A Fővárosi Törvényszék Mf.636464/2011/4. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 24. §, 78. §, 349. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 102. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Berkiné dr. Lakatos Katalin, Suba Ildikó, Tánczos Rita

Fővárosi Bíróság

mint másodfokú bíróság

51.Mf..../2011/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság

a Dr. Viszló Ügyvédi Iroda (... ügyintéző: dr. Viszló László ügyvéd) által képviselt felperes neve(....) felperesnek, a Dr. Pongrácz Krisztina Ügyvédi Iroda (.... ügyintéző: dr. Pongrácz Krisztina ügyvéd) által képviselt alperes neve(alperes címe) alperes munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt indított perben a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 27.M..../2010/16. számú elsőfokú ítélete ellen a felperes által 17. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 37.500,- Ft (azaz Harminchétezer-ötszáz forint) áfát is tartalmazó másodfokú perköltséget.

Kötelezi a bíróság a felperest, hogy külön felhívására fizessen meg a Magyar Államnak 223.200,- Ft (azaz Kettőszázhuszonháromezer-kettőszáz forint) kereseti és 223.200,- Ft (azaz Kettőszázhuszonháromezer-kettőszáz forint) fellebbezési eljárási illetéket.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s :

I.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 2011. március 22-én 27.M..../2010/16. szám alatt hozott elsőfokú ítéletével elutasította a felperes keresetét, amelyben a munkaviszonya fennállását állította és kérte annak megállapítását, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes jogellenesen szüntette meg.

Az irányadó ítéleti tényállás szerint a felperes 2009. június végén az alperessel, a vele szerződéses jogviszonyban álló ... Kft. által üzemeltetett fitneszterem takarítási munkájának ellátásában állapodott meg. A takarítási tevékenységet 16 órától a terem 22 óráig történő nyitva tartásáig, néha azt követően is, illetve hétvégén kellett végezni. A felperes kérelmére - mivel főállásban közalkalmazottként dolgozott - úgy állapodtak meg vezető1 ügyvezetővel, hogy helyette a munkát az egyetemista leánya, személy is végezheti. A feladatot a jogviszony fennállása alatt a felperes és a leánya ténylegesen is megosztották egymás között a munkaidő egyeztetésével, többnyire azonban személy takarított a fitneszteremben. A felek megállapodtak abban, hogy a felperes a tevékenység ellátása körében számlát ad a ... Bt-n keresztül, amely társaságnak kültagja volt. A jogviszony fennállása alatt azonban az alperes többszöri felhívására sem adott számlát. A felperes a tevékenységét folyamatosan a fővállalkozó által üzemeltetett fitneszteremben látta el, ahol a munkavégzését vezető2 üzletvezető ellenőrizte és az utasításokat is közvetlenül ő, vagy vezető3 adta (az alperes ügyvezetőjének volt házastársa). Egyikük sem állt munkaviszonyban az alperesi Kft-vel. A munkavégzés ellenértékét is vezető3 fizette ki, amelyről a felek írásbeli elszámolást nem készítettek. A felperes részben az alperes, részben a fővállalkozó takarítóeszközeit, anyagait használta. Az alperes a felperes munkájához munkaruhát nem biztosított. A jogviszonyt vezető3 telefonon, majd az ügyvezető szintén telefonon keresztül 2009. október 1. napjával felszámolta.

A jogviszony megszüntetését követően a felperes bejelentésére az alperesnél eljárt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége, de a 1280-9/2010. számon folyamatban volt eljárást megszüntette, mert jogsértést az alperes részéről nem állapított meg.

Az elsőfokú bíróság arra vonatkozóan folytatott le széleskörű bizonyítást és állapított meg tényállást, hogy a felek közötti jogviszony munkaviszonynak minősíthető-e. A jogviszonyt a bíróság annak figyelembevételével, hogy a perben a felperest terhelte bizonyítás, a szerződés megkötésekor, illetve a munkavégzés során tett jognyilatkozatokra, a tényleges munkavégzés jellegére, a munkavégzés során a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 102-104. §-aiban meghatározott jogokra és kötelezettségekre tekintettel minősítette. E körben a bíróság a 7001/2005. FMM-PM együttes irányelv (a továbbiakban: Irányelv) által kialakított és a joggyakorlatban általánosan elfogadott elvek alapján vizsgálta a perbeli jogviszonyt a munkaviszony ún. elsődleges és másodlagos minősítő jegyei alapján. A bíróság elsődlegesen a szerződő felek, a felperes és vezető1 ügyvezető nyilatkozatait, illetőleg az egyes nyilatkozatokat alátámasztó tanúvallomásokat értékelte.

Az Irányelv elsődleges minősítő jegyeinek vizsgálata körében a bíróság az állapította meg, hogy a felperes nem munkakört, hanem egy konkrét feladatot látott el. A személyes előadása szerint is az alperes elvárása a tevékenység ellátása volt függetlenül attól, hogy a felperes azt hogyan oldja meg. Megállapította a bíróság, hogy hiányzott a személyes munkavégzési kötelezettség. A felperes nyilatkozata szerint vezető1 ügyvezető csak a feladat megoldását kérte, az nem érdekelte, hogy ő vagy a leánya dolgozik-e. Értékelte a bíróság a felperes azon nyilatkozatát is, hogy a leánya munkabére benne foglaltatott az ő munkabérében, holott az személyhez kötött járandóság a munkajogi szabályok szerint. A bíróság megállapította, hogy a felek között fix munkaidő meghatározása nem történt és a felperest személyes rendelkezésre állási kötelezettség nem terhelte. Így nem terhelte az Mt. által meghatározott azon lényeges kötelezettség, hogy az előírt helyen és időben a munkahelyén megjelenjen és a munkaidő alatt a munkavégzés céljából mindvégig a munkáltató rendelkezésére álljon.

Az Irányelv elsődleges minősítő jegyei között az eljárt bíróság azt is megállapította, hogy hiányzott a felek jogviszonyából a munkaviszonyt jellemző szigorú alá- és fölérendeltségi viszony, amelyből következhetett volna a munkáltatót megillető egyoldalú irányítási és utasításadási jog. Ennek bizonyítéka mindenekelőtt a felperes előadása volt, aki szerint vezető3től kapta az utasításokat, ő ellenőrizte a munkáját, de nevezett nem állt az alperes alkalmazásában. Közvetlen utasításokat vezető2 is adott a felperesnek, aki szintén független volt az alperestől.

A másodlagos minősítő jegyek vizsgálatának eredményeként a bíróság az utasításadási és ellenőrzési jog körében azt állapította meg, hogy az utasítás a tevékenység ellátására vonatkozott, de az nem terjedt ki a munkavégzés minden fázisára. A munkaidő betartását nem az alperes határozta meg. A felperes úgy nyilatkozott, hogy ténylegesen konkrét munkaidőben nem állapodtak meg, az elvárás az volt, hogy elvégezze a munkát. A felperes munkavégzésének helye a feladat ellátásához, annak helyszínéhez igazodott, amely a bíróság álláspontja szerint a vállalkozási jogviszony jellemzője. Ezzel szemben a munkaviszony szabályai szerint a munkavállaló munkavégzésének helye fix vagy változó lehet. Az elvégzett munka díjazása tekintetében azt állapította meg a bíróság, hogy a felperes számla kibocsátását vállalta, amely szintén nem utal munkaviszonyra. Az ide tartozó megállapítások alapjául a bíróság a szerződő felek ellentmondásos nyilatkozatai közül vezető1 ügyvezető vallomását fogadta el, mivel az érdektelennek minősülő tanúk (vezető3 és tanú1) az ő állítását erősítették meg. Megállapította a bíróság, hogy a munkáltató eszközeit, erőforrásait és nyersanyagait csak részben használta a felperes, és a saját ruházatában végezte a munkáját, kifejezetten ez volt a felek megállapodása. A munkaeszközöket az alperes, de bizonyos tisztítószereket vezető2 biztosított és ezek használatára utasította is a felperest.