AVI 2017.10.73 Az adókötelezettség a gazdasági eseményhez kapcsolódik, nem a számla kiállításához [1992. évi LXXIV. tv. 3. §]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága a felperesnél 2006., 2007. évekre társasági adó (tao), általános forgalmi adó (áfa), és társas vállalkozások különadója adónemekben lefolytatott bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésének eredményeként határozatával a felperest 12 564 000 Ft - adóhiánynak minősülő - adókülönbözet, 6 282 000 Ft adóbírság, és 5 918 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.

A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2011. december 2. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdése, 35. § (1) bekezdése, 43. § (5) bekezdése, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 165. § (1)-(2) bekezdései, 166. § (1), (2) bekezdései alapján hozta meg. Indokolása szerint adózó a vizsgált időszakban a F. és T. Kkt.-től 2006. évben összesen: 40 008 000 Ft összegben 33 db, 2007-ben összesen: 34 924 000 Ft értékben 49 db építőipari, gépkezelői munkákról kiállított számlát fogadott be. A bizonyítási eljárás során a revízió meghallgatta a felperes törvényes képviselőjét, kapcsolódó vizsgálat lefolytatását rendelte el a számlakibocsátónál, nyilatkoztatta annak vezetőjét: F. A.-t, a könyvelőjét, vizsgálta a Kkt. által igénybe vett három alvállalkozó: a S. B. Kft., a K. R. Kft. és a P. Kft. adóhatóság rendelkezésére álló iratait, megkereste a Kkt. által kibocsátott számlatömböket forgalmazó nyomtatványforgalmazót, nyilatkoztatta a munkákat megrendelő cégek vezetőit a munkaterületeken működtetett beléptető rendszerről, nyilvántartásukról, továbbá tanúkat hallgatott meg, akik a felperesnél dolgoztak nehéz-gépkezelői munkakörben. Megállapította, hogy a kiadási pénztárbizonylatokon kívül az egyes számlákhoz kapcsolódóan kizárólag szerződések és teljesítésigazolás megnevezésű dokumentumok kerültek átadásra a számlákban szereplő gazdasági események megtörténtét igazoló bizonylatként. A számlakibocsátó valamennyi bevallását nullásan nyújtotta be, bevételre nem tett szert, költségei nem merültek fel, alkalmazottat nem foglalkoztatott, eszközökkel nem rendelkezett, tényleges gazdasági tevékenységet nem végzett.

A Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv válaszirata szerint a Kkt.-nak 2006., 2007. években alkalmazottja nem volt. Adózó törvényes képviselőjének előadása szerint a közel két éves időtartam alatt naponta ellenőrizte a számlakibocsátó munkáját, ennek ellenére egyetlen olyan személyt sem tudott megnevezni, aki a Kkt. által leszámlázott munkákat elvégezte. Adózó tanúként meghallgatott alkalmazottai nem ismertek olyan személyeket, akiket ne az adózó foglalkoztatott volna, illetve nyilatkozatuk szerint sem F. A.-ról, sem a Kkt.-ről, sem pedig ezen vállalkozás által megjelölt alvállalkozókról nem hallottak. F. A., aki állítása szerint naponta felügyelte a munkákat, ugyancsak nem tudta megnevezni a munkát elvégző munkavállalókat. Az egészségügyi biztosítási pénztártól származó, illetve az adóhatóság adatai szerint sem a Kkt., sem a képviselője által alvállalkozóként megnevezett cégek nem teljesíthették a szolgáltatásokat, ugyanis nem rendelkeztek a munka elvégzéséhez szükséges munkavállalói létszámmal. Az adózó képviselője a munkavégzés körülményeire vonatkozóan konkrétumot nem tudott megjelölni, a teljesítésben közreműködő magánszemélyeket, a munkát elvégző alkalmazottakat nem tudta megnevezni, a több milliós értékű munkagépek működtetését így ismeretlen személyekre bízta, amely sem észszerű, sem körültekintő gazdálkodást nem igazol.

E bizonyított tények alapján helytálló az elsőfokú adóhatóság azon megállapítása, hogy a Kkt.-től befogadott számlák szerinti gazdasági események nem a feltüntetett felek között jöttek létre, ezért a nem hiteles bizonylatokra adólevonási jog nem alapítható.

A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Érvelése szerint az adóbevallásai jogszerűek, a számlákban feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek, amellyel ellentétes alperesi megállapítások egyrészt tévesek, másrészt nem bizonyítottak, illetőleg a meglévő bizonyítékok okszerűtlen értékelésén alapulnak.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint az adóhatóságok a tényállást tisztázták és bizonyították arra vonatkozóan, hogy a felperes által az áfa levonásához felhasznált, a Kkt. által kibocsátott számlák nem hiteles bizonylatok, mert az azokban szereplő szolgáltatások a számla szerint nem valósulhattak meg, ugyanis a teljesítéshez sem a számlakibocsátó, sem pedig az általa megjelölt alvállalkozók személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek. Az áfa levonási jog feltétele, hogy a szolgáltatás a számlákban feltüntetett adóalanyok között történjen meg, tehát a szolgáltatást ténylegesen az nyújtsa, aki arról az adólevonási jog gyakorlásához felhasználandó számlát kiállította. Hiteles bizonylat hiányában az adóköteles tényállás körülményeit figyelembe véve felperes részéről kellő körültekintés nem volt megállapítható.

A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte. Kifejtette, hogy az ítélet indokolása és az alperesi joggyakorlat az Alaptörvény 28. §-ába ütközik, mert az alperes elvárásai ellentmondanak a józan észnek, és nem szolgálnak gazdaságos célt. Álláspontja szerint az adóhatóság szűken értelmezte a Sztv. 78. §-át, a tényállást az Art. 97. § (4) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére nem tisztázta, a javára szolgáló körülményeket nem vizsgálva a teljesítéssel kapcsolatosan további bizonyítékokat várt, megsértve ezzel az Art. 97. § (6) bekezdését. Hangsúlyozta, hogy a fekete foglalkoztatás a terhére nem róható, az adó áthárításhoz pedig nem szükséges annak befizetése. Sérelmezte, hogy a Kkt. ügyfél lett volna a Ket. 5. §-a és 15. §-a alapján, mégis kizártak az eljárásból.

A felperes az Európai Unió Bíróságának számos ítéletére (C-286/94., C-340/95., C-401/95. és C-47/96., C-376/09., C-465/03., C-80/11 és C-142/11.) hivatkozott, amelyeknek szerinte keresete mikénti elbírálásában iránymutatóknak kellett volna lenniük.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Az Áfa. tv. 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatás-nyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. A 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog - ha az adózás rendjéről szóló törvény másként nem rendelkezik - kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla, és számlát helyettesítő okmány. Az Áfa. tv. 43. §-ának (5) bekezdése szerint a számlára, az egyszerűsített számlára a Sztv.-nek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.