EH 2011.2424 A közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszerére vonatkozó szabályok részben diszpozitívek, a fizetési osztályok fizetési fokozataihoz tartozó illetményeket a törvény ugyan garantált minimumként határozza meg, a munkáltató számára azonban lehetőséget biztosít, hogy a közalkalmazott illetményét magasabb összegben állapítsa meg, részére más jogcímen is biztosítson juttatást. Ha a munkáltató kollektív szerződésben valamely részleg meghatározott számú közalkalmazottja részére illetménypótlék címén havi illetményösszeg megfizetését annak ellenére biztosította, hogy annak valamennyi törvényi feltétele együttesen fennállt volna, a juttatásban részesülőkkel összehasonlítható helyzetben lévő azon közalkalmazottak, akiket a KSZ szerinti juttatás nem illetett meg, megalapozottan hivatkozhatnak az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére [Mt. 5. § (1) bek., Mt. 142/A. § (1) bek., Kjt. 72. § (1) bek.].
Kapcsolódó határozatok:
Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.461/2008., Pécsi Törvényszék Mf.20314/2010/5., Kúria Mfv.10514/2011/7. (BH 2012.3.74, *EH 2011.2424*, EH 2012.10.M12)
***********
A közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott felperesek eredeti, 2004. november 3-án előterjesztett keresetükben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 72. § (1) bekezdés a) pontjára alapítva illetménypótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Arra hivatkoztak, hogy foglalkoztatásukra munkaidejük legalább felében jogszabályban meghatározott egészségkárosító (biológiai és kémiai) kockázatok között került sor.
A megismételt eljárásban a kereseti kérelmük jogcímét módosították és havi illetménypótlék megfizetését a jövőre nézve azon a jogalapon kérték, hogy az alperes megsértette a közalkalmazotti jogviszonyokban is alkalmazandó Mt. 5. § (1) bekezdésében előírt egyenlő bánásmód követelményét, valamint az Mt. 142/A. § (1) bekezdésében foglalt jogelvet, miszerint az egyenlő, illetve egyenlő értékűként elismert munka díjazásának meghatározása során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. E körben arra hivatkoztak, hogy az alperes kollektív szerződésének 3. számú melléklete alapján a munkáltató más részlegeiben, így az Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében és a Traumatológiai és Baleseti Klinikán velük azonos munkakörben, azonos körülmények és feltételek között foglalkoztatott közalkalmazottak részére megfizeti a kockázati pótlékot, ezért a közalkalmazottak között történt megkülönböztetés jogsértő.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 2010. július 1-jétől kezdődően folyamatosan havi 20 000 forint illetménypótlékot.
A tényállás szerint a felülvizsgálati kérelemmel érintett I. rendű felperes klinikai műtős-szakasszisztens, a II. és III. rendű, valamint a VI. rendű felperesek aneszteziológus szakasszisztensek az égés-sebészeti szervezeti egységben, illetve a VI. rendű felperes a Traumatológiai Központ, Baleseti és Kézsebészeti Klinika szervezeti egységben végeztek munkát.
A munkaügyi bíróság azért fogadta el megalapozottnak a felperesek igényét, mert az igazságügyi munkavédelmi szakvélemény és a kiegészítő szakvélemény szerint a felperesek, valamint az alperes részéről kockázati pótlékban részesített más, de a felperesekkel azonos munkakörülmények között munkát végzők a munkavégzésük szempontjából azonos helyzetben lévőnek minősíthetők. Az alperes ezt a megállapítást az őrá háruló bizonyítási teher ellenére nem cáfolta, és bizonyítási indítvánnyal sem élt, ezért a munkaügyi bíróság az alperest a felperesek módosított keresete szerint marasztalta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes által fizetendő perköltség összegét leszállítva a IV. és az V. rendű felperesek keresetét elutasította. Az elsőfokú ítéletet az ezen felüli részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését a IV. rendű és az V. rendű felperesek vonatkozásában azért találta alaposnak, mert a közalkalmazotti jogviszonyuk a per módosított tárgyát képező, 2010. július 1-jétől kezdődő időszakában már nem állt fenn az alperesnél.
A másodfokú bíróság az I., II., III. és VI. rendű felperesek igényét illetően osztotta a munkaügyi bíróság jogi álláspontját. Ítélete indokolásában kiemelte, hogy a perbeli aggálytalan szakvélemény alátámasztotta a felperesek állítását, mely szerint az alperesnek vannak velük azonos munkakörülmények között foglalkoztatott olyan közalkalmazottai, akik részére az alperes folyósítja a kockázati pótlékot. Az alperes a szakvélemény helytállóságát nem vonta kétségbe.
A másodfokú bíróság szerint nincs jelentősége, hogy a többi, a felperesekkel azonos munkakörülmények között munkát végző közalkalmazottaknak az alperes esetleg jogszabállyal ellentétesen, kollektív szerződésbe ütköző módon vagy érvénytelen kollektív szerződés alapján folyósít kockázati pótlékot, mert amíg ezt a kiegészítő illetményt nyújtja a számukra, a felpereseket ugyanezen juttatástól csak az egyenlő bánásmód elvébe ütköző módon foszthatja meg.
A másodfokú bíróság nem értékelte az alperes fellebbezési eljárás során tett bejelentését, a 2010. november 15-től hatályos kollektív szerződés, valamint az egyes klinikákon elvégzett munkahelyi kockázatbecsléseken alapuló, 2011. január 26-án kelt főigazgatói utasítás tárgyában, mely szerint 2011. február 1-jétől a Nukleáris Medicina Intézet, az Onkoterápiás Intézet és a Fül-Orr-Gégészeti Klinika kivételével a kockázati pótlék folyósítását minden más szervezeti egységnél dolgozó valamennyi közalkalmazott tekintetében megszüntette.
A másodfokú bíróság indokolása szerint az alperes által közölt tényekkel sem igazolt, hogy a felperesek és a velük azonos munkakörülmények mellett munkát végzők között az indokolatlan különbségtétel a kockázati pótlék folyósítása kapcsán már nincs meg.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását kérte.
Érvelése szerint a 2008 júniusától hatályos kollektív szerződés 3. számú melléklete a Kjt. 72. § (2) bekezdésével ellentétesen nem munkaköröket, hanem szervezeti egységenként azon létszámot határozta meg, ahány közalkalmazott részére az alperes biztosította a Kjt. 72. § (1) bekezdésében szabályozott többletjuttatást. Az alperes szerint az eljárt bíróságok tévesen minősítették a kollektív szerződés szerinti különbségtételt olyan tényállásnak, amely az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénybe (Esély.tv.), valamint az Mt. 5. § (1) bekezdésébe és az Mt. 142/A. § (1) bekezdésébe ütközik. A felperesek az egyenlő bánásmódra hivatkozással sem lehetnek kockázati pótlékra jogosultak.
Az alperes az álláspontját azzal indokolta, hogy a Kjt. rendelkezései - szemben az Mt. diszpozitív normarendjével - általában kógens szabályok, azoktól a munkáltató még a közalkalmazottak javára sem térhet el. Ennek törvényi alapja a Kjt. 3. §-a, amely közalkalmazotti jogviszony tekintetében kizárja az Mt. 13. §-ának alkalmazását, amely alapvetően lehetővé teszi, hogy a felek megállapodása, illetve a KSZ a munkavállalóra nézve a törvényben előírtnál kedvezőbb feltételt állapítson meg. A Kjt. kógens normarendjéből pedig az következik, hogy a közalkalmazott csak a Kjt.-ben meghatározott jogcímen, és kizárólag akkor jogosult valamilyen juttatásra, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak. Így a Kjt. 72. § (1) bekezdése is kógens rendelkezés, amelytől a Kjt. 3. §-a alapján még a közalkalmazott javára sem lehet eltérni. A perbeli igazságügyi szakértői vélemény szerint pedig a felperesek kockázati pótlékra nem jogosultak.
Az alperes szerint az Mt. 142/A. § (1) bekezdésére való hivatkozás is téves, mert az illetménypótlék nem a közalkalmazottak által az alperes részére történt munkavégzés ellenértéke, hanem olyan többletdíjazás, amely kizárólag a munkavégzés jogszabályban meghatározott körülményei fennállása esetén illeti meg a közalkalmazottat. Az alperes érvelése szerint nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének, illetőleg az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megsértését az, ha a munkáltató egyes közalkalmazottaknak jogalap nélkül fizetett munkabér jellegű illetményelemeket, másoknak pedig csupán a törvényes illetményt fizette meg.
Az alperes azt is panaszolta, hogy a jogerős ítélet a jövőre nézve kockázati pótlék megfizetésére kötelezte, ugyanakkor nem értékelte a munkáltatói jogkör gyakorló utasítását, amely 2011. február 1-jétől megszüntette a kockázati pótlék folyósítását mindazon munkakörök tekintetében, ahol annak a Kjt. 72. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei nem állnak fenn.
A felperesek bejelentették, hogy maguk kérték a jogerős ítélet végrehajtásának megszüntetését, elismerve azt, hogy az alperes valamennyi közalkalmazott vonatkozásában megszüntette a kockázati pótlék folyósítását.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A peres iratokból megállapíthatóan a Legfelsőbb Bíróság 2008. március 5-én kelt végzésével a megyei bíróság korábbi jogerős ítéletét a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ennek ellenére az alperes a felperesek által követelt havi illetménypótlékot a munkaügyi bíróság új ítéletének meghozatala időpontjáig önként megfizette, ezért 2008. március 5-ét követően kellő alap nélkül hivatkozott arra, hogy annak kifizetésére a jogerős ítélet végrehajtásaként került sor. Az alperes önkéntes teljesítésére tekintettel a per tárgyát a felpereseknek a berekesztést megelőző tárgyaláson módosított keresetük szerint csupán a 2010. július 1-jétől kezdődő időszak képezte.
A felperesek a kereseti kérelmüknek - az eljárt bíróságok által elfogadott egyenlő bánásmód megsértésére alapított - jogcímét az azt megalapozó tényállás részletes kifejtésével 2010. február 24-én terjesztették elő. Megállapíthatóan ezt követően az alperes az abban foglaltakat nem vitatta, ellenkérelmet sem terjesztett elő, a felek között mindvégig peren kívüli megállapodás érdekében egyeztetés volt folyamatban, az alperes a beszerzett szakértői véleményre észrevételt nem tett, és bizonyítási indítványa annak ellenére nem volt, hogy a munkaügyi bíróság felhívta a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra. Mindezeket követően a munkaügyi bíróság az alperest a nem vitatott szakértői megállapítás alapján a felperesek keresete szerint marasztalta.
Az előbbiekből is következően a jogerős ítélet indokolása helyesen mutatott rá, miszerint a felperesek keresetmódosítására tekintettel a perben nem azt kellett vizsgálni, hogy a Kjt. 72. § (1) bekezdése szerinti feltételek alapján a felperesek jogosultak-e egészségkárosító kockázatok miatti illetménypótlékra, hanem azt, hogy az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozó felpereseket a többi összehasonlítható helyzetben lévő közalkalmazotthoz képest érte-e hátrány, és az alperes bizonyította-e az egyenlő bánásmód megtartását. Az eljárt bíróságok e körben levont jogkövetkeztetése helytálló és jogszerű.
A közalkalmazott előmeneteli és illetményrendszerére vonatkozó szabályok részben diszpozitívek. A fizetési osztályok fizetési fokozataihoz tartozó illetményeket a törvény ugyan garantált minimumként határozza meg, ugyanakkor a munkáltató számára lehetőséget biztosít, hogy a közalkalmazott illetményét magasabb összegben határozza meg, részére más jogcímen is biztosítson juttatást. Ebből következően, mivel a munkáltató kollektív szerződésben valamely részleg meghatározott számú közalkalmazottja részére illetménypótlék címén havi illetményösszeg megfizetését annak ellenére biztosította, hogy annak valamennyi törvényi feltétele együttesen fennállt volna, a juttatásban részesülőkkel összehasonlítható helyzetben lévő azon közalkalmazottak, akiket a KSZ szerinti juttatás nem illetett meg, megalapozottan hivatkozhattak az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére. A munkáltató ugyanis nem tehet indokolatlan megkülönböztetést és a jogszabályokban foglaltakon túl elismert többletterhelésért adott juttatást valamennyi azonos helyzetben lévő részére köteles biztosítani. A Legfelsőbb Bíróság tehát nem annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes a KSZ szerinti többletdíjazást minek nevezte, hanem annak, hogy azt az összehasonlítható helyzetben lévő valamennyi közalkalmazott részére nem biztosította.
Az Esély.tv. 19. § (1) és (2) bekezdésében előírt sajátos bizonyítási szabályok alapján a felperesek igazolták, hogy őket a jövőre nézve hátrány érné, ezzel szemben az alperes munkáltató nem tudta bizonyítani az egyenlő bánásmód követelményének megtartását.
A felülvizsgálati kérelem annyiban helytálló, hogy a felperesek elismerésére is figyelemmel értékelni szükséges, hogy a felperesek jövőre nézve folyamatosan előterjesztett keresetének jogalapja 2011. február 1-jétől megszűnt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a IV. és V. rendű felperesekre vonatkozó rendelkezéseit - felülvizsgálati kérelem hiányában - nem érintette. A jogerős ítéletnek azon részét, amellyel helybenhagyta az alperes 2011. február 1-je utáni fizetési kötelezettségére vonatkozó rendelkezést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és e körben a kereseteket elutasította. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.514/2011.)