BH 2009.4.120 A bíróság a közvetett bizonyítékok értékelésével megállapíthatja a munkavállaló által teljesített túlmunka idejét, amennyiben a munkáltató a munkaidő-nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget [Mt. 118/A. §, 119. §, 126. §, 140/A. §].

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig folyamatosan fennálló munkaviszonyát az alperes jogellenesen szüntette meg, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását igényelte. Ezen túlmenően rendkívüli időben végzett munkadíjának, valamint az éjszakai pótlékának megfizetésére is kérte kötelezni az alperest, perköltség fizetése mellett.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 577 030 forint elmaradt munkabért és annak kamatát, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig terjedő időben állt az alperes alkalmazásában a P. Borozóban mint kiszolgáló. A borozó hétfőtől-szombatig minden nap 5 órától 23 óráig volt nyitva, vasárnapi napokon változó nyitva tartás mellett 6 és 19 óra között. A felperes bejelentése alapján az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Megyei Felügyelősége ellenőrzést tartott a vendéglátó-egységben, és megállapította, hogy az alperes nem tartja be a rendes és rendkívüli munkaidő nyilvántartására vonatkozó törvényi előírást, nem készített a munkavállalói részére munkaidő-beosztást, nem tartja be a napi munkaidő hosszára vonatkozó törvényi korlátozást, nem fizet a munkavállalóinak éjszakai munkavégzés esetén járó éjszakai pótlékot. Felhívta az alperest, hogy 2004. április 22-éig mutassa be a felperes foglalkoztatására vonatkozó iratokat, és 2004. június 30-áig adott határidőt a hiányosságok megszüntetésére, valamint az elmaradt pótlékok megfizetésére.

Az alperes ezt követően a felperessel aláíratott havi teljesítménylapokat csatolt, amelyek napi négyórás munkavégzést igazoltak.

Az alperes meghatalmazottja 2004. április 22-én az utolsó munkaszerződésben meghatározott próbaidő alatt, a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. A felperest az alperes 2003. július 1-jétől 2003. szeptember 30-áig terjedő időre jelentette be utólag 2004. július 14-én, valamint 2004. március 23. napjától 2004. április 22. napjáig terjedő időre utólag 2005. május 18-án, heti 20 óra időtartammal.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a tanúvallomá­sok, valamint a becsatolt iratok alapján megállapítható, hogy a felperes 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig terjedő időben alkalmazásban állt az alperesnél, mint eladó. Minden második nap 5 órától 23 óráig terjedő időben végzett munkát. Pihenőnapokon 2003. évben 40, 2004. évben 12 napon át átlagban 13 órát dolgozott.

A felperes elmaradt rendkívüli időben végzett munkája ellenértéke a perbeli időszakra összesen bruttó 577 030 forintban és kamatában volt az elsőfokú bíróság álláspontja szerint megítélhető. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította, tekintettel arra, hogy - a felperesi nyilatkozat szerint is - az alkalmaztatás ideje alatt több munkaszerződést is aláírt, az utolsó munkaszerződést 2004. március 23-án, amely munkaszerződés határozatlan időre szólt, de a felek 30 napos próbaidőt kötöttek ki. Az alperes meghatalmazottja 2004. április 22-én a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. Ez jogszerűen történt, ezért a munkaviszony megszüntetésének jogkövetkezményeire a felperes nem tarthat igényt.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, a fizetendő marasztalás összegét 1 449 120 forintra felemelte. Egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nyilvántartási és bejelentési kötelezettségének nem, illetőleg csak részben tett eleget. A munkáltatót terhelte a perben annak bizonyítása, hogy a naponta 5 órától 23 óráig nyitva tartó borozóban milyen munkaidő-beosztás mellett, a felperesen kívül még kik végeztek munkát a perbeli időszakban. Ezen bizonyítási kötelezettségének az alperes nem tudott eleget tenni, így a felperes állításait alátámasztó bizonyítékok összességének mérlegelésével helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes jogviszonya 2003. február 2-ától 2004. április 22-éig folyamatosan fennállt, és ezen idő alatt éjszakai időben és a törvényes munkaidőt meghaladóan végzett munkát. A munkaviszony megszüntetése kapcsán a jogerős ítélet kifejtette, hogy a becsatolt munkaszerződésekkel szemben a felperes munkaviszonya 2003. február 2-ától ténylegesen fennállt, próbaidő kikötésére a munkaviszony folyamatos fennállta során nincs lehetőség, a jogellenesen kikötött próbaidő alatt az Mt. 87. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazása sem volt jogszerű. Erre tekintettel az alperest az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények viselésére kötelezte. A kéthavi "szankciós átlagkereset" megállapításánál a másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy az alperes a felperes hozzájárulásával folytatta jogellenes magatartását, hosszú időn át tudomásul vette a jogszabályokkal ellentétes foglalkoztatást.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a törvénynek megfelelő határozat hozatalát kérte, a kereset elutasítása és a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.