BH 2009.3.88 A fogtechnikus munkakört ellátó felperes 1995. évtől kezdődően dolgozott porártalmas munkahelyen; a szilikózis betegséggel összefüggő vétkes károkozás alól a munkáltató nem mentette ki magát, felelőssége fennáll [Mt. 175. §; 1993. évi XCIII. tv. 87. §].

Pertörténet:

Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.813/2003/72., Kaposvári Törvényszék Mf.21981/2006/4., Kúria Mfv.10670/2007/6. (*BH 2009.3.88*)

***********

A felperes keresetében az alperes kártérítés fizetésre kötelezését kérte arra hivatkozással, hogy a szilikózis foglalkozási megbetegedése a munkáltatónál alakult ki, főként a szilícium-dioxid tartalmú anyag használata során. További hivatkozása szerint az alperesi munkahely nem volt ellátva megfelelő elszívó-, illetve portalanító berendezéssel, az alperes nem biztosította a folyamatos és megfelelő munkavédelmi oktatást, valamint a felperes nem kapott egyéni védőfelszerelést.

A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperes foglalkozási megbetegedéséért az alperes teljes mértékben felelős.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1992-től 1994-ig Budapesten szakmunkásképző intézetben fogtechnikus szakmát tanult, ezt követően 1995-ig az F. GMK-nál dolgozott fogtechnikus munkakörben. 1995-ben létesített munkaviszonyt az alperesnél fogtechnikusként. 2001-ben jelentkező panaszait követően 2003. június 25-én a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Pénzbeli Ellátási Osztálya határozatával a szilikózis okozta betegségét 2002. december 19-étől foglalkozási betegségnek ismerte el. A határozat ellen az alperes fellebbezéssel élt, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 2003. augusztus 12. napján kelt határozatával azonban ezt elutasította, és az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes össz-szervezeti munkaképesség-csökkenésének mértékét 2003. június 25-én az elsőfokú orvosi bizottság 40%-ban véleményezte azzal, hogy a munkaképesség-csökkenés a felperes szilikózis foglalkozási megbetegedéséből adódik.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes foglalkozási betegsége szükségképpen a munkaviszonyával okozati kapcsolatban alakult ki, mivel a magánéletben szilikózis megbetegedést nem szerezhetett. Az alperes munkáltató a vétlenségét nem tudta bizonyítani, ezért a nála szerzett foglalkozási megbetegedésből eredő teljes kárért felelősséggel tartozik, annak ellenére, hogy a károkozás időpontjában az alperes kevesebb mint 10 főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztatott [Mt. 175. § (1) bekezdés]. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes az alperesnél végzett munka során került kapcsolatba a megbetegedését okozó szilícium-dioxidot tartalmazó anyaggal, mégpedig a beágyazási művelet, illetőleg a homokfúvás során. Az alperesnek különös figyelmet kellett volna fordítania a felperes megfelelő védőeszközzel való ellátására, illetve a kollektív védelemre, figyelemmel arra is, hogy ténylegesen a felperes a gipszelő helyiséggel egy légtérben végzett munkát. A gipszelő helyiségnek külön ablaka a szellőzésre nem volt, a munkavédelmi szakértői vélemény szerint a munkateremben lévő nyílászárón és ajtórésen keresztül szellőzött, a két helyiség között harmonikaajtó volt, amit - a tanúk vallomása szerint - több alkalommal nyitva hagytak, és légmentesen nem záródott. A munkaügyi bíróság hivatkozott az 1998. január 1-jétől hatályos 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 44. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 33/1998. (VI. 28.) NM rendelet 6. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra. Megállapította, hogy az alperes a felperest ért kárért teljes mértékben felelős, mivel vétlenségét bizonyítani nem tudta, ebben a körben pedig a bizonyítási teher az Mt. 175. § (2) bekezdése alapján az alperest terhelte.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.