BH+ 2013.3.115 A Ptk. 221. § (3) bekezdésében meghatározott eset az álképviselet egy speciális szabálya, amelynek értelmében a jogalkotó az egyébként eljárásra jogosult képviselőt álképviselőnek minősíti. Az álképviseletre vonatkozó szabályok ez esetben is alkalmazandók [Ptk. 221. § (1), (2) és (3) bek.].

A felperes társaság tagjai 2004. augusztus 2-áig B. K. és B. Á. voltak, a cég ügyvezetője B. L. volt, önálló képviseleti joggal.

Az I. r. alperest 2004. június 4-én alapította B. L. és felesége. B. L. e társaságnak is önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője volt. A társaságot 2004. augusztus 23-án jegyezte be a cégbíróság a cégnyilvántartásba.

A 2004. július 6-án kelt adásvételi szerződéssel a felperes a kizárólagos tulajdonában lévő D., 0119/1. hrsz.-ú, 4675 nm alapterületű, külterületi, "kivett üzem" megjelölésű ingatlant 4 300 000 Ft + áfa, azaz összesen 5 375 000 Ft vételárért eladta a bejegyzés alatt álló I. r. alperesnek. A szerződést mind az eladó, mind a vevő nevében B. L. ügyvezető írta alá, azt dr. B. K. ügyvéd ellenjegyezte.

2004. július 30-án a felperes két további szerződéssel értékesítette az I. r. alperes részére a tulajdonában levő Mercedes VITO 112 CDI típusú személygépkocsit 5 millió Ft vételárért, és a GALLOPER típusú személygépkocsit 2 millió Ft vételárért.

Az ingatlan és a személygépkocsik vételára pénztárbizonylatok alapján a felperes számviteli nyilvántartásában bevételként könyvelésre került.

A felperes társaságban levő üzletrészeiket B. K. és B. Á. 2004. augusztus 2-án átruházták. Az új tagok e napon módosították a társasági szerződést. Megváltoztatták a cég elnevezését, a székhelyét, a fő tevékenységét, acélöntés helyett, tároló fatermékek gyártására, és új ügyvezetőt is választottak. 2005. február 22-én a társaság tagjainak és ügyvezetőjének személye ismét megváltozott.

A II. r. alperes javára, az I. r. alperesnek 2004. november 26-án nyújtott 6 millió Ft kölcsön biztosítékaként első zálogjogi ranghelyen jelzálogjog került bejegyzésre a felperestől vásárolt ingatlanra.

Az adóhatóság 2005. szeptember 15-én felszámolási eljárást kezdeményezett a felperessel szemben 4 663 803 Ft adótartozás miatt. A megyei bíróság 2006. március 11-én indította meg a felperes felszámolását. Felszámolóként a Cs. Kft.-t jelölte ki. A felszámolási eljárásban az adóhatóság 3 643 503 Ft követelést jelentett be, melyből a 2004. július 20-ig tartó időszakra eső tőketartozás összege 3 476 503 Ft volt. 2007. június 9-én az utólagos ellenőrzést követően hitelezői igényét módosította és 2002. január 1-2006. március 10-ig tartó időszakra vonatkozóan jogosulatlan általános forgalmi adólevonás miatt elmaradt adó és adóbírság címén 29 115 000 Ft követelést jelentett be.

A Mercedes személygépkocsit az I. r. alperes 2007. augusztus 28-án értékesítette, a GALLOPER személygépkocsit 2004. november 30-án.

A felperes 2007. június 26-án előterjesztett, majd módosított keresetében kérte az ingatlanra, valamint a személygépkocsikra kötött adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítását és a szerződéskötések előtti állapot visszaállítását; az I. r. alperesnek az ingatlannak és a személygépkocsiknak a felperes birtokba adására való kötelezését; az ingatlanra vonatkozóan az I. r. alperes tulajdonjogának törlését és a felperes tulajdonjogának bejegyzését; továbbá a birtokba adásig az I. r. alperes használati díj fizetésére kötelezését mind az ingatlan, mind a személygépkocsik tekintetében. A felperes kérelmet terjesztett elő a II. r. alperes javára bejegyzett jelzálogjog törlése iránt is. Az ingatlan használati díját a perben beszerzett szakértői vélemény által megállapított összegben, míg a személygépkocsik használati díját az általa csatolt összehasonlító adatok alapján mérlegeléssel kérte megállapítani.

