EH 2010.2129 A kárenyhítési kötelezettség kizárólag a károsodás időpontjára vonatkozóan értelmezhető. A károsulti kötelezettség körébe általában nem tartozik bele a kárának bekövetkezte után a kár megszüntetésére való törekvés [Ptk. 339. §, 340. §, 349. §].
Az I. r. felperes a D. Kft. adós ellen jogerős fizetési meghagyás alapján 1 532 549 forint tőke és járulékai megfizetése iránt végrehajtási lap kiállítását kérte a bíróságon, amely alapján végrehajtási eljárás indult M. P. önálló bírósági végrehajtó előtt.
A II. r. felperes szintén a D. Kft. adós ellen jogerős fizetési meghagyás alapján 20 000 000 forint, valamint 2 414 690 forint megfizetése iránt kérte végrehajtási lap kibocsátását a bíróságon. A végrehajtási eljárások szintén M. P. önálló bírósági végrehajtó előtt folytak.
A végrehajtó végrehajtási jogot jegyeztetett be a felperesek javára az adós tulajdonát képező gy.-i 252., 253. és 254. helyrajzi számú ingatlanokra, amelyeken már más végrehajtást kérők végrehajtási joga is bejegyzésre került.
A végrehajtó 2003. január 30-ára árverést tűzött ki az adós 254. helyrajzi számú ingatlanára, amelynek becsértékét 180 000 000 forintban állapította meg, majd, figyelemmel arra, hogy az árverés nem vezetett eredményre, a végrehajtó 2003. február 27-ére második árverést tűzött ki.
A F. Kft. ugyancsak végrehajtási eljárást kezdeményezett az adós ellen, majd felszámolás elrendelése iránti kérelmet terjesztett elő a bíróságon, amely 2002. október 7. napján végzésével megállapította a D. Kft. fizetésképtelenségét és egyúttal elrendelte a felszámolását. A végzés ellen az adós fellebbezést terjesztett elő.
A 2003. február 27. napján megtartott második árverés is sikertelen volt, ezért a II. r. felperes képviseletében eljárt S. Gy. bejelentette, hogy a Vht. 158. §-ának rendelkezései értelmében a becsérték feléért, azaz 90 000 000 forintért át- veszi a gy.-i 254. helyrajzi számú ingatlant. Az árverési jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a II. r. felperes 28 069 582 forint követelésének beszámításával a fennmaradó 61 930 418 forint megfizetésére a Vht. 149. §-ának (2) bekezdésének alapján 2003. május 31-ig halasztást kapott.
Időközben a bíróság a végrehajtási eljárást felfüggesztette az ítélőtábla előtt lefolytatandó érdemi intézkedés jogerős befejezéséig. Indokolásában kifejtette, hogy a F. Kft., mint hitelező felszámolási eljárást kezdeményezett az adós ellen, aki a felszámolást elrendelő határozat ellen jogorvoslattal élt. Tekintettel arra, hogy az adós ellen a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat haladéktalanul meg kell szüntetni, és az adós fellebbezése folytán a felszámolást elrendelő határozat még nem jogerős, de az ügy érdemi elbírálására jogosult ítélőtábla csak 2003. július 1. napján kezdi meg a tevékenységét, a Vht. 48. §-ának (3) bekezdése és az 1991. évi IL. törvény 38. §-ának (1) bekezdése alapján indokolt a végrehajtási eljárások felfüggesztése.
A végzés ellen a felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság 2003. november 17. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatta és a végrehajtás felfüggesztése iránt előterjesztett kérelmet elutasította.
2003. május 27. napján a II. r. felperes képviselője megjelent a végrehajtó irodájában, hogy a gy.-i 254. helyrajzi számú ingatlan vételárát megfizesse. A végrehajtó tájékoztatta a II. r. felperes képviselőjét, hogy a vételárat befizetheti, azonban az ingatlan birtokba adásáról és a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéséről a végrehajtási eljárás felfüggesztése miatt nem intézkedhet.
A D. Kft. adós felszámolását elrendelő végzés az ítélőtábla végzésével 2003. július 1. napján jogerőre emelkedett, míg a felszámolás közzététele a Cégközlönyben megtörtént. A perbeli ingatlan a felszámolási eljárásban 55 000 000 forintért került értékesítésre. A felszámolási eljárásban a felperesek a követeléseiket bejelentették, azonban a 2006. március 31-ei felszámolási zárómérleg tanúsága szerint követeléseik teljes egészében kielégítetlenek maradtak.
A felperesek a keresetükben a Ptk. 349. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére kérték az alperes kötelezését, mert az volt az álláspontjuk, hogy a bíróság végrehajtási eljárást felfüggesztő végzése jogszabálysértő volt. A felperesek a végrehajtási eljárásban érvényesített követeléseiket sem a végrehajtási eljárásban, sem a felszámolási eljárásban nem tudták érvényesíteni, ezért a végrehajtásban szereplő követelésekkel egyező mértékű káruk keletkezett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét a másodfokon eljárt ítélőtábla hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasította. A végzés indokolásában az ítélőtábla rámutatott arra, hogy a végrehajtást felfüggesztő végzés súlyosan jogszabálysértő volt, ugyanis a Vht. 48. §-ának alkalmazására nem kerülhetett volna sor azzal az indokkal, hogy a felszámolást elrendelő elsőfokú végzés jogerőre emelkedéséig - az ítélőtábla akkori megalakulása és működésének megkezdése miatt - a másodfokú döntés meghozataláig még hosszú idő van hátra. A bíróság által elkövetett kirívóan téves jogértelmezés, a Vht. idézett rendelkezésének figyelmen kívül hagyása olyan jogellenes és felróható magatartásnak minősül, amely megalapozza a kárfelelősséget, mert az irányadó jogszabály egyértelmű eligazítást adott a jogalkalmazónak, amely nem ennek megfelelő döntést hozott. A felperesek kára, valamint a káruk és az alperes jogellenes magatartása közötti okozati összefüggés vizsgálata érdekében további bizonyítás szükséges.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Indokolásában megállapította, hogy a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapításának csak akkor lenne helye, ha a bíróság a kárt jogellenesen és felróhatóan okozta volna, a bírói munka jellegével együtt járó jogértelmezési tévedés a felróhatóság körén kívül esik. Kifejtette továbbá, hogy az ingatlan II. r. felperes által történő átvételére a bíróság végrehajtási eljárást felfüggesztő végzésének semmilyen gátló hatása nem volt, a II. r. felperes az ingatlan átvételét követően a vételár-különbözet megfizetésétől saját üzleti megfontolására tekintettel zárkózott el. A II. r. felperes által állított vagyonvesztés és a végrehajtási eljárást felfüggesztő végzés között okozati összefüggés nem állapítható meg. Rámutatott arra, hogy a II. r. felperes által történő ingatlanátvétel esetén nem állítható megalapozottan, hogy az I. r. felperes végrehajtási eljárás során érvényesített követelése is kielégítést nyert volna, tekintettel arra, hogy az I. r. felperes a felfüggesztett végrehajtási eljárásban végrehajtást kérőként nem szerepelt.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla a végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az indokolásában ismételten rámutatott arra, hogy a bíróság a végrehajtást felfüggesztő végzés meghozatalakor a Vht. 48. §-ának (3) bekezdését megsértve kirívóan téves jogértelmezés eredményét alkalmazta, amely megalapozhatja a bíróság kártérítési felelősségét, ugyanis a jogalkotó a jogszabályban egyértelmű eligazítást adott a jogalkalmazónak. A II. r. felperes a felfüggesztő végzés hiányában megszerezhette volna az ingatlan tulajdonjogát úgy, hogy az már nem került volna be a felszámolandó vagyonba. Mindezekre tekintettel az új eljárásban annak a vizsgálata szükséges, hogy a II. r. felperes kártérítési igényének összegszerűsége mennyiben alapos.
A folytatódó eljárásban a felperesek módosították a keresetüket; az I. r. felperes a keresetét 221 705 forintra és annak törvényes mértékű késedelmi kamatára szállította le, míg a II. r. felperes a keresetét felemelte és elmaradt haszon címén további 90 000 000 forint és annak 2003. április 4. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a II. r. felperesnek 112 416 690 forintot és annak 2003. július 1-jétől járó törvényes mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a II. r. felperes keresetét elutasította, míg az I. r. felperes keresetét teljes egészében elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az I. r. felperes a felfüggesztett végrehajtási eljárásnak nem volt az alanya, nem rendelkezett az ingatlanra bejegyzett végrehajtási joggal, ezért az ingatlan II. r. felperes általi megszerzése esetén semmilyen mértékben nem nyert volna kielégítést a követelése. Az I. r. felperes a követeléséhez csak akkor juthatott volna hozzá, ha a II. r. felperes őt a vagyona terhére ingyenes juttatásban részesíti. Mindez a végrehajtási eljárás felfüggesztésével nem áll okozati összefüggésben, ezért az I. r. felperes keresete megalapozatlan.
Kifejtette, hogy a II. r. felperes a követelésének beszámítása után fennmaradt összeget 2003. május 27. napján kívánta megfizetni, a teljesítés azonban annak okán maradt el, hogy a végrehajtási eljárás időközben felfüggesztésre került. Amennyiben a II. r. felperes a különbözeti összeget az említett időpontig megfizeti, úgy a végrehajtó a Vht. 153. §-ában és 154. §-ában írt kötelezettségének eleget téve az árverési jegyzőkönyv másolatát megküldte volna az árverési vevő tulajdonjogának bejegyzése végett az illetékes földhivatalnak, illetve átadta volna az ingatlant a II. r. felperesnek. Minderre a D. Kft. adós felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedésének időpontjáig sor kerülhetett volna. Mindezek alapján a II. r. felperesnek a végrehajtási eljárásban érvényesített teljes követelése kielégítést nyert volna, illetve tulajdonába került volna a 180 000 000 forint értékű ingatlan.
Mindezek alapján a II. r. felperes "végrehajtás alá vont követelése" kielégítetlen maradt, illetve elmaradt haszonként jelentkezik oldalán az 50%-ra leszállított árverési vételár felett mutatkozó 90 000 000 forintos ingatlanérték rész.
A II. r. felperes kamatigényét a felszámolási eljárás jogerőre emelkedésének időpontjától, 2003. július 1-jétől tartotta megalapozottnak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta és a II. r. felperes keresetét teljes egészében elutasította.
Indokolásában ismételten rámutatott arra, hogy a végrehajtási eljárás felfüggesztéséről a bíróság a Vht. 48. §-át megsértve a jogszabály kirívóan téves és okszerűtlen értelmezésével döntött, amely a kárfelelősséget megalapozza. Az elsőfokú bíróság azonban nem vizsgálta, hogy a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében foglalt kárelhárítás körében a II. r. felperes miként járt el. A II. r. felperes tudott a felszámolási eljárás megindításáról, és a tőle elvárható gondosság esetén tudomást szerezhetett az ingatlan értékesítésről. Kifejtette, hogy az ingatlannak a végrehajtási eljárásban tervezett átvételéhez, 2003. május 27. napjához képest nem jelenthetett volna lényeges időbeli eltérést annak a felszámolási eljárásban való megszerzése, ugyanis a felszámolási eljárás közzétételétől, 2003. július 31. napjától a Cstv. 49. §-ának (2) bekezdése alapján a felszámolónak ettől az időponttól kezdődően 120 napon belül kell megkezdenie az ingatlan értékesítését.
Mulasztása, az a körülmény, hogy a felszámolási eljárásban nem lépett fel vevőként, a kártérítési felelősséget kizárja. A II. r. felperes saját döntése körébe tartozott, hogy a rendelkezésére álló vételárat nem használta fel az ingatlan megszerzéséhez, amely döntés kárkövetkezménye az alperesre nem hárítható át.
A jogerős ítélet ellen a II. r. felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő döntés meghozatalát kérte, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott kárenyhítés szabályának téves jogértelmezése folytán olyan mulasztást rótt a II. r. felperes terhére, amely kívül esik a károsulttól az adott helyzetben általában elvárható magatartás keretein. A kialakult jogalkalmazási gyakorlat szerint a károsultat a törvény szerinti kárenyhítési kötelezettség feltétlenül, de nem határok nélkül terheli. Véleménye szerint a kárenyhítésnek határa a károsultnak az a jogos igénye, hogy ez a kötelezettség számára aránytalanul nagy terhet ne jelentsen, másrészt az a józan gazdasági megfontolás, hogy e kötelezettsége csak az őt ért kár csökkentése, nem pedig a károkozó mentesítése végett áll fenn. Hivatkozott arra, hogy a tényleges kár bekövetkezését a felperesek nem akadályozhatták meg, az adott helyzetben tőlük elvárható módon a jogszabályellenesen hozott végrehajtást felfüggesztő végzést késlekedés nélkül megfellebbezték.
A II. r. felperesre méltánytalan helyzetet eredményezett volna az ingatlannak a felszámolási eljárásban való megvétele, ugyanis akkor nem élhetett volna a beszámítás lehetőségével.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a felszámolás irataiból megállapíthatóan a felszámoló a perbeli ingatlanra vonatkozóan csak 2004. február 19-én hirdette meg első alkalommal az értékesítésre vonatkozó nyilvános pályázatot, ezért iratellenes az ítélőtábla arra vonatkozó megállapítása, hogy a II. r. felperes a felszámolási eljárásban lényegtelen időbeli eltéréssel szerezhette volna meg az ingatlan tulajdonjogát.
Hivatkozott még arra is, hogy az alperes az eljárás során soha nem hivatkozott a károsult közrehatására, holott ezt a károkozónak kell bizonyítania.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése és a Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú ítéletnek az I. r. felperes keresetét elutasító rendelkezése fellebbezés hiányában elsőfokon jogerőre emelkedett, ezért az I. r. felperes kártérítési igénye a felülvizsgálati eljárásnak sem lehetett a tárgya.
A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a bíróság a végrehajtási eljárás felfüggesztéséről a Vht. 48. §-ának (3) bekezdését megsértve, a jogszabály kirívóan téves és okszerűtlen értelmezésével döntött, amely a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében, és a 349. §-ának (1) és (3) bekezdéseiben megfogalmazott kártérítési felelősséget megalapozza.
A 2003. április 4-én készült árverési jegyzőkönyv alapján megállapítható, hogy a II. r. felperes a Vht. 158. §-ának rendelkezései értelmében a becsérték feléért, azaz 90 000 000 forintért átvehette volna a gyomaendrődi 254. helyrajzi számú ingatlant, azzal, hogy beszámíthatta volna a 28 069 582 forint követelését, míg a fennmaradó 61 930 418 forintot a Vht. 149. §-ának (2) bekezdésének alapján 2003. május 31-ig kellett megfizetnie.
A II. r. felperes a perben kétséget kizáróan bizonyította, hogy rendelkezett az ingatlan vételárához szükséges pénzeszközökkel, továbbá a vételár kiegyenlítése érdekében 2003. május 27-én meg is jelent a végrehajtó irodájában. A vételár megfizetése azonban a nem szabályosan és nem jogerősen elrendelt végrehajtás felfüggesztése miatt elmaradt. Amennyiben a II. r. felperes a különbözeti összeget megfizette volna, úgy a végrehajtó a Vht. 153. §-ában és 154. §-ában írt kötelezettségének eleget téve az árverési jegyzőkönyv másolatát megküldte volna az árverési vevő tulajdonjogának bejegyzése végett az illetékes földhivatalnak, illetve átadta volna az ingatlant a II. r. felperesnek, ez azonban a bírói hiba miatt elmaradt.
Mindezeknek a cselekményeknek tehát meg kellett volna történnie a felszámolási eljárást elrendelő végzés jogerőre emelkedéséig, 2003. július 1-jéig. Ennek alapján kijelenthető, hogy a végrehajtást jogszabálysértően felfüggesztő határozat miatt maradt el a perbeli ingatlanra az árverés hatályával való tulajdonszerzés. Ez az ingatlan ugyanis már nem tartozott volna az adós vagyonába, így a felszámolás alá került vagyonba sem, ezért a felszámolás során történő értékesítése szóba sem jöhetett volna.
Mindezek alapján, ahogyan a jogerős ítélet is megállapította, a II. r. felperesnek kára keletkezett, mert a követelése nem nyert kielégítést, és elmaradt az ingatlan tulajdonjogának megszerzése is.
A jogerős ítélet - annak ellenére, hogy megállapította az alperes kártérítő felelősségét - a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással kizárta a kár megtérítésének kötelezettségét, arra hivatkozással, hogy a II. r. felperes nem tett eleget a kárelhárítási kötelezettségének; az ezzel kapcsolatos álláspontja azonban több okból is téves.
A felperes helyesen hivatkozott arra a felülvizsgálati kérelmében, hogy a károsult esetleges közrehatása az elsőfokú eljárásnak nem volt a tárgya és az alperes fellebbezésében sem történt erre való hivatkozás, ezért sérült a Pp. 3. §-ának (1), (2) és (3) bekezdéseiben foglalt kérelemhez kötöttség elve. A másodfokú bíróság ezért tévesen úgy vette figyelembe a Ptk. kárelhárításra, kárenyhítésre vonatkozó rendelkezését, hogy erre már a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése szerint hivatkozás sem történhetett volna.
A károsult közrehatása tekintetében az alperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, és nem a másodfokú bíróságot, mindez azzal, hogy a kárenyhítési kötelezettség teljesítése egyébként is kétfokú eljárásban lett volna vizsgálható.
Az eljárásjogi szabályok megsértése mellett a jogerős ítélet téves álláspontra helyezkedett a kárelhárítási kötelezettségre vonatkozó anyagi jogi szabály megítélésében is, ez a kötelezettség ugyanis nem járhat a már bekövetkezett kárt utólag elenyésztető hatással. Ennek értékelésére a perben kizárólag akkor kerülhetett volna sor, ha a felróható károsulti hibát a károkozó bizonyította, abban az esetben, ha az az eljárási szabályok megtartásával, az alperes hivatkozása folytán a per tárgya lett volna.
A kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettség, a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében és a PK 36. számú állásfoglalásában foglaltakra is figyelemmel, kizárólag a károsodásra vezető folyamatban, illetőleg a károsodás időpontjára vonatkozóan értelmezhető. A károsulttól elvárható kötelezettség körébe nem tartozik bele a kárának bekövetkezte után a kár megszüntetése érdekében való cselekvés. A másodfokú bíróság tévesen azt várta el, hogy a már károsodott II. r. felperes hozza magát olyan helyzetbe, amellyel megszünteti a kárát. Ilyen kötelezettség azonban a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdéséből nem következik.
A II. r. felperes a kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének eleget tett, a végrehajtás felfüggesztését elrendelő végzést megfellebbezte, illetve hitelezőként bejelentette az igényét a felszámolási eljárásban. A II. r. felperestől további, a kár megelőzését, illetőleg enyhítését célzó magatartások nem várhatók el. Így nem várható el az sem, hogy a II. r. felperes az adóssal szemben fennálló követelésének beszámítása nélkül vegye meg a felszámolási eljárás során az ingatlant, továbbá az sem, hogy a bizonytalan kimenetelű felszámolás során történő értékesítésben részt vegyen, amikor a végrehajtási eljárás során biztosan hozzájuthatott volna a perbeli ingatlanhoz. A jogerős ítéletnek téves az arra vonatkozó álláspontja is, hogy a II. r. felperes lényeges időbeli eltérés nélkül hozzájuthatott volna a perbeli ingatlanhoz, ezt a perbeli bizonyítékok nem támasztják alá. A felszámolási eljárásról csupán annyi tudható a perben szereplő adatokból, amellyel ezek alapján a másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette. Az egyébként is téves álláspontját a másodfokú bíróság a jogszabályból levezethető hipotetikus következtetéseire alapította, miközben a felszámolási eljárás lefolyásának pontos adatai nem voltak ismertek. Ezekre, mint új körülményekre a felülvizsgálati kérelmében a II. r. felperes sem hivatkozhatott.
Mindezekből egyértelműen következik, hogy a II. r. felperesnek kára keletkezett, és a kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének is eleget tett.
A II. r. felperes a módosított keresetében 90 000 000 forint elmaradt hasznát kívánta érvényesíteni arra vonatkozóan, hogy az alperes hibájából nem jutott hozzá a ténylegesen 180 000 000 forintot érő ingatlanhoz. A perbeli adatokból ismert az a tény, hogy a végrehajtó a 254. helyrajzi számú ingatlan becsértékét 180 000 000 forintban állapította meg, míg az ingatlan a felszámolási eljárásban 55 000 000 forintért kelt el. Ezek a tények azonban a II. r. felperesnek a 90 000 000 forint elmaradt haszonra való igényét nem támasztják alá, a II. r. felperes ezt a kárát a perben nem bizonyította. Kár pedig az lehet, amilyen értékhez a II. r. felperes - az alperes jogellenes magatartása hiányában - bizonyosan hozzájutott volna.
A II. r. felperes a keresetében megjelölt 22 414 690 forint vagyoni kár megtérítésére vonatkozó igényét bizonyította, ezért az megalapozott, azonban az elmaradt haszon iránti igénye teljességgel alaptalan.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és miután a döntéshez szükséges tények megállapíthatóak voltak, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztató határozatot hozott.