56/1997. (X. 31.) AB határozat

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése által a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjáról és a díj alkalmazásának feltételeiről alkotott 33/1992. (X. 6.) számú önkormányzati rendelet törvényességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet törvényességének vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése által a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjáról és a díj alkalmazásának feltételeiről alkotott 33/1992. (X. 6.) számú önkormányzati rendelet 10. § (5) bekezdése törvénysértő, ezért azt 1998. március 1-jei hatállyal megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A megyei közigazgatási hivatal vezetője - mivel a közgyűlés a törvénysértés megszüntetésére irányuló felhívásának nem tett eleget - a helyi önkormányzatokról szóló törvény 99. § (2) bekezdésének a) pontja alapján indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Indítványában a Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése által a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjáról és a díj alkalmazásának feltételeiről alkotott 33/1992. (X. 6.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Kgyr.) 10. § (5) bekezdése törvénysértő voltának megállapítását és megsemmisítését kéri.

A Kgyr. 10. §-ának (5) bekezdése a következő értelmező rendelkezést tartalmazza:

"(5) A rendelet alkalmazása szempontjából fűtött az a helyiség, amelyben a fűtőtest vagy egyéb hőleadó berendezés, vagy a szomszédos helyiségekből átáramló hő biztosítja az előírt hőmérsékletet. Az előírt hőmérsékleti értékeket a 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése és az építésügyi előírások tartalmazzák."

Indítványozó álláspontja szerint ez a szabályozás ellentétes a Ptk. 387. §-ában foglalt rendelkezéssel. A Ptk. e rendelkezése alapján díjfizetést csak ténylegesen nyújtott szolgáltatásért lehet követelni. A ténylegesnek a szolgáltatás pedig csak ott tekinthető, ahol hőleadó berendezés van. Törvénysértő tehát a Kgyr.-nek az a szabályozása, mely szerint a hőleadó berendezés nélküli helyiségek térfogatát is be kell számítani a távhő-szolgáltatási díj alapjába.

II.

Az indítvány részben megalapozott.

A helyi önkormányzatoknak a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjának megállapításához való jogosultsága az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ártv.) rendelkezésein alapul. Az Ártv. 7. §-a, valamint mellékletének I. "B) Szolgáltatások" című része 714-26-2 szám alatt, a lakossági távfűtés és melegvíz-szolgáltatás legmagasabb díjának megállapítását a települési önkormányzat - fővárosban a Fővárosi Önkormányzat - képviselő-testületének a hatáskörébe utalja, azzal, hogy a 11. § (1) bekezdés alapján a képviselő-testület a legmagasabb hatósági díjat és alkalmazásának feltételeit rendeletben köteles megállapítani.

A helyi önkormányzat a távhő-szolgáltatás hatósági árának megállapítása során nem járhat el önkényesen. Az Ártv. 7-11. §-ai meghatározzák a hatósági ár megállapításának szabályait. Így a 9. §-ának (2) bekezdésében előírja, hogy a hatósági árat alkalmazási feltételeivel (pl. a minőség, a határidő, a szállítások ütemezése, a megrendelés nagysága, a teljesítés helye, a fizetési feltételek) együtt kell megállapítani. Az Ártv.-nek ez a rendelkezése a szolgáltató és a fogyasztók védelmét egyaránt szolgáló garanciális szabály, amely kötelezettségként írja elő az árhatóság számára, hogy egyértelműen határozza meg a hatósági ár ellenében nyújtandó szolgáltatás paramétereit.

A távhőszolgáltatás díjának egyik alkalmazási feltételét állapítja meg a Kgyr. vitatott rendelkezése.

A Kgyr. háromféle díjszabást alkalmaz. Egyrészt szabályozza a szolgáltatott és mért hőmennyiségen alapuló díjszabást, másrészt azokban az épületekben, ahol a fogyasztók a mérést nem kérték, vagy műszakilag az nem megoldható, a fűtött helyiségek térfogata alapján átalánydíjat állapít meg. Ismeri még a rendelet a két rendszer kombinációját, a részben mért, részben átalánydíjas fizetési módot.

A Kgyr. 10. § (5) bekezdése értelmező rendelkezést tartalmaz, amelynek alkalmazására akkor kerül sor, amikor a hatósági ár megállapításának alapjául nem a mért hőmennyiség, hanem a fűtött helyiségek térfogata szolgál.

Arra az esetre nézve, amikor nem mérés alapján történik a távhőszolgáltatás díjának megállapítása a szolgáltatás minimális mennyiségi és minőségi követelményeit kormányrendelet, a lakóépületek és vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) határozza meg. A Korm. r. 6. § (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"(1) Távhőellátás keretében nyújtott, nem mérés alapján elszámolt fűtési szolgáltatás esetében az év október 15. napja és a következő év április 15. napja közötti időben (fűtési idényben) kell fűteni úgy, hogy az emberi tartózkodás céljára szolgáló fűtött helyiségek belső hőmérséklete naponta 8-20 óra között átlagosan legalább +20 °C (pl. előszobában, konyhában, WC-ben +16 °C, hallban, lakószobában, irodában +20 °C, mosdóhelyiségben, fürdőszobában +24 °C) legyen, de a távhőszolgáltató és a fogyasztói hőközpontból (hőfogadó állomásból) ellátott fogyasztók összessége vagy a lakóépület tulajdonosa ettől eltérőleg is megállapodhatnak."

A szolgáltató - eltérő megállapodás hiányában - úgy köteles a fűtési szolgáltatást nyújtani, hogy az e rendelkezésben előírt minimális hőmérsékleti értékek - függetlenül a fűtőtestek elhelyezkedésétől - biztosítottak legyenek.

Nem tekinthető törvénysértőnek a Kgyr. vitatott rendelkezése annyiban, amennyiben a távhőszolgáltató e jogszabályban előírt szolgáltatási kötelezettségére tekintettel írja elő azt, hogy a fűtött helyiségek térfogata alapján fizetendő átalánydíj megállapítása során figyelembe kell venni mindazoknak a helyiségeknek a térfogatát, amelyben a szolgáltató a Korm. r.-ben meghatározott hőmérsékletet biztosítani köteles.

Nem tekinthető azonban törvényesnek a fűtött helyiség fogalmának a Kgyr. vitatott rendelkezésébe foglalt meghatározása az épület azon helyiségei tekintetében, amelyek nem tartoznak a Korm. r. 6. § (1) bekezdése alá (pl. lépcsőház, kapualj, folyosó). Ezen helyiségek esetében a Kgyr. 10. § (5) bekezdése alapján nem állapítható meg, hogy ezen helyiségekben milyen szolgáltatásra köteles a szolgáltató. A Kgyr. maga nem írja elő az ezekben biztosítandó hőmérsékleti minimumot, az előírt hőmérsékletet meghatározó szabályokra való hivatkozása pedig nem egyértelmű. A Kgyr. 10. § (5) bekezdése általánosságban az építésügyi előírásokra hivatkozik, nem jelöli meg, hogy a díj alkalmazása szempontjából mely építésügyi rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni. Az építésügyi előírások az építési tevékenységet végzők (pl. a tervezők, építtetők, kivitelezők), s nem a távhő szolgáltatója számára írnak elő magatartási szabályokat. Ezért a rájuk való generális visszautalás a rendelet által szabályozott közszolgáltatási jogviszonyban nem értelmezhető.

Az áralkalmazási feltételek ily módon történő meghatározása sérti a jogbiztonság alkotmányoskövetelményét.

Az Alkotmánybíróság már több döntésében - különösen a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban - elvi éllel hívta fel a figyelmet arra a jogállamiságból folyó alkotmányos követelményre, hogy a jogbiztonság "az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára... előre láthatóak legyenek" (ABH 1992, 84.).

Ez a szabályozás bizonytalanságban tartja a szolgáltatót a hatósági ár fejében nyújtandó szolgáltatás minőségi és mennyiségi követelményeit illetően, másrészt lehetőséget ad a fogyasztók megkárosítására, az előírt hőmérséklet határozatlansága miatt az átáramló hővel fűtött helyiségek térfogatának a díjszabás alapjaként való meghatározása lehetőséget ad a szolgáltatónak arra, hogy - a Ptk. indítványozó által felhívott rendelkezéseinek sérelmével - tényleges szolgáltatás nélkül követelje a díj megfizetését.

A Korm. r. 6. § (1) bekezdésének hatálya alá nem tartozó helyiségek vonatkozásában a Kgyr. 10. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés sérti az Ártv. 9. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést is, mert az önkormányzat nem tett eleget az áralkalmazási feltételek meghatározásával kapcsolatban ott megfogalmazott kötelezettségének.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kgyr. 10. § (5) bekezdése törvénysértő, ezért azt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság kellő időt kívánt biztosítani a közgyűlésnek arra, hogy a megsemmisített rendelkezés helyébe új szabályokat alkosson, ezért úgy rendelkezett, hogy - amennyiben a közgyűlés addig nem alkot új szabályokat a törvénysértő előírás helyébe - a Kgyr. törvénysértőnek ítélt, 10. § (5) bekezdése 1998. március 1. napján veszti hatályát.

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 127/H/1997.-2.