EH 2007.1692 A gépjármű megállítását és a motor leállítását követően a gépjármű ajtajának kinyitása hozzátartozik a gépjármű üzemeltetéséhez, ezért az ezzel összefüggésben okozott kárt a felelősségbiztosító köteles megtéríteni (Ptk. 345. §, 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. 1. §).
G. J. személygépkocsijával a leállósávban megállt, majd járműve ajtaját úgy nyitotta ki, hogy eközben fellökte a mellette kerékpárjával szabályosan közlekedő T. F.-nét, aki a földre esett és emiatt a bal könyök törését és a bal csípőtáj zúzódását szenvedte el. A károkozó az alperesnél kötötte meg a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítását. Az alperes a kár megtérítése elől elzárkózott. Arra hivatkozott, hogy a kár nem a gépjármű üzemeltetése során keletkezett. A büntető bíróság végzésével G. J.-t közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt önálló intézkedésül 1 év próbára bocsátotta. Megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ 40. § (7) bekezdésében foglaltakat, mellyel megvalósította a Btk. 187. § (1) bekezdésében meghatározott vétséget.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adva kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1 233 133 forint tőkét és kamatát, háztartási kisegítés címén lejárt járadékként 224 000 forintot és kamatait, keresetveszteségként 209 402 forint és kamatait, valamint 2006. február 1-jétől havi 4000 forint járadékot.
Megállapította, hogy a baleset a felperes által előadott módon következett be, melyet az alperes ellenkérelmében sem vitatott, azt a részesek is egyezően adták elő, és annak megtörténtét a perben eljárt igazságügyi gépjárműszakértő műszaki okokra hivatkozva sem zárta ki. Megítélése szerint a kár bekövetkezésében a felperesi közrehatást az alperes nem bizonyította, a felperes veszélyhelyzeti hibás reakciója pedig kármegosztásra nem ad alapot. A gépjármű ajtajának kinyitása szorosan hozzátartozott a gépjármű üzemeltetéséhez, a gépjármű veszélyes üzemi jellege a perbeli esetben a kiszállással és a gépkocsi elhagyásával szűnt volna meg. Mindezekre figyelemmel azt az álláspontot foglalta el, hogy az alperes helytállási kötelezettsége a baleset folytán fennáll. Az egyes kártételek körében keresetveszteségként a felperes által igényelt 1 044 848 forint helyett 290 402 forintot tartott megalapozott igénynek.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintve, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest az alperes jogi képviselőjének ügyvédi munkadíjából álló első- és másodfokú perköltségének megfizetésére és megállapította, hogy a le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéket, továbbá a szakértői költséget az állam viseli.
A másodfokú bíróság elsődlegesen arra mutatott rá, hogy a perbeli esetben a büntető bíróság minősítette a károkozó által elkövetett cselekményt. A Pp. 4. § (2) bekezdése alapján is helytálló az a ténymegállapítás, hogy a felperesi kárleírás szerinti balesetet G. J. okozta.
Önmagában ez a tény nem alapozza meg az alperes veszélyes üzemi felelősségre visszavezethető kártérítési kötelezettségét. Egyetértett az alperes fellebbezési okfejtésével - melyet az e körben egységes bírói gyakorlat elveivel is összhangban állónak talált - miszerint a gépjármű motorjának leállításával, a kulcsnak a gyújtáskapcsolóból való kivételével és a parkolással a gépkocsi veszélyes üzemi jellege megszűnt, ezért az alperes a perbeli balesettel összefüggésben nem kötelezhető helytállásra. A felperes igényét a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján a károkozóval szemben érvényesítheti. A fenti jogi álláspontjára figyelemmel az alperes harmadlagos és negyedleges jogalapi fellebbezési kérelmével valamint az összegszerűségre vonatkozó hivatkozásával nem foglalkozott.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet helybenhagyása érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős ítéletben elfoglalt jogi álláspontot vitatva előadta, hogy a gépjármű üzemeltetésének körébe tartozik a gépjárműbe való be-, és kiszállás is, valamint az ajtajának bezárása és kinyitása. A gépjármű üzemeltetése így a veszélyes üzem jellege a megállással és a motor leállításával nem szűnik meg. A gépjárműből való kiszállás még az üzemeltetési körbe tartozik. Mindezek következtében a jogerős ítélet elutasító rendelkezésével a Ptk. 198. § (2) és (3) bekezdésében, 205. § (1) bekezdésében, 207. § (1) és (2) bekezdésében, 345. §-ában, az 567. § (3) bekezdésében továbbá az 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. 1. § (3) bekezdése és a melléklet 1. §-ába ütközik.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Előadta, hogy a baleset bekövetkezésekor a gépjármű veszélyes üzemi minősége már nem állt fenn, mert azt szabályszerűen leállították és rögzítették, elvégezve mindazt a tevékenységet amely a teljes üzemen kívüli állapot létrehozásához szükséges. Ezt alátámasztandó hivatkozott a BH 1964/4/3944. szám alatt, a BH 1995/641. szám alatt, a BH 1992/552. szám alatt, végül a 2005/54. szám alatt közzétett eseti döntésben foglalt okfejtésekre.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálat Pp. 275. § (2) bekezdésében meghatározott korlátai között vizsgálva megállapította, hogy a felperes rendkívüli perorvoslati kérelme megalapozott.
A gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítását szabályozó 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. 1. §-ának (3) bekezdése értelmében a biztosítási szerződés alapján az e rendeletben és mellékletében foglaltak szerint a biztosító a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt megtéríti. A biztosítás kiterjed arra a kárra is, amelyért a biztosító munkaadói minőségében felel, ha az üzemi balesetet a gépjármű üzemeltetésével okozták. A Korm. r. mellékletének 1. §-a értelmében a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása kiterjed azoknak a megalapozott kártérítési követeléseknek a kielégítésére illetve azoknak a megalapozatlan kárigényeknek az elhárítására, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetésével okozott kár miatt támasztanak.
A peres felek között nem képezte vita tárgyát az, hogy a károkozó gépjármű veszélyes üzemnek minősül, a vita csupán abban állt köztük, hogy az út mellett leálló gépjárműnek a veszélyes üzemi jellege a gépjármű motorjának kikapcsolásával megszűnt-e vagy sem. A gépjármű üzemeltetése és ezúttal a tevékenység fokozottan veszélyes jellege akkor szűnik meg, amikor azt szabályszerűen leállítják, azaz elvégzik mindazt a tevékenységet, amely a teljes üzemen kívüli állapot létrehozásához elengedhetetlen és megszűnik a gépkocsinak az emberi irányítás alatt tartása. Az adott esetben a leállás csupán a gépjármű motorjának a leállítását jelentette, a gépjármű elhagyása nem történt meg, ezáltal a jármű fokozott védelmet igénylő veszélyessége sem szűnt meg. A felperes károsodását eredményező baleset következményeinek viselése alól az alperes arra hivatkozással, hogy a gépjármű ajtajának kinyitásával okozott kár az üzemeltetés körén kívül esik, nem mentesülhet.
Ezzel azonosan foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság az alperes által felhívott és a Bírósági Határozatok 2005. évi 54. számában közzétett eseti döntésében, amikor kifejtette, hogy az emberi hatás átmeneti megszűnése a gépjármű veszélyes üzemi jellegét nem szünteti meg, ha annak rövid időre történt megállítása a közúton a továbbhaladás szándékával történt. Az ekkénti leállással a gépjárműnek nem szűnik meg a közúti forgalomban való részvétele, a fokozott védelmet igénylő veszélyessége. Tévesen hivatkozik az alperes a Bírósági Határozatok 1999. számában 552. szám alatt közzétett eseti döntésre is, mert ebben az ügyben a felülvizsgálati eljárásban vitatott jogkérdés nem a gépjármű üzemeltetése mint fokozott veszéllyel járó tevékenység volt. A Bírósági Határozatok 1995. évi számában 641. szám alatt közzétett eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság nem a felelősségbiztosítási, hanem casco biztosítási jogviszonyban foglalt állást. Az 1964. évben közzétett eseti döntés azon megállapítása miszerint az álló gépjármű nem minősül veszélyes üzemnek, az előzőek értelmében meghaladottá vált.
A kifejtett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet az 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. 1. §-ának (3) bekezdése, 1. számú mellékletének 1. §-a, továbbá a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes. A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán az alperes fellebbezésének a kártérítési felelősség jogalapját érintő további érveléseit, továbbá a keresetveszteség összegszerűségét vitató álláspontját nem bírálta el. Ennek érdekében a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét helyezte hatályon kívül és ezt a bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.026/2007.)