57/1993. (X. 28.) AB határozat

a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségéről szóló 7/1970. (IV. 1.) Korm. rendelet, valamint e rendelet végrehajtására vonatkozó 23/1970. (HK. 2.) HM utasítás egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály és miniszteri utasítás alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségéről szóló 7/1970. (IV. 1.) Korm. rendelet 7. §-a és 18. §-ának (4) bekezdése, valamint e rendelet végrehajtására vonatkozó 23/1970. (HK. 2.) HM utasítás 24. pontja, továbbá a 119. pontjának első mondata alkotmányellenes, ezért ezeket a rendelkezéseket megsemmisíti.

A megsemmisített rendelkezések e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele napjától nem alkalmazhatók.

Az Alkotmánybíróság a 7/1970. (IV. 1.) Korm. rendelet végrehajtására kiadott 23/1970. (HK. 2.) HM utasítás 102. pontja alkotmányellenességének megállapítása iránt benyújtott indítványt és a megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségéről szóló 7/1970. (IV. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 7. §-a szerint: "Ha gondatlan bűncselekmény vagy szabálysértés miatt az eljárást valamely jogszabályban meghatározott ok miatt - ideértve a megrovásnak a 6. § (2) bekezdése a) pontjában nem említett eseteit is - lefolytatni nem lehetett, a parancsnok állapítja meg, hogy a kár a hathavi illetmény erejéig terjedő felelősség mértéke szempontjából gondatlan bűncselekménnyel okozottnak minősíthető-e." Az R. végrehajtására kiadott 23/1970. (HK. 2.) HM utasítás (a továbbiakban: U.) 24. pontja a parancsnoki ténymegállapításhoz ad eligazítást: "Abban a kérdésben, hogy a gondatlan bűncselekmény vagy a szabálysértés miatti eljárás lefolytatásának jogszabályban meghatározott akadálya van-e, az illetékes nyomozó hatóság, ügyészség vagy bíróság, illetőleg szabálysértési hatóság határozata az irányadó. A megrovás az R. 6. § (2) bekezdésének a) pontjában nem említett esetei: a nyomozóhatóság, illetőleg az ügyészség által alkalmazott megrovás."

Indítványozók az R. idézett 7. §-a és az U. 24. pontja rendelkezését az Alkotmány 57. § (2) bekezdésébe ütközőnek tartják, mert "senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg azt a bíróság, jogerős határozattal meg nem állapítja".

2. Az R. 18. §-a arról rendelkezik, hogy bár a fenti testületek tagjával szemben az illetékes parancsnok által hozott elsőfokú kártérítési határozat ellen az elöljáró parancsnokhoz fellebbezéssel lehet élni, azonban - a 18. § (4) bekezdése szerint - "A jogerős határozat további fellebbezéssel vagy bírósági úton nem támadható meg". Az U. 119. pontjának első mondata tartalmilag ugyanezt rögzíti: "Jogerős az elsőfokú határozat, ha a nyitva álló határidőben fellebbezést nem nyújtották be, továbbá a véghatározat."

Indítványozók e rendelkezéseket az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével ellentétesnek tartják, ugyanis "e jogvita - mely lényegét tekintve egy tipikus munkaügyi vita - bírói útra nem vihető".

3. Az U. 102. pontja - rendfokozattól függően 500 Ft, illetve 1000 Ft erejéig - lehetőséget biztosít arra, hogy a károkozó az általa okozott kár megtérítését kötelezvényen vállalja:

"Nem kell kárfelvételi jegyzőkönyvet készíteni, illetve a kár megtérítésére kártérítési határozatban intézkedni, ha a kár összege az 500 Ft-ot - tiszt, zászlós és tiszthelyettes (továbbszolgáló tisztes és honvéd) esetében az 1000 Ft-ot - nem haladja meg és a károkozó a kár megtérítését kötelezvényben (1. számú minta) önként elvállalta."

A tartozáselismerésre lehetőséget adó U. 102. pontját egyik indítványozó azért véli alkotmánysértőnek, mert az "összegszerű korlátozás - különösen a jogszabálynál alacsonyabb szintű miniszteri utasításban - ellentétben áll az Alkotmányban biztosított állampolgári jogokkal".

II.

4. Az 1-2. pontban foglalt indítványok megalapozottak.

4.1. Az R. 7. §-a és az U. 24. pontja a testületi tagok vétkes károkozásából eredő anyagi felelősségének egyik, szigorúbban elbírálandó esetére ad normatív rendelkezést. A szabályozás szerint a károkozási ügyben eljáró parancsnok döntése minősíti gondatlan bűncselekménnyel vagy szabálysértéssel okozottnak a kárt, ha az ügyben a bírósági vagy más hatósági eljárást lefolytatni nem lehetett. Az Alkotmánybíróság szerint, ha a károkozásért való felelősség büntetőjogi vagy szabálysértési marasztaláshoz kapcsolódik, de ilyen bírói vagy más hatósági döntés nincsen, ennek súlyosabb anyagi felelősségi következményeit az eljáró parancsnok által képviselt testületnek, nem pedig az eljárás alá vont testületi tagnak kell viselnie. Az Alkotmány 57. § (2) bekezdését alacsonyabb jogszabályi rendelkezés kibocsátása révén még kártérítési szempontból sem lehet kiterjesztően értelmezni. Alkotmánysértés nélkül nem lehet a parancsnoknak olyan jogszabályba foglalt felhatalmazást adni, hogy - megfelelő bírói ellenőrzés nélkül - a károkozási felelősség mértékének meghatározása vonatkozásában a testületi tagot úgy tekintse, mintha a bíróság vagy a szabálysértési hatóság elmarasztalta volna.

4.2. Az R. 18. § (4) bekezdése és az U. 119. pontjának első mondata tiltja, hogy a kártérítésre kötelezett testületi tag a jogerős határozatot bírósági úton támadja meg. Ez a szabályozás a testületek nem hivatásos állományú tagjai tekintetében alkotmánysértő. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése ugyanis kimondja: "mindenkinek joga van ahhoz, hogy ... valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el". Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez a bekezdés ugyan nem tekinthető általános érvényű hatásköri szabálynak, a nem hivatásos állományú tagok kártérítési ügyeiben azonban a bírósági felülvizsgálat lehetőségét nem lehet kizárni. A fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjai sajátos jogviszonyának lényegéből következik, hogy a testületi tagok a szolgálatot parancsnok és - a polgári foglalkozású személyekre irányadó jogszabályokhoz képest - szigorúbb jogi normák keretei között teljesítik. Ebből fakadóan az elöljárók szolgálati utasításaival, vezénylési intézkedéseivel, fegyelmi döntéseivel szemben korlátozott, rendszerint csak a testületen belül érvényesíthető a jogorvoslati lehetőség. (Az Alkotmánybíróság a 485/D/1992. AB határozatában - példának okáért - azt mondta ki, hogy a belügyminiszternek a hivatásos tag szolgálati viszonya keretében hozott fegyelmi határozata bírósági úton nem támadható meg.) A kártérítési kötelezettséget megállapító parancsnoki döntés azonban olyan határozat, amely a felelősségre vont személy hivatásos vagy tényleges állományú tagsága miatt függ össze a fegyveres szolgálati jogviszonnyal, jogi jellegét tekintve egyébként munkaügyi, illetve polgári jogi tartalmú. Ha pedig a döntést hozó elöljáró nem a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak sajátos viszonyaira jellemző parancsnoki feladatkörben jár el, határozata ellen - az Alkotmány már idézett 57. § (1) bekezdése szerint - a bírósági felülvizsgálat lehetőségét feltétlenül biztosítani kell.

A hivatásos állomány tagjaival szemben lefolytatott kártérítési eljárásban - a szolgálati viszonyuk sajátosságára tekintettel - a bírói út kizárása nem alkotmányellenes (578/B/1992. AB határozat 2. pont).

5. Téves viszont a 3. pontban megfogalmazott az az indítványozói felfogás, amely az U. 102. pontja alapján vállalható tartozáselismerési lehetőséget alkotmányellenesnek tekinti. Az U. 102. pontja csupán egy egyszerűsített káreljárási szabályt tartalmaz; alkalmazásának feltétele a károkozó önkéntes megtérítési szándéka, célja pedig a jelentéktelen ügyek gyors lezárása. Sem a feltétel, sem a célkitűzés nem tekinthető - miként az indítványozó véli - sem a jogalkotás rendjével [Alkotmány 7. § (2) bekezdés], sem a tulajdonhoz való joggal [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] kapcsolatos alkotmányi rendelkezések megsértésének.

III.

6. Minthogy a kifejtett érvek szerint az Alkotmánybíróság az R. 7. §-a és 18. §-ának (4) bekezdése, valamint az U. 24. pontja és 119. pontjának első mondata alkotmányellenességét megállapította, következésképpen e jogszabályi és utasítási rendelkezéseket megsemmisítette. A megsemmisített rendelkezések az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 42. § (1) bekezdése alapján e határozat közzététele napján vesztik hatályukat. Az U. 102. pontját az Alkotmánybíróság nem találta alkotmánysértőnek, ezért e rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Dr. Lábady Tamás s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,