EH 2006.1389 I. Hatósági eljárás akadályozása bűntettének kísérletét és nem hamis tanúzásra felhívás bűntettét követi el, aki erőszakkal vagy fenyegetéssel eredménytelenül próbálja kényszeríteni a sértettet arra, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásban valótlan tartalmú vallomást tegyen [Btk. 242. § (1) bek., 242/A. § (1) bek. 1. ford., Btk. 16. §].
II. Hatósági eljárás akadályozása bűntettével a könnyű testi sértés vétsége - büntethetősége esetén - halmazatban állapítandó meg [Btk. 12. § (1) bek., 170. § (1) bek., 242/A. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2004. március 9. napján hozott ítéletével a terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntette, és hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt halmazati büntetésül 2 év és 3 hónapi börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 3 évi közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
A terhelttel szemben a könnyű testi sértés vétsége miatt folyamatban lévő eljárást megszüntette.
A megállapított tényállás lényege a következő:
1. 2003. április 28-án a délutáni órákban a terhelt B.-ben lévő lakóházuk udvarán M. M.-né sértettet a földre lökte. Ezután egy gereblyevas fokával legalább két alkalommal, nagy erővel megütötte a földön hason fekvő sértett hátát.
A sértett a bántalmazás következtében jobb oldali sorozat-bordatörést szenvedett, amely légmellképződéssel járt és közvetlen életveszélyes állapotot idézett elő.
2. E bűncselekmény elkövetése után a terhelt ellen büntetőeljárás indult, amelynek során a terheltet gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezt követően a terhelt 2003. év november 7., 8. és 9. napján közös lakásukban ittas állapotban több esetben bántalmazta és ennek során ököllel legalább két alkalommal kis erővel arcul ütötte M. M.-né sértettet, egyrészt azért, hogy vonja vissza a feljelentést, illetőleg a rá tett terhelő vallomást, másrészt azért, hogy a sértett a nyomozó hatóság előtti tanúvallomása alkalmával valótlanul állítsa azt, hogy sérüléseit nem a terhelt okozta, hanem azok kerékpárral történt elesésből származtak. A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bántalmazás során a terhelt azzal fenyegette meg a sértettet, hogy amennyiben börtönbe kerül, úgy szabadulása után "kibelezi" a sértettet és anyját.
A sértett e cselekménnyel kapcsolatban magánindítványt nem terjesztett elő, az eljárás során a valóságnak megfelelő tanúvallomást tett.
A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2004. június 29. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terhelt bűnösségét aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében is megállapította, a börtönbüntetés tartamát 3 évre súlyosította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy a terheltet az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban 2003. október 21. napján hallgatták ki gyanúsítottként.
A tényállás 2. pontjában írt terhelti bántalmazás nem volt alkalmas 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen a legfőbb ügyész jogorvoslati indítványt nyújtott be.
Álláspontja szerint az eljárt bíróságok határozatai a hamis tanúzásra felhívás bűntettének és az aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettének jogi minősítésére vonatkozó részükben sértik az anyagi büntetőjog szabályait.
Arra hivatkozott, hogy a 2001. évi CXXI. tv. 31. §-a - az Egyesült Nemzetek Határon Átnyúló Szervezett Bűnözés Elleni Egyezményének 23. cikkével összhangban - kiegészítette a büntető törvénykönyvet a Btk. 242/A. §-ában írt hatósági eljárás akadályozásának bűntettével és ez a rendelkezés mind a bűncselekmény elkövetésekor, mind az elbírálásának idején már hatályban volt.
Aki a tanút nem pusztán passzivitásra, hanem arra kényszeríti, hogy a valóságtól eltérő vallomást tegyen, tartalmilag a tanúzással járó kötelezettségek megszegését kívánja elérni.
A jogerősen elbírált bűncselekmény elkövetője eredménytelenül próbálta a sértettet erőszak alkalmazásával arra kényszeríteni, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás során valótlan tanúvallomást tegyen. Ezzel azonban nem a hamis tanúzásra felhívás bűntettét, hanem a Btk. 242/A. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés első fordulata szerint minősülő büntetőügyben elkövetett hatósági eljárás akadályozása bűntettének kísérletét valósította meg.
A jogorvoslati indítvány tévesnek értékelte az elsőfokú bíróságnak a könnyű testi sértés minősítése körében kifejtett azon érveit, mely szerint az aljas indok azért nem állapítható meg mert "az éppen a "rábírni törekvés" egyik megnyilvánulási formája volt, így ugyanannak a körülménynek a kétszeri értékelését jelentené. - Álláspontja szerint az ítélőtábla érdemben helyesen döntött, amikor a terhelt bűnösségét a könnyű testi sértés minősített esetében megállapította, a terhelt könnyű testi sértést megvalósító cselekménye azonban - a másodfokú bíróság értékelésével szemben - nem aljas indokból, hanem aljas célból elkövetettnek minősül.
A terhelt könnyű testi sértést okozva mást bűncselekmény elkövetésére akart kényszeríteni, ezért erkölcsileg elvetendő, büntetőjogi értelemben tehát aljas indíték vezérelte. "A kényszer és a fenyegetés ugyanis a bűncselekmény megvalósulását nem érinti, csupán az annak hatása alatt cselekvő személy büntethetőségét kizáró, vagy korlátozó tényező [Btk. 26. §-ának (1) és (2) bek.].
"A hatósági eljárás akadályozásának bűntette csak egyenes szándékkal követhető el. Ha a törvényi tényállást az elkövető erőszak kifejtésével valósítja meg az ezzel okozott testi sértés nem aljas indokból, hanem aljas célból elkövetettnek minősül, függetlenül attól, hogy a testi sértésért való büntetőjogi felelősség megállapításához az eshetőleges szándék is elegendő."
Az ügyész a nyilvános ülésen a jogorvoslati indítványt fenntartotta és az abban kifejtett indokoknak megfelelően a törvénysértés megállapítását indítványozta.
A jogorvoslati indítvány a következők szerint alapos.
Anyagi jogszabályt sértettek az eljárt bíróságok a tényállás 2. pontjában írt cselekmény jogi minősítésénél.
A terhelt terhére megállapított a Btk. 242. § (1) bekezdésében meghatározott hamis tanúzásra felhívás bűntettét az követi el, aki mást büntetőügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik. E bűncselekmény elkövetési magatartása: a "rábírni törekvés", az elkövetésre való felhívás. Ez az elkövetési magatartás általában olyan értelmi, vagy érzelmi (rendszerint verbális) ráhatással valósul meg, amely hamis tanúzás elkövetésére irányuló akarat-elhatározást kelt másban. A törvényi szabályozás 2002. április 1-jével történt megváltozásáig e tényállás körében kerülhetett értékelésre, ha a hamis tanúzásra rábírni törekvés erőszakos, fenyegető magatartás kifejtésével valósult meg.
A 2001. évi CXXI. tv. 31. §-a 2002. április 1-jei hatállyal hatósági eljárás akadályozása elnevezéssel a Btk. 242/A. §-ával új tényállást iktatott törvénybe, amelyet a hamis tanúzásra felhívást követően helyezett el.
A Btk. 242/A. §-ában írt bűncselekményt az követi el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban törvényes jogait ne gyakorolja, vagy kötelezettségeit ne teljesítse.
A 2001. évi CXXI. tv. 31. §-hoz fűzött indokolás szerint az új törvényi tényállás összhangban van az Egyesült Nemzetek Határon Átnyúló Szervezet Bűnözés Elleni Egyezményének 23. cikkével, amely az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekményé nyilvánítása cím alatt a következőket rendeli:
"Minden egyes részes állam olyan jogalkotási és egyéb intézkedéseket fogad el, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy szándékos elkövetés esetén bűncselekménnyé nyilváníthassák az alábbiakat:
a) fizikai erő, fenyegetés vagy megfélemlítés alkalmazása, jogtalan előny ígérete vagy megadása, hamis tanúzásra rábírás vagy a tanúskodás illetve bizonyítékok szolgáltatásának megakadályozása érdekében, az ebben az egyezményben tárgyalt bűncselekménnyel kapcsolatban folyó eljárásban.
b) fizikai erő, fenyegetés vagy megfélemlítés alkalmazása igazságügyi vagy bűnüldözési tisztviselőnek, az ebben az egyezményben tárgyalt bűncselekménnyel kapcsolatos hivatali kötelességei teljesítésének akadályozása céljából."
Az új törvényi tényállás, nem korlátozódik a hivatkozott egyezményben tárgyalt bűncselekmény miatt folyó eljárásokra, szervezett bűnözéssel kapcsolatos elkövetés eseteire, hanem általában védi az igazságszolgáltatás rendjét, zavartalan működését és egyben a bírósági, hatósági eljárásban részt vevő személyek cselekvési szabadságát.
A hamis tanúzásra felhívás sui generis bűncselekmény. A törvény fogalmilag eredménytelen felbujtásnak, előkészületnek tekintendő magatartást fogalmaz meg és nyilvánít önálló befejezett bűncselekménynek, amely az ítélkezési gyakorlat értelmében csak akkor állapítható meg, ha felhívás nem volt eredményes. Ha a tanú a valótlan vallomást megtette a rábíró nem a hamis tanúzásra felhívást, hanem felbujtóként a hamis tanúzás bűntettét követi el. A cselekmény a rábíró magatartás tanúsításával befejezetté válik, és elkövethető az eljárás megindulása előtt is.
Az eljárás tárgyát képező cselekmény elkövetésekor és az elbíráláskor is hatályos új törvényi tényállás a Btk. 174. §-ában meghatározott kényszerítésnek az igazságszolgáltatás rendje ellen irányuló sajátos esete. Elkövetési magatartása a hamis tanúzásra rábíráshoz képest többletmagatartást, több tényállási elemet - erőszakkal, fenyegetéssel kényszerítést - és súlyosabb büntetési tételt is megállapít.
Passzív alanya az lehet, akit bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban jogok illetnek meg, vagy kötelezettségek terhelnek. Ide sorolható pl. a tanú, akit a büntetőeljárásban a Be. 85. § (3) bekezdése értelmében igazmondási kötelezettség terhel.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt erőszakkal, fenyegetéssel eredménytelenül próbálta arra kényszeríteni a sértettet, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásban igazmondási kötelezettségét megszegve, valótlan tartalmú vallomást tegyen. A terhelt ezzel a cselekményével elkövette a Btk. 242/A. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés első fordulata szerint minősülő hatósági eljárás akadályozása bűntettének a Btk. 16. § szerinti kísérletét, mivel az erőszak, fenyegetés kifejtésével a törvényi tényállási elemek megvalósítását megkezdte. Ha a tanú kényszerítése eredményes, a bűncselekmény befejezetté válik. Ebben az esetben az elkövető közvetett tettesként megvalósítja a Btk. 238. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hamis tanúzás bűntettét is, azonban a Btk. 242/A. §-ának (1) bekezdése szerinti speciális bűncselekmény a hamis tanúzás bűntettének halmazatban való megállapítását kizárja. Ugyanúgy kizárt a hamis tanúzásra felhívás és a hatósági eljárás akadályozása bűntette kísérletének halmazatban megállapítása is.
A hatósági eljárás akadályozásának bűntette a kényszerítéshez hasonlóan az erőszak és fenyegetés bármely formájával elkövethető, a törvény akaratot megtörő erőszakot és minősített fenyegetést nem kíván meg. E bűncselekmény tényállási elemeként meghatározott "erőszakkal kényszerítés" testi sértés okozása nélkül is megvalósulhat, az erőszak alkalmazása nem szükségszerűen jár együtt testi sérüléssel. Jelen esetben a terhelt az erőszakot úgy fejtette ki, hogy a sértettet napokon keresztül bántalmazta, amelynek során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezen magatartásával megvalósította a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző könnyű testi
sértés vétségét, amely - büntethetőség esetén - a Btk. 242/A. §-a szerinti bűncselekménnyel halmazatban áll.
Az irányadó tényálláshoz képest azonban nem állapítható meg a könnyű testi sértés esetében az aljas cél (indok), mint minősítő körülmény.
Az aljas indok (cél) fogalmát a törvény nem határozza meg, azt és ismérveit a bírói gyakorlat alakította ki. E minősített eset alá azok az elkövetések vonhatók, amelyek erkölcsileg kiemelkedően elítélendő indokból fakadnak, illetőleg, amelyeket ilyen cél vezérel. A testi sértésnek aljas indokból elkövetettkénti minősítése szempontjából azt kell vizsgálni, hogy mi volt a kiváltó ok.
A bírói gyakorlat értelmében aljas indokból elkövetettnek minősül annak az elkövetőnek a cselekménye, aki azért bántalmazza a sértettet, mert hatóságnál feljelentette vagy ránézve kedvezőtlen vallomást tett. E körbe tartozik a törvényben biztosított jogok, kötelezettségek teljesítése miatti bántalmazás. Az aljas indokból (célból) elkövetés tipikus esete, amikor valamely más bűncselekmény felderítésének megakadályozása, vagy megnehezítése céljából történik a cselekmény.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt könnyű testi sértést okozva, azért ütlegelte, bántalmazta a sértettet, hogy a feljelentést, rá terhelő vallomását visszavonja, illetve, hogy ellene folyó büntetőeljárásban bűncselekmény elkövetésére, hamis vallomás megtételére - tartalmilag a tanúzással kapcsolatos kötelezettségének megszegésére -, kényszerítse azzal a céllal, hogy az általa elkövetett súlyos bűncselekmény felderítését megakadályozva a felelősségre vonást elkerülje.
A hatósági eljárás akadályozásának törvényi tényállása ezt az erkölcsileg kétségtelenül elvetendő indokot (célt) magában foglalja, így annak a könnyű testi minősítése körében külön is értékelése ugyanannak a körülménynek a kétszeres értékelését jelentené.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a könnyű testi sértés aljas célból elkövetését nem állapította meg.
E cselekmény minősítésével kapcsolatban pontatlanul és tévesen utalt az ítélőtábla a másodfokú ítélet indokolásában arra, hogy" a bírói gyakorlat szerint abban az esetben, ha a nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt történik az ölési cselekmény, akkor az erőszakos közösülés bűntette mellett halmazatban áll az aljas indokból elkövetett emberölés bűntette." Ebből vonta le azt a következtetést, hogy a hamis tanúzásra felhívás bűntette mellett a terhelt a sértett sérelmére megvalósította az aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettét is.
Ezzel szemben a bírói gyakorlat abban egységes, hogy amennyiben a nemi erkölcs elleni bűncselekmény véghezvitele érdekében alkalmazott erőszakhoz ölési szándék is társul, vagy az ölési cselekmény elkövetésének egyik motívuma nemi erkölcs elleni bűncselekmény végrehajtása, az aljas indokból elkövetet emberölés bűntette halmazatban nem állapítható meg a nemi erkölcs elleni bűncselekménnyel. Halmazat megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha az elkövető közösülésre irányuló szándéka csak az ölési szándék kialakulása és az ölési cselekmény megkezdése után keletkezett. (BH 1976/196., BH 1978/111., BH 1983/477., BH 1995/194.)
Ennek azonban a konkrét ügy jogi elbírálásánál nem volt jelentősége.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 436. §-a
alapján megállapította, hogy a megtámadott határozatok a terheltnek a tényállás 2. pontjában írt cselekményét hamis tanúzásra felhívás bűntettének és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősítő rendelkezése törvénysértő. A Be. 437. § értelmében a könnyű testi sértés vétsége miatt a büntetőeljárást büntethetőségét kizáró okból - magánindítvány hiánya - a Btk. 22. § h) pontja és a Be. 332. § (1) bekezdés b) pontja alapján megszüntette.