1129/B/2008. AB határozat
a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 15. § (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 15. § (1) bekezdése "A rokkantsági nyugdíjas" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó indítványában - konkrét peres ügyére hivatkozva - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 15. § (1) bekezdésének - értelemszerűen - "A rokkantsági nyugdíjas" ("...öregségi nyugdíjra nem jogosult") szövegrésze tekintetében utólagos normakontrollt kezdeményezett. Véleménye szerint "vagy a Tny. 15. § (1) bekezdésének rendelkezései, vagy a kialakult joggyakorlat" alkotmányos jogokat sért, mert az eljáró szervek a támadott rendelkezésre alapozva utasították el - az 52 éves korától rokkantsági nyugdíjas - indítványozónak az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően benyújtott öregségi nyugdíj iránti igényét.
Az indítványozó az Alkotmánybíróság különböző határozataira utalással kifejtette, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elve eljárási garanciát nyújt az alanyi jogok érvényesítésére, így a rokkantsági nyugdíjas szerzett jogát sérti, ha nem jogosult a számára - állítása szerint - kedvezőbb öregségi nyugdíj igénylésére, amelyre ellenszolgáltatás - járulékfizetés -fejében szerzett jogot. Egyben a kifogásolt szabály az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében tiltott diszkriminációt is megvalósít a rokkantsági nyugdíjasokkal szemben, mert az, akinek a rokkantsági nyugdíjra való jogosultsága a Tny. 30. § (1) bekezdése szerint megszűnt, utóbb, a jogszabályi feltételek megléte esetén öregségi nyugdíjra tarthat igényt.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezése: "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
2. A Tny. érintett rendelkezése: "15. § (1) A rokkantsági nyugdíjas és a (2) bekezdésben foglaltak esetén a baleseti rokkantsági nyugdíjas öregségi nyugdíjra nem jogosult."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata kapcsán több határozatában kimondta, hogy a szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. [Elsőként: 11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 34, 35.] Rögzítette, hogy a járulékfizetéssel ellentételezett szolgáltatások alkotmányos védelem alatt állnak a társadalombiztosítás terén. [26/1993. (II. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.; 89/D/2003. AB határozat, ABH 2006, 1993, 1996.] A nyugdíjrendszer kapcsán az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy bár a társadalombiztosítási nyugdíjon belül is egyre dominánsabbá válik a nyugdíj biztosítási jellege a szociális elemekkel szemben, változatlanul jellemzője a vegyes rendszerű nyugdíj. [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 333.; 37/2007. (VI.12.) AB határozat, ABH 2007, 457, 461.] "A "vásárolt jogra" azonban csak a biztosítással fedezett szolgáltatások esetében lehet sikerrel hivatkozni, viszont az elemek keveredése miatt nem dönthető el teljes pontossággal, hogy melyik mögött áll ellenszolgáltatás, és melyik mögött nem. (...) Azokban az esetekben tehát, amelyekben a biztosítási elemnek van szerepe, a tulajdonvédelem alapján, azokban pedig, ahol a biztosítási elemnek nincs szerepe, a jogbiztonság alapján kell megítélni a szociális ellátásokba való beavatkozás alkotmányosságát."
[37/2007. AB határozat, ABH 2007, 457, 461.]
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 14. § (1) bekezdése szerint a társadalombiztosítás rendszerében nyújtott ellátások az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás keretében vehetők igénybe. A nyugdíjbiztosítási ellátások között sorolja fel a (3) bekezdés ab) pontja a rokkantsági nyugdíjat, a 18. § (1) bekezdése pedig tartalmazza, hogy a társadalombiztosítási ellátások fedezetére a biztosított által fizetett egészségbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék, illetőleg a foglalkoztató által fizetett egészségbiztosítási járulék és nyugdíj-biztosítási járulék szolgál. A 3. § (2) bekezdése azonban az alapelvek között rögzíti, hogy az állam a társadalombiztosítási ellátások fedezetét akkor is biztosítja, ha a társadalombiztosítás kiadásai a bevételeket meghaladják.
A rokkantsági nyugdíj - mint a saját jogú nyugdíjszolgáltatások egyik típusa - jogosultsági feltételeit a Tny. 23. § (1) bekezdése és 24. §-a tartalmazza, amely szerint az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt, az öregségi nyugdíjhoz előírtnál lényegesen kevesebb szolgálati idő esetén is megállapítható a munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztett személynek - ezen állapot fennállásáig -, ha rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél. Aki rokkantsági nyugdíjban részesül, az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése esetén már nem igényelheti az öregségi nyugdíjat.
