39/2000. (X. 31.) AB határozat
Győr Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról szóló 18/1999. (VI. 18.) rendelete alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendeleti előírás alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Győr Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról szóló 18/1999. (VI. 18.) rendelete 23. § (8) bekezdés b) pontja alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
Az indítványozó Győr Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló, többször módosított 23/1993. (VII. 10.) rendelete módosítására és kiegészítésére kiadott 18/1997. (IV. 15.) rendelete (a továbbiakban: Ör.) 5. § a) pont utolsó bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Az indítvány benyújtását követően a győri közgyűlés - az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Ártv.), valamint a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvényben (a továbbiakban: Tszt.) kapott felhatalmazás alapján - megalkotta a távhőszolgáltatásról szóló 18/1999. (VI. 18.) rendeletet (a továbbiakban: Ör.1.), valamint a távhőszolgáltatás díjairól szóló 19/1999. (VI. 18.) rendeletet (a továbbiakban: Ör.2.). Az Ör.1. 36. § (2) bekezdése az Ör.-t hatályon kívül helyezte.
Az Alkotmánybíróság a sérelmezett előírás hatályon kívül helyezésére, illetve az új szabályozás lényeges tartalmi változására tekintettel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. §-a alapját végzéssel hívta fel az indítványozót, hogy nyilatkozzon az indítvány fenntartására vonatkozóan.
Az indítványozó kérelmét az Ör.1. 23. § (8) bekezdés b) pontja vonatkozásában tartotta fenn. Álláspontja szerint a győri önkormányzat.a kifogásolt szabályozással folyamatosan megkárosítja a lakosság jelentős részét. Az Ör.1. Sérelmezett rendelkezése alapján ugyanis "az egyéni melegvízmérő órával nem rendelkezőknek - a lakás méretétől függően, de a lakók számától függetlenül - a ténylegesen fogyasztott melegvízmennyiségnek mintegy kétszeresét kell megfizetniük".
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése szerint a helyi képviselő-testület feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése pedig előírja, hegy "a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésre, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot":
A Tszt. 34: § (2) bekezdése így rendelkezik: "Az általános közüzemi szerződés alapján a távhőszolgáltató a lakossági fogyasztó részére folyamatos, biztonságos és meghatározott mértékű távhőszolgáltatásra, a lakossági fogyasztó a távhőszolgáltatás ellenértékének rendszeres megfizetésére köteles". A Tszt. 6. § (2) bekezdés a) pontjának megfelelően a települési önkormányzat képviselő-testülete ellátja a törvény által hatáskörébe útalt ármegállapító feladatokat, a (2) bekezdés e) pontjának első fordulata szerint pedig rendeletben határozza meg az áralkalmazási feltételeket. Hasonló rendelkezést tartalmaz az Ártv. melléklete is, amikor a I. B) Szolgáltatások körében a települési önkormányzat képviselő-testületét hatalmazza fel a lakossági távfűtés és melegvíz-szolgáltatás díja megállapítására.
A központi fűtésről és a melegvíz-szolgáltatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 19-22. §-ai a melegvíz díjának megállapítására vonatkozóan a következőket írják elő:
"19. § (1) A melegvíz-díjat,
a) ha az összes lakásban, nem lakás céljára szolgáló helyiségben a melegvíz fogyasztása mellékvízmérővel mért, akkor a melegvíz-szolgáltatás díját a fogyasztott melegvíz köbmétere alapján kiszámított hődíjtétel szerint kell megfizetni;
b) ha a lakásokban a melegvíz-fogyasztás nem mért, a fogyasztók szótöbbségével meghatározott felosztási elv szerinti egységnyi melegvíz-díj alapján kell kiszámítani, és megfizetni;
c) ha a nem lakás céljára szolgáló. helyiség melegvízfogyasztása nem mért, az igénybe vett fogyasztás az üzembentartó és a fogyasztó által meghatározott havi átlag mennyisége és az egységnyi melegvíz-díj szorzata alapján kell kiszámítani és megfizetni.
(2) A kizárólag melegvizet szolgáltató központi hőellátó rendszer útján nyújtott szolgáltatás esetében az egységnyi melegvíz-díj , a tényleges üzemeltetési költség és az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott fogyasztás összmennyiségének hányadosa alapján állapítható meg. A fizetendő melegvíz-díjat a fogyasztóra megállapított fogyasztás és az egységnyi melegvíz-díj szorzataként kell kiszámítani, és megfizetni.
20. § A fűtést és melegvizet egyaránt szolgáltató központi hőellátó rendszer útján nyújtott szolgáltatás esetében:
a) a melegvíz-fogyasztás tényleges költsége egész évre az egymást követő két fűtési idény között felmerült tényleges üzemeltetési költségek figyelembevételével állapítható meg. Az így számított üzemeltetési költség és a 19. § (1) bekezdése alapján megállapított összes melegvíz-fogyasztás hányadosa a melegvíz egységnyi hődíja;
b) a fűtési költség-hozzájárulás megállapításának alapja az egész évben felmerült tényleges költség és a melegvízfogyasztásra számított költség különbözete.
21. § Fűtést és melegvizet egyaránt szolgáltató központi hőellátó rendszer útján nyújtott szolgáltatás esetében a fogyasztók szótöbbséggel hozott döntése alapján a melegvíz-díjak külön elszámolása mellőzhető, és az összes tényleges üzemeltetési költség a fűtött légtérfogat és fűtőfelületek arányában osztható fel. A magyar állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő épület központi hőellátó rendszerének üzemeltetési költsége a fűtött légtérfogat arányában osztható fel.
22. § Társasházban az alapító okirat vagy a szervezeti és működési szabályzat, lakásszövetkezetben az alapító okirat a központi fűtés és a melegvíz-szolgáltatás elszámolásának más módját is alkalmazhatja."
Az Ör.1. - preambuluma és a hatályára vonatkozó 1. § szerint - a távhőszolgáltatással kapcsolatos tárgyköröket szabályozza, "A szolgáltatott távhő mérése és elszámolása" című 10. § (3)-(4) bekezdése azonban a melegvíz-fogyasztást érintő rendelkezést is tartalmaz.
Eszerint: "(3) A lakóépületet is ellátó hőközpontról ellátott fogyasztói közösség által felhasznált összes használati melegvíz mennyisének a mérése a nőközpontba beépített, a PANNON-VIZ Rt. tulajdonában levő főmérővel történik.
(4) A melegvíz egyedi mérésére a távhőszolgáltatóval egyeztetett módon
a) az épületek hőfogadóiban, vagy
b) épületrészenként
van lehetőség. A melegvíz egyedi mérésének megvalósítása nem tartozik a távhőszolgáltató kötelezettségei közé."
Az Ör.1. 23. § (8) bekezdésének az indítványozó által sérelmezett h) pontja kimondja: "Ha a fogyasztó a 10. § (4) bekezdés szerinti melegvíz-mérővel nem rendelkezik, akkor a havi használati melegvíz fogyasztás fűtött légtér-térfogatonként 0,092 m3 (egész m-re kerekítve)."
Az Ör.2. pedig az Ör.1.-ben foglaltak alapján tételesen meghatározza a különböző szolgáltatások díját.
III.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány a következők szerint megalapozott.
1. A Korm.r. előbbiekben idézett rendelkezései a melegvíz-szolgáltatás díja megállapítására vonatkozóan több; az önkormányzati rendeletalkotásban mellőzhetetlen követelményt határoznak meg, a legmagasabb hatósági ár kialakítása azonban a képviselő-testület feladata és hatásköre.
Az Alkotmánybíróság már több döntésében - elvi jelleggel a 11228/1996. AB határozatban -, figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 1. § (1) bekezdésében foglaltakra kifejtette: "... az önkormányzat a díjfizetés alapja meghatározásánál is nagyfokú önállósággal rendelkezik. Mivel azonban - törvényi felhatalmazás alapján - szerződéses jogviszony elemét szabályozza, tisztéletben kell tartania a polgári jog olyan általános alapelvét, mint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének követelménye [Ptk. 201. §)". (ABH 1997. 856, 860.)
