365/B/1999. AB határozat

a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

Az indítványozó a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 17. § (3) bekezdése alkotmányellenességének felülvizsgálatát és megsemmisítését kéri. Ez a rendelkezés a közműves ivóvíz-ellátási szolgáltatási szerződés egyik alanyának a bekötési vízmérő szerinti fogyasztót tekinti. Az ivóvízdíj megállapítását érintően úgy rendelkezik, hogy a bekötési vízmérő, valamint a mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó köteles megfizetni a szolgáltatónak. Az indítványozó állítása szerint nincs olyan jogszabály, amely lehetővé teszi a nem lakásszövetkezeti tag "kívülállóktól" a mérési különbözet rájuk eső részének a közösség javára történő behajtását.

Az indítványozó a kiegészítő beadványában értelmezhetetlennek tartja a támadott jogszabályban szereplő "bekötési vízmérő szerinti fogyasztó" terminológiát. A szerinte elnagyolt fogalom-meghatározás oda vezet, hogy a társasház vagy a lakásszövetkezet képviselője kénytelen előnytelen szerződést kötni a vízfogyasztók igényeinek kielégítése érdekében, de nem biztos, hogy az általa kifizetett ivóvízdíjat a társasházhoz, főleg pedig a lakásszövetkezethez közvetlen jogviszonnyal (tulajdonosi, tagi) nem kapcsolódó lakóktól (vízfogyasztóktól) be is tudja szedni.

Az indítványozó hivatkozik a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 387. § - 388. §-aira, amelyek a közüzemi szerződés alapján a fogyasztó fizetési kötelezettségéről rendelkeznek, így - szerinte - a kifogásolt rendelkezés e törvénnyel ellentétes. Nézete szerint a telek jogi fogalmát is eltérően állapítják meg a jogszabályok (az ingatlan nyilvántartásra, az építési igazgatásra vonatkozó törvények, valamint az R.), ami szintén akadályozza a vízfogyasztási különbözet kivetését a tényleges fogyasztóra.

Az indítványozó álláspontja szerint az R. kifogásolt előírása az alapvető jogok korlátozásának alkotmányos tilalmába [Alkotmány 8. § (2) bekezdés], a szövetkezetek önállóságának alkotmányos elvébe [Alkotmány 12. § (1) bekezdés] ütközik, de sérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdésének előírását is, amely szerint a Kormány rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel.

II.

1. Az Alkotmánynak az indítványban hivatkozott rendelkezései:

"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"12. § (1) Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát."

"35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeletet bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni."

2. Az R.-nek az indítványban kifogásolt rendelkezése:

"17. § (3) Az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irányadó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó köteles megfizetni a szolgáltatónak; a szolgáltatót pedig tájékoztatja az épületen belüli belső elszámolás módjáról."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság eljárása során elsőként a közüzemi ivóvíz-szolgáltatás rendjét és a díjfizetés módját szabályozó előírások, valamint a társasházi és lakásszövetkezeti tulajdonra vonatkozó rendelkezések összefüggéseit vizsgálta meg. Ebben a tárgyban - részben az R. 17. § (3) bekezdésére kiterjedően - az Alkotmánybíróság már korábban is vizsgálatot folytatott és a 724/B/1998. AB határozatában a jogszabályi rendelkezések alkotmányellenessége utólagos megállapítására irányuló indítványt elutasította. (ABH 2000. 918-924.)

A korábbi indítványban az R. 17. § (3) bekezdését az indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdésébe, illetőleg a 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek vélte. A jelen eljárásban azonban az indítványozó más alkotmányi rendelkezés sérelmét állítja. Ezért az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja értelmében az eljárást az Alkotmánybíróság nem szüntette meg, hanem az indítványt az Ügyrend 42. §-a szerint érdemben bírálta el.

1. 1. Az R. 17. § (3) bekezdése a közműves ivóvíz díjfizetésének alapjául szolgáló előírásokat tartalmazza. Ezek szerint: az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irányadó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított vízfogyasztási különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó köteles megfizetni a szolgáltatónak.

A társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény (a továbbiakban: Thtv.) 3. § (1) bekezdése értelmében a társasház tulajdonostársainak közössége az épület fenntartása, felújítása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, önállóan perelhet és perelhető, gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat, viseli a közös tulajdon terheit. E paragrafus (3) bekezdése kimondja, hogy a közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk - vagy az alapító okiratban, illetőleg a szervezeti működési szabályzatban ettől eltérő meghatározott mérték - szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályainak megfelelően.

A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Szvt.) 95. § (1) bekezdés a) pontja szerint a lakásszövetkezetnek az lehet a tagja, aki a lakásszövetkezet céljának megfelelően előírt fizetési és más kötelezettségek teljesítését vállalja. További feltétel a b) pont szerint az is hogy, fizetési kötelezettségének nem teljesítése esetére hozzájárul tartozásának az illetményéből való levonásához, a megfelel ő illetményrésznek a lakásszövetkezet javára történő engedményezésével (természetes személy), illetőleg az azonnali beszedési megbízás érvényesítéséhez (jogi személy, vagy bankszámlával rendelkező más személy). Az Szvt. 96. § (1) bekezdése kimondja, hogy a nem lakásszövetkezeti tag tulajdonos fizetési kötelezettségének biztosítására a 95. § (1) bekezdés b) pontját kell alkalmazni. Az Szvt. 110. § (1) bekezdése előírja, hogy a lakásszövetkezet a vagyonával felel az alaptevékenységéből eredő tartozásaiért. A 109. § (2) bekezdés második mondata értelmében a költségek viselésének módját az alapszabályban kell meghatározni.

1. 2. Az R. 18. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ingatlanon belül a mellékvízmérővel elkülönített vízhasználatra az elkülönített vízhasználó a szolgáltatóval mellékszolgáltatási szerződést köthet, a (3) bekezdése szerint e szerződés létrejöttének előfeltétele az ingatlan vízfogyasztásának bekötési vízmérővel történő mérése és az ingatlan vízellátására vonatkozó szerződés megkötése, továbbá a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó és a szolgáltató előzetes hozzájárulása a mellékvízmérő beépítéséhez.

Ha mérési különbözet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó terhére jelentkezik, az ennek kiegyenlítésére szolgáló összeg közösen terheli valamennyi fogyasztót és ennek beszedése - az ismertetett törvényi, rendeleti előírások szerint - a nem szövetkezeti tag lakástulajdonosoktól is megtörténhet. Téves tehát az indítványozónak az a következtetése, mely szerint -különösen a lakásszövetkezetek esetében - nincs olyan rendelkezés, amely lehetővé tenné a nem lakásszövetkezeti tagok lakásaiban elhelyezett vízmérőórák ellenőrzését és a különbözeti vízdíj nem lakásszövetkezeti tagot érintő arányos összegének a tényleges vízfogyasztó terhére történő kivetését, és a különbözeti vízdíj megfizetésére történő kötelezését.

2. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. A közműves vízellátás rendjének szabályozása, ezen belül a szolgáltatásért fizetendő díj megfizetésének módja azonban nem sorolható az alapvető kötelességek közé, ezért a támadott rendelkezés a tartalmát tekintve nem igényel törvényi szabályozást. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 13. § (4) bekezdése a közüzemi közszolgáltatás során a feleket megillető jogok és kötelességek megállapítására a Kormányt hatalmazta fel, e rendelkezéseket az R. tartalmazza.

A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. kifogásolt rendelkezése nem sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, ezért az annak megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

3. Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az R. 17. § (3) bekezdése, valamint az Alkotmány 12. § (1) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn, mert az R. előírásainak érvényesítése a szövetkezeti önállóságot nem érinti. Mindezek miatt az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.

4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. támadott rendelkezése nem ellentétes a Ptk. 387. § - 388. §-aival, mert a közüzemi szolgáltatási díjat mind a Ptk., mind az R. rendelkezései szerint is a tényleges fogyasztó fizeti meg. A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők különbözetéből megállapított ivóvízdíjat a tényleges fogyasztók viselik (az 1. pontban kifejtett előírások szerint) külön elszámolás alapján. A támadott előírás nem hiúsítja meg azt, hogy a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó a különbözeti vízfogyasztás ellenértékét akár a mellékmérők szerinti tényleges fogyasztóra áthárítsa. A kifogásolt rendelkezés csupán az elszámolás egyszerűsítését célozza a szolgáltatóval való szerződéses kapcsolatban, de nem idéz elő a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó terhére tovább nem hárítható és be nem szedhető fizetési kötelezettséget. A telek (az önálló ingatlan) fogalmának az egyes törvényekben történő meghatározása, valamint az R. kifogásolt rendelkezése között sem állapítható meg olyan ellentmondás, amely az R. alkalmazását befolyásolná, így az R. 17. § (3) bekezdése az említett törvényi rendelkezéseket nem sérti.

Minthogy az R. 17. § (3) bekezdése az indítványozó által megjelölt törvénnyel nem ellentétes, így nem sérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.

Budapest, 2002. november 13.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró