3315/2014. (XI. 21.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról[1]

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.VI.35.038/2013/7. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] Az indítványozó gazdasági társaság a csatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.

[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal élt a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.VI.35.038/2013/7. sorszámú ítélete ellen.

[3] Az indítványozó (az alapügy felperese) alkotmányjogi panasz beadványában előadta, hogy az adóhatóság a szerződéses partnere által elkövetni vélt adókijátszás következtében adólevonási jogát megtagadta, és adókülönbözetet, adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot állapított meg terhére. Álláspontja szerint az eljárás során az adóhatóság nem tett eleget tényállás-tisztázási kötelezettségének, az ügy szempontjából szükséges - a számlakibocsátó által igénybevett alvállalkozóknál - kapcsolódó ellenőrzéseket nem folytatta le, nem tárta fel a felperes javára szolgáló körülményeket. Az indítványozó - állítása szerint - folyamatosan ellenőrizte alvállalkozóját, akivel szerződést kötött, teljesítési igazolásokkal is igazoltan a munka elvégzésre került, a gazdasági események megvalósultak, ennek ellenére az adóhatóság mégis megtagadta az adólevonási jogot.

[4] Az indítványozó az adóhatóság elsőfokú határozatát helyben hagyó másodfokú határozat ellen bírósági felülvizsgálat iránti közigazgatási pert kezdeményezett, majd az ennek során született bírósági ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a támadott ítéletet hatályában fenntartotta.

[5] Az indítványozó ezen felülvizsgálat során hozott ítélet ellen élt alkotmányjogi panasszal, és hangsúlyozta, hogy jelen kérelmének nem tárgya az adóhatóság első- és másodfokú határozata, illetve a jogerős adóhatósági döntés bírósági felülvizsgálata során született ítélet. Álláspontja szerint csak a Kúria felülvizsgálatot elutasító (helyesen: ítéletet hatályában fenntartó) ítélete alaptörvény-ellenes, ezért kérte az Alkotmánybíróságot a Kúria Kfv. VI.35.038/2013/7. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és a döntés megsemmisítésére.

[6] Alkotmányjogi panasza indoklásául előadta, majd hiánypótlási felhívást követően megismételte, hogy a Kúria ítélete sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, az E) cikk (3) bekezdését. Ezen túlmenően - álláspontja szerint - sérültek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1)-(7) bekezdései, és a XV. cikk (2) bekezdése, valamint a XXVIII. cikk, és a 28. cikk is.

[7] Az Alkotmánybíróság elsőként megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadásának törvényi feltételeit.

[8] Az Abtv. 30. §-a értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. A Kúria ítéletét - a bíróság tájékoztatása szerint - 2014. április 22. napján kézbesítették. Ellene az alkotmányjogi panaszt közvetlenül az Alkotmánybíróságon terjesztették elő, 2014. június 11. napján. A főtitkárság az alkotmányjogi panaszt - az Abtv. 53. § (2) bekezdésére figyelemmel - megküldte az első fokon eljárt Balassagyarmati Törvényszéknek azzal, hogy úgy járjon el, mintha az indítványt az indítványozó a bíróságon nyújtotta volna be. A fentiekre tekintettel az alkotmányjogi panaszt határidőben terjesztették elő.

[9] Az indítványozó megjelölte az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontját, valamint az Abtv. 27. §-át, mint az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó jogszabályi rendelkezést. Ezen túlmenően feltüntette az Alaptörvény több szakaszát, amelyekre tekintettel álláspontja szerint az alaptörvény-ellenesség fennáll. Indítványában egyértelműen feltüntette, hogy mely bírósági ítélet tekintetében kéri az alkotmányossági vizsgálat lefolytatását. Az indítvány az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek tehát megfelel.

[10] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, az Abtv. 29. §-a szerint pedig az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.

[11] Alkotmányjogi panaszát az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében fogalt jogbiztonság és jogállamiság elvének sérelmére alapította azzal, hogy a Kúria támadott ítélete alapján olyan elvárásokat támasztott a bíróság, amelyeket jogszabály nem ír elő. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése azonban nem jogot, hanem olyan jogelvet tartalmaz, amelynek egyedi érintett vonatkozásában fennálló sérelme önmagában nem valósulhat meg, így arra alkotmányjogi panasz nem alapítható. Hasonlóan az Alaptörvény 28. cikkére sem alapozható alkotmányjogi panasz, hiszen az az eljáró bíróságok felé fogalmaz meg a jogalkalmazás során alkalmazandó értelmezési szabályokat. (3237/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [19])

[12] Az indítványozó ezen túlmenően nemzetközi szerződésbe ütközés révén az Alaptörvény E) cikk (3) bekezdésének sérelmét is állította. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján, az Abtv. 32. §-a értelmében az Alkotmánybíróság meghatározott indítványozói kör kezdeményezésére vizsgálja a jogszabályok nemzetközi szerződésekkel való összhangját. A jelen ügybeni panaszos azonban nem tartozik ebbe az indítványozói körbe, így beadványa e tekintetben nem jogosulttól származik.

[13] Alkotmányjogi panaszában felhívta az indítványozó az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, mivel szerinte hátrányos megkülönböztetés valósult meg a többi tagállami adózó és a panaszos helyzetének megítélésében azáltal, hogy az eljáró bíróságok (bár beadványában csak a Kúria ítéletét támadta) figyelmen kívül hagyták az Európai Unió Bíróságának hasonló tárgyban született döntéseit. A diszkrimináció vizsgálatának alapja - az Alkotmánybíróság által követett gyakorlat során is - a csoport homogenitás meghatározása. Az indítványozó által sérelmezett helyzet azonban, miszerint a különböző tagállami adózók konkrét jogvitáiban az Unió Bírósága és az eljáró magyar bíróságok esetleg nem azonos ítéleteket hoznak, nem hozható alkotmányossági szempontból értékelhető kapcsolatba a hátrányos megkülönböztetés tilalmával.

