1094/D/2001. AB határozat

a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontja, illetve a 355. § (1) és (4) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontja, illetve a 355. § (1) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontja, illetve a 355. § (1) és (4) bekezdésével kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontjának "a polgári jogi felelősség szabályai szerint" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, amelyek a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezték. Az indítványokat az Alkotmánybíróság hasonló tartalmukra tekintettel egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

1.1. Az egyik indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Gfv.I.31. 144/2000. határozatával összefüggésben nyújtott be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontjának, illetve a 355. § (1) és (4) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát kérve.

Álláspontja szerint az említett szabályozás alkotmányellenes értelmezést is lehetővé tesz, ezért sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét. Az indítványozó kérte az említett jogszabályhelyek részbeni megsemmisítését, illetve másodsorban, ha az Alkotmánybíróság szükségesnek látja, annak kimondását, hogy a jogalkotó a támadott jogszabályhelyek esetében mulasztást követett el.

Az indítványozó leírja azt, hogy a jóhírnevét érintő ügyben az első és másodfokú bírósági határozatban foglaltak szerint nem történt személyiségi jogsértés. A Legfelsőbb Bíróság azonban a felülvizsgálati eljárás során kimondta, hogy a személyiségi jogsértés megtörtént, viszont az alperest terhelő kártérítési fizetési kötelezettséget nem állapított meg. Mindezt a Ptk. vonatkozó szabályai alapján azzal indokolta, hogy az elszenvedett személyiségi jogsértés mellett az azzal összefüggésben bekövetkezett hátrányt a fél nem tudta bizonyítani.

Az indítványozó szerint a Legfelsőbb Bíróság az adott tárgykörben olyan, az Alkotmánnyal ellentétes törvényértelmezést alkalmazott, amelynek értelmében a személyiségi jogsértésen túl az azzal összefüggésben bekövetkező hátrány bizonyítása is feltétele a nem vagyoni kártérítés megítélhetőségének. Az indítványozó álláspontjának alátámasztására több helyen hivatkozik az Alkotmánybíróság nem vagyoni kártérítéssel foglalkozó 34/1992. (VI. 1.) AB határozatára. Többek között kiemeli a határozat III/4.2. pontjában foglaltakat, miszerint "[h]a a polgári jog elismeri a nem vagyoni kártérítést a személyiségvédelem eszközeként -mivel annak alkalmazásához objektív kritériumokat nem lehet felállítani -, azt nem kötheti olyan külső feltételekhez, amelyek szükségtelenek és önkényesek". Az indítványozó az idézett alkotmánybírósági határozat alapján arra a következtetésre jut, hogy a nem vagyoni kártérítés megállapításához a jogsértés meglétén túlmenően egyéb előfeltétel bizonyítása nem tehető szükségessé, mert az e fajta törvényértelmezés az Alkotmánynak a diszkrimináció tilalmáról rendelkező 70/A. §-ába ütközne.

Mivel az indítványozó szerint a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatából megállapítható, hogy a Ptk. nem vagyoni kártérítésre vonatkozó rendelkezései ilyen, alkotmányellenes értelmezést is lehetővé tesznek, ezért a szabályok sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét.

1.2. A másik indítványozó eredetileg alkotmányjogi panaszként benyújtott indítványát utóbb, az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitvaálló határidő elmulasztása miatt, az Alkotmánybíróság Főtitkárságának tájékoztatását követően utólagos normakontroll-kérelemre változtatta. Az indítványozó a Ptk. 84. § (1) bekezdésének e) pontját részben, "a polgári jogi felelősség szabályai szerint" szövegrészében tartja alkotmányellenesnek, és kéri megsemmisíteni a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatra és az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatra tekintettel. Álláspontja szerint "a személyhez fűződő jog megsértése önmagában immateriális sérelmet okoz, és kellő szankcionálási lehetőség nélkül a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja az emberi méltóság védelmére alkalmatlan és utaló szabályként alkalmazva értelmetlen rendelkezés (...). Ha ugyanis az e) pont nem lenne, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése attól még létezne és a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdésével együtt alkalmazva nem vagyoni hátrány keletkezése miatt érvényesített nem vagyoni kárpótlás megfizetése iránti kereset alapjául szolgálhatna."

Az indítványozó szerint tehát "a jelenlegi törvényi rendelkezés és a vele kapcsolatos állandó bírósági gyakorlat sérti az emberi méltósághoz való alapvető jog[ot]".

2. Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:

Az Alkotmány rendelkezése:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."

A Ptk. rendelkezései:

"84. § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: (...)

e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint."

"355. § (1) Akárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. (...)

(4) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges."

II.

Az indítványok nem megalapozottak.

1.1. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz esetében elsőként aztvizs-gálta, hogy az előterjesztésének törvényi feltételei fennállnak-e.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következettbe, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az, hogy az Abtv. 48. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat együttesen kell értelmezni és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.]. Ebből következik, hogy az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerinti jogorvoslatokon is csak azokat a jogorvoslatokat kell érteni, amelyek az ügy jogerős befejezéséig terjeszthetők elő. Az alkotmányjogi panaszra megállapított határidő számítása szempontjából tehát a rendkívüli jogorvoslatokat figyelmen kívül kell hagyni. Vagyis a rendkívüli jogorvoslatoknak (perújítás, felülvizsgálati kérelem stb.) az alkotmányjogi panasz benyújtására megállapított határidőt meghosszabbító hatálya nincs.

Mindazonáltal lehetséges, hogy a kifogásolt alapjogsértés a rendkívüli eljárás során, így a perújítási eljárásban, illetőleg a felülvizsgálati rendkívüli eljárásban következik be. Mind a polgári, mind a büntető felülvizsgálati rendkívüli eljárás során törvényi lehetőség van ugyanis arra, hogy a felülvizsgálati bíróság a jogerős határozatot hozó bíróság álláspontjától eltérő érdemi álláspontot foglaljon el. Ha a felülvizsgálati bíróság határozata az ügyet ilyen módon zárja le jogerősen, az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott törvényi határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől veszi kezdetét, mert az alkotmányjogi panasz benyújtására jogosult a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat folytán kerül csak abba a helyzetbe, hogy az ügyében alkalmazott jogszabály alkotmányellenességét és az emiatt bekövetkezett alkotmányos alapjogsértést állítsa és panaszolja. Ezért minden ilyen esetben az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott, az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti törvényi határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított hatvan nap. [41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.]

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az alkotmányjogi panasz benyújtásához szükséges feltételeknek megfelel. Az indítványozó perében az elsőfokú és másodfokú bíróság azt mondta ki, hogy személyiségi jogsérelem nem történt, így az indítványozó kártérítésre sem jogosult. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati ítéletében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, azonban megállapította, hogy a személyiségi jogsértés megtörtént. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint "[a] valótlan tény állítása azonban önmagában nem vonja maga után a kártérítési fizetési kötelezettséget". Az indítványozó személyiségi jogsérelmét tehát a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság állapította meg. Az indítványozó az indítványt a nyitva álló 60 napos határidőn belül nyújtotta be az Alkotmánybíróságnak. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt érdemben bírálta el.

1.2. Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozata szerint a nem vagyoni kártérítés jogintézménye általánosságban a személyiséget ért sérelmek kiküszöbölésére alkalmas. Az említett határozattal semmisítette meg az Alkotmánybíróság a Ptk. 354. §-ban található szűkítő rendelkezést, miszerint a nem vagyoni kártérítés csak akkor ítélhető meg, "ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja". A szakasz a következő szöveggel maradt hatályban: "A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát." Mára a 354. §-t hatályon kívül helyezték, de a rendelkezés maga beolvadt a 355. §-ba.

Az Alkotmánybíróság e határozatát azzal indokolta, hogy a "tartósan vagy súlyosan" kifejezések a nem vagyoni kártérítést a jogi szabályozásban - a következményeket tekintve - a súlyosabb esetekre korlátozták, mely az egyenlő méltósághoz való jogból fakadó megkülönböztetés tilalmába ütközött. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs. Ennek eldöntése mindig az egyedi ügyben eljáró bíróság feladata. A jognak tehát egyenlően - és nem a jogsértés súlya szerint - kell minden személyiségi jogot védelmeznie.

A nem vagyoni kártérítés a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat alapján az elszenvedett személyiségi jogi sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozására rendelt polgári jogi eszköz, mely a sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt. Ennek oka, hogy a nem vagyoni károk vagyoni mércével mérhetetlenek, szoros értelemben vett megtérítésükről ezért nem is lehet szó. A nem vagyoni kártérítés felelősségi alakzatban való meghatározásában - mindezekre tekintettel - a jogalkotó nagy szabadsággal rendelkezik.

Az Alkotmánybíróság a határozat III/2. pontjában kifejti, hogy felelősségi szabályként tehát nem alkotmányellenes az a konstrukció, amely a károsultnál jelentkező következmények bekövetkeztének bizonyítását írja elő a nem vagyoni kártérítés feltételéül. [34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192, 195, 198.]

1.3. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság jelen ügyben azt vizsgálta, hogy a Ptk. támadott szabályai sértik-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelményét.

Az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában szögezte le, hogy felfogásában a jogbiztonság szorosan a jogállamiság alkotmányi elvéhez kapcsolódik. Az Alkotmánybíróság a 21/1993. (IV. 2.) AB határozatában ehhez hozzátette, hogy a "jogbiztonság pedig - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek és a norma címzettjei számára is értelmezhetőek és követhetőek legyenek. A jogbiztonság e szempontjainak súlyos megsértése egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti. [ABH 1993, 172, 180.]"

A Ptk. 84. § (1) bekezdése szerint az, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.

A Ptk. 355. § támadott rendelkezéseinek nem vagyoni kárra vonatkozó szabályai szerint a kárért felelős személy köteles a károsult nem vagyoni kárát megtéríteni. Kártérítés címén azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.

Az Alkotmánybíróság a fenti szabályokat megvizsgálva megállapította, hogy a Ptk. e rendelkezései egyértelműen rendezik azt a kérdést, hogy ki jogosult a kártérítésre, illetve ki és milyen mértékben köteles megtéríteni a kárt. A Ptk. indítványozó által megjelölt rendelkezései tehát önmagukban nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból levezetett jogbiztonság elvét.

Az, hogy a konkrét esetben a jogalkalmazó hogyan jutott el a kárpótlás jogszerűségének, illetve összegének a meghatározásához, már a jogalkalmazást érintő alkotmányossági kérdés lenne. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. szerint azonban a konkrét bírói, jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának a vizsgálatára nincs hatásköre.

Az Alkotmánybíróság a kifejtett indokokra tekintettel az alkotmányjogi panaszt nem találta megalapozottnak, ezért elutasította.

2. Az Alkotmánybíróság ugyanezen indítvány mulasztás megállapítására vonatkozó részét vizsgálta a továbbiakban.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49. § (1) bekezdése szerint hivatalból vagy indítvány alapján a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatáskörébe és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapvető jog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve ha a hiányos szabályozás alapvető jog érvényesítését veszélyezteti. [46/2002. (X. 11.) AB határozat, ABH 2002, 602.]

Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában már kimondta a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban, hogy "azok az ismérvek, amelyek alkalmazhatóságát külső jelekhez kapcsolják, a személyiségvédelem alkalmatlan kritériumai és szükségtelen korlátai. (...) Ha a polgári jog elismeri a nem vagyoni kártérítést a személyiségvédelem eszközeként - mivel annak alkalmazásához objektív kritériumokat nem lehet felállítani -, azt nem kötheti olyan külső feltételekhez, amelyek szükségtelenek és önkényesek. Nemcsak a kár nagysága, hanem a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, s amelyet éppen ezért a jogi szabályozásban alkotmányosan nem lehet a következményekhez igazítani. Ebben egyedül a bíróságok józanságának, személyes elkötelezettségének és mértéktartásának lehet meghatározó szerepe. [ABH 1992, 192, 198.]"

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy a Ptk. vonatkozó szabályainak esetében a jogalkotó nem követett el mulasztást, az indítványt ezért e tekintetben is elutasította.

3. A másik indítványozó utólagos normakontroll iránti kérelmet nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont, "a polgári jogi felelősség szabályai szerint" szövegrész tekintetében. Az indítványozó szerint a támadott szövegrész sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, mert a szabály bizonyos esetekben akadályozza a nem vagyoni hátrány - a Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezések szerinti - kiküszöbölését vagy csökkentését. Az indítványozó az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatára hivatkozva kéri, hogy a jogszabályt az Alkotmánybíróság a meglátása szerint állandó bírósági gyakorlattal együtt értelmezve bírálja el.

Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában kimondta, hogy "[a]z Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: például a személyiség szabad kibontakozásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként. Az általános személyiségi jog "anyajog", azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható." [ABH 1990, 44, 45.]

Az Alkotmánybíróság a 800/B/1993. AB határozatában kimondta, hogy a "kártérítéshez való jog nem alapjog. Nemcsak, mert az Alkotmány arról kifejezetten nem rendelkezik, hanem mert alapjogi volta az Alkotmány 13. §-ából sem következik. (...) A kártérítési jogviszonyban a jog a károsultat - elvileg - bármely károkozóval szemben oltalmazza és a reparációt - ahol erre sort kerít - a károkozó tulajdonának terhére oldja meg. (...) A jognak tehát egy olyan kárelosztási (kártelepítési) mechanizmust kell működtetnie, amelyben nemcsak a károsult, hanem a károkozó alkotmányos tulajdonvédelme is megfelelően igazolható. Ennek a kárelosztási - ellensúlyozó - rendszernek a szempontjait a törvényhozó - a minden tulajdonosra kiterjedő alkotmányos tulajdonvédelem keretei között - általában szabadon mérlegelheti." [ABH 1996, 420, 421, 422.]

Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában már vizsgálta azt, hogy a nem vagyoni kártérítés szabályai ellentétesek-e az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jognak egyenlően - és nem a jogsértés súlya szerint - kell minden személyiségi jogot védelmeznie, s ha a személyiséget a kártérítés szankciójával védi, akkor annak a következményekhez igazodó megszorításával a személyeket már nem egyenlő méltóságú személyekként kezeli, következésképpen az ilyen önkényes határvonal az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált "általános személyiségi jog" alkotmányos érdekét sérti. A társadalmi életben való rész vétel, vagy egyébként az élet tartós vagy súlyos megnehezülésének a nem vagyoni kártérítés alapjakénti feltétele önkényes határvonalnak minősül.

Felelősségi szabályként azonban önmagában nem alkotmányellenes az a konstrukció, amely a károsultnál jelentkező következmények bekövetkeztének bizonyítását írja elő a nem vagyoni kártérítés feltételéül. [ABH 1992, 192, 195, 198.]

Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatban tehát kimondta, hogy általában véve nem alkotmányellenes az, ha a jogszabály a károsultnál jelentkező következmények bekövetkeztének bizonyítását írja elő a nem vagyoni kártérítés feltételéül, azonban meghatározott következmények bizonyításának a nem vagyoni kártérítés alapjakénti feltétele önkényes határvonalnak minősül, és így sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság jelen ügyben a korábbi határozataira tekintettel azt vizsgálta, hogy a Ptk. szabálya - mely szerint, akit a személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést a polgári jogi felelősség szabályai szerint követelhet - meghatározott következmények bizonyítását előíró önkényes feltételnek minősül-e.

A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontjának "a polgári jogi felelősség szabályai szerint" szövegrésze a Ptk. általános felelősségi szabályát tartalmazó 339. §-ára utal, amely szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A bíróság a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a felelősség alól részben mentesítheti.

A Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdése rendezi azt, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. (...) Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.

Az Alkotmánybíróság jelen ügyben a Ptk. nem vagyoni kártérítésre vonatkozó felelősségi szabályait megvizsgálva megállapította, hogy a hatályos keret jellegű - a nem vagyoni kártérítés megítélhetőségének meghatározott következmények bizonyítását előíró konkrét feltételeit nem tartalmazó - szabályozás nem ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a szabályozás lehetővé teszi a jogalkalmazók számára, hogy az egyes konkrét ügyek elbírálása során az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatainak megfelelően járjanak el.

Az Alkotmánybíróság jelen határozattal megerősített álláspontja tehát az, hogy a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontjának a "polgári jogi felelősség szabályai szerint" szövegrésze és az Alkotmánybíróság mindenkire kötelező határozatai együttesen biztosítják, hogy a konkrét ügyben eljáró jogalkalmazó a sérelmet szenvedett fél nem vagyoni kárát az emberi méltóság védelme alkotmányos követelményének megfelelően értékelje.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 2005. július 12.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró