet főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2004. május 27-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2004. július 13-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az Európai Közösségek Bizottsága keresetlevelében azt kéri a Bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy:

- mivel túl későn bocsátotta a Közösség rendelkezésére annak saját forrásait, a Németországi Szövetségi Köztársaság nem teljesítette a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1988. június 24-i 88/376/EGK, Euratom tanácsi határozat (HL L 185., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 176. o.) végrehajtásáról szóló, 1989. május 29-i 1552/89/EGK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 155., 1. o.) 2. cikke (1) bekezdésével együttesen alkalmazandó, a közösségi árutovábbítási eljárás végrehajtási rendelkezéseiről, valamint könnyítő intézkedéseiről szóló, 1992. április 21-i 1214/92/EGK bizottsági rendelet (HL L 132., 1. o.) 49. cikkéből vagy a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o., a továbbiakban: a végrehajtási rendelet) 379. cikkéből eredő kötelezettségeit,

- a 2000. május 31-ig terjedő időszakra az 1552/89 rendelet 11. cikkének megfelelően, a 2000. május 31-ét követő időszakra pedig a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 94/728/EK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló 2000. május 2-i 1150/2000/EK, Euratom tanácsi rendelet 11. cikkének megfelelően a Németországi Szövetségi Köztársaság köteles a késedelmes könyvelésből eredő késedelmi kamatot megfizetni a közösségi költségvetés részére.

A jogi háttér

A közösségi vámjog

2 Az 1993. január 1-je és 1996. december 31-e közötti időszakban, amelyre a jelen kereset vonatkozik, egymást követően változó, de lényegében azonos szabályozás volt alkalmazandó.

3 A közösségi árutovábbítás rendszerét illetően az 1993. évre a közösségi árutovábbításról szóló, 1990. szeptember 17-i 2726/90/EGK tanácsi rendelet (HL L 262. 1. o.) és az 1992. december 21-i 3712/92/EGK bizottsági rendelettel módosított, 1214/92/EGK bizottsági rendelet (HL L 378. 15. o., a továbbiakban: 1214/92 rendelet) volt alkalmazandó.

4 A vámtartozások rendszerét illetően az 1993. év során az 1988. december 21-i 4108/88/EGK tanácsi rendelettel (HL L 361., 2. o.) módosított, a vámtartozásról szóló, 1987. július 13-i 2144/87/EGK tanácsi rendelet (HL L 201., 15. o., a továbbiakban: a 2144/87 rendelet) és a 2144/87 rendelet egyes végrehajtási rendelkezéseinek megállapításáról szóló, 1989. március 8-i 597/89/EK bizottsági rendelet (HL L 65., 11. o.) volt alkalmazandó.

5 A vámtartozás könyvelésére és beszedésére vonatkozóan 1993 folyamán a vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vámok összegének könyvelésbe vételéről és a megfizetésének feltételeiről szóló, 1989. június 14-i 1854/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 186., 1. o.) volt alkalmazandó.

6 A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o., a továbbiakban: a Kódex) a közösségi vámjog területén alkalmazandó szabályozást foglalta egységbe. A Kódex a végrehajtási rendelet rendelkezései szerint alkalmazandó. A fenti két jogszabály 1994. január 1-jétől alkalmazandó.

7 Tekintettel arra, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen eljárásban érintett, egymást követő időszakok alatt lényegében azonos vámjogi szabályok alkalmazandók, a felek a Bíróság előtti érveléseikben kizárólag az 1994. január 1-jétől alkalmazandó rendelkezésekre, vagyis a Kódexre és a végrehajtási rendeletre hivatkoznak. Ennek megfelelően a következő táblázat csak a jogvitával érintett időszakok alatt egymást követően alkalmazandó rendelkezéseket sorolja fel. Ezzel szemben a táblázat után a Kódex és a végrehajtási rendelet rendelkezéseinek szövege kapott helyet.

A Kódex

8 A Kódex 91. cikke (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdésének a) pontja szerint:

"(1) A külső árutovábbítási eljárás lehetővé teszi az alábbiakban meghatározott áru elszállítását a Közösség vámterületén belül egy adott pontról egy másikra:

a) nem közösségi áru anélkül, hogy arra behozatali vámok és más terhek, vagy kereskedelempolitikai intézkedések vonatkoznának;

[...]

(2) Az (1) bekezdésben említett szállításra a következők alapján kerülhet sor:

[...] közösségi külső árutovábbítási eljárás keretében,

[...]"

9 A Kódex 96. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében:

"A főkötelezett a közösségi külső árutovábbítási eljárás jogosultja, akinek:

a) az előírt határidőn belül és az azonosítás biztosítására a vámhatóság által hozott rendelkezések megfelelő betartásával sértetlenül be kell mutatnia az árut a rendeltetési vámhivatalnál;

b) be kell tartania a közösségi árutovábbítási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket."

10 A Kódex 203. cikke alapján:

"(1) A behozatalkor vámtartozás keletkezik:

- a behozatalivám-köteles áru vámfelügyelet alóli jogellenes elvonása esetén.

(2) A vámtartozás az áru vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásakor keletkezik.

(3) Adós:

- az a személy, aki az árut elvonta a vámfelügyelet alól,

- bármely személy, aki részt vett az előbb említett elvonásban, és tudomása volt, vagy tudomása kellett legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól,

- bármely személy, aki a szóban forgó árut megszerezte vagy birtokában tartotta, és az áru megszerzésekor vagy átvételekor tudomása volt, vagy tudomása kellett legyen arról, hogy azt elvonták a vámfelügyelet alól,

és

- adott esetben, az áru átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek teljesítésére kötelezett személy."

11 A Kódex 204. cikke szerint:

"(1) A behozatalkor vámtartozás keletkezik:

a) behozatalivám-köteles áru vonatkozásában, annak átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek valamelyikének nem teljesítése miatt

vagy

b) az árunak az ez alá az eljárás alá vonására vagy az áru meghatározott célra történő felhasználása alapján csökkentett vagy nulla behozatali vámtétel megadására vonatkozó feltétel nem teljesítése alapján.

a 203. cikkben említett eseteken kívül, kivéve ha megállapítják, hogy e mulasztások nincsenek jelentős [tényleges] hatással a szóban forgó átmeneti megőrzés vagy vámeljárás helyes lefolytatására.

(2) A vámtartozás akkor keletkezik, amikor azt a kötelezettséget, amelynek nem teljesítése a vámtartozást keletkezteti, már nem teljesítik, vagy amikor az árut a vonatkozó vámeljárás alá vonják, amennyiben utólag megállapítják, hogy az árunak az említett eljárás alá vonására vagy az áru meghatározott célra történő felhasználása alapján csökkentett vagy nulla behozatali vámtétel megadására vonatkozó feltétel ténylegesen nem került teljesítésre.

(3) Az adós az a személy, akit, a körülményektől függően, vagy a behozatali vámköteles áru vonatkozásában annak átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek teljesítésére köteleztek, vagy akinek meg kell felelnie azoknak a feltételeknek, amelyek az árunak ez alá az eljárás alá vonására vonatkoznak."

12 A Kódex 215. cikke ekként rendelkezik:

"(1) A vámtartozás azon a helyen keletkezik, ahol az azt eredményező esemény történik.

(2) Ha az (1) bekezdésben említett helyet nem lehet meghatározni, úgy kell tekinteni, hogy a vámtartozás azon a helyen keletkezett, ahol a vámhatóság megállapította, hogy az áruk olyan helyzetben vannak, ami vámtartozás keletkezését eredményezi.

(3) Ha az árura vonatkozóan a vámeljárás még nem zárult le, úgy kell tekinteni, hogy a vámtartozás azon a helyen keletkezett, ahol az árut:

- ez alá az eljárás alá vonták,

vagy

- az eljárás során a Közösségbe beléptették.

(4) Ha a vámhatóság rendelkezésére álló információk lehetővé teszik, hogy megállapíthassa, hogy a vámtartozás akkor keletkezett, amikor az áru valamely korábbi időpontban egy másik helyen volt, a vámtartozást azon a helyen keletkezettnek kell tekinteni, ahol az áru a vámtartozás fennállásának legkorábbi megállapíthatóságakor található volt."

13 A Kódex 217. cikkének (1) bekezdése kimondja:

"A vámhatóságnak, amint rendelkezésére állnak a szükséges adatok, ki kell számítania minden egyes, vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vám összegét (a továbbiakban »vámösszeg«), és be kell jegyeznie a könyvelési nyilvántartásba vagy más ezzel egyenértékű adathordozóba (könyvelésbe vétel)."

14 A Kódex 218. cikkének (3) bekezdése értelmében:

"Ha az (1) bekezdésben említettektől eltérő körülmények mellett keletkezik vámtartozás, az adott vámösszeget attól a naptól számított két napon belül kell könyvelésbe venni, amikor a vámhatóság:

a) a szóban forgó vámösszeget ki tudja számítani

és

b) meg tudja állapítani az adós személyét."

15 Kódex 219. cikkének megfelelően:

"(1) A 218. cikkben a könyvelésbe vételre megállapított határidők meghosszabbíthatók:

a) a tagállamok közigazgatásának szervezetével kapcsolatos okok miatt, különösen ha a nyilvántartások központosítva vannak, vagy

b) ha különleges körülmények akadályozzák a vámhatóságot az említett határidők betartásában.

A meghosszabbított határidő nem haladhatja meg a 14 napot.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított határidők nem alkalmazhatók előre nem látható körülmények vagy vis maior esetén.

16 A Kódex 221. cikkének (1) és (3) bekezdései értelmében:

"(1) A könyvelésbe vételt követően [Amint annak könyvelésbe vétele megtörtént] a vámösszeget a megfelelő eljárások szerint közölni kell az adóssal.

[...]

(3) A vámtartozás keletkezésétől számított 3 év lejárta után az adóssal már nem lehet közölni a tartozás összegét. Ha azonban a vámhatóság büntetőeljárás alapjául szolgáló cselekmény következtében nem tudta megállapítani a jogszabály alapján fizetendő vámtartozás pontos összegét, a 3 éves határidő lejárta után is lehet azt közölni, ha a hatályos rendelkezések azt lehetővé teszik."

17 A Kódex 236. cikke (1) bekezdésének rendelkezése szerint:

"A behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

A behozatali vagy kiviteli vámokat el kell engedni, amennyiben megállapításra kerül, hogy könyvelésbe vételükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

Visszafizetés vagy elengedés nem nyújtható, ha valamely, nem jogszabály szerint fizetendő összegnek a kifizetése vagy könyvelésbe vétele az érintett személy szándékos cselekedetének eredménye.

A végrehajtási rendelet

18 A végrehajtási rendelet 356. cikke (1) és (5) bekezdéseinek rendelkezése szerint:

"(1) Az árukat és a T1 okmányt a rendeltetési vámhivatalnál be kell mutatni.

[...]

(5) Amennyiben az árut a rendeltetési vámhivatalnál az indító vámhivatal által meghatározott határidő lejárta után mutatják be, és a határidő betartásának elmulasztása a rendeltetési vámhivatal számára kielégítő módon megindokolt körülményeknek tudható be, és nem róható fel a fuvarozónak vagy a főkötelezettnek, akkor az előírt határidő betartottnak tekintendő."

19 A végrehajtási rendelet 378. cikke kimondja:

"(1) A Vámkódex 215. cikkének sérelme nélkül, amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és a jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, ez a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet

- abban a tagállamban követtek el, amelyhez az indító vámhivatal tartozik,

vagy

- abban a tagállamban követtek el, amelyhez az a Közösségbe való belépés pontján lévő átléptető az a vámhivatal tartozik, amelyhez a határátlépési igazolást benyújtották,

kivéve ha a 379. cikk (2) bekezdése szerint meghatározandó határidőn belül az árutovábbítási eljárás szabályszerűségére vagy a jogsértés, illetve szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően bizonyítják.

(2) Amennyiben ilyen bizonyítékot nem nyújtanak be, és így a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet az indító tagállamban vagy az első bekezdés második francia bekezdésében említettek szerinti beléptető tagállamban követtek el, az érintett árukkal kapcsolatos vámokat és egyéb díjakat ez a tagállam veti ki a közösségi vagy nemzeti rendelkezések szerint.

(3) Ha a T1 nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított hároméves határidő lejárta előtt megállapítják, hogy melyik tagállamban követték el ténylegesen a jogsértést vagy szabálytalanságot, ez a tagállam a közösségi vagy nemzeti rendelkezések szerint beszedi az érintett árukra vonatkozó vámokat és egyéb díjakat (eltekintve azoktól, amelyeket a (2) bekezdés szerint mint a Közösség saját forrásait vetettek ki). Amennyiben a beszedés tényét igazolják, az eredetileg kivetett vámokat és egyéb díjakat (eltekintve azoktól, amelyeket mint a Közösség saját forrásait vetettek ki) vissza kell téríteni.

(4) Az árutovábbítási eljárásra vonatkozó biztosíték nem szabadítható fel a fent említett hároméves határidő vége előtt, vagy amíg meg nem fizették az abban a tagállamban alkalmazandó vámokat és egyéb díjakat, amelyben az említett jogsértést vagy szabálytalanságot ténylegesen elkövették.

A tagállamok minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy minden jogsértés és szabálytalanság ügyében eljárjanak, és hatékony szankciókat alkalmazzanak."

20 A végrehajtási rendelet 379. cikke szerint:

"(1) Amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és az elkövetett jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, az indító vámhivatal erről a lehető leghamarabb, de minden esetben a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11. hónap végéig tájékoztatja a főkötelezettet.

(2) Az (1) bekezdésben említett értesítésben meg kell jelölni azt a határidőt, amelyen belül az eljárás szabályszerűségének vagy a jogsértés vagy szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően igazoló bizonyítékokat az indító vámhivatalhoz be kell nyújtani. Ez a határidő az (1) bekezdésben említett értesítés időpontjától számított három hónap. Ha az említett bizonyítékot e határidő végéig nem nyújtják be, az illetékes tagállam megteszi a szükséges lépéseket a vámok és egyéb díjak beszedése érdekében. Azokban az esetekben, amikor ez a tagállam nem azonos azzal, amelyben az indító vámhivatal található, akkor ez utóbbi tagállamot haladéktalanul értesíteni kell."

21 A végrehajtási rendelet 380. cikkének megfelelően:

"A vámhatóság számára az árutovábbítási eljárás szabályos végrehajtását többek között az alábbiak szerint lehet a 378. cikk (1) bekezdésével összhangban hitelt érdemlően bizonyítani:

a) a vámhatóság által igazolt okmány bemutatásával, amelyből kitűnik, hogy a szóban forgó árukat a rendeltetési vámhivatalnak, vagy a 406. cikk alkalmazásakor az engedélyezett címzettnek bemutatták. Ennek az okmánynak elegendő adatot kell tartalmaznia az áruk azonosításához

vagy

b) valamely harmadik országban kiállított, belföldi szabad forgalomba bocsátást igazoló vámokmányt vagy annak másolatát, illetve fénymásolatát; ezt a másolatot vagy fénymásolatot hitelesíttetni kell azzal a szervezettel, amely az eredeti okmányt is hitelesítette, az érintett harmadik ország hatóságával, vagy az egyik tagállam hatóságával. Ennek az okmánynak elegendő adatot kell tartalmaznia az áruk azonosításához."

22 A végrehajtási rendelet 859. cikkének rendelkezése szerint:

"A Vámkódex 204. cikke (1) bekezdésének értelmében az alábbi mulasztásoknak nincs jelentős kihatásuk az átmeneti megőrzés helyes lefolytatására, vagy az adott vámeljárásra, amennyiben:

- nem tekinthetők kísérletnek arra nézve, hogy az árukat jogellenesen kivonják a vámfelügyelet alól,

- az érintett személy részéről nem utalnak súlyos gondatlanságra, és

- az áruk helyzetének rendezéséhez szükséges minden alakiság utólagosan elvégzésre kerül:

1. az adott átmeneti megőrzés vagy vámeljárás keretében az áruk vámjogi sorsának meghatározására engedélyezett határidő túllépésekor azzal a feltétellel, hogy a határidő meghosszabbításra került volna, ha a meghosszabbítás iránti kérelmet időben benyújtják;

2. az árutovábbítási eljárás alá vont áruk esetében az áruknak a rendeltetési vámhivatalhoz történő bemutatására előírt határidő túllépésekor azzal a feltétellel, hogy erre a bemutatásra később sor kerül;

3. az átmeneti megőrzés vagy vámraktározási eljárás alá vont áruk esetében a vámhatóság által előzetesen nem engedélyezett kezelés elvégzésekor, amennyiben a kezelést engedélyezték volna, ha azt kérelmezik;

4. az ideiglenes behozatali eljárás alá vont áruk esetében az áruknak az engedélyezettől eltérő felhasználásakor, amennyiben ezt a felhasználást a fenti eljárás keretében engedélyezték volna, ha azt kérelmezik;

5. az átmeneti megőrzés vagy vámeljárás alá vont áruk esetében az áruk helyének nem engedélyezett megváltoztatásakor, amennyiben az árukat be tudják mutatni a vámhatóságnak annak felszólítására;

6. átmeneti megőrzés vagy vámeljárás alá vont áruk esetében az áruknak a Közösség vámterületéről való kiszállítása, illetve vámszabad területre vagy vámszabad raktárba történő betárolásakor a szükséges alakiságok elvégzése nélkül;

7. a meghatározott célú felhasználásuk következtében kedvezményes tarifális elbánásban részesült áruk esetén az áruknak a rendeltetésszerű használatba vétel előtti, a vámhatóságok értesítése nélkül történő átszállításakor azzal a feltétellel, hogy:

a) az átszállítás a feladó raktárnyilvántartásába bekerül;

és

b) a címzett a szóban forgó árukra vonatkozó engedély jogosultja."

A Közösségek saját forrásainak rendszere

23 A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1988. június 24-i 88/376/EGK, Euratom tanácsi határozat (HL L 185., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 176. o.) 2. cikk (1) bekezdése a) és b) pontjának megfelelően:

"A Közösségek költségvetésében saját forrásnak számít a következőkből származó bevétel:

a) a Közösségek intézményei által a harmadik országok tekintetében a közös mezőgazdasági politika keretében megállapított vagy megállapítandó lefölözések, támogatások, kiegészítő vagy kompenzációs összegek, kiegészítő összegek vagy tényezők és egyéb vámok, illetve a cukorágazat piacának közös szervezése keretein belül nyújtott hozzájárulások és egyéb vámok;

b) a közös vámtarifa szerinti vámok és egyéb vámok, amelyeket a harmadik országok tekintetében a közösségek intézményei már megállapítottak vagy meg fognak állapítani, illetve az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékekre kiszabott vámok."

24 Az 1552/89 rendelet 2. cikkének értelmében:

"(1) A jelen rendelet alkalmazása során, a Közösségnek a 88/376/EGK, Euratom tanácsi határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett saját forrásaihoz való jogosultságát akkor állapítják meg, amikor a tagállam illetékes hatósága a fizetendő összeget közli a kötelezettel. Az erre vonatkozó valamennyi közösségi rendelkezés tiszteletben tartása mellett a közlésre akkor kerül sor, ha a kötelezett személye ismert, és a vámösszeg az illetékes államigazgatási szervek által kiszámítható.

(2) Az (1) bekezdést az értesítés kijavítása esetén is alkalmazni kell."

25 E rendelet 11. cikke ekként rendelkezik:

"A 9. cikk (1) bekezdésében említett jóváírás bármilyen késedelme esetén az érintett tagállam kamat fizetésére köteles, amelynek mértéke megegyezik az érintett tagállam tőkepiacán a lejárat napján a rövid távú pénzügyi befektetésekre irányadó kamatlábbal, növelve 2 százalékponttal. A kamatláb a késedelem minden hónapjára 0,25 százalékponttal emelkedik. Az így megemelt kamatláb a késedelem teljes időszakára alkalmazandó."

A pert megelőző eljárás

26 A Bizottság 1996. január 12-i levelében megküldte a német hatóságok részére a szolgálatai által 1995. március 6-a és 17-e között a Németországban végzett szokásos saját forrásokat érintő vizsgálatról szóló jelentést. A jelentésben a Bizottság az 1993. és 1994. évet érintően több esetben késedelmet tárt fel az árutovábbítási eljárás keretében, amely az intézmény szerint a szóban forgó saját források késedelmes rendelkezésre bocsátását eredményezte. A Bizottság szerint a késedelem az 1214/92 rendelet 49. cikke és a végrehajtási rendelet 379. cikke által az 1552/89 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének együttes olvasatában előírt tizennégy hónapos határidőnek elmulasztásából származik.

27 Mivel megállapította, hogy a saját források késedelmes rendelkezésre bocsátása az 1552/89 rendelet 11. cikkének megfelelően késedelmi kamat fizetését vonja maga után, a Bizottság felszólította a német hatóságokat, hogy többek között a több mint tizennégy hónapja kiállított és le nem zárt valamennyi T1 okmány tekintetében a területi vámigazgatóságok haladéktalanul indítsák meg a kivetési eljárást, ellenőrizzék a saját források késedelmes rendelkezésre bocsátását, és erről tájékoztassák a Bizottságot, valamint küldjék meg a Bizottság részére az 1993. január 1-je óta le nem zárt árutovábbítási eljárásokkal kapcsolatos utólagos beszedések esetében minden egyes területi igazgatóságnál bekövetkezett késedelmet tartalmazó listát.

28 A Bizottság által 1997 novemberében az 1995. és 1996. évre vonatkozóan végzett második vizsgálat az 1214/92 rendelet 49. cikkében és a végrehajtási rendelet 379. cikkében meghatározott tizennégy hónapos határidő túllépésének további eseteire derített fényt.

29 Az 1214/92 rendelet 49. cikkének és a végrehajtási rendelet 379. cikkének egyértelmű megfogalmazására tekintettel a Bizottság elutasította a német vámhatóságok által a határidő túllépésének igazolására előadott azon magyarázatot, miszerint a fizetés céljából előbb megpróbálták azonosítani az áruk címzettjét vagy feladóját.

30 A Bizottság felhívta a német hatóságokat, hogy indítsák meg a kivetés iránti eljárást azon, az elmúlt tizennégy hónapban kiállított T1 okmányok tekintetében, amelyeket még nem zártak le, tájékoztassák a Bizottságot a kivetés lebonyolításában bekövetkező késedelemről, a felhívástól kezdődően gondoskodjanak arról, hogy a le nem zárt árutovábbítási okmányokra vonatkozóan a kivetési eljárás megindítására tizennégy hónapon belül sor kerüljön, és válaszoljanak a korábbi vizsgálatról készült bizottsági jelentésre.

31 Jóllehet 1998. április 28-i levelükben nem vitatták a tizennégy hónapos határidő túllépését, a német hatóságok előadták, hogy nem kötelesek arra, hogy a behozatali vámokat legkésőbb a T1 okmány nyilvántartásba vételét követő tizennegyedik hónapon belül kivessék. Szerintük a végrehajtási rendelet 379. cikkében szereplő határidő egyáltalán nem jogvesztő, hanem pusztán tájékoztató jellegű. A Kódex 221. cikkének (3) bekezdésében foglalt három hónapra figyelemmel az indító vámhivatal számára még elegendő idő áll rendelkezésre arra, hogy intézkedjen az adóssal szembeni beszedés iránt. Következésképpen szó sem lehet az 1552/89 rendelet 11. cikke szerinti késedelmi kamatról.

32 1998. július 14-i levelében a Bizottság megismételte a német hatóságokhoz intézett arra vonatkozó kérelmét, hogy legkésőbb 1998. szeptember 1-jéig bocsássák rendelkezésére az 1995-ös vizsgálati jelentésben kért adatokat annak érdekében, hogy az 1552/89 rendelet 11. cikke alapján kiszámítsa a késedelmi kamatot.

33 1998. szeptember 18-i levelükben a német hatóságok megismételték és megerősítették az 1998. április 28-i levelükben az 1997-es vizsgálati jelentésre vonatkozóan már előadott érveket. A német hatóságok nem közölték a Bizottság ellenőreivel az ellenőrök által a fenti jelentésben ismételten kért adatokat.

34 1999. november 15-én a Bizottság felszólító levelet küldött a német hatóságok részére, amelyben újból közölte a fentiekben ismertetett álláspontját, és felhívta őket, hogy az ügyre vonatkozóan két hónapon belül tegyék meg észrevételeiket.

35 2000. február 24-i levelében küldött 2000. február 1-jei válaszában a német kormány megerősítette álláspontját, miszerint a tizennégy hónapos határidő pusztán tájékoztató jellegű abban az értelemben, hogy a vám e határidő lejártát követően is kivethető, ha az eljárás vizsgálati szakasza több mint 11. hónapig tartott. Ezenkívül előadja, hogy számos esetben a vizsgálat nem vezet eredményre a 11 hónapos határidőn belül, mivel a tagállamok közötti információcsere több időt vehet igénybe. Másfelől pedig a vám kiszámításához és könyveléséhez szükséges adatok hiánya esetén a Kódex 217. és 221. cikke a vám kivetésére minden esetben összesen három évet biztosít.

36 2000. július 19-i indokolással ellátott véleményében a Bizottság hangsúlyozta, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság érvelése nem egyeztethető össze a végrehajtási rendelet 379. cikkének egyértelmű megfogalmazásával. Ezenkívül pedig a rendelkezés tartalmából és céljából az következik, hogy a szabálytalanságok haladéktalan megállapítása érdekében gyorsított eljárás lefolytatása szükséges.

37 2000. szeptember 14-i levelében megküldött aznapi keltezésű közleményében a német kormány tájékoztatta a Bizottságot, hogy álláspontját fenntartja. Ilyen feltételek mellett a Bizottság a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

A keresetről

38 Keresetében a Bizottság elsősorban annak megállapítását kéri, hogy mivel közösségi külső árutovábbítási eljárásoknak az 1993 és 1996 közötti időszakra feltárt késedelmes lezárása esetén nem intézkedett a saját források kellő időben történő rendelkezésre bocsátása iránt, a Németországi Szövetségi Köztársaság figyelmen kívül hagyta az 1994. január 1-jétől hatályos végrehajtási rendelet 379. cikkének (2) bekezdését, illetve az 1993. év folyamán alkalmazandó 1214/92 rendelet 49. cikke (2) bekezdésének harmadik mondatát, együttesen alkalmazva a 1552/89 rendelet 2. cikkével.

39 Másodsorban a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság a 2000. május 31-ig terjedő időszakra az 1552/89 rendelet 11. cikke alapján, a 2000. május 31-ét követő időszakra pedig az 1150/2000. rendelet 11. cikke alapján kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy "fizesse meg a késedelmes könyvelésből eredő késedelmi kamatot a közösségi költségvetés részére".

A kereset elfogadhatóságról

A felek érvei

40 A német kormány kétségét fejezi ki a kereset egészének elfogadhatóságával szemben. A kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárások a fennálló kötelezettségszegések megszüntetésére irányulnak. Valamely kötelezettségszegés fennállása kizárólag az alapján ítélhető meg, hogy az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártának időpontjában fennállt-e a közösségi jognak a tagállam általi megsértése. A Bizottság azonban nem állította, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság 2000 szeptemberében, az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártának időpontjában megsértette a közösségi jogot. Kétségtelen, hogy a német kormány jóval ezen időpont előtt felhasználta a Bizottság ellenőreinek megjegyzéseit abból a célból, hogy felhívja a vámhivatalokat a végrehajtási rendelet 379. cikkében meghatározott határidő még szigorúbb betartására, anélkül azonban, hogy lemondott volna azon álláspontjáról, miszerint e határidők, ellentétben a Bizottság által képviselt nézettel, nem kötelező jellegűek.

41 A Bizottság ezzel szemben úgy véli, hogy a kereset elfogadható. A jogsértés ugyanis folyamatosan fennállt, mivel a szóban forgó késedelmes fizetés miatt járó kamatot nem fizették meg a közösségi költségvetés részére, így szerinte egyértelműen folyamatos kötelezettségszegésről van szó.

