ÍH 2021.85 FUVAROZÁS - KÁRTÉRÍTÉS - ELÉVÜLÉS - FUVAROZÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE

Nemzetközi közúti árufuvarozási jogviszonyban három év a követelés elévülésének ideje akkor, ha a fuvarozó terhére szándékosság vagy azzal egyenértékű súlyos gondatlanság megállapítható, amelyhez a fuvarozási szerződésben foglalt megrendelői utasítás figyelmen kívül hagyását kell bizonyítani. Ennek hiányában a kártérítési igény a fuvarozóval szemben egy év alatt évül el. [A Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Genfi Egyezmény (CMR) 32. cikk].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetének - melyben egy svájci és egy szlovák település viszonylatában 33 paletta nyers kávé fuvarozására 2013. június 5-én megkötött fuvarszerződésben előírt határátlépésre vonatkozó megbízói utasítás szándékos alperesi megszegésére hivatkozással, azzal okozott kárként 26 017 euró és járulékai megfizetésére támasztott igényt - helyt adott és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 26 017 eurót és annak 2014. szeptember 1. napjától kezdődően a kifizetés napjáig járó évi 5%-os mértékű késedelmi kamatát.

Határozata indokolásában rögzítette, hogy a peres felek szerződése az 1971. évi 3. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett, a "Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről" szóló, Genfben 1956. május 19-én kelt Egyezmény (CMR) hatálya alá tartozik annak az 1. cikk 1. pontja szerint, egyébként a felek maguk is a CMR alkalmazását rendelték a jogviszonyukra.

Az alperes elévülési kifogásának alaptalanságára vont le következtetést. Kifejtette, hogy a kár 2013. június 6-án következett be, a jogellenes magatartás a határátlépésre vonatkozó utasítás megszegése, melynek következményeként került sor Németországban kávéadó kirovására. Az adott határátkelőhelyen Ausztria felé történő kilépésre vonatkozó utasítás megszegésére csak szándékosan vagy súlyos gondatlansággal kerülhetett sor, ezért az elévülési idő a CMR 32. cikk 1. pontja szerint három év. A CMR 32. cikk 1.c. pontja szerint az elévülési idő kezdete a fuvarozási szerződés megkötését követő három havi időtartam eltelte, az ettől számított három év az európai fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztéséig, 2016. január 19-ig nem telt el, ezért a felperes követelése nem évült el.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a kártérítés jogszabályi feltételei teljesülését bizonyította. Alaptalannak találta alperesnek azt az érvelését, hogy a felperes csak a vámkezelés helyét határozta meg, a határ átlépését nem, ezzel szemben a szerződésükben a "FONTOS!!!" figyelmeztetéssel jelölt rész a svájci-osztrák határ átlépésére vonatkozó utasítást tartalmaz. Annak nincs jelentősége, hogy a figyelemfelhívás után csak az EUR-1 okmányra vonatkozó utasítás indokolása szerepel, a svájci-osztrák határátlépéshez magyarázat nem kapcsolódott, ugyanis a felperes annak szükségességét nem tartozott sem részletezni, sem megindokolni.

Súlytalan az alperesnek az a védekezése is, hogy a szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartást a gépjárművezető tanúkénti kihallgatásával bizonyíthatta volna a felperes, ugyanis az adott határátkelőhelyen történő átlépésre vonatkozó írásbeli utasítás megszegése csak szándékosan vagy súlyosan gondatlanul követhető el.

Nincs relevanciája annak a védekezésnek sem, mely szerint a svájci-osztrák-német hármas határnál a német nyelvű útjelzések a tapasztalatlan járművezető számára összetéveszthetőek, ugyanis erre az alperes nem tényállításként hivatkozott, továbbá gondoskodnia kellett arról, hogy tapasztalt sofőrt küldjön az útra.

Nem fog helyt az az alperesi hivatkozás sem, hogy a kárt a feladó súlyos mulasztása okozta, mert a gépjárművezető részére a vám- és egyéb hatósági kezeléshez szükséges valamennyi utasítást nem adta meg.

A CMR 6. cikk 1. j) pontja, 7. cikk 1. pontja és 11. cikk 1. pontja felhívásával az elsőfokú bíróság arra vont le következtetést, hogy a svájci-osztrák határátlépésre vonatkozó utasítás egyértelmű volt, ezért nincs jelentősége annak, hogy a CMR fuvarokmány 29. számú rovata nem került kitöltésre, az egyértelmű utasítás miatt sem a felperest, sem a megbízóját nem terheli felelősség a kár bekövetkezte körében.

Annak sincs jelentősége, hogy a felperes esetlegesen jövedéki adó elkerülése érdekében adott utasítást a Svájcból Ausztria felé való kilépésre, ez a per eldöntése szempontjából nem releváns.

Az alperes a szerződés rendelkezését megszegte azzal, hogy nem a svájci-osztrák, hanem a svájci-német határon lépett át, a CMR 12. cikk 1. pontja szerinti feladói utasítást figyelmen kívül hagyta, ezért a CMR 12. cikk 7. pontja alapján felelősséggel tartozik az ebből eredő kárért.

A perben bizonyítást nyert, hogy az utasítás megszegése miatt a felperes megbízójának a német kávéadóról szóló törvény végrehajtására vonatkozó rendelet 32. § (1)-(3) bekezdései alapján adófizetési kötelezettsége keletkezett.

Az elsőfokú bíróság aggálymentesnek találta a kár összegszerűségét, banki belső igazolások, átutalások alapján alátámasztottnak fogadta el, hogy a felperes 26 017,2 eurót a megbízójának megfizetett. Ebben a körben értékelte, hogy a felperes megbízójának az adófizetési kötelezettsége lett megállapítva, a német vámhivatal felhívása is neki szólt. Alaptalan az az alperesi védekezés, hogy a felperes megbízója magának okozta a kárt, mert utólag nem nyújtotta be az előzetes hozzájárulásról szóló nyilatkozatot, a kávéadóról szóló irányadó rendelkezés szerint ugyanis a hozzájárulást előzetesen kell beszerezni, utólag a becsatolásának lehet helye a vámhivatal felhívása alapján.

A CMR 23. cikk 1. pontja nem irányadó a kárösszeg megállapítására, mert nem az áru részleges vagy teljes elveszése képezte a kártérítési kötelezettség alapját; a kártérítés összege utáni kamatmérték pedig a CMR 27. cikk 1. pontja szerint évi 5%, mely attól az időponttól esedékes, amikor az írásbeli felszólamlást a fuvarozóhoz elküldték, vagy ennek hiányában a keresetet megindították.

A felperes írásbeli felszólamlást a fuvarozóhoz 2014. július 15-én intézett, ugyanakkor a késedelmi kamat követelését 2014. szeptember 1. napjától kezdődően jelölte meg, ezért az 1952. évi III. törvény (rPp.) 215. §-a alapján a kérelemmel egyező kamatfizetési kötelezettség megállapításának lehetett helye.

Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy az alperesi védekezésben hivatkozott, 2014. szeptember 18-i levél becsatolására nem került sor; a német vámhivatal többszöri megkeresése nem vezetett eredményre; az érintett cégek közvetlen megkeresése pedig szükségtelen volt, ezért azt mellőzte.

Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést.

Az alperes a fellebbezésében - az eltérő petitumait tartalmilag értelmezve - kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását.

Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság külön indokolás nélkül, a fuvarmegbízásban foglaltak téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy Svájcból Ausztria helyett Németország felé történő határátlépés olyan súlyosan gondatlan magatartás, amely a szándékossággal egyenértékű, ezért a hároméves elévülési határidő irányadó.