[14] A per során és az alkotmányjogi panaszban is hivatkozott az indítványozó az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatára. A bíróság a C-80/11., és a C-142/11., egyesített ügyekben (Mahagében Kft., illetve Dávid Péter kontra NAV) kimondta, hogy az irányelvvel ellentétes az a tagállami gyakorlat, amely anélkül vonja meg a hozzáadott-érték adó összegéből az előzetesen felszámított adó összegének levonási jogát, hogy az adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyítaná, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó által, vagy korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt. Az alapügyben az adóhatóság úgy állapított meg adócsalást, hogy a sorozatos alvállalkozói munkatovábbadás során a ténylegesen elvégzett munka mögött nem állt olyan számlakibocsátó, aki a munka elvégzéséhez szükséges bejelentett munkavállalóval rendelkezett volna. Az indítványozó által is említett C-324/11. (Tóth Gábor v. NAV) ítéletben azonban a bíróság - utalva korábbi gyakorlatára is - hangsúlyozta, hogy ha az adóhatóság konkrét bizonyítékokkal szolgál a csalás fennállására vonatkozóan, sem az irányelvvel, sem az adósemlegesség elvével nem ellentétes, ha az adólevonási jog tekintetében a tagállami bíróság a jogvita keretében vizsgálja, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet. Amennyiben objektív módon bizonyítást nyer, hogy a számla címzettje tudott, vagy tudnia kellett volna arról, hogy a levonási jog alapjául felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó vagy a szolgáltatási láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő adócsalásban vesz részt, az adólevonási jog elutasításának helye van. Nem helytálló tehát az indítványozó azon érvelése, amely szerint az Európai Unió Bírósága is jogellenesnek tartja - a szerinte - az ügyével mindenben megegyező alapesetben alkalmazott bírósági gyakorlatot.

[15] A Kúria ítéletének alaptörvény-ellenességét abban látja továbbá az indítványozó, hogy a Kúria olyan ítéletet hagyott helyben, melyben - állítása szerint - az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdéseibe ütköző módon a tényállást nem tárták fel megfelelően, és nem került sor a szükséges bizonyítási cselekmények lefolytatására. A Kúria támadott ítélete szerint azonban a bizonyítási eljárás során a revízió meghallgatta a felperes törvényes képviselőjét, kapcsolódó vizsgálat folytatását rendelte el a számlakibocsátónál, nyilatkoztatta annak vezetőjét, könyvelőjét, vizsgálta az igénybe vett három alvállalkozót, nyilatkoztatta a munkákat megrendelő cégek vezetőit a munkaterületeken működtetett beléptető rendszerről, nyilvántartásukról, valamint tanúkat hallgatott meg. A Kúria ítéletében rögzítette, hogy a felperes a perben a számlatartalmaknak a valósággal egyező voltát nem bizonyította, az adóhatóság bizonyítékokon alapuló tényállását nem cáfolta meg. Az első fokú bíróság a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint okszerűen értékelte, és helytállóan állapította meg, hogy az alperes a hiteltelen bizonylatok miatt jogszerű jogkövetkezményeket alkalmazott (adókülönbözet, adóbírság, késedelmi pótlék).

[16] A fentieket összegezve az indítványozó valójában nem a Kúria sérelmezett ítéletének alkotmányossági vizsgálatát kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy a tényállás megállapítása, valamint a tények értékelése, és az abból levont következtetések tekintetében elfoglalt bírói álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdése, valamint az Abtv. 27. §-a alapján azonban az Alkotmánybíróságnak nem feladata a konkrét jogvitákban való ítélkezés, kizárólag arra van hatásköre, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja felül az eléje tárt bírói döntést, és kiküszöbölje az azt érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet. (3029/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [16]).

[17] Mindezeken túl, az indítványozó a jogorvoslathoz való jog sérelmét látja abban, hogy a jogerős közigazgatási határozatot helyben hagyó bírósági ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek, csak felülvizsgálatnak, ezáltal szerinte egyfokú a polgári peres eljárás. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében a rendes jogorvoslatokra vonatkozik. Tárgyát tekintve a bírói, illetőleg hatósági döntésekre terjed ki, tartalma szerint pedig az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét jelenti (legutóbb összefoglalóan: 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [60]). A felülvizsgálati eljárás azonban nem rendes jogorvoslat, hanem rendkívüli perorvoslat, amelynek keretében az eljárási szabálysértések feltárására van módja a Kúriának (3022/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [14]-[17]). Az indítványozó azonban jelen alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az első fokú adóhatósági határozat ellen fellebbezett, majd a másodfokon hozott jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresettel élt, ezt követően fordult a Kúriához felülvizsgálati eljárást kezdeményezve, tehát ügyében mind a rendes, mind a rendkívüli jogorvoslatokat kimerítette.

[18] Tekintettel arra, hogy jelen ügyben az Abtv. 29. §-ában rögzített feltétel nem teljesült, azaz nem merült fel olyan, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, mely az alkotmányjogi panasz befogadását indokolta volna, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. § (2) bekezdésére tekintettel, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a nem jogosulttól származó indítvány-rész tekintetében c) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2014. november 10.

Dr. Kiss László s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Balsai István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1106/2014.