A rokkantsági nyugdíj esetében - ellentétben az öregségi nyugdíjjal, amelynek összege a kereset, a munkavállaló és munkáltató által befizetett járulékok és jogszabály által megkívánt idő függvényében állapítható meg - a "vásárolt jog" csak annyiban jöhet szóba, hogy hosszabb szolgálati idő esetén az összege magasabb, illetőleg közelít vagy megegyezik az öregségi nyugdíjjal, egyebekben azonban a szolidaritási elv van túlsúlyban, hiszen a rokkant, aki sem életkora, sem szolgálati ideje alapján nem lenne jogosult öregségi nyugdíjra, rokkantsága megállapításától kezdődően nyugdíjszolgáltatásban részesül. E szociális szempontok szerint megállapítható nyugdíjjogosultság feltételei eltérnek a Tny. 7. §-ában szabályozott öregségi nyugdíjjogosultság feltételeitől, ezért zárja ki mind a 15. § (1) bekezdése, mind a 23. § (2) bekezdése, hogy aki valamely nyugellátásban részesül, a másik típusú nyugdíjszolgáltatást igényelje. A Tny. 24. § (1) bekezdése a rokkantsági nyugdíj megállapításához a rokkant életkorától függően 2-20 év szolgálati időt követel meg, illetőleg a (2) bekezdésben foglalt esetben szolgálati időre tekintet nélkül biztosítja. A hosszabb szolgálati idő esetében azonban a rokkantsági és az öregségi nyugdíj közti különbség eltűnik, mert a 29. § (4)-(5) bekezdése szerint a huszonöt évet meghaladó szolgálati idő után a III. rokkantsági csoportba tartozók nyugdíja az öregségi nyugdíj mértékével azonos, a II. és I. rokkantsági csoportban (a teljesen munkaképtelennek minősülő rokkant esetében) pedig a havi átlagkereset 5, illetőleg 10 százalékával több, mint a III. rokkantsági csoportban, vagyis ilyen esetben a jogalkotó a kétfajta szolgáltatásnál azonos súllyal értékelte a biztosításban töltött időt (és járulékfizetést). Az indítványozó nyugdíjazása idején hatályos, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 42. §-a is kizárta a rokkant nyugdíjas öregségi nyugdíjra való jogosultságát, valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 89/1991. (V. 1.) MT rendel et 115. § és 117. §-a a huszonöt évet meghal adó szolgálati idő után a fentiekkel azonosan rendelte megállapítani a rokkantsági nyugdíj mértékét.
Az Alkotmánybíróság a 321/B/1996. AB határozatában - amelyben a T. azon szabályának alkotmányosságát vizsgálta, amely szerint az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után a rokkantsági nyugdíj mértékét állapotváltozás miatt nem lehet módosítani -, az alábbiakat állapította meg: "A T. az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt munkaképességét rokkantság vagy baleseti rokkantság miatt elvesztett személynek a szociális biztonság alkotmányos elve alapján biztosítja ellátását, felső határként a rokkantság előtt elért átlagkereset összegében. [T. 50. § (3)] A nyugdíjkorhatár elérése előtt a rokkantsági nyugdíj rokkant állapot alapján biztosított kivételes ellátás. (...) Nem minősíthető tehát alkotmányellenesnek az a szabály, amely szerint az öregségi nyugdíjra jogosító életkor betöltése után a rokkantsági nyugdíj mértékét állapotváltozás miatt módosítani nem lehet." (ABH 1996, 617, 618-619.)
A fentiek értelmében a biztosított járulékfizetés fejében a nyugellátás - jogszabályi feltételektől függő - különböző fajtáinak szolgáltatására szerez jogosultságot, így aki a rokkantsági nyugdíjat igényelte, várománya a szolgáltatás nyújtásával teljesül. Erre figyelemmel a Tny. 15. § (1) bekezdése, amely kizárja, hogy a rokkantnyugdíjas a már megszerzett szolgáltatás helyett más nyugdíjszolgáltatást igényeljen, nem sérti a jogbiztonság elvét, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében elutasította.
2. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött rokkant nyugdíjasokra, szemben azokkal, akik a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnése után, az öregségi nyugdíjkorhatár elérése esetén öregségi nyugdíjra jogosultak.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt rendelkezést a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan, alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető alkotmányos jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánynak ez az általános jogegyenlőségi követelménye arra vonatkozik, hogy az állam, mint közhatalom a jogok és kötelezettségek elosztása során köteles egyenlőkként - egyenlő méltóságú személyként-kezelni a jogalanyokat, a jogalkotás során a jogalkotónak mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, elfogulatlansággal és méltányossággal kell értékelnie. Alkotmányellenesnek akkor minősül a megkülönböztetés, ha a jogalkotó a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó, egymással összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 39/1999 (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342-344.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 241-242.] Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy "az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].
A Tny. 30. § (1) bekezdése értelmében a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas már nem rokkant, vagy rendszeresen dolgozik és keresete négy hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakörében rokkantság nélkül elérhetne. A nyugdíjszolgáltatás megszűnésének alapja ebben az esetben a rokkant egészségi állapotának javulása, aki munkába állásától ismét járulékfizetővé válik, és - a jogosultságnak a Tny. 30. § (2) bekezdésében szabályozott feléledését kivéve - a nyugdíjkorhatár elérésekor csak az öregségi nyugdíjat igényelheti.
Az e körbe tartozó személyek nem tekinthetők a rokkant nyugdíjasokkal azonos csoportba tartozónak, mert nem tekinthetők rokkantnak és nem részesülnek nyugdíjszolgáltatásban. Mivel a megkülönböztetésnek azonos csoportra nézve kell fennállnia, az indítványozó által kifogásolt különbségtétel nem ütközik az Alkotmány 70/A. §-ába.
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozó ezzel összefüggésben utalt a Tny. 83. § (1) bekezdésére is, amely rendelkezésben foglalt tilalom is akadályozza, hogy a rokkantsági nyugdíjat felválthassa az öregségi nyugdíjszolgáltatás. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 1998. évi LXXVII. törvénynek a Tny. ezen rendelkezését kiegészítő 16. §-ához fűzött indokolás tartalmazza, hogy a nyugellátás, mint szerzett jog a jogosult személyéhez kötött ellátás, így arról nemcsak lemondani, de azt engedményezni sem lehet. E szabály a folyósított nyugdíjról akár egyoldalú jognyilatkozattal, akár szerződéssel való rendelkezést zárja ki, amely lehetőség sem eredményezné a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság megszűnését - egyben az öregségi nyugdíjjogosultság megnyílását.
Ezért az Alkotmánybíróság ezen indítványi részt is elutasította.
Budapest, 2009. október 20.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró