EH 2007.1617 Megszegi a hitelintézet a jogszabályban előírt kötelezettségét, ha a külkereskedelmi ügyletekre vonatkozó átutalási megbízást csak formálisan ellenőrzi és az átutalást - annak jogcímét figyelmen kívül hagyva - teljesíti. Felelőssége az üzleti haszon elmaradása miatt csak akkor állapítható meg, ha a károsult bizonyítani tudja, hogy az idegen források felhasználásával kötött szerződést a jogellenesen átutalt összeg felhasználásával maga is teljesíteni tudta volna [52/1990. (III. 21.) MT rend.[1] 4. § (3) bek., Ptk. 339. § (1) bek.].

Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a felperes jogelődje - az R. P. Kft. - (a továbbiakban: Kft.) 1992 novemberében 1 000 000 USD összegű hitelt vett fel az E. und H. Bank AG-től (a továbbiakban: H. Bank). A kölcsön visszafizetéséért az alperes 1992. november 10-én bankgaranciát vállalt. A H. Bank 1996. január 2-án a bankgaranciát lehívta, az alperes azonban a teljesítést megtagadta.

A H. Bank által indított perben az elsőfokú bíróság a 2000. március 1-jén kelt ítéletében az alperest tőke és kamat címén 1 077 254,77 USD megfizetésére kötelezte. Az alperes 2000. július 7-én az ítéletben írt kötelezettség teljesítéseként 294 898 446 Ft-ot átutalt a H. Bank részére.

A Kft. az 1994. április 28-án tartott taggyűlésén megállapodást kötött orosz állampolgárokkal, amely szerint az orosz partnerek tagként belépnek a Kft.-be és 47 140 000 Ft összegű törzstőke-emelést hajtanak végre, valamint olyan üzleti tevékenységet hoznak a vállalkozásba, melyben nyersolaj beszerzését, valamint ennek az értékesítésig felmerülő valamennyi költségét vállalták akként, hogy tagi kölcsönként azt a Kft. rendelkezésére bocsátják. A Kft. vállalta az üzemanyag értékesítését. A Kft. korábbi tagjai, valamint az új tagok 1994 júliusában társasági szerződést írtak alá. Rögzítették, hogy a társaság törzstőkéjét 96 200 000 Ft-ra felemelik, ebből az új tagok 47 140 000 Ft pénzbetét befizetését vállalták. A társaság képviseletéről akként rendelkeztek, hogy a korábbi képviselő L. A., valamint S. V. V. és R. S. Sz. ügyvezetőként a társaságot önállóan jogosultak képviselni. A Kft., valamint az új tagok 1994. július 11-én szindikátusi szerződést kötöttek, amelyben kiegészítették az április 28-ai megállapodásban foglaltakat azzal, hogy az új tagok minimum havi 10 000 tonna kőolaj beszerzését biztosítják. Megállapodtak továbbá abban is, hogy az olaj-üzletág bevételeit a Kft. a bankszámlája mellett nyitandó alszámlán külön kezeli, az e számla feletti rendelkezés oly módon történik, hogy a három ügyvezető együttesen ír alá. A változás bejegyzése iránti kérelmet a cégbíróságnál előterjesztették.

A Kft. törzstőke-számláját és bankszámláit az alperes D.-B. Igazgatósága vezette. 1994. szeptember 19-én a két orosz ügyvezető kérésére az alperes D.-B. Igazgatósága a korábbi törzstőke-számla helyett egy új törzstőke-számlát nyitott azzal, hogy a számla felett a két orosz ügyvezető együttesen jogosult rendelkezni. Ezt követően kérték, hogy a D.-B. Igazgatósága a törzstőke-számlát telepítse át az alperes B. Igazgatóságához. Ugyanezen a napon a két orosz ügyvezető a felperes részére a B. Igazgatóságnál újabb bankszámla-szerződést kötött újabb forintszámlát, valamint új devizaszámlát is nyitott, amelyeken együttes rendelkezési jogukat kötötték ki. 1994. október 3-án az orosz ügyvezetők átutalási megbízást adtak az alperes B. Igazgatóságának arra, hogy a felperes devizaszámlájáról utaljon át a B. Bank Londonon keresztül az R. Ltd. kedvezményezettnek 311 775 USD-t. Az átutalás jogcímét "szállítási előleg"-ben jelölték meg. A belvárosi igazgatóság 1994. október 11-én továbbította a megbízást, 1994. október 12-én a devizaszámláról a 311 775 USD-t swift üzenettel útnak indította a kedvezményezett bankjához. Az összeg fedezetével - összességében 33 615 581 Ft-tal a Kft. forintszámláját megterhelték.

A Kft. korábbi nyolc tagja 1994. szeptember 16-án taggyűlést tartott. L. A. ügyvezető arról tájékoztatta a tagokat, hogy az olaj-üzletág a szindikátusi szerződésben foglalt gazdasági célokat nem tudja megvalósítani. Emiatt visszavonták a cégbírósághoz tett változás bejegyzése iránti kérelmet. Értesítették az orosz ügyvezetőket, hogy L. intézkedett a számlával való rendelkezési joguk visszavonásáról. Október 6-án L. ügyvezető telefonon, majd telefaxon kérte, hogy "a volt olaj-üzletág által nyitott egyszámlát" az alperes tiltsa le. Ezt követően L. október 11-én összehívta a Kft. taggyűlését, amely határozott az új tagok kizárásáról, illetőleg az új ügyvezetők visszahívásáról. Az erről szóló taggyűlési határozatot L. A. 1994. október 13-án adta át az alperesnek, és kérte a 311 775 USD összeg átutalására vonatkozó megbízás visszatartását. Az alperes külkereskedelmi igazgatósága az átutalást még október 13-án telefonon, majd telefaxon tárgy-talanította, a B. Bank of London azonban közölte, hogy a kedvezményezett javára az átutalást már teljesítette.

A felperes az 1997. június 10-én előterjesztett keresetében kérte kötelezni az alperest, az általa átutalt 311 775 USD, valamint a készpénzben kifizetett 61 393 USD 1994. október 12-én érvényes 108,96 Ft/USD árfolyamon számított forintellenértékének - 40 663 385 Ft tőkének - ennek 1994. október 13-ától járó késedelmi kamatának, valamint a perrel felmerült költségeknek a megfizetésére. Keresetét a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdésére, valamint 339. §-ának (1) bekezdésére alapítva kártérítésben jelölte meg. Hivatkozott arra, hogy az alperes megszegte a vele kötött bankszámla-szerződést, valamint a Ptk.-nak a bankszámla-szerződésre vonatkozó 529. §-ában, a pénzforgalmi rendelkezésekben, valamint a devizáról szóló 1974. évi I. törvény 5. §-ában, végül az üzletszabályzatban és az alperes általános szerződési feltételeiben írt rendelkezéseket.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, marasztalása esetére beszámítási kifogást terjesztett elő, amelyben előadta, hogy a jogerős ítéletnek megfelelően 2000. július 7-én a H. Bank részére átutalt 1 077 254,67 USD-t, amelynek forintellenértékét - 294 898 446 Ft-ot - beszámítani kérte a vele szemben támasztott követelésbe.

A Kft. a perben érvényesített követelését 1997. augusztus 4-én a perben nem álló M. Rt.-re engedményezte. E részvénytársaság szétválása után a perbeli követelést teljes egészében a felperes szerezte meg, a felperes perbeli jogutódlását a bíróság végzéssel megállapította.

Az elsőfokú bíróság a korábbi eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte. A Legfelsőbb Bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes keresetét 61 393 USD forintellenértékét kitevő 6 689 380 Ft tekintetében elutasító részében helybenhagyta. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az újonnan megválasztott ügyvezetők önálló képviseleti jogosultsággal rendelkeztek, így részükre a készpénzben történő kifizetéssel az alperes jogellenes magatartást nem valósított meg. A részítéletben rögzítette viszont, hogy az orosz ügyvezetők a 311 775 USD átutalásának jogcímét "szállítási előleg"-ben jelölték meg. Ezen átutalás teljesítésére a külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos fizetések lebonyolításának rendjéről szóló, még hatályban lévő 52/1990. (III. 21.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) a külföldi pénznemben végzett pénzintézeti tevékenységről szóló 4/1992. (PK 10.) MNB rendelkezés, valamint az alperes üzletszabályzata volt irányadó. Az alperes üzletszabályzata 12.1.3. pontja szerint a bank a külkereskedelmi ügyletekre vonatkozó megbízásokat teljesítés előtt ellenőrzi és abban az esetben teljesíti, ha a megbízások megfelelnek a hatályos jogszabályoknak. Az alperesnek kell bizonyítania, hogy a deviza átutalásának a teljesítését megelőzően mennyiben tett eleget a hivatkozott jogszabályokban előírt ellenőrzési kötelezettségének. Amennyiben bizonyítható, hogy az alperes mulasztott, a követelés megítélésénél figyelemmel kell lenni arra is, hogy az ügyvezetők felróható magatartása a felperes terhére esik, amely alapot szolgáltathat a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdésében írt kármegosztásra.

A felperes a megismételt eljárásban a keresetében kártérítés címén kérte az átutalt 311 775 USD forintellenértékének, 33 971 004 Ft-nak, ennek 1994. október 13-ától járó kamatának; elmaradt haszon címén pedig 512 400 281 Ft-nak és annak 1995. július 1-jétől járó kamatainak, valamint a perköltségeknek a megfizetésére kötelezni az alperest. Kérte az alperes beszámítási kifogásának elutasítását.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a felperes keresetét elutasította és a felperest az alperes javára 3 750 000 Ft részperköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a 311 775 USD átutalásakor megszegte a jogszabályokban előírt ellenőrzési kötelezettségét és e jogellenes magatartásával összefüggésben a felperesnek kárt okozott, amelynek bekövetkezésében a felperes maga is közrehatott, mivel három ügyvezetőjének magatartása a felperes terhére esik. A kármegosztás arányát 50-50%-ban határozta meg, ezért a 311 775 USD átutalása kapcsán keletkezett, az alperest terhelő kár összege 16 841 406 Ft és járulékai, míg az ezt meghaladó további 16 841 406 Ft-ot és annak járulékait a közrehatása folytán a felperes tartozik viselni.

Alaptalannak ítélte a felperesnek az elmaradt vagyoni előny iránt előterjesztett keresetét, megállapítva, hogy az alperes jogellenes magatartása és a Kft. olaj-üzletágának megszűnése között okozati összefüggés nem állapítható meg.

A felperes 16 841 406 Ft-ot és járulékait kitevő jogszerű követelésével szemben alaposnak találta az alperes beszámítási kifogását. Abból indult ki, hogy az alperes a már ismertetett bírósági ítéletek alapján 2000. július 7-én 294 898 446 Ft-ot utalt át a H. Bank AG részére, amelyet az alperes jogosult a felperessel szemben fennálló tartozásába a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján beszámítani. A beszámítás következtében a felperes követelése - amely kamatokkal együtt is lényegesen alatta maradt az alperes követelésének, a beszámítás következtében a Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint megszűnt, ezért a keresetet elutasította.

A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte a felperest az alperes javára 1 800 000 Ft másodfokú részperköltség megfizetésére. Mind a fellebbezést, mind a csatlakozó fellebbezést alaptalannak ítélte. Megállapította, hogy az alperes megszegte a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény (Pit.) 19. §-ának (1) bekezdésében, a külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos fizetésekkel kapcsolatos rendjét szabályozó 52/1990. (III. 21.) MT számú rendelet 4. §-ának (3) bekezdésében, valamint az 1993. január 1-jén kelt üzletszabályzatának 4.3.4. pontjában és 12.3. pontjában írt a rendelkezéseket. Nem tulajdonított jogi jelentőséget annak, hogy a felperes ügyvezetői "K1., illetőleg K2." jelű nyomtatványon terjesztették-e elő a deviza átutalására vonatkozó rendelkezésüket. Az átutalás felperesi ügyvezetők által megjelölt jogcíme "szállítási előleg" volt, és mert előleg átutalására az 52/1990. (III. 21.) MT rendelet 4. §-ának (3) bekezdése szerint a jogszabályban írt biztosítékok hiányában sor nem kerülhetett, a felperesnek tisztáznia kellett volna pontosan az átutalás jogcímét, enélkül azt nem teljesíthette.

Elfogadta a kár összegszerűségeként az elsőfokú bíróság által megállapított 33 682 812 Ft-ot, és az elsőfokú bíróságnak a kármegosztással, annak arányával, valamint az elmaradt haszonnal kapcsolatos jogi álláspontját is.

Végezetül megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen adott helyt az alperes beszámítási kifogásának. A felperes a szétválási szerződés szerint teljes egészében megszerezte a perbeli követelést, ezért az alperes a felperessel mint engedményessel szemben a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint a kereseti követeléssel szemben jogosult beszámítani a bankgarancia-szerződés alapján általa kiegyenlített teljes összeget.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, helyette új határozat hozatalát és a kármegosztás mellőzésével az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Ha a Legfelsőbb Bíróság a felperes közrehatását megállapítja, közrehatásának mértékét a 40%-ban kérte meghatározni. Az alperes beszámítási kifogását az alperes 294 898 446 Ft követelésének 6%-át kitevő 17 693 906 Ft-ban elismerte, ennek beszámításával a keresetét 58 360 634 Ft-ban és kamataiban, továbbá 273 438 000 Ft elmaradt haszonban és kamataiban tartotta fenn. Másodlagosan mindkétfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében, a 328. §-ának (1) bekezdésében, a 329. §-ának (3) bekezdésében, a Gt. 79. §-ának (3) bekezdésében foglaltak, továbbá a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésében, 206. §-ának (1) bekezdésében, 218. §-ában, 221. §-ának (1) bekezdésében és az 1991. évi LXIX. törvény 19. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Azt nem vitatta, hogy az ügyvezetője L. A. 1994. október 6-án már értesült az orosz ügyvezetők számlanyitásáról, továbbá, hogy a pénzforgalom korlátozására, illetőleg az átutalás letiltására alkalmas okiratokat olyan időben adta át az alperesnek, amikor már sor került a 311 755 USD átutalásának elindítására. Álláspontja szerint azonban L. A. ügyvezető közrehatását az eljárt bíróságok anélkül állapították meg, hogy figyelembe vették volna L. A., valamint az alperes osztályvezető-helyettesének közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatát. Nem vették figyelembe az 1994. október 17-én kelt "alperesi belső feljegyzés" tartalmát, amely szerint az ügy tisztázásáig a kérdéses számla zárolva van. Az alperes alkalmazottai ennek ellenére mégis az átutalás teljesítése mellett döntöttek. Sérelmezte, hogy a tényállás nem tartalmazta, hogy a B. Bank of London mikor teljesítette a kedvezményezett javára az átutalást, így az ítéleti tényállás e tekintetben hiányos, ezért az ítélet megalapozatlan. Nem tisztázott ugyanis, hogy L. A. a londoni bank jóváírását megelőzően vagy azt követően intézkedett-e az alperesnél továbbá, hogy az alperesnek mennyi ideje lett volna a jóváírás leállítására a londoni banknál.

A kármegosztás tekintetében azért is sérelmezte a kármegosztás arányának 50-50%-ban történő megállapítását, mert álláspontja szerint a bank alkalmazottaival szemben az elvárhatósági színt magasabb mint a Kft. alkalmazottaival szemben. [Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése]. Lényegében ugyanezt fogalmazza meg az 1991. évi LXIX. törvény 19. §-ának (1) bekezdése is.

Az engedményezett követelés beszámításával kapcsolatosan vitatta, hogy az alperes a teljes követelés beszámítására jogosult lenne. Állította, hogy a Gt. 79. §-ának (3) bekezdése szerint a szétválás előtt keletkezett kötelezettségeknek csak 6%-áért felel. A másodfokú bíróság döntése, miszerint az alperes a teljes követelést jogosult beszámítani, ellentétes a Gt. 79. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal.

Sérelmezte, hogy az eljáró bíróságok mellőzték az alperes beszámítható követelése mértékének megállapítását, ezzel lényeges eljárási szabálysértést követtek el. E körben előadta; nem mindegy az USD-ben megjelölt összeg forintellenértékének meghatározásánál, hogy a bankgarancia lehívásakor irányadó átváltási árfolyamot vagy a bírósági ítélet alapján történő fizetéskori átváltási árfolyamot veszik-e alapul. Az alperes a bankgarancia szerződésben foglalt kötelezettségeit megsértve járt el, amikor az általa kiadott bankgarancia-nyilatkozatban foglaltak ellenére a lehíváskor nem teljesített. Később jóval magasabb volt az átváltási árfolyam, ezért a beszámításra alkalmas forintösszeg meghatározásánál nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy mennyi lett volna a fizetendő összeg, ha a bankgarancia-szerződést az alperes rendben teljesíti.

Az elmaradt vagyoni előnnyel kapcsolatosan vitatta, hogy a 311 775 USD átutalása nélkül sem tudta volna folytatni az olajszármazék forgalmazási tevékenységét. Sérelmezte, hogy az S. A. S. céggel kötött szerződés alapján elmaradt hasznot nem ítélt meg javára a bíróság. A szakértői véleményre hivatkozott, amely bár megállapította, hogy az olaj-feldolgozási szerződés szerint a felperes jogelődjének az első 30 000 tonna kőolaj feldolgozásához 400 500 USD-t kellett volna előre fizetnie, kellő bevételre kisebb mennyiségű kőolaj feldolgozásából is szert tehetett volna, ezért ha az orosz üzlettársak 1994. október 12-én nem utalják el a 311 775 USD-t, úgy az olajforgalmazási tevékenység - ha kisebb mennyiségben is - folytatható lett volna. E kérdésben a szakértői vélemény megállapításait mellőzni jogszerűen nem lehetett, illetőleg az eltérést meg kell indokolni. A perbeli esetben a bíróság az indokolási kötelezettségének e vonatkozásban nem tett eleget.

Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet indokolását kérte hatályon kívül helyezni és azt megállapítani, hogy az alperes károkozó magatartást nem tanúsított. Amennyiben a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a bíróság nem teljesítené, úgy minden vonatkozásban kérte hatályában fenntartani a másodfokú ítéletet.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság mellőzte a felülvizsgálati kérelemben írt azon felperesi előadások érdemi vizsgálatát, amelyekre a felperes a fellebbezésében nem hivatkozott. A felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős ítélet, ezért felülvizsgálat alapjául csak olyan jogi álláspont, illetve jogszabálysértés szolgálhat, amelyet a fellebbezésben a fél előadott és amelyet a másodfokú bíróság az érdemi döntésre kiható eljárási szabálysértéssel elmulasztott elbírálni vagy az elbírálását, annak eredményét a fél jogszabálysértőnek tartja. A másodfokú bíróság a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése szerint az elsőfokú ítélet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálja felül, így a jogerős ítélet nem sérthet jogszabályt akkor, ha a fellebbező fél által nem állított ténybeli megalapozatlanság vagy nem sérelmezett jogi álláspont kérdésében nem foglalt állást. Erre tekintettel a felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság mellőzte a beszámítani kért alperesi követelés összegszerű kiszámítását. Az elsőfokú bíróság az ítéletében a pontos összeget kiszámította, annak összegszerűségét az alperes részéről történt teljesítés időpontjában érvényes 273,75 Ft/USD árfolyama alapulvételével 294 898 446 Ft-ban határozta meg. A felperes a fellebbezésében a követelés összegszerűségének fenti módon történő meghatározását nem sérelmezte, - sőt a fellebbezésében ennek alapulvételével számította ki az alperes által jogszerűen beszámíthatónak tartott összeget - ezért a másodfokú bíróságnak ebben a kérdésben állást foglalnia nem kellett, az állásfoglalás mellőzésével jogsértést nem követett el.

Alaptalanul sérelmezte továbbá a felperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy az eljárt bíróságok nem tisztázták mennyi ideje volt az alperesnek az átutalás teljesítésének leállítására a külföldi banknál. Az nem volt vitás a felek között, hogy az alperes 1994. október 12-én indította az átutalást, 13-án L. ügyvezető írásban kérte az átutalás visszatartását, továbbá, hogy az összeg jóváírása október 14-ei árfolyamon történt. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes az átutalást október 13-án telefonon, majd telefaxon "tárgyta-lanította" de ez már nem vezetett eredményre, mert a jóváírás időközben megtörtént. A felperes a fellebbezésében nem sérelmezte e vonatkozásban a tényállás megállapítását, bizonyítási indítványt a jóváírás időpontjára nézve nem terjesztett elő. Felülvizsgálati kérelmében ezért alaptalanul hivatkozott eljárási szabálysértésre. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság azzal sem, hogy a tényállás megállapításánál nem vette figyelembe L. A. ügyvezető, valamint az alperes osztályvezető-helyettesének közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatát. A közjegyző által kiállított okirat a Pp. 195. §-ának (1) bekezdésében írt olyan közokirat, amely azt bizonyítja, hogy a nyilatkozó az abban foglalt nyilatkozatot megtette. Nem bizonyítja azonban annak a tartalmi valódiságát, ezért a felperes a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatok figyelmen kívül hagyását alappal nem sérelmezheti.

Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy a közrehatás mértékének meghatározásánál a másodfokú bíróság nem értékelte kellőképpen a körülményeket. A másodfokú bíróság a figyelembe vett körülményeket felsorolta, azokat okszerűen értékelte és a döntését kellő módon megindokolta. A döntése ezért nem törvénysértő. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a kármegosztás arányának megállapításánál, hogy az orosz tagok akkor, amikor az alperes B. Igazgatóságánál a pénzforgalmi számlákat nyitották, a felperes ügyvezetői voltak, és amikor az átutalási megbízást megadták még az alperesnél mint a Kft. bankszámlája feletti rendelkezésre jogosultak voltak bejelentve. A fentiek szerint ezért nemcsak L. A., hanem az orosz ügyvezetők tevékenysége is a felperes terhére esett. Az iratokból megállapítható volt, hogy az orosz tagokkal való együttműködésben már az együttműködés első két hetét követően zavarok keletkeztek, ennek ellenére 1994. október 6-án - amikor a felperes saját előadása szerint is tudomást szerzett a számlanyitásról, még mindig a Kft. ügyvezetői voltak. A felperes képviseletében eljáró dr. P. I. ügyvéd már az 1994. szeptember 16-án kelt levelében azt közölte az orosz ügyvezetőkkel, hogy L. A. intézkedett a számlával való rendelkezési joguk visszavonásáról, valamint a nyomozati iratok 65. oldalán elfekvő, a felperes által R. S. Sz.-hez - az egyik orosz ügyvezetőhöz - intézett levélben azt közölte, hogy a Kft. intézkedik nevezett betétjének a visszafizetéséről. Az újonnan belépett tagok ezekből a közlésekből tudták, hogy a Kft. a pénzkezelés feletti jogaikat korlátozni kívánja. Ilyen körülmények között a taggyűlés haladéktalan, szakszerű összehívása nem tűrt volna halasztást. Amikor a Kft. ügyvezetője L. A. tudomást szerzett az új számlák nyitásáról, az orosz partnerek pénzkivonási szándékával számolnia kellett. Az alapiratok között 1/F/22. sorszám alatt került csatolásra L. A.-nak az alpereshez 1994. október 6-án keltezett levele, amelyben - bár az ott nyitott számlák fölött rendelkezési joga nem volt - azt kérte a B. Igazgatóságtól, hogy "a volt olaj-üzletágunk által nyitott egyszámlát letiltani szíveskedjenek ... a volt-olajüzletág végérvényes kizárásáról a határozat megszületése után … fordulunk Önökhöz ..." Ugyanakkor nevezett nem gondoskodott arról, hogy az aláírási jogát az új számla fölött az alperesnél az akkor még irányadó 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 4. §-a szerint bejelentse, illetve a bejelentését utóbb érvénytelenítette. Ennek hiányában viszont az új számla fölött rendelkezni nem volt jogosult. Ezek a késlekedések is a felperes terhére esnek. A körülmények okszerű mérlegelésével jogsértés nélkül állapították meg ezért az eljárt bíróságok a közrehatás mértékét 50-50%-ban.

Az elmaradt haszon megfizetése iránti kereset elutasítása is jogszabálysértés nélkül történt. A bizonyítékok és az ügy körülményeinek okszerű mérlegelésével jutott a bíróság arra a következtetésre, miszerint a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy a vagyonában beállt értékcsökkenés az S. A. S.-el kötött ügylet teljesítésének elmaradása, illetőleg amiatt következett be, hogy az alperes által átutalt 311 775 USD-t a gazdálkodásában nem tudta további nyersolaj-szállítmány beszerzésére és finomítására, valamint értékesítésére fordítani. Az 1994 augusztusában kelt és a megismételt eljárásban 10/F/2. sorszám alatt csatolt, az S. A. S.-val kötött szerződés szerint a szlovák olajfinomító 1994. július és december között havi 30 000 ezer tonna kőolaj átadására biztosított kapacitást. Arra a perben nem merült fel adat, hogy ezt a szerződést a szlovák fél meghosszabbította volna. Az is megállapítható volt, hogy az olajfinomító részére összesen 10 000 tonna nyersolaj feldolgozására került sor, a kft. további szállítmányok feldolgozását nem kérte. Az nem kétséges, hogy valamely összegnek a gazdálkodásból történő kivonása az elvonás és annak visszafizetése közötti időben a késedelmi kamatot meghaladó kárt okozhat, a károsultnak azonban bizonyítania kell a hasznot hajtó ügylet lebonyolíthatóságának reális lehetőségét.

Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy az eljárt bíróságok az okozati összefüggés megállapítása körében nem vették figyelembe a szakértői véleményben foglaltakat. Az okozati összefüggés vizsgálata nem szakértői kérdés. A szakértő a szakvéleményében csupán arról nyilatkozott, hogy az első 30 000 tonna kőolaj feldolgozásához 400 500 USD-t kellett volna előre fizetni, és ha a 311 775 USD-t a Kft. a feldolgozásra fordította volna, abból 91 146 000 Ft haszonra tehetett volna szert. A szakértő arra is utalt, hogy a kárszámítása azon feltételezésen alapult, hogy a költségszámlák 10 000 tonna kőolaj feldolgozásával kapcsolatosak, e mennyiségre az árbevételi és a költségszámlák teljes körűek, a 30 000 tonnára számolt fedezeti összeg háromszorosa a 10 000 tonnára számoltnak (36. sorszámú kiegészítő szakértői vélemény).

Az okozati összefüggés vizsgálatánál a bíróságnak figyelemmel kellett lennie arra, hogy a kft. az 1994. április 28-ai megállapodásban rögzítettek szerint (alapiratok 1/F/2.) egyéb - az olaj-üzletágtól eltérő tevékenysége finanszírozásához 1992-ben 1 000 000 USD hitelt vett fel. A megállapodásban az orosz partnerek azt vállalták, hogy olyan üzleti tevékenységet hoznak a kft.-be, amelyből egy év alatt garantált a hitelek visszafizetése. A kft. importengedélye alapján Oroszországból nyersolajat importálnak világpiaci áron, bonyolítják a behozatalt, megkötik a szükséges szerződéseket és tagi kölcsönként állják annak valamennyi kiadását egészen az értékesítésig. Az értékesítés a kft. feladatát képezte.

1994 nyarán megindult az olaj-üzletág működése az S. A. S.-sel az orosz partnerek az olajfinomításra vonatkozó szerződést augusztusban megkötötték és 10 000 tonna nyersolaj beszerzésre került, amelyet finomítás és feldolgozás céljából át is adtak az S. A. S.-nek. Az új tagok azonban a vállalásukat nem tudták teljesíteni. Az alapiratok 1/F/11. sorszáma alatt 1994. szeptember 16-án kelt taggyűlési jegyzőkönyvben rögzítették, hogy az olaj-üzletág az elérni kívánt gazdasági célokat nem tudja megvalósítani. Ezt két okra vezették vissza, egyrészt, hogy az orosz partnerek a finanszírozási kötelezettségüket nem tudják betartani, másrészt: a termékek forgási sebessége olyan alacsony, hogy a havi 10 000 tonna nyersolaj és származékai értékesítése lehetetlen. A kft. az APEH-hez írt, 1994. szeptember 20-án keltezett levelében (1/F/45.) arról tájékoztatta az adóhatóságot, hogy mintegy 13 000 000 Ft adótartozása keletkezett, amelyre nincs fedezete, mivel az orosz partnerek a vállalt finanszírozást nem teljesítették. A Kft. az adó megfizetésére részletfizetést kért. Az iratokból megállapítható, hogy a megvásárolt 10 000 tonna nyersolaj vételár-előlegét - 299 000 USD-t - az orosz partnerek fizették ki, a fennmaradó 796 626 USD-ról a számlát az eladó a Kft.-nek nyújtotta be, így a több mint 84 000 000 Ft-ot kitevő vételárrészt a kft.-nek kellett kiegyenlítenie. Az eladott olajszármazékok értékesítés utáni vételára 1994. október közepéig folyt be a számlára, ezt megelőző idő alatt a Kft. meg sem kísérelte az olajfinomítási szerződésben lekötött havi 30 000 tonna kapacitást megrendeléssel kitölteni, és arra sem merült fel értékelhető adat, hogy rendelkezett-e olyan nyersolaj-beszerzési forrással, amelyből a havi 30 000 tonna beszerzését biztosítani tudta volna olyan áron, hogy a beszerzési, feldolgozási, forgalmazási költségek mellett megfelelő haszonhoz jusson. Egy havi 30 000 tonna feldolgozásához sem lett volna teljesen elegendő a 311 775 USD és ebben nem szerepelt a nyersolaj beszerzési ára. Megállapítható volt tehát, hogy az olaj-üzletág teljes egészében az orosz partnerek részvételére az ő üzleti kapcsolataikra és anyagi forrásaikra épült. Azzal, hogy az orosz tagok az üzletből kiszálltak - őket a Kft. ki is zárta - az olaj-üzletág összeomlott. A kft. az 1/F/22. sorszám alatt csatolt, az alpereshez írt, 1994. október 6-án keltezett levelében már "…volt olaj-üzletág"-ról beszélt.

A kft. már a szeptember 16-ai tárgyalási jegyzőkönyvben említést tett az áru forgásának lassúságáról. Ezt megerősítette a szakértői vélemény megállapítása, amelyben 10 000 tonna áru származékai értékesítésének időtartamát a szakértő 1994 novemberéig határozta meg, kivéve azt a mennyiséget, amelyet a kft. az új eljárásban 42/F/1. sorszám alatt csatolt Sz. I.-nal kötött megbízási szerződéssel Sz. I. részére adott át értékesítés céljából és amelynek értékével a 42/F/2. sorszám alatt csatolt irat szerint 1995 májusában Sz. I. még nem számolt el.

Azt a körülményt, hogy az alperesnek nem volt kellő anyagi fedezete az olaj-üzletág folytatásához, alátámasztja, hogy ennek az utolsó szállítmánynak a vámolási és egyéb költségeit Sz. I. saját pénzeszközei terhére egyenlítette ki. Alátámasztja továbbá a fedezet hiányát az a körülmény is, hogy 1992-ben a bankgarancia-szerződésben kikötötték, hogy a kft.-nek évenként meghatározott összeget letétbe kell helyeznie a szerződés biztosítására. Arra nem merült fel a perben adat, hogy ezeknek az összegeknek a letétbe helyezésére sor került-e, az azonban bizonyos, hogy a bankgarancia alapján az alperes kamat címén fizetett bizonyos összeget a hitelezőnek a kft. helyett, valamint, hogy a bankgarancia lehívásakor 1996. január 2-án a kft.-nek az 1 000 000 USD tőketartozás mellett több mint 77 000 USD kamattartozása is felgyűlt, amelyeket végül az alperesnek kellett kiegyenlítenie. Ezek az adatok is azt erősítik, hogy saját vagyoni eszközei terhére a kft. 1994 októberében nem tudta volna folytatni az olaj-üzletág tevékenységét.

A fenti körülmények mellett a Legfelsőbb Bíróság sem látta bizonyítva, hogy a Kft. az orosz partnerek által kivont pénzt bizonyossággal a feldolgozásra fordította volna, amikor még a nyersolajbeszerzés fedezetét sem bizonyította. A bizonyítékok mérlegelésénél sem iratellenesség, sem okszerűtlenség nem volt megállapítható.

Alaptalanul állította a felperes, hogy az alperes az általa a bankgarancia-szerződés alapján a H. Bank AG-nek kifizetett összegnek csak a 6%-át kitevő 17 693 906 Ft beszámítására jogosult, mivel a jogelődjével - M. Rt.-vel - történő szétválás során a közös vagyonnak a felperes csupán 6%-át szerezte meg, így a kötelezettségek is csak ilyen arányban terhelték, mert a vagyon 94%-a az Rt.-nél maradt. A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében - a 297. §-ban írt, a perben nem releváns kivételektől eltekintve - a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha a jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A (2) bekezdés szerint a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. A perbeli esetben abból kell kiindulni, hogy a felperes követelése, amellyel szemben az alperes az ellenkövetelését be kívánta számítani, az R. P. Kft. és az alperes közötti bankszámla-szerződés alperes által történt megszegésén alapult. Az R. Kft. a követelését az alperes ellen indított kártérítési perben érvényesítette, majd a már peresített követelést a peres eljárás alatt 1997. augusztus 4-én engedményezte a felperes jogelődjére az M. Rt.-re, majd szétválás folytán történő jogutódlással került teljes egészében a felperes tulajdonába. A felperes a szétválási szerződés szerinti megállapodással egy már engedményezett és peresített követelést szerzett meg és nem annak 6%-át. Tehát az engedményes Rt. jogutódjaként lépett be a perbe.

Az alperes ellenkövetelése az 1992. november 10-én kötött szerződésből eredő az R. Kft-vel szemben fennálló megtérítési igény. A H. Bank AG-val szembeni tartozás 1996. január 2-án vált esedékessé, amikor a bank a bankgaranciát lehívta. Beszámítani mint lejárt követelést csak attól az időponttól lehetett, amikor az alperes a H. Bank Rt. részére 2000. június 7-én a fizetést ténylegesen teljesítette. Ekkor már a perben a felperes jogutódjaként az M. Rt. vett részt. Az M. Rt. azonban nem vált az R. Kft. jogutódjává a bankgaranciából eredő tartozás tekintetében, erre semmi adat sincsen. Így nem értelmezhető az a felperesi előadás, hogy a szétválás folytán 6%-a e tartozásnak a felperest terhelné. Megállapítható azonban, hogy az engedményezéssel szerzett követelésbe történő beszámítást, mivel az alperes követelése értesítéskor az értékesítéskor már fennállt jogalapon keletkezett - a Ptk. 329. §-ának (3) bekezdése szerint - az M. Rt. köteles lett volna tűrni. A fentiek értelmében a felperes az engedményes jogutódja lett a teljes peresített követelés megszerzése folytán, - engedményesi pozícióba került - ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor az alperes beszámítási kifogását jogszerűnek ítélte.

Alaptalan volt az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme is. A perbe hozott összeg átutalásakor még hatályban volt, külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos fizetések lebonyolításának rendjét szabályozó 52/1990. (III. 21.) MT rendelet 4. §-ának (3) bekezdése előírta, hogy a konvertibilis elszámolású pénznemben kötött külkereskedelmi importszerződés kapcsán előleget fizetni vagy a teljes ellenértéket előre kifizetni visszafizetési bankgarancia és elismervény ellenében szabad. Az alperes üzletszabályzatának 12.3. pontja értelmében a bank a külkereskedelmi ügyletekre vonatkozó megbízásokat teljesítés előtt ellenőrzi és abban az esetben teljesíti, ha a megbízások megfelelnek a hatályos jogszabá-lyoknak. Az egyértelmű, hogy az alperes részére adott átutalási megbízást a K/2-es nyomtatványon terjesztették elő, viszont tartalmilag az átutalás jogcímenként "szállítási előleg" volt megjelölve. Tartalmát tekintve tehát a további feltételek teljesítése nélkül az alperes részéről az átutalást elvégezni nem lehetett. Az alperes alkalmazottai azonban elmulasztották a kellő ellenőrzést, csupán azt vizsgálták, hogy a megbízást K1-es avagy K2-es nyomtatványon adta-e be a fél, annak tartalmát nem vették figyelembe. A dolgozóinak a mulasztása az alperes terhére esik, ezért nem tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a 311 775 USD forintellenértékének 50%-át kitevő 16 841 406 Ft-ról akként rendelkeztek, hogy beszámítási kifogás hiányában azt az alperes köteles lenne a felperesnek megfizetni.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.223/2006.)

* Hatályon kívül helyezte a 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet, de a határozatban foglaltak körébe tartozó jogvitákban még irányadó.