823/B/1991. AB határozat

az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 12. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 12. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló módosított 3/1986. (II. 21.) IM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 12. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a sérelmezett bekezdésnek az a rendelkezése, miszerint az orvostudományi egyetem igazságügyi orvostani intézetének állományába tartozó állandó szakértőt, továbbá a Belügyminisztérium állományába tartozó állandó rendőrorvosi szakértőt (a továbbiakban együtt: állandó igazságügyi orvos szakértő) a szakértői tevékenységért járó munkadíjnak (jelenléti díjnak) csak 50 százaléka illeti meg, ellentétben áll az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdésével. Véleményének alátámasztásául hivatkozik még az igazságügyi szakértőkről szóló 2/1988. (V. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: IR.) 4. § (1) bekezdésére, amely az állandó szakértő alkalmazásához előírt feltételeket tartalmazza, valamint az IR. 11. § (1) bekezdésére, ami a kijelölt szakértő végzettségére tartalmaz rendelkezést. Annak ellenére, hogy az állandó szakértőkkel szemben - állítása szerint - jóval magasabbak a képesítési előírások, ebből következően az általuk végzett munka minősége meghaladja az alacsonyabb képesítéssel is végezhető kijelölt szakértői tevékenység színvonalát, kevesebb díjra jogosultak.

2. Az Alkotmánybíróság felkérésére az ügyben kifejtette álláspontját az igazságügyminiszter és a népjóléti miniszter.

Az igazságügyminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy az egyes eljárási kódexek rögzítik a szakértők kirendelésének módját és elsőbbséget biztosítanak az állandó igazságügyi szakértőknek, akik egyébként főállásban és az intézet felszerelésének támogatása mellett látják el feladataikat. Vitatja azt az állítást, mely szerint az állandó szakértők és a kijelölt szakértők munkája között minőségi különbség mutatkozna.

A népjóléti miniszter állásfoglalása szerint az állandó igazságügyi orvosszakértők az intézet eszközeivel végzett szakértői tevékenységért a szakértői díj 50 százalékát megkaphatják, és ez jóval kedvezőbb helyzetbe hozza őket a többi állandó szakértőhöz képest, miután fő szabálynak kell tekinteni, hogy az állandó igazságügyi orvosszakértő a maga részére díjazást nem igényelhet.

II.

Az Alkotmánybíróság eljárása során azt vizsgálta, hogy a kérdésben érintettekre vonatkozó szabályok sértik-e az egyenlő munkáért egyenlő bér alkotmányos elvét. Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése a következőket tartalmazza:

"Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga."

A (3) bekezdés szerint:

"Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."

Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében szereplő "bármilyen megkülönböztetés nélkül" kitétel azt a követelményt fogalmazza meg, hogy egyenlő munka esetén minden mérlegelés nélkül jár az egyenlő bér. Nem elégséges azonban - egyedüli szempontként - kizárólag a munka végeredményét mérlegre tenni az egyenlő munka fogalmának értékelésekor. El kell végezni a munkavégzés korábbi fázisainak vizsgálatát is, vagyis egyértelműen fel kell tárni, hogy a munka eredményének előállításához azonos feltételek álltak-e rendelkezésre, van-e olyan körülmény, amely eltéríti az egyenlőség mércéjét.

Az ügy elbírálása szempontjából kiemelt jelentőséget tulajdonít az Alkotmánybíróság azoknak a rendelkezéseknek, amelyek rangsort állapítanak meg a kirendelésre jogosult szervek számára az állandó, a kijelölt és az eseti szakértők között. Egyértelmű, hogy az állandó igazságügyi szakértők minden eljárásban elsőbbséget élveznek és csak abban az esetben rendelhető ki más, ha kirendelésüknek akadálya van. Ehhez társul az a körülmény is, hogy az állandó igazságügyi orvosszakértők e minőségükben a jogszabályokban felsorolt intézetek (szervezetek) alkalmazásában állanak, míg a másik két szakértői csoport saját munkája mellett tesz eleget a kirendeléseknek.

Az igazságügyi szakértőkkel- összefüggő általános szabályokat az igazságügyi szakértőkről szóló 4/1976. (III. 4.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) foglalja össze. Rögzíti, hogy kik, milyen feltételek mellett láthatnak el igazságügyi orvosszakértői tevékenységet. Ennek keretében az R. 2. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha állandó igazságügyi szakértő, vagy szerv igénybevétele akadályba ütközik, kijelölt igazságügyi orvosszakértő vehető igénybe, majd a (3) bekezdése ez utóbbi hiányából adódó helyzetet oldja fel azzal, hogy más megfelelő szakértelemmel rendelkező személy, illetőleg szerv is kirendelhető ilyen szakértői feladatok ellátására.

Az R. 3. § (1) bekezdése szerint állandó igazságügyi szakértő - egyéb feltételek mellett - csak az lehet, aki szakterületének megfelelő felsőfokú képesítéssel rendelkezik, illetőleg akinek megfelelő szakmai gyakorlata van. Ezzel összefüggésben az R. 8. § (1) bekezdésének második mondata azt tartalmazza, hogy a kijelölt szakértők szakképzettségére, az állandó szakértőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Tévedett tehát az indítványozó, amikor úgy vélekedett, hogy a jogszabály eleve magasabb képesítési követelményeket ír elő számukra. Amire az indítványban hivatkoznak az nem más mint az IR.-nek az a szabálya, amely az állandó szakértő alkalmazásának feltételeit állapítja meg. Az IR. 4. § (1) bekezdésében valóban erőteljesebb képesítési követelményeket ír elő. Ez a követelménycsoport azonban hangsúlyozottan az alkalmazás feltételeiként szerepel. Ezt nem lehet kivetíteni más szakértői csoportokra.

Az Alkotmánybíróság az állandó igazságügyi szakértők eljárási helyzetéből, valamint a szakértői tevékenységhez rendelkezésre álló intézményi háttérből azt a következtetést vonja le, hogy az egyenlő munka, vagyis az azonos minőség előállításának feltételei oly mértékben eltérnek az állandó és a kijelölt szakértői csoportoknál, hogy ez elegendő ok a szakértők részére folyósítható díjak különbözőségéhez. Súlytalannak bizonyult az indítványozónak az az érvelése, hogy a jogszabály velük szemben fokozottabb követelményeket támaszt, ugyanakkor a másik csoport részére kedvezőbb díjazási feltételeket állapít meg.

Az Alkotmánybíróság eljárása során nem talált közvetlen kapcsolatot a vizsgált kérdés és az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében foglaltak között, ugyanis az indítványozó az állandó igazságügyi orvosszakértők javadalmazásához tartozó más jövedelemforrások (pl. munkabér) mennyiségét nem vitatták, így nem volt feltárható a végzett munka mennyisége, minősége és az érte kapott összes jövedelem közötti viszony.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt alaptalannak találta, ezért azt elutasította. Eljárását az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja, valamint a 31. § (1) bekezdése alapján folytatta le. Határozatát megküldi az indítványozónak, az igazságügyminiszternek és a népjóléti miniszternek.

Budapest, 1992. január 15.

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró