BH 1994.6.332 Az építésrendészeti bírság kártérítési követelésként való érvényesítésére irányuló kereset elbírálásánál irányadó szempontok [Ptk. 340. § (1) bek., 392. § (1) és (4) bek., 403. § (3) bek., 12/1986. (XII. 30.) ÉVM r. l. § (1) és (2) bek., 2. § (1) bek., 29. § (2) bek.].

A felperes termelőszövetkezet és a K. A. Vállalat mint az alperes részvénytársaság jogelőde, 1987. október 1. napján vállalkozási szerződést kötöttek az alperes jogelőde által tervezett, az építésügyi hatóság részéről engedélyezett, 2 fogadóból, 8 üdülőházból és 1 vizesblokkból álló kemping 42 000 000 Ft-ért történő megépítésére. A felek a kivitelezési tervdokumentációt és a szerződést utóbb úgy módosították, hogy a már felsorolt építményeken felül még egy 16 helyiségből álló szolgáltatólétesítmény is épüljön. A módosításnak megfelelő kivitelezéshez építési engedély nem állott rendelkezésre. A kemping ennek a módosításnak megfelelően került megvalósításra és 1988. szeptember 9-én átadás-átvételre.

Az építésügyi hatóság, a kiadott építési engedélytől történő eltérést észlelve a beruházó felperesre 1 549 780 Ft építésrendészeti bírságot szabott ki, amellyel szemben a felperes eredménytelenül élt jogorvoslattal, majd annak összegét a jogerős határozatnak megfelelően befizette. A felperes az építésrendészeti bírság megtérítésére mint kártérítésre az alperest felhívta, ez elől azonban az alperes elzárkózott.

A felperes keresetében 1 549 780 Ft kártérítés és ennek 1990. január 11. napjától számított évi 20%-os kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Kereseti előadása szerint, bár az alperes a vállalkozási szerződés teljesítése során utasításainak megfelelően tartozik eljárni, a Ptk. 392. §-a (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az olyan utasítását, amely a jogszabályba vagy a hatósági rendelkezésbe ütközik, meg kell tagadnia. Ennek megfelelően építési engedély hiányában nem lett volna szabad a 16 helyiséges szolgáltatóépületet megépíteni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Egyrészt azzal védekezett, hogy az alperes részvénytársaság igazgatóságának 1990. december 19-én tartott ülésén folytatott megbeszélés alapján a felek vezetői között - akik egyébként az igazgatóság tagjai - 1991. január 15-én olyan megállapodás született, amely szerint az alperes lemond a mintegy 5 millió Ft vállalkozói díjra irányuló számlaköveteléséről, aminek ellenében a felperes a létesítménnyel kapcsolatos szavatossági igényeket - idetartozóan a jogszavatosság körébe tartozó építésrendészeti bírságot - nem érvényesíti. Másrészt arra hivatkozott, hogy a szolgáltatólétesítmény megépítésénél a felperes utasításának megfelelően járt el, amikor azt megvalósította. Amennyiben védekezése nem lenne elfogadható, a felek vezetői közötti megállapodást tévedés címén megtámadta, és az 5 212 656 Ft vállalkozói díjkövetelését a felperes kereseti követelésében beszámítani kérte.

A felperes vitatta, hogy a felek vezetőinek megállapodása az építésrendészeti bírságra is kiterjedt volna, illetőleg a felek vezetői a megállapodás megkötésénél tévedésben voltak.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 1 549 780 Ft és ennek 1990. január 11. napjától számított évi 20%-os késedelmi kamat megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint az alperes a felek közötti vállalkozási szerződést megszegte, amikor a szolgálatóépületet építési engedély hiányában építette meg. Bár a Ptk. 392. §-a (1) bekezdésének megfelelően a felperes megrendelőt a vállalkozási szerződés teljesítése körében a vállalkozó alperessel szemben utasítási jog illeti meg, ugyanezen § (4) bekezdése szerint a vállalkozó nem végezheti el a munkát, ha az utasítás jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértéséhez vezet. A felperesnek amiatt kellett építésrendészeti bírságot fizetnie, mert az alperes a szolgáltató létesítményt építési engedély nélkül valósította meg, és ezáltal a felperesnek kárt okozott. Azt viszont a foganatosított tanúvallomásokkal sem sikerült az alperesnek bizonyítania, hogy a felek vezetőinek megállapodása az építésrendészeti bírságra is kiterjedt.

Az alperes beszámítási kifogására vonatkozóan az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes vállalkozói díjigényéről annak ellenében mondott le, hogy a felperes a megvalósított kempinggel kapcsolatban vele szemben szavatossági igényeket nem fog érvényesíteni. Az alperes tévedésre alapított megtámadási igénye azért nem alapos, mert a megállapodást megelőző 1990. december 19-én tartott igazgatósági ülésen az alperes vetette fel, hogy az építésrendészeti bírság is a felek közötti megállapodás tárgyát képezze. Így teljesen kizárt az alperes tévedése arra nézve, hogy a vállalkozói díjigénnyel szemben ellentételezésként a megállapodásban csak a szavatossági igények szerepelnek. Ezen szavatossági igények közé egyébként az építésrendészeti bírság jogszavatossággá történő minősítése mellett sem sorolható.

Az elsőfokú ítélet ellen - annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében - az alperes fellebbezett. A kereset elutasítását elsődlegesen megalapozatlanság folytán, másodlagosan a beszámítás eredményeként kérte. A hiányzó építési engedéllyel kapcsolatban utalt a GKT 65/1973. számú állásfoglalásban foglaltakra, amelyek szerint az építési engedély hiánya nem tárgyi, hanem csak jogi akadálya a teljesítésnek; a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 64. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint a vállalkozó a többlet- és pótmunkák végzését nem tagadhatja meg; a Ptk. 410 §-ának (1) bekezdésére, amelynek alkalmazásában az építésrendészeti bírság - mint a terv hibájának következménye - is beleértendő a jogszavatosság fogalmi körébe.

A fellebbezés szerint amikor a felperes lemondott szavatossági jogairól, ebbe az építésrendészeti bírság megtérítésére irányuló igényét is beleértette. Az alperes ezzel kapcsolatban hivatkozott a felperes vezetőjének az alperes részvénytársaság igazgatóságának 1990. december 19-én tartott ülésen tett nyilatkozatára; e szerint szó lehet arról is, hogy a megkötendő megállapodásnak az építésrendészeti bírság is tárgya legyen. Utalt a Ptk. 211. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, amelyek kimondják, hogy az ajánlattevő a nyilatkozatához kötve van. Nem tartotta életszerűnek, hogy több mint 5 millió forintos vállalkozói díj követeléséről "semmi" ellenében mondott volna le.