ÍH 2019.1 A NE BIS IN IDEM ELV ÉRTELMEZÉSE

A kétszeres eljárás tilalmának szempontjai a közigazgatási és büntetőeljárás viszonylatában [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés és XXVIII. cikk (6) bekezdés; 8/2017. (IV. 18.) AB határozat; Be. 4. § (3) bekezdés; Btk. 74. § (1) bekezdés a) pont].

A törvényszék a felülbírálat alapját képező ítéletével a vádlottat költségvetési csalás bűntette [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés a) pont] miatt 4 év 6 hónap szabadságvesztésre, és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg.

A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be elsősorban felmentés, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében.

A vádlott védője írásbeli beadványában a fellebbezését a kiszabott büntetés enyhítése érdekében tartotta fenn. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem foglakozott a kétszeres eljárás tilalmával, így nem tulajdonított semmilyen jelentőséget annak, hogy a vádlottat az adóhatóság jelen ügyben 244 000 000 forint közigazgatási bírsággal sújtotta, illetve vele szemben beutazás és tartózkodási tilalom elrendelése iránt történt intézkedés.

A törvényszék ítéletének felülbírálata során az ítélőtábla elsősorban azt rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság az eljárását még a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény alapján folytatta le, azonban a másodfokú felülbírálatra már a 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) alapján került sor azonban a Be. 870. § (1) bekezdése értelmében a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az azt megelőzően a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmények akkor is érvényesek, ha ezt a Be. másként szabályozza.

Egyebekben a felülbírálat a Be. 590. § (1) és (2) bekezdései alapján teljes körű volt, így az ítélőtábla vizsgálta az eljárási szabályok megtartását, a tényállás megalapozottságát, a bűncselekmény minősítését, a büntetés kiszabását, az indokolás helyességét, valamint az ítélet egyéb rendelkezéseinek törvényességét is.

Ennek során azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértést nem vétett, így nem állapítható meg olyan perjogi hiba, ami az érdemi felülbírálatot kizárná.

Az elsőfokú bíróság a tényállást túlnyomó részt megalapozottan rögzítette, azonban a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja alapján szükséges annak kiegészítése a vádlottal szemben alkalmazott közigazgatási eljárás, illetve határozat adataival:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Sz. Megyei Adó- és Vámigazgatósága Vámellenőrzési Osztály a 2017. április 26. napján kelt határozatával a vádlottal szemben az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény (Vámtörvény) 25. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt vámfelügyelettel, vámellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt 244 595 000 forint vámigazgatási bírságot szabott ki, és annak megfizetésére kötelezte. Rendelkezett a behozott cigaretta lefoglalásáról, illetve elkobzásáról is.

A fenti kiegészítéssel a tényállás teljes mértékben megalapozottá vált, és a Be. 593. § (3) bekezdése értelmében a másodfokú ítélkezés alapját képezte.

A törvényszék az indokolási kötelezettségét alapvetően teljesítette. Részletesen foglalkozott a vádlott védekezésével, azt az eljárás során beszerzett egyéb bizonyítékokkal egybevetette. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével megfelelő indokát adta annak, hogy a vádlott miért volt tisztában azzal, hogy az általa vezetett autóbuszon a lefoglalt cigaretta mennyiség volt elhelyezve, ennek ellenére azt a vámon nem jelentette be. A tényállás így a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapult, melynek felülmérlegelésére a másodfokú eljárás során nem kerülhetett sor. Ez alapján a vádlott felmentése szóba sem jöhet.

A megalapozott tényállásból okszerű a vádlott bűnösségére vont következtetés és a cselekmény jogi minősítését is törvényesnek találta az ítélőtábla.

A büntetés kiszabása körében előterjesztett védelmi fellebbezések nem alaposak.

A vádlott fellebbezésének indokolásában hivatkozott arra, hogy a közigazgatási bírság, a közigazgatási eljárás és a büntetőeljárás egymást nem zárja ki, azonban az Alkotmánybíróság 8/2017. (IV. 18.) határozata, valamint az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott 'Fransson határozat' alapján a közigazgatási eljárásban kiszabott bírságot jelentős mértékű enyhítő körülményként kell értékelni a büntetőügyben a kétszeres büntetés elkerülése érdekében.

Az ítélőtábla megállapította, hogy jelen eljárásban valóban megállapítható az, hogy a vádlottal, mint természetes személlyel szemben alkalmazott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanazon cselekmény miatt jelentős összegű adóbírságot. Az ítélőtábla részben hivatalból, részben a védői felvetésre vizsgálta, hogy a kétszeres elítélés tilalmába ütközik-e az adóigazgatási eljárásban kiszabott adóbírság és a büntetőeljárásban alkalmazandó szankció. A ne bis in idem elv szempontjából a legfontosabb nemzetközi forrás az Európai Unió Alapjogi Chartája, az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a Schengeni Végrehajtási Egyezmény.

A Charta alkalmazásának kötelezettsége kapcsán fontos kiindulópont, hogy az Európai Unió költségvetése bevételi oldalának egyik összetevője a hozzáadott értékadó alapú saját forrás, melynek a részét képezik a vámok. A védő által is hivatkozott Akerberg Fransson ítéletben az Európai Bíróság hivatkozott arra, hogy amikor egy tagállami bíróság olyan büntetőeljárást folytat, amelyben a hozzáadott érték típusú adóval kapcsolatban felmerült adóbírságról és költségvetési csalásról kell dönteni, akkor egyben az Unió saját bevételi forrását érintő kérdésben is eljár, azaz uniós jogot is alkalmaz. Az uniós jog végrehajtása során viszont a Charta 51. cikke értelmében tiszteletben kell tartani a Chartában foglalt jogokat és be kell tartani az abban foglalt elveket is. Ez a kötelezettség akkor is terheli a tagállami szerveket, ha pusztán a tagállamon belül megvalósult bűncselekménnyel kapcsolatban járnak el. A Charta 50. cikke kétszeres eljárás alá vonás és kétszeres büntetés tilalmáról úgy rendelkezik, hogy "Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.". A Charta 52. cikk (3) bekezdés utal arra, hogyha az olyan jogokat tartalmaz, ami megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv a 4. cikkben érinti a kétszeres eljárás alá vonás vagy büntetés tilalmát. "Ha valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az államnak az igazságszolgáltatási szervei ugyan e bűncselekmény miatt nem folytathatnak büntetőeljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki." Ugyanezt az alapelvet rögzíti a Schengeni Végrehajtási Egyezmény 54. cikke is, némileg másképp fogalmazva.