1/1996. (I. 26.) AB határozat
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány alapján, dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 348. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt e határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság e határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 348. § (1) bekezdése szerint, ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős.
Ezt az általános szabályt a (2) bekezdés eredetileg azzal egészítette ki, hogy ha magánmunkáltató alkalmazottja okoz a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt, és a kár a munkáltatótól nem hajtható be, a kárért az alkalmazott felel.
A Ptk. 348. § (2) bekezdésének ezt a szövegét a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény módosítására meghozott 1989. évi V. törvény 15. § (2) bekezdése akként módosította, hogy a "magánmunkáltató" szó helyett a "legfeljebb harminc főfoglalkozású dolgozót foglalkoztató magánszemély" szövegrészt léptette be.
Az indítványozó a törvény eredeti szövegére vonatkoztatva kérte az alkotmányellenesség megállapítását az Alkotmány 9. §-ára tekintettel, mert szerinte az minden alapot nélkülöző megkülönböztetést tesz a munkáltatók között aszerint, hogy az állami vagy magánmunkáltató. Az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárának észrevételei után a módosított szövegre vonatkozóan is fenntartotta indítványát, mert szerinte az is alkotmányellenes megkülönböztetést tartalmaz az alkalmazott terhére.
A Ptk. 348. § (2) bekezdés módosított hatályos szövege:
"Ha legfeljebb harminc főfoglalkozású dolgozót foglalkoztató magánszemély alkalmazottja okoz a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt, és a kár a magánszemélytől nem hajtható be, a kárért az alkalmazott felel."
Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság e törvényszöveg alkotmányosságát vizsgálta.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta.
A munkavállalónak a munkáltatóval szemben fennálló (belső) kártérítési felelősségét a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény VIII. fejezete szabályozza. E szabályozás nem tesz különbséget aszerint, hogy a munkavállaló természetes vagy jogi személy munkáltatóval áll munkaviszonyban.
A Munka Törvénykönyve hivatkozott rendelkezései mögöttes szabályai azoknak a (külső) polgári jogi felelősségi szabályoknak, amelyekről a Ptk. 348. §-a rendelkezik. Ez ugyanis azoknak a károknak a megtérítésére vonatkozik, amelyeket az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben kívülálló harmadik személynek okoz. A Ptk. szabályok alapelve a vállalkozói kockázathoz tartozó kárfelelősség, azaz a vállalkozás működése során okozott kárért a vállalkozó a felelősség polgári jogi szabályai szerint felel. A munkavállaló a vállalkozó munkáltató szempontjából közreműködőnek minősül, érte a kárfelelősséget a munkáltatója viseli, ha a munkaviszony alapján akár munkájával, akár azzal kapcsolatban kárt okoz a megrendelőnek vagy harmadik személynek.
A Ptk. 348. § (1) bekezdése szerinti ezen elvhez igazodó vállalkozói felelősséget jogszabály kiegészítheti munkavállalói mögöttes felelősséggel vagy más megoldással. A Ptk. 348. § (1) bek. adta lehetőséggel élt a Ptk. 348. § (2) bekezdése, mikor a vállalkozók - munkáltatók - bizonyos körében a munkavállalói háttérfelelősséget általában megállapította. Az eredeti Ptk. szövege szerint ezt a többletfelelősséget a "magánmunkáltatók" alkalmazottai viselték. A törvényalkotó elsődleges szempontja a törvényjavaslat indokolása szerint a károsult érdekvédelme volt, amikor a Ptk. 348. § (2) bekezdését megalkotta.
A Ptk. szövegének megrendelői károsulti érdekvédelmi szemléletét nem törte meg az 1989. évi V. törvény 15. § (2) bekezdése által adott szövegmódosítás sem, amely a "magánmunkáltató alkalmazottja" helyébe a "legfeljebb harminc főfoglalkozású dolgozót foglalkoztató magánszemély alkalmazottja" szövegrészt tette. Mindkét szöveg az alkalmazott háttérfelelősségét írja elő a károsult javára bizonyos körben. A kérdés az, hogy a mögöttes kárfelelősség területén alkalmazott megkülönböztetés alkotmányosan indokolható-e, vagy nem. Az Alkotmánybíróság már több határozatában, így különösen a 21/1990. (X. 4.) AB (ABH 1990. 73-82.) és a 18/1992. (III. 30.) AB (ABH 1992. 108-114.) határozataiban kifejtette, hogy bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést, a jogegyenlőségi tétel egyéb jogokra is vonatkozik. Polgári jogi jogalanyok körében tett megkülönböztetés, mint jelen esetben a természetes és jogi személyek között - alkotmányos indok hiányában - ugyancsak alkotmányellenes [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992. 263.].
Mérlegelte az Alkotmánybíróság a fenti szempontok figyelembevételével, lehet-e kellő súlyú alkotmányos indoka annak, hogy a munkáltató mellett az alkalmazott közvetlenül is feleljen harmadik személyeknek olyan káráért, amelyet az alkalmazott munkaviszonyával összefüggésben okoz. A károsult érdekét figyelembe véve előfordulhat olyan kár, amelyért az alkalmazott közvetlenül felelőssé tehető. A Ptk. 348. § (2) bekezdés jelenlegi különböztetése azonban a természetes személy munkáltatók egy csoportjára sarkítva, e kivételes felelősségi többletet alkotmányosan nem indokolja, ezért önkényes, és sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.
A Ptk. 348. § (1) bekezdése a munkaviszonnyal összefüggésben harmadik személyeknek okozott károk megtérítésének általános felelősségi szabályát tartalmazza. A jogalkotó e rendelkezés alapján is mérlegelheti, hogy a külső károsultak érdekeinek fokozottabb védelmére szükséges-e eltérő vagy kiegészítő jogszabályi rendelkezés, és alkothat kivételes szabályt. Az indítvánnyal támadott rendelkezés megsemmisítése ennek folytán joghézagot nem teremt, ezért az alkotmányellenesség megállapítása mellett az Alkotmánybíróság a Ptk. 348. § (2) bekezdését az Abtv. 40. §-a alapján azonnali hatállyal megsemmisítette.
A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapul.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
1. A Ptk. az alkalmazott által, munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a károsulttal szemben főszabályként egyedül a munkáltatót teszi felelőssé. A munkáltató helytállásának természetesen feltétele az, hogy a kártérítési felelősség feltételei az alkalmazott személyére és károkozására nézve teljesüljenek
A Ptk. az alkalmazott károkozásáért való felelősségnek ezzel a szabályozásával szakított azzal az 1960 előtti gyakorlattal, amely a culpa in eligendo-ért tette felelőssé a munkáltatót (a felügyelet és utasítás gondos ellátásába beleértve - ha ez a munkáltató feladata - a megfelelő eszközök rendelkezésre bocsátását és karbantartását is). Ez utóbbi megoldás a német joggal való összhangra hivatkozva került be a Mtj.-be és a bírói gyakorlatba. A Ptk. a munkáltató felelősségének saját vétkességétől független kimondásával nemcsak az 1916 előtti magyar jogban élő szabályhoz tért vissza, hanem mindenekelőtt a munkáltatói felelősségnek a nemzetközi jogfejlődésben is uralkodóvá vált megoldását követte (amelyhez időközben a német jog is alkalmazkodott).
Megváltoztatta a Ptk. azt a korábbi szabályt is, hogy az alkalmazott a munkáltatóval együtt egyetemlegesen felel a károsulttal szemben. Erre a változtatásra az vezetett, hogy kialakult a munkajogi felelősség olyan rendszere, amelyen belül a munkavállaló a munkáltatónak okozott kárért főszabályként csak korlátozottan felelős. A Ptk. előtti években a bírói gyakorlat feltétlenül érvényt szerzett a munkavállaló korlátozott felelősségének a munkaviszonnyal kapcsolatban okozott kárért. Mivel a dolgozó felelősségének mértéke attól a véletlentől függött, hogy a károsult kit perelt, a Legfelsőbb Bíróság szerint az alkalmazott visszakövetelhette munkáltatójától az általa kifizetett kártérítésnek a munkajogi felelősség mértékét meghaladó részét, illetve a bíróság az egyetemleges marasztalást a dolgozó tekintetében csak a munkajogi felelősség mértékéig mondta ki.
A munkaadó kártérítési felelősségét azzal alapozták meg, hogy az alkalmazott elsősorban a munkáltató érdekében jár el. A korabeli ideológiának megfelelően erősítette ezt az elvi meggondolás, hogy a vállalatot egységes kollektívának fogták fel, amely kizárja az alkalmazott közvetlen felelősségét külső, harmadik személyekkel szemben.
Az alkalmazott által okozott kárért való felelősségnek a munkáltatóra való telepítése az akkori felfogás szerint "a károsultra sem sérelmes, mert a munkáltatótól (elsősorban a vállalattól) feltétlenül hozzájut a kártérítéshez". (A Ptk. javaslatának miniszteri indokolása a 348. §-hoz.)
2. Fenntartotta viszont a Ptk. 348. § (2) bekezdése az alkalmazott közvetlen felelősségét a károsulttal szemben a magánmunkáltató alkalmazottja vonatkozásában, mégha csak másodlagosan is. E kivételt a károsult védelmének szükségességével indokolták. "Ebben a körben azonban a reparácó érvényesülése érdekében a károsult helyzetét jobban körül kellett bástyázni, mint a nem magánmunkáltató alkalmazottja által okozott károk esetén. A károsult érdekei szempontjából ugyanis közömbös az, hogy a szocialista szektorban működő jogi személy mellett ott van-e egyetemleges adóstársként az egyik alkalmazott is. A magánmunkáltató alkalmazottja által előidézett károk esetén viszont gondoskodni kellett arról is, hogy a károsult kárigényéhez hozzájusson, ha a kár a munkáltatótól bármi okból nem hajtható be." A törvényjavaslat indokolása szerint e felelősség kivételességét az is aláhúzza, hogy a munkáltató és az alkalmazott együttes perlésére nincs lehetőség.
3. A "magánmunkáltató" és a "szocialista jogi személy" megkülönböztetése a fizetőképesség szempontjából a mai gazdasági viszonyok között értelmét vesztette és jogi szempontból is értelmezhetetlenné vált. A magánmunkáltató fogalmának alkalmazása az új körülményekhez - amelyet nem a vizsgált felelősségi szabályra tekintettel, hanem a munkajogban végeztek el úgy, hogy a magánmunkáltató helyére "a legfeljebb harminc főfoglalkozású dolgozót foglalkoztató magánszemély" fogalma "lépett be" - az alkalmazottért való kárfelelősség Ptk.-beli szabályozása vonatkozásában nem tette indokoltabbá a 348. § (2) bekezdésében szabályozott kivételt, hanem még a "magánszemély" munkáltatók alkalmazottai között is megkülönböztetést vezetett be.
4. Az alkotmányossági problémát nem az alkalmazott közvetlen polgári jogi, vagy csupán munkajogi felelőssége közötti különbség okozza, hanem az, hogy az alkalmazottak különböző csoportjára más-más felelősségi szabályok vonatkoznak. Az alkalmazottaknak ugyanis nincs alkotmányos joguk arra, hogy az általuk a munkaviszonnyal összefüggésben okozott károkért a károsulttal szemben a munkáltató álljon helyt, aki velük szemben csupán a korlátozott munkajogi felelősség erejéig élhet visszkeresettel. A harminc főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató magánszemély alkalmazottai és a többi alkalmazott felelőssége közötti különbség tehát nem az alkalmazottak tulajdonhoz való alkotmányos joga tekintetében áll fenn, annak ellenére nem, hogy ez a jog az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a tulajdonnal összefüggő egyéb vagyoni jogokra is kiterjed (ABH 1992, 108; 1993, 380).
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint azonban az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt megkülönböztetési tilalom "nem csak az emberi, illetve az alapvető állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetve az alapvető állampolgári jogok közé" (ABH 1992, 281). Az Alkotmánybíróság akkor állapítja meg a nem alapjogokat érintő megkülönböztetés alkotmányellenességét, ha a különbségtétel "önkényes", azaz "nincs ésszerű indoka". Az ilyen megkülönböztetés ellentétes az emberi méltósághoz való joggal (ABH 1994, 216).
Az alkalmazottak egy csoportjának közvetlen polgári jogi felelőssége a munkaviszonnyal összefüggésben okozott károkért a károsulttal szemben, illetve a többi alkalmazott korlátozott munkajogi felelőssége a munkaadóval szemben ugyanilyen károkért olyan megkülönböztetés az alkalmazottak felelősségének terjedelmében, amelyet - eltérően a szabály megalkotása idejében fennálló gazdasági viszonyoktól - ma már nem indokol ésszerűen az a körülmény, hogy a munkáltató harminc főfoglalkozású dolgozónál kevesebbet vagy többet foglalkoztat-e. A munkáltatók fizetőképessége nem függ sem attól, hány alkalmazottjuk van, sem attól, hogy jogi személynek minősülnek-e. A károsultvédelem tehát nem ésszerű indoka a Ptk. 348. § (2) bekezdésében foglalt kivételes szabályozásnak, ez a rendelkezés önkényessége miatt sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Az Alkotmánybíróság ezért a Ptk. 348. § (2) bekezdését megsemmisítette.
Dr. Sólyom László s. k.,
alkotmánybíró