104/2010. (VI. 10.) AB határozat
az 1998. évi XIX. törvény 96. § (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében meghatározott, a személyes adatok védelméhez való jognak megfelelően a büntetőeljárásban a tanúnak - a tanúvédelmi rendszeren belül érvényesülő -információs önrendelkezési joga körébe tartozik, hogy személyi adatainak zárt kezelését kérje. Nincs olyan alkotmányos indok vagy cél, amely miatt a nyomozó hatóságot, az ügyészt, valamint a bíróságot fel kell arra jogosítani, hogy - vizsgálva a tanú fenyegetettségének objektív alapjait és mérlegelve a teljesíthetőséget - a kérelmet megtagadja. Erre tekintettel a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 96. § (1) bekezdése alkotmányellenes, így azt az Alkotmánybíróság 2010. december 31. napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I.
Az indítványozó a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 96. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja szerint az, hogy a tanú személyes adatai zárt kezelésére irányuló kérelem teljesítése a hatóság mérlegelésétől függ, sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében szabályozott jogot a személyes adatok védelméhez, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdését, az emberi méltóságból levezetett jogot az önrendelkezéshez. A mérlegelési szempontok törvényi meghatározásának hiánya miatt túl tág hatósági jogkör pedig ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonság követelményével.
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."
2. A Be. rendelkezései:
"85. § (1) A tanúkat egyenként kell kihallgatni.
(2) A kihallgatás kezdetén meg kell kérdezni a tanútól a nevét, a születési idejét és helyét, anyja nevét, a lakóhelyének és tartózkodási helyének címét, a foglalkozását, a személyazonosító okmány számát, valamint azt, hogy a terhelttel vagy a sértettel rokoni viszonyban van-e, vagy hogy az ügyben más okból érdekelt vagy elfogult-e. Ezekre a kérdésekre a tanú akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadhatja."
"95. § A tanú életének és testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút az e törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteni."
"96. § (1) A tanú, illetőleg az érdekében eljáró ügyvéd kérelmére vagy hivatalból elrendelhető, hogy a tanú személyi adatait [85. § (2) bek.] - a nevén kívül - az iratok között elkülönítve, zártan kezeljék. Kivételesen indokolt esetben a tanú nevének zárt kezelése is elrendelhető. Ezekben az esetekben a tanú zártan kezelt adatait csak az ügyben eljáró bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tekintheti meg.
(2) Ha a tanú személyi adatainak zárt kezelését rendelték el, ettől kezdve
a) az eljárást folytató bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság biztosítja, hogy a tanú zártan kezelt adatai az eljárás egyéb adataiból ne váljanak megismerhetővé,
b) a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a tanú személyazonosságát az azonosításra alkalmas iratok megtekintésével állapítja meg,
c) a személyi adatok zártan kezelésének megszüntetésére csak a tanú beleegyezésével kerülhet sor.
(3) A tanú személyi adatai zárt kezelésének elrendelésétől kezdve a büntetőeljárásban részt vevőknek a tanú személyi adatait tartalmazó iratról olyan másolat adható, amely a tanú személyi adatait nem tartalmazza."
III.
Az indítvány megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság már foglalkozott a tanú személyi adatainak zárt kezelésére vonatkozó szabályozással az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében tiltott hátrányos megkülönböztetés szempontjából.
Az Alkotmánybíróság 91/2007. (XI. 22.) AB határozatában (ABH 2007, 784., a továbbiakban: Abh1.) mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg a tanú személyi adatai zárt kezelésének hiánya miatt a bűncselekmény elkövetésével okozott kár megtérítése iránti eljárásban. A 45/2009. (IV. 10.) AB határozatban (ABK 2009. április, 402., a továbbiakban: Abh2.) szintén a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sértő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, mivel a törvényalkotó a katonai vétségét elbíráló fegyelmi eljárásban nem teremtett lehetőséget a tanú személyi adatainak zárt kezelésére.
Mindkét határozat esetében az indítványozók a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását az Alkotmány 59. § (1) bekezdésére hivatkozással is kérték. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint azonban, ha az adott rendelkezés alkotmányellenességét az Alkotmány valamely rendelkezése alapján már megállapította, akkor az indítványban felhívott további alkotmányi rendelkezésekkel való ellentétet már nem vizsgálja. Ez a gyakorlat megfelelően irányadó a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatakor is, ezért a személyi adatok védelméhez való jog esetleges sérelmével az Alkotmánybíróság nem foglalkozott. (Abh1. 787, 791.; Abh2. 402, 410.)
2. Az Alkotmánybíróság a Be. 96. § (1) bekezdését elsőként a személyes adat védelméhez való joggal összefüggésben vizsgálta.
2.1. A tanúvédelem és az adatvédelem kapcsolatában egyrészről meghatározóak az Alkotmánybíróság gyakorlatát megalapozó 15/1991. (IV. 13.) AB határozatban kimondott elvi tételek (ABH 1991, 40.), másrészt az állami büntető hatalom gyakorlati működésének alapjogot korlátozó hatását részletező megállapítások.
Az Alkotmánybíróság a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatban kifejtette, hogy "a személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi jogként értelmezi, hanem annak aktív oldalát is figyelembe véve, információs önrendelkezési jogként.
Az Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes adatok védelméhez való jognak eszerint az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek.
Bármilyen jogszabály, amely - az alkalmazott eljárásra tekintet nélkül - személyes adat felvételéről, gyűjtéséről, tárolásáról, rendezéséről, továbbításáról, nyilvánosságra hozásáról, megváltoztatásáról, a további felhasználás megakadályozásáról, az adatból új információ előállításáról, vagy akármilyen más módon történő felhasználásáról (a továbbiakban: a személyes adat feldolgozásáról) rendelkezik, csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az adat útját a feldolgozás során követni, és jogait érvényesíteni tudja. Az erre szolgáló jogintézményeknek tehát biztosítaniuk kell az érintett beleegyezését a feldolgozásba, illetve pontos garanciákat kell tartalmazniuk azokra a kivételes esetekre nézve, amikor az adatfeldolgozás az érintett beleegyezése (esetleg tudta) nélkül történhet. E garanciális jogintézményeknek tehát - az ellenőrizhetőség érdekében is - objektív korlátok közé kell szorítaniuk az adat útját." (ABH 1991, 40, 41-42.)
A határozat rámutat, hogy az információs önrendelkezési jog gyakorlásának alapvető garanciája az adattovábbítás és az adatok nyilvánosságra hozásának korlátozása. Az adattovábbítás szűkebb értelme az, hogy a személyes adatot az adatfeldolgozó meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszi. Személyes adatot az érintetten és az eredeti adatfeldolgozón kívüli harmadik személy számára hozzáférhetővé tenni csak konkrét törvényi felhatalmazás esetén szabad, illetve abban az esetben, ha az érintett abba beleegyezik. (ABH 1991, 40, 42.) Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban fejtette ki először részletesen, hogy az állami büntető igény érvényesítésének keretéül szolgáló büntetőeljárás folyamata miként jár együtt az egyén alapvető alkotmányos jogainak, így a személyes adat védelméhez való jognak a korlátozásával. A lehetséges korlátozások nem csupán a büntetőeljárás alá vont személyt érintik, hanem érinthetik az eljárásban tanúként részt venni köteles, vagy a bizonyítékok megszerzése érdekében alkalmazott eljárási cselekményeket (házkutatás, lefoglalás) eltűrni köteles kívülálló személyek alkotmányos alapjogait is. (ABH 1993, 300, 305.) A 43/2004. (XI. 17.) AB határozat a hatósági tanúra vonatkozó szabályozás kapcsán hangsúlyozta, hogy az ilyen büntetőeljárási cselekmények végrehajtása fokozott garanciákat igényel az eljárási cselekmények érintettjeinek jogai védelmében, illetve az eljárás jogszerűségének biztosítása érdekében (ABH 2004, 597, 607.).
Az Abh1. és Abh2. kitér arra, hogy a tanúvédelem az állami büntető igény érvényesítésével összefüggésben kialakított intézményrendszer. Az Alkotmánybíróság mindkét határozatban kiemelte, hogy a tanú ilyen védelemhez való joga nem alkotmányos alapjog. Az Alkotmányból nem vezethető le az állam alkotmányos kötelezettsége a tanúvédelmi rendszer szabályozására és működtetésére, sem közvetlenül az élethez és a szabadsághoz való alapvető jogból, sem közvetetten az állam intézményvédelmi kötelezettségéből, illetve a bíróság igazságszolgáltatási feladataiból. Az a tény, hogy a tanúvédelem intézménye alkotmányosan megalapozott indokokon nyugszik, nem azonos az Alkotmányból kényszerítően következő jogalkotói kötelezettséggel. A törvényalkotó szabadságában áll, hogy - mérlegelve az intézmény szükségességét, továbbá a büntető és a polgári ügyek elbírálásának sajátosságait - meghatározza a védelmi rendszer személyi körét és feltételeit. Amennyiben azonban az állam ilyen rendszert létrehoz és működtet, a részlet-szabályok megalkotásakor nem kerülhet szembe az Alkotmány rendelkezéseivel. (Abh1. 785, 788-789.; Abh2. 402, 408-409.) A tanúvédelem eszközeinek és rendszerének megteremtése tehát az állami büntetőpolitika döntési körébe tartozik, normatív szabályozása azonban alkotmányossági megítélés tárgya.
Az Abh1. kifejti, hogy a tanú törvényben meghatározott személyi adatainak (születési ideje és helye, anyja neve, lakóhelyének és tartózkodási helyének címe, a foglalkozása, a személyazonosító okmány száma, kivételesen a neve) zárt kezelése a tanúvédelmi rendszer első lépcsője. Ennek a védelmi formának az a lényege, hogy bár a tanú a megjelenési kötelezettségének minden esetben, továbbá a vallomástételi kötelezettségének - ha nincs mentessége - köteles eleget tenni, azonban személyi adatait csak a nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság ismerheti meg. A sajátos iratkezelési és másolatadási szabályokkal biztosított védelem csak a tanú beleegyezésével oldható fel, ennek hiányában a zárt kezelés az eljárás jogerős befejezése után is értelemszerűen fennmarad. (Abh1. 787, 787-788.) 2.2. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben azt vizsgálta: amennyiben a tanú vagy az érdekében eljáró ügyvéd úgy ítéli meg, hogy az adatok zárt kezelése nélkül veszélybe kerülhet a tanú élete, testi épsége vagy személyes szabadsága, illetve nem képes arra, hogy vallomástételi kötelezettségének félelem nélkül eleget tegyen (Be. 95. §), a hatósági mérlegelés lehetősége megfelel-e az alapjogok korlátozása alkotmányos követelményeinek.
Az alapjogok korlátozása szükségességének és arányosságának megítélésére kialakított teszt szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.].
Az Alkotmánybíróság a kérdés megítélésénél az alábbi körülményeket mérlegelte.
Egyrészről: a tanút a törvény kötelezi a hatóság előtti megjelenésre, a vallomás megtételére és az igazmondásra [Be. 85. § (3) bekezdés]. E kötelezettségeknek büntető eljárási és anyagi jogi szankciói vannak (Be. 93. §: rendbírság és okozott költségek megfizetésére kötelezés, Btk. 238. §: hamis tanúzás). A szigorú szabályozás oka, hogy az állami büntető igény érvényesítésekor a bizonyításban a tanúzási kötelezettség teljesítéséhez jelentős alkotmányos érdek fűződik. Az a tanú, akit megfélemlítettek vagy megfenyegettek konfliktus-helyzetbe kerül, ami miatt nagy valószínűséggel egyáltalán nem, vagy csak részben tud eleget tenni a reá rótt kötelezettségnek. Az állami büntető igény érvényesítése mint az állam alkotmányos kötelezettsége szempontjából lényeges: az adatok zárt kezelése nem menti fel a tanút a megjelenési és vallomástételi kötelezettség alól, a büntető felelősségre vonás hatósági személyeit pedig nem akadályozza abban, hogy a tanú adatait pontosan ismerjék, a tanú személyazonosságát ellenőrizzék, vallomásának hitelt érdemlőségét mérlegelni tudják.
A büntetőeljárás alá vont személy tisztességes eljáráshoz való joga és a védelemhez való jog szempontjából lényeges, hogy a tanú adatainak zárt kezelése nem korlátozza a terhelt és a védő alapvető eljárási jogainak érvényesülését. A tanú a terhelt és a védő a tárgyaláson találkoznak, a terhelt és védője hallja a tanú vallomását, a tanúnak közvetlenül kérdéseket tehetnek fel, a vallomásra észrevételt tehetnek, csupán a tanú neve, lakcíme, foglalkozása stb. marad számukra ismeretlen. (Abh1. 785, 788.) A terheltnek és a védőnek sem a tisztességes eljáráshoz való jog, sem pedig a védelemhez való jog körében nem merülhet fel olyan, az alkotmányossági megítélés szempontjából releváns érdeke, hogy a tanú személyes adatait megismerjék. A tisztességes eljárás, továbbá a védelem alapjogából származó alkotmányos követelmények a terhelt és a védő, valamint a tanú közötti kapcsolatra a büntetőeljáráson belül érvényesek, ezek a személyi adatok zárt kezelése esetén is maradéktalanul biztosíthatóak.
Másrészről: A tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog alkotmányos követelményeinek [lásd: 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91.; 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175.; 61/2009. (VI. 11.) AB határozat, ABK 2009. június, 692.] eleget téve a törvényhozó a Be.-ben széles körben biztosítja, hogy a büntetőeljárásban résztvevő személyek, különösen a terhelt és védője, illetve a sértett (pótmagánvádló, magánvádló, magánfél) az eljárásban keletkezett iratok tartalmát megismerjék, azokról másolatot kapjanak.
A tanú személyes adatait a kihallgatása kezdetén rögzíteni kell a kihallgatásáról készült jegyzőkönyvben. A jegyzőkönyv a büntető ügy iratainak részét képezi. A büntetőeljárási iratok megismerésére és a másolat-szerzésre vonatkozó szabályok következménye, hogy a tanú jegyzőkönyvben rögzített adatai széles körben megismerhetővé válnak harmadik személyek számára.
A tanú személyes adatainak ismerete a nem hatósági szereplők eljárási jogai és érdekei szempontjából nem jelent semmiféle többlet-garanciát, ugyanakkor fokozott lehetőséget teremt arra, hogy a tanú - akár a terhelt, akár a sértett oldaláról - megfélemlítésnek, zaklatásnak legyen kitéve. 2.3. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy nincs olyan alkotmányos alapjog, illetve alkotmányos cél, amelynek védelme, illetve elérése szükségessé tenné a tanú információs önrendelkezési jogának korlátozását, akkor, ha a Be. 95. §-ban meghatározott okokra hivatkozva maga vagy az érdekében eljáró ügyvéd az adatok zárt kezelését kéri.
A tanúzási, illetve megjelenési kötelezettség alól egyébként nem mentesülő személynek (aki kívülálló vagy a bűncselekmény sértettje) a tanúvédelmi rendszeren belül érvényesülő információs önrendelkezési joga körébe tartozik, hogy az adatok zárt kezelését kérje. Ezzel szemben nincs olyan alkotmányos indok vagy cél, amely miatt a nyomozó hatóságot, az ügyészt, valamint a bíróságot fel kell arra jogosítani, hogy - vizsgálva a tanú fenyegetettségének objektív alapjait és mérlegelve a teljesíthetőséget - a kérelmet megtagadhassa. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította: a Be. 96. § (1) bekezdése alkotmányellenes, mert szükségtelenül korlátozza a tanú információs önrendelkezési jogát, így ellentétes az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével. Ezért az Alkotmánybíróság a rendelkezést megsemmisítette.
A megsemmisítés időpontját az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alapján - pro futuro hatállyal - úgy állapította meg, hogy a jogalkotónak megfelelő időt hagyott a 96. § (1) bekezdésének módosítására. Részleges megsemmisítéssel - a rendelkezés szövegezésére tekintettel - nincs mód az alkotmányellenesség megszüntetésére annak érdekében, hogy kérelem esetén a hatóság a tanú személyi adatai zárt kezelését, beleértve annak terjedelmét (azaz a névre is kiterjedő módját) is, köteles legyen elrendelni.
3. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezést az Alkotmány 59. § (1) bekezdése tekintetében fennálló alkotmányellenesség miatt megsemmisítette - gyakorlatának megfelelően [31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 133, 136.] - a hatóság mérlegelési jogkörét az Alkotmány 54. § (1) bekezdés és a 2. § (1) bekezdés szempontjából nem vizsgálta.
A határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Budapest, 2010. június 8.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 511/B/2004.