BH 2004.12.524 Az üzlethomlokzaton elhelyezett márkanév gazdasági reklámnak minősül [1997. évi LVIII. tv. 13. §].

A Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2003. március 6-án ellenőrzést tartott M. u. 4. szám alatt üzemelő élelmiszerboltban. Az ellenőrzés során megállapította, hogy a bolt homlokzatán elhelyezett cégtáblán P. M. márkanév olvasható, valamint az üzlet ajtaján 70x50 cm-es táblán, egy karton cigaretta vásárlása esetére ajándékot helyeznek kilátásba. A 2003. április 11-én kelt határozatában az elsőfokú hatóság megállapította, hogy az ellenőrzéssel érintett cég a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (továbbiakban: Gtv.) 13. § (1) bekezdésébe ütköző jogsértő reklámot alkalmazott. Felhívta a kötelezettet a jogszerűtlen reklám megszüntetésére és 70 000 Ft reklámfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az Élelmiszer 2000. Kft.-t.

A felperes ügyféli jogállását igazolva fellebbezést nyújtott be az alpereshez, amelyre az alperes határozatával az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a reklámfelügyeleti bírság összegét 50 000 Ft-ra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A jogerős közigazgatási határozat ellen a felperes nyújtott be keresetet a megyei bírósághoz, kérve annak megállapítását, hogy a közigazgatási határozatok jogszabálysértőek, mert figyelmen kívül hagyták a Gtv. 2. § t) pontjában, valamint a 13. § (4) bekezdésében meghatározott kivételszabályt, továbbá az Alkotmánybíróság gyakorlatával ellentétben az alkotmányos alapjogot korlátozó törvényeket nem megszorítóan értelmezték.

A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az üzlet külső homlokzatán elhelyezett márkajelzés reklámnak minősül, az üzlet külső homlokzata nem tekinthető az árusítás helyének. Megállapította ugyanakkor, hogy a közigazgatási eljárásban alkalmazott, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Ntv.) rendelkezései nem alkalmazhatók a gazdasági reklámtörvény fogalomrendszerének értelmezése során.

A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz arra hivatkozással, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő. A Legfelsőbb Bíróságnak elvi éllel kell megállapítania a Gtv. 2. § t) pontjának, valamint a Gt. 13. § (4) bekezdésének tartalmi elemeit és alkalmazásuk szempontjait. Álláspontja szerint a Gtv. elhatárolja az áru elérhetőségét jelző eszközöket a reklámtól. A Gtv. 2. § t) pontja alapján az árusítás helyén (azaz magán a bolton) áruelérhetőségi-jelző eszközöket lehet elhelyezni, melyek nem minősülnek szabadtéri reklámhordozónak. A megyei bíróság ezért tévesen minősítette az eladási helyen elhelyezett áruk elérhetőségét jelző eszközöket általánosságban reklámnak.

A Legfelsőbb Bíróság Kfv. E. 37.021/2004/2. számú végzésével elrendelte a felülvizsgálati kérelem lefolytatását.

A felülvizsgálati kérelemben kifejtett felperesi állásponttal szemben az alperes ellenkérelmet terjesztett elő, amelynek során az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban fenntartását kérte. Álláspontja szerint a Gtv. 2. § t) pontjának a felperes téves értelmezést adott. A Gtv. 2. § t) pontja az eszközök elhelyezése tekintetében nyújt eligazítást, a 2. § g) pont határozza meg a gazdasági reklám fogalmát, amelyet jelen eljárásban a közigazgatási szervek és a bíróság is helyesen értelmezett és alkalmazott. A felperes azonosítja a Gtv. 2. § t) pontjában, valamint a Gtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában foglaltakat, amely kizárólag eszközök között tesz különbséget. Az eszközökön megjelenített tájékoztató tartalmát e szabályozás nem érinti.

A jogalkotó szándéka a kivételek alkalmazásával nem lehetett az, hogy a tilalom céljával ellentétes kivételi szabályokat iktasson be. Az árusítóhely külső homlokzatán megjelenő márkajelzés reklámtartalmú. Az áru bemutatására azonban további információt, az áru tulajdonságait, más, a fogyasztók érdekkörébe tartozó tájékoztatást nem jelenített meg, ezért sem az árusítóhelyre vonatkozóan, sem az árura vonatkozóan a reklámjellegen túl egyéb információt nem tartalmazott.

Az ellenkérelemre a felperes írásban észrevételt tett, amelyben az Alkotmány 61. §-ában megfogalmazott kereskedelmi szólásszabadság jogának jogellenes korlátozására hívta fel a figyelmet. A jogalkotó a nemdohányzók érdekében korlátozta a dohánytermékek reklámozásának lehetőségét. Ennek azonban nem az a célja, hogy a dohányzó fogyasztókat megfossza a kereskedő által nyújtott, az áru hozzáférhetőségére vonatkozó tájékoztatás lehetőségétől. A külső homlokzaton elhelyezett márkanév versenyszempontú kommunikációként hat, ám fogyasztást ösztönzőként nem értékelhető, ezért nem sérti a nemdohányzók érdekét. Az Ntv. 5. §-a a dohánytermékek forgalomba hozatalának egyes korlátai alcím alatt a dohánytermék árusításának feltételeit határozza meg. Az 5. § (5) bekezdés a forgalmazást végző üzlethelyiségre és a dohánytermék elhelyezésére vonatkozó előírásokat állapít meg. A törvény fogalmi rendszerében nem szerepelnek a Gtv. 13. § (4) bekezdés b) pontjában foglalt eladási hely, illetőleg a Gtv. 2. § t) pontjában szereplő árusítás helye fogalmak. Csak az üzlethelyiség terminológia fordul elő. A Gtv. külön kategóriaként említi a gazdasági reklámot közlő reklámhordozót, és az áru elérhetőségét jelző eszközöket. Ebből következik, hogy az áru elérhetőségét jelző eszköz nem minősül gazdasági reklámnak.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglalt kiegészítéssel megalapozott.