3301/2018. (X. 1.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.34.492/2014/9. számú ítélete, a Fővárosi Törvényszék 3.Kpkf.670.168/2015/3. számú végzése, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv II.37.930/2016/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó (jogi képviselője: Bartha Ügyvédi Iroda, eljáró ügyvéd: dr. Bartha Balázs, 3525 Miskolc, Palóczy utca 9/A, F/2.) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.34.492/2014/9. számú ítélete, a Fővárosi Törvényszék 3.Kpkf.670.168/2015/3. számú végzése, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.930/2016/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 2. Az ügy alapjául szolgáló tényállás a következő. Az indítványozó megvásárolt egy budapesti XV. kerületi ingatlant, tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba a 2006. szeptember 27-én meghozott határozattal jegyezték be. Ezt az ingatlant a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: FSZKT) a I/XV/2. intézményi övezetbe sorolta. Az FSZKT-t módosító 35/2006. (VII. 14.) Főv. Kgy. rendelet 2006. augusztus 1-jétől az ingatlant részben a KL-KT beépítésre nem szánt különleges közlekedési övezetbe és részben a Z-EZ egyéb közhasználatra nem szánt zöldterületi övezetbe sorolta. Az ingatlan korábbi tulajdonosa és a haszonélvező az övezeti változásból fakadóan kártalanítási igényt nem érvényesített. Az indítványozó az ingatlanra kártalanítási kérelmet nyújtott be és az ingatlant megvásárlásra Budapest Főváros Önkormányzatának felajánlotta. A Fővárosi Közgyűlés a 2011. augusztus 31-én tartott ülésén a 2325/2011. (VIII. 31.) Főv. Kgy. határozatával az indítványozó ajánlatát nem fogadta el, az ingatlant nem kívánta megvásárolni és egyúttal a kártalanítási kérelmet is elutasította. Ezt követően az indítványozó a korábbi tulajdonossal és a haszonélvezővel 2012. augusztus 23-án megállapodást kötött, amellyel a korábbi tulajdonos és a haszonélvező a kártérítési és/ vagy kisajátítási igényüket ellenérték nélkül az indítványozóra engedményezték, az engedményezett követelés értékét 70 000 000 forintban határozták meg.
[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló peres eljárásban az indítványozó alperesi beavatkozóként vett részt, a 2013. január 10-én benyújtott keresetében a perben felperesként eljáró önkormányzatnak a kárigényt elutasító döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérte. A Fővárosi Törvényszék a végzésével a keresetlevelet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz áttette. A végzés ellen az alperes (az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló per felperese) fellebbezést nyújtott be. A fellebbezést elbíráló Fővárosi Ítélőtábla végzésével az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta, a pert megszüntette, és a kérelmet a Budapest Főváros Kormányhivatalához (az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló per alpereséhez) áttette.
[4] A 2014. március 5-én iktatott kérelem alapján megindult eljárásban az alperes (Budapest Főváros Kormányhivatala) szakértői vélemény beszerzését követően a 2014. szeptember 22-én meghozott határozatával a perbeli ingatlanra vonatkozó kártalanítás értékét 26 177 415 forintban állapította meg és a felperest (Budapest Főváros Önkormányzata) kötelezte a kártalanítás és ennek az összegnek 2006. augusztus 1. napjától járó törvényes kamatának az indítványozó részére való megfizetésére. Határozata indokolása szerint a kártalanítás jogalapja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 30. § (1), (3), (7) bekezdései alapján fennáll, mert az ingatlan övezeti besorolásában olyan változás következett be, amely a tulajdonosnak kárt okozott. Megállapította, hogy a beavatkozó az ingatlan tulajdonjogát az övezetváltozást előíró rendelet hatályba lépése után szerezte meg, de mivel a korábbi tulajdonos és a haszonélvező a kártalanítási igényét a beavatkozóra engedményezte, ezért a beavatkozó jogosult volt a kártalanítás igénylésére. Az alperes kormányhivatal szerint az Étv. 30. § (1) bekezdése az engedményezés lehetőségét nem zárja ki és ezért a kártalanítást nemcsak az igényelheti, aki az övezeti előírások változása időpontjában az ingatlan tulajdonosa, vagy haszonélvezője volt.
[5] A fővárosi önkormányzat keresetet nyújtott be a kormányhivatal határozatának felülvizsgálata iránt, amelyben vitatta a kártalanítás jogalapját és összegszerűségét is. Az elsőfokú bíróság a keresetet a jogalap tekintetében megalapozottnak tartotta, ezért ítéletével az alperes kormányhivatal határozatát megváltoztatta és az indítványozó kártalanítás iránti kérelmét elutasította. Tényként rögzítette, hogy a perben nem volt vitatott, hogy az indítványozó az ingatlan tulajdonjogát az övezeti átsorolás bekövetkezte után szerezte meg. A bíróság álláspontja szerint az Étv. 30.§ (1) bekezdése taxatíve és kógensen meghatározza, hogy kik jogosultak kártalanításra, ezért e kötelező, eltérést nem engedő rendelkezéssel szemben nem alkalmazhatóak a korábban hatályban volt, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) engedményezésre vonatkozó 328. §-ának szabályai. Kifejtette, hogy a kártalanítási igény engedményezéssel másra nem ruházható át az Étv. 30. § (1) bekezdésének kötelező erejű, eltérést nem engedő szabályából következően. Ha elfogadnánk az engedményezés lehetőségét - fejtette ki a bíróság -, akkor az Étv.-ben kógensen és taxatíve meghatározott jogosulti kör bővülhetne, amely nem volt a jogalkotó célja. Utalt arra is, hogy a bírói gyakorlat szerint kártalanítási ügyekben jogutódlásnak sincs helye, ezért a jogutód sem igényelhet korlátozási kártalanítást. Ez is arra mutat, hogy a jogosulti kör nem bővíthető. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a korábbi tulajdonos és a haszonélvező nem élt korlátozási kártalanítási igénnyel, így nem volt olyan követelésük, amelynek engedményezéséről dönthettek volna. Az elsőfokú bíróság a meghozott döntésére tekintettel az összegszerűségi kérelmet - mivel az okafogyottá vált - nem bírálta el.
[6] Az ítélet ellen az indítványozó nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság az indítványozó fellebbezését megalapozottnak tartotta, mert az ítéletében kifejtett álláspontja szerint a kártalanítási igény a vagyoni hátrány keletkezésekor, azaz az övezeti változást előíró rendelet hatálybalépésének napjával válik esedékessé. A kártalanítási igény jogosultjai az övezeti változáskor fennálló tulajdonjog és haszonélvezeti jog alapján a korábbi tulajdonos és a haszonélvező volt. Jogosulti minőségükben megillette őket a követelés és - jogszabály kizáró rendelkezésének hiányában - a követelés engedményezése is. Kifejtette a másodfokú bíróság, hogy az a körülmény, hogy a korábbi tulajdonos és a haszonélvező kártalanítási igényt nem terjesztettek elő, nem jelenti azt, hogy az általuk nem érvényesített követelést ne engedményezhessék másra, akár olyan személyre is, aki/amely nem tulajdonosa vagy a haszonélvezője az ingatlannak. A kártalanítási igény vagyonjogi követelés, amely jogszabályi korlátozás vagy kizáró rendelkezés hiányában engedményezhető. A jogalkotói cél a vagyoni hátrány, a kár kompenzálása érdekében történő kártalanítás fizetése, nem szenved ezáltal csorbát, nincs ezért akadálya annak, hogy az Étv. 30. § (1) bekezdése szempontjából jogosultnak tekinthető alanyi kör a polgári jog szabálya szerint a követelését átruházhassa. Mindezek alapján a másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a kártalanítási igény jogalapjának a hiányát állapította meg. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét a jogalap tekintetében elutasította, és az elsőfokú bíróságot az összegszerűség kérdésében a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával.
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához, amelyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását. A Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmét alaposnak találta. A Kúria szerint a bírói gyakorlat és az Alkotmánybíróság által hozott határozatok alapján a korlátozási kártalanítás az övezeti besorolás változásának időpontjában fennálló tulajdoni viszonyok és haszonélvezeti jog alapján a kárt elszenvedő akkori tulajdonost és haszonélvezőt (Kfv.III.39.164/2008/3.), illetve a 15/2014. (V. 13.) AB határozat alapján bizonyos tulajdonosi részjogosítványokat gyakorló pénzügyi lízingbe vevőt mint tulajdoni várományost illeti meg. Az Alkotmánybíróság jogértelmezésére - konkrétan a 3125/2015. (VII. 9.) AB határozatra - hivatkozással akként érvelt, hogy nem valósítja meg a tulajdonjog sérelmét az, ha a korlátozás a tulajdonszerzés idején fennáll; a leendő tulajdonos a tulajdonszerzés során tájékozódhat az ingatlant érintő esetleges korlátozásokról, maga a tulajdonszerzés pedig nem kötelező, ennélfogva az esetleges korlátozásokkal terhelt ingatlan megszerzése a tulajdonszerző belátásán múlik. Mindebből a Kúria azt a következtetést vonta le, hogy nem jogosult kártalanításra az, aki az övezeti változást követően szerzett tulajdont. Az ítélet indokolása hivatkozott a Kúria egy korábbi, Kfv.III.39.164/2008/3. számú eseti döntésére, miszerint jogutódlás a korlátozási kártalanítás igény érvényesítése tekintetében nincs. A Kúria megállapította, hogy amennyiben az övezeti változás bekövetkeztekori tulajdonos és haszonélvező korlátozási kártalanítási igényt nem jelent be, az ingatlan értékesítésével a korábbi tulajdonos és a haszonélvező elveszíti a korlátozási kártalanítás iránti igényét, az igénye elenyészik. A Kfv.IV.39.098/2008/4., Kfv.IV.37.114/2013/7., Kfv.IV.37.140/2013/4. számú kúriai eseti döntésekre hivatkozva a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a korlátozási kártalanítási igényt nem érvényesíthet az, aki már nem tulajdonosa az ingatlannak, mivel a tulajdonvédelem a megszerzett és még meglévő tulajdonhoz kapcsolódik. A korlátozási kártalanítási igény ugyanis a hátrány bekövetkeztekor, az azt elszenvedő személyéhez, a fennálló tulajdonához, haszonélvezetéhez kötötten érvényesíthető, mert a korlátozási kártalanítás az akkori tulajdonost, haszonélvezőt ért kár kompenzálását szolgálja, ezért az igény érvényesítésére is a kárt elszenvedő személy jogosult, helyette más nem érvényesítheti. A közigazgatási szabályokból következően az igény érvényesítésére jogosult személyi kör a Kúria szerint nem tágítható, kiterjesztően az Étv. 30. § (1) bekezdése nem értelmezhető. Mindebből a Kúria azt a következtetést vonta le, hogy az ilyen módon elenyészett korlátozási kártalanítási igény engedményezésére és az engedményezés folytán az igény érvényesítésére nincs lehetőség; az igény, az elenyészését követően, az évekkel később kötött engedményezési szerződéssel nem támasztható fel, az érvényesíteni elmulasztott igény újbóli érvényesítésére nincs lehetőség, erre a régi Ptk. 328.§-ában foglalt rendelkezések sem adnak jogi lehetőséget. Mivel a korábbi tulajdonos és a haszonélvező nem érvényesítette kártalanítási igényét, az ingatlan eladásával elveszítették a korlátozási kártalanítás iránti igényüket, az igényük elenyészett, ilyen igényt csak a kár bekövetkeztekor fennálló tulajdoni viszonyok alapján az ingatlan akkori tulajdonosa és haszonélvezője érvényesíthet, az ingatlan volt tulajdonosa, volt haszonélvezője már nem. Az ingatlant a hátrányos övezeti változás bekövetkezte után megvásárló személy a korábbi tulajdonost, haszonélvezőt megillető kártalanítási igény érvényesítésére, helyettük, már nem jogosult, nem létező követelés pedig nem engedményezhető. Az ingatlan vevője ilyen értelemben nem jogutóda a korábbi tulajdonosnak és haszonélvezőnek, az őket megillető korlátozási igényt utóbb nem igényelheti helyettük még engedményezés útján sem. Az indítványozó a Kúria szerint tulajdonképpen szavatossági igényét próbálta érvényesíteni azáltal, hogy azt korlátozási kártalanítási igényre konvertálta az engedményezési szerződéssel, megkerülve, kijátszva ezzel az Étv. 30. § (1), (3), (7) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket és visszaélésszerűen élve a jogával próbálta az igényét érvényesíteni.
[8] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alaptörvény XIII. cikk, a XXIV. cikk (1) bekezdése, a XXVIII. cikk (1) bekezdése és a 28. cikk sérelmére alapította. Álláspontja szerint az ítélet azért alaptörvény-sértő, mert eredményeként egy károkozó károkozása jogi következmény nélkül maradt. Az indítványozó szerint az ingatlan vásárlásakor nem volt tudomása a besorolás változásáról, arról az eladó nem tájékoztatta, állítása szerint ő sem tudott róla, a földhivatali bejegyzés erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, a mai napig sem lehet erre vonatkozó utalást találni.
[9] Álláspontja szerint az Étv. 30. §-a nem tartalmazhat szűkítő rendelkezést a tulajdonnal kapcsolatban, nem csorbulhat a rendelkezési jog. Az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése a kisajátítás azonnali kártalanítását szabályozza, ezért véleménye szerint a hatóság (felperes) a késedelme miatt előnyök szerzésére nem hivatkozhat. Mivel azonnal esedékes a kártalanítás, így a korábbi tulajdonos és haszonélvező rendelkezhetett az igényének engedményezéséről. Indítványozó szerint téves az a bírósági álláspont is, miszerint az engedményezés azért nem célja a jogalkotónak, mivel a jogosulti oldalon többletjogokat eredményezne, ugyanis a helyt állni köteles hatóságot nem éri többletkiadás. Utalt Salamon László alkotmánybíró 15/2015. (V. 13.) AB határozatához fűzött különvéleményére, miszerint a kártalanítási igény érvényesítése esetén mód van annak engedményezésére, sőt az engedményezés az az egyik jogintézmény, mellyel a hasonló perjogi helyzetek megoldhatók. A bíróságok a vonatkozó jogszabályokat nem a céljuk szerint értelmezték, amivel sérült az Alaptörvény 28. cikke is.
[10] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi feltételeknek. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett és az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. Az indítványozó érintettnek tekinthető, mert a sérelmezett döntések bírósági eljárásában alperesi beavatkozóként vett részt.
[11] A befogadhatóság további feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[12] 4.1. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése előírja, hogy az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontja szerint a kérelem akkor tekinthető határozottnak, ha az alkotmányjogi panasz egyértelműen megjelöli az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét, illetve az e) pont szerint egyértelműen indokolni kell, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével. Megállapítható, hogy az indítványozó az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése és a XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmét pusztán állította, azonban a kérelem nem tartalmazza "az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét" [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont], illetve indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont].
[13] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: "[i]ndokolás hiányában a kérelem nem felel meg határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében írt követelményének, annak elbírálására nincs lehetőség. Az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek puszta felsorolása ugyanis nem ad kellő alapot az alkotmányossági vizsgálat lefolytatására" (34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]). Ezért a fenti alaptörvényi cikkek sérelme tekintetében az indítványt az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatta.
[14] 4.2. Az Alaptörvény XIII. cikk sérelmét illetően az Alkotmánybíróság vizsgálta az indítvány befogadásának az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételek fennálltát.
[15] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ez alternatív feltétel, bármelyik megléte indokot ad a befogadásra. Az Alkotmánybíróság a vizsgálata eredményeként megállapította, hogy az indítvány nem fogalmazott meg alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek tekinthető kérdést, és az alábbiakban kifejtettek alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye sem merülhet fel.
[16] Az Alkotmánybíróság általánosságban rámutat arra, hogy nem alkotmányossági, hanem szakjogi-törvényességi kérdés annak megítélése, hogy a régi Ptk. 328. § alapján jogszerű-e az Étv. 30. § szerint esedékessé vált korlátozási kártalanítási igény engedményezése.
[17] Az Alkotmánybíróság arra számos határozatában rámutatott, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a perorvoslati bíróság felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésben állást foglaljon (elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]; 3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]; 3098/2014. (IV. 11.) AB végzés, Indokolás [28]). Az a tény, hogy a bíróságok az alkalmazott jogi normát az indítványozó által irányadónak tartott értelmezéstől eltérően értelmezték, önmagában nem veti fel a támadott bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, és nem alapoz meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.
[18] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza állandó gyakorlatát, mely szerint "az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik" (3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]). Ez a megközelítés a jogszabályok bírósági eljárások során történő értelmezésére is irányadó. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a jogalkalmazói tevékenység során "a jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki" (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés; Indokolás [14]).
[19] Az Alkotmánybíróság vizsgálata tehát nem terjed ki jelen ügyben sem arra, hogy a felmerült jogvitát hogyan kellett volna a bíróságnak megítélnie, illetve nincs lehetősége arra, "hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el" (3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28], valamint 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]).
[20] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó panasza nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdésekre vonatkozik, a támadott bírósági döntésekkel szembeni kifogásait fogalmazza meg, illetve azok jogértelmezését, jogalkalmazását vonja kritika alá. Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk tekintetében a támadott bírósági határozatokkal, az azokban foglalt jogértelmezési kérdésekkel kapcsolatban nem állított olyan pontosan körülírt, releváns alkotmányjogi érvekkel alátámasztott alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel.
[21] 5. A fentieket figyelembe véve az Alkotmánybíróság az indítványt - az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)-(2) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Abtv. 27. §-ára, 29. §-ára, 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjaira, 56. § (3) bekezdésére, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjaira tekintettel - visszautasította.
Budapest, 2018. szeptember 25.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/94/2018.