42 A német kormány amiatt is kétségét fejezi ki a kereset elfogadhatósága iránt, hogy a Bizottság másodlagos kérelmében azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze az alperest a Bizottság részére történő késedelmes jóváírás miatt nem teljesített kamatnak a közösségi költségvetés részére történő megfizetésére. Az EK 228. cikkének (1) bekezdéséből következően a tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bíróságnak a kötelezettségszegés megállapítására kell szorítkoznia, és a nemzeti szervekre hárul az a feladat, hogy meghatározzák, hogy e megállapításból milyen következtetéseket kell levonniuk, tekintettel arra, hogy a kötelezettségszegést haladéktalanul meg kell szüntetniük. A másodlagos kérelmet tehát elfogadhatatlanság címén el kell utasítani, mivel e kérelmében a Bizottság mindössze az állítólagosan járó kamat megfizetése iránti követelését adja elő.

43 A Bizottság erre akként válaszol, hogy az 1552/89 rendelet 11. cikke a késedelmi kamat fizetésének egyértelmű és feltétel nélküli kötelezettségről rendelkezik. Más tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásokban a Bíróság már hivatkozott e kötelezettségre (a 303/84 sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1986. március 20-án hozott ítélet [EBHT 1986., 1171. o.] 19. pontja). Az EK 228. cikke pedig nem akadályozza meg, hogy a Bíróság a megállapított kötelezettségszegés megszüntetésének céljából megállapításokat tegyen. Végül a tagállamnak a kötelezettségszegés megszüntetésének módját illetően nem áll fenn mérlegelési joga, mivel a kötelezettségszegést megállapító ítéletnek kizárólag a szóban forgó késedelmi kamat megfizetésével lehet eleget tenni.

A Bíróság álláspontja

44 Ami az arra alapított első elfogadhatatlansági okot illeti, miszerint az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártakor a német hatóságok betartották a végrehajtási rendelet 379. cikkében előírt határidőt, ki kell emelni, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság még ennek fennállása esetén is elutasítja a Bizottság által követelt késedelmi kamat fizetését a jelen eljárásban érintett, vagyis az 1993 és 1996 közötti időszakra vonatkozóan, amelynek során e határidőnek a tagállam által elismert túllépését megállapították.

45 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból következően (lásd különösen a C-96/89. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16-án hozott ítélet [EBHT 1991., I-2461. o.] 38. pontját) elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn a közösségi saját források megállapításának kötelezettsége és azoknak a Bizottság részére a megállapított határidőn belüli jóváírása, végül pedig a késedelmi kamat fizetése között.

46 Ezért abban az esetben, ha a vámtartozás összegének könyvelésbe vételében és a megfelelő saját forrásoknak a Bizottság javára történő jóváírásában bekövetkezett késedelemre alapított bizottsági kifogás megalapozott, még nem zárható ki, hogy az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártakor nem hárították el a kötelezettségszegés valamennyi következményét, különösen a késedelmi kamatnak az 1552/89 rendelet alapján fennálló fizetését. Következésképpen a hivatkozott kötelezettségszegés megállapításához fűződő érdek a jelen esetben fennmarad.

47 Az első elfogadhatatlansági okot ezért el kell utasítani.

48 A kizárólag a másodlagos kérelmet érintő második elfogadhatatlansági okot illetően emlékeztetni kell arra, hogy keresetének e részében a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság a 2000. május 31-ig terjedő időszakra az 1552/89 rendelet 11. cikke alapján, a 2000. május 31-ét követő időszakra pedig az 1150/2000. rendelet 11. cikke alapján kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy "fizesse meg a késedelmes könyvelésből eredő késedelmi kamatot a közösségi költségvetés részére".

49 Kétségtelen, hogy az EK 226. cikk alapján benyújtott kereset célja annak megállapítása, hogy valamely tagállam megszegte-e közösségi kötelezettségét. Az ilyen kötelezettségszegés megállapítása az EK 228. cikk szövege szerint arra kötelezi az adott államot, hogy tegye meg a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. A Bíróság azonban e tagállam részére nem írhatja elő, hogy egyes meghatározott intézkedéseket tegyen meg.

50 Következésképpen a tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bíróság nem dönthet az olyan kereseti kérelmekkel kapcsolatos kifogásokról, amelyek - mint a jelen ügyben is - arra irányulnak, hogy a Bíróság valamely tagállamot késedelmi kamat megfizetésére kötelezzen.

51 A jelen keresetben előadott kérelmeket, amennyiben azok a késedelmi kamatnak az 1552/89 rendelet 11. cikke alapján történő megfizetésére vonatkoznak, ilyen feltételek mellett elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, és ezért a kereseti kérelmek e részének alátámasztására felhívott és az e cikk megsértésére alapított kifogást elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

52 Ilyen feltételek mellett a jelen kereset vizsgálata az azon késedelemre alapított kifogásokra korlátozódik, amellyel az 1552/89 rendelet 2. cikke (1) bekezdésével együttesen alkalmazandó, a 1214/92 rendelet 49. cikkének, illetve a végrehajtási rendelet 379. cikkének megsértésével a Németországi Szövetségi Köztársaság 1993 és 1996 között a saját forrásokat rendelkezésre bocsátotta.

Az ügy érdeméről

A felek érvei

53 A Bizottság előadja, hogy a végrehajtási rendelet 379. cikkének és az 1214/92 rendelet 49. cikkének megfogalmazásából, valamint a közösségi jogalkotó által kitűzött célból következően e rendelkezések arra kötelezik a vámhatóságokat, hogy biztosítsák a vámtartozás lehető leghamarabbi, de legkésőbb a tizennégy hónapos határidő végéig történő utólagos beszedését, ha e hatóságok ismerik az adós személyét és az adóssal közlendő fizetendő vámösszeget (az 1552/89 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése).

54 A végrehajtási rendelet 379. cikkének célja, hogy ösztönözze a vámhatóságokat arra, hogy minél gyorsabban járjanak el a közösségi költségvetést érő káros hatások megelőzése érdekében. Az idő múlásával nő annak kockázata, hogy a vámtartozás nem lesz megállapítható (fel nem lelhető vagy csődbe ment adós). Így a kizárólag kivételesen alkalmazható tizennégy hónapos határidő az a maximális idő, amelynek elmulasztása a saját forrásoknak az érintett tagállam által történő késedelmes rendelkezésre bocsátását eredményezi.

55 A végrehajtási rendelet 379. cikkében foglalt határidő elmulasztása sérti a Közösség, sőt a tagállamok érdekeit is, ugyanis a tagállamoknak a saját források késedelmes lekönyvelése esetén ki kell elégíteniük a közösségi költségvetés esetlegesen felmerülő finanszírozási szükségleteit.

56 A Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy sem a végrehajtási rendelet 379., sem az 1214/92 rendelet 49. cikke nem rögzít semmilyen végső vagy jogvesztő határidőt a hatóságok számára.

57 Már a végrehajtási rendelet 379. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása is arról tanúskodik, hogy egyáltalán nincs szó jogvesztő határidőről. E rendelkezés nem szolgálja a Közösségnek a vámok zökkenőmentes beszedéséhez fűződő érdekét sem, amelyet egyedül a Kódex 217. és soron következő cikkei biztosítanak. A végrehajtási rendeletnek az EK 215. cikkén alapuló 378. és soron következő cikkeiben foglalt szabályai a beszedés egyik előkérdéséről, vagyis a beszedés alapjául szolgáló tényállás megállapításáról rendelkeznek, amelyet bizonyos körülmények késleltethetnek.

58 A német kormány kiemeli, hogy a vizsgálatban bekövetkező késedelem esetén a német vámhatóságok legtöbbször olyan körülmények miatt nem tudják tartani a 11 hónapos határidőt, amelyek nem is e hatóságoknak tulajdoníthatók, hanem amelyekért más tagállamok vámszervei tartoznak felelősséggel.

59 A végrehajtási rendelet 379. cikkének (2) bekezdése még az (1) bekezdésnél is kevésbé ír elő végső határidőt a vámhatóságok számára. Már a rendelkezés megfogalmazásából is az következik, hogy a közösségi jogalkotó nem követeli meg, hogy a hatóságok már a három hónapos határidő lejártára vagy az előtti időre beszedjék a vámokat és járulékokat.

60 Ha a bizonyítási eszközöket kevéssel a három hónapos határidő lejárta előtt mutatják be, a vámhatóságok kötelesek azok bizonyító erejét megvizsgálni. Ezenkívül a végrehajtási rendelet 380. cikke értelmében a nyilatkozattevő egyéb bizonyítási eszközöket is benyújthat. A vámhatóságok csak vizsgálatuk befejeztével lesznek abban a helyzetben, hogy megállapítsák a vámtartozás fennállását és összegét az adott esetben, valamint meghatározzák a kötelezett személyét. Ennek ellenőrzése néha igen hosszadalmas lehet.

61 Másfelől semmi sem enged arra következtetni, hogy a tagállamok a Közösség érdekében kötelesek intézkedni a beszedés és a saját források rendelkezésre bocsátása iránt, mivel a vámtartozás kötelezettjével szemben a beszedés érdekében a tizennégy hónapos határidőn túl is eljárhatnak. A vámhatóságok számára kizárólag a Kódex 221. cikkének (3) bekezdésében meghatározott három hónapos határidő a kötelező.

62 A német kormány előadja továbbá, hogy még akkor is, ha e két határidőt kötelezőnek tekintjük, azok nem összeadhatók, mivel más címzettekre vonatkoznak. A végrehajtási rendelet 379. cikkének (1) bekezdése ugyanis a tagállamokat a vizsgálati eljárás lehető leghamarabbi elvégzésére és a zökkenőmentes együttműködésre, míg a (2) bekezdésa főkötelezettet, az indító vámhivatal szerinti tagállamban történő vámfizetés kötelezettségének terhe mellett, a helyzet tisztázása érdekében történő együttműködésre ösztönzi. Ugyanis úgy logikus, hogy csak azon határidők adhatók össze, amelyek ugyanazon címzettre vonatkoznak.

63 Mindent egybevéve a végrehajtási rendelet 379. cikkének (1) és (2) bekezdéseiben foglalt határidőkhöz szükségszerűen hozzáadódik az az idő, amely alatt a vámhatóságoknak el kell végezniük a rendelet 380. cikkében foglalt bizonyítási eszközökre vonatkozó vizsgálatot és ellenőrzést.

64 Végezetül a Kódex 217-221. cikke rendelkezik a vámtartozás összegének könyvelésbe vételére és annak közlésére vonatkozó előírásokról. Arra az esetre, ha a járulékok kiszámításához és könyvelésbe vételéhez szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, a közösségi jogalkotó három hónapos határidőt biztosít a vámok beszedése iránti eljárásra.

65 Az alperes kérelmének támogatása céljából beavatkozó belga kormány szerint a tizennégy hónap lejárta nem jelenti sem a határidő végét, sem jogvesztő határidőt, hanem olyan határidőt, amelynek elmulasztásához nem kapcsolódik szankció, és amely a vámtartozás tagállam általi megállapítása iránti eljárás kezdő időpontját jelzi.

66 A belga kormány szerint a vámtartozás megállapítása azt feltételezi, hogy a Kódex 220. és soron következő cikkeinek megfelelően a tagállam elegendő idővel rendelkezik. A tizennégy hónapos határidő lejártakor nem áll a szóban forgó vámtartozás kiszámításához szükséges valamennyi adat az indító vámhivatal rendelkezésére.

A Bíróság álláspontja

67 Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy a német kormány nem vitatja a Bizottságnak a közösségi külső árutovábbítási eljárás keretében elkövetett szabálytalanságok következtében keletkezett vámtartozásra vonatkozó tényállításait, amely vámtartozásokra vonatkozóan a jelen keresetben érintett, vagyis 1993 és 1996 közötti időszak során a végrehajtási rendelet 379. cikke (2) bekezdésének harmadik mondatában és az ennek megfelelő korábban hatályos rendelkezésekben említett három hónapos határidő lejártát követő, a Kódex 218. cikkében fogalt kétnapos határidőn belül a német vámhatóságok nem indítottak eljárást a beszedés iránt. Mindazonáltal a Bizottsággal ellentétben e kormány úgy véli, hogy a beszedési eljárásnak több hónappal a három hónapos határidő lejártát követően történő megindításával nem hagyta figyelmen kívül a közösségi vámjogból eredő kötelezettségeit.

68 E tekintetben ki kell emelni, hogy a végrehajtási rendelet 379. cikkének (1) bekezdése értelmében amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és az elkövetett jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, az indító vámhivatal erről a lehető leghamarabb, de minden esetben a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11. hónap végéig tájékoztatja a főkötelezettet.

69 Ugyan a C-112/01. sz. SPKR-ügyben 2002. november 14-én hozott ítéletében (EBHT 2002., I-10655. o.) a Bíróság kimondta, hogy a 11 hónapos határidő elmulasztása önmagában nem képezi akadályát a vámteher főkötelezettől történő beszedésének, az ítélet 34. pontjában szintén kiemelte, hogy ez a határidő a közigazgatási hatóságokra vonatkozik, és célja a Közösség saját forrásainak késedelem nélküli rendelkezésre bocsátása érdekében a vámtartozás beszedésére vonatkozó rendelkezéseknek e hatóságok általi alapos és egységes alkalmazása. Ezért, amint azt egyébként a holland kormány is elismeri, a 11 hónapos határidő betartása, amely a vámtartozás követelésére vonatkozóan nem jár következményekkel, a tagállamok számára a Közösség saját forrásainak rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos közösségi kötelezettségek tekintetében kötelező jelleggel bír.

70 Ezenkívül a végrehajtási rendelet 379. cikke (2) bekezdésének megfelelően az e cikk (1) bekezdése szerinti értesítésben meg kell jelölni azt a határidőt, amelyen belül az eljárás szabályszerűségének vagy a jogsértés vagy szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően igazoló bizonyítékokat az indító vámhivatalhoz be kell nyújtani. Ez a határidő a fenti cikk (1) bekezdésében említett értesítés időpontjától számított három hónap. Ha az említett bizonyítékot e határidő lejártáig nem nyújtják be, az illetékes tagállam "megteszi a szükséges lépéseket a vámok és egyéb díjak beszedése érdekében".

71 A C-300/03. sz., Honeywell Aerospace ügyben 2005. január 20-án hozott ítéletének (az EBHT-ban nem tették közzé) 24. és 25. pontjában a Bíróság kimondta, hogy magából a végrehajtási rendelet 378. cikke (1) bekezdésének és 379. cikke (2) bekezdésének a szövegéből következik, hogy a főkötelezett részére az indító vámhivatal által a kért bizonyítékok bemutatására szabott határidőről küldött értesítés kötelező jellegű, és meg kell előznie a vámtartozás beszedését. Ez a határidő a főkötelezett érdekeit szolgálja azzal, hogy számára három hónapot biztosít arra, hogy adott esetben az árutovábbítási eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés, illetve szabálytalanság tényleges elkövetési helyét bizonyítsa. Ezért a tagállam, amelyhez az indító vámhivatal tartozik, csak akkor szedheti be az importvámokat, ha a főkötelezettet tájékoztatta arról, hogy három hónapos határidőn belül benyújthatja a kért bizonyítékokat, és azokat e határidőn belül nem nyújtották be.

72 A fenti megfontolásokból következően abban az esetben, ha mint a jelen eljárásban is, a per tárgyát képező szállítmányt a rendeltetési vámhivatalnál nem mutatták be, és a jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, az indító vámhivatal a Közösség saját forrásainak késedelem nélküli rendelkezésre bocsátása érdekében köteles erről a lehető leghamarabb, de minden esetben a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11. hónap végéig tájékoztatni a főkötelezettet. Az értesítésben jelezni kell, hogy az érdekeltnek három hónapos határidő áll rendelkezésre, amelyen belül az eljárás szabályszerűségének vagy a jogsértés vagy szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően igazoló bizonyítékok benyújthatók az indító vámhivatalhoz. Ha e bizonyítékokat a határidő végéig nem nyújtják be, az illetékes tagállam "megteszi a szükséges lépéseket" a vámtartozás "beszedése érdekében".

73 Ebben az összefüggésben rendelkezik a Kódex 217. cikkének (1) bekezdése akként, hogy amint "rendelkezésére állnak a szükséges adatok", a vámhatóságnak "ki kell számítania" minden egyes, vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vám összegét, és "be kell jegyeznie a könyvelési nyilvántartásba".

74 A Kódex 218. cikkének (3) bekezdése szerint "az adott vámösszeget attól a naptól számított két napon belül kell könyvelésbe venni", amikor a vámhatóság a szóban forgó vámösszeget "ki tudja számítani, és meg tudja állapítani az adós személyét". A Kódex 219. cikke lehetővé teszi a határidő legfeljebb tizennégy napra történő meghosszabbítását a tagállamok közigazgatásának szervezetével kapcsolatos okok miatt, vagy ha különleges körülmények akadályozzák a vámhatóságot az említett határidők betartásában. A Kódex 221. cikkének (1) bekezdése értelmében a vámösszeget közölni kell az adóssal, "amint annak könyvelésbe vétele megtörtént".

75 A jelen eljárásban a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a német vámhatóságok a végrehajtási rendelet 379. cikkének (2) bekezdésében foglalt három hónapos határidő lejártát követő két napon belül nem indítottak eljárást a vámtartozás beszedése iránt. A Bizottság pontosabban azt kifogásolja, hogy a vámhatóságok nem intézkedtek a Kódex 218. cikk (3) bekezdése értelmében sem a megfelelő vámösszeg könyvelésbe vétele iránt, sem az összegnek a Kódex 221. cikk (1) bekezdése alapján az adóssal való közlése iránt, amely eljárásokhoz az 1552/89 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a saját források megállapítása kapcsolódik.

76 A német kormány szerint a tagállamok nem kötelesek közvetlenül a végrehajtási rendelet 379. cikkének (1) bekezdésében foglalt 11 hónapos határidő lejártától számított három hónapos határidő leteltét követően intézkedni a vámtartozás beszedése iránt.

77 Ezt az álláspontot el kell utasítani.

78 Amint azt a Bizottság joggal megjegyzi, magából a végrehajtási rendelet 379. cikke (2) bekezdésének harmadik mondatában foglaltakból következik, hogy a tagállamok az ott szereplő három hónapos határidő lejártát követően e rendelkezés értelmében kötelesek megindítani az eljárást a beszedés iránt. Ezen értelmezés szintén szükségszerű annak biztosításához, hogy a vámtartozás beszedésére vonatkozó rendelkezéseket e hatóságok gondosan és egységesen alkalmazzák a Közösség saját forrásainak hatékony és késedelem nélküli rendelkezésre bocsátása érdekében.

79 A fenti értelmezés a Kódex 221. cikkének (3) bekezdésével is összeegyeztethetetlen, amely cikk lehetővé teszi, hogy a fizetendő vámösszeg közlése a vámtartozás keletkezésétől számított hároméves időszak alatt megtörténjen. Ugyanis e rendelkezésnek különösen az a célja, hogy a vámtartozás összegének az adóssal történő közlésére vonatkozó maximális határidő rögzítésével biztosítsa a jogbiztonságot. A fenti rendelkezés azonban nem kérdőjelezi meg a vámhatóságoknak a Kódex és a végrehajtási rendelet rendelkezéseiből eredő, a Közösséggel szembeni kötelezettségeit, amelyek célja a Közösség saját forrásainak hatékony és késedelem nélküli rendelkezésre bocsátása érdekében a vámtartozás beszedésére vonatkozó rendelkezések alapos és egységes alkalmazásának biztosítása.

80 A Kódex 217. cikke (1) bekezdésének, 218. cikke (3) bekezdésének és a 219. cikkének megfelelően a jelen ügyben is tárgyalt vámtartozásnak megfelelő összegek könyvelésbe vételére két, meghosszabbítás esetén legfeljebb tizennégy napon belül kell sort keríteni. Ezenkívül a Kódex 221. cikkének (1) bekezdése szerint a vámösszeget akkor kell az adóssal közölni, amikor annak könyvelésbe vétele megtörtént. E határidő attól az időponttól kezdődik, amikor a vámhatóságok számára rendelkezésére állnak a szükséges adatok, és így ki tudják számítani a vámösszeget, és meg tudják állapítani az adós személyét. Márpedig a német kormány állításával ellentétben legkésőbb a végrehajtási rendelet 379. cikkének (2) bekezdésében foglalt három hónapos határidő lejártával pontosan ez a helyzet áll elő.

81 Először is a vámtartozás fennállását illetően ki kell emelni, hogy abban az esetben, ha ahogy a jelen ügyben is, a közösségi külső árutovábbítási eljárás alatt lévő szállítmányt az indító vámhivatal által megszabott határidőn belül a rendeltetési vámhivatalnál nem mutatták be, a vámtartozás létrejöttét vélelmezni kell, és a főkötelezettet kell annak adósának tekinteni. Ilyen esetben, és ha a jogsértés vagy a szabálytalanság helye nem állapítható meg, az indító vámhivatal köteles erről a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11 hónap végéig tájékoztatni a főkötelezettet.

82 A 379. cikk (2) bekezdése első és második mondatának megfelelően az értesítésben meg kell jelölni azt a három hónapos határidőt, amely az az érdekelt rendelkezésére áll az árutovábbítási eljárás szabályszerűségének bizonyítására. A jelen ítélet 71. pontjában kifejtettek szerint az illetékes vámhivatal csak akkor intézkedhet a tartozás beszedése iránt, ha jelezte a főkötelezettnek, hogy három hónap áll rendelkezésére az árutovábbítási eljárás szabályszerűségére vonatkozó bizonyítékok benyújtására, és a bizonyítékokat e határidőn belül nem nyújtották be.

83 Azonban, amint azt a főtanácsnok indítványának 50. pontjában kiemelte, még annak feltételezése esetén is, hogy e bizonyítékokat a fenti három hónapos határidő utolsó napján nyújtották be, semmi sem enged arra következtetni, hogy a végrehajtási rendelet 380. cikkében nem kimerítően felsorolt, az eljárás szabályszerűsége megállapításának céljából bemutatott bizonyítékok értékelése a vámösszegnek a Kódex 221. cikkének (1) bekezdése alapján történő könyvelésbe vétele és annak az adóssal való közlése érdekében igazolhatná a Kódex 218. és 219. cikkétől való eltérést.

84 A vámtartozás adósának meghatározását illetően továbbá ki kell emelni, hogy a végrehajtási rendelet 379. cikke (1) bekezdésének megfelelően a fenti három hónapos határidő lejártakor a főkötelezettet kell a vámtartozás adósának tekinteni függetlenül attól, hogy más személyek felelőssége megállapítható-e. Közvetkezésképpen a vámhatóságok lekésőbb a szóban forgó három hónapos határidő lejártakor mindenképpen képesek azonosítani a főkötelezett személyét, valamint a vámtartozás adósát.

85 A vámösszeg meghatározását illetően pedig ki kell emelni, hogy amint azt a főtanácsnok indítványának 57-62. pontjában kifejtette, még akkor is, ha az indító vámhivataltól nem várható el, hogy a behozatali vámból eredő vámtartozásnak megfelelő vámösszeg kiszámítását minden megkezdett árutovábbítási eljárás esetén rendszeresen már az árutovábbítási nyilatkozat benyújtásakor elvégezze, amely időpontban a szóban forgó vám kiszámításához szükséges adatok e hivatal részére elvben már rendelkezésre állnak, mindazonáltal semmi sem képezi annak akadályát, hogy e számítás megtörténjen addig, amíg a főkötelezettet az eljárás szabályszerűségére vonatkozó bizonyítékok benyújtására fennálló három hónapos határidőről értesítik, azaz legkésőbb a végrehajtási rendelet 379. cikkének (1) bekezdésében foglalt 11 hónapos határidő lejártáig.

86 Végül pedig, ami a vámtartozás beszedésére illetékes vámhivatal meghatározását illeti, a végrehajtási rendelet 378. cikkének (1) és (2) bekezdése az illetékességre vonatkozóan vélelmet állapít meg a tagállam indító vámhivatalának javára. A főkötelezett a rendelet 379. cikkének (2) bekezdésében foglalt három hónapos határidőn belül nyújthat be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a jogsértést más tagállamban követték el. Amint azt a Bizottság joggal megjegyzi, semmi sem enged arra következtetni, hogy az e célból benyújtott iratok értékelése nem végezhető el a három hónapos határidő lejártát követő két - egyes megfelelően igazolt esetekben 12 nappal meghosszabbított, így legfeljebb 14 - napos határidőn belül, még annak feltételezése esetén is, hogy a benyújtásra a három hónapos határidő utolsó napján került sor.

87 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy el kell utasítani a német kormány azon érvét, miszerint a 11. és a három hónapos határidő pusztán tájékoztató jellegű és a három hónapos határidő lejártakor nem kötelező a beszedés iránti eljárás megindítása, mivel az illetékes vámhivatal számára fizikailag lehetetlen e határidő lejártakor a vámtartozás beszedésére irányuló eljárás azonnali megindítása.

88 Végezetül nem jelent aránytalan terhet a főkötelezett számára a vámtartozásnak a főkötelezettel közvetlenül a három hónapos határidő lejárta után történő közlése. Ugyanis ha a későbbiekben úgy alakul, hogy a közösségi árutovábbítási eljárás szabályszerűen és a megállapított határidőn belül vagy késedelmesen ugyan, de egyéb szabálytanság nélkül zajlott le, a főkötelezett kérheti a fizetett összegek visszatérítését, amelyet a Kódex elfogadásától kezdve a 236. cikk (1) bekezdése kifejezetten biztosít, feltéve ha a Kódex 204. cikkének (1) bekezdése és a végrehajtási rendelet 859. cikke együttes alkalmazásával megállapítják, hogy e mulasztások nincsenek tényleges hatással a szóban forgó vámeljárás helyes lefolytatására.

89 A megfelelő vámösszegnek a Kódex 221. cikke (1) bekezdésének és 218. cikke (3) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával történő olyan késedelmes közlése, mint amilyen a fenti megfontolásokból következik, szükségszerűen feltételezi a Közösség saját forrásaihoz fűződő jogosultságainak az 1552/89 rendelet 2. cikke szerinti megállapításában bekövetkező késedelmet. Ugyanis e rendelkezésnek megfelelően az adott jogosultságokat akkor állapítják meg, "amikor" a fizetendő összeget az illetékes hatóság közli a kötelezettel, amely közlésre a vonatkozó valamennyi közösségi rendelkezés - a jelen esetben a Kódex és a végrehajtási rendelet - tiszteletben tartása mellett akkor kerül sor, ha a kötelezett személye ismert, és a vámösszeg az illetékes államigazgatási szervek által kiszámítható.

90 Következésképpen az első kifogást megalapozottnak kell tekinteni, mind a Kódex és a végrehajtási rendelet rendelkezései, mind a jelen keresetben érintett időszakra korábban alkalmazandó, azokkal lényegében azonos szabályozás tekintetében.

91 Tekintettel a fenti megfontolásokra, arra a következtetésre kell jutni, hogy mivel túl későn bocsátotta a Közösség rendelkezésére annak saját forrásait, a Németországi Szövetségi Köztársaság nem teljesítette az 1552/89 rendelet 2. cikke (1) bekezdésével együttesen alkalmazandó, a 1214/92 rendelet 49. cikkéből és a végrehajtási rendelet 379. cikkéből eredő kötelezettségeit.

A költségekről

92 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság kérelmei többségét tekintve pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Ugyanezen cikk 4. §-ával összhangban a Belga Királyság viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) Mivel túl későn bocsátotta a Közösség rendelkezésére annak saját forrásait, a Németországi Szövetségi Köztársaság nem teljesítette a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1988. június 24-i 88/376/EGK, Euratom tanácsi határozat végrehajtásáról szóló, 1989. május 29-i 1552/89/EGK, Euratom tanácsi rendelet 2. cikke (1) bekezdésével együttesen alkalmazandó, a közösségi árutovábbítási eljárás végrehajtási rendelkezéseiről, valamint könnyítő intézkedéseiről szóló, 1992. április 21-i 1214/92/EGK bizottsági rendelet 49. cikkéből, valamint a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet 379. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladóan elutasítja.

3) A Bíróság a Németországi Szövetségi Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

4) A Belga Királyság maga viseli saját költségeit.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.