37/2007. (VI. 12.) AB határozat
a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány, valamint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1) bekezdésében meghatározott özvegyi nyugdíj feléledés szabályozásásának elmulasztásával mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint - hivatalból eljárva - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapítja: az Országgyűlés jogalkotói feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1) bekezdésében meghatározott özvegyi nyugdíj feléledésének szabályozása során nem biztosította az Alkotmány 13. § (1) bekezdéséből levezethető garanciális követelmények érvényesülését.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási kötelezettségének 2007. december 31. napjáig tegyen eleget.
2. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1) bekezdésének a) pontjába foglalt "1993. március 1-jétől tíz éven belül, " szövegrész alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó kiegészített és módosított beadványában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 53. § (1) bekezdésének a) pontjába foglalt "1993. március 1-jétől tíz éven belül, " szövegrész ellen élt alkotmányjogi panasszal. Az indítványra okot adó konkrét esetben, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 32. M. 2365/2006/6. számú határozattal jogerősen befejezett ügyben a Tny. említett rendelkezésére alapítottan utasította el az indítványozó keresetét. A perben az indítványozó annak a társadalombiztosítási határozatnak a bírósági felülvizsgálatát kérte, amely özvegyi nyugdíj feléledése iránti, 2006. január 6-án előterjesztett igényét elutasította. Az indítványozó az igényt az 1993. január 17-én elhunyt házastársa jogán terjesztette elő.
Az indítványozó szerint sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságot, hogy az özvegyi nyugdíj feléledésére meghatározott időtartamot "a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről" szóló 1993. évi VIII. törvény (a továbbiakban: Tm.) 19. §-a - házastársának halálát követően, 1993. március 1-jei hatállyal - úgy módosította a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 60. § (2) bekezdését, hogy tizenöt évről tíz évre csökkentette az özvegyi nyugdíj feléledésére nyitva álló határidőt. Ezt a rendelkezést a T. helyébe lépő Tny. 53. § (1) bekezdése tartalmi változás nélkül vette át, és a rendelkezést a bírósági eljárásban az indítványozó ügyében is alkalmazták.
Az indítványozó szerint az időtartam módosításakor a jogalkotó nem volt tekintettel azon személyek várományá-ra, akik 1993. március 1. napja előtt özvegyültek meg, azonban saját jogú öregségi nyugdíjra csak 2003. március 1. napja - azaz több mint tíz, de kevesebb, mint tizenöt év - után szerezhettek jogot.
A kifogásolt szövegrész megsemmisítése mellett az indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki: az alkotmányellenes jogszabály a konkrét ügyben nem alkalmazható.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(...)
13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."
2. A Tny. kifogásolt rendelkezése:
"53. § (1) Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén 1993. március 1-jétől tíz éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-át követően bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül
bekövetkezik.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a feléledési idő nem haladhatja meg az özvegyi nyugdíj megállapítása időpontjában irányadó tizenöt évet."
3. A T. 1993. március 1-je előtt hatályban volt szabályai szerint:
"60. § (1) Állandó özvegyi nyugdíjra az egyéb feltételek (T. 59. §) mellett az jogosult, aki házastársa halálakor
a) a hatvanadik, nő az ötvenötödik életévét betöltötte, vagy
b) rokkant, vagy
c) házastársa jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.
(2) Állandó özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tizenöt éven belül bekövetkezik.
(...)
68. § (1) Feléled az özvegyi nyugdíjra jogosultsága annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tizenöt éven belül bekövetkezik."
III.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
1. Az indítványozó 2006. április 7-én fordult az Alkotmánybírósághoz, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatójának 2006. március 21-én kelt, özvegyi nyugdíj feléledése iránti igényt elutasító másodfokú határozatával összefüggésben. Az Alkotmánybíróság főtitkárának tájékoztatását követően, 2006. október 10-én alkotmányjogi panaszát a Tny. -nek a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 32. M. 2365/2006/6. számú, 2006. augusztus 31-én kelt határozatával jogerősen befejezett ügyben alkalmazott 53. § (1) bekezdésének a) pontjával kapcsolatban tartotta fenn. Erre tekintettel az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül érkezett az Alkotmánybíróságra.
2. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már vizsgálta a Tny. 53. § (1) és (2) bekezdésének alkotmányosságát az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben. Ezért az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az indítvány ítélt dologra irányul-e. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja szerint, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére)- ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani ("ítélt dolog"), az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti. Amennyiben azonban az újabb indítványt más okból, a rendelkezésnek más alkotmányossági összefüggésére történő hivatkozással, vagy tartalmilag más rendelkezés megjelölésével terjesztik elő, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. Az elbírálásnál értelemszerűen felhasználja mindazokat az érveket és megállapításokat, amelyek a tartalmi összefüggésbe hozható korábbi döntésénél irányadók voltak (652/B/1997. AB határozat, ABH 1997, 752, 754-755.).
A 966/B/1997. AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben azt vizsgálta, hogy sérül-e a jogállamiság elve azáltal, hogy a jogalkotó csak meghatározott időtartamon belül ismeri el az özvegyi nyugdíj-jogosultság feléledését (ABH 2001, 959, 962.); a határozat az özvegyi nyugdíj feléledésére nyitva álló határidő módosításának alkotmányosságát nem vizsgálta. Mivel tehát jelen esetben az indítványozó az Abh. -tól eltérő alkotmányjogi összefüggésre alapozva állítja az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét, a kérdés nem minősül ítélt dolognak, így az Alkotmánybíróság az eljárást érdemben folytatta le.
3. A Tny. 53. §-a az özvegyi nyugdíj feléledésének számos, egymástól elkülönülő esetét tartalmazza, részben attól függően, hogy az özvegyi nyugdíj milyen okból szűnt meg. Azoknak az eseteknek egy részében, amelyekben az özvegyi nyugdíj nem házasságkötés miatt szűnt meg, az özvegyi nyugdíj feléledése két tényezőnek a függvénye: a házastárs halálának az időpontja, valamint az az időtartam, amely a házastárs halála és az özvegyi nyugdíj-jogosultság feltételeinek teljesítése között telik el. Ez az időtartam 1993. március 1-je előtt tizenöt év volt a T. 60. § (2) bekezdése alapján. A Tm. 19. §-a ezt az időtartamot (ahatálybalépéstől, 1993. március 1-jétől számított) tíz évre módosította.
Az Abh. megállapította, hogy "az Alkotmány rendelkezéseiből nem következik az, hogy az özvegység tényénél fogva minden magyar állampolgárnak alanyi joga lenne özvegyi nyugdíjra. Az özvegyi nyugdíj ugyanis a társadalombiztosítás keretében biztosított hozzátartozói nyugellátás, amely nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szereplő özvegység esetére szóló, megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal, hanem annak csupán egyik lehetséges - a társadalombiztosítás rendszerében megvalósuló-formája" (ABH 2001, 959, 961.) . Ebből következően a jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az özvegyi nyugdíj, illetve feléledésének szabályozása során. A jogalkotó mérlegelési körébe tartozik annak meghatározása is, hogy hány évben állapítja meg az özvegyi nyugdíj feléledésére nyitva álló határidőt. Az, hogy a Tny. 53. § (1) bekezdése a feléledési idő tartamát tíz, és nem tizenöt évben határozza meg, önmagában nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével. A Tny. alkotmányjogi panaszban támadott szövegrészéből a feléledési idő csökkentésének a módjára nem lehet következtetést levonni. A jelen alkotmányjogi panasz elbírálásától különálló, ebben a hatáskörben nem vizsgálható kérdés az átmeneti szabályok indítványban állított teljes hiányának alkotmányossági megítélése. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság - hivatalból eljárva - azt is vizsgálta, hogy sérti-e az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való jogot az, hogy a Tm. 19. §-ával bevezetett módosítás hatálya azokra is kiterjedt, akik házastársa a Tm. hatálybalépése előtt halt meg.
A társadalombiztosítási jogalkotást megítélő alkotmánybírósági gyakorlat visszatérő megállapítása, hogy a szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét [elsőként: 11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 34, 35.]. Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.].
A vásárolt jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában eleinte a szerzett jog szinonimájaként szerepelt [pl. 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.], ami szó szerinti jelentésében is arra utal, hogy a járulékfizetéssel ellentételezett szolgáltatások állnak alkotmányos védelem alatt. Ugyanekkor e határozataiban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a vegyes rendszerű társadalombiztosításban nem választható élesen ketté a biztosítási és a szolidaritási elem. A "vásárolt jogra" azonban csak a biztosítással fedezett szolgáltatások esetében lehet sikerrel hivatkozni, viszont az elemek keveredése miatt nem dönthető el teljes pontossággal, hogy melyik mögött áll ellenszolgáltatás, és melyik mögött nem [1. ABH 1993, 196, 198.].
A szerzett jog, mint általános kategória és a vásárolt jog szinonim fogalmaként való használata akkor változott meg, amikor az Alkotmánybíróság bevezette a tulajdonvédelem szempontjainak alkalmazhatóságát a társadalombiztosítás terén [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188.]. E határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság elvi éllel állapítja meg, hogy a jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. E megállapítás alátámasztására a határozat indokolása kifejtette, hogy "a szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományo-kat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges. A kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis e vagyonelvonás fejében a biztosított a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el (...) Mindazon társadalombiztosítási szolgáltatások esetében, ahol a biztosítási elem szerepet játszik, a szolgáltatások csökkentésének vagy megszüntetésének alkotmányossága a tulajdonvédelem ismérvei szerint bírálandó el" (ABH 1995, 188, 193-195.) . A határozat hozzátette, hogy a szolgáltatás megvonása vagy jogalapjának kedvezőtlen megváltoztatása az alapjogi sérelem ismérvei szerint bírálható el (ABH 1995, 188, 196.) . Azokban az esetekben tehát, amelyekben a biztosítási elemnek van szerepe, a tulajdonvédelem alapján, azokban pedig, ahol a biztosítási elemnek nincs szerepe, a jogbiztonság alapján kell megítélni a szociális ellátásokba való beavatkozás alkotmányosságát.
Az Alkotmánybíróság ezeket az alkotmányossági követelményeket következetesen érvényesítette minden olyan jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának elbírálása során, amikor az a kötelező társadalombiztosítás alapján járó valamely ellátásra való jogosultságot rövid határidővel megvont vagy korlátozott [pl. 52/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 230, 233.; 56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 265-267.; 5/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 82, 84.].
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdonvédelem szempontjából nincs különbség a saját jogú és a hozzátartozói nyugdíjak között. Az 5/1998. (III. 1.) AB határozat megállapította, hogy "az özvegyi nyugdíj, a szülői nyugdíj - tehát a társadalombiztosítási igény - tekintetében a tulajdonvédelem szempontjából a jogszerző biztosítottal azonos jogállású a biztosított hozzátartozója. A továbbiakban, amikor a biztosítottat megillető tulajdonvédelemről beszélünk ezen az özvegyet és a szülőt megillető tulajdonvédelmet is értjük" (ABH 1998, 82, 86.) .
Az Alkotmánybíróság az özvegyi nyugdíj feléledésének egyes szabályait eddig is várományra vonatkozó rendelkezésnek tekintette: a már hivatkozott Abh. értelmében az özvegyi nyugdíj feléledésének lehetősége a szolgáltatásra irányuló jog megnyíltához közel álló váromány beteljese-dését szolgálja:"a szolgáltatásra irányuló jog ugyanis feltételhez kötött, s a jogalkotó azáltal, hogy a házastárs (élettárs) elhunytát, illetve az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül elismeri a jog feléledését, egyfajta haladékot ad az özvegynek, ezzel biztosítva a váromány védelmét" (ABH 2001, 959, 962.).
Jelen esetben a jogalkotó nem volt tekintettel megfelelő átmeneti rendelkezés alkotásával azokra, akiknek jogszerzése már folyamatban volt a tizenöt évre vonatkozó szabály kedvezőtlen, az özvegyekre nézve hátrányos módosításakor. A jogalkotó semmilyen, az érintett özvegyek vá-rományának védelmére vonatkozó szabályt nem alkotott, és az átmenet nélküli módosításnak a jelen esetben nincs különös indoka. Az átmeneti rendelkezéseknek olyan garanciális elemet kellett volna tartalmazniuk, amely biztosítja az özvegyi nyugdíj feléledését azon özvegyek számára, akik várománya a Tm. által bevezetett módosítást megelőzően keletkezett.
Az özvegyi nyugdíj nyugellátás. Az a feltételezés, hogy a házastárs halálakor hatályban lévő szabályok szerint számíthat az özvegy további, nem sajátjogú nyugellátásra, hatással van az özvegy egzisztenciális döntéseire. A Tm. által bevezetett módosítás a korábbi rendszerrel szemben olyan jelentős változás, amely az özvegy megélhetésére kiható jogokat, várományokat érint.
Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból vagy bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.].
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdését sértő alkotmányellenes helyzetet az a törvényalkotói mulasztás idézte elő, hogy a Tny. 53. § (1) bekezdésének szabályozása során nem biztosította azok özvegyi nyugdíjra vonatkozó várományát, akik jogviszonya a Tm. által bevezetett módosítást megelőzően keletkezett.
5. Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 933/D/2006.