BH 2013.7.194 Megalapozza a rendkívüli felmondást, ha a szakoktató a lakásánál található műhelyben tanítási idő alatt diákokat foglalkoztat [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bekezdés a) pont].

A felperes keresete az alperes által közölt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és ennek jogkövetkezményei alkalmazására irányult.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes asztalos szakoktatója volt. A házánál berendezett asztalos műhelyében tanulókat foglalkoztatott tanítási időben és azon kívül is. Miután 2011 januárjában az iskolai idő után ott dolgozó egyik tanuló megsérült, az esetet másnap jelentette a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Ezt követően értesült az alperes igazgatója arról, hogy a felperes oktatási időben is foglalkoztat gyermekeket a műhelyében. Ennek tisztázására 2011. február 24-én iskolaidőben az igazgató-helyettessel együtt elment a felperes műhelyéhez, ahol P. B. tanulót munka közben találták. A tanuló a meghallgatása során elmondta, hogy öt-hat alkalommal iskolaidő alatt is dolgozott a felperes műhelyében, bár a szülei úgy tudták, hogy iskolában van. A felperes mondta, hogyha hozzá akar menni dolgozni, akkor szerezzen igazolást.

A felperes meghallgatására 2011. március 3-án került sor, melynek során elismerte, hogy tanítási időben tanulókat foglalkoztatott a műhelyében. Ugyanezen a napon adták ki a rendkívüli felmondást. Az indokolás szerint a felperes osztályában tanulók közül többen rendszeresen és folyamatosan a felperes lakásánál található műhelyben tanítási idő alatt, tanulás helyett munkát végeztek. A felperes e magatartásával a szakmai szabályok megszegése mellett a munkáltató helytelen megítélését idézte elő, a gondjaira bízott tanulók előtt törvényszegő, helytelen példát tanúsított.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmondás mind alakilag, mind tartalmában jogszerű. A munkáltató betartotta a tizenöt napos szubjektív határidőt. A tanulóidőben történő diákfoglalkoztatásról történő munkáltatói tudomásszerzés nem azonos azzal az időponttal, amikor az igazgató a diák balesetéről értesült. Ezt követően hallott ugyanis szóbeszédet az előbbi körülményről, és annak valóságáról 2011. február 24-én győződött meg. Ekkor történt a tanulók meghallgatása, valamint március 3-án a felperes megnyilatkoztatása.

A munkaügyi bíróság P. B. és V. T., valamint a felperes nyilatkozatai alapján valósnak fogadta el azt a tényt, hogy a felperes iskolaidőben tanulókat foglalkoztatott a műhelyében. A tanúk perben tett vallomása és a felperes nyilatkozatai ugyan ellentmondásosak voltak, de a munkáltató előtt tett nyilatkozatokból a tanulóidőben történt foglalkoztatás kétségtelenül megállapítható volt.

A munkaügyi bíróság a szakképzésről szóló törvény gyakorlati képzésre vonatkozó rendelkezései alapján megállapította, hogy a felperes műhelyében végzett munka nem minősül gyakorlati képzésnek, mivel az ahhoz szükséges előzetes eljárások és megállapodások hiányoztak. Ezért az iskola gyermekekért tanulóidőben fennálló felelőssége érvényesült a felperesi műhelyben történt munkavégzés alatt is. A felperes kötelezettségszegése szándékos volt, a rendkívüli felmondás feltételei fennálltak.

A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi bíróság a tényállást helyesen állapította meg és helyes az abból levont jogkövetkeztetése is.

A felperes által a saját műhelyében iskolaidőben történő diákfoglalkoztatásról mint kötelezettségszegésről való munkáltatói tudomásszerzés 2011. február 24-én történtekhez köthető. Ehhez képest a 2011. március 3-ai intézkedés nem elkésett. Peradatokkal nem bizonyított, hogy az alperes 2011. február 24. előtt tudott volna arról, hogy a felperes tanítási idő alatt is foglalkoztat a műhelyében tanulókat.

A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes műhelyében olyan tanulók végeztek munkát, akik a 18. életévüket betöltötték, tanulóidőn kívül dolgozhattak. Az alperes ezt nem kifogásolta, e tényről már korábban is tudomása volt. A munkáltató a felperessel szembeni intézkedését azonban arra alapozta, hogy a felperes iskolaidőben is foglalkoztatott tanulókat, mely tény a felperes munkáltató előtti meghallgatása során tett elismerésből és a két érintett tanuló meghallgatásából megállapítható.

A felperes kötelezettségszegésének súlyát nem enyhíti az a hivatkozása, hogy ez a tevékenység a tanulók szakmai előmenetele érdekében történt, és nem anyagi haszonszerzés céljából, továbbá nincs jelentősége annak, hogy az iskolában a mulasztó tanulók igazolása terén milyen gyakorlat alakult ki. A rendkívüli felmondásban ugyanis nem az igazolással kapcsolatos hiányosságok szerepelnek, illetve a tanulók mulasztása az iskola részéről nem annak a tudomásulvételét jelenti, hogy iskolaidőben akár a felperes műhelyében is tartózkodhatnak munkavégzés céljából.

A felperes által a fellebbezésben megjelölt tanúk nem arról nyilatkoztak, hogy a tanulóidőben történt foglalkoztatásról tudtak volna, hanem éppen ennek ellenkezőjéről. Ezért a perben releváns tények bizonyítása szempontjából a tanúvallomásoknak nem volt jelentősége.

A szakképzésről szóló törvény gyakorlati képzésre vonatkozó törvényi feltételeinek vizsgálata alapján megállapítható volt, hogy a felperes magatartása nem volt jogszerű. Ezzel a munkaügyi bíróság a perbeli esetet a jogszabályi környezetbe helyezve értékelte a felperesi kötelezettségszegés jellegét. Helyesen alkalmazta továbbá a közoktatásról szóló törvény irányadó rendelkezéseit is annak tükrében, hogy az alperes tanulókkal szembeni felelőssége szempontjából milyen jelentősége van a felperes magatartásának. A felperes szándékos kötelezettségszegésére alapítottan az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján a rendkívüli felmondás jogszerű.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte.

Álláspontja szerint H. J., V. Á. tanúnyilatkozata szerint az alperes képviselője tőlük 2011. február elején konkrétan azt kérdezte, hogy tudnak-e arról, miszerint tanulóidőben illetve azon kívül kik járnak a felpereshez dolgozni. A bíróságok e tanúk vallomását nem értékelték. 2011. február 24-én pedig az iskola igazgatója nem általánosságban vizsgálódott, hanem három tanulót keresett. Erről nyilatkozott K. L. igazgató-helyettes is, továbbá a tárgyaláson elismerte, hogy részére is végzett faipari munkákat, ahol diákok segédkeztek. Mindebből az következik, hogy már 2011. február 24-ét megelőzően is pontosan tudták, hogy kik járnak a felperes műhelyébe tanulóidőben. F. G. vallomása szerint is nyílt titok volt az iskolában, hogy a felperesnél diákok végeznek munkát. A rendkívüli felmondásban felhozott valamennyi szabályszegés esetén megtartottnak kell lennie a szubjektív határidőnek.

A másodfokú bíróság leszűkítette a rendkívüli felmondás indokát, és abból kivette a 18. életévüket betöltött tanulók tanulóidőn kívüli foglalkoztatását.