62019TJ0791[1]

A Törvényszék ítélete (kibővített tizedik tanács), 2022. február 9. Sped-Pro S.A. kontra Európai Bizottság. Verseny - Erőfölénnnyel való visszaélés - Vasúti árufuvarozási szolgáltatások piaca - Panaszt elutasító határozat - A 773/2004/EK rendelet 7. cikke - Észszerű határidő - A panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdek - A panasz kivizsgálására legmegfelelőbb helyzetben lévő hatóság meghatározása - Szempontok - Nyilvánvaló értékelési hiba - A jogállamiság tiszteletben tartását érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok - A panaszos jogai megsértésének kockázata a panasz elutasítása esetén - Indokolási kötelezettség. T-791/19. sz. ügy.

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített tizedik tanács)

2022. február 9. ( *1 )

"Verseny - Erőfölénnnyel való visszaélés - Vasúti árufuvarozási szolgáltatások piaca - Panaszt elutasító határozat - A 773/2004/EK rendelet 7. cikke - Észszerű határidő - A panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdek - A panasz kivizsgálására legmegfelelőbb helyzetben lévő hatóság meghatározása - Szempontok - Nyilvánvaló értékelési hiba - A jogállamiság tiszteletben tartását érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok - A panaszos jogai megsértésének kockázata a panasz elutasítása esetén - Indokolási kötelezettség"

A T-791/19. sz. ügyben,

a Sped-Pro S.A. (székhelye: Varsó [Lengyelország], képviseli: M. Kozak ügyvéd)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: J. Szczodrowski, L. Wildpanner és P. van Nuffel, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a Lengyel Köztársaság (képviseli: B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

az EUMSZ 102. cikknek a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacán történő állítólagos megsértésére vonatkozóan a felperes által benyújtott panaszt elutasító, 2019. augusztus 12-i C(2019) 6099 final bizottsági határozat (AT.40459. számú ügy - Vasúti áruszállítás Lengyelországban - PKP Cargo) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács),

tagjai: M. van der Woude elnök, A. Kornezov (előadó), E. Buttigieg, G. Hesse és D. Petrlík bírák,

hivatalvezető: M. Zwozdziak-Carbonne tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2021. szeptember 17-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei

1 A felperes Sped-Pro S.A. egy varsói (Lengyelország) székhelyű társaság, amely a szállítási szolgáltatások ágazatában tevékenykedik. E tevékenységek keretében a lengyel állam által ellenőrzött PKP Cargo S. A. társaság által nyújtott vasúti árufuvarozási szolgáltatásokat vette igénybe.

2 2016. november 4-én a felperes [az EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 7. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a PKP Cargo ellen az Európai Bizottsághoz (a továbbiakban: panasz). A panaszban a felperes többek között azt állította, hogy a PKP Cargo visszaélt az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölényével a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacán, mivel lényegében megtagadta, hogy a piaci feltételek mellett többéves együttműködési szerződést kössön vele. A felperes 2017. augusztus 24-én kiegészítő panaszt nyújtott be.

3 2017. szeptember 13-i levelében (a továbbiakban: iránymutatást tartalmazó levél) a Bizottság a Bizottság által az [EUMSZ 101. cikk] és [az EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7-i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően tájékoztatta a felperest azon szándékáról, hogy elutasítja a panaszt.

4 A felperes 2017. október 19-én, december 19-én és december 21-én, valamint 2018. január 8-án, június 29-én és október 4-én kiegészítő észrevételeket és információkat terjesztett elő. Ezenkívül 2017. december 5-én és 2018. április 26-án két találkozóra került sor a felperes és a Bizottság között.

5 A Bizottság a 2019. augusztus 12-i C(2019) 6099 final bizottsági határozattal (AT.40459. számú ügy - Vasúti áruszállítás Lengyelországban - PKP Cargo; a továbbiakban: megtámadott határozat) a 773/2004 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően elutasította a panaszt lényegében azzal az indokkal, hogy a Prezes Urzędu Ochrony Konkurencji i Konsumentów (a verseny- és fogyasztóvédelmi hivatal elnöke, Lengyelország; a továbbiakban: lengyel versenyhatóság) megfelelőbb helyzetben van a panasz kivizsgálására.

Az eljárás és a felek kérelmei

6 A Törvényszék Hivatalához 2019. november 15-én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

7 2020. január 30-án a Bizottság benyújtotta ellenkérelmét a Törvényszék Hivatalához.

8 A választ és a viszonválaszt 2020. április 7-én, illetve június 26-án nyújtották be a Törvényszék Hivatalához.

9 2020. május 25-i határozatával a Törvényszék tizedik tanácsának elnöke megengedte a Lengyel Köztársaságnak, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon. A Lengyel Köztársaság 2020. augusztus 30-án beavatkozási beadványt nyújtott be, a felperes pedig 2020. szeptember 29-én megküldte az említett beadványra vonatkozó észrevételeit. 2020. október 8-án azonban a Törvényszék tizedik tanácsának elnöke úgy határozott, hogy ezen észrevételeket nem csatolja az iratokhoz, mivel azokat határidőn túl nyújtották be.

10 A tizedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

11 Mivel a kibővített tizedik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, a Törvényszék elnöke 2021. július 20-án az eljárási szabályzat 17. cikkének (2) bekezdése alapján magát jelölte ki a tanács létszámának kiegészítése érdekében a jelen ügyben. Az említett szabályzat 10. cikke (5) bekezdésének megfelelően a Törvényszék elnöke a tanács elnöki teendőit is átvette ebben az ügyben.

12 A Törvényszék a 2021. szeptember 17-én tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék szóbeli kérdéseire adott válaszaikat.

13 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

- semmisítse meg a megtámadott határozatot;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

14 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

- utasítsa el a keresetet;

- a felperest kötelezze a költségek viselésére.

15 A Lengyel Köztársaság támogatja a Bizottság kérelmeit.

A jogkérdésről

16 A felperes három jogalapra hivatkozik. Az első két részre oszlik, amelyek közül az első lényegében a felperes azon jogának megsértésén alapul, hogy ügyét észszerű határidőn belül bírálják el, a második pedig a megtámadott határozat indokolásának hiányán alapul. A második jogalap a jogállamiság elvének Lengyelországban történő megsértésén alapul. A harmadik jogalap a panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdekre vonatkozik.

17 Mindenekelőtt meg kell vizsgálni az első jogalap első részét, ezt követően a harmadik jogalapot, végül pedig együttesen a második jogalapot és az első jogalap második részét.

Az első jogalap első részéről, amely a felperes azon jogának megsértésén alapul, hogy ügyét észszerű határidőn belül bírálják el

18 A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az észszerű határidő elvét, mivel a megtámadott határozatot közel három évvel a panasz benyújtását követően, és közel két évvel az iránymutatást tartalmazó levél felperessel való közlését követően fogadta el. A Bizottság ezáltal megsértette az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint a 773/2004 rendelet 7. cikkének az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezett (1) bekezdését.

19 A Bizottság vitatja a felperes érveit.

20 Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy az észszerű határidőnek a versenypolitika terén, a közigazgatási eljárások lefolytatása során való tiszteletben tartása uniós jogi alapelvet képez, amelynek betartását az uniós bíróságok biztosítják (lásd: 2012. december 19-iHeineken Nederland és Heineken kontra Bizottság ítélet, C-452/11 P, nem tették közzé, EU:C:2012:829, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21 A közigazgatási eljárás észszerű határidejére vonatkozó elvet megerősítette a Charta 41. cikkének (1) bekezdése, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék (lásd: 2015. július 15-iHIT Groep kontra Bizottság ítélet, T-436/10, EU:T:2015:514, 239. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22 A 773/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a birtokában lévő információ alapján nincs elegendő oka arra, hogy egy panasz alapján eljárjon, tájékoztatja a panaszost ennek okairól, és kitűzi azt a határidőt, amelyen belül a panaszos írásban ismertetheti álláspontját. Ugyanezen rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében amennyiben a panaszos a Bizottság által kitűzött határidőn belül közli álláspontját, és a panaszos írásbeli beadványa nem vezet a panasz eltérő megítéléséhez, a Bizottság határozat útján elutasítja a panaszt.

23 Következésképpen a panaszosnak joga van ahhoz, hogy a panaszát elutasító határozatot kapjon, és a Bizottság köteles a panaszról észszerű határidőn belül dönteni (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11-iBVGD kontra Bizottság ítélet, T-104/07 és T-339/08, nem tették közzé, EU:T:2013:366, 127. pont).

24 Kétségtelen, hogy a 2021. január 28-iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítéletben (C-466/19 P, EU:C:2021:76) a Bíróság a 32. pontban megállapította, hogy az észszerű határidő elvének megsértése csak az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikken alapuló közigazgatási eljárás végén hozott, jogsértést megállapító határozat megsemmisítését indokolhatja, amennyiben megállapítást nyert, hogy ezen elv megsértése következtében sérült az érintett vállalkozások védelemhez való joga. A Bíróság ezen állítását azonban az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeire tekintettel kell értelmezni. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az ezen ügyben vitatott határozat az 1/2003 rendelet 18. cikke (3) bekezdésének megfelelően elfogadott, információkérő határozat volt, mint vizsgálati eszköz a folyamatban lévő közigazgatási eljárás keretében. A Bíróság ebben az összefüggésben állapította meg lényegében az említett ítélet 33. pontjában, hogy az ezen közigazgatási eljárás túl hosszú időtartamára alapított érvelés nem az ilyen határozattal kapcsolatos kereset keretében releváns, hanem az e közigazgatási eljárást az EUMSZ 101. cikk vagy az EUMSZ 102. cikk megsértésének megállapítása révén lezáró bizottsági határozat tárgyát képező kereset keretében.

25 Márpedig, noha a Bizottság panaszt elutasító határozata kétségkívül nem minősül "jogsértést megállapító határozatnak", a fenti 24. pontban hivatkozott ügyben vitatott határozattól eltérően lezárja a Bizottság előtti közigazgatási eljárást. E körülmények között annak tagadása, hogy a Bizottság köteles tiszteletben tartani az észszerű határidő elvét a hozzá benyújtott panaszok vizsgálata során, a Charta 52. cikkének (1) bekezdését megsértve megfosztaná lényegi tartalmától a panaszos azon jogát, hogy ügyeit észszerű időn belül intézzék, amint azt a Charta 41. cikkének (1) bekezdése megköveteli.

26 Másodsorban a Törvényszék megállapítja, hogy a jelen ügyben körülbelül két év és kilenc hónap telt el a panasz benyújtása és a megtámadott határozat meghozatala között.

27 Jóllehet a Bizottság ezen időtartamot a panaszban foglalt ténybeli és jogi kérdések összetettségével, valamint azon ténnyel kívánja igazolni, hogy a felperes kiegészítő panaszt, valamint egyéb kiegészítő észrevételeket és információkat nyújtott be, tény, hogy a megtámadott határozatban, amely összesen kevesebb mint 7 oldalon mindössze 31 pontot tartalmaz, a Bizottság lényegében annak kijelentésére szorítkozott, hogy a lengyel versenyhatóság megfelelőbb helyzetben van a panasz kivizsgálására. Márpedig, amint arra a felperes hivatkozik, az ilyen következtetéshez nem volt szükség a panaszban sérelmezett versenyellenes magatartások összetett ténybeli vagy jogi értékelésének elvégzésére.

28 Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben azon kötelezettségvállalását, hogy a panasz kézhezvételétől számított négy hónapos tájékoztató jellegű határidőn belül tájékoztatja a panaszost arról, hogy milyen intézkedést szándékozik tenni a panasz ügyében, az [EUMSZ 101. cikk] és [EUMSZ 102. cikk] szerinti panaszok Bizottság általi kezeléséről szóló bizottsági közleménytervezet (HL 2004. C 101., 65. o.) 55. és 56. pontjával együttesen értelmezett 61. és 62. pontjának megfelelően. Bár tájékoztató jellegű határidőről van szó, amint az az említett közleménytervezet 61. pontjából kitűnik, a panasz benyújtása és az iránymutatást tartalmazó levél felperessel való közlése között körülbelül tíz hónap telt el, ami nagymértékben meghaladja e tájékoztató jellegű határidőt.

29 Mindenesetre, anélkül hogy véglegesen állást kellene foglalni abban a kérdésben, hogy a Bizottság megsértette-e a panasz észszerű határidőn belüli elbírálására vonatkozó kötelezettségét, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az észszerű határidő elvének megsértése csak akkor igazolhatja a Bizottság által hozott határozat megsemmisítését, ha az hatással lehetett az eljárás kimenetelére. Ez az eset különösen akkor áll fenn, ha az említett jogsértés következtében sérült az érintett vállalkozás védelemhez való joga (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 21-iNederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélet, C-105/04 P, EU:C:2006:592, 42-52. pont).

30 Ezen ítélkezési gyakorlat értelemszerűen alkalmazandó a 773/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerinti panaszt elutasító határozatokra is, azzal a pontosítással, hogy az ilyen eljárás keretében a panaszos nem alperes. Ebből következik, hogy az ilyen határozattal szembeni kereset esetén ezen elv megsértése csak akkor vonhatja maga után az említett határozat megsemmisítését, ha a felperes bizonyítja, hogy az észszerű határidő túllépése hatással volt arra a lehetőségre, hogy ezen eljárás során megvédhesse álláspontját. Ez lenne a helyzet többek között akkor, ha az észszerű határidő túllépése megakadályozta volna abban, hogy olyan ténybeli vagy jogi elemeket szerezzen be vagy terjesszen elő a Bizottság előtt, amelyek a sérelmezett versenyellenes magatartásokra, illetve az Uniónak az ügy kivizsgálásához fűződő érdekére vonatkoznak.

31 Márpedig a felperes nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alkalmas lenne annak alátámasztására, hogy e feltétel a jelen ügyben teljesül.

32 Egyrészt ugyanis a felperes lényegében annak kijelentésére szorítkozik, hogy a közigazgatási eljárás időtartama "döntő" volt, mivel a kártérítési kereset benyújtására nyitva álló elévülési idő nem szünetelt vagy szakadt meg sem a panasz benyújtásával, sem pedig a megtámadott határozat elfogadásával, a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26-i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 349., 1. o.) 10. cikke (4) bekezdése alapján.

33 Ugyanakkor a felperes azon lehetősége, hogy az EUMSZ 102. cikk szerinti jogait az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartásával kártérítési vagy bármely más, közvetlenül az említett rendelkezés szerinti kereset benyújtásával érvényesítse a nemzeti bíróságok előtt (lásd ebben az értelemben: 1990. június 19- Factortame és társai ítélet, C-213/89, EU:C:1990:257, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. június 6-iDonau Chemie és társai ítélet, C-536/11, EU:C:2013:366, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) semmilyen módon nem függött a Bizottság előtti, panaszával kapcsolatos eljárás kimenetelétől, és különösen attól, hogy a Bizottság nem indított hivatalos eljárást. Következésképpen az észszerű határidő Bizottság általi esetleges túllépése nem befolyásolta a felperes azon jogát, hogy a nemzeti bíróságok előtt ilyen keresetet nyújtson be az elévülési idő lejárta előtt és anélkül, hogy megvárná a Bizottságnak a panaszával kapcsolatos határozatát.

34 Másrészt a felperes lényegében azzal érvel, hogy a Lengyel Köztársaság által a közigazgatási eljárás során elfogadott bizonyos intézkedések megkérdőjelezték a jogállamiság elvének e tagállamban való tiszteletben tartását. Mindazonáltal a felperes nem terjeszt elő olyan bizonyítékot, amely alkalmas lenne annak alátámasztására, hogy a jogállamiság Lengyelországban bekövetkezett romlása megakadályozta volna abban, hogy olyan ténybeli vagy jogi elemeket szerezzen be vagy terjesszen elő a Bizottság előtt, amelyek a sérelmezett versenyellenes magatartásokra, illetve az Uniónak az ügy kivizsgálásához fűződő érdekére vonatkoznak.

35 Ebből következően az első jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

A panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdekre vonatkozó harmadik jogalapról

36 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az EUSZ 17. cikk (1) bekezdésének második mondatával, a 773/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével és az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) és (2) bekezdésével együttesen értelmezett EUMSZ 102. cikket. Különösen arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság nyilvánvaló hibákat követett el a panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdek értékelése során, aminek az lett a következménye, hogy megfosztotta az EUMSZ 102. cikket a hatékony érvényesüléstől.

37 A Bizottság vitatja a felperes érveit.

38 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 105. cikk (1) bekezdése értelmében az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazásának biztosításával megbízott Bizottság kötelessége az uniós versenypolitika meghatározása és végrehajtása, e tekintetben pedig a Bizottság diszkrecionális jogkörrel rendelkezik a panaszok elbírálása során. A Bizottság annak érdekében, hogy e feladatának hatékonyan eleget tehessen, megállapíthatja az eléje terjesztett panaszok fontossági sorrendjét. Ezáltal a Bizottság nemcsak annak sorrendjét jogosult meghatározni, hogy a panaszok mikor kerülnek kivizsgálásra, hanem a szóban forgó panaszt el is utasíthatja azon az alapon, hogy az ügy kivizsgálásához nem fűződik megfelelő uniós érdek (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16-iAgria Polska és társai kontra Bizottság ítélet, T-480/15, EU:T:2017:339, 34. és 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39 Mindazonáltal a Bizottságot e tekintetben megillető diszkrecionális jogkör nem korlátlan. A Bizottság ugyanis köteles alaposan megvizsgálni a panaszosok által tudomására hozott valamennyi ténybeli és jogi elemet (lásd: 2014. december 17-iSi.mobil kontra Bizottság ítélet, T-201/11, EU:T:2014:1096, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40 Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amikor a Bizottság magatartási szabályokat fogad el, és e szabályok közzétételével kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, a Bizottság korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy egyes esetekben az általános jogelvek - mint az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvének - megsértése címén felelősségre vonható (lásd ebben az értelemben: 2017. február 16-iH&R ChemPharm kontra Bizottság ítélet, C-95/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:125, 57. pont). A jelen ügyben a Bizottság korlátozta magát mérlegelési jogköre gyakorlásában a panaszok elbírálása során azáltal, hogy elfogadta a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közleményét (HL 2004. C 101., 43. o.), amely iránymutatásokat tartalmaz többek között annak tisztázására, hogy milyen feltételek mellett tekinthető a Bizottság, egyetlen nemzeti versenyhatóság vagy több nemzeti versenyhatóság megfelelőbb helyzetben lévőnek a panasz kivizsgálására.

41 A panaszt elutasító határozatok bírósági felülvizsgálata nem vezethet arra, hogy a Törvényszék az uniós érdekre vonatkozó értékelését a Bizottságéval helyettesítse, hanem annak ellenőrzésére irányul, hogy a vitatott határozat nem alapul-e pontatlan tényeken, és nem tartalmaz-e téves jogalkalmazást vagy nyilvánvaló értékelési hibát, illetve nem áll-e fenn hatáskörrel való visszaélést (lásd: 2017. január 11-iTopps Europe kontra Bizottság ítélet, T-699/14, nem tették közzé, EU:T:2017:2, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42 A megtámadott határozatban a Bizottság lényegében azzal az indokkal utasította el a panaszt, hogy a lengyel versenyhatóság megfelelőbb helyzetben volt annak kivizsgálására, mivel egyrészt az állítólagos jogsértés lényegében a lengyel piacra korlátozódott, másrészt pedig az említett hatóság a 2004 óta általa az ágazatban végzett több vizsgálat és elfogadott határozat eredményeként részletes ismereteket szerzett a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacáról és a PKP Cargo gyakorlatáról.

43 A felperes egyrészt arra hivatkozik, hogy a Bizottság értékelése nyilvánvaló értékelési hibákat tartalmaz a sérelmezett versenyellenes magatartások által érintett piac meghatározását illetően, másrészt pedig, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie más olyan tényezőket is, amelyek alkalmasak a panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdek fennállásának bizonyítására.

44 Elsősorban a sérelmezett versenyellenes magatartások által érintett piac meghatározását illetően rá kell mutatni először is arra, hogy a felperes arra hivatkozik, hogy a PKP Cargo állítólagos visszaélésszerű magatartása a nemzeti piacon kívül is hatásokat váltott ki, így a Bizottság megfelelőbb helyzetben lett volna azok kivizsgálására.

45 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ha az állítólagos jogsértések hatásai lényegében csak egy tagállam területén érezhetők, és a panaszos eljárást kezdeményezett ezen tagállam bíróságai vagy hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságai előtt, a Bizottság az uniós érdek hiánya miatt elutasíthatja a panaszt, feltéve hogy a nemzeti hatóságok megfelelő módon meg tudják védeni a panaszos jogait, amihez képesnek kell lenniük az annak meghatározásához szükséges ténybeli körülmények feltárására, hogy a szóban forgó magatartások az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértésének minősülnek-e (lásd: 2007. július 3-iAu Lys de France kontra Bizottság ítélet, T-458/04, nem tették közzé, EU:T:2007:195, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. március 19-iAssociazione Giùlemanidallajuve kontra Bizottság végzés, T-273/09, EU:T:2012:129, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46 A versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény 10. pontja kimondja, hogy általában egyetlen nemzeti versenyhatóság megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy olyan megállapodásokkal vagy gyakorlatokkal foglalkozzon, amelyek főként a saját területén jelentősen befolyásolják a versenyt, míg e közlemény 14. pontja szerint a Bizottság különösen megfelelő helyzetben van valamely ügy elbírálására többek között akkor, ha egy vagy több megállapodás vagy gyakorlat - ideértve a hasonló megállapodások vagy magatartások hálózatát is - több mint három tagállamban (háromnál több tagállamot lefedő határokon átnyúló piacok vagy több nemzeti piac) befolyásolja a versenyt.

47 A jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a sérelmezett állítólagos visszaélésszerű magatartások egy Lengyelországban letelepedett vállalkozásnak, nevezetesen a PKP Cargónak tudhatók be, és kárt okoztak egy másik, szintén Lengyelországban letelepedett vállalkozásnak, nevezetesen a felperesnek. Ezenkívül panaszában a felperes azt állította, hogy még ha az említett gyakorlatok hatásai több tagállamban voltak is érzékelhetőek, a PKP Cargo a "lengyel piacon" volt erőfölényben, és főszabály szerint a PKP Cargónak felrótt erőfölénnyel való visszaélésre "a lengyel piacon" került sor. Egyébiránt a PKP Cargo piaci részesedése a panaszban leírtak szerint csak a lengyel piacra vonatkozott, mivel a felperes nem állította, és még kevésbé bizonyította, hogy a PKP Cargo más földrajzi piacokon erőfölénnyel rendelkezett. Ugyanígy a felperes 2018. október 4-i levelében ismételten kérte a Bizottságot, hogy indítson vizsgálatot a PKP Cargóval szemben annak érdekében, hogy megvizsgálja "a lengyelországi vasúti árufuvarozás piacán" feltételezett erőfölénnyel való visszaélését.

48 A felperes által hivatkozott azon tény, hogy a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piaca nyitott volt a más tagállamokban letelepedett vállalkozások versenye előtt, nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze a Bizottság elemzését. Ugyanis még ha feltételezzük is, hogy a PKP Cargo állítólagos visszaélésszerű gyakorlatai más földrajzi piacokat is érinthettek, az iratokban nem volt olyan információ, amely akár kifejezetten, akár hallgatólagosan arra utalna, hogy a PKP Cargo erőfölénnyel rendelkezett ilyen piacokon. Ezenkívül az a puszta tény, hogy a PKP Cargo több tagállamban működött és rendelkezett leányvállalatokkal, szintén nem jelenti azt, hogy e vállalkozás vagy valamely leányvállalata erőfölénnyel rendelkezett más földrajzi piacokon.

49 Másodszor a felperes által hivatkozott azon tény, hogy az állítólagos jogsértés az EUMSZ 102. cikk értelmében hatással lehetett a tagállamok közötti kereskedelemre, nem releváns. A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége ugyanis az EUMSZ 102. cikk alkalmazásának, nem pedig a panasz kivizsgálására legmegfelelőbb helyzetben lévő hatóság meghatározásának egyik feltétele.

50 Harmadszor, nem lehet helyt adni a felperes azon érvének sem, amely szerint a megtámadott határozat 25. pontjának iv) alpontjában a Bizottság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a szolgáltatások érintett piaca a "vasúti piac", holott valójában a "vasúti árufuvarozás piaca". A fent említett pontot ugyanis ugyanezen határozat 3., 21. és 26. pontjával összefüggésben kell értelmezni, amelyekből kitűnik, hogy a szolgáltatások érintett piaca a vasúti árufuvarozási szolgáltatások piaca volt. Így a megtámadott határozat 25. pontjának iv) alpontjában szereplő, a "vasúti piacra" való hivatkozás legfeljebb olyan pontatlanságot jelent, amely semmilyen hatással nincs az említett határozat jogszerűségére.

51 E körülmények között a Bizottság jogosan vélhette úgy, hogy a PKP Cargo állítólagos visszaélésszerű gyakorlatai főként a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacára vonatkoztak.

52 Másodsorban meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja a Bizottság azon állítását, amely szerint a lengyel versenyhatóság a 2004 óta általa az ágazatban végzett több vizsgálat és elfogadott határozat eredményeként részletes ismereteket szerzett a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacáról és a PKP Cargo gyakorlatáról.

53 Következésképpen a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a sérelmezett gyakorlatok elsősorban a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacára vonatkoztak, hogy a lengyel versenyhatóság részletes ismereteket szerzett az ágazatról, valamint hogy e tényezők alapján e hatóság megfelelőbb helyzetben volt a panasz kivizsgálására.

54 Harmadsorban a felperes azt állítja, hogy a Bizottságnak más szempontokat is figyelembe kellett volna vennie az ügy kivizsgálásához fűződő uniós érdek értékelése céljából.

55 Először is arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint, amikor a Bizottság megvizsgálja az ügy kivizsgálásához fűződő uniós érdeket, egyrészről értékelnie kell az az állítólagos versenyjogi jogsértések súlyát, valamint versenyre gyakorolt hatásaik tartósságát, figyelembe véve a bejelentett jogsértések időtartamát és jelentőségét, valamint az uniós versenyhelyzetre gyakorolt hatásaikat (2009. április 23-iAEPI kontra Bizottság ítélet, C-425/07 P, EU:C:2009:253, 53. pont), másrészről mérlegelnie kell az állítólagos jogsértésnek a közös piac működése szempontjából való jelentőségét, annak valószínűségét, hogy a jogsértés fennállását bizonyítani tudja, és a szükséges vizsgálati intézkedések terjedelmét (1992. szeptember 18-iAutomec kontra Bizottság ítélet, T-24/90, EU:T:1992:97, 86. pont). A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság elmulasztotta megvizsgálni és mérlegelni e szempontok összességét, ami szerinte jogilag téves, és ellentétes a Bizottság indokolási kötelezettségével.

56 Igaz, hogy - amint azt a felperes megjegyzi - a megtámadott határozatban a Bizottság az uniós érdek értékelését a fenti 42. pontban említett szempontokra korlátozta anélkül, hogy kifejezetten megvizsgálta volna az állítólagos jogsértés súlyát vagy jelentőségét, hatásainak tartósságát, annak valószínűségét, hogy a jogsértés fennállását bizonyítani tudja, és a szükséges vizsgálati intézkedések terjedelmét.

57 Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel a panaszhoz fűződő uniós érdek értékelése az egyes ügyek körülményeitől függ, nem korlátozható sem azon értékelési szempontok száma, amelyekre a Bizottság hivatkozhat, és fordítva, nem írható elő az sem, hogy a Bizottság kizárólag bizonyos szempontokat vehessen figyelembe. Figyelembe véve, hogy a versenyjoghoz hasonló területen az egyes ügyek ténybeli és jogi háttere számottevően eltérhet, lehetséges, hogy olyan szempontokat alkalmaznak, amelyek mindaddig nem merültek fel, vagy hogy egyetlen szempont kap prioritást az Unió ezen érdekének értékelése érdekében (lásd: 2013. szeptember 19-iEFIM kontra Bizottság ítélet, C-56/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:575, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. szeptember 20-iAgria Polska és társai kontra Bizottság ítélet, C-373/17 P, EU:C:2018:756, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58 A Bíróságnak már volt alkalma pontosítani, hogy az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő megállapításokat nem cáfolja a fenti 55. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat (lásd ebben az értelemben: 2001. május 17-iIECC kontra Bizottság ítélet, C-449/98 P, EU:C:2001:275, 44., 46. és 47. pont; 2018. szeptember 20-iAgria Polska és társai kontra Bizottság ítélet, C-373/17 P, EU:C:2018:756, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59 Lehetséges ugyanis, hogy függetlenül az állítólagos jogsértés súlyától vagy jelentőségétől, hatásainak tartósságától, annak valószínűségétől, hogy a jogsértés fennállását bizonyítani tudja, vagy a szükséges vizsgálati intézkedések terjedelmétől, az uniós érdek nem követeli meg a Bizottságtól, hogy kivizsgáljon egy panaszt, ha valamely nemzeti versenyhatóság - különösen a releváns bizonyítékokhoz való közelsége, a sérelmezett gyakorlatok által érintett piacok kiterjedése, illetve az e piacokra és gyakorlatokra vonatkozó múltbeli ismeretei miatt - a Bizottságnál megfelelőbb helyzetben van az említett állítólagos jogsértés kivizsgálására.

60 Következésképpen a felperes állításával ellentétben a Bizottság nem volt köteles megvizsgálni és mérlegelni a fenti 55. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban említett valamennyi szempontot.

61 Másodszor a felperes lényegében azt állítja, hogy a panasz új, az uniós versenyjogban még el nem döntött jogi kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaélésnek minősül-e egy alapvető infrastruktúrához (essential facility) való hozzáférés megkülönböztetésmentes feltételek melletti biztosításának megtagadása, amelyet egy kifizetetlen tartozás fennállása indokol, amelynek fennállását azonban az említett infrastruktúrához való hozzáférést kérő vállalkozás vitatja.

62 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény 15. pontja szerint a Bizottság különösen megfelelő helyzetben van valamely ügy elbírálására többek között akkor, ha az uniós érdek az uniós versenypolitika fejlesztése érdekében a Bizottság részéről határozat elfogadását követeli meg, amikor új versenyjogi probléma merül fel, vagy a szabályok hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében.

63 Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy a fenti 61. pontban felvetett kérdés a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény 15. pontja értelmében az uniós versenypolitika fejlesztése szempontjából fontos új versenyjogi problémát képez, ez nem jelenti azt, hogy a Bizottság automatikusan köteles lett volna megvizsgálni a panaszt. A felperes által felvetett "új" kérdés ugyanis lényegében az, hogy a PKP Cargo állítólagos visszaélésszerű gyakorlatai objektív módon igazoltnak tekinthetők-e. Egy ilyen vizsgálat nemcsak annak ellenőrzésére terjedne ki, hogy a PKP Cargo erőfölénnyel rendelkezhet-e az érintett piacon, hanem a szóban forgó tartozás vitatott valóságtartalmára, valamint az említett gyakorlatok lehetséges kiszorító hatásaira is. Márpedig a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság megfelelőbb helyzetben lett volna az ilyen vizsgálat elvégzésére, annak ellenére, hogy az említett gyakorlatok elsősorban a lengyel piacot érintették, és a lengyel versenyhatóság már részletes ismereteket szerzett az ágazatról.

64 Következésképpen a felperes nem bizonyította, hogy a jelen ügyben az uniós versenypolitika fejlesztése szempontjából fontos új versenyjogi probléma fennállására vonatkozó szempontnak elsőbbséget kellene élveznie a fenti 42. pontban említett szempontokkal szemben.

65 Negyedsorban el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a Bizottságnak a megtámadott határozatban meg kellett volna vizsgálnia, hogy a PKP Cargo hátrányosan megkülönböztető kedvezményrendszert alkalmazott-e, és hogy ez utóbbi rendelkezett-e a felperessel szemben olyan követeléssel, amely indokolhatta a felperessel való szerződéskötés megtagadását. A Bizottság ugyanis nem azzal az indokkal utasította el a panaszt, hogy a rendelkezésére bocsátott adatok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a sérelmezett gyakorlatok ellentétesek az EUMSZ 102. cikkel, hanem azzal, hogy a lengyel versenyhatóság megfelelőbb helyzetben van e gyakorlatok kivizsgálására. Következésképpen a Bizottságnak nem volt feladata, hogy e kérdésekkel kapcsolatban állást foglaljon.

66 Ötödsorban nem releváns a felperes által hivatkozott azon tény, hogy a lengyel versenyhatóság a 2019. augusztus 21-i és október 7-i leveleiben megtagadta, hogy helyt adjon a panasznak, mivel erre csak a megtámadott határozat elfogadását követően került sor (lásd ebben az értelemben: 2021. január 28-iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C-466/19 P, EU:C:2021:76, 82. pont).

67 Hatodsorban az a nem vitatott körülmény, hogy a lengyel versenyhatóság panaszt elutasító határozatai a lengyel jog szerint nem képezhetik bírósági jogorvoslat tárgyát, nem kötelezi a Bizottságot a panasz kivizsgálására. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében ugyanis a tagállamok kötelesek megteremteni azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a biztosításához szükségesek, és nem a Bizottság feladata, hogy vizsgálatot indítson azért, hogy a nemzeti szintű bírói jogvédelem esetleges hiányosságait enyhítse. Ezenkívül mindenesetre a felperesnek lehetősége volt arra, hogy a nemzeti bíróságok előtt a panasz tárgyát képező magatartás folytán állítólagosan őket ért kár megtérítése iránt keresetet indítson abból a célból, hogy az EUMSZ 102. cikk betartását elérje (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20-iAgria Polska és társai kontra Bizottság ítélet, C-373/17 P, EU:C:2018:756, 83. és 87. pont).

68 Végül, amennyiben a felperes az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése második mondatának megsértésére is hivatkozik, elegendő rámutatni arra, hogy nem hozott fel egyetlen, e rendelkezés megsértésére alapított önálló érvet sem.

69 A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

70 Ezt követően meg kell vizsgálni a felperes által a második jogalap és az első jogalap második része keretében előadott érveket, amelyek a jogállamiság rendszerszintű és általános hiányosságainak Lengyelországban történő fennállására vonatkoznak, és annak bizonyítására irányulnak, hogy fennáll annak a valós veszélye, hogy a panaszos jogait nemzeti szinten nem biztosítják megfelelően.

A jogállamiság elvének Lengyelországban való tiszteletben tartására vonatkozó második jogalapról és az első jogalap második részéről

71 Második jogalapja keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az EUSZ 2. cikkben biztosított, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével és a Charta 47. cikkével együttesen értelmezett hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. E tekintetben arra hivatkozik, hogy a Bizottság megfelelőbb helyzetben volt a panasz kivizsgálására, tekintettel a jogállamiság rendszerszintű vagy általános hiányosságaira Lengyelországban, és különösen a lengyel versenyhatóság és az e területen hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok függetlenségének hiányára.

72 Közelebbről a felperes több olyan bizonyítékot terjeszt elő, amelyek álláspontja szerint alkalmasak annak bizonyítására, hogy egyrészt a lengyel versenyhatóság a végrehajtó hatalom alá volt rendelve, másrészt pedig az e hatóság határozatai jogszerűségének felülvizsgálatára hivatott nemzeti bíróságok, nevezetesen a Sąd Ochrony Konkurencji i Konsumentów - XVII Wydział Sądu Okręgowego w Warszawie (verseny-és fogyasztóvédelmi bíróság, varsói regionális bíróság XVII. kollégiuma, Lengyelország) és a Sąd Najwyższy-nál (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) működő Izba Kontroli Nadzwyczajnej i Spraw Publicznych (rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács) nem rendelkezett a függetlenség minden garanciájával, amint az többek között a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik. Ezenkívül több olyan, a jelen ügy körülményeire, az állítólagos jogsértés jellegére és a jogsértés ténybeli összefüggéseire vonatkozó konkrét ténykörülményt hoz fel, amelyek álláspontja szerint azt bizonyíthatják, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy jogai megsértésének valós veszélye állna fenn, ha ügyét a nemzeti hatóságoknak kellene megvizsgálniuk. Az első jogalap második részében a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni ezeket az elemeket, és e tekintetben nem indokolta meg jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozatot.

73 A Bizottság és a Lengyel Köztársaság vitatja a felperes érveit.

74 A megtámadott határozatban a Bizottság - analógia útján alkalmazva a 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítéletet (C-216/18 PPU, EU:C:2018:586) - megvizsgálta, hogy a jogállamiság rendszerszintű vagy általános hiányosságai Lengyelországban akadályát képezték-e annak, hogy a panaszt azzal az indokkal utasítsa el, hogy a lengyel versenyhatóság megfelelőbb helyzetben van annak kivizsgálására.

75 A Lengyel Köztársaság ugyanakkor vitatja ezen ítélkezési gyakorlatnak a jelen ügyre analógia útján történő alkalmazását, többek között azzal az indokkal, hogy az a nemzeti bíróságok büntető ügyekben folytatott együttműködésére, közelebbről pedig az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozik, nem pedig a versenyjog területén benyújtott panaszt elutasító határozatokra. Ezenkívül e tagállam rámutat, hogy a 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet (C-216/18 PPU, EU:C:2018:586) az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésében előírt hatékony bírói jogvédelem elvére, valamint a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, független bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének kockázatára vonatkozott, míg e rendelkezések nem alkalmazandók az olyan közigazgatási hatóságokra, mint amilyen a lengyel versenyhatóság.

76 Elsősorban meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság jogosan alkalmazhatta-e analógia útján a 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítéletből (C-216/18 PPU, EU:C:2018:586) eredő megállapításokat a jelen ügyben.

77 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ezen ítéletben a Bíróság megállapította, hogy amikor az európai elfogatóparanccsal érintett személy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak történő átadása ellen arra hivatkozik, hogy olyan rendszerszintű vagy legalábbis általános hiányosságok észlelhetők, amelyek véleménye szerint érinthetik a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét, és így sérthetik a tisztességes eljáráshoz való jogának lényegi tartalmát, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak, amikor az említett tagállam hatóságai számára történő átadásról határoz, vizsgálnia kell, hogy fennáll-e annak valós veszélye, hogy az érintett személy ezen alapvető joga sérül (2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C-216/18 PPU, EU:C:2018:586, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78 Ennek érdekében a Bíróság szerint a végrehajtó igazságügyi hatóságnak két szakaszból álló elemzést kell végeznie.

79 Először is a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működésére vonatkozó objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokra támaszkodva értékelnie kell, hogy fennáll-e annak valós veszélye, hogy az említett állam bíróságainak függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán sérül a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog (lásd: 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C-216/18 PPU, EU:C:2018:586, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80 Amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy az ezen első szakaszra vonatkozó feltételek teljesültek, ezt követően konkrétan és pontosan értékelnie kell, hogy a jelen ügy körülményei között komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető-e, hogy a keresett személy ennek a veszélynek ki lenne téve az e tagállamnak történő átadása esetén (lásd: 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C-216/18 PPU, EU:C:2018:586, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81 A Bíróság azt is pontosította, hogy bizonyos jól körülhatárolt esetekben a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles automatikusan megtagadni a kibocsátó tagállam által kibocsátott valamennyi európai elfogatóparancs végrehajtását, anélkül hogy konkrétan vizsgálnia kellene, hogy fennáll-e a valós veszélye annak, hogy az érintett személy tisztességes eljáráshoz való alapvető jogának lényeges tartalma sérül (2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C-216/18 PPU, EU:C:2018:586, 72. pont).

82 Azon kérdést illetően, hogy a fenti 81. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat alkalmazható-e a jelen ügyben, emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat jogszerűségét az e határozat meghozatalának időpontjában, azaz 2019. augusztus 12-én fennálló ténybeli és jogi elemek alapján kell értékelni (lásd a fenti 66. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Így, még ha feltételezzük is, hogy az ezen időpontot követően bekövetkezett események lehetővé teszik ezen ítélkezési gyakorlat alapján a második elemzési szakasztól való eltérést, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásának feltételei nem álltak fenn.

83 Ennek pontosítását követően a Lengyel Köztársasággal együtt el kell ismerni, hogy kétségtelen, hogy nyilvánvaló különbségek vannak a 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet (C-216/18 PPU, EU:C:2018:586) alapjául szolgáló körülmények és a jelen ügy alapját képező körülmények között. Mindazonáltal több elvi megfontolás igazolja az említett ítéletből eredő megállapításoknak az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértését bejelentő panasz kivizsgálására legmegfelelőbb helyzetben lévő versenyhatóság meghatározása céljából analógia útján történő alkalmazását.

84 Először ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy azon alapvető előfeltevés, amely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az az EUSZ 2. cikkben említett közös értékekben, és elismeri, hogy azok osztják ezen értékeket vele, maga után vonja és igazolja a tagállamok, és különösen a bíróságaik közötti kölcsönös bizalom fennállását ezen, az Unió alapját képező értékek - köztük a jogállamiság - elismerése, és így az azokat végrehajtó uniós jog tiszteletben tartása tekintetében (2019. június 24-iBizottság kontra Lengyelország [A Legfelsőbb Bíróság függetlensége] ítélet, C-619/18, EU:C:2019:531, 42. és 43. pont).

85 Ez az alapvető előfeltevés a Bizottság, a nemzeti versenyhatóságok és a nemzeti bíróságok közötti kapcsolatra is vonatkozik az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával összefüggésben. Ugyanis mind a fenti 76. pontban hivatkozott ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó szabályok (lásd: 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C-216/18 PPU, EU:C:2018:586, 35. és 36. pont; 2018. július 25-iGeneralstaatsanwaltschaft [Fogvatartási körülmények Magyarországon] ítélet, C-220/18 PPU, EU:C:2018:589, 104. pont), mind az Európai Versenyhatóságok Hálózatára, valamint a Bizottságnak és a nemzeti bíróságoknak az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó, jelen ügyben szóban forgó szabályok (lásd többek között az 1/2003 rendelet (15), (21), (28) preambulumbekezdését, 11. cikkének (1) bekezdését és 15. cikkét, valamint a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény 2. pontjának végét) a hatáskörrel rendelkező hatóságok közötti, a kölcsönös elismerés, a kölcsönös bizalom és a lojális együttműködés elvén alapuló szoros együttműködési rendszert hoznak létre.

86 Az 1/2003 rendelet 4. és 5. cikke értelmében ugyanis a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok párhuzamos jogkörökkel rendelkeznek az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazása tekintetében, míg az 1/2003 rendelet rendszere a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok közötti szoros együttműködésen alapul (2013. október 16-iVivendi kontra Bizottság ítélet, T-432/10, nem tették közzé, EU:T:2013:538, 26. pont). Továbbá ugyanezen rendelet 35. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállami versenyhatóságoknak biztosítaniuk kell az EUMSZ 10. cikk és az EUMSZ 102. cikk közérdekből történő, hatékony alkalmazását, pontosítva, hogy a tagállamok által kijelölt versenyhatóságok között lehetnek bíróságok is (lásd ebben az értelemben: 2010. december 7-iVEBIC-ítélet, C-439/08, EU:C:2010:739, 56. és 62. pont). Ezenkívül a tagállami versenyhatóságok helyzetének a hatékonyabb jogérvényesítés céljából történő megerősítéséről és a belső piac megfelelő működésének biztosításáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2019/1 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2019. L 11., 3. o.; helyesbítés: HL 2019. L 175., 83. o.) 4. cikke értelmében ugyanis az említett hatóságoknak a függetlenség és pártatlanság garanciáival kell rendelkezniük. Jóllehet ezen irányelv átültetésének határideje a megtámadott határozat elfogadásakor még nem járt le, a tagállamoknak e határidőn belül tartózkodniuk kell az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék az ezen irányelv által meghatározott célt (lásd: 1997. december 18-iInter-Environnement Wallonie ítélet, C-129/96, EU:C:1997:628, 45. pont; 2016. június 2-iPizzo ítélet, C-27/15, EU:C:2016:404, 32. pont).

87 Ráadásul az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése és az EUMSZ 102. cikk közvetlen hatállyal rendelkezik a magánszemélyek közötti kapcsolatokban, és olyan jogokat ruház a magánszemélyekre, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük. Az említett rendelkezések alkalmazására vonatkozó hatáskör egyaránt megilleti a Bizottságot és a nemzeti bíróságokat. A hatáskörök e megosztását a Bizottság és a nemzeti bíróságok közötti lojális együttműködés kötelezettsége jellemzi (1992. szeptember 18-iAutomec kontra Bizottság ítélet, T-24/90, EU:T:1992:97, 90. pont). Ezt megerősíti a Bizottság és a nemzeti bíróságok között az [EUMSZ 101. cikk] és [az EUMSZ 102. cikk] alkalmazására vonatkozóan folytatott együttműködésről szóló bizottsági közlemény (HL 2004. C 101., 54. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) 15. pontja, amely előírja, hogy a Bizottságot és a nemzeti bíróságokat kölcsönösen a lojális együttműködés kötelezettsége terheli.

88 Ebből következik, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséghez hasonlóan az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazása céljából a Bizottság, a tagállami versenyhatóságok és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés a kölcsönös elismerés, a kölcsönös bizalom és a lojális együttműködés elvén alapul, amelyek előírják e hatóságok és bíróságok mindegyikének, hogy - kivételes körülményektől eltekintve - úgy tekintsék, hogy az összes többi hatóság és bíróság tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat.

89 Másodszor, a fenti 45. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amennyiben a panaszban hivatkozott jogsértések hatásai lényegében csak egy tagállam területén érzékelhetők, és a panaszos e tagállam hatáskörrel rendelkező bíróságai vagy közigazgatási hatóságai előtt jogvitákat kezdeményezett e jogsértésekkel kapcsolatban, a Bizottság az uniós érdek hiánya miatt elutasíthatja a panaszt, feltéve azonban, hogy a nemzeti hatóságok megfelelő módon meg tudják védeni a panaszos jogait.

90 Az ítélkezési gyakorlat tehát már azt írja elő a Bizottságnak, hogy mielőtt a panaszt az uniós érdek hiánya miatt elutasítaná, biztosítsa, hogy a nemzeti hatóságok megfelelő módon megvédhessék a panaszos jogait. Ezen ítélkezési gyakorlat, mivel széles körben hivatkozik a "nemzeti hatóságokra", egyaránt vonatkozik a nemzeti versenyhatóságokra és az e területen hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokra. Márpedig, ha az érintett tagállamban olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn, amelyek veszélyeztethetik e fórumok függetlenségét, valamint komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy ha a Bizottság elutasítja a panaszt, és azt az említett fórumok elé terjesztik, a panaszos jogai megsértésének valós veszélye állna fenn, akkor az említett nemzeti hatóságok nem tudnák megfelelő módon megvédeni a panaszos jogait a fenti 45. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében.

91 Harmadszor, a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, független bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog szintén különösen fontos az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk hatékony alkalmazása szempontjából. A nemzeti bíróságoknak ugyanis egyrészt a nemzeti versenyhatóságok határozatainak jogszerűségét kell felülvizsgálniuk, másrészt pedig közvetlenül alkalmazniuk kell az EUMSZ 101. cikket és az EUMSZ 102. cikket. A Bíróság e tekintetben már hangsúlyozta, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a tagállamok kötelesek megteremteni azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken, beleértve a versenyjogot is, a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a biztosításához szükségesek (lásd e tekintetben a fenti 67. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

92 A fentiek összességéből következik, hogy a jogállamiság követelményeinek tiszteletben tartása olyan releváns tényező, amelyet a Bizottságnak a panasz megvizsgálására legmegfelelőbb helyzetben lévő versenyhatóság meghatározása céljából figyelembe kell vennie, és e célból a Bizottság a jelen ügyben analógia útján alkalmazhatta a 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítéletet (C-216/18 PPU, EU:C:2018:586).

93 Másodsorban, a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság lényegében annak megállapítására szorítkozott, hogy a 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítéletben (C-216/18 PPU, EU:C:2018:586) azonosított második elemzési szakaszra vonatkozó feltételek a jelen ügyben nem teljesültek, elkerülve ugyanakkor, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, hogy az ugyanezen ítéletben azonosított első elemzési szakaszra vonatkozó feltételek teljesültek-e.

94 Márpedig, mivel az elemzés e két szakasza kumulatív, nem róható fel a Bizottságnak, hogy az eljárás gazdaságossága érdekében e második szakasz vizsgálatára szorítkozott.

95 Következésképpen hatástalanok a felperes által annak általános jelleggel történő bizonyítása érdekében előadott érvek, hogy Lengyelországban olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn, amelyek veszélyeztethetik a lengyel versenyhatóság és az e területen hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok függetlenségét.

96 Harmadsorban meg kell vizsgálni a megtámadott határozatban kifejtett azon indokokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a második elemzési szakaszra vonatkozó feltételek a jelen ügyben nem teljesültek.

97 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy e második elemzési szakaszban először is az érintett személynek, a jelen ügyben a felperesnek kell arra utaló ténykörülményeket előadnia, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy jogai megsértésének valós veszélye állna fenn, amennyiben ügyét a nemzeti hatóságoknak kellene megvizsgálniuk. Ezt követően a Bizottság feladata, hogy a felperes által kifejezett konkrét aggályokra és az általa esetlegesen szolgáltatott információkra tekintettel konkrétan és pontosan értékelje, hogy az adott ügy körülményei között fennálltak-e ilyen okok, figyelembe véve az említett fél személyes helyzetét, az állítólagos jogsértés jellegét és a ténybeli körülményeket (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2018. július 25-iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C-216/18 PPU, EU:C:2018:586, 60., 68. és 75. pont).

98 A jelen ügyben a felperes a közigazgatási eljárás során konkrét ténykörülmények és konkrét információk együttesére hivatkozott, amelyek véleménye szerint összességükben alkalmasak annak bizonyítására, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy jogai megsértésének valós veszélye állna fenn, amennyiben ügyét a nemzeti hatóságoknak kellene megvizsgálniuk. Márpedig a felperes szerint a Bizottság nem vette figyelembe ezen ténykörülményeket és információkat, és nem indokolta meg jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozatot e tekintetben.

99 Közelebbről, először is a felperes felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy a PKP Cargo az állam ellenőrzése alatt álló vállalkozás, és hogy e vállalkozás és a kormány közötti szoros kapcsolatok miatt a lengyel versenyhatóság e vállalkozással szemben elnéző, sőt elfogult lehet. A felperes szerint ugyanis egyrészt a lengyel versenyhatóság elnöke teljes mértékben a végrehajtó hatalomtól függ, mivel a miniszterelnök nevezi ki és hívja vissza, anélkül hogy a törvény a megbízatásának időtartamát és a visszahívásának indokait pontosítaná. Azon tény, hogy a miniszterelnök 2014 óta több alkalommal visszahívta e hatóság elnökét, rávilágít e függőségre. Másrészt a PKP S. A., amely a PKP Cargo anyavállalata, tagja a lengyel nemzeti alapítványnak, egy olyan egyesületnek, amelyet - szintén a felperes szerint - a legnagyobb lengyel állami vállalatok hoztak létre és finanszíroznak, és amelynek célja a lengyel igazságszolgáltatási rendszer reformjának védelme és médiakampányok útján történő népszerűsítése.

100 Másodszor a felperes több alkalommal utalt arra, hogy 2007 áprilisában az akkori főügyész, Z. Ziobro kifogásolta a lengyel versenyhatóság DOK 50/04. sz. ügyben hozott határozatát, amelyben e hatóság megállapította, hogy a PKP Cargo visszaélt erőfölényével, és e jogcímen szankciót szabott ki vele szemben. A felperes szerint ez a körülmény bizonyítja "az államkincstár egyik fő vállalatának védelmére irányuló politikai akaratot", és alkalmas volt a lengyel versenyhatóság függetlenségének megkérdőjelezésére, mivel ez utóbbi "sokkal gyengébb pozíciót töltött be", mint a főügyész.

101 Harmadszor, a felperes szerint a lengyel versenyhatóság PKP Cargóval szembeni engedékeny politikáját bizonyítja egyrészt az a tény, hogy a vele szemben a múltban kiszabott szankciók csekélyek, nem visszatartó erejűek és hatástalanok voltak, amint azt az is tanúsítja, hogy ezek ellenére a PKP Cargo továbbra is folytatja versenyellenes gyakorlatát, másrészt pedig, hogy az említett hatóság 2015 óta megtagadta a PKP Cargóval szemben bármilyen intézkedés meghozatalát annak ellenére, hogy a felperes e tekintetben többször is megkereste e hatóságot. Ez utóbbi körülmény az említett hatóságnak a PKP Cargóval szembeni politikájában 2015 óta bekövetkezett változásra utal, amely a függetlenségének hiányával magyarázható.

102 Negyedszer a felperes lényegében arra mutatott rá, hogy a versenyjog területén hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok függetlenségük hiánya miatt nem tudták orvosolni a lengyel versenyhatóság hiányosságait.

103 A megtámadott határozat 25. pontjának v) alpontjában a Bizottság annak kijelentésére szorítkozott, hogy a felperes által a második elemzési szakasszal kapcsolatban előadott, a fenti 80. pontban felidézett érvek "kizárólag megalapozatlan állításokat" tartalmaztak, és az a tény, hogy a lengyel versenyhatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki, nem érinti a PKP Cargo tekintetében hozott döntéseinek függetlenségét. A megtámadott határozat egyetlen más része sem tartalmazza a felperes által e célból előterjesztett ténykörülmények együttesének bármilyen érdemi értékelését, sem pedig azon indokokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy mindezen ténykörülmények "kizárólag megalapozatlanok".

104 Így a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy a Bizottság konkrétan és pontosan megvizsgálta volna a felperes által a közigazgatási eljárás során előterjesztett különböző ténykörülményeket. Márpedig a fenti 97. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottságnak a felperes által kifejezett konkrét aggályokra és az általa esetlegesen szolgáltatott információkra tekintettel konkrétan és pontosan értékelnie kellett, hogy az adott ügy körülményei között komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető-e, hogy a felperes jogai megsértésének valós veszélye állna fenn, amennyiben ügyét a nemzeti hatóságoknak kellene megvizsgálniuk.

105 A megtámadott határozat ezzel kapcsolatos tömör indokolása nem teszi lehetővé sem azt, hogy a felperes megismerje azon okokat, amelyek miatt a Bizottság elutasította a fenti 80. pontban említett második elemzési szakaszra vonatkozóan általa előterjesztett konkrét ténykörülményeket, sem pedig azt, hogy a Törvényszék ténylegesen ellenőrizze e határozat jogszerűségét, és értékelje, hogy a felperes jogai megsértésének valós veszélye áll-e fenn (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 14-iContact Software kontra Bizottság ítélet, T-751/15, nem tették közzé, EU:T:2017:602, 39. és 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106 Ennélfogva helyt kell adni a kereset második jogalapjának, valamint az első jogalap második részének, következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni anélkül, hogy a felperes által az első jogalap második részének alátámasztására felhozott többi érvet vizsgálni kellene.

A költségekről

107 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.

108 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Lengyel Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a 2019. augusztus 12-i C(2019) 6099 final bizottsági határozatot (AT.40459. számú ügy - Vasúti áruszállítás Lengyelországban - PKP Cargo) megsemmisíti.

2) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a saját költségeinek, valamint a Sped-Pro S.A. részéről felmerült költségeknek a viselésére.

3) A Lengyel Köztársaság maga viseli saját költségeit.

Van der Woude

Kornezov

Buttigieg

Hesse

Petrlík

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. február 9-i nyilvános ülésen.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: lengyel.