BH 2010.4.90 Nem lehet semmisnek tekinteni a tartási szerződést, ha a gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen jogosult jognyilatkozata tartalmából és körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna [Ptk. 17. §, Pp. 182., 206. és 221. §].

A jogerős hagyatékátadó végzés szerint a 2003. december 27-én végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt néhai K. I.-né, született B. I. törvényes örökösei gyermekei: a felperes, az I., IV-XI. rendű alperesek. Tulajdonát képezte a K., T. M. utca alatti házasingatlan. A testvérek közötti hallgatólagos megállapodás az volt, hogy az ingatlan azé legyen, aki édesanyjukról utolsó éveiben gondoskodik. K. I.-né 1980 márciusától 1997. december 23-áig a IX. rendű alperessel élt együtt, aki ekkor tőle elköltözött. Ezt követően az I-II. rendű alperesek nyújtottak részére segítséget, ők gondoskodtak róla. 2000-ben egészségi állapota megromlott, agyi érelmeszesedés következtében kialakuló dementia és depresszió tünetei miatt az önálló életvitelre képtelenné vált. Felmerült szociális otthonban történő elhelyezése, majd az I. rendű alperes és házastársa, a II. rendű alperes vállalták saját háztartásukban történő gondozását.

2000. december 21-én K. I.-né - a továbbiakban: jogosult - az I. és a II. rendű alperessel tartási szerződést kötött a tulajdonát képező - 3 000 000 forintra becsült értékű - ingatlanra oly módon, hogy annak tulajdonjoga az eltartók javára ingatlan-nyilvántartási átvezetésre nem kerül, azt rövid időn belül a jogosult értékesíti, és a tartás ellenértékét a vételár képezi. A tartási szerződés tárgyául szolgáló ingatlant a jogosult 2002. január 15-én eladta 3 000 000 forint vételárért a III. rendű alperesnek.

A jogosultnál 2001 januárjában a CT vizsgálat agyi érelmeszesedést mutatott, majd 2002. nyarától a szellemi leépülése egyre súlyosbodott. Állapotára tekintettel a K. Városi Bíróság a 2003. november 25-én jogerőre emelkedett ítéletével cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte.

A felperes elsődleges kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a 2000. december 21-ei tartási és a 2002. január 15-ei adásvételi szerződés nem jött létre, mert a K. I.-né névaláírás nem a jogosulttól származik. Másodlagosan mindkét szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte azt állítva, hogy a szerződéskötések időpontjában a jogosult gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen állapotban volt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével - beszerzett orvosi dokumentációk, tanúvallomások, az okiratokat szerkesztő és ellenjegyző ügyvédek vallomásai, valamint dr. F. L. igazságügyi elmeorvos-szakértő és H. Cs. igazságügyi kézírás-szakértő szakértői véleményei alapján - úgy foglalt állást: Mindkét vitatott szerződésen és a tartási szerződéssel egyidejűleg aláírt ügyvédi tényvázlaton, valamint a mintául szolgáló iratokon szereplő K. I.-né aláírás grafikai szerzője egyazon személy. A felperes kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani, hogy a tartási, valamint az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában a jogosult cselekvőképtelen állapotban volt. A kirendelt igazságügyi orvos-szakértő véleményét ítélkezése alapjául - mint aggálytalant - elfogadta, különös figyelemmel arra, hogy e szakértő járt el a gondnokság alá helyezés iránti polgári peres eljárásban is, ahol a jogosultat megvizsgálta. Kétségtelen, hogy 2003 júliusában - a vizsgálat időpontjában - a jogosult belátási képessége tartósan, teljes mértékben hiányzott egy előrehaladott szellemi leépülés következtében, azonban az agyi érelmeszesedés talaján kialakult agykárosodás egy hosszú lefolyású betegség, amely enyhe tünetekkel indul és a hosszú folyamat végstádiuma, amit a szakvélemény csak a jogosult halála előtt néhány hónappal rögzített. Az orvosi leletekből, kórházi iratokból és a szakvélemény alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy 2000. december 21-én, a tartási szerződés megkötésének időpontjában a jogosult betegsége még kezdeti stádiumban volt, ezért minimális szerződéskötési képességgel rendelkezett. 2002. január 15-én az adásvételi szerződés megkötésének időpontjáig egészségi állapota rosszabbodott ugyan, de feltételezhetően ebben az időben is rendelkezett szerződéskötési képességgel. A drasztikus állapotrosszabbodás 2002 nyarától kezdődött, a teljes leépülése pedig 2003-ban következett be. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapításait az okiratokat szerkesztő ügyvéd tanúvallomása is alátámasztotta, ezért a felperes grafológus szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványát mint szükségtelent, elutasította.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta és egyetértett az arra alapított jogi következtetéseivel is. Az elsőfokú bíróság indokolását kiegészítette a tartási szerződés megkötése idején hatályban volt Ptk. 18. § (3) bekezdésében foglaltakkal, amely szerint: gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen nagykorú személy jognyilatkozatát cselekvőképtelenség miatt nem lehet semmisnek tekinteni, ha tartalmából és körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat a fél cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna. Ezzel egyezően rendelkezik az adásvételi szerződés idején és jelenleg is hatályos Ptk. 17. § (3) bekezdése azzal az eltéréssel, hogy ez a szabály a végintézkedésekre nem vonatkozik.

A kifejtettek szerint az önmaga ellátására képtelen jogosult - a tartási szerződés 2. pontja szerint - több gyermeke közül kizárólag az I. rendű alperesre számíthatott. Idős korára, egészségi állapotára, betegségére tekintettel ezért kötött vele és házastársával, a II. rendű alperessel tartási szerződést. Amennyiben szociális otthonban történő elhelyezésére került volna sor, ellátásának fedezetéül kizárólag a tulajdonát képező ingatlan vételára szolgáltatott volna, tehát ebben az esetben is értékesíteni kellett volna az ingatlant. Az I-II. rendű alperesek a tartási szerződésben vállalt kötelezettségeiknek eleget tettek mindaddig, amíg a jogosult kórházi ápolásra nem szorult.

A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének keresete szerinti megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint az ügyben eljárt bíróságok a jogvita elbírálásához szükséges körben a tényállást nem derítették fel teljesen. A hiányos, iratellenes, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésén alapuló tényállásból levont jogi következtetéseik tévesek, ezért a jogerős ítélet megalapozatlan, jogszabálysértő. Sérelmezte, hogy az eljáró bíróságok döntésüket kizárólag a kirendelt igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményre alapították; mellőzték az igazságügyi grafológus szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványát; nem hallgatták meg a kezelő-orvosokat, figyelemmel arra, hogy az alperesek a titoktartás alól a felmentést nem adták meg részükre. Az eljáró bíróságok megsértették a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat. Tévesen állapították meg, hogy a jogosult belátási képességgel rendelkezett a tartási és az adásvételi szerződés megkötésének az időpontjában.