Az I. r. alperessel szemben a keresetét a Ptk. 200. § (2) bekezdésére, a szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltára, valamint a Ptk. 221. § (3) bekezdésében foglalt, a képviselő eljárásának korlátozását tartalmazó rendelkezés megsértése miatti jogszabályba ütköző voltára alapította. Az eredeti állapot helyreállítása körében a Ptk. 237. § (1) bekezdésére és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 62. § (1) bekezdésére, 63. § (1) bekezdésére hivatkozott.

A II. r. alperessel szemben benyújtott kérelmét arra alapította, hogy az I. r. alperes nem szerezhette meg az ingatlan tulajdonjogát, ezért azt joghatályosan a Ptk. 112. §-a alapján nem is terhelhette meg.

A felperes állította, hogy azért jóerkölcsbe ütközőek a közte és az I. r. alperes között létrejött szerződések, mert a hitelezők kielégítésére alkalmas vagyontárgyak kerültek értékesítésre, a hitelezők előli elvonás céljából, az ugyanazon személyi kör tulajdonában álló I. r. alperes részére. Előadta azt is, kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a vételárat az I. r. alperes megfizette. Utalva a Cstv. 4. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 34. § (2) bekezdésében foglaltakra kifejtette, ellentétes a társadalmi közfelfogással, a társadalmi értékítélettel az, hogy a felperes fizetésképtelensége tudatában vonta el a hitelezők kielégítési alapját.

Hangsúlyozta, jogszabály kizáró rendelkezése hiányában a keresetét nem a Cstv. 40. §-ára, hanem a Ptk. 200. § (2) bekezdésére alapította. A Cstv. 40. §-ában foglaltakhoz képest többlettényállási elemként tartotta értékelendőnek azt, hogy a szerződő felek azonos tulajdonosi körhöz tartoznak, illetve ugyanaz a személy volt az ügyvezetőjük, a vevő egy még bejegyzés alatt álló gazdasági társaság volt, amely nyilvánvalóan nem rendelkezett a vételár kifizetéséhez szükséges fedezettel.

A szerződések semmisségét állította azért is, mert azok megkötésekor a Ptk. 221. § (3) bekezdésébe ütközően ügyvezetőként mindkét szerződő fél nevében ugyanaz a személy járt el.

Az alperesek kérték a kereset elutasítását. Az I. r. alperes vitatta hogy a szerződések a tartalmuk vagy céljuk miatt megkötésükkor nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőek voltak, illetve, hogy fennálltak azok a körülmények, amelyekre a felperes keresetében e körben hivatkozott. Állította, hogy a felperes szerződések megkötésekor fennálló adótartozása nem volt jelentős, az adóhatóság csak a szerződéskötések után másfél évvel kezdeményezte a felszámolási eljárást. Az adótartozás fedezetére rendelkezésre álltak a felperesnek az üzletrészek értékesítésekor meglévő, és az új tulajdonosok részére átadott vagyontárgyai. Az I. r. alperes előadta, a vételárat készpénzben fizette ki a felperesnek, mely munkabér kifizetésre és készpénzes anyagvásárlásra került felhasználásra. A felperes nem volt fizetésképtelen, új tulajdonosai módosított tevékenységi körrel továbbműködtették.

Hivatkozott arra is, hogy a felperes lényegében a Cstv. 40. §-ában meghatározott körülményekre alapítva támadta a perbeli szerződéseket, az ott meghatározott perindítási határidő lejárta után anélkül, hogy a keresete olyan többlettényállási elemet tartalmazna, amely alapul szolgálhatna a jóerkölcsbe ütközés megállapításához.

A Ptk. 221. § (3) bekezdésével kapcsolatos kereseti kérelmet azért tartotta megalapozatlannak, mert álláspontja szerint e rendelkezés csak a felek közötti érdekellentét esetén zárja ki, hogy képviselőként mindkét fél nevében ugyanaz a személy járjon el. Állította, hogy a perbeli esetben a feleknek ugyanaz volt az érdeke. A hivatkozott rendelkezés azért sem alkalmazható, mert mind a két felet a jogszabályban meghatározott szervezeti képviselője képviselte.