BH 2018.3.96 Korlátozási kártalanításra az jogosult, aki az övezeti besorolás hátrányos megváltozásakor az ingatlan tulajdonosa, haszonélvezője. Amennyiben a tulajdonos és a haszonélvező a korlátozási kártalanítási igényét nem érvényesíti, az ingatlanát értékesíti, az ingatlant megvásárló személy a korlátozási kártalanításra már nem jogosult, a korlátozási kártalanítást a korábbi tulajdonossal és a haszonélvezővel kötött engedményezési szerződés alapján sem igényelheti. A korábbi tulajdonos által nem érvényesített korlátozási kártalanítási igény utóbb, nem létező követelésként nem engedményezhető [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 328. §, 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 30. § (1) bek., (3) bek., (7) bek.].

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.34492/2014/9., Fővárosi Törvényszék Kf.650137/2015/4., Kúria Kfv.37930/2016/6. (*BH 2018.3.96*), 3301/2018. (X. 1.) AB végzés

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló releváns tényállás

[1] A Budapest, XV. kerületi … helyrajzi számú ingatlan tulajdonosa a 2001. október 18-án történt tulajdonjog-bejegyzés alapján B. K. volt, az ingatlant B. Z. holtig tartó haszonélvezeti joga terhelte. Az ingatlant az alperesi beavatkozó megvásárolta, tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba a 2006. szeptember 27-én meghozott határozattal jegyezték be, így a tulajdonszerzés az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény - akkor hatályos - 3. § (2) bekezdése, 7. § (1) bekezdése és 44. § (1) bekezdése értelmében 2006. szeptember 27-én következett be.

[2] A perbeli ingatlant a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: FSZKT) a I/XV/2. intézményi övezetbe sorolta. Az FSZKT-t módosító 35/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet 2006. augusztus 1-jétől az ingatlant részben a KL-KT beépítésre nem szánt különleges közlekedési övezetbe és részben a Z-EZ egyéb közhasználatra nem szánt zöldterületi övezetbe sorolta.

[3] Az ingatlan korábbi tulajdonosa és a haszonélvező az övezeti változásból fakadóan kártalanítási igényt nem érvényesített. Az alperesi beavatkozó a perbeli ingatlanra kártalanítási kérelmet nyújtott be és az ingatlant megvásárlásra a felperesnek felajánlotta. A Fővárosi Közgyűlés a 2011. augusztus 31-én tartott ülésén a 2325/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatával a beavatkozó ajánlatát nem fogadta el, az ingatlant nem kívánta megvásárolni és egyúttal a kártalanítási kérelmet is elutasította. Ezt követően a beavatkozó a korábbi tulajdonossal és a haszonélvezővel 2012. augusztus 23-án megállapodást kötött, amellyel a korábbi tulajdonos és a haszonélvező a kártérítési és/vagy kisajátítási igényüket ellenérték nélkül a beavatkozóra engedményezték, az engedményezett követelés értékét 70 000 000 forintban határozták meg.

[4] A jelen perben alperesi beavatkozóként részt vevő ingatlantulajdonos a 2013. január 10-én benyújtott keresetében a jelen perben felperesként eljáró önkormányzatnak a kárigényt elutasító döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérte. A Fővárosi Törvényszék a 70.P.20.202/2013/4. számú végzésével a keresetlevelet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz áttette. A végzés ellen az alperes (a jelen per felperese) fellebbezést nyújtott be. A fellebbezést elbíráló Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf.26.037/2013/1. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta, a pert megszüntette, és a kérelmet a Budapest Főváros Kormányhivatalához (a jelen per alpereséhez) áttette.

[5] A 2014. március 5-én iktatott kérelem alapján megindult eljárásban az alperes szakértői vélemény beszerzését követően a 2014. szeptember 22-én meghozott határozatával a perbeli ingatlanra vonatkozó kártalanítás értékét 26 177 415 forintban állapította meg és a felperest kötelezte a kártalanítás és ennek az összegnek 2006. augusztus 1. napjától járó törvényes kamatának a beavatkozó részére való megfizetésére. Határozata indokolása szerint a kártalanítás jogalapja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 30. § (1), (3), (7) bekezdései alapján fennáll, mert az ingatlan övezeti besorolásában olyan változás következett be, amely a tulajdonosnak kárt okozott. Megállapította, hogy a beavatkozó az ingatlan tulajdonjogát az övezetváltozást előíró rendelet hatálybalépése után szerezte meg, de mivel a korábbi tulajdonos és a haszonélvező a kártalanítási igényét a beavatkozóra engedményezte, ezért a beavatkozó jogosult volt a kártalanítás igénylésére. Az alperes szerint az Étv. 30. § (1) bekezdése az engedményezés lehetőségét nem zárja ki és ezért a kártalanítást nemcsak az igényelheti, aki az övezeti előírások változása időpontjában az ingatlan tulajdonosa vagy haszonélvezője volt.

A kereseti kérelem és az ellenkérelmek

[6] A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt, amelyben vitatta a kártalanítás jogalapját és összegszerűségét is. A jogalap tekintetében előadta, hogy a beavatkozó a kártalanításra azért nem jogosult, mert tulajdonjogot csak az övezeti előírás változását követően szerzett. Az engedményezési szerződés megkötésekor a korábbi tulajdonos és haszonélvező már nem volt az ingatlannak tulajdonosa, illetve haszonélvezője, ezért nem voltak a kártalanításra jogosultak, emiatt nem létezett olyan követelés, amelyet engedményezhettek volna a beavatkozóra. Állította, hogy az engedményezés célja az Étv. rendelkezéseinek megkerülését szolgálta.

[7] Az alperes és az alperesi beavatkozó a kereset elutasítását indítványozta.

Az elsőfokú ítélet

[8] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a jogalap tekintetében megalapozottnak tartotta, ezért ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta és a beavatkozó kártalanítás iránti kérelmét elutasította. Tényként rögzítette, hogy a perben nem volt vitatott, hogy az alperesi beavatkozó az ingatlan tulajdonjogát az övezeti átsorolás bekövetkezte után szerezte meg. A bíróság álláspontja szerint az Étv. 30. § (1) bekezdése taxatíve és kógensen meghatározza, hogy kik jogosultak kártalanításra, ezért e kötelező, eltérést nem engedő rendelkezéssel szemben nem alkalmazhatóak a korábban hatályban volt, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) engedményezésre vonatkozó 328. §-ának szabályai. Kifejtette, hogy a kártalanítási igény engedményezéssel másra nem ruházható át az Étv. 30. § (1) bekezdésének kötelező erejű, eltérést nem engedő szabályából következően. Ha elfogadnánk az engedményezés lehetőségét - fejtette ki a bíróság -, akkor az Étv.-ben kógensen és taxatíve meghatározott jogosulti kör bővülhetne, amely nem volt a jogalkotó célja. Utalt arra is, hogy a bírói gyakorlat szerint kártalanítási ügyekben jogutódlásnak sincs helye, ezért a jogutód sem igényelhet korlátozási kártalanítást. Ez is arra mutat, hogy a jogosulti kör nem bővíthető.

[9] Megállapította továbbá a bíróság, hogy a korábbi tulajdonos és a haszonélvező nem élt korlátozási kártalanítási igénnyel, így nem volt olyan követelésük, amelynek engedményezéséről dönthettek volna. Az elsőfokú bíróság a meghozott döntésére tekintettel az összegszerűségi kérelmet - mivel az okafogyottá vált - nem bírálta el.