43/1991. (VII. 12.) AB határozat
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény egyes rendelkezései, továbbá a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a gépjármű felelősségbiztosításra vonatkozó kötelező szerződéskötésnek kormányrendelettel való előírása és szabályozása nem alkotmányellenes.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 198. § (2) bekezdésében és az 567. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek alkotmányellenessége megállapítására, továbbá
a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet
alkotmányellenessége megállapítására, valamint
e jogszabályok megsemmisítésére irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság elutasítja.
Határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 13. § (5) bekezdése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás korábbi szabályait tartalmazó -módosított - 42/1970. (X. 27.) Korm. rendeletet és ennek végrehajtási rendeleteit 1991. július 1. napjával hatályon kívül helyezte. Egyúttal a Kormányrendelet megállapította a gépjármű üzemben tartója kötelező felelősségbiztosításának új szabályait.
Az új szabályozásnak - a jelen alkotmányossági vizsgálat szempontjából - lényeges rendelkezései a következők:
- a gépjármű a közúti forgalomban csak akkor vehet részt, ha üzemben tartója érvényes gépjármű felelősségbiztosítási szerződéssel (a továbbiakban: szerződés) rendelkezik [1. § (1) bekezdés];
- az üzemben tartó ezt a szerződést köteles megkötni [1. § (2) bekezdés];
- a Kormányrendelet a szerződések általános feltételeiről is szól. Ezt a Melléklet tartalmazza [1. § (3) bekezdés];
- a biztosítónak lehetőséget ad arra, hogy - a biztosítottnak meghatározott jogellenes magatartása esetében - újabb szerződés megkötését megtagadhassa [5. § (2) bekezdés];
- a biztosítási díjszabást, a biztosítás díját az Állami Biztosításfelügyelet engedélyezi és rendeli el a kötelező alkalmazását (12. §);
- a tulajdonos vagy az üzemben tartó - későbbi időponttól kezdődően, a díjszabás szerint, meghatározott feltételek mellett -díjengedményre lesz jogosult, illetve pótdíj fizetésére lesz köteles (Melléklet 10. §-a).
II.
Az indítványozók a Kormányrendeletet és az ennek bevezető részében felhívott törvényi rendelkezéseket: a Ptk. 198. § (2) bekezdését és az 567. § (3) bekezdését támadták. A beadványokat tartalmuk alapján értelmezve az indítványok a Kormányrendelet alkotmányossági vizsgálatát az I. fejezetben ismertetett rendelkezések tekintetében kezdeményezték.
Az indítványokban a következő okokat és érveket hozták fel.
a) A személyek szerződéskötési szabadságát sérti a szerződéskötés kötelező előírása, ezért a Ptk. 198. § (2) bekezdése, illetve az 567. § (3) bekezdése alkotmányellenes.
b) A gépjármű használatának feltételhez való kötése korlátozza a magántulajdont [Alkotmány 13. § (1) bekezdés].
c) A szerződéskötésre és ezzel a díjfizetésre való kötelezés a személyek alkotmányosan védett, a közteherviseléssel kapcsolatos alapvető jogát érinti (Alkotmány 70/I. §). Az erre vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthatja meg [Alkotmány 8. § (2) bekezdés]. A rendeleti szintű szabályozás, amely "adójellegű" kötelezettséget ír elő, alkotmányellenes.
d) Az Állami Biztosításfelügyeletnek jogalkotásra, jogok és kötelezettségek előírására való feljogosítása alkotmányellenes.
e) Az egyes biztosítóknak a szerződéskötés megtagadására való feljogosítása alkotmánysértő.
f) A személyeknek az a csoportja, amely a gépjárművet kevésbé használja, a díjazás módja folytán hátrányos megkülönböztetésben részesül a többiekkel szemben. Ez az Alkotmány 66. § (1) bekezdését és a 70/A. § (1) bekezdését sérti.
g) A szabályozás igazságtalan és méltánytalan megterhelést jelent a társadalom széles rétegeire nézve; gazdaságtalan és célszerűtlen módon avatkozik be a gépjármű üzemben tartásba.
III.
Az indítványok alaptalanok.
a) Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint:
"Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül".
Az Alkotmány 9. § (2) bekezdés szerint pedig:
"A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát".
A fentiekben deklarált alkotmányos elvek érvényesülésének lényeges eleme a szerződési szabadság. Ennek általános szabályát a Polgári Törvénykönyv 200. § (1) bekezdése fogalmazza meg:
"A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja".
A személyek szerződési akaratának korlátlan érvényrejuttatását a polgári jog szabályai nem teszik lehetővé; ilyen követelményt nem támaszt az Alkotmány idézett rendelkezése sem. Az eltérést nem engedő (kogens) jogszabályi rendelkezéseken túl, elvi korlátja a szerződéses szabadságnak az, hogy jogszabály a szerződés egyes tartalmi elemeit meghatározhatja [Ptk. 226. § (1) bekezdés] és az is, hogy jogszabály szerződés kötését kötelezővé teheti [198. § (2) bekezdés].
Ezek az elvont jellegű szabályok nem ütköznek az Alkotmányba. Abban a kérdésben, hogy a szerződési szabadságot korlátozó konkrét jogszabályok alkotmánysértőek-e, a szabályozás tárgyával összefüggő jogforrási szint és a szabályozás tartalma figyelembevételével, esetenként lehet állást foglalni.
A Ptk. 198. § (2) bekezdése, azon túl, hogy kimondja a kötelező szerződéskötés lehetőségét, ennek előírására felhatalmazást ad alacsonyabb szintű jogszabálynak, vagyis, a Ptk. 685. § a) pontjára figyelemmel, kormányrendeletnek. Ez önmagában ugyancsak nem alkotmányellenes. Törvényi szabályozásra csak a szerződési szabadságot közvetlenül és lényegesen korlátozó előírások tartoznak. Tekintettel arra, hogy minden előírás, amely érinti a forgalmi viszonyokat, korlátozza a felek szerződéses autonómiáját, nem lenne életszerű minden olyan előírásra törvényi szintet megkívánni, amely a szerződéses szabadságot köti.
A vizsgált esetben a biztosítási szerződés kötelező voltáról -ennek jogi lehetőségéről - törvényi szintű szabály rendelkezik: a Ptk. 567. § (3) bekezdése. A kötelező szerződés létrejöttének és tartalmának részletszabályait, a 198. § (2) bekezdésének általános és az 567. § (3) bekezdésének különös felhatalmazása alapján, kormányrendelet állapíthatta meg, a jogforrások rendjére az Alkotmányban is írt alaki szabályok sérelme nélkül [Alkotmány 8. § (2) bekezdés, 35. § (2) bekezdés].
Tartalmában sem alkotmányellenes a szabályozás.
A gépjármű üzemben tartásával járó fokozott károkozási veszély miatt, a károsultak életében, egészségében és vagyonában keletkező károk megtérítésére, a kártérítés fedezetére, de a kárfelelős érdekeinek a védelmére is, kötelező szabályozás indokolt. Ennek egyik - Alkotmányt nem sértő - jogi megoldása a felelősség biztosításra vonatkozó szerződéskötési kötelezettség.
b) Téves az indítványozónak az az álláspontja, hogy a gépjármű használatának a Kormányrendeletben való korlátozása a tulajdont sérti.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
A Kormányrendeletnek az e szempontból kifogásolt rendelkezése valóban feltételt és ezáltal korlátot szab a gépjármű közúti forgalomban való részvételének, mert ezt attól teszi függővé, hogy az üzemben tartó rendelkezik-e biztosítási szerződéssel. A tulajdonhoz való jogot azonban ez nem érinti.
c) A felelősségbiztosítási szerződés az érintett személyeket díjfizetésre kötelezi.
Tévesen érvelnek az indítványozók azzal, hogy az így keletkező díjfizetési kötelezettség a közteherviselés része és adójellegű.
A díjfizetés polgári jogi kötelezettség: az üzemben tartó részére nyújtott biztosítási szolgáltatás szerződéses ellenszolgáltatása. Jóllehet a biztosítás folytán a kárviselés társadalmi méretű elosztása következik be, a biztosítás nem minősül köztehernek, és a szerződéses díjkötelezettség nem része a közteherviselésnek.
A Kormányrendelettel előírt szerződésből eredő díjfizetési kötelezettség ezért nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 70/I. §-ban írt szabállyal, mely szerint az állampolgár - jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően - köteles a közterhekhez hozzájárulni. A szabályozás tárgyára tehát e tekintetben sem vonatkozik alkotmányos alapjog, a törvényi szintű szabályozásra [Alkotmány 8. § (2) bekezdés] emiatt sem volt szükség.
d) Nem alkotmánysértő a Kormányrendeletnek az a rendelkezése, amely a biztosítási jogviszony tartalmát úgy szabályozza, hogy a díjszabás megállapítását (engedélyezését, elrendelését) az Állami Biztosításfelügyelet jogkörébe utalja. Ez a rendelkezés összhangban van az állami biztosításfelügyeletről szóló 56/1986. (XII. 10.) MT rendelet szabályaival és megfelel az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés a) pontjában írt rendelkezésnek.
e) A Kormányrendelet nemcsak a szerződés kötelező megkötését írja elő, hanem, a Ptk. 567. § (3) bekezdésre figyelemmel, a biztosítási jogviszonyra kötelező szerződési feltételeket is megállapít. Ennek keretében - alkotmányos rendelkezés sérelme nélkül - azt is szabályozhatta, hogy a szerződés egyik alanya - a biztosító -, a másik fél - a biztosított - bizonyos jogellenes magatartása esetében az újabb szerződés megkötését megtagadhassa.
f) Az indítványozók szerint azok az üzemben tartók hátrányos helyzetben vannak, akik a gépjárművet keveset használják, mert ugyanolyan mértékű díjat fizetnek, mint a gépjárműveket gyakrabban használók, akik ezáltal több kárt okozhatnak.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gépjármű-használat feltételezett mértéke nem fogható fel olyan személyi tulajdonságnak vagy helyzetnek, amelyre az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltak vonatkoznának.
Egyébként sem igazolható a gépjármű használatának mértéke és a károkozás gyakorisága és nagysága közötti - az indítványozók által állított - összefüggés.
Az Alkotmány 66. § (1) bekezdésében írt "egyenjogúság"sérelme sem állapítható meg. A férfiak és a nők egyenjogúságát polgári és politikai, gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében védő szabály nem hozható összefüggésbe a Kormányrendeletben szabályozott polgári jogviszonyokkal és az azt rendező részletszabályokkal.
g) Az a vitatott körülmény, hogy a szabályozás az elérni kívánt célnak mennyiben felel meg a díjszabás feltételrendszere "igazságos-e", előnyös-e vagy hátrányos-e a károkozókra vagy a károsultakra nézve, nem alkotmányossági kérdés. Ennek vizsgálata kívül esik az Alkotmánybíróság hatáskörén.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a támadott jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat és a megsemmisítési kérelmeket elutasította.
Budapest, 1991.07.10
dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
dr. Ádám Antal
alkotmánybíró
dr. Herczegh Géza
alkotmánybíró
dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró
dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró
dr. Szabó András
alkotmánybíró
dr. Tersztyánszky Ödön
előadő alkotmánybíró
dr. Vörös Imre
alkotmánybíró
dr. Zlinszky János
alkotmánybíró