BH 2011.12.353 A franchise rendszerben működő partnereknek nyújtott szolgáltatások adójogi vizsgálata [1992. évi LXXIV. tv. 33. §; 1992. évi LXXIV. tv. 7. §; 1992. évi LXXIV. tv. 8.; 1996. évi LXXXI. tv. 4. §; Tanács 77/388/EGK irányelv 6. és 17. cikk Európai Bíróság C-412/02., C-269/00.]

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2005-2006. évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló átfogó ellenőrzést végzett, melynek eredményeként a felperes terhére társasági adó, általános forgalmi adó, és társas vállalkozások különadója adónemekben összesen 72 235 000 Ft adóhiánynak is minősülő adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte az adókülönbözet, valamint 30 798 000 Ft adóbírság és 13 605 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az ellenőrzési jegyzőkönyv 21-a pontja szerint a felperes által 2005 évben a franchise partnereinek ingyenesen nyújtott boltfelújítás összegét, térítésmentes átadásnak tekintette, amely az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 8. § (6) bekezdése alapján általános forgalmi adófizetési kötelezettséget von maga után. Kifejtette, hogy a felperes boltfelújításokat ingyenesen végezte, mely elsődlegesen üzleti partnereinek érdekét szolgálta, és csak közvetett, a másodlagos hatása a felperes árbevétele. Az adóhatóság levonta ennek társasági adóvonzatát is.

A jegyzőkönyv 21-b pontja rögzítette, hogy a felperes 2006. január 1-jétől a boltfelújítási költségek tekintetében új eljárást vezetett be. A felújítások összegét a partner felé kiszámlázta azzal, hogy pénzügyi teljesítést nem igényel, fizetési mód: kompenzálás. Bevezette a felújítási bonusz-rendszert, melynek alapján a franchise partner a felújítás összegében maximalizált engedményt kap az éves forgalmából. A felújítási költség összegével megegyező bonusz összegekről a felperes jóváíró számlákat állított ki. A revízió megállapította, hogy bár formailag a felújítási költségek áthárítása megtörtént, de az alkalmazott bonusz eljárás következtében az ügylet valódi tartalma térítés nélkül nyújtott szolgáltatásnak minősül.

A jegyzőkönyv 21-c. pontja megállapította, hogy a felperes a franchise üzletekben ingyenes használatba adott üzletberendezés után az általános forgalmi adót jogszerűtlenül helyezte levonásba az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján. Levonta ennek társasági adókihatását is.

A jegyzőkönyv 33-d. pontja vizsgálta felperes és a Magyar Olimpiai Bizottság (továbbiakban: MOB) között létrejött együttműködési megállapodást. Ennek alapján a társasági adóalap-csökkentő tételként történő elszámolást nem fogadta el azzal, hogy az adomány nem felel meg a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao. tv.) 4. § 1/A. pontjában részletezett feltételeknek, mely kizárja a támogatással szoros összefüggésben jelentkező közvetlenül tett vagyoni előnyt. Ezért a sportruházatok átadása termékértékesítésnek minősül az Áfa. tv. 7. § (1) bekezdés a) pontja alapján.

A jegyzőkönyv 33-f. pontja megállapította, hogy a felperes 2006 évi társasági adóalapját nem csökkenthette volna a helyi iparűzési adó címén adóévi ráfordításként elszámolt összeggel, mivel folyószámla egyenlege 16 000 Ft hátralékot mutatott ki késedelmi pótlék adónemben. A felperes eljárása nem felelt meg a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés x) pontjában foglaltaknak. Utalt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 178. § (4) bekezdésére, mely az adótartozás fogalmát tartalmazza.

Az adóbírság körében méltánylást érdemlő enyhítő körülményt a revízió nem tárt fel, kivéve a 33-f. pont tekintetében, ahol a bírság kiszabását mellőzte.

A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezését, vagy a határozat megváltoztatását és a szankciók törlését kérte. Másodlagosan kivételes méltányossági alapon kérte a kötelezettségek elengedését, illetőleg 24 hónapos részletfizetési kedvezményt.

A 21-a-c. pontok körében kifejtette, hogy a társaság adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenysége elősegítése érdekében végezte az üzletfelújításokat, és a berendezési tárgyak haszonkölcsönbe adását. A 21-a. pont tekintetében hivatkozott még az Áfa. tv. 22. § (9) bekezdésének megsértésére is. A 21-b. pont körében állította, hogy a felperesnek nem az adókikerülés volt a célja a boltfelújítási költségek rendezésének megváltoztatásával. A 33-d. pont körében utalt arra, hogy az adományozás külön jogügyletnek minősült az együttműködési szerződéshez képest. Arra a felek külön megállapodást kötöttek és időben is elkülönült. A 33-f. ponttal kapcsolatban elismerte a késedelmi pótlék tartozását, ugyanakkor közel 20 millió Ft túlfizetése volt. A nettó adótartozás fogalmának bevezetésével az adóhatóság határozata jogszerűtlen. Utalt arra is, hogy a késedelmi pótlék nem minősül adótartozásnak. Az adóhatóságok a bírságok és pótlékok megállapításánál nem vették figyelembe a társaság javára szolgáló körülményeket.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában felsorolta az ügyben alkalmazandó jogszabályokat: Art. 1. § (7) bekezdése, 2. § (1) bekezdése, 165. § (1)-(2) bekezdései, 170. § (1)-(2) bekezdései, Áfa. tv. 7. § (3) bekezdés b) pontja, 8. § (6) bekezdése, 9. § (2) bekezdés c) pontja, 13. § (1) bekezdés 35. pontja, 22. § (9) bekezdése, 33. § (1) bekezdés b) pontja, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 86. § (7) bekezdés a) pontja, a Tao. tv. 4. § 1/A. pontja, 7. § (1) bekezdés x) pontja, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 41. § (3) bekezdése.

Kifejtette, hogy az adóhatóság a 21-a, b. pontok körében nem azt állapította meg, hogy a felperes az ingyenes felújítások után a rá áthárított előzetesen felszámított áfa levonására nem volt jogosult, hanem azt, hogy a levonható adó okán a franchise partnereknek történő ingyenes átadás adókötelezettséget keletkeztetett. E körben hivatkozott a Tanács 1977. május 17-ei 77/388/EGK Irányelvének (továbbiakban: Hatodik Irányelv) 6. Cikk (2) bekezdésére. Az adóalany a terméknek, szolgáltatásnak saját üzleti tevékenység köréből való kiválásával gyakorlatilag végső fogyasztóvá válik. A vállalkozási célból ingyenesen nyújtott értékesítés fogalmát az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 35. pontja egyértelműen szabályozza. A felperes felújítását nem lehet a promóciós tevékenységhez hasonlítani, így nem alkalmazható az Áfa. tv. 7. § (3) bekezdése és 9. § (2) bekezdése sem. A felperes nem helytállóan hivatkozott az Áfa. tv. 22. § (9) bekezdésére, mert nem volt ellenérték és térítésmentes értékesítések közötti közvetlen kapcsolat. A felperes eljárása ellentétes vont a Tao.tv. 8. § (1) bekezdés n) pontjával is.

A 21-b. ponttal kapcsolatban rámutatott az Art. 1. § (7) bekezdésben előírt valódisági klauzula alapján, hogy bár formailag a felújítási költségek áthárítása 2006. évben megtörtént, de az alkalmazott bonusz-eljárás következtében az adózás eredményére és az áfa-fizetési kötelezettségére gyakorolt hatása 0. A bonusz-rendszer kizárólagos célja, hogy a felújítások miatt kiszámlázott összegek partnerek felé történő kompenzációja megtörténjen.