Az Alkotmánybíróság ezért a sérelmezett rendelkezés elbírálásakor azt vizsgálta, hogy az Ör.1. 23. § (8) bekezdés b) pontjában megállapított átalánydíj-mérték, az indítványozó által felvetett összefüggésben, figyelemmel a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének elvére, kielégíti-e az önkormányzati rendelettel szemben támasztott alkotmányos követelményeket:
Az Alkotmánybíróság ugyanis a 26/1997. (IV. 25.) AB határozatában alkotmányos követelménynek nyilvánította, hogy valamely közszolgáltatás díja megállapításánál a jogalkotó az érintett csoportokhoz tartozók körülményeit megfelelő figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje (ABH 1997. 482, 485, 486.).
E határozat arra is rámutatott, hogy a díjmegállapítás nem lehet önkényes, az objektív ismérveknek megfelelően meghatározott igénybevevői körre (körökre) pedig azonos tartalmú, illetve joghatású rendelkezéseket kell alkotni.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Ör.1.-nek az a rendelkezése, amely a fűtött légtérfogatot vette a melegvíz-díj mértéke alapjául, nem felel meg ennek az alkotmányos követelménynek. A fűtött légtérfogat ugyanis a melegvíz-szolgáltatás mennyiségét csak a távfűtés, s nem a használati melegvíz vonatkozásában jelzi, s így nem nyújt elégséges alapot a tényleges fogyasztás díja meghatározásához. A vázoltakból kitűnik, hogy a vizsgált szabályozás nem a fogyasztók tényleges melegvíz-használatát veszi alapul a díjmérték megállapításánál, s ezáltal sérti a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségének követelményét.
2. A Korm.r. és az Ör.1. előbbiekben bemutatott szabályozásának összevetőse alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Ör.1. a Korm.r.-nek a melegvíz-díj megállapítását szabályozó előírásaival is ellentétes.
A Korm.r. 19. § (1) bekezdés b) pontjának idézett szabályozása szerint ugyanis, ha a lakásokban nem kerül sor a melegvíz-fogyasztás egyedi mérésére, akkor a díjat a fogyasztók szótöbbségével kialakított felosztási elv szerinti egységnyi melegvíz-díj alapján kell kiszámítani. A Korm.r. 21. §-ának megfelelően kizárólag a fűtést és melegvizet egyaránt nyújtó szolgáltatás esetében lehetőség van a fogyasztók szótöbbségével hozott döntés mellőzésére. Ebben az esetben az összes üzemeltetési költséget a fűtött légtérfogat és fűtőfelület alapján lehet felosztani.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg; hogy a győri képviselő-testület - azáltal, hogy a sérelmezett szabályozásban általános jelleggel és csak a fűtött légtérfogat figyelembevételét rendelte a díjfizetés alapjának meghatározásánál - a Korm.r. 19-21. §-ában foglaltakkal ellentétes előírást alkotott.
3. Az Alkotmánybíróság álláspontja kialakításakor tekintettel volt arra a 26/1997. (IV. 25.) AB határozatban az tankormányzati rendeletalkotással szemben megfogalmazott lényeges követelményre is, miszerint a közszolgáltatások díjának az átalány-jellegtől a ténylegesen ellátott szolgáltatás értékéhez kell közelítenie (ABH 1997. 482, 485, 486.). Az Ör.1. támadott előírása azzal, hogy a használati melegvíz díjának összegét egyetlen tényezőhöz, a fűtött légtérfogat méretéhez köti, a szolgáltatás igénybevevőit megfosztja attól a lehetőségtől, hogy a tényleges melegvízfogyasztásnak megfelelően fizessék a díjat. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tehát az átalánydíj rendeleti meghatározása során nem járt el kellő körültekintéssel és nem megfelelően érvényesítette az átalánydíj szolgáltatásarányos megállapításának követelményét.
Az Alkotmánybíróság az Ör.1. vizsgált előírását - annak alkotmányellenességére tekintettel-e határozat rendelkező részében foglaltaknak megfelelőén alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette.
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 2118/1998/7.