EH 2007.1687 Az ingatlan tulajdonosa a kilátás elveszítésével okozott kár megtérítése iránti követelését az ötéves általános elévülési időn belül érvényesítheti a szomszédos ingatlan tulajdonosával szemben. Az elévülés megszakítására csak olyan írásbeli felszólítás alkalmas, amely kártérítés megfizetésére való felhívást tartalmaz [Ptk. 100. §, 324. §, 326. §, 327. §].
A felperes 2004. március 4-én fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperessel szemben 2 000 000 forint kártérítés és kamatai megfizetése iránt, arra hivatkozással, hogy az alperes az engedély nélküli, illetőleg az engedélytől eltérő építkezésével megsértette a szomszédjogi szabályokat, a b.-i ingatlanában őt szükségtelenül zavarja és a kilátás elvonásával kárt okozott.
Az alperes elsődlegesen elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását, de vitatta azt is, hogy az építkezésével okozott zavarás a szükséges mértéket túllépte volna. Marasztalása esetén kármegosztás alkalmazását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével 960 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest, az ezt meghaladó keresetet elutasította. Álláspontja szerint a felperes a követelését az elévülési időn belül érvényesítette, és az érdemben is alapos, mert az alperes építkezése indokolatlanul és szükségtelenül megzavarta azt a körpanorámát, amely a felperes ingatlanáról az építkezés idejéig látható volt. A kilátás csökkenés az ingatlan forgalmi értékét is érinti, amely 960 000 forintos csökkenést jelent és kárként mutatkozik.
A másodfokú bíróság fellebbezett részében részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a keresetet teljesen elutasította. Álláspontja szerint a felperes ingatlana beépítetlen ugyan, és a jövőben nem is építhető be, de kilátás innen is van a környékre, és az elvonható, tehát emiatt csökkenhet az ingatlan forgalmi értéke és az kárt okozhat. A felperes esetében a károkozó magatartás be is következett, de a kárigénye 2001 decemberében elévült, ezért az bírósági úton nem érvényesíthető.
Kifejtette a másodfokú bíróság, hogy az alperes építkezése 1996. év végére befejeződött, a felperes károsodása bekövetkezett, a kárigénye esedékessé vált és az elévülés elkezdődött. A követelését azonban csak 2004. március 4-én érvényesítette, ezért őt terhelte annak bizonyítása, hogy az építkezés az ezt megelőző öt éven belül fejeződött volna be, illetőleg érte volna el azt a szintet, amely a kártérítési igényét megalapozta, vagy, hogy 1996. óta az elévülést megszakító intézkedéseket tett. Az építkezés befejezésének időpontjára a felperes eltérő tényelőadást nem tett, az elévülés megszakadására alkalmas intézkedésnek pedig csak a 2000. április 23-án kelt, az alperes ügyvezetője részére és székhelyére címzett levelére hivatkozott. Ennek az átvételét, vagy a kézbesítésének megkísérlését nem igazolta, de ez a levél amúgy sem lenne alkalmas az elévülés megszakításának igazolására. Ebben ugyanis a felperes az épület visszabontását kérte, és bár a Ptk. 100. §-ára hivatkozott, kártérítés megfizetését nem kérte. A kereset tehát elévülés okából alaptalan.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és az alperes 1 200 000 forint kártérítés megfizetésére való kötelezését kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a bizonyítékértékelés Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti szabályát, és a tényállást ennek megfelelően tévesen állapította meg. Jogszabálysértő módon alkalmazta az elévülés szabályait [Ptk. 324. § (1) bek., 325. §, 326. és 327 §], megsértette a Ptk. 4. §-a (1) bekezdésének utolsó fordulatában foglaltakat és figyelmen kívül hagyta a 4. §-a (4) bekezdésének második mondatában foglaltakat.
Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a 2000. áprilisi és májusi leveleit, holott az április 23-ai levelében már megemlítette a szomszédos ingatlan tulajdonosainak az építkezéssel okozott károsodását, az ingatlanok elértéktelenedését, és kérte az épületek visszabontását, hivatkozott a Ptk. 100. §-ára is. Ezt a levelét a posta "elköltözött" jelzéssel 2000. május 5-én visszaküldte, tehát a kézbesítés megkísérlését igazolta. Ebből a levélből - amely az építési iratok között található - az alperes megállapíthatta volna, hogy milyen jogviszonyból, illetőleg milyen tényállás alapján, milyen követelést érvényesít, megjelölte a szomszédjogi jogviszonyt és a kárigényét, illetőleg a bontási igényét is. Az alperes tehát a követelést beazonosíthatta volna. Kifogásolta, hogy az építési iratok - közöttük a 2000. április 23-ai levél - nem szerepelnek a felülvizsgálati eljárásra felterjesztett iratok között.
Megalapozatlannak tartotta a jogerős ítéletet, amennyiben a bíróságok nem adtak helyt a kár összegére bejelentett újabb szakértői bizonyítás iránti kérelmének.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes keresete arra irányult, hogy az alperes a Ptk. 100. §-a szerinti szomszédjogi szabályok megsértésével az ingatlana forgalmi értékcsökkenésében álló, és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésén alapuló kártérítést fizessen.
A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes. A felperes károsodása a használatbavételi-fennmaradási engedély 1994-ben történt kiadásához kapcsolódhatna, de a másodfokú bíróság elfogadva a felek tényállítását, az építkezés befejezésének időpontját 1996. év végére tette. A felperes ettől eltérő tényeket nem bizonyított, így a követelése 1996. év végén esedékessé vált, az elévülés elkezdődött [Ptk. 326. § (1) bek.], és a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint öt év állott rendelkezésére a követelésének bíróság útján való érvényesítésére.
Az adott esetben az elévülés nyugvásáról [Ptk. 326. § (2) bek.] nem lehetett szó, mert a felperes igénye érvényesítésének nem volt akadálya. Ilyen menthető okra maga a felperes sem hivatkozott.
Az elévülés megszakadásának (Ptk. 327. §) kérdésében volt vita a felek között, de a jogszabály szerint az ezt előidéző okok közül csak a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás jöhetett szóba. A bíróságnak tehát azt kellett eldöntenie, hogy az elévülési idő - 1996-2001. évek - alatt volt-e a felperesnek olyan joghatályos írásbeli felszólítása, amely megszakította az elévülést.
Az adott időszakra esően a felperes a 2000. április 23-án kelt levelére, mint az elévülés megszakadására alkalmas írásbeli felszólításra hivatkozott, amelyet az alperes cég ügyvezetőjének a cég székhelyére küldött, de azt a posta "elköltözött" jelzéssel május 5-én visszaküldte. Ilyen tartalmú levelet küldött utóbb - május 5-én - a felperes az építési hatósághoz, és az alperes feltételezett ügyvédjéhez is.
Annak a kérdésnek a megítéléséhez, hogy az április 23-ai levél megszakította-e az elévülést, döntően a felperes által érvényesített követelésnek, és ahhoz képest a levél tartalmának van jelentősége. A felszólítás ugyanis a kereset alapján ítélhető meg.
A kérdéses levelet a felperes a perben felmutatta, de az iratokhoz nem csatolta. Ugyanakkor maga adta elő annak tartalmát, tehát azt a bíróság megismerte, és a jogvita eldöntése szempontjából értékelhette. Ebben a levélben a felperes a Ptk. 100. §-ára hivatkozva beszél károkozásról, az ingatlan értékcsökkenéséről, de az építmény visszabontását és az eredeti állapot helyreállítását kéri. A levélnek a szomszédjog megsértéséről, az ingatlan értékcsökkenéséről szóló tartalma nem egyezik azzal a kártérítési követeléssel, amelyet a felperes a keresetével érvényesített. A kártérítési igénye a szomszédjogi szabályok megsértésén alapul ugyan, de a szomszédjogi sérelem megszüntetésére különféle igények érvényesíthetők, függetlenül az építési hatóság engedélyétől. Kérhető - mintegy kompenzációs céllal - az ingatlan értékcsökkenésében álló kártérítés is, amely - bár a szomszédjog megsértésén alapul - önálló kártérítési követelés. Ez pedig azzal jár, hogy a 2000. április 23-ai levélnek bizonyos összegű kár megtérítésére szóló felszólítást kellett volna tartalmaznia. Azt a felperes sem állította, hogy a levele ilyen követelés teljesítésére irányuló felszólítást tartalmazott volna, tehát a levél - tartalmában - nem felelt meg a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak és így nem eredményezhette az elévülés megszakadását.
Az írásbeli felszólítás - annak szükséges tartalmával - a károkozóhoz címzett egyoldalú nyilatkozat, amely a közlésével (kézbesítésével) válik hatályossá, vagyis, ha a károkozó annak tartalmát megismeri. Jogilag az is elfogadható, ha ennek megtörténtére a károkozó hibájából nem kerül sor. Az adott esetben azonban a kézbesítésnek, illetőleg annak megkísérlésének azért nincs jelentősége, mert a levél - tartalmilag - még rendes közlés esetén sem lenne alkalmas az elévülést megszakító joghatás kiváltására. A Ptk. 4. §-a szerinti együttműködési kötelezettség megsértésének ezért a jogvita eldöntése szempontjából nem volt jelentősége.
A másodfokú bíróság bizonyítékértékelése megfelel a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, a helyesen megállapított tényálláson alapuló érdemi döntés pedig nem jogszabálysértő.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.