1459/B/1992. AB határozat
az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvény alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, illetve bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1992. évi XI. törvény alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az 1992. évi XI. törvény (a továbbiakban: Tv.) preambulumban rögzíti megalkotásának indokait.
Eszerint "1963 után is változatlanul hatályban maradtak azok az állam és közrend elleni bűncselekményeket megállapító rendelkezések, amelyek alapján olyan ítélkezési gyakorlat érvényesült, mely egyrészt ellentétben állt az akkor hatályos Alkotmányban rögzített alapelvekkel, másrészt ellentétes volt az emberi jogokra vonatkozó általánosan elismert elvekkel és szabályokkal, valamint a társadalom erkölcsi értékrendjével. Mindezeket nemcsak a büntetőjog eszközeivel, hanem szabálysértési és más igazgatási eljárásokkal is megsértette a rendszer.
Az Országgyűlés elítéli ezt a joggyakorlatot, és erkölcsi elégtételt kíván adni mindazoknak, akiket sújtott.
Nincs mód arra, hogy mindenfajta sérelmet a törvény orvosoljon, de indokolt, hogy a büntetőeljárások alapján sérelmet szenvedett személyek - a jogállamiságnak az Alkotmányban rögzített elveivel összhangban - politikai, erkölcsi és jogi elégtételben részesüljenek...".
Ennek megfelelően a Tv. a bíróság kötelességévé teszi, hogy ún. semmissé nyilvánítási eljárásban vizsgálja felül a törvényben meghatározott bűncselekmények miatt 1963. április 5. és 1989. október 15. között történt elítéléseket.
A Tv. hatálya alá tartozó bűncselekmények:
- összeesküvés,
- lázadás,
- izgatás,
- más szocialista állam ellen elkövetett összeesküvés, lázadás,
- hatóság vagy hivatalos személy megsértése,
- közösség megsértése,
- a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás,
- egyesülési joggal visszaélés,
- tiltott határátlépés,
- hazatérés megtagadása,
- bűncselekmény a népek szabadsága ellen,
- sajtórendészeti vétség,
- rémhírterjesztés
- az előbbi bűncselekményekre vonatkozó feljelentési kötelezettség elmulasztása,
- az előbbi bűncselekményekhez kapcsolódó bűnpártolás (Tv. 1. §).
A felülvizsgálat eredményeként semmissé kell nyilvánítani a jogerős elítéléseket, "ha a bűncselekmény elkövetése az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapjogok gyakorlását vagy az abban foglalt elvek és célok megvalósítását jelentette."
A semmissé nyilvánított elítéléssel érintett személy az 1992. évi XXXII. törvény alapján kárpótlásban részesül.
2. A Tv. alkotmányosságának vizsgálatára több indítvány érkezett.
A Tatabányai Városi Bíróság az elítélések semmissé nyilvánítása iránt Bs. 3-4., Bs. 8-9. és Bs 11-21. szám alatt folyamatban levő ügyek felfüggesztése mellett fordult az Alkotmánybírósághoz. A bíróság álláspontja szerint a Tv. az Alkotmánnyal "ellentétben állónak látszik", ezért alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozza. A bíróság indítványában hivatkozik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságra és annak alapvető elemére, a jogbiztonságra, a visszamenőleges hatály tilalmára, valamint arra, hogy az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdésének h) pontja szerint az egyéni kegyelmezési jogkör a köztársasági elnököt illeti meg.
A magánszemély indítványozó a Tv. 1. §-ában, a bűncselekményekre adott felsorolás alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a törvény hatálya alá tartozó bűncselekmények taxatív felsorolása ellentétes az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt előírással, mert alkalmat ad a politikai meggyőződésből bűncselekményt elkövetett személyek közötti hátrányos megkülönböztetésre, és nem biztosít jogegyenlőséget.
3. A Tv. azon rendhagyó törvények sorába tartozik, amelyek a múlt rendszer koncepciós büntető jogalkotásával és jogalkalmazásával okozott sérelmeket a magyar jogrendszerben addig nem ismert megoldással - a jogerős ítéletek semmissé nyilvánításával - orvosolja.
Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló, 1989. október 20-án elfogadott, 1989. évi XXXVI. törvény (első semmisségi törvény) ex lege semmissé nyilvánította az "1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény" miatti elítéléseket, valamint "az ezzel bűnhalmazatban - harci cselekmények során - elkövetett emberölés, rablás, közveszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti" elítéléseket. A törvény az ex lege semmissé nyilvánítás mellett a Legfelsőbb Bíróságot feljogosítja a "meghatározott időhatáron belül, a népfelkeléssel összefüggésben méltányolható körülmények között elkövetett más bűncselekmény", illetve "a meghatározott időhatáron kívüli, de az említett időszak eseményeivel kapcsolatos politikai vagy méltányolható körülmények között elkövetett más bűncselekmény" miatti elítélések semmissé nyilvánítására.
Az 1945. és 1963. közötti törvénysértő elítélések ugyancsak ex lege semmissé nyilvánításáról az 1990. március 14-én elfogadott, 1990. évi XXVI. törvény (második semmisségi törvény) rendelkezik. Hatálya az 1945. január 1. és 1963. április 4. közötti, az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények, a tervbűncselekmények, az árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények, valamint a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatti elítélésekre terjed ki. Semmisnek tekintendő az olyan elítélés is, amely az adott időhatáron belül, a törvényben felsorolt bűncselekménnyel halmazatban elbírált vagy utóbb összbüntetésbe foglalt - annál nem súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett - más bűncselekmény miatt is történt, kivéve a háborús és népellenes bűncselekményeket.
Már a második semmisségi törvény előkészítésekor nyilvánvaló volt, hogy az 1963. április 4-i végső időhatár nem zárja le a viszonylag nagy számban orvoslásra váró elítélések körét, annak ellenére, hogy a második semmisségi törvény 1. §-ához fűzött indokolás szerint az 1963. évi 4. törvényerejű rendelettel meghirdetett közkegyelem a politikai konszolidáció kezdetét jelentette.
Az 1963 utáni ítélkezési gyakorlat elemzésére az igazságügy-miniszter 1991-ben - a Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben - tényfeltáró-tanácsadó bizottságot hozott létre. A vizsgálat alátámasztotta azt az igényt, hogy azon személyek esetében, akiket 1963 és 1989 októbere (az állam elleni és közrend elleni bűncselekmények átfogó módosításának időpontja) között, pusztán az alapvető emberi jogok gyakorlása vagy e célok megvalósítása érdekében kifejtett magatartásuk miatt ítéltek el, törvényi lehetőség nyíljon az őket sújtó ítéletek semmissé nyilvánítására.
Az előző két törvény megoldásával szemben, a semmissé nyilvánítás a bíróság hatáskörébe tartozik. Az 1945. és 1963. közötti jogerős elítélések ex lege semmissé nyilvánításának részben politikai, részben jogtechnikai indokai voltak. A békés, demokratikus átalakulás igényelte a koncepciós és megtorló ítéletek áldozatainak jogi, erkölcsi, politikai rehabilitációját. Ugyanakkor azonban a törvények megalkotásának alapjául szolgáló vizsgálatok feltárták, hogy a jogsértések orvoslása a büntetőeljárás hagyományos jogorvoslati eszközeivel sem érdemi, szakmai okokból (a jogtalanság nem csupán az ítélkezésben, hanem a jogalkotásban és a jogalkalmazás irányításában is fellelhető volt), sem gyakorlati, technikai okokból (az ügyek tömegessége, a büntetőiratok hiányai) nem oldható meg.
Az igazságügy-miniszter nyilatkozata szerint az ex lege semmisség a vizsgált időszakra nem volt alkalmazható. Egyrészt a hatalmi ágak elválasztása azt kívánta, hogy a semmisséget bíróság mondja ki, és 1963 után sem az érintettek száma, sem az ítéleti tényállások elégtelensége, sem az iratok hiánya nem indokolta ezen elv csorbítását. Másrészt az érdemi bírói közreműködés mellőzhetetlen volt, mivel a tényfeltáró bizottság vizsgálatai alapján kialakított bűncselekménykörbe beletartoznak olyan magatartások is, amelyeket a hatályos Btk. is büntetni rendel.
II.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. A Tv. és a jogbiztonság
A Tatabányai Városi Bíróság álláspontja szerint a Tv. sérti a jogállam alapvető elemét, a jogbiztonságot, ezen belül a visszamenőleges hatályú szabályozás tilalmát, a norma hatásának előreláthatóságát és kiszámíthatóságát, valamint a jogbiztonság formai követelményeit: a norma világos és egyértelmű meghatározását.
1.1. Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság és a jogerő viszonyával legrészletesebben a törvényességi óvás intézményét megsemmisítő 9/1992. (I. 30.) AB határozatban foglalkozott.
A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság elve azonban tág mérlegelési és döntési lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára, hiszen a jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli, és ezek a jogbiztonság követelményével ütközhetnek. Például az igazságosság egyedi esetekben való megvalósulását elősegítő méltányosság intézménye a jogbiztonsággal elvileg ellentétes. A jogbiztonság azonban nem szenved csorbát akkor, ha a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza. Vonatkozik ez a széles bírói mérlegelést lehetővé tevő fogalmakra is, amelyeknek tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban többféle - többek között jogegységi - intézmények szolgálják.
Az Alkotmánybíróság határozottan állást foglalt abban, hogy az anyagi igazságosság jogállami követelménye csak a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg, és az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot sem az anyagi igazság érvényesülésére, sem a bírósági határozatok törvényességére. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia, és az érintett alanyi jogokat így garantálnia. Az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba - a jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény (ABH 1992. 65-66.).
A 10/1992. (II. 25.) AB határozat megerősítette: a jogbiztonság elvéből főszabályként az következik, hogy lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével - származzék ez akár a jogalkotótól, akár az Alkotmánybíróságtól - nem lehet alkotmányosan megváltoztatni.
Mindezek ellenére a jogerő tisztelete nem abszolút és áttörhetetlen eleme a jogbiztonságnak. A lezárt jogviszonyok érinthetetlenségének tilalma alól engedhető kivétel, ha a jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz céljához képest aránytalan sérelmet. Az alkotmányos büntetőjog alapelveivel összhangban ilyen kivétel a jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálata az elítélt javára, ha az eljárás később alkotmányellenesnek bizonyult jogszabály alapján folyt (ABH 1992. 75.).
Önmagában tehát nem alkotmányellenes az, hogy a törvényalkotó az ügyek viszonylag nagy számában, az elítélt javára, a büntetőeljárás rendkívüli jogorvoslatai mellett, a semmissé nyilvánítási eljárás útján is lehetővé tette a jogerő áttörését.
1.2. A Tv. kapcsán az ex post facto jogi rendezés több összefüggésben is felmerül.
A visszaható hatályú büntető jogalkotás és jogalkalmazás tilalmát az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban fejtette ki részletesen. Az állam büntető hatalmának törvényben meghatározott határai és feltételei nem változtathatók meg annak terhére, akinek cselekményét büntetőjogilag megítélik. Sem a büntetőpolitika változása, sem az eljáró hatóságok mulasztása vagy hibája nem eshet az elkövető terhére. Ebből következik a bármely vonatkozásban súlyosabb elbírálást eredményező visszaható törvény alkotmányellenessége (ABH 1992. 88.). Ugyanakkor ebből nem következik annak alkotmányos tilalma, hogy a társadalom értékrendjében bekövetkezett változás az elítélt javára érvényesíthető legyen.
Az alkotmányosság követelményeinek felel meg, hogy a büntetőjogi felelősség enyhítésének következményeit visszaható hatállyal kell érvényesíteni a még jogerősen le nem zárt ügyekben, vagy a rendkívüli jogorvoslatok alapján egyéb okból felülvizsgálatra és ismételt elbírálásra kerülő ügyekben. Kétségtelen, hogy a büntetőjogi szabályok változása önmagában még sohasem alap a jogerő feloldására. A jogerő tiszteletéhez fűződő alkotmányos érdek azt követeli, hogy a magatartás büntethetőségi feltételeinek és büntetésének enyhébb irányú módosítása ne érintse a jogerősen lezárt ügyekben elítélteket. (A büntetés végrehajtásának vagy a mentesülés bekövetkezésének kedvezőbb szabályai természetesen érvényesülnek a még büntetés hatálya alatt állókra.) Abból azonban, hogy csak az elbíráláskori enyhébb szabályok alkalmazásának kötelezettsége vezethető vissza az Alkotmányra, nem következik egyben annak alkotmányos tilalma, hogy a törvényhozó elrendelje a jogerősen lezárt büntetőügyek felülvizsgálatát az elítéltek javára. Ennek a jogbiztonsággal és a jogerő tiszteletével konkuráló alkotmányos indoka lehet a jogállami követelményeknek megfelelő büntetőjogi értékelés érvényre juttatása a már lezárt jogviszonyok tekintetében is.
Az ex post facto jogi rendezés kérdése azzal összefüggésben is vizsgálandó, hogy a Tv. a semmissé nyilvánításhoz szükséges bírói mérlegelés mércéjeként a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában rögzített alapjogokat, elveket és célokat határozta meg. Az Egyezségokmányt az ENSZ Közgyűlése 1966. december 16-án fogadta el, és a magyar jogrendszer részévé tevő tvr-t 1976. április 22-én hirdették ki, bár rendelkezéseit 1976. március 23-tól kellett alkalmazni. Az abban foglaltak "számonkérése" az 1963. április 4-től kezdődő időszakban született elítéléseknél látszólag a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik.
Valójában az Egyezségokmány rendelkezéseinek zsinórmértékül alkalmazása nem visszaható hatályú jogalkalmazás, még akkor sem, ha a múltbeli ítéletek semmissé nyilvánítása kérdésében olyan rendelkezések figyelembevételét igényli, amelyek az elítélés időpontjában vagy még nem rendelkeztek nemzetközi jogi értelemben vett kötelező erővel, vagy még nem voltak a magyar jogrendszer részei. Az Egyezségokmányt a Tv. a bíróság jelen idejű döntésének fogódzójaként határozza meg, a semmisség kérdésében hozandó döntésnek ezzel jelöli ki az alapját és a határait; az Egyezségokmányban jelöli meg azt az értékrendet, amelynek fényében a korábbi ítéleteket felül kell vizsgálni. A jelen jogállami értékrend figyelembevétele az elítélt javára történik, így normatív összevetése a múltbeli jogerős bírósági határozatokkal nem alkotmányellenes.
1.3. Az indítványozó az Egyezségokmányra hivatkozás tartalmát alkotmányellenesen határozatlannak, így a jogbiztonságot sértőnek találja.
Kétségtelen, hogy a semmisség kérdésében való állásfoglalás nem egyszerű jogalkalmazói feladat. Az Egyezségokmányban foglalt alapjogok, elvek, célok azonban nem értelmezhetetlenek, különös tekintettel arra, hogy az egyes alapjogok mellett szerepelnek e jogok lehetséges korlátozásának esetei is.
A nemzetközi egyezmény egységes értelmezése és alkalmazása természetesen kívánatos a büntető jogalkalmazás alkotmányossága szempontjából, azonban ennek feltételei egyrészt a Legfelsőbb Bíróság részéről szükség esetén gyakorolt elvi irányítással, másrészt a semmissé nyilvánítási eljárásban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséggel megteremthetők. A bíróság jogértelmező tevékenységéhez rendelkezésre áll az Alkotmánybíróság eddigi alkotmányértelmezése az alapjogok tekintetében.
Önmagában tehát az, hogy a Tv. az Egyezségokmány rendelkezéseit jelöli meg olyannak, amellyel a jogerős ítéletben megállapított bűncselekményt a bíróságoknak össze kell vetni, és amelynek alapján az elítélés semmisségéről dönteniük kell, nem teszi a jogszabályt alkotmányellenesen határozatlanná.
2. A Tv. és a diszkrimináció tilalma
A magánszemély indítványozó a politikai motívumokból egyéb bűncselekményt elkövetők kirekesztését kifogásolva a jogegyenlőség sérelmének és alkotmányellenes megkülönböztetésnek tekinti, hogy a Tv. alapján kizárólag az 1. §-ban felsorolt bűncselekmények miatti elítélések felülvizsgálatára és semmissé nyilvánítására kerülhet sor.
A törvényjavaslat országgyűlési vitájának egyik központi kérdése volt a bűncselekmények körének meghatározása. A Tv. 1. § a)-o) pontjaiban szereplő tényállások közül több e vita eredményeként került be a felsorolásba. A javasolt, de végül el nem fogadott bűncselekmények között szerepelt a katonai szolgálat megtagadása, az embercsempészés, a fogolyszökés, a kémkedés és a közveszélyes munkakerülés. Javaslatként hangzott el olyan generálklauzula felvétele, amely szerint a semmissé nyilvánítási eljárás lefolytatható lenne minden egyéb olyan bűncselekmény esetén, amelynél az elítélés az Egyezségokmányban foglalt jogok gyakorlását büntette. A végül elfogadott megoldás helyessége vagy a felsorolás teljessége megkérdőjelezhető, azonban ezek az alkotmányosság megítélése szempontjából nem alapvetőek. Méltányosság okán ugyanis a felsorolás kiegészítése a törvényhozó belátásától függ és ilyenként nem alkotmányossági kérdés.
Az alkotmányos megkülönböztetés és az alkotmányellenes diszkrimináció elhatárolásában az Alkotmánybíróság eddigi határozataiban, ezek közül is elsősorban a politikai jóvátétel folyamatában központi szerepet játszó kárpótlási határozatokban kifejtett állásfoglalások az irányadóak [9/1990. (IV. 25.) AB hat. (ABH 1990. 48.), 21/1990. (X. 4.) AB hat. (ABH 190, 73.), 16/1991. (IV. 20.) AB hat. (ABH 1991. 57.), 28/1991. (VI. 3.) AB hat. (ABH 1991. 87.)].
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a törvény általi megkülönböztetés önmagában nem alkotmányellenes, feltéve, hogy nem sérti az állampolgárok egyenlő méltóságát, és nem ütközik az Alkotmány által védett alapjogokba. A múlt rendszerben sérelmet szenvedetteknek nincs alanyi joga arra, hogy az őket ért hátrányok ténye miatt bármilyen elégtételben részesüljenek. A jóvátételi folyamat politikai indíttatású; az államnak nincs jogi kötelezettsége a jogsérelmek orvoslására. Mivel az 1963. és 1989. között, bűncselekmény miatt elítéltek nem eleve jogosultak elítélésük sajátos szempontú felülvizsgálatára, a kedvezményezettek köre tekintetében csak az önkényes megkülönböztetés tekinthető alkotmányellenesnek. A megkülönböztetés akkor önkényes, vagyis a törvényhozó az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét akkor sérti meg, ha a megkülönböztetésnek nincs alkotmányos indoka vagy ésszerű, elfogadható oka. Nem alkotmányellenes, ha a törvény megítélésében egy tekintet alá eső ügyek csoportjából valami kimarad, habár méltányosságból oda volna sorolható. A méltányossághoz senkinek nincs alkotmányos joga.
A Tv. e tekintetben sem alkotmányellenes, a kiválasztás nem önkényes és nem ésszerűtlen. A törvényjavaslatot a korszak politikai, történelmi elemzése, valamint a jogszabályok és büntető joggyakorlat alapos vizsgálata előzte meg. (A vizsgálatot összefoglaló tanulmányokat és a törvényjavaslatot az igazságügy-miniszter az eljárásban megküldte.) Mind a törvényjavaslat indokolása, mind az országgyűlési vita feltárta azt a jogalkotói szándékot, hogy azon bűncselekmények rendkívüli felülvizsgálatára kerüljön sor, amelyek esetében nagy valószínűséggel az elítélés a politikai szabadságjogok gyakorlása miatt történt az emberi jogok és szabadságok olyan korlátozásaként, amely a demokratikus jogállam értékrendje szerint nem elfogadható.
Alkotmányossági szempontból nem kifogásolható, hogy a pozitív jognak megfelelően született büntetőítéletek megsemmisítéséhez nem a belső alkotmányos értékrendet, hanem a nemzetközi jogot határozták meg kiindulópontként és a bűncselekmények kiválasztásához etalonként nem az Alkotmányt, hanem nemzetközi egyezményt, a Politikai Egyezségokmányt választották. (Az Európai Emberi Jogi Egyezményt csak egy évvel a Tv. elfogadása után hirdették ki.)
Nem alkotmányellenes a politikai motívumú, a múlt rendszerrel szembeni politikai beállítottságból elkövetett, de a Tv. hatálya alá be nem sorolt bűncselekmény miatti elítélések semmisségi felülvizsgálatának kizárása sem. Az Alkotmánybíróság az elévülésről állást foglaló 11/1992. (III. 5.) AB határozatban a jogbiztonsággal ellentétesnek találta olyan fogalmak használatát, mint a "politikai ok", mivel nem határozható meg a szükséges egyértelműséggel, hogy mi és milyen értékrendhez képest minősül politikai oknak (ABH 1992. 92.). Kétségtelen, hogy jelen esetben az ehhez hasonlóan megfogalmazott feltétel nem a polgárokra hátrányos, hanem a bűncselekmény miatt elítéltek szempontjából előnyös felülvizsgálat lehetőségét szolgálná, azonban a jogbiztonság, a jogerő tisztelete mint alkotmányos érték és követelmény indokolja, hogy a törvény kerülje az olyan bizonytalan feltételek meghatározását, amelyek parttalanná tennék a jogerőt feloldó semmisségi eljárás megindítását.
3. Az indítványozó szerint alkotmánysértő, hogy a Tv. hatálya alá tartozó elítélések ügyében a törvényhozó nem engedte át a köztársasági elnöknek az adott ügyekben az egyéni kegyelem gyakorlásának jogát.
A közkegyelem és az egyéni kegyelem gyakorlása tekintetében nincsenek alkotmányos előírások [39/1991. (VII. 3.) AB hat. (ABH 1991. 164.)], így alkotmányossági szempontból nem kifogásolható, hogy a törvényhozó a Tv. preambulumában célként megjelölt politikai, jogi és erkölcsi elégtételre a jogerős büntetőítéletek bírósági megsemmisítését és nem a kegyelmet tartotta alkalmasnak.
Budapest, 1994. október